diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/introduction/chapter.sgml b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/introduction/chapter.sgml index 2fd9d684ee..773845b8c5 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/introduction/chapter.sgml +++ b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/introduction/chapter.sgml @@ -1,1401 +1,1404 @@ Jim Mock Átszerkesztette, átszervezte és bizonyos részeit átdolgozta: Bemutatkozás Áttekintés Köszönjük, hogy érdeklõdik a &os; iránt! A fejezet a &os; Projektet több különbözõ vonatkozásban mutatja be: a történetét, a céljait, a fejlesztési modelljét és így tovább. A fejezet elolvasása során megismerjük: hogyan viszonyul a &os; más operációs rendszerekhez; a &os; Projekt történetét; a &os; Projekt célkitûzéseit; a &os; nyílt forráskódú fejlesztési modelljének alapjait; és természetesen: hogyan is keletkezett a &os; név. Üdvözöljük a &os;-ben! 4.4BSD-Lite A &os; egy 4.4BSD-Lite alapú operációs rendszer &intel; (x86 és &itanium;), AMD64, Alpha, Sun &ultrasparc; számítógépekre. Jelenleg is portolás alatt áll további architektúrákra. Olvashatunk a &os; történetérõl vagy éppen az aktuális kiadásáról. Ha szeretnénk hozzájárulni a Projekt fejlõdéséhez (forráskód, hardver vagy pénz), olvassuk el a Hozzájárulás a &os;-hez címû cikket (angolul). Mire képes a &os;? A &os; számos figyelemre méltó tulajdonságot tudhat magáénak. Ezek közül néhány: preemptív ütemezés A preemptív ütemezés dinamikusan szabályozható prioritások segítségével biztosítja a számítógép felhasználók és alkalmazások közti finom és igazságos megosztását, akár a legnagyobb terhelés esetén is. többfelhasználós rendszer Többfelhasználós rendszerként lehetõvé teszi, hogy sokan tudják a &os;-t egyszerre többféle dologra is használni. Például, ez azt jelenti, hogy a rendszerhez csatlakoztatott különbözõ perifériák, mint például a nyomtatók és szalagos egységek, megfelelõen szétoszthatóak a felhasználók között vagy éppen a hálózaton, és az egyes erõforrásokhoz a felhasználók vagy azok egy csoportja csak korlátozott módon férhetnek hozzájuk, elkerülve ezzel a rendszer számára létfontosságú erõforrások túlterhelését. TCP/IP protokoll A TCP/IP hálózati protokoll gyors és megbízható implementációja, illetve a legfontosabb ipari szabványok, mint az SCTP, DHCP, NFS, NIS, PPP, SLIP, IPsec és IPv6 támogatása. Ezáltal egy &os;-s számítógép könnyedén képes együttmûködni más rendszerekkel vagy akár vállalati szerverként is üzemelni. Megbirkózik az NFS (Network File System, távoli állományelérés) és az elektronikus levelezés megszervezésével ugyanúgy, ahogy a vállalatunk internetes elvárásaival a WWW, FTP és forgalomirányítási protokollokon keresztül és tûzfal iránti (biztonsági) igényeivel is. memóriavédelem A memóriavédelem megvalósítása gondoskodik róla, hogy az alkalmazások (vagy a felhasználók) ne zavarják egymást. Az egyik alkalmazás összeomlása nincs kihatással a rendszerben futó összes többire. A &os; egy 32 bites operációs rendszer (az Alpha, &itanium;, AMD64 és &ultrasparc; architektúrákon pedig 64 bites), amelyet már a kezdetektõl fogva annak terveztek. X Window System XFree86 A X Window System ipari szabványa (X11R7) alapján szolgáltatja a grafikus felhasználói felületet (GUI) bármelyik VGA-kártyán és monitoron, illetve annak teljes forráskódja is elérhetõ. bináris kompatibilitás Linux bináris kompatibilitás SCO bináris kompatibilitás SVR4 bináris kompatibilitás BSD/OS bináris kompatibilitás NetBSD Bináris szintû kompatibilitás a Linuxra, SCO-ra, SVR4-re, BSDI-re és NetBSD-re készített programok nagy részével. Futtatásra kész alkalmazások ezrei érhetõek el a &os; port- és csomaggyûjteményében. Miért bújnánk az internetet értük, ha mindent egy helyen is megtalálhatunk? További könnyen portolható alkalmazások ezrei állnak rendelkezésre az interneten. A &os; forráskódja kompatibilis a legtöbb elterjedt kereskedelmi &unix; rendszerével, aminek köszönhetõen az alkalmazások nagy része csak kevés módosítást igényel a fordításhoz, már amennyiben erre egyáltalán szükség van. virtuális memória Az igény szerinti lapozással mûködõ virtuális memória és egyesített VM/puffer gyorsítótár úgy lett kialakítva, hogy hatékonyan kiszolgálja a nagyobb étvágyú alkalmazásokat, miközben a többi felhasználó számára továbbra is reakcióképes marad. többprocesszoros (SMP) rendszerek támogatása Az SMP támogatása a több processzorral rendelkezõ számítógépek számára. fordítóprogramok C fordítóprogramok C++ fordítóprogramok FORTRAN C, C++ és Fortran fejlesztõi eszközök széles tárháza használható. Kutatáshoz és fejlesztéshez más egyéb programozási nyelvek is elérhetõek a portok és csomagok segítségével. forráskód Az egész rendszer forráskódjának megléte lehetõvé teszi, hogy a legnagyobb fokú irányítást élvezhessük a környezetünk felett. Miért is bíznánk magunkat egy zárt rendszert fejlesztõ cégre, mikor lehetne egy igazán nyílt rendszerünk? Nagy mennyiségû internetes dokumentáció. Még sok minden más! 4.4BSD-Lite Számítógépes rendszerek kutatócsoport (CSRG) Berkeley A &os; Kaliforniai Egyetem (Berkeley) Számítógépes rendszerek kutatócsoportja által fejlesztett 4.4BSD-Lite kiadásán alapszik és ápolja a BSD-rendszerek fejlesztésének jellegzetes hagyományait. Túl a kutatócsoport kivételes munkáján, a &os; Projekt több ezernyi órát szentelt arra, hogy a legtöbbet hozza ki a rendszerbõl mind a teljesítményt, mind pedig a valós életben felbukkanó terhelési helyezetekben történõ helytállást illetõen. Ahogy a legnagyobb piaci óriások igyekeznek egy hasonló képességû, teljesítményû és megbízhatóságó PC-s operációs rendszert kifejleszteni, úgy a &os; már most felajánlja ezeket! Kizárólag csak a képzeletünk szabhat gátat annak, hogy mire is tudjuk használni a &os;-t. Szoftverfejlesztéstõl kezdve, a gyári automatizáláson és készletnyilvántartáson át a mûholdas antennák tájolásáig szinte mindenre: ha ezt eddig egy kereskedelmi &unix;-szal is meg tudtuk tenni, akkor nagyon valószínû, hogy a &os;-vel is képesek leszünk erre! A &os; ezen felül nagyban profitál a világban található különbözõ kutatóközpontok és egyetemek által fejlesztett, kiváló minõségû alkalmazások ezreibõl, melyek gyakorta olcsón vagy ingyen elérhetõek. Kereskedelmi alkalmazások is egyre nagyobb számban képviseltetik magukat minden nap. Mivel a &os; forráskódja általánosan elérhetõ, a rendszer szinte tetszõleges mértékben testreszabható a különleges elvárásokat támasztó alkalmazások vagy projektek számára. Ez a nagyobb kereskedelmi fejlesztõk operációs rendszereivel majdnem teljesen elképzelhetetlen. Íme csupán néhány példája azon alkalmazásoknak, melyek jelenleg is &os;-t használnak: Internetes szolgáltatások: A &os;-be épített szilárd TCP/IP alapú hálózatkezelés különféle internetes szolgáltatások számára teszi ideális platformmá: FTP szerverek FTP szerverek webszerverek World Wide Web szerverek (hagyományos vagy biztonságos [SSL]) IPv4 és IPv6 forgalomirányítás tûzfal NAT Tûzfalak és NAT (IP maszkolás), átjárók elektronikus levelezés e-mail e-mail Elektronikus levelezõ szerverek USENET USENET hírrendszer és üzenõfal Sok minden más... A &os; használatához kezdetben elegendõ egy olcsó 386-os PC, melyet a vállalkozásunk fejlõdésével szépen fel tudunk hozni egy RAID-del ellátott négyprocesszoros Xeon rendszerig. Oktatás: Esetleg informatikával vagy mûszaki informatikával foglalkozik? Nem is lehetne jobban a &os; által felkínált élményeken kívül máshogy megismerkedni elsõkézbõl az operációs rendszerek, számítógépes architektúrák és hálózatok mûködésével! Rengeteg szabadon használható mûszaki, matematikai és grafikai tervezõ programcsomag könnyíti meg azok munkáját is, akik számára a számítógép legfõképpen más feladatok elvégzésére hivatott! Kutatás: Miután a teljes &os; rendszer forráskódja bárki számára elérhetõ, tökéletes kiindulási pontot ad az operációs rendszerek témakörében vagy a számítástudomány egyéb ágaiban végzendõ kutatásokhoz. A &os; nyílt természete ezenkívül lehetõvé teszi egymástól távol levõ csoportok közös együttmûködését is anélkül, hogy a résztvevõknek aggódnia kellene a különleges licencszerzõdések vagy a nyílt fórumokon felmerülõ korlátozások miatt. forgalomirányító DNS szerver Hálózatépítés: Szüksége van egy új útválasztóra? Esetleg egy névszerverre (DNS)? Egy tûzfalra, mely távoltartja a nemkívánatos egyéneket a belsõ hálózattól? A &os; pillanatok alatt átváltoztatja a sarokban porosodó 386-os vagy 486-os PC-nket egy kifinomult csomagszûrési képességekkel bíró forgalomirányító eszközzé. X Window System XFree86 X Window System Accelerated-X X Window munkaállomás: A &os; a szabadon használható X11 szerverrel együtt remek választás egy olcsó X terminál kiépítéséhez. Eltérõen egy szokványos X termináltól, a &os; azonban igény szerint sok alkalmazás helyi futtatását is képes megoldani, ezzel megszabadítva minket a központi szerver használatának kényszerétõl. A &os; viszont akár lemez nélkül is el tud indulni, aminek révén az egyes munkaállomások karbantartása még olcsóbbá és könnyebbé válik. GNU Compiler Collection Szoftverfejlesztés: Az alap &os; rendszer fejlesztõeszközök tömkelegével, többek közt a híres GNU C/C++ fordítóval és nyomkövetõvel érkezik. A &os; CD-n, DVD-n és FTP-n keresztül elérhetõ forráskód és bináris formátumban is. A &os; beszerzésével kapcsolatos bõvebb információkért olvassuk el az et. Ki használja a &os;-t? felhasználók &os;-t használó nagy oldalak A &os; egyaránt remek eszköz- és termékfejlesztõi platformként funkcionál a világ legnagyobb informatikai cégeinél, többek közt: Apple Apple Cisco Cisco Juniper Juniper NetApp NetApp A &os; mindezek mellett több nagyobb internetes oldal alapját képzi, mint például: Yahoo! Yahoo! Yandex Yandex Apache Apache Rambler Rambler Sina Sina Pair Networks Pair Networks Sony Japan Sony Japan Netcraft Netcraft NetEase NetEase Weathernews Weathernews TELEHOUSE America TELEHOUSE America Experts Exchange és még sokan mások. A &os; Projektrõl A most következõ rész egy-két háttérinformációt tár fel a Projektrõl, többek között a történetét, céljait és a benne alkalmazott fejlesztési modellt. Jordan Hubbard Írta: A &os; rövid története 386BSD Patchkit Hubbard, Jordan Williams, Nate Grimes, Rod &os; Projekt történet A &os; Projekt valamikor 1993 kezdetérõl eredeztethetõ, és részben a Nem hivatalos 386BSD Patchkit-bõl nõtt ki, a patchkit 3 legutolsó koordinátorának, Nate Williamsnek, Rod Grimesnak és nekem köszönhetõen. 386BSD Eredeti célunk a 386BSD köztes állapotainak rögzítése lett volna, amitõl olyan problémák megoldását reméltük, melyeket a patchkitek gyártása önmagában egyszerûen nem tudott megoldani. Néhányan még talán emlékeznek is a Projekt kezdeti munkaneveire: 386BSD 0.5 vagy 386BSD Interim, melyek pontosan erre a tényre hivatkoztak. Jolitz, Bill A 386BSD eredetileg Bill Jolitz operációs rendszere volt, amely ennél a pontnál már közel egy éve senki sem tartott karban. Mivel a hozzátartozó patchkit pedig napról napra duzzadt, egyre kényelmetlenebbé vált a karbantartása. Ezért egyhangúan úgy döntöttünk, segítünk Billnek azzal, hogy idõnként létrehozunk egy letisztított változatot. Ez a próbálkozásunk csúnyán kudarcba fulladt, amikor Bill Jolitz hirtelen meggondolta magát és visszalépett a Projekt támogatásától. Semmilyen egyértelmû útmutatást nem adott arra, hogy mit csináljunk helyette. Greenman, David Walnut Creek Nem tartott sokáig eldöntenünk, hogy ez a cél továbbra is megéri a fáradtságot, még Bill segítsége nélkül is, ezért felvettük a &os; nevet, melyet David Greenmannek köszönhetünk. Kezdeti feladatainkat a rendszer akkori felhasználóival tartott egyeztetések után állítottuk fel. Miután teljesen tisztán láthatóvá vált, hogy a Projekt a megvalósulás útján van, felvettem a kapcsolatot a Walnut Creek-kel, terjesztési mód után nézve azok számára, akik nem tudtak akkoriban könnyedén hozzáférni az internethez. A Walnut Creek nem csak támogatta a &os; CD-n történõ terjesztését, hanem még egy számítógépet és egy gyors internetkapcsolatot is a Projekt rendelkezésére bocsátott. A Walnut Creek szinte példátlan mértékû, egy akkoriban teljesen ismeretlen projektbe vetett hite nélkül nagyon nehezen lenne elképzelhetõ, hogy a &os; olyan messzire és olyan gyorsan jutott volna el, ahol ma tart. 4.3BSD-Lite Net/2 Berkeley 386BSD Szabad Szoftver Alapítvány Az elsõ CD-lemezen (és széles körben az interneten is megjelenõ) változat a &os; 1.0 volt, amely 1993 decemberében jelent meg. A Berkeley-rõl származó 4.3BSD-Lite (Net/2) szalagokon található források alapján készült, kiegészítve a 386BSD-bõl és a Szabad Szoftver Alapítványtól (Free Software Foundation, FSF) származó komponensekkel. Elsõ kiadásként igen méltányos sikert könyvelhetett el, melyet a még inkább sikeres &os; 1.1-gyel folytattunk 1994 májusában. Novell Berkeley Net/2 AT&T Nagyjából ekkortájt néhány váratlan sötét felhõ bukkant fel az égbolton, ahogy a Novell és a Berkeley hosszantartó pereskedése lezárult a Berkeley Net/2 szalagjainak jogi formáját illetõen. Ennek eredményeképpen a Berkeley elfogadta, hogy a Net/2 nagy része jelzáloggal terhelt és a Novell tulajdona, aki pedig valamivel korábban az AT&T-tõl szerezte. Ezért cserébe a Berkeley megkapta a Novell áldását a 4.4BSD-Lite kiadásra, és amikor az véglesen kijön, megszûnik a rajta levõ jelzálog. Emiatt az összes Net/2 felhasználónak erõsen javasolt volt váltani. Ez érintette magát a &os;-t is, és így a Projekt 1994 júliusáig kapott határidõt, hogy leállítsa a Net/2 alapú termékeinek szállítását. A megegyezés értelmében a Projekt kiadhatott még egy utolsó kiadást a határidõ elõtt, amely végül a &os; 1.1.5.1 lett. A &os;-nek ekkor szembesülnie kellett azzal a nehéz feladattal, hogy lényegében újra fel kellett találnia magát, a teljesen új és meglehetõsen hiányos 4.4BSD-Lite bitjeitõl elindulva. A Lite (egyszerûsített) kiadások abban az értelemben számítottak egyszerûbbnek, hogy a Berkeley kutatói (a különbözõ jogi követelések miatt) eltávolították a ténylegesen beindítható rendszerhez szükséges programrészek nagyobb részét, ill. a 4.4-es verzió Intel processzorokra készített portja nagyon is befejezetlen volt. A Projektnek egészen 1994 novemberéig tartott, hogy megtegye ezt a lépést, ugyanis ekkor jelent meg a &os; 2.0 az interneten és (december vége felé) CD-n. Annak ellenére, hogy még némileg érdes maradt bizonyos helyeken, ez a kiadás jelentõs sikereket ért el. Ezt követte 1995 júniusában a sokkalta stabilabb és könnyebben telepíthetõ &os; 2.0.5. A &os; 2.1.5-öt 1996 augusztusában adtuk ki, mely akkora népszerûségnek örvendett az internet-szolgáltatók és kereskedelmi közösségek körében, hogy a 2.1-STABLE elágazásból egy újabb kiadást készítettünk. Ez volt a &os; 2.1.7.1, amely 1997 februárjában jelent meg és ezzel együtt a 2.1-STABLE fejlesztését is zárta. Most már csak karbantartást végzünk rajta, és csak a biztonsági és egyéb kritikus hibajavítások kerülnek bele (RELENG_2_1_0). A &os; 2.2 fejlesztése 1996 novemberében ágazott le az akkori fejlesztõi (-CURRENT) ágból, mint a RELENG_2_2-es ág. Ebbõl az elsõ teljes kiadás (2.2.1) 1997 áprilisában jelent meg. A 2.2-es ág mentén további kiadások 1997 nyarán és õszén készültek, melyek közül az utolsó (2.2.8) 1998 novemberében jelent meg. Az elsõ hivatalos 3.0-ás kiadás 1998 októberében jött ki, ami egyúttal a 2.2-es ág befejezésének kezdetét jelentette. A fejlesztési fa 1999. január 20-án került ismét elágaztatásra, melynek eredménye a 4.0-CURRENT és 3.X-STABLE ágak lettek. A 3.X-STABLE ágban a 3.1 1999. február 15-én, a 3.2 1999. május 15-én, a 3.3 1999. szeptember 16-án, a 3.4 1999. december 20-án és a 3.5 2000. június 24-én jelent meg, melyet pár nappal késõbb egy kisebb alverzió, a 3.5.1 követett, a Kerberosra vonatkozó friss biztonsági javításokkal. Ez lett egyben a 3.X ág utolsó kiadása. Egy másik fontos elágaztatás 2000. március 13-án történt, mellyel életre kelt a 4.X-STABLE ág. Ebbõl aztán számos kiadás született: a 4.0-RELEASE 2000 márciusában mutatkozott be, az utolsó 4.11-RELEASE pedig 2005 januárjában látott napvilágot. A várva várt 5.0-RELEASE 2003. január 19-én került bejelentésre. Közel háromévnyi munka eredményeképpen ez a kiadás indította meg a &os;-t a többprocesszoros rendszerek és az alkalmazások szálkezelésének fejlettebb támogatásának útján, valamint az &ultrasparc; és ia64 platformok támogatása is itt jelent meg elõször. Ezt a kiadást az 5.1 követte 2003 júniusában. A hozzátartozó -CURRENT ágból az utolsó kiadás az 5.2.1-RELEASE volt, amely 2004 februárjában mutatkozott be. A 2004 augusztusában, a RELENG_5 ág létrehozását a 5.3-RELEASE követte, és egyben a 5-STABLE ág kezdetét is jelezte. A legújabb 5.5-RELEASE 2006 májusában jött ki. A RELENG_5 ágból már nem fog készülni több kiadás. A fejlesztési fa ezután 2005 júliusában ágazott el ismét, ezúttal a RELENG_6 ágnak adott életet. A 6.0-RELEASE az 6.X ág elsõ kiadásaként 2005 novemberében jelent meg. A legújabb 6.4-RELEASE 2008 november hónapjában jelentkezett. A RELENG_6 ágból már nem készülnek további kiadások. A RELENG_7 ág 2007 októberében jött létre. Ebbõl az elsõ kiadás 2008 februárjában a 7.0-RELEASE volt. A legfrissebb &rel2.current;-RELEASE kiadás &rel2.current.date; hónapban készült el. A RELENG_7 ágból további kiadások is várhatóak. A fejlesztési fából 2009 augusztusában ismét levált egy ág, amely ezúttal a RELENG_8 volt. A 8.0-RELEASE, a 8.X - ág elsõ kiadása &rel.current.date; - hónapban jelent meg. + ág elsõ kiadása 2009 novemberében + jelent meg. A legfrissebb &rel.current;-RELEASE + &rel.current.date; hónapban jött ki. A RELENG_8 + ágból várhatóak további + kiadások. Jelen pillanatban a hosszabb távú fejlesztések a 9.X-CURRENT (törzs) ágban kapnak helyet, és a 9.X-bõl készült idõközönkénti pillanatkiadások folyamatosan elérhetõek CD-n (és természetesen interneten keresztül is) a pillanatkiadásokat tároló szerverrõl. Jordan Hubbard Írta: A &os; Projekt céljai &os; Projekt célok A &os; Projekt célja, hogy olyan szoftvereket kínáljon, amelyek tetszõlegesen, bármilyen célra felhasználhatóak, mindenféle megkötések nélkül. Sokunk jelentõs energiát fektet a programokba (és a Projektbe) és minden bizonnyal egyikünk sem utasítana vissza semmilyen anyagi ellenszolgáltatást se most, se késõbb, de egyáltalán nem ragaszkodunk hozzá. Hisszük, hogy elsõdleges küldetésünk olyan programok és programrészletek készítése bárki számára és bármilyen célra, melyeket a lehetõ legszélesebb körben alkalmaznak és a lehetõ legtöbb hasznot hajtják. Ez, úgy érzem, az egyik legalapvetõbb célja a szabad szoftvereknek, és ez az, amit mi is lelkesen magunkénak vallunk. GNU General Public License (GPL) GNU Lesser General Public License (LGPL) BSD licenc A forrásfánkban található GNU General Public License (GPL) vagy a Library General Public License (LGPL) alá esõ kódok hozzáférhetõségére ezzel szemben némileg több megszorítás vonatkozik, legalább is inkább ami a hozzáférhetõséget illeti. Mivel a GPL-es szoftverek kereskedelmi használata további bonyodalmakat vethet fel, ha lehetõségünk adódik rá, inkább a sokkal enyhébb BSD licenccel rendelkezõ szoftvereket választjuk. Satoshi Asami Írta: A &os; fejlesztési modellje &os; Projekt fejlesztési modell A &os; fejlesztése egy nagyon nyitott és rugalmas folyamat, szó szerint a világ minden tájáról érkezõ többszáznyi segítségbõl építkezik, ahogy az látható is a résztvevõink listáján. A &os; fejlesztési infrastruktúrája lehetõvé teszi, hogy ez a többszáznyi résztvevõ az interneten keresztül mûködjön együtt. Folyamatosan várjuk az új fejlesztõket és ötleteket, és mindazok, akik komolyabban érdeklõdnek a Projekt iránt, egyszerûen felvehetik velünk a kapcsolatot a &a.hackers; címén. Egy &a.announce; is elérhetõ azok számára, akik értesíteni kívánják a többi &os; felhasználót munkájuk fõbb eredményeirõl. A &os; Projektrõl és annak fejlesztési modelljérõl hasznos tudni az alábbiakat, függetlenül attól, hogy egyedül vagy másokkal szoros együttmûködésben dolgozunk: Az SVN és CVS repositoryk CVS repository Concurrent Versions System CVS SVN repository> Subversion SVN Sok éven keresztül a &os; központi forrásfáját CVS-en (Concurrent Versions System) keresztül tartották karban, amely egy, a &os;-vel is érkezõ, szabadon elérhetõ verziókezelõ rendszer. 2008 júniusában a Projekt az SVN (Subversion) használatára váltott. Ez a váltás szükségszerû volt, mivel a CVS által okozott technikai nehézségek gyorsan elõjöttek a forrásfa és a hozzátartozó metainformációk szapora növekedésével. Noha a központi repository most már SVN-alapú, a kliensoldali CVSup és csup alkalmazások továbbra is a korábbi infrastruktúrával dolgoznak, ahogy eddig is — az SVN respositoryban végzett változtatások ehhez automatikusan átkerülnek CVS alá. Jelen pillanatban egyedül csak a központi forrásfa használja ezt a megoldást, a dokumentáció, a weboldalak és a Portgyûjtemény forrásai továbbra is CVS alól üzemelnek. Az elsõdleges CVS repository egy Santa Clara-i (California, USA) számítógépen található, ahonnan a világban található rengeteg tükörszerverre másolódik. Az SVN-fa, mely tartalmazza a -CURRENT és -STABLE ágakat, könnyen lemásolható a saját számítógépünkre is. Ennek részleteirõl bõvebben a A forrásfa szinkronizálása c. szakaszban olvashatunk. A committerek listája committerek A hivatalos fejlesztõk (committerek) azok az emberek, akik a CVS-fához írási joggal rendelkeznek, tehát módosítást hajthatnak végre a &os; forrásaiban (a committer kifejezés a &man.cvs.1; commit parancsából származik, amelyet arra használunk, hogy felvigyük a módosításainkat a CVS repository-ba). Javaslatainkat legjobban a &man.send-pr.1; használatával tudjuk a committerek elé tárni. Ha valamiért ez mégsem mûködne, megpróbálhatjuk õket elérni közvetlenül a &a.committers; címére küldött e-maillel. A &os; Core Team Core Team Ha a &os; Projekt egy vállalat lenne, akkor a &os; Core Teamje (irányító csoportja) foglalná magában a vezetõséget. Ennek a csoportnak elsõdleges feladata, hogy fenntartsa a Projekt egészének kondícióját és gondoskodjon róla, hogy a megfelelõ irányba haladjon. Az irányító csoportnak ugyanígy feladata a megbízható és odaadó committerek tömörítése és az új tagok beszervezése, ha a csoportból kilépne valaki. A jelenlegi Core Team tagjait 2008 júliusában választották meg. A választásokat kétévente tartják. Ebben a csoportban egyes tagoknak ezenfelül még bizonyos területekre felügyelniük is kell. Ez azt jelenti, hogy felelõsek a rendszer valamelyik nagyobb részének az elõírásoknak megfelelõ mûködéséért. A &os; fejlesztõk teljes felsorolása és a hozzájuk tartozó területek megtalálhatóak A résztvevõk listjában. A Core Team legtöbb tagja pusztán önkéntesen vesz részt a &os; fejlesztésében és nem származik a projektbõl semmilyen anyagi haszna. Emiatt a részvétel nem tévesztendõ össze a garantált támogatással. A vezetõségre vonatkozó hasonlat nem teljesen pontos abban az értelemben, hogy ezek az emberek tulajdonképpen egy kívülálló szempontjából ésszerûtlen döntést hoztak azzal, hogy a &os; támogatására áldozták az életüket! Külsõ résztvevõk résztvevõk Végül, de nem utoljára, következzen a fejlesztõk legnagyobb csoportja: õk maguk a felhasználók, akik rendszeres visszajelzéseket és hibajavításokat küldenek. A &os; kevésbé központosított fejlesztésében elsõsorban a &a.hackers; segítségével lehet felvenni a fonalat, ahol ezeket a témákat tárgyalják meg. A &os;-hez kapcsolódó különféle levelezési listákról többet a ben olvashatunk. A &os; résztvevõinek listája hosszú és még most is növekszik; miért nem próbálunk mi is visszaadni valamit a &os;-nek? Nem csak programozással lehet segíteni a Projektet: a megoldandó feladatok listáját megtalálhatjuk a &os; Projekt honlapján. Röviden összefoglalva, a fejlesztési modellünk egymáshoz lazán kapcsolódó koncentrikus körökként szervezõdik. Ez a központosított modell a &os;-felhasználók kényelmét szolgálandó lett kialakítva, akik így könnyedén tudnak követni egyetlen központi kódbázist, azonban megvan a lehetõségük a részvételre is! Minden vágyunk egy olyan megbízható operációs rendszer kialakítása, amihez nagy mennyiségû könnyen telepíthetõ és használható alkalmazás tartozik — ez a modell ennek elérésére nagyon is megfelelõ. A haladás ütemének fenntartása érdekében mindössze csak annyit kérünk a leendõ &os; fejlesztõinktõl, hogy legyenek legalább annyira elszántak, mint a jelenlegi tagjaink! Az aktuális &os; kiadások NetBSD OpenBSD 386BSD Szabad Szoftver Alapítvány Berkeley Számítógépes rendszerek kutatócsoport (CSRG) A &os; egy szabadon elérhetõ, teljes forráskóddal érkezõ 4.4BSD-Lite alapú kiadás Intel &i386;, &i486;, &pentium;, &pentium; Pro, &celeron;, &pentium; II, &pentium; III, &pentium; 4 (vagy azzal kompatibilis), &xeon;, DEC Alpha és Sun &ultrasparc; alapú számítógépekre. Elsõsorban a Berkeley Számítógépes rendszerek kutatócsoportjának szoftverein alapszik, számos javítással a NetBSD, OpenBSD, 386BSD és a Szabad Szoftver Alapítvány munkásságának köszönhetõen. A &os; 2.0 1994 végi megjelenése óta a &os; teljesítménye, megbízhatósága és tudása drasztikusan megnövekedett. A legnagyobb változtatás az újjáalakított, összevont VM/állomány puffer gyorsítótárral rendelkezõ virtuális memória alrendszer, amely nem csak a teljesítményt növeli, hanem csökkenti a &os; memóriaigényét is, jobban elfogadhatóvá téve ezzel az 5 MB-os minimumot. A további fejlesztések között találjuk a teljes NIS szerver és kliens támogatást, az átviteli TCP támogatását, az igény szerint tárcsázó PPP-t, a beépített DHCP támogatást, a továbbfejlesztett SCSI alrendszert, az ISDN támogatást, az ATM, FDDI, Fast és Gigabit Ethernet (1000 Mbit) hálózati csatolók támogatását, a legfrissebb Adaptec gyártmányú vezérlõk fejlesztett támogatását és a többezernyi hibajavítást. Az alapeszközök mellé a &os; felkínálja többezernyi ismert és keresett program portjaiból álló gyûjteményét. Ebben a pillanatban is már több, mint &os.numports; port érhetõ el! A portok listája a HTTP (WWW) szerverektõl, a játékokon, nyelveken és sok mindenen keresztül a szövegszerkesztõkig terjed. Az egész Portgyûjtemény közelítõleg &ports.size; tárhelyet kíván, minden portot az eredeti forráshoz viszonyított különbségként tárol. Ennek következtében a portok frissítése sokkal könnyebb és nagyban csökkenti a korábbi, 1.0-ás Portgyûjteménynél kialakult tárigényeket. Egy port lefordításához egyszerûen csak be kell lépnünk a telepíteni kívánt program könyvtárába és ki kell adnunk a make install parancsot, a többit a rendszer elvégzi. Minden egyes telepítendõ port teljes forrása dinamikusan vagy CD-rõl vagy pedig FTP-n keresztül töltõdik le, így csak a ténylegesen telepítendõk lefordításához elegendõ tárhelyre van szükség. Majdnem mindegyik port elérhetõ elõre lefordított csomag formájában azok számára, akik nem kívánják lefordítani a portokat, és melyeket egy egyszerû parancs (pkg_add) segítségével telepíteni is tudják. A csomagokról és portokról a ben tudhatunk meg többet. A &os; telepítésérõl és használatáról most már számos további nagyon hasznos dokumentumot találhatunk bármelyik &os;-s számítógép /usr/share/doc könyvtárában. A helyileg telepített kézikönyveket bármilyen HTML-t megjeleníteni képes böngészõvel el tudjuk olvasni az alábbi URL-eken: A &os; kézikönyv /usr/share/doc/handbook/index.html A &os; GYIK /usr/share/doc/faq/index.html Az aktuális (leginkább frissített) verziók megtekinthetõek a címen. diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/network-servers/chapter.sgml b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/network-servers/chapter.sgml index 0bebbcc5a3..85ffe2e5dc 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/network-servers/chapter.sgml +++ b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/network-servers/chapter.sgml @@ -1,7261 +1,7259 @@ Murray Stokely Átdolgozta: Hálózati szerverek Áttekintés Ebben a fejezetben a &unix; típusú rendszerekben leggyakrabban alkalmazott hálózati szolgáltatások közül fogunk néhányat bemutatni. Ennek során megismerjük a hálózati szolgáltatások különbözõ típusainak telepítését, beállítását, tesztelését és karbantartását. A fejezet tartalmát folyamatosan példákkal igyekszünk illusztrálni. A fejezet elolvasása során megismerjük: hogyan dolgozzunk az inetd démonnal; hogyan állítsuk be a hálózati állományrendszereket; hogyan állítsunk be egy hálózati információs szervert a felhasználói hozzáférések megosztására; hogyan állítsuk be automatikusan a hálózati hozzáférésünket a DHCP használatával; hogyan állítsunk be névfeloldó szervereket; hogyan állítsuk be az Apache webszervert; hogyan állítsuk be az állományok átviteléért felelõs (FTP) szervert; a Samba használatával hogyan állítsunk be &windows;-os kliensek számára állomány- és nyomtatószervert; az NTP protokoll segítségével hogyan egyeztessük az idõt és dátumot, hogyan állítsunk be egy idõszervert; a szabványos naplózó démon, a syslogd beállítását hálózati keresztüli naplózásra. A fejezet elolvasásához ajánlott: az /etc/rc szkriptek alapjainak ismerete; az alapvetõ hálózati fogalmak ismerete; a külsõ szoftverek telepítésének ismerete (). Chern Lee Készítette: A &os; 6.1-RELEASE változatához igazította: A &os; Dokumentációs Projekt Az <application>inetd</application> <quote>szuperszerver</quote> Áttekintés Az &man.inetd.8; démont gyakran csak internet szuperszerverként nevezik, mivel a helyi szolgáltatások kapcsolatainak kezeléséért felelõs. Amikor az inetd fogad egy csatlakozási kérelmet, akkor eldönti róla, hogy ez melyik programhoz tartozik és elindít egy példányt belõle, majd átadja neki a socketet (az így meghívott program a szabvány bemenetéhez, kimenetéhez és hibajelzési csatornájához kapja meg a socket leíróit). Az inetd használatával úgy tudjuk csökkenteni a rendszerünk terhelését, hogy a csak alkalmanként meghívott szolgáltatásokat nem futtatjuk teljesen független önálló módban. Az inetd démont elsõsorban más démonok elindítására használjuk, de néhány triviális protokollt közvetlenül is képes kezelni, mint például a chargen, auth és a daytime. Ebben a fejezetben az inetd beállításának alapjait foglaljuk össze mind parancssoros módban, mind pedig az /etc/inetd.conf konfigurációs állományon keresztül. Beállítások Az inetd mûködése az &man.rc.8; rendszeren keresztül inicializálható. Az inetd_enable ugyan alapból a NO értéket veszi fel, vagyis tiltott, de a sysinstall használatával már akár a telepítés során bekapcsolható attól függõen, hogy a felhasználó milyen konfigurációt választott. Ha tehát a: inetd_enable="YES" vagy inetd_enable="NO" sort tesszük az /etc/rc.conf állományba, akkor azzal az inetd démont indíthatjuk el vagy tilthatjuk le a rendszer indítása során. Az &prompt.root; /etc/rc.d/inetd rcvar paranccsal lekérdezhetjük a pillanatnyilag érvényes beállítást. Emellett még az inetd démonnak az inetd_flags változón keresztül különbözõ parancssori paramétereket is át tudunk adni. Parancssori paraméterek Hasonlóan a legtöbb szerverhez, az inetd viselkedését is befolyásolni tudjuk a parancssorban átadható különbözõ paraméterekkel. Ezek teljes listája a következõ: inetd Ezek a paraméterek az /etc/rc.conf állományban az inetd_flags segítségével adhatóak meg az inetd részére. Alapértelmezés szerint az inetd_flags értéke -wW -C 60, ami az inetd által biztosított szolgáltatások TCP protokollon keresztüli wrappelését kapcsolja be, illetve egy IP-címrõl nem engedi a felkínált szolgáltatások elérését percenként hatvannál többször. A kezdõ felhasználók örömmel nyugtázhatják, hogy ezeket az alapbeállításokat nem szükséges módosítaniuk, habár a késõbbiekben majd fény derül arra, hogy a kiszolgálás gyakoriságának szabályozása remek védekezést nyújthat túlzottan nagy mennyiségû kapcsolódási kérelem ellen. A megadható paraméterek teljes listája az &man.inetd.8; man oldalán olvasható. -c maximum Az egyes szolgáltatásokhoz egyszerre felépíthetõ kapcsolatok alapértelmezett maximális számát adja meg. Alapból ezt a démont nem korlátozza. A beállítással ez akár szolgáltatásonként külön is megadható. -C arány Korlátozza, hogy egyetlen IP-címrõl alapból hányszor hívhatóak meg az egyes szolgáltatások egy percen belül. Ez az érték alapból korlátlan. A beállítással ez szolgáltatásonként is definiálható. -R arány Megadja, hogy egy szolgáltatást egy perc alatt mennyiszer lehet meghívni. Ez az érték alapértelmezés szerint 256. A 0 megadásával eltöröljük ezt a típusú korlátozást. -s maximum Annak maximumát adja meg, hogy egyetlen IP-címrõl egyszerre az egyes szolgáltatásokat mennyiszer tudjuk elérni. Alapból ez korlátlan. Szolgáltatásonként ezt a paraméterrel tudjuk felülbírálni. Az <filename>inetd.conf</filename> állomány Az inetd beállítását az /etc/inetd.conf konfigurációs állományon keresztül végezhetjük el. Amikor az /etc/inetd.conf állományban módosítunk valamit, az inetd démont a következõ paranccsal meg kell kérnünk, hogy olvassa újra: Az <application>inetd</application> konfigurációs állományának újraolvasása &prompt.root; /etc/rc.d/inetd reload A konfigurációs állomány minden egyes sora egy-egy démont ír le. A megjegyzéseket egy # jel vezeti be. Az /etc/inetd.conf állomány bejegyzéseinek formátuma az alábbi: szolgáltatás-neve socket-típusa protokoll {wait|nowait}[/max-child[/max-connections-per-ip-per-minute[/max-child-per-ip]]] felhasználó[:csoport][/bejelentkezési-osztály] szerver-program szerver-program-paraméterei Az IPv4 protokollt használó &man.ftpd.8; démon bejegyzése például így néz ki: ftp stream tcp nowait root /usr/libexec/ftpd ftpd -l szolgáltatás-neve Ez az adott démon által képviselt szolgáltatást nevezi meg, amelynek szerepelnie kell az /etc/services állományban. Ez határozza meg, hogy az inetd milyen porton figyelje a beérkezõ kapcsolatokat. Ha egy új szolgáltatást hozunk létre, akkor azt elõször az /etc/services állományba kell felvennünk. csatlakozás-típusa Ennek az értéke stream, dgram, raw, vagy seqpacket lehet. A stream típust használja a legtöbb kapcsolat-orientált TCP démon, miközben a dgram típus az UDP szállítási protokollt alkalmazó démonok esetében használatos. protokoll Valamelyik a következõk közül: Protokoll Magyarázat tcp, tcp4 TCP IPv4 udp, udp4 UDP IPv4 tcp6 TCP IPv6 udp6 UDP IPv6 tcp46 TCP IPv4 és v6 udp46 UDP IPv4 és v6 {wait|nowait}[/max-child[/max-connections-per-ip-per-minute[/max-child-per-ip]]] A beállítás mondja meg, hogy az inetd démonból meghívott démon saját maga képes-e kezelni kapcsolatokat. A típusú kapcsolatok esetében egyértelmûen a beállítást kell használni, miközben a esetén, ahol általában több szálon dolgozunk, a megadása javasolt. A hatására általában egyetlen démonnak adunk át több socketet, míg a minden sockethez egy újabb példányt indít el. Az inetd által indítható példányokat a megadásával korlátozhatjuk. Ha tehát például az adott démon számára legfeljebb példány létrehozását engedélyezzük, akkor a után /10 beállítást kell megadnunk. A /0 használatával korlátlan mennyiségû példányt engedélyezhetünk. A mellett még további két másik beállítás jöhet számításba az egyes démonok által kezelhetõ kapcsolatok maximális számának korlátozásában. A az egyes IP-címekrõl befutó lekezelhetõ kapcsolatok percenkénti számát szabályozza, így például ha itt a tizes értéket adjuk meg, akkor az adott szolgáltatáshoz egy IP-címrõl percenként csak tízszer férhetünk hozzá. A az egyes IP-címekhez egyszerre elindítható példányok számára ír elõ egy korlátot. Ezek a paraméterek segítenek megóvni rendszerünket az erõforrások akaratos vagy akaratlan kimerítésétõl és a DoS (Denial of Service) típusú támadásoktól. Ebben a mezõben a vagy valamelyikét kötelezõ megadni. A , és paraméterek ellenben elhagyhatóak. A típusú több szálon futó démonok a , vagy korlátozása nélkül egyszerûen csak így adhatóak meg: nowait. Ha ugyanezt a démont tíz kapcsolatra lekorlátozzuk, akkor a következõt kell megadnunk: nowait/10. Amikor pedig IP-címenként 20 kapcsolatot engedélyezünk percenként és mindössze 10 példányt, akkor: nowait/10/20. Az iménti beállítások a &man.fingerd.8; démon alapértelmezett paramétereinél is megtalálhatóak: finger stream tcp nowait/3/10 nobody /usr/libexec/fingerd fingerd -s Végezetül engedélyezzük 100 példányt, melyek közül IP-címenként 5 használható: nowait/100/0/5. felhasználó Ezzel azt a felhasználót adjuk meg, akinek a nevében az adott démon futni fog. Az esetek túlnyomó részében a démonokat a root felhasználó futtatja. Láthatjuk azonban, hogy biztonsági okokból bizonyos démonok a daemon vagy a legkevesebb joggal rendelkezõ nobody felhasználóval futnak. szerver-program A kapcsolat felépülésekor az itt teljes elérési úttal megadott démon indul el. Ha ezt a szolgáltatást maga az inetd belsõleg valósítja meg, akkor ebben a mezõben az értéket adjuk meg. szerver-program-paraméterei Ez a beállítással együtt mûködik, és ebben a mezõben a démon meghívásakor alkalmazandó paramétereket tudjuk rögzíteni, amelyet a démon nevével kezdünk. Ha a démont a parancssorból a sajátdémon -d paranccsal hívnánk meg, akkor a sajátdémon -d lesz beállítás helyes értéke is. Természetesen, ha a démon egy belsõleg megvalósított szolgáltatás, akkor ebben a mezõben is az fog megjelenni. Védelem Attól függõen, hogy a telepítés során mit választottunk, az inetd által támogatott szolgáltatások egyes része talán alapból engedélyezett is. Amennyiben egy adott démont konkrétan nem használunk, akkor érdemes megfontolni a letiltását. A kérdéses démon sorába tegyünk egy # jelet az /etc/inetd.conf állományba, majd olvastassuk újra az inetd beállításait. Egyes démonok, mint például az fingerd használata egyáltalán nem ajánlott, mivel a támadók számára hasznos információkat tudnak kiszivárogtatni. Más démonok nem ügyelnek a védelemre, és a kapcsolatokhoz rendelt lejárati idejük túlságosan hosszú vagy éppen nincs is. Ezzel a támadónak lehetõsége van lassú kapcsolatokkal leterhelni az adott démont, ezáltal kimeríteni a rendszer erõforrásait. Ha úgy találjuk, hogy túlságosan sok az ilyen kapcsolat, akkor jó ötletnek bizonyulhat a démonok számára a , vagy korlátozások elrendelése. Alapértelmezés szerint a TCP kapcsolatok wrappelése engedélyezett. A &man.hosts.access.5; man oldalon találhatjuk meg az inetd által meghívható különféle démonok TCP-alapú korlátozásainak lehetõségeit. Egyéb lehetõségek A daytime, time, echo, discard, chargen és auth szolgáltatások feladatainak mindegyikét maga az inetd is képes ellátni. Az auth szolgáltatás a hálózati keresztül azonosítást teszi lehetõvé és bizonyos mértékig beállítható. A többit egyszerûen csak kapcsoljuk ki vagy be. A témában az &man.inetd.8; man oldalán tudunk még jobban elmerülni. Tom Rhodes Átdolgozta és javította: Bill Swingle Írta: A hálózati állományrendszer (NFS) NFS A &os; több állományrendszert ismer, köztük a hálózati állományrendszert (Network File System, NFS) is. Az NFS állományok és könyvtárak megosztását teszi lehetõvé a hálózaton keresztül. Az NFS használatával a felhasználók és a programok képesek majdnem úgy elérni a távoli rendszereken található állományokat, mintha helyben léteznének. Íme az NFS néhány legjelentõsebb elõnye: A helyi munkaállomások kevesebb tárterületet használnak, mivel a közös adatokat csak egyetlen számítógépen tároljuk és megosztjuk mindenki között. A felhasználóknak nem kell a hálózat minden egyes gépén külön felhasználói könyvtárral rendelkezniük. Ezek ugyanis az NFS segítségével akár egy szerveren is beállíthatóak és elérhetõvé tehetõek a hálózaton keresztül. A különbözõ háttértárak, mint például a floppy lemezek, CD-meghajtók és &iomegazip; meghajtók a hálózaton több számítógép között megoszthatóak. Ezzel csökkenteni tudjuk a hálózatunkban szükséges cserélhetõ lemezes eszközök számát. Ahogy az <acronym>NFS</acronym> mûködik Az NFS legalább két fõ részbõl rakható össze: egy szerverbõl és egy vagy több kliensbõl. A kliensek a szerver által megosztott adatokhoz képesek távolról hozzáférni. A megfelelõ mûködéshez mindössze csak néhány programot kell beállítani és futtatni. A szervernek a következõ démonokat kell mûködtetnie: NFS szerver állományszerver UNIX kliensek rpcbind mountd nfsd Démon Leírás nfsd Az NFS démon, amely kiszolgálja az NFS kliensektõl érkezõ kéréseket. mountd Az NFS csatlakoztató démonja, amely végrehajtja az &man.nfsd.8; által átküldött kéréseket. rpcbind Ez a démon lehetõvé teszi az NFS kliensek számára, hogy fel tudják deríteni az NFS szerver által használt portot. A kliensen is futnia kell egy démonnak, amelynek a neve nfsiod. Az nfsiod démon az NFS szerver felõl érkezõ kéréseket szolgálja ki. A használata teljesen opcionális, csupán a teljesítményt hívatott javítani, de a normális és helyes mûködéshez nincs rá szükségünk. Az &man.nfsiod.8; man oldalán errõl többet is megtudhatunk. Az <acronym>NFS</acronym> beállítása NFS beállítás Az NFS beállítása viszonylag egyértelmûen adja magát. A mûködéséhez szükséges programok automatikus elindítása csupán néhány apró módosítást igényel az /etc/rc.conf állományban. Az NFS szerveren gondoskodjunk róla, hogy az alábbi beállítások szerepeljenek az /etc/rc.conf állományban: rpcbind_enable="YES" nfs_server_enable="YES" mountd_flags="-r" A mountd magától el fog indulni, ha az NFS szervert engedélyezzük. A kliensen a következõ beállítást kell felvennünk az /etc/rc.conf állományba: nfs_client_enable="YES" Az /etc/exports állomány adja meg, hogy az NFS milyen állományrendszereket exportáljon (vagy másképpen szólva osszon meg). Az /etc/exports állományban tehát a megosztani kívánt állományrendszereket kell szerepeltetnünk, és azt, hogy melyik számítógépekkel tudjuk ezeket elérni. A gépek megnevezése mellett a hozzáférésre további megszorításokat írhatunk fel. Ezek részletes leírását az &man.exports.5; man oldalon találjuk meg. Lássunk néhány példát az /etc/exports állományban megjelenõ bejegyzésekre: NFS példák exportálásra A most következõ példákban az állományrendszerek exportálásának finomságait igyekszünk érzékeltetni, noha a konkrét beállítások gyakran a rendszerünktõl és a hálózati konfigurációtól függenek. Például, ha a /cdrom könytárat akarjuk három gép számára megosztani, akik a szerverrel megegyezõ tartományban találhatóak (ezért nem is kell megadnunk a tartományt) vagy mert egyszerûen megtalálhatók az /etc/hosts állományunkban. Az beállítás az exportált állományrendszereket írásvédetté teszi. Ezzel a beállítással a távoli rendszerek nem lesznek képesek módosítani az exportált állományrendszer tartalmát. /cdrom -ro gép1 gép2 gép3 A következõ sorban a /home könyvtárat három gép számára osztjuk meg, melyeket IP-címekkel adtunk meg. Ez olyan helyi hálózat esetén hasznos, ahol nem állítottunk be névfeloldást. Esetleg a belsõ hálózati neveket az /etc/hosts állományban is tárolhatjuk. Ezzel utóbbival kapcsolatban a &man.hosts.5; man oldalt érdemes fellapoznunk. Az beállítás lehetõvé teszi, hogy az alkönyvtárak is csatlakozási pontok lehessenek. Más szóval, nem fogja csatlakoztatni az alkönyvtárakat, de megengedi a kliensek számára, hogy csak azokat a könyvtárakat csatlakoztassák, amelyeket kell vagy amelyekre szükségünk van. /home -alldirs 10.0.0.2 10.0.0.3 10.0.0.4 A következõ sorban az /a könyvtárat úgy exportáljuk, hogy az állományrendszerhez két különbözõ tartományból is hozzá lehessen férni. A beállítás hatására a távoli rendszer root felhasználója az exportált állományrendszeren szintén root felhasználóként fogja írni az adatokat. Amennyiben a -maproot=root beállítást nem adjuk meg, akkor a távoli rendszeren hiába root az adott felhasználó, az exportált állományrendszeren nem lesz képes egyetlen állományt sem módosítani. /a -maproot=root gep.minta.com doboz.haz.org A kliensek is csak a megfelelõ engedélyek birtokában képesek elérni a megosztott állományrendszereket. Ezért a klienst ne felejtsük el felvenni a szerver /etc/exports állományába. Az /etc/exports állományban az egyes sorok az egyes állományrendszerekre és az egyes gépekre vonatkoznak. A távoli gépek állományrendszerenként csak egyszer adhatóak meg, és csak egy alapértelmezett bejegyzésük lehet. Például tegyük fel, hogy a /usr egy önálló állományrendszer. Ennek megfelelõen az alábbi bejegyzések az /etc/exports állományban érvénytelenek: # Nem használható, ha a /usr egy állományrendszer: /usr/src kliens /usr/ports kliens Egy állományrendszerhez, vagyis itt a /usr partícióhoz, két export sort is megadtunk ugyanahhoz a kliens nevû géphez. Helyesen így kell megoldani az ilyen helyzeteket: /usr/src /usr/ports kliens Az adott géphez tartozó egy állományrendszerre vonatkozó exportoknak mindig egy sorban kell szerepelniük. A kliens nélkül felírt sorok egyetlen géphez tartozónak fognak számítani. Ezzel az állományrendszerek megosztását tudjuk szabályozni, de legtöbbek számára nem jelent gondot. Most egy érvényes exportlista következik, ahol a /usr és az /exports mind helyi állományrendszerek: # Osszuk meg az src és ports könyvtárakat a kliens01 és kliens02 részére, de csak a # kliens01 férhessen hozzá rendszeradminisztrátori jogokkal: /usr/src /usr/ports -maproot=root kliens01 /usr/src /usr/ports kliens02 # A kliensek az /exports könyvtárban teljes joggal rendelkeznek és azon belül # bármit tudnak csatlakoztatni. Rajtuk kívül mindenki csak írásvédetten képes # elérni az /exports/obj könyvtárat: /exports -alldirs -maproot=root kliens01 kliens02 /exports/obj -ro A mountd démonnal az /etc/exports állományt minden egyes módosítása után újra be kell olvastatni, mivel a változtatásaink csak így fognak érvényesülni. Ezt megcsinálhatjuk úgy is, hogy küldünk egy HUP (hangup, avagy felfüggesztés) jelzést a már futó démonnak: &prompt.root; kill -HUP `cat /var/run/mountd.pid` vagy meghívjuk a mountd &man.rc.8; szkriptet a megfelelõ paraméterrel: &prompt.root; /etc/rc.d/mountd onereload Az ban tudhatunk meg részleteket az rc szkriptek használatáról. Ezek után akár a &os; újraindításával is aktiválhatjuk a megosztásokat, habár ez nem feltétlenül szükséges. Ha root felhasználónként kiadjuk a következõ parancsokat, akkor azzal minden szükséges programot elindítunk. Az NFS szerveren tehát: &prompt.root; rpcbind &prompt.root; nfsd -u -t -n 4 &prompt.root; mountd -r Az NFS kliensen pedig: &prompt.root; nfsiod -n 4 Ezzel most már minden készen áll a távoli állományrendszer csatlakoztatására. A példákban a szerver neve szerver lesz, valamint a kliens neve kliens. Ha csak ideiglenesen akarunk csatlakoztatni egy állományrendszert vagy egyszerûen csak ki akarjuk próbálni a beállításainkat, a kliensen root felhasználóként az alábbi parancsot hajtsuk végre: NFS csatlakoztatás &prompt.root; mount szerver:/home /mnt Ezzel a szerveren található /home könyvtárat fogjuk a kliens /mnt könyvtárába csatlakoztatni. Ha mindent jól beállítottunk, akkor a kliensen most már be tudunk lépni az /mnt könyvtárba és láthatjuk a szerveren található állományokat. Ha a számítógép indításával automatikusan akarunk hálózati állományrendszereket csatlakoztatni, akkor vegyük fel ezeket az /etc/fstab állományba. Erre íme egy példa: szerver:/home /mnt nfs rw 0 0 Az &man.fstab.5; man megtalálhatjuk az összes többi beállítást. Zárolások Bizonyos alkalmazások (például a mutt) csak akkor mûködnek megfelelõen, ha az állományokat a megfelelõ módon zárolják. Az NFS esetében az rpc.lockd használható az ilyen zárolások megvalósítására. Az engedélyezéséhez mind a szerveren és a kliensen vegyük fel a következõ sort az /etc/rc.conf állományba (itt már feltételezzük, hogy az NFS szervert és klienst korábban beállítottuk): rpc_lockd_enable="YES" rpc_statd_enable="YES" A következõ módon indíthatjuk el: &prompt.root; /etc/rc.d/lockd start &prompt.root; /etc/rc.d/statd start Ha nincs szükségünk valódi zárolásra az NFS kliensek és az NFS szerver között, akkor megcsinálhatjuk azt is, hogy az NFS kliensen a &man.mount.nfs.8; programnak az paraméter átadásával csak helyileg végzünk zárolást. Ennek további részleterõl a &man.mount.nfs.8; man oldalon kaphatunk felvilágosítást. Gyakori felhasználási módok Az NFS megoldását a gyakorlatban rengeteg esetben alkalmazzák. Ezek közül most felsoroljuk a legelterjedtebbeket: NFS használata Több gép között megosztunk egy telepítõlemezt vagy más telepítõeszközt. Ez így sokkal olcsóbb és gyakorta kényelmes megoldás abban az esetben, ha egyszerre több gépre akarjuk ugyanazt a szoftvert telepíteni. Nagyobb hálózatokon sokkal kényelmesebb lehet egy központi NFS szerver használata, ahol a felhasználók könyvtárait tároljuk. Ezek a felhasználói könyvtárak aztán megoszthatóak a hálózaton keresztül, így a felhasználók mindig ugyanazt a könyvárat kapják függetlenül attól, hogy milyen munkaállomásról is jelentkeztek be. Több géppel is képes így osztozni az /usr/ports/distfiles könyvtáron. Ezen a módon sokkal gyorsabban tudunk portokat telepíteni a gépekre, mivel nem kell külön mindegyikre letölteni az ehhez szükséges forrásokat. Wylie Stilwell Készítette: Chern Lee Újraírta: Automatikus csatlakoztatás az <application>amd</application> használatával amd automatikus csatlakoztató démon Az &man.amd.8; (automatikus csatlakoztató démon, az automatic mounter daemon) önmûködõen csatlakoztatja a távoli állományrendszereket, amikor azokon belül valamelyik állományhoz vagy könyvtárhoz próbálunk hozzáférni. Emellett az amd az egy ideje már inaktív állományrendszereket is automatikusan leválasztja. Az amd használata egy remek alternatívát kínál az általában az /etc/fstab állományban megjelenõ állandóan csatlakoztatott állományrendszerekkel szemben. Az amd úgy mûködik, hogy kapcsolódik egy NFS szerver /host és /net könyvtáraihoz. Amikor egy állományt akarunk elérni ezeken a könyvtárakon belül, az amd kikeresi a megfelelõ távoli csatlakoztatást és magától csatlakoztatja. A /net segítségével egy IP-címrõl tudunk exportált állományrendszereket csatlakoztatni, miközben a /host a távoli gép hálózati neve esetében használatos. Ha tehát a /host/izemize/usr könyvtárban akarunk elérni egy állományt, akkor az amd démonnak ahhoz elõször az izemize nevû géprõl exportált /usr könyvtárat kell csatlakoztatnia. Egy exportált állományrendszer csatlakoztatása az <application>amd</application> használatával Egy távoli számítógép által rendelkezésre bocsátott megosztásokat a showmount paranccsal tudjuk lekérdezni. Például az izemize gépen elérhetõ exportált állományrendszereket így láthatjuk: &prompt.user; showmount -e izemize Exports list on izemize: /usr 10.10.10.0 /a 10.10.10.0 &prompt.user; cd /host/izemize/usr Ahogy a példában látjuk is, a showmount parancs a /usr könyvtárat mutatja megosztásként. Amikor tehát belépünk a /host/izemize/usr könyvtárba, akkor amd magától megpróbálja feloldani az izemize hálózati nevet és csatlakoztatni az elérni kívánt exportált állományrendszert. Az amd az indító szkripteken keresztül az /etc/rc.conf alábbi beállításával engedélyezhetõ: amd_enable="YES" Emellett még az amd_flags használatával további paraméterek is átadható az amd felé. Alapértelmezés szerint az amd_flags tartalmaz az alábbi: amd_flags="-a /.amd_mnt -l syslog /host /etc/amd.map /net /etc/amd.map" Az /etc/amd.map állomány adja meg az exportált állományrendszerek alapértelmezett beállításait. Az /etc/amd.conf állományban az amd további lehetõségeit konfigurálhatjuk.. Ha többet is szeretnénk tudni a témáról, akkor az &man.amd.8; és az &man.amd.conf.5; man oldalakat javasolt elolvasnunk. John Lind Készítette: Problémák más rendszerek használatakor Némely PC-s ISA buszos Ethernet kártyákra olyan korlátozások érvényesek, melyek komoly hálózati problémák keletkezéséhez vezethetnek, különösen az NFS esetében. Ez a nehézség nem &os;-függõ, de a &os; rendszereket is érinti. Ez gond általában majdnem mindig akkor merül fel, amikor egy (&os;-s) PC egy hálózatba kerül többek közt a Silicon Graphic és a Sun Microsystems által gyártott nagyteljesítményû munkaállomásokkal. Az NFS csatlakoztatása és bizonyos mûveletek még hibátlanul végrehajtódnak, azonban hirtelen a szerver látszólag nem válaszol többet a kliens felé úgy, hogy a többi rendszertõl folyamatosan dolgozza felfele a kéréseket. Ez a kliens rendszeren tapasztalható csak, amikor a kliens &os; vagy egy munkaállomás. Sok rendszeren egyszerûen rendesen le sem lehet állítani a klienst, ha a probléma egyszer már felütötte a fejét. Egyedüli megoldás gyakran csak a kliens újraindítása marad, mivel az NFS-ben kialakult helyzetet máshogy nem lehet megoldani. Noha a helyes megoldás az lenne, ha beszereznénk egy nagyobb teljesítményû és kapacitású kártyát a &os; rendszer számára, azonban egy jóval egyszerûbb kerülõút is található a kielégítõ mûködés eléréséhez. Ha a &os; rendszer képviseli a szervert, akkor a kliensnél adjuk meg a beállítást is a csatlakoztatásnál. Ha a &os; rendszer a kliens szerepét tölti be, akkor az NFS állományrendszert az beállítással csatlakoztassuk róla. Ezek a beállítások az fstab állomány negyedik mezõjében is megadhatóak az automatikus csatlakoztatáshoz, vagy manuális esetben a &man.mount.8; parancsnak a paraméterrel. Hozzá kell azonban tennünk, hogy létezik egy másik probléma, amit gyakran ezzel tévesztenek össze, amikor az NFS szerverek és kliensek nem ugyanabban a hálózatban találhatóak. Ilyen esetekben mindenképpen gyõzõdjünk meg róla, hogy az útválasztók rendesen továbbküldik a mûködéshez szükséges UDP információkat, különben nem sokat tudunk tenni a megoldás érdekében. A most következõ példákban a gyorsvonat lesz a nagyteljesítményû munkaállomás (felület) neve, illetve a freebsd pedig a gyengébb teljesítményû Ethernet kártyával rendelkezõ &os; rendszer (felület) neve. A szerveren az /osztott nevû könyvtárat fogjuk NFS állományrendszerként exportálni (lásd &man.exports.5;), amelyet majd a /projekt könyvtárba fogunk csatlakoztatni a kliensen. Minden esetben érdemes lehet még megadnunk a vagy , illetve opciókat is. Ebben a példában a &os; rendszer (freebsd) lesz a kliens, és az /etc/fstab állományában így szerepel az exportált állományrendszer: gyorsvonat:/osztott /projekt nfs rw,-r=1024 0 0 És így tudjuk manuálisan csatlakoztatni: &prompt.root; mount -t nfs -o -r=1024 gyorsvonat:/osztott /projekt Itt a &os; rendszer lesz a szerver, és a gyorsvonat /etc/fstab állománya így fog kinézni: freebsd:/osztott /projekt nfs rw,-w=1024 0 0 Manuálisan így csatlakoztathatjuk az állományrendszert: &prompt.root; mount -t nfs -o -w=1024 freebsd:/osztott /projekt Szinte az összes 16 bites Ethernet kártya képes mûködni a fenti írási vagy olvasási korlátozások nélkül is. A kíváncsibb olvasók számára eláruljuk, hogy pontosan miért is következik be ez a hiba, ami egyben arra is magyarázatot ad, hogy miért nem tudjuk helyrehozni. Az NFS általában 8 kilobyte-os blokkokkal dolgozik (habár kisebb méretû darabkákat is tud készíteni). Mivel az Ethernet által kezelt legnagyobb méret nagyjából 1500 byte, ezért az NFS blokkokat több Ethernet csomagra kell osztani — még olyankor is, ha ez a program felsõbb rétegeiben osztatlan egységként látszik — ezt aztán fogadni kell, összerakni és nyugtázni mint egységet. A nagyteljesítményû munkaállomások a szabvány által még éppen megengedett szorossággal képesek ontani magukból az egy egységhez tartozó csomagokat, közvetlenül egymás után. A kisebb, gyengébb teljesítményû kártyák esetében azonban az egymáshoz tartozó, késõbb érkezõ csomagok ráfutnak a korábban megkapott csomagokra még pontosan azelõtt, hogy elérnék a gépet, így az egységek nem állíthatóak össze vagy nem nyugtázhatóak. Ennek eredményeképpen a munkaállomás egy adott idõ múlva megint próbálkozik, de ismét az egész 8 kilobyte-os blokkot küldi el, ezért ez a folyamat a végtelenségig ismétlõdik. Ha a küldendõ egységek méretét az Ethernet által kezelt csomagok maximális mérete alá csökkentjük, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a teljes Ethernet csomag egyben megérkezik és nyugtázódik, így elkerüljük a holtpontot. A nagyteljesítményû munkaállomások természetesen továbbra is küldhetnek a PC-s rendszerek felé túlfutó csomagokat, de egy jobb kártyával az ilyen túlfutások nem érintik az NFS által használt egységeket. Amikor egy ilyen túlfutás bekövetkezik, az érintett egységet egyszerûen újra elküldik, amelyet a rákövetkezõ alkalommal nagy valószínûséggel már tudunk rendesen fogadni, összerakni és nyugtázni. Bill Swingle Írta: Eric Ogren Írta: Udo Erdelhoff Hálózati információs rendszer (NIS/YP) Mi ez? NIS Solaris HP-UX AIX Linux NetBSD OpenBSD A hálózati információs szolgáltatást (Network Information Service, avagy NIS) a Sun Microsystems fejlesztette ki a &unix; (eredetileg &sunos;) rendszerek központosított karbantartásához. Mostanra már lényegében ipari szabvánnyá nõtte ki magát, hiszen az összes nagyobb &unix;-szerû rendszer (a &solaris;, HP-UX, &aix;, Linux, NetBSD, OpenBSD, &os; stb.) támogatja a NIS használatát. sárga oldalak NIS A NIS régebben sárga oldalak (Yellow Pages) néven volt ismert, de a különbözõ jogi problémák miatt késõbb ezt a Sun megváltoztatta. A régi elnevezést (és a yp rövidítést) azonban még napjainkban is lehet néhol látni. NIS tartományok Ez egy RPC alapján mûködõ, kliens/szerver felépítésû rendszer, amely az egy NIS tartomány belül levõ számítógépek számára teszi lehetõvé ugyanazon konfigurációs állományok használatát. Segítségével a rendszergazda a NIS klienseket a lehetõ legkevesebb adat hozzáadásával, eltávolításával vagy módosításával képes egyetlen helyrõl beállítani. Windows NT Hasonló a &windowsnt; tartományaihoz, és habár a belsõ implementációt tekintve már akadnak köztük jelentõs eltérések is, az alapvetõ funkciók szintjén mégis összevethetõek. A témához tartozó fogalmak és programok A NIS telepítése számos fogalom és fontos felhasználói program kerül elõ &os;-n, akár egy NIS szervert akarunk beállítani, akár csak egy NIS klienst: rpcbind portmap Fogalom Leírás NIS tartománynév A NIS központi szerverei és az összes hozzájuk tartozó kliens (beleértve az alárendelt szervereket) rendelkezik egy NIS tartománynévvel. Hasonló a &windowsnt; által használt tartománynevekhez, de a NIS tartománynevei semmilyen kapcsolatban nem állnak a névfeloldással. rpcbind Az RPC (Remote Procedure Call, a NIS által használt egyik hálózati protokoll) engedélyezéséhez lesz rá szükségünk. Ha az rpcbind nem fut, akkor sem NIS szervert, sem pedig NIS klienst nem tudunk mûködtetni. ypbind A NIS klienst köti össze a hozzátartozó NIS szerverrel. A NIS tartománynevet a rendszertõl veszi, és az RPC használatával csatlakozik a szerverhez. Az ypbind a NIS környezet kliens és szerver közti kommunikációjának magját alkotja. Ha az ypbind leáll a kliens gépén, akkor nem tudjuk elérni a NIS szervert. ypserv Csak a NIS szervereken szabad futnia, mivel ez maga a NIS szerver programja. Ha az &man.ypserv.8; leáll, akkor a szerver nem lesz képes tovább kiszolgálni a NIS kéréseket (szerencsére az alárendelt szerverek képesek átvenni ezeket). A NIS bizonyos változatai (de nem az, amelyik a &os;-ben is megjelenik) nem próbálnak meg más szerverekhez csatlakozni, ha bedöglik az aktuális használt szerver. Ezen gyakran egyedül csak a szervert képviselõ program (vagy akár az egész szerver) újraindítása segíthet, illetve az ypbind újraindítása a kliensen. rpc.yppasswdd Ez egy olyan program, amelyet csak a NIS központi szerverein kell csak futtatni. Ez a démon a NIS kliensek számára a NIS jelszavaik megváltoztatását teszi lehetõvé. Ha ez a démon nem fut, akkor a felhasználók csak úgy tudják megváltoztatni a jelszavukat, ha bejelentkeznek a központi NIS szerverre. Hogyan mûködik? A NIS környezetekben háromféle gép létezik: a központi szerverek, az alárendelt szerverek és a kliensek. A szerverek képezik a gépek konfigurációs információinak központi tárhelyét. A központi szerverek tárolják ezen információk hiteles másolatát, míg ezt az alárendelt szerverek redundánsan tükrözik. A kliensek a szerverekre támaszkodnak ezen információk beszerzéséhez. Sok állomány tartalma megosztható ezen a módon. Például a master.passwd, a group és hosts állományokat meg szokták osztani NFS-en. Amikor a kliensen futó valamelyik programnak olyan információra lenne szüksége, amely általában ezekben az állományokban nála megtalálható lenne, akkor helyette a NIS szerverhez fordul. A gépek típusai NIS központi szerver A központi NIS szerver. Ez a szerver, amely leginkább a &windowsnt; elsõdleges tartományvezérlõjéhez hasonlítható tartja karban az összes, NIS kliensek által használt állományt. A passwd, group, és összes többi ehhez hasonló állomány ezen a központi szerveren található meg. Egy gép akár több NIS tartományban is lehet központi szerver. Ezzel a lehetõséggel viszont itt most nem foglalkozunk, mivel most csak egy viszonylag kis méretû NIS környezetet feltételezünk. NIS alárendelt szerver Az alárendelt NIS szerverek. A &windowsnt; tartalék tartományvezérlõihez hasonlítanak, és az alárendelt NIS szerverek feladata a központi NIS szerveren tárolt adatok másolatainak karbantartása. Az alárendelt NIS szerverek a redundancia megvalósításában segítenek, aminek leginkább a fontosabb környezetekben van szerepe. Emellett a központi szerver terhelésének kiegyenlítését is elvégzik. A NIS kliensek elsõként mindig ahhoz a NIS szerverhez csatlakoznak, amelytõl elõször választ kapnak, legyen akár az egy alárendelt szerver. NIS kliens A NIS kliensek. A NIS kliensek, hasonlóan a &windowsnt; munkaállomásokhoz, a NIS szerveren (amely a &windowsnt; munkaállomások esetében a tartományvezérlõ) keresztül jelentkeznek be. A NIS/YP használata Ebben a szakaszban egy példa NIS környezetet állítunk be. Tervezés Tegyük fel, hogy egy aprócska egyetemi labor rendszergazdái vagyunk. A labor, mely 15 &os;-s gépet tudhat magáénak, jelen pillanatban még semmilyen központosított adminisztráció nem létezik. Mindegyik gép saját /etc/passwd és /etc/master.passwd állománnyal rendelkezik. Ezeket az állományokat saját kezûleg kell szinkronban tartani. Tehát ha most felveszünk egy felhasználót a laborhoz, akkor az adduser parancsot mind a 15 gépen ki kell adni. Egyértelmû, hogy ez így nem maradhat, ezért úgy döntöttük, hogy a laborban NIS-t fogunk használni, és két gépet kinevezünk szervernek. Az iméntieknek megfelelõen a labor most valahogy így néz ki: A gép neve IP-cím A gép szerepe ellington 10.0.0.2 központi NIS coltrane 10.0.0.3 alárendelt NIS basie 10.0.0.4 tanszéki munkaállomás bird 10.0.0.5 kliensgép cli[1-11] 10.0.0.[6-17] a többi kliensgép Ha még nincs tapasztalatunk a NIS rendszerek összeállításában, akkor elõször jó ötlet lehet végiggondolni, miként is akarjuk kialakítani. A hálózatunk méretétõl függetlenül is akadnak olyan döntések, amelyeket mindenképpen meg kell hoznunk. A NIS tartománynév megválasztása NIS tartománynév Ez nem az a tartománynév, amit megszokhattunk. Ennek a pontos neve NIS tartománynév. Amikor a kliensek kérnek valamilyen információt, akkor megadják annak a NIS tartománynak a nevét is, amelynek részei. Így tud egy hálózaton több szerver arról dönteni, hogy melyikük melyik kérést válaszolja meg. A NIS által használt tartománynévre tehát inkább úgy érdemes gondolni, mint egy valamilyen módon összetartozó gépek közös nevére. Elõfordul, hogy egyes szervezetek az interneten is nyilvántartott tartománynevüket választják NIS tartománynévnek. Ez alapvetõen nem ajánlott, mivel a hálózati problémák felderítése közben félreértéseket szülhet. A NIS tartománynévnek a hálózatunkon belül egyedinek kell lennie, és lehetõleg minél jobban írja le az általa csoportba sorolt gépeket. Például a Kis Kft. üzleti osztályát tegyük a kis-uzlet NIS tartományba. Ebben a példában most a proba-tartomany nevet választottuk. SunOS A legtöbb operációs rendszer azonban (köztük a &sunos;) a NIS tartománynevet használja internetes tartománynévként is. Ha a hálózatunkon egy vagy több ilyen gép is található, akkor a NIS tartomány nevének az internetes tartománynevet kell megadnunk. A szerverek fizikai elvárásai Nem árt néhány dolgot fejben tartani, amikor a NIS szervernek használt gépet kiválasztjuk. Az egyik ilyen szerencsétlen dolog az a szintû függõség, ami a NIS kliensek felõl megfigyelhetõ a szerverek felé. Ha egy kliens nem tudja a NIS tartományon belül felvenni a kapcsolatot valamelyik szerverrel, akkor az a gép könnyen megbízhatatlanná válhat. Felhasználói- és csoportinformációk nélkül a legtöbb rendszer egy idõre le is merevedik. Ennek figyelembevételével tehát olyan gépet kell szervernek választanunk, amelyet nem kell gyakran újraindítani, és nem végzünk rajta semmilyen komoly munkát. A célnak legjobban megfelelõ NIS szerverek valójában olyan gépek, amelyek egyedüli feladata csak a NIS kérések kiszolgálása. Ha a hálózatunk nem annyira leterhelt, akkor még a NIS szerver mellett más programokat is futtathatunk, de ne feledjük, hogy ha a NIS szolgáltatás megszûnik, akkor az az összes NIS kliensen éreztetni fogja kedvezõtlen hatását. A NIS szerverek A NIS rendszerben tárolt összes információ általános példánya egyetlen gépen található meg, amelyet a központi NIS szervernek hívunk. Az információk tárolására szánt adatbázis pedig NIS táblázatoknak (NIS map) nevezzük. &os; alatt ezek a táblázatok a /var/yp/tartománynév könyvtárban találhatóak, ahol a tartománynév a kiszolgált NIS tartományt nevezi meg. Egyetlen NIS szerver egyszerre akár több tartományt is kiszolgálhat, így itt több könyvtár is található, minden támogatott tartományhoz egy. Minden tartomány saját, egymástól független táblázatokkal rendelkezik. A központi és alárendelt NIS szerverek az ypserv démon segítségével dolgozzák fel a NIS kéréseket. Az ypserv felelõs a NIS kliensektõl befutó kérések fogadásáért, és a kért tartomány valamint táblázat nevébõl meghatározza az adatbázisban tárolt állományt, majd innen visszaküldi a hozzátartozó adatot a kliensnek. A központi NIS szerver beállítása NIS szerver beállítása A központi NIS szerver beállítása viszonylag magától értetõdõ, de a nehézségét az igényeink szabják meg. A &os; alapból támogatja a NIS használatát. Ezért mindössze annyit kell tennünk, hogy a következõ sorokat betesszük az /etc/rc.conf állományba, és a &os; gondoskodik a többirõl. nisdomainname="proba-tartomany" Ez a sor adja meg a hálózati beállítások (vagy például az újraindítás) során a NIS tartomány nevét, amely a korábbiak szerint itt most a proba-tartomany. nis_server_enable="YES" Ezzel utasítjuk a &os;-t, hogy a hálózati alkalmazások következõ indításakor a NIS szervert is aktiválja. nis_yppasswdd_enable="YES" Ezzel engedélyezzük az rpc.yppasswdd démont, amely a korábban említettek szerint lehetõvé teszi a felhasználók számára, hogy a közvetlenül a kliensekrõl változtassák meg a NIS jelszavukat. A konkrét NIS beállításainktól függõen további bejegyzések felvételére is szükségünk lehet. Erre késõbb még az olyan NIS szervereknél, amelyek egyben NIS kliensek, vissza fogunk térni. Miután ezeket beállítottuk, rendszeradminisztrátorként adjuk ki az /etc/netstart parancsot. Az /etc/rc.conf állományban szereplõ adatok alapján mindent beállít magától. Még mielõtt inicializálnánk a NIS táblázatokat, indítsuk el manuálisan az ypserv démont: &prompt.root; /etc/rc.d/ypserv start A NIS táblázatok inicializálása NIS táblázatok A NIS táblázatok lényegében a /var/yp könyvtárban tárolt adatbázisok. A központi NIS szerver /etc könyvtárában található konfigurációs állományokból állítódnak elõ, egyetlen kivétellel: ez az /etc/master.passwd állomány. Ennek megvan a maga oka, hiszen nem akarjuk a root és az összes többi fontosabb felhasználóhoz tartozó jelszót az egész NIS tartománnyal megosztani. Ennek megfelelõen a NIS táblázatok inicializálásához a következõt kell tennünk: &prompt.root; cp /etc/master.passwd /var/yp/master.passwd &prompt.root; cd /var/yp &prompt.root; vi master.passwd El kell távolítanunk az összes rendszerszintû (bin, tty, kmem, games, stb), és minden olyan egyéb hozzáférést, amelyeket nem akarjuk közvetíteni a NIS kliensek felé (például a root és minden más nullás, vagyis rendszeradminisztrátori azonosítóval ellátott hozzáférést). Gondoskodjunk róla, hogy az /var/yp/master.passwd állomány sem a csoport, sem pedig bárki más számára nem olvasható (600-as engedély)! Ennek beállításához használjuk az chmod parancsot, ha szükséges. Tru64 UNIX Ha végeztünk, akkor már tényleg itt az ideje inicializálni NIS táblázatainkat. A &os; erre egy ypinit nevû szkriptet ajánl fel (errõl a saját man oldalán tudhatunk meg többet). Ez a szkript egyébként a legtöbb &unix; típusú operációs rendszeren megtalálható, de nem az összesen. A Digital UNIX/Compaq Tru64 UNIX rendszereken ennek a neve ypsetup. Mivel most a központi NIS szerver táblázatait hozzuk létre, azért az ypinit szkriptnek át kell adnunk a opciót is. A NIS táblázatok elõállításánál feltételezzük, hogy a fentebb ismertetett lépéseket már megtettük, majd kiadjuk ezt a parancsot: ellington&prompt.root; ypinit -m proba-tartomany Server Type: MASTER Domain: proba-tartomany Creating an YP server will require that you answer a few questions. Questions will all be asked at the beginning of the procedure. Do you want this procedure to quit on non-fatal errors? [y/n: n] n Ok, please remember to go back and redo manually whatever fails. If you don't, something might not work. At this point, we have to construct a list of this domains YP servers. rod.darktech.org is already known as master server. Please continue to add any slave servers, one per line. When you are done with the list, type a <control D>. master server : ellington next host to add: coltrane next host to add: ^D The current list of NIS servers looks like this: ellington coltrane Is this correct? [y/n: y] y [ .. a táblázatok generálása .. ] NIS Map update completed. ellington has been setup as an YP master server without any errors. Az üzenetek fordítása: A szerver típusa: KÖZPONTI, tartomány: proba-tartomany Az YP szerver létrehozásához meg kell válaszolni néhány kérdést az eljárás megkezdése elõtt. Szeretnénk, ha az eljárás megszakadna a nem végzetes hibák esetén is? [i/n: n] n Rendben, akkor ne felejtsük el manuálisan kijavítani a hibát, ha valamivel gond lenne. Ha nem tesszük meg, akkor elõfordulhat, hogy valami nem fog rendesen mûködni. Most össze kell állítanunk egy listát a tartomány YP szervereirõl. Jelenleg a rod.darktech.org a központi szerver. Kérjünk, adjon meg további alárendelt szervereket, soronként egyet. Amikor ezt befejeztük, a <control D> lenyomásával tudunk kilépni. központi szerver : ellington következõ gép : coltrane következõ gép : ^D A NIS szerverek listája jelenleg a következõ: ellington coltrane Ez megfelelõ? [i/n: i] i [ .. a táblázatok generálása .. ] A NIS táblázatok sikeressen frissültek. Az elligon szervert minden hiba nélkül sikerült központi szerverként beállítani. Az ypinit a /var/yp/Makefile.dist állományból létrehozza a /var/yp/Makefile állományt. Amennyiben ez létrejött, az állomány feltételezi, hogy csak &os;-s gépek részvételével akarunk kialakítani egy egyszerveres NIS környezetet. Mivel a proba-tartomany még egy alárendelt szervert is tartalmaz, ezért át kell írnunk a /var/yp/Makefile állományt: ellington&prompt.root; vi /var/yp/Makefile Ezt a sort kell megjegyzésbe tennünk: NOPUSH = "True" (ha még nem lenne úgy). Az alárendelt NIS szerverek beállítása NIS alárendelt szerver Az alárendelt NIS szerverek beállítása még a központinál is egyszerûbb. Jelentkezzünk be az alárendelt szerverre és az eddigieknek megfelelõen írjuk át az /etc/rc.conf állományt. Az egyetlen különbség ezúttal csupán annyi lesz, hogy az ypinit lefuttatásakor a opciót kell megadnunk (mint slave, vagyis alárendelt). A opció használatához a központi NIS szerver nevét is át kell adnunk, ezért a konkrét parancs valahogy így fog kinézni: coltrane&prompt.root; ypinit -s ellington proba-tartomany Server Type: SLAVE Domain: test-domain Master: ellington Creating an YP server will require that you answer a few questions. Questions will all be asked at the beginning of the procedure. Do you want this procedure to quit on non-fatal errors? [y/n: n] n Ok, please remember to go back and redo manually whatever fails. If you don't, something might not work. There will be no further questions. The remainder of the procedure should take a few minutes, to copy the databases from ellington. Transferring netgroup... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring netgroup.byuser... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring netgroup.byhost... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring master.passwd.byuid... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring passwd.byuid... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring passwd.byname... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring group.bygid... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring group.byname... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring services.byname... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring rpc.bynumber... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring rpc.byname... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring protocols.byname... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring master.passwd.byname... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring networks.byname... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring networks.byaddr... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring netid.byname... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring hosts.byaddr... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring protocols.bynumber... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring ypservers... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred Transferring hosts.byname... ypxfr: Exiting: Map successfully transferred coltrane has been setup as an YP slave server without any errors. Don't forget to update map ypservers on ellington. Most már lennie kell egy /var/yp/proba-tartomany nevû könyvtárunknak is. A központi NIS szerver táblázatainak másolata itt fognak tárolódni. Ezeket soha ne felejtsük el frissen tartani. Az alárendelt szervereken a következõ /etc/crontab bejegyzések pontosan ezt a feladatot látják el: 20 * * * * root /usr/libexec/ypxfr passwd.byname 21 * * * * root /usr/libexec/ypxfr passwd.byuid Ez a két sor gondoskodik róla, hogy az alárendelt szerverek ne felejtsék el egyeztetni a táblázataikat a központi - szerver táblázataival. Habár ezek a + szerver táblázataival. Ezek a bejegyzések nem nélkülözhetetlenek a megfelelõ mûködéshez, mivel a - központi szerver mindig igyekszik az alárendelt - szervereknek elküldeni a NIS - táblázataiban létrejött + központi szerver automatikusan feltölti az + alárendelt szerverekre a létrejött változásokat. Mivel azonban a jelszavak létfontosságúak a szervertõl függõ rendszerek számára, - ezért jó ötlet lehet explicit - módon is elõírni a - frissítést. Ez a forgalmasabb - hálózatokon nagyobb jelentõséggel - bír, mivel ott a táblázatok - frissítése nem mindig fejezõdik be - rendesen. + ezért ajánlott explicit módon is + elõírni a frissítést. Ez a + forgalmasabb hálózatokon nagyobb + jelentõséggel bír, mivel ott a + táblázatok frissítése nem mindig + fejezõdik be rendesen. Most pedig futassuk le a /etc/netstart parancsot az alárendelt szervereken is, amivel így elindul a NIS szerver. A NIS kliensek A NIS kliens az ypbind démon segítségével egy kötésnek (bind) nevezett kapcsolatot épít ki egy adott NIS szerverrel. Az ypbind ellenõrzi a rendszer alapértelmezett tartományát (ezt a domainname paranccsal állítottunk be), majd RPC kéréseket kezd szórni a helyi hálózaton. Ezek a kérések annak a tartománynak a nevét tartalmazzák, amelyhez az ypbind megpróbál kötést létrehozni. Ha az adott tartomány kiszolgálására beállított szerver észleli ezeket a kéréseket, akkor válaszol az ypbind démonnak, amely pedig feljegyzi a szerver címét. Ha több szerver is elérhetõ (például egy központi és több alárendelt), akkor az ypbind az elsõként válaszoló címét fogja rögzíteni. Innentõl kezdve a kliens közvetlenül ennek a szervernek fogja küldeni a NIS kéréseit. Az ypbind idõnként megpingeli a szervert, hogy meggyõzõdjön az elérhetõségérõl. Ha az ypbind egy adott idõn belül nem kap választ a ping kéréseire, akkor megszünteti a kötést a tartományhoz és nekilát keresni egy másik szervert. A NIS kliensek beállítása NIS a kliensek beállítása Egy &os;-s gépet NIS kliensként meglehetõsen egyszerûen lehet beállítani. Nyissuk meg az /etc/rc.conf állományt és a NIS tartománynév beállításához, valamint az ypbind elindításához a következõket írjuk bele: nisdomainname="proba-tartomany" nis_client_enable="YES" A NIS szerveren található jelszavak importálásához távolítsuk el az összes felhasználói hozzáférést az /etc/master.passwd állományunkból és a vipw segítségével adjuk hozzá az alábbi sort az állomány végéhez: +::::::::: Ez a sor beenged bárkit a rendszerünkre, akinek a NIS szervereken van érvényes hozzáférése. A NIS klienseket ezzel a sorral sokféle módon tudjuk állítani. A hálózati csoportokról szóló szakaszban találunk majd errõl több információt. A téma mélyebb megismeréséhez az O'Reilly Managing NFS and NIS címû könyvét ajánljuk. Legalább helyi hozzáférést (vagyis amit nem NIS-en keresztül importálunk) azonban mindenképpen hagyjunk meg az /etc/master.passwd állományunkban, és ez a hozzáférés legyen a wheel csoport tagja. Ha valami gond lenne a NIS használatával, akkor ezen a hozzáférésen keresztül tudunk a gépre távolról bejelentkezni, majd innen root felhasználóra váltva megoldani a felmerült problémákat. A NIS szerverrõl az összes lehetséges csoport-bejegyzést az /etc/group állományban így tudjuk importálni: +:*:: Miután elvégeztük ezeket a lépéseket, képesek leszünk futtatni az ypcat passwd parancsot, és látni a NIS szerver jelszavakat tartalmazó táblázatát. A NIS biztonsága Általában tetszõleges távoli felhasználó küldhet RPC kéréseket az &man.ypserv.8; számára és kérheti le a NIS táblázatok tartalmát, feltéve, hogy ismeri a tartomány nevét. Az ilyen hitelesítés nélküli mûveletek ellen az &man.ypserv.8; úgy védekezik, hogy tartalmaz egy securenets nevû lehetõséget, amellyel az elérhetõségüket tudjuk leszûkíteni gépek egy csoportjára. Az &man.ypserv.8; indításakor ezeket az információkat a /var/yp/securenets állományból próbálja meg betölteni. Az elérési útvonala megadható a opció használatával. Ez az állomány olyan bejegyzéseket tartalmaz, amelyekben egy hálózati cím és tõle láthatatlan karakterekkel elválasztva egy hálózati maszk szerepel. A # karakterrel kezdõdõ sorokat megjegyzésnek nyilvánítjuk. Egy minta securenets állomány valahogy így nézne ki: # Engedélyezzük önmagunkról a csatlakozást -- kell! 127.0.0.1 255.255.255.255 # Engedélyezzük a 192.168.128.0 hálózatról érkezõ csatlakozásokat: 192.168.128.0 255.255.255.0 # Engedélyezzük a laborban található 10.0.0.0 és 10.0.15.255 közti # címekkel rendelkezõ gépek csatlakozását: 10.0.0.0 255.255.240.0 Ha az &man.ypserv.8; olyan címrõl kap kérést, amely illeszkedik az elõírt címek valamelyikére, akkor a szokásos módon feldolgozza azt. Ellenkezõ esetben a kérést figyelmen kívül hagyja és egy figyelmeztetést vesz fel hozzá a naplóba. Ha a /var/yp/securenets állomány nem létezik, akkor az ypserv tetszõleges géprõl engedélyezi a csatlakozást. Az ypserv lehetõséget ad a Wietse Venema által fejlesztett TCP Wrapper csomag használatára is. Ezzel a rendszergazda a /var/yp/securenets állomány helyett a TCP Wrapper konfigurációs állományai alapján képes szabályozni az elérhetõséget. Miközben mind a két módszer nyújt valamilyen fajta védelmet, de a privilegizált portok teszteléséhez hasonlóan az IP álcázásával (IP spoofing) sebezhetõek. Ezért az összes NIS-hez tartozó forgalmat tûzfallal kell blokkolnunk. Az /var/yp/securenets állományt használó szerverek nem képesek az elavult TCP/IP implementációkat használó érvényes klienseket rendesen kiszolgálni. Egyes ilyen implementációk a címben a géphez tartozó biteket nullára állítják az üzenetszóráshoz, és/vagy ezért az üzenetszóráshoz használt cím kiszámításakor nem tudja észleli a hálózati maszkot. A legtöbb ilyen probléma megoldható a kliens konfigurációjának megváltoztatásával, míg más problémák megoldása a kérdéses kliensek nyugdíjazását kívánják meg, vagy a /var/yp/securenets használatának elhagyását. Egy régebbi TCP/IP implementációval üzemelõ szerveren pedig a /var/yp/securenets állomány használata kifejezetten rossz ötlet, és a hálózatunk nagy részében képes használhatatlanná tenni a NIS funkcióit. TCP wrapperek A TCP Wrapper csomag alkalmazása a NIS szerverünk válaszadáshoz szükséges idejét is segít csökkenteni. Az ilyenkor jelentkezõ plusz késlekedés mellesleg elég nagy lehet ahhoz, hogy a klienseknél idõtúllépés következzen be, különösen a terheltebb hálózatokon vagy a lassú NIS szerverek esetében. Ha egy vagy több kliensünk is ilyen tüneteket mutat, akkor érdemes a kérdéses kliens rendszereket alárendelt NIS szerverekké alakítani és önmagukhoz rendelni. Egyes felhasználók bejelentkezésének megakadályozása A laborunkban van egy basie nevû gép, amely a tanszék egyetlen munkaállomása. Ezt a gépet nem akarjuk kivenni a NIS tartományból, de a központi NIS szerver passwd állománya mégis egyaránt tartalmazza a hallgatók és az oktatók eléréseit. Mit lehet ilyenkor tenni? Adott felhasználók esetében le tudjuk tiltani a bejelentkezést a gépen még olyankor is, ha léteznek a NIS adatbázisában. Ehhez mindössze a kliensen az /etc/master.passwd állomány végére be kell tennünk egy -felhasználónév sort, ahol a felhasználónév annak a felhasználónak a neve, akit nem akarunk beengedni a gépre. Ezt leginkább a vipw használatán keresztül érdemes megtennünk, mivel a vipw az /etc/master.passwd állomány alapján végez némi ellenõrzést, valamint a szerkesztés befejeztével magától újragenerálja a jelszavakat tároló adatbázist. Például, ha a bill nevû felhasználót ki akarjuk tiltani a basie nevû géprõl, akkor: basie&prompt.root; vipw [vegyük fel a -bill sort a végére, majd lépjünk ki] vipw: rebuilding the database... vipw: done basie&prompt.root; cat /etc/master.passwd root:[jelszó]:0:0::0:0:The super-user:/root:/bin/csh toor:[jelszó]:0:0::0:0:The other super-user:/root:/bin/sh daemon:*:1:1::0:0:Owner of many system processes:/root:/sbin/nologin operator:*:2:5::0:0:System &:/:/sbin/nologin bin:*:3:7::0:0:Binaries Commands and Source,,,:/:/sbin/nologin tty:*:4:65533::0:0:Tty Sandbox:/:/sbin/nologin kmem:*:5:65533::0:0:KMem Sandbox:/:/sbin/nologin games:*:7:13::0:0:Games pseudo-user:/usr/games:/sbin/nologin news:*:8:8::0:0:News Subsystem:/:/sbin/nologin man:*:9:9::0:0:Mister Man Pages:/usr/share/man:/sbin/nologin bind:*:53:53::0:0:Bind Sandbox:/:/sbin/nologin uucp:*:66:66::0:0:UUCP pseudo-user:/var/spool/uucppublic:/usr/libexec/uucp/uucico xten:*:67:67::0:0:X-10 daemon:/usr/local/xten:/sbin/nologin pop:*:68:6::0:0:Post Office Owner:/nonexistent:/sbin/nologin nobody:*:65534:65534::0:0:Unprivileged user:/nonexistent:/sbin/nologin +::::::::: -bill basie&prompt.root; Udo Erdelhoff Készítette: A hálózati csoportok alkalmazása hálózati csoportok Az elõzõ szakaszban ismertetett módszer viszonylag jól mûködik olyan esetekben, amikor nagyon kevés felhasználóra és/vagy számítógépre kell alkalmaznunk speciális megszorításokat. A nagyobb hálózatokban szinte biztos, hogy elfelejtünk kizárni egyes felhasználókat az érzékeny gépekrõl, vagy az összes gépen egyenként kell ehhez a megfelelõ beállításokat elvégezni, és ezzel lényegében elvesztjük a NIS legfontosabb elõnyét, vagyis a központosított karbantarthatóságot. A NIS fejlesztõi erre a problémára a hálózati csoportokat létrehozásával válaszoltak. A céljuk és mûködésük szempontjából leginkább a &unix;-os állományrendszerekben található csoportokhoz mérhetõek. A legnagyobb eltérés a numerikus azonosítók hiányában mutatkozik meg, valamint a hálózati csoportokat a felhasználókon kívül további hálózati csoportok megadásával is ki lehet alakítani. A hálózati csoportok a nagyobb, bonyolultabb, többszáz felhasználós hálózatok számára jöttek létre. Egy részrõl ez nagyon jó dolog, különösen akkor, ha egy ilyen helyzettel kell szembenéznünk. Másrészrõl ez a mértékû bonyolultság szinte teljesen lehetetlenné teszi a hálózati csoportok egyszerû bemutatását. A szakasz további részében használt példa is ezt a problémát igyekszik illusztrálni. Tételezzük fel, hogy laborunkban a NIS sikeres bevezetése felkeltette a fõnökeink figyelmét. Így a következõ feladatunk az lett, hogy terjesszük ki a NIS tartományt az egyetemen található néhány másik gépre is. Az alábbi két táblázatban az új felhasználók és az új számítógép neveit találjuk, valamint a rövid leírásukat. Felhasználók nevei Leírás alpha, beta az IT tanszék hétköznapi dolgozói charlie, delta az IT tanszék újdonsült dolgozói echo, foxtrott, golf, ... átlagos dolgozók able, baker, ... ösztöndíjasok Gépek nevei Leírás haboru, halal, ehseg, szennyezes A legfontosabb szervereink. Csak az IT tanszék dolgozói férhetnek hozzájuk. buszkeseg, kapzsisag, irigyseg, harag, bujasag, lustasag Kevésbé fontos szerverek. Az IT tankszék összes tagja el tudja érni ezeket a gépeket. egy, ketto, harom, negy, ... Átlagos munkaállomások. Egyedül csak a valódi dolgozók jelentkezhetnek be ezekre a gépekre. szemetes Egy nagyon régi gép, semmi értékes adat nincs rajta. Akár még az öszöndíjasok is nyúzhatják. Ha ezeket az igényeket úgy próbáljuk meg teljesíteni, hogy a felhasználókat egyenként blokkoljuk, akkor minden rendszer passwd állományába külön fel kell vennünk a -felhasználó sorokat a letiltott felhasználókhoz. Ha csak egyetlen bejegyzést is kihagyunk, akkor könnyen bajunk származhat belõle. Ez a rendszer kezdeti beállítása során még talán nem okoz gondot, de az új felhasználókat biztosan el fogjuk felejteni felvenni a megfelelõ csoportokba. Elvégre Murphy is optimista volt. A hálózati csoportok használata ilyen helyzetekben számos elõnyt rejt. Nem kell az egyes felhasználókat külön felvenni, egy felhasználót felveszünk valamelyik csoportba vagy csoportokba, és a csoportok összes tagjának egyszerre tudjuk tiltani vagy engedélyezni a hozzáféréseket. Ha hozzáadunk egy új gépet a hálózatunkhoz, akkor mindössze a hálózati csoportok bejelentkezési korlátozásait kell beállítani. Ha új felhasználót veszünk fel, akkor a felhasználót kell vennünk egy vagy több hálózati csoportba. Ezek a változtatások függetlenek egymástól, és nincs szükség minden felhasználó és minden gép összes kombinációjára. Ha a NIS beállításainkat elõzetesen körültekintõen megterveztük, akkor egyetlen központi konfigurációs állományt kell módosítani a gépek elérésének engedélyezéséhez vagy tiltásához. Az elsõ lépés a hálózati csoportokat tartalmazó NIS táblázat inicializálása. A &os; &man.ypinit.8; programja alapértelmezés szerint nem hozza létre ezt a táblázatot, de ha készítünk egy ilyet, akkor a NIS implementációja képes kezelni. Egy ilyen üres táblázat elkészítéséhez ennyit kell begépelni: ellington&prompt.root; vi /var/yp/netgroup Ezután elkezdhetjük felvenni a tartalmát. A példánk szerint legalább négy hálózati csoportot kell csinálnunk: az IT dolgozóinak, az IT új dolgozóinak, a normál dolgozóknak és az öszöndíjasoknak. IT_DOLG (,alpha,proba-tartomany) (,beta,proba-tartomany) IT_UJDOLG (,charlie,proba-tartomany) (,delta,proba-tartomany) FELHASZNALO (,echo,proba-tartomany) (,foxtrott,proba-tartomany) \ (,golf,proba-tartomany) OSZTONDIJAS (,able,proba-tartomany) (,baker,proba-tartomany) Az IT_DOLG, IT_UJDOLG stb. a hálózati csoportok nevei lesznek. Minden egyes zárójelezett csoport egy vagy több felhasználói hozzáférést tartalmaz. A csoportokban szereplõ három mezõ a következõ: Azon gépek neve, amelykre a következõ elemek érvényesek. Ha itt nem adunk meg neveket, akkor a bejegyzés az összes gépre vonatkozik. Ha megadjuk egy gép nevét, akkor jutalmunk a teljes sötétség, a rettegetés és totális megtébolyodás. A csoporthoz tartozó hozzáférés neve. A hozzáféréshez kapcsolódó NIS tartomány. A csoportba más NIS tartományokból is át tudunk hozni hozzáféréseket, ha netalán éppen olyan szerencsétlenek lennénk, hogy több NIS tartományt is felügyelnünk kell. A mezõk mindegyike tartalmazhat dzsókerkaraktereket. Errõl részletesebben a &man.netgroup.5; man oldalon olvashatunk. hálózati csoportok A hálózati csoportoknak lehetõleg ne adjunk 8 karakternél hosszabb nevet, különösen abban az esetben, ha a NIS tartományban más operációs rendszereket is használunk. A nevekben eltérnek a kis- és nagybetûk. Ha a hálózati csoportokat nevét nagybetûkkel írjuk, akkor könnyen különbséget tudunk tenni a felhasználók, gépek és hálózati csoportok nevei között. Egyes (nem &os; alapú) NIS kliensek nem képesek kezelni a nagyon sok bejegyzést tartalmazó hálózati csoportokat. Például a &sunos; néhány korábbi verziója fennakad rajta, ha egy hálózati csoport 15 bejegyzésnél többet tartalmaz. Az ilyen korlátozások alól úgy tudunk kibújni, ha 15 felhasználónként újabb hálózati csoportokat hozunk létre, amelyekkel az eredeti hálózati csoportot építjük fel: NAGYCSP1 (,joe1,tartomany) (,joe2,tartomany) (,joe3,tartomany) [...] NAGYCSP2 (,joe16,tartomany) (,joe17,tartomany) [...] NAGYCSP3 (,joe31,tartomany) (,joe32,tartomany) NAGYCSOPORT NAGYCSP1 NAGYCSP2 NAGYCSP3 Ugyanez a folyamat javasolt olyan esetekben is, ahol 225 felhasználónál többre lenne szükség egyetlen hálózati csoporton belül. Az így létrehozott új NIS táblázat szétküldése meglehetõsen könnyû feladat: ellington&prompt.root; cd /var/yp ellington&prompt.root; make Ez a parancs létrehoz három NIS táblázatot: netgroup, netgroup.byhost és netgroup.byuser. Az &man.ypcat.1; paranccsal ellenõrizni is tudjuk az új NIS táblázatainkat: ellington&prompt.user; ypcat -k netgroup ellington&prompt.user; ypcat -k netgroup.byhost ellington&prompt.user; ypcat -k netgroup.byuser Az elsõ parancs kimenete a /var/yp/netgroup állomány tartalmára emlékeztethet minket. A második parancsnak nincs semmilyen kimenete, hacsak nem adtunk meg valamilyen gépfüggõ hálózati csoportot. A harmadik parancs a hálózati csoportokat listázza ki a felhasználókhoz. A kliensek beállítása tehát nagyon egyszerû. A haboru nevû szerver beállításához indítsuk el a &man.vipw.8; programot, és cseréljük a +::::::::: sort erre: +@IT_DOLG::::::::: Innentõl kezdve kizárólag csak az IT_DOLG csoportban található felhasználók fognak bekerülni a haboru jelszó adatbázisába, és csak ezek a felhasználók tudnak ide bejelentkezni. Sajnos ez a korlátozás a parancsértelmezõ ~ funkciójára és összes olyan rutinra is vonatkozik, amelyet a felhasználói nevek és azok numerikus azonosító között képez le. Más szóval a cd ~felhasználó parancs nem fog mûködni, és az ls -l parancs kimenetében a felhasználói nevek helyett csak numerikus azonosítók jelennek meg, továbbá afind . -user joe -print No such user (Nincs ilyen felhasználó) hibát fog visszaadni. Ez úgy tudjuk megjavítani, ha úgy importáljuk a szerverre az összes felhasználó bejegyzését, hogy közben tiltjuk a hozzáférésüket. Ehhez vegyünk fel egy újabb sort az /etc/master.passwd állományba. A sor valahogy így fog kinézni: +:::::::::/sbin/nologin, amely annyit tesz, hogy importáljuk az összes bejegyzést, de a hozzájuk tartozó parancsértelmezõ a /sbin/nologin legyen. A passwd állományban tetszõleges mezõ tartalmát le tudjuk úgy cserélni, ha megadunk neki egy alapértelmezett értéket az /etc/master.passwd állományban. Vigyázzunk, hogy a +:::::::::/sbin/nologin sort az +@IT_DOLG::::::::: sor után írjuk. Ha nem így teszünk, akkor a NIS-bõl importált összes felhasználói hozzáférés a /sbin/nologin parancsértelmezõt kapja. Miután elvégeztük ezt a változtatást, minden újabb dolgozó felvétele után csupán egyetlen táblázatot kell megváltoztatnunk. Ugyanezt a taktikát követhetjük a kevésbé fontosabb szerverek esetében is, hogy ha a helyi /etc/master.passwd állományukban a korábbi +::::::::: bejegyzést valami ilyesmivel helyettesítjük: +@IT_DOLG::::::::: +@IT_UJDOLG::::::::: +:::::::::/sbin/nologin Az egyszerû munkaállomások esetében pedig ezekre a sorokra lesz szükségünk: +@IT_DOLG::::::::: +@FELHASZNALOK::::::::: +:::::::::/sbin/nologin Minden remekül üzemel egészen addig, amíg néhány hét múlva ismét változik a házirend: az IT tanszékre ösztöndíjasok érkeznek. Az IT ösztöndíjasai a munkaállomásokat és a kevésbé fontosabb szervereket tudják használni. Az új IT dolgozók már a központi szerverekre is bejelentkezhetnek. Így tehát létrehozunk egy új hálózati csoportot IT_OSZTONDIJAS néven, majd felvesszük ide az új IT ösztöndíjasokat, és nekilátunk végigzongorázni az összes gép összes konfigurációs állományát... Ahogy azonban egy régi mondás is tartja: A központosított tervezésben ejtett hibák teljes káoszhoz vezetnek. A NIS az ilyen helyzeteket úgy igyekszik elkerülni, hogy megengedi újabb hálózati csoportok létrehozását más hálózati csoportokból. Egyik ilyen lehetõség a szerep alapú hálózati csoportok kialakítása. Például, ha a fontosabb szerverek bejelentkezési korlátozásai számára hozzunk létre egy NAGYSRV nevû csoportot, valamint egy másik hálózati csoportot KISSRV néven a kevésbé fontosabb szerverekhez, végül MUNKA néven egy harmadik hálózati csoportot a munkaállomásokhoz. Mindegyik ilyen hálózati csoport tartalmazza azokat a csoportokat, amelyek engedélyezik a gépek elérését. A hálózati csoportok leírását tartalmazó NIS táblázat most valahogy így fog kinézni: NAGYSRV IT_DOLG IT_UJDOLG KISSRV IT_DOLG IT_UJDOLG IT_OSZTONDIJAS MUNKA IT_DOLG IT_OSZTONDIJAS FELHASZNALOK A bejelentkezési megszorítások ilyen típusú megadása viszonylag jól mûködik, hogy ha azonos korlátozások alá esõ gépek csoportjait akarjuk felírni. Bánatunk ez a kivétel, és nem a szabály. Az esetek nagy többségében ugyanis a bejelentkezésre vonatkozó korlátozásokat gépenként kell egyesével megadni. A hálózati csoportok gépfüggõ megadása tehát az iménti házirendhez társuló igények kielégítésének egyik módja. Ebben a forgatókönyvben az /etc/master.passwd állomány minden számítógépen két +-os sorral kezdõdik. Közülük az elsõ a gépen engedélyezett hozzáféréseket tartalmazó hálózati csoportra vonatkozik, a második pedig az összes többi hozzáféréshez az /sbin/nologin parancsértelmezõt kapcsolja hozzá. Itt jó ötlet, ha a gép nevének VÉGIG-NAGYBETÛS változatát adjuk meg a hozzátartozó hálózati csoport nevének: +@GÉPNÉV::::::::: +:::::::::/sbin/nologin Miután elvégeztük ezt a feladatot minden egyes gépen, az /etc/master.passwd állomány helyi változatait soha többé nem kell módosítanunk. Az összes többi változtatást a NIS táblázaton keresztül tudjuk keresztül vinni. Íme a felvázolt forgatókönyvhöz tartozó hálózati csoportok kiépítésének egyik lehetséges változata, egy-két finomsággal kiegészítve: # Elõször a felhasználók csoportjait adjuk meg: IT_DOLG (,alpha,proba-tartomany) (,beta,proba-tartomany) IT_UJDOLG (,charlie,proba-tartomany) (,delta,proba-tartomany) TANSZ1 (,echo,proba-tartomany) (,foxtrott,proba-tartomany) TANSZ2 (,golf,proba-taromany) (,hotel,proba-tartomany) TANSZ3 (,india,proba-taromany) (,juliet,proba-tartomany) IT_OSZTONDIJAS (,kilo,proba-tartomany) (,lima,proba-tartomany) D_OSZTONDIJAS (,able,proba-tartomany) (,baker,proba-tartomany) # # Most pedig hozzunk létre csoportokat szerepek szerint: FELHASZNALOK TANSZ1 TANSZ2 TANSZ3 NAGYSRV IT_DOLG IT_UJDOLG KISSRV IT_DOLG IT_UJDOLG IT_OSZTONDIJAS MUNKA IT_DOLG IT_OSZTONDIJAS FELHASZNALOK # # Következzenek a speciális feladatokhoz tartozó csoportok: # Az echo és a golf tudja elérni a vírusvédelemért felelõs gépet: VEDELEM IT_DOLG (,echo,proba-tartomany) (,golf,proba-tartomany) # # Gép alapú hálózati csoportok # A fõ szervereink: HABORU NAGYSRV EHSEG NAGYSRV # Az india nevû felhasználó hozzá szeretné ehhez férni: SZENNYEZES NAGYSRV (,india,proba-tartomany) # # Ez valóban fontos és komolyan szabályoznunk kell: HALAL IT_DOLG # # Az elõbb említett vírusvédelmi gép: EGY VEDELEM # # Egyetlen felhasználóra korlátozzuk le ezt a gépet: KETTO (,hotel,proba-tartomany) # [...és itt folytatódik a többi csoporttal] Ha a felhasználói hozzáféréseinket valamilyen adatbázisban tároljuk, akkor a táblázat elsõ részét akár az adatbázis lekérdezésein keresztül is elõ tudjuk állítani. Ezzel a módszerrel az új felhasználók automatikusan hozzáférnek a gépekhez. Legyünk viszont óvatosak: nem mindig javasolt gépeken alapuló hálózati csoportokat készíteni. Ha a hallgatói laborokba egyszerre több tucat vagy akár több száz azonos konfigurációjú gépet telepítünk, akkor a gép alapú csoportok helyett inkább szerep alapú csoportokat építsünk fel, mivel így a NIS táblázatok méretét egy elfogadható méreten tudjuk tartani. Amit feltétlenül észben kell tartanunk Még mindig akad néhány olyan dolog, amit másképpen kell csinálnunk azután, hogy most már NIS környezetben vagyunk. Amikor egy új felhasználót akarunk felvenni a laborba, akkor csak a központi NIS szerverre kell felvennünk, és újra kell generáltatnunk a NIS táblázatokat. Ha ezt elfelejtjük megtenni, akkor az új felhasználó a központi NIS szerveren kívül sehova sem lesz képes bejelentkezni. Például, ha fel akarjuk venni a jsmith nevû felhasználót a laborba, akkor ezt kell tennünk: &prompt.root; pw useradd jsmith &prompt.root; cd /var/yp &prompt.root; make proba-tartomany Vagy a pw useradd jsmith parancs helyett az adduser jsmith parancsot is használhatjuk. A rendszergazdai szintû hozzáféréseket ne tároljuk a NIS táblázatokban. Olyan gépekre egyáltalán ne is küldjünk olyan karbantartáshoz használt hozzáféréseket, amelynek a felhasználói hivatalosan nem is férhetnének hozzájuk. A központi NIS szervert és az alárendelt szervereket óvjuk minél jobban, és igyekezzünk minimalizálni a kieséseiket. Ha valaki feltöri vagy egyszerûen csak kikapcsolja ezeket a gépeket, akkor ezzel lényegében mindenkit megakadályoz abban, hogy be tudjon jelentkezni a laborban. Ezek a központosított vezérlésû rendszerek legfõbb gyengeségei. Ha nem védjük kellõen a NIS szervereinket, akkor azzal nagyon ellenséget szerezhetünk magunknak! Kompatibilitás a NIS elsõ változatával A &os;-ben megtalálható ypserv szolgáltatás valamennyire képes ellátni a NIS elsõ változatát használó klienseket is. A &os; NIS implementációja csak a NIS v2 protokollt használja, azonban mivel más implementációk kompatibilisek kívánnak maradni a régebbi rendszerekkel, ismerik a v1 protokollt is. Az ilyen rendszerekhez tartozó ypbind démonok még olyankor is megpróbálnak v1-es NIS szerverekhez kötést létrehozni, amikor valójában nincs is rá szükségük (és gyakran még akkor is ilyet keresnek, amikor az üzenetükre már válaszolt egy v2-es szerver). Hozzátennénk, hogy bár az ypserver ezen változata a normál klienshívásokat képes feldolgozni, a táblázatokat már nem tudja átküldeni a v1-es klienseknek. Ebbõl következik, hogy a központi vagy alárendelt szerverek nem tudnak együttmûködni olyan NIS szerverekkel, amelyek csak a v1-es protokollt beszélik. Szerencsére ilyen szervereket manapság már alig használnak. NIS szerverek, melyek egyben NIS kliensek Óvatosan kell bánnunk az ypserv elindításával olyan többszerveres tartományokban, ahol a szerverek maguk is NIS kliensek. Alapvetõen nincs abban semmi kivetnivaló, ha a szervereket saját magukhoz kötjük ahelyett, hogy engednénk nekik a kötési kérések küldését és így egymáshoz kötnénk ezeket. Különös hibák tudnak származni olyan helyzetekben, amikor az egyik szerver leáll, miközben a többiek pedig függenek tõle. Végül is ilyenkor minden kliens szépen kivárja a szükséges idõt, aztán megpróbál más szerverekhez kötõdni, de az itt fellépõ késlekedés jelentõs mennyiségû lehet, és ez a hibajelenség ismét fennállhat, mivel elõfordulhat, hogy a szerverek megint egymáshoz kapcsolódnak. A klienst úgy tudjuk egy adott szerverhez kötni, ha az ypbind parancsot a beállítással indítjuk. Ha mindezt nem akarjuk manuálisan megtenni a NIS szerver minden egyes újraindításakor, akkor vegyük fel a következõ sorokat az /etc/rc.conf állományba: nis_client_enable="YES" # elindítjuk a klienst is nis_client_flags="-S NIS tartomány,szerver" Részletesebb lásd az &man.ypbind.8; man oldalát. A jelszavak formátuma NIS jelszavak formátuma A NIS rendszerek kiépítése során az emberek leggyakrabban a jelszavak formátumával kapcsolatban tapasztalnak nehézségeket. Ha a szerverünk DES titkosítású jelszavakat használ, akkor csak olyan klienseket fog tudni támogatni, amelyek szintén így kódolják ezeket. Például, ha a hálózaton vannak &solaris; rendszerû NIS klienseink, akkor szinte biztos, hogy DES titkosítást kell használnunk. A szerverek és a kliensek által használt formátumokat az /etc/login.conf állományba tekintve deríthetjük ki. Ha a gépek többségén a DES titkosítást látjuk, akkor a default osztálynak egy ilyen bejegyzést kell tartalmaznia: default:\ :passwd_format=des:\ :copyright=/etc/COPYRIGHT:\ [a többit most nem mutatjuk] A passwd_format tulajdonság további lehetséges értékei lehetnek a blf és az md5 (melyek rendre a Blowfish és MD5 titkosítású jelszavakat adják meg). Ha változtattunk valamit az /etc/login.conf állományban, akkor a bejelentkezési tulajdonságok adatbázisát is újra kell generálni, melyet root felhasználóként a következõ módon tehetünk meg: &prompt.root; cap_mkdb /etc/login.conf Az /etc/master.passwd állományban jelenlevõ jelszavak formátuma azonban nem frissítõdik egészen addig, amíg a felhasználók a bejelentkezési adatbázis újragenerálása után meg nem változtatják a jelszavaikat. Úgy tudjuk még biztosítani, hogy a jelszavak megfelelõ formátumban kódolódjanak, ha az /etc/auth.conf állományban megkeressük a crypt_default sort, amelyben a választható jelszóformátumok felhasználásái sorrendjét találhatjuk meg. Itt tehát mindössze annyit kell tennünk, hogy a kiszemelt formátumot a lista elejére tesszük. Például, ha a DES titkosítású jelszavakat akarunk használni, akkor ez a bejegyzés így fog kinézni: crypt_default = des blf md5 Ha a fenti lépéseket követjük az összes &os; alapú NIS szervernél és kliensnél, akkor biztosra mehetünk abban, hogy a hálózatunkon belül ugyanazt a jelszóformátumot fogják használni. Ha gondunk akadna a NIS kliensek hitelesítésével, akkor itt érdemes kezdeni a hiba felderítését. Ne felejtsük: ha egy NIS szervert egy heterogén hálózatba akarunk telepíteni, akkor valószínûleg az összes rendszeren a DES titkosítást kell választani, mivel általában ez a közös nevezõ ebben a tekintetben. Greg Sutter Írta: A hálózat automatikus beállítása (DHCP) Mi az a DHCP? Dinamikus állomáskonfigurációs protokoll DHCP internetes rendszerkonzorcium (ISC) A Dinamikus állomáskonfigurációs protokoll, avagy Dynamic Host Configuration Protocol (DHCP) annak eszközeit írja le, hogy egy rendszer miként tud csatlakozni egy hálózathoz és miként tudja azon belül megszerezni a kommunikációhoz szükséges információkat. A &os; 6.0 elõtti változatai az ISC (Internet Systems Consortium, vagyis az internetes rendszerkonzorcium) által kidolgozott DHCP kliens (&man.dhclient.8;) implementációját tartalmazzák. A késõbbi verziókban pedig az OpenBSD 3.7 verziójából átvett dhclient paranccsal dolgozhatunk. Ebben a szakaszban a dhclient parancsra vonatkozó összes információ egyaránt érvényes az ISC és az OpenBSD által fejlesztett DHCP kliensekre. A DHCP szerver az ISC-tõl származik. Mivel foglalkozik ez a szakasz Ebben a szakaszban az ISC és az OpenBSD DHCP klienseinek kliens- és szerver oldali komponsenseit mutatjuk be. A kliens oldali program neve a dhclient, amely a &os; részeként érkezik, és a szerver oldali elem pedig a net/isc-dhcp31-server porton keresztül érhetõ el. A lentebb említett hivatkozások mellett a témában még a &man.dhclient.8;, &man.dhcp-options.5; és a &man.dhclient.conf.5; man adhatnak bõvebb felvilágosítást a témában. Ahogyan mûködik UDP Amikor a dhclient, vagyis a DHCP kliens elindul egy kliensgépen, akkor a hálózaton üzenetszórással próbálja meg elkérni a konfigurációjához szükséges adatokat. Alapértelmezés szerint ezek a kérések a 68-as UDP porton keresztül mennek. A szerver ezekre a 67-es UDP porton válaszol, ahol visszaad a kliensnek egy IP-címet és a hálózat használatához szükséges további információkat, mint például a hálózati maszkot, az alapértelmezett átjáró és a névfeloldásért felelõs szerverek címét. Az összes ilyen jellegû adat egy DHCP bérlet (lease) formájában érkezik meg, amely csak egy adott ideig érvényes (ezt a DHCP szerver karbantartója állítja be). Így a hálózaton a kliens nélküli IP-címeket egy idõ után automatikusan visszanyerjük. A DHCP kliensek rengeteg információt képes elkérni a szervertõl. Ezek teljes listáját a &man.dhcp-options.5; man oldalán olvashatjuk el. Használat a &os;-n belül A &os; teljes egészében tartalmazza az ISC vagy az OpenBSD DHCP kliensét, a dhclient programot (attól függõen, hogy a &os; melyik változatát használjuk). A DHCP kliensek támogatása a telepítõben és az alaprendszerben is megtalálható, és ezzel mentesülünk minden konkrét hálózati beállítás alól a DHCP szervereket alkalmazó hálózatokon. A dhclient a &os; 3.2 változata óta megtalálható a rendszerben. sysinstall DHCP használatát a sysinstall is lehetõvé teszi. Amikor egy hálózati felületet a sysinstall programon belül állítunk be, akkor a második kérdés mindig ez szokott lenni: Do you want to try DHCP configuration of the interface? (Megpróbáljuk DHCP használatával beállítani a felületet?) Ha erre igennel válaszolunk, akkor azzal lényegében a dhclient parancsot indítjuk el, és ha mindez sikerrel zárul, akkor szinte magától kitöltõdik az összes hálózati beállításunk. A DHCP használatához két dolgot kell beállítanunk a rendszerünkön: DHCP követelmények Gondoskodjunk róla, hogy a bpf eszköz része a rendszermagunknak. Ha még nem lenne benne, akkor a rendszermag beállításait tartalmazó állományba vegyük fel a device bpf sort és fordítsuk újra a rendszermagot. A rendszermagok fordításáról a ben tudhatunk meg többet. A bpf eszköz alapból megtalálható a GENERIC rendszermagokban, így ha ezt használjuk, akkor nem kell saját verziót készítenünk a DHCP használatához. Azok számára viszont, akik biztonsági szempontból aggódnak a rendszerük miatt, meg kell említenünk, hogy a bpf egyben az az eszköz, amely a csomagok lehallgatását is lehetõvé teszi (habár az ilyeneket root felhasználóként lehet csak elindítani). A bpf kell a DHCP használatához, azonban ha nagyon fontos nekünk a rendszerünk biztonsága, akkor a bpf eszközt érdemes kivennünk a rendszermagból, ha még pillanatnyilag nem használunk ilyet. Az /etc/rc.conf állományunkat az alábbiak szerint kell módosítani: ifconfig_fxp0="DHCP" Az fxp0 eszközt ne felejtsük el kicserélni arra a felületre, amelyet automatikusan akarunk beállítani. Ennek mikéntje a ban olvasható. Ha a dhclient a rendszerünkben máshol található, vagy egyszerûen csak további beállításokat akarunk átadni a dhclient parancsnak, akkor adjuk meg a következõt is (változtassuk meg igényeink szerint): dhclient_program="/sbin/dhclient" dhclient_flags="" DHCP szerver A DHCP szerver, a dhcpd a net/isc-dhcp31-server port részeként érhetõ el. Az a port tartalmazza az ISC DHCP szerverét és a hozzátartozó dokumentációt. Állományok DHCP konfigurációs állományok /etc/dhclient.conf A dhclient mûködéséhez szükség lesz egy konfigurációs állományra, aminek a neve /etc/dhclient.conf. Ez az állomány általában csak megjegyzéseket tartalmaz, mivel az alapértelmezett értékek többnyire megfelelõek. Ezt a konfigurációs állományt a &man.dhclient.conf.5; man oldal írja le. /sbin/dhclient A dhclient statikusan linkelt és az /sbin könyvtárban található. A &man.dhclient.8; man oldal tud róla részletesebb felvilágosítást adni. /sbin/dhclient-script A dhclient-script a &os;-ben levõ DHCP kliens konfigurációs szkriptje. Mûködését a &man.dhclient-script.8; man oldal írja le, de a felhasználók részérõl semmilyen módosítást nem igényel. /var/db/dhclient.leases A DHCP kliens az érvényes bérleteket tartja nyilván ezekben az állományban és naplóként használja. A &man.dhclient.leases.5; man oldal ezt valamivel bõvebben kifejti. További olvasnivalók A DHCP protokoll mûködését az RFC 2131 mutatja be. A témához kapcsolódóan itt tudunk még leírásokat találni. A DHCP szerverek telepítése és beállítása Mirõl szól ez a szakasz Ebben a szakaszban arról olvashatunk, hogy miként kell egy &os; típusú rendszert DHCP szervernek beállítani, ha az ISC (internetes rendszerkonzorcium) DHCP szerverét használjuk. Ez a szerver nem része a &os;-nek, ezért a szolgáltatás elindításához elõször fel kell raknunk a net/isc-dhcp31-server portot. A Portgyûjtemény használatára vonatkozóan a lehet segítségünkre. A DHCP szerver telepítése DHCP telepítés Ha a &os; rendszerünket DHCP szerverként akarjuk beállítani, akkor ehhez elsõként a &man.bpf.4; eszköz jelenlétét kell biztosítani a rendszermagban. Ehhez vegyük fel a device bpf sort a rendszermagunk beállításait tartalmazó állományba, majd fordítsuk újra a rendszermagot. A rendszermag lefordításáról a ben olvashatunk. A bpf eszköz a &os;-hez alapból adott GENERIC rendszermag része, ezért a DHCP használatához nem kell feltétlenül újat fordítanunk. A biztonsági szempontok miatt aggódó felhasználók részére megjegyezzük, hogy a bpf eszköz egyben a csomagok lehallgatását is lehetõvé teszi (habár az ilyen témájú programok futtatásához megfelelõ jogokra is szükség van). A bpf használata kötelezõ a DHCP mûködtetéséhez, de ha nagyon kényesek vagyunk a biztonságot illetõen, akkor minden olyan esetben, amikor nem használjuk ki ezt a lehetõséget, távolítsuk el a rendszermagból. A következõ lépésben át kell szerkesztenünk a mintaként mellékelt dhcpd.conf állományt, amelyet a net/isc-dhcp31-server port rakott fel. Ez alapértelmezés szerint a /usr/local/etc/dhcpd.conf.sample néven található meg, és mielõtt bármit is változtatnánk rajta, másoljuk le /usr/local/etc/dhcpd.conf néven. A DHCP szerver beállítása DHCP dhcpd.conf A dhcpd.conf az alhálózatokat illetve a gépeket érintõ deklarációkat tartalmazza, és talán a legkönnyebben a következõ példa alapján mutatható be: option domain-name "minta.com"; option domain-name-servers 192.168.4.100; option subnet-mask 255.255.255.0; default-lease-time 3600; max-lease-time 86400; ddns-update-style none; subnet 192.168.4.0 netmask 255.255.255.0 { range 192.168.4.129 192.168.4.254; option routers 192.168.4.1; } host mailhost { hardware ethernet 02:03:04:05:06:07; fixed-address levelezes.minta.com; } Ez a beállítás adja meg a kliensek számára az alapértelmezett keresési tartományt (search domain). A &man.resolv.conf.5; tud ezzel kapcsolatban részletesebb információkat adni. Ez a beállítás adja meg a kliensek által használt névfeloldó szerverek vesszõvel elválasztott felsorolását. A kliensekhez tartozó hálózati maszk. A kliens egy adott idõre kérhet bérleti jogot, egyébként a szerver dönt a bérlet lejárati idejérõl (másodpercekben). Ez az a maximális idõ, amennyire a szerver hajlandó bérbe adni IP-címet. A kliens ugyan hosszabb idõre is kérheti és meg is kapja, de legfeljebb csak max-lease-time másodpercig lesz érvényes. Ez a beállítás határozza meg, hogy a DHCP szervernek frissítse-e a névoldási információkat a bérlések elfogadásánál vagy visszamondásánál. Az ISC implementációjánál ez a beállítás kötelezõ. Ezzel adjuk meg milyen tartományból tudunk IP-címeket kiosztani a kliensek számára. A kezdõ címet is beleértve, innen fogunk kiutalni egyet a klienseknek. A kliensek felé elküldött alapértelmezett átjáró címe. A gép hardveres MAC-címe (így a DHCP szerver képes felismerni a kérés küldõjét). Ennek megadásával a gépek mindig ugyanazt az IP-címet kapják. Itt már megadhatunk egy hálózati nevet, mivel a bérlethez tartozó információk visszaküldése elõtt maga a DHCP szerver fogja feloldani a gép nevét. Miután befejeztük a dhcpd.conf módosítását, a DHCP szerver az /etc/rc.conf állományban tudjuk engedélyezni, vagyis tegyük bele a következõt: dhcpd_enable="YES" dhcpd_ifaces="dc0" A dc0 felület nevét helyettesítsük annak a felületnek (vagy whitespace karakterekkel elválasztott felületeknek) a nevével, amelyen keresztül a DHCP szerver várni fogja a kliensek kéréseit. Ezután a következõ parancs kiadásával indítsuk el a szervert: &prompt.root; /usr/local/etc/rc.d/isc-dhcpd start Amikor a jövõben valamit változtatunk a konfigurációs állományon, akkor ezzel kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy ha csak egy SIGHUP jelzést küldünk a dhcpd démonnak, akkor az a többi démontól eltérõen önmagában még nem eredményezi a konfigurációs adatok újraolvasását. Helyette a SIGTERM jelzéssel kell leállítani a programot, majd újraindítani a fenti paranccsal. Állományok DHCP konfigurációs állományok /usr/local/sbin/dhcpd A dhcpd statikusan linkelt és a /usr/local/sbin könyvtárban található. A porttal együtt felkerülõ &man.dhcpd.8; man oldal ad részletesebb útmutatást dhcpd használatáról. /usr/local/etc/dhcpd.conf Mielõtt a dhcpd megkezdhetné mûködését, egy konfigurációs állományra is szükségünk lesz, amely a /usr/local/etc/dhcpd.conf. Ez az állomány tartalmazza az összes olyan információt, ami kell a kliensek megfelelõ kiszolgálásához valamint a szerver mûködéséhez. Ez a konfigurációs állomány porthoz tartozó &man.dhcpd.conf.5; man oldalon kerül ismertetésre. /var/db/dhcpd.leases A DHCP szerver ebben az állományba tartja nyilván a kiadott bérleteket, egy napló formájában. A porthoz kapcsolódó &man.dhcpd.leases.5; man oldalon errõl többet is megtudhatunk. /usr/local/sbin/dhcrelay A dhcrelay állománynak olyan komolyabb környezetekben van szerepe, ahol a DHCP szerver a kliensektõl érkezõ kéréseket egy másik hálózaton található DHCP szerverhez továbbítja. Ha szükség lenne erre a lehetõségre, akkor telepítsük fel a net/isc-dhcp31-relay portot. A porthoz tartozó &man.dhcrelay.8; man oldal ennek részleteit taglalja. Chern Lee Készítette: Tom Rhodes Daniel Gerzo Névfeloldás (<acronym>DNS</acronym>) Áttekintés BIND A &os; alapértelmezés szerint a BIND (Berkeley Internet Name Domain) egyik verzióját tartalmazza, amely a névfeloldási (Domain Name System, DNS) protokoll egyik elterjedt implementációja. A DNS protokollon keresztül tudunk az IP-címekhez neveket rendelni és fordítva. Például a www.FreeBSD.org névre a &os; Projekt webszerverének IP-címét kapjuk meg, miközben a ftp.FreeBSD.org pedig a hozzátartozó FTP szerver IP-címét fogja visszaadni. Ehhez hasonlóan a fordítottja is megtörténhet, vagyis egy IP-címhez is kérhetjük a hálózati név feloldását. A névfeloldási kérések kiszolgálásához nem feltétlenül szükséges névszervert futtatni a rendszerünkön. A &os; jelen pillanatban alapból a BIND9 névszervert tartalmazza. A benne szereplõ változata több biztonsági javítást, új állományrendszeri kiosztást és automatizált &man.chroot.8; beállítást is magában foglal. névfeloldás Az interneten keresztüli névfeloldást legfelsõ szintû tartományoknak (Top Level Domain, TLD) nevezett hitelesített tövek némileg bonyolult rendszerén alapszik, valamint más egyéb olyan névszervereken, amelyek további egyéni információkat tárolnak és táraznak. A BIND fejlesztését jelenleg az Internet Systems Consortium () felügyeli. Alapfogalmak A leírás megértéséhez be kell mutatnunk néhány névfeloldással kapcsolatos fogalmat. névfeloldó inverz DNS gyökérzóna Fogalom Meghatározás Közvetlen névfeloldás (forward DNS) A hálózati nevek leképezése IP-címekre. Õs (origin) Egy adott zóna állományban szereplõ tartományra vonatkozik. named, BIND A &os;-n belüli BIND névszerver különbözõ megnevezései. Névfeloldó (resolver) Az a program a rendszerben, amelyhez a hálózaton levõ gépek a zónák adatainak elérésével kapcsolatban fordulnak. Inverz névfeloldás (reverse DNS) Az IP-címek leképzése hálózati nevekre. Gyökérzóna (root zone) Az interneten található zónák hierarchiájának töve. Minden zóna ebbe a gyökérzónába esik, ahhoz hasonlóan, ahogy egy állományrendszerben az állományok a gyökérkönyvtárba. Zóna (zone) Egy különálló tartomány, altartomány vagy a névfeloldás azon része, amelyet egyazon fennhatóság alatt tartanak karban. zónák példák Példák zónákra: A gyökérzónára a leírásokban általában . néven szoktak hivatkozni. A org. egy legfelsõ szintû tartomány (TLD) a gyökérzónán belül. A minta.org. a org. TLD tartomány alatti zóna. A 1.168.192.in-addr.arpa egy olyan zóna, amelyek a 192.168.1.* IP-címtartományban szereplõ összes címet jelöli. Mint láthatjuk, a hálózati nevek balról kiegészülve pontosodnak. Tehát például a minta.org. sokkal pontosabb meghatározás, mint a org., ahogy az org. magánál a gyökérzónánál jelent többet. A hálózati nevek felosztása leginkább egy állományrendszerhez hasonlítható, például a /dev könyvtár a gyökéren belül található, és így tovább. Miért érdemes névszervert futtatni A névszerverek általában két alakban jelennek meg. Egyikük a hitelesített névszerver, a másikuk a gyorsítótárazó névszerver. Egy hitelesített névszerverre akkor van szükségünk, ha: a világ többi része felé akarunk hiteles névfeloldási információkat szolgáltatni; regisztráltunk egy tartományt (például minta.org) és az alatta levõ hálózati nevekhez is szeretnénk IP-címeket rendeltetni; a IP-címtartományunkban szükség van inverz névfeloldási bejegyzésekre (amely IP-címbõl ad meg hálózati nevet) is; a kérések teljesítéséhez egy tartalék avagy második, alárendelt (slave) névszerver kell. A gyorsítótárazó névszerverre akkor van szükségünk, ha: egy helyi névfeloldó szerver felhasználásával fel akarjuk gyorsítani az egyébként a külsõ névszerver felé irányuló kérések kiszolgálását. Amikor valaki lekérdezi a www.FreeBSD.org címét, akkor a névfeloldó elõször általában a kapcsolatot rendelkezésre bocsátó internet-szolgáltató névszerverét kérdezi meg és onnan kapja meg a választ. Egy helyi, gyorsítótárazó névszerver használata esetén azonban egy ilyen kérést csak egyszer kell kiadni a külsõ névszervernek. Ezután már minden további ilyen kérés el sem hagyja a belsõ hálózatunkat, mivel a válasz szerepel a gyorsítótárban. Ahogyan mûködik &os; alatt a BIND démon nyilvánvaló okokból named néven érhetõ el. Állomány Leírás &man.named.8; A BIND démon. &man.rndc.8; A névszervert vezérlõ segédprogram. /etc/namedb A BIND által kezelt zónák adatait tároló könyvtár. /etc/namedb/named.conf A démon konfigurációs állománya. Attól függõen, hogy miként állítjuk be az adott zónát a szerveren, a hozzátartozó állományok a /etc/namedb könyvtáron belül a master, slave vagy dynamic alkönyvtárban foglalnak helyet. Az itt tárolt állományokban levõ névfeloldási információk alapján válaszol a névszerver a felé intézett kérésekre. A BIND elindítása BIND elindítás Mivel a BIND alapból elérhetõ a rendszerben, viszonylag könnyen be tudjuk állítani. A named alapértelmezett beállítása szerint egy &man.chroot.8; környezetben futó egyszerû névfeloldást végzõ szerver, amely a helyi IPv4 interfészen (127.0.0.1) fogadja a kéréseket. Ezzel a beállítással a következõ parancson keresztül tudjuk elindítani: &prompt.root; /etc/rc.d/named onestart Ha engedélyezni akarjuk a named démont minden egyes rendszerindításkor, tegyük a következõ sort az /etc/rc.conf állományba: named_enable="YES" Értelemszerûen az /etc/namedb/named.conf tele van olyan beállítási lehetõségekkel, amelyek meghaladják ennek a leírásnak a kereteit. Ha viszont kíváncsiak vagyunk a &os;-ben a named indításához használt beállításokra, akkor az /etc/defaults/rc.conf állományban nézzük meg named_* változókat és olvassuk át az &man.rc.conf.5; man oldalt. Emellett még a t is hasznos lehet elolvasni. A konfigurációs állományok BIND konfigurációs állományok A named beállításait tartalmazó állományok pillanatnyilag az /etc/namedb könyvtárban találhatóak és hacsak nem egy egyszerû névfeloldóra tartunk igényt, akkor a használata elõtt módosítanunk is kell. Itt ejtjük meg a beállítások nagy részét. <filename>/etc/namedb/named.conf</filename> // $FreeBSD$ // // Részletesebb leírást a named.conf(5) és named(8) man oldalakon, valamint // a /usr/share/doc/bind9 könyvtárban találhatunk. // // Ha egy hitelesített szervert akarunk beállítani, akkor igyekezzünk // a névfeloldás összes finom részletével pontosan tisztában lenni. // Ugyanis még a legkisebb hibákkal is egyrészt elvághatunk gépeket az // internet-lérésétõl, vagy másrészt felesleges forgalmat tudunk // generálni // options { // A chroot könyvtárhoz relatív elérési út, amennyiben létezik directory "/etc/namedb"; pid-file "/var/run/named/pid"; dump-file "/var/dump/named_dump.db"; statistics-file "/var/stats/named.stats"; // Ha a named démont csak helyi névfeloldóként használjuk, akkor ez // egy biztonságos alapbeállítás. Ha viszont a named démon az egész // hálózatunkat is kiszolgálja, akkor ezt a beállítást tegyük // megjegyzésbe, vagy adjunk meg egy rendes IP-címet, esetleg // töröljük ki. listen-on { 127.0.0.1; }; // Ha rendszerünkön engedélyezett az IPv6 használata, akkor a helyi // névfeloldó használatához ezt a sort vegyük ki a megjegyzésbõl. // A hálózatunk többi részérõl pedig úgy lehet elérni, ha itt megadunk // egy IPv6 címet, vagy az "any" kulcsszót. // listen-on-v6 { ::1; }; // Az alábbi zónákat már a lentebb található üres zónák eleve lefedik. // Ha tehát a lenti üres zónákat kivesszük a konfigurációból, akkor // ezeket a sorokat is tegyük megjegyzésbe. disable-empty-zone "255.255.255.255.IN-ADDR.ARPA"; disable-empty-zone "0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.IP6.ARPA"; disable-empty-zone "1.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.0.IP6.ARPA"; // Ha a szolgáltatónk névszervert is elérhetõvé tett számunkra, akkor // itt adjuk meg annak az IP-címét és engedélyezzük az alábbi sort. // Ezzel egyben kihasználjuk a gyorsítótárat is, így mérsékeljük az // internet felé mozgó névfeloldásokat. /* forwarders { 127.0.0.1; }; * // Ha a 'forwarders' rész nem üres, akkor alapértelmezés szerint a // 'forward first' értékkel rendelkezik. Ekkor a kérést a helyi szerver // kapja abban az esetben, amikor a 'forwarders' részben megadott // szerverek nem tudják megválaszolni. Emellett a névszerverben a // következõ sor hozzáadásával letilthatjuk, hogy önmagától ne // kezdeményezzen kéréseket: // forward only; // Ha a kérések továbbítását az /etc/resolv.conf állományban megadott // bejegyzések mentén szeretnénk automatikusan konfigurálni, akkor vegyük // ki a megjegyzésbõl az alábbi sort és adjuk hozzá az /etc/rc.conf // állományhoz a name_auto_forward=yes sort. Emellett használható még a // named_auto_forward_only beállítás is (amely fentebb leírt funkciót // valósítja meg). // include "/etc/namedb/auto_forward.conf"; Ahogy arról a megjegyzésekben is szó esik, úgy tudjuk aktiválni a gyorsítótárat, ha megadjuk a forwarders beállítást. Normális körülmények között a névszerver az interneten az egyes névszervereket rekurzívan fogja keresni egészen addig, amíg meg nem találja a keresett választ. Az iménti beállítás engedélyezésével azonban elõször a szolgáltató névszerverét (vagy az általa kijelölt névszervert) fogjuk megkérdezni, a saját gyorsítótárából. Ha a szolgáltató kérdéses névszervere egy gyakran használt, gyors névszerver, akkor ezt érdemes bekapcsolnunk. Itt a 127.0.0.1 megadása nem mûködik. Mindenképpen írjuk át a szolgáltatónk névszerverének IP-címére. /* A BIND legújabb változataiban alapértelmezés szerint minden egyes kimenõ kérésnél más, véletlenszerûen választott UDP portot használnak, ezáltal jelentõs mértékben csökkenthetõ a gyorsítótár meghamisíthatóságának (cache poisoning) esélye. Javasoljuk mindenkinek, hogy használják ki ezt a lehetõséget és eszerint állítsák be a tûzfalakat. Ha nem sikerül a tûzfalat hozzáigazítani ehhez a viselkedéshez AKKOR ÉS CSAK IS AKKOR engedélyezzük a lenti beállítást. Alkalmazásával sokkal kevésbé lesz ellenálló a névszerver a különbözõ hamisítási kísérletekkel szemben, ezért lehetõség szerint kerüljük el. Az NNNNN helyére egy 49160 és 65530 közti számot kell beírnunk. */ // query-source address * port NNNNN; }; // Ha engedélyezzük a helyi névszervert, akkor az /etc/resolv.conf // állományban elsõ helyen megadni a 127.0.0.1 címet. Sõt, az // /etc/rc.conf állományból se felejtsük ki. // A hagyományos "root-hints" megoldás. Használjuk ezt VAGY a lentebb // megadott alárendelt zónákat. zone "." { type hint; file "named.root"; }; /* Több szempontból is elõnyös, ha a következõ zónákat alárendeljük a gyökér névfeloldó szervereknek: 1. A helyi felhasználók kéréseit gyorsabban tudjuk feloldalni. 2. A gyökérszerverek felé nem megy semmilyen hamis forgalom. 3. A gyökérszerverek meghibásodása vagy elosztott DoS támadás esetén rugalmasabban tudunk reagálni. Másfelöl azonban ez a módszer a "hints" állomány alkalmazásával szemben több felügyeletet igényel, mivel figyelnünk kell, nehogy egy váratlan meghibásodás mûködésképtelenné tegye a szerverünket. Ez a megoldás leginkább a sok klienst kiszolgáló névszerverek esetén bizonyulhat jövedelmezõbbnek. Óvatosan bánjunk vele! A módszer alkalmazásához vegyük ki a megjegyzésbõl a következõ bejegyzéseket és tegyük megjegyzésbe a fenti hint zónát. */ zone "." { type slave; file "slave/root.slave"; masters { 192.5.5.241; // F.ROOT-SERVERS.NET. }; notify no; }; zone "arpa" { type slave; file "slave/arpa.slave"; masters { 192.5.5.241; // F.ROOT-SERVERS.NET. }; notify no; } zone "in-addr.arpa" { type slave; file "slave/in-addr.arpa.slave"; masters { 192.5.5.241; // F.ROOT-SERVERS.NET. }; notify no; }; */ /* Az alábbi zónák helyi kiszolgálásával meg tudjuk akadályozni, hogy a belõlük indított kérések elhagyják a hálózatunkat és a elérjük a gyökér névfeloldó szervereket. Ez a megközelítés két komoly elõnnyel rendelkezik: 1. A helyi felhasználók kéréseit gyorsabban tudjuk megválaszolni. 2. A gyökérszerverek felé nem továbbítódik semmilyen hamis forgalom. */ // RFC 1912 zone "localhost" { type master; file "master/localhost-forward.db"; }; zone "127.in-addr.arpa" { type master; file "master/localhost-reverse.db"; }; zone "255.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; // A helyi IPv6 címek részére létrehozott RFC 1912-szerû zóna zone "0.ip6.arpa" { type master; file "master/localhost-reverse.db"; }; // "Ez" a hálózat (RFC 1912 és 3330) zone "0.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; // Magáncélú hálózatok (RFC 1918) zone "10.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "16.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "17.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "18.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "19.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "20.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "21.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "22.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "23.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "24.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "25.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "26.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "27.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "28.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "29.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "30.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "31.172.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "168.192.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; // Helyi link/APIPA (RFC 3330 és 3927) zone "254.169.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; // Dokumentációs próbahálózat (RFC 3330) zone "2.0.192.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; // Útválasztási teljesítmény tesztelésére (RFC 3330) zone "18.198.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "19.198.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; // Az IANA részére fentartott - a régi E osztályú címtér zone "240.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "241.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "242.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "243.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "244.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "245.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "246.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "247.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "248.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "249.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "250.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "251.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "252.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "253.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "254.in-addr.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; // Hozzárendelés nélküli IPv6-címek (RFC 4291) zone "1.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "3.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "4.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "5.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "6.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "7.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "8.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "9.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "a.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "b.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "c.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "d.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "e.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "0.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "1.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "2.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "3.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "4.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "5.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "6.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "7.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "8.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "9.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "a.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "b.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "0.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "1.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "2.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "3.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "4.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "5.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "6.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "7.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; // IPv6 ULA (RFC 4193) zone "c.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "d.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; // IPv6 helyi link (RFC 4291) zone "8.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "9.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "a.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "b.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; // Elavult IPv6 helyi címek (RFC 3879) zone "c.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "d.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "e.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; zone "f.e.f.ip6.arpa" { type master; file "master/empty.db"; }; // Az IP6.INT már elavult (RFC 4159) zone "ip6.int" { type master; file "master/empty.db"; }; // FONTOS: Ne használjuk ezeket az IP-címeket, mert nem valódiak, // csupán illusztrációs és dokumentációs célokból adtuk meg! // // Az alárendelt zónák beállításaira vonatkozó bejegyzések. Érdemes // ilyet beállítani legalább ahhoz a zónához, amelyhez a tartományunk is // tartozik. Az elsõdleges névszerverhez tartozó IP-címet érdeklõdjük meg // az illetékes hálózati rendszergazdától. // // Soha ne felejtsünk el megadni zónát az inverz kereséshez! A neve az IP-cím // tagjainak fordított sorrendjébõl // származik, amelyhez hozzátoldunk még egy // ".IN-ADDR.ARPA" (illetve IPv6 esetén ".IP6.ARPA") részt. // // Mielõtt nekilátnánk egy elsõdleges zóna beállításának, gondoljuk // végig, hogy tényleg a megfelelõ szinten ismerjük a névfeloldás és // a BIND mûködését. Gyakran ugyanis egyáltalán nem nyilvánvaló // csapdákba tudunk esni. Egy alárendelt zóna beállítása általában sokkal egyszerûbb feladat. // // FONTOS: Ne kövessük vakon a most következõ példát :-) Helyette inkább // valódi neveket és címeket adjunk meg. /* Példa dinamikus zónára key "mintaorgkulcs" { algorithm hmac-md5; secret "sf87HJqjkqh8ac87a02lla=="; }; zone "minta.org" { type master; allow-update { key "mintaorgkulcs"; }; file "dynamic/minta.org"; }; */ /* Példa inverz alárendelt zónákra zone "1.168.192.in-addr.arpa" { type slave; file "slave/1.168.192.in-addr.arpa"; masters { 192.168.1.1; }; }; */ A named.conf állományban tehát így adhatunk meg közvetlen és inverz alárendelt zónákat. Minden egyes újabb kiszolgált zónához az egy új bejegyzést kell felvenni a named.conf állományban. Például a minta.org címhez tartozó legegyszerûbb ilyen bejegyzés így néz ki: zone "minta.org" { type master; file "master/minta.org"; }; Ez egy központi zóna, ahogy arról a mezõ, vagyis a típusa is árulkodik. Továbbá a mezõben láthatjuk, hogy a hozzátartozó információkat az /etc/namedb/master/minta.org állományban tárolja. zone "minta.org" { type slave; file "slave/minta.org"; }; Az alárendelt esetben a zónához tartozó információkat a zóna központi szerverétõl kapjuk meg és megadott állományban mentjük el. Ha valamiért a központi szerver leáll vagy nem érhetõ el, akkor az alárendelt szerver az átküldött zóna információk alapján képes helyette kiszolgálni a kéréseket. A zóna állományok BIND zóna állományok A minta.org címhez tartozó példa központi zóna állomány (amely az /etc/namedb/master/néven.org érhetõ el) tartalma az alábbi: $TTL 3600 ; alapértelmezés szerint 1 óra minta.org. IN SOA ns1.minta.org. admin.minta.org. ( 2006051501 ; sorozatszám 10800 ; frissítés 3600 ; ismétlés 604800 ; lejárat 300 ; TTL negatív válasz ) ; névszerverek IN NS ns1.minta.org. IN NS ns2.minta.org. ; MX rekordok IN MX 10 mx.minta.org. IN MX 20 levelezes.minta.org. IN A 192.168.1.1 ; a gépek nevei localhost IN A 127.0.0.1 ns1 IN A 192.168.1.2 ns2 IN A 192.168.1.3 mx IN A 192.168.1.4 levelezes IN A 192.168.1.5 ; álnevek www IN CNAME minta.org. A .-ra végzõdõ hálózati nevek abszolút nevek, míg minden más . nélküli név az õsére vezehetõ vissza (tehát relatív). Például az ns1 névbõl az ns1.minta.org keletkezik. A zóna állományok felépítése a következõ: rekordnév IN rekordtípus érték névfeloldás rekordok A névfeloldásban leggyakrabban alkalmazott rekordok típusai: SOA a zóna fennhatóságának kezdete NS egy hitelesített névszerver A egy gép címe CNAME egy álnév kanonikus neve MX levélváltó PTR mutató a tartománynévre (az inverz feloldás használja) minta.org. IN SOA ns1.minta.org. admin.minta.org. ( 2006051501 ; sorozatszám 10800 ; 3 óránként frissítsünk 3600 ; 1 óra után próbálkozzunk újra 604800 ; 1 hét után jár le 300 ) ; TTL negatív válasz minta.org. a tartomány neve, amely egyben a zóna õse ns1.minta.org. a zóna elsõdleges/hitelesített névszervere admin.minta.org. a zónáért felelõs személy neve, akinek az e-mail címét a @ behelyettesítésével kapjuk meg. (Tehát a admin@example.org címbõl admin.example.org lesz.) 2006051501 az állomány sorozatszáma. Ezt a zóna állomány módosításakor mindig növelnünk kell. Manapság a rendszergazdák a sorozatszámot ééééhhnnvv alakban adják meg. A 2006051501 tehát azt jelenti, hogy az állományt 2006. május 15-én módosították utoljára, és a 01 pedig arra utal, hogy aznap elõször. A sorozatszám megadása fontos az alárendelt névszerverek számára, mivel így tudják megállapítani, hogy a zóna mikor változott utoljára. IN NS ns1.minta.org. Ez egy NS bejegyzés. A zónához tartozó minden hitelesített névszervernek lennie kell legalább egy ilyen bejegyzésének. localhost IN A 127.0.0.1 ns1 IN A 192.168.1.2 ns2 IN A 192.168.1.3 mx IN A 192.168.1.4 levelezes IN A 192.168.1.5 Az A rekord egy gép nevét adja meg. Ahogy a fenti példából is kiderül, az ns1.minta.org név a 192.168.1.2 címre képzõdik le. IN A 192.168.1.1 Ez a sor 192.168.1.1 címet rendeli az aktuális õshöz, amely jelen esetünkben az example.org. www IN CNAME @ A kanonikus neveket tároló rekordokat általában egy gép álneveihez használjuk. Ebben a példában a www a fõgép egyik álneve, amely itt éppenséggel a minta.org (192.168.1.1) tartományneve. A CNAME rekordok mellé más típusú rekordokat ugyanarra a hálózati névre soha ne adjunk meg. MX rekord IN MX 10 levelezes.minta.org. Az MX rekord adja meg, hogy milyen levelezõ szerverek felelõsek a zónába érkezõ levelek fogadásáért. A levelezes.minta.org a levelezõ szerver hálózati neve, ahol a 10 az adott levelezõ szerver prioritása. Több levelezõ szerver is megadható 10-es, 20-as stb. prioritásokkal. A minta.org tartományon belül elõször mindig a legnagyobb MX prioritással rendelkezõ levelezõ szervernek próbáljuk meg továbbítani a leveleket (a legkisebb prioritási értékkel rendelkezõ rekord), majd ezután a második legnagyobbnak stb. egészen addig, amíg a levelet tovább nem küldtük. Az in-addr.arpa zóna állományok (inverz DNS) esetén ugyanez a felépítés, kivéve, hogy a PTR típusú bejegyzések szerepelnek az A és CNAME helyett. $TTL 3600 1.168.192.in-addr.arpa. IN SOA ns1.minta.org. admin.minta.org. ( 2006051501 ; sorozatszám 10800 ; frissítés 3600 ; ismétlés 604800 ; lejárat 300 ) ; TTL negatív válasz IN NS ns1.minta.org. IN NS ns2.minta.org. 1 IN PTR minta.org. 2 IN PTR ns1.minta.org. 3 IN PTR ns2.minta.org. 4 IN PTR mx.minta.org. 5 IN PTR levelezes.minta.org. Ez az állomány írja le tehát a kitalált tartományunkon belül az IP-címek és hálózati nevek összerendelését. Érdemes megemlíteni, hogy a PTR rekordok jobb oldalán álló nevek mindegyikének teljes hálózati névnek kell lennie (vagyis . karakterrel kell végzõdnie). A gyorsítótárazó névszerver BIND gyorsítótárazó névszerver A gyorsítótárazó névszerver az a névszerver, amely elsõdleges feladata a rekurzív kérések kiszolgálása. Egyszerûen továbbítja a beérkezõ kéréseket, majd megjegyzi azokat, így késõbb közvetlenül tud válaszolni. Biztonság Habár a névfeloldás szempontjából a BIND a legelterjedtebb, a biztonságosságával azért akadnak gondok. Gyakran találnak benne potenciális és kihasználható biztonsági réseket. A &os; azonban a named démont automatikusan egy &man.chroot.8; környezetbe helyezi. Emellett még léteznek további más védelmi mechanizmusok is, amelyek segítségével el tudjuk kerülni a névfeloldást célzó esetleges támadásokat. Sosem árt olvasgatni a CERT által kiadott biztonsági figyelmeztetéseket és feliratkozni a &a.security-notifications; címére, hogy folyamatosan értesüljünk az interneten és a &os;-ben talált különbözõ biztonsági hibákról. Ha valamilyen gondunk támadna, akkor esetleg próbálkozzunk meg a forrásaink frissítésével és a named újrafordításával. Egyéb olvasnivalók A BIND/named man oldalai: &man.rndc.8; &man.named.8; &man.named.conf.5; Az ISC BIND hivatalos honlapja (angolul) Az ISC BIND hivatalos fóruma (angolul) O'Reilly DNS and BIND 5th Edition RFC1034 - Domain Names - Concepts and Facilities RFC1035 - Domain Names - Implementation and Specification Murray Stokely Készítette: Az Apache webszerver webszerverek beállítása Apache Áttekintés A &os; szolgálja ki a legforgalmasabb honlapok nagy részét szerte a világban. A mögöttük álló webszerverek általában az Apache webszervert alkalmazzák. Az Apache használatához szükséges csomagok megtalálhatóak a &os; telepítõlemezén is. Ha a &os; elsõ telepítésekor még nem telepítettük volna az Apache szerverét, akkor a www/apache13 vagy www/apache12 portból tudjuk feltenni. Az Apache szervert sikeres telepítését követõen be kell állítanunk. Ebben a szakaszban az Apache webszerver 1.3.X változatát mutatjuk be, mivel ezt használják a legtöbben &os; alatt. Az Apache 2.X rengeteg új technológiát vezetett be, de ezekkel itt most nem foglalkozunk. Az Apache 2.X változatával kapcsolatban keressük fel a oldalt. Beállítás Apache konfigurációs állományok Az Apache webszerver konfigurációs állománya &os; alatt /usr/local/etc/apache/httpd.conf néven található. Ez az állomány egy szokványos &unix;-os szöveges konfigurációs állomány, ahol a megjegyzéseket egy # karakterrel vezetjük be. Az itt használható összes lehetséges beállítási lehetõség átfogó ismertetése meghaladná az egész kézikönyv határait, ezért most csak a leggyakrabban módosított direktívákat fogjuk ismertetni. ServerRoot "/usr/local" Ez adja meg az Apache számára az alapértelmezett könyvtárat. A binárisai ezen belül a bin és sbin alkönyvtárakban, a konfigurációs állományai pedig az etc/apache könyvtárban tárolódnak. ServerAdmin saját@címünk.az.interneten Erre a címre küldhetik nekünk a szerverrel kapcsolatos hibákat. Ez a cím egyes szerver által generált oldalakon jelenik meg, például hibák esetében. ServerName www.minta.com A ServerName segítségével meg tudjuk adni, hogy milyen nevet küldjön vissza a szerver a klienseknek olyankor, ha az nem egyezne meg a jelenlegivel (vagyis a www nevet használjuk a gépünk valódi neve helyett). DocumentRoot "/usr/local/www/data" A DocumentRoot adja meg azt a könyvtárat, ahonnan kiszolgáljuk a dokumentumokat. Alapértelmezés szerint az összes kérés erre a könyvtárra fog vonatkozni, de a szimbolikus linkek és az álnevek akár más helyekre is mutathatnak. A változtatások végrehajtása elõtt mindig is jó ötlet biztonsági másolatot készíteni az Apache konfigurációs állományairól. Ahogy sikerült összerakni egy számunkra megfelelõ konfigurációt, készen is állunk az Apache futtatására. Az <application>Apache</application> futtatása Apache indítása és leállítása A többi hálózati szervertõl eltérõen az Apache nem az inetd szuperszerverbõl fut. A kliensektõl érkezõ HTTP kérések minél gyorsabb kiszolgálásának érdekében úgy állítottuk be, hogy önállóan fusson. Ehhez egy szkriptet is mellékeltünk, amellyel igyekeztünk a lehetõ legjobban leegyszerûsíteni a szerver indítását, leállítását és újraindítását. Az Apache elsõ indításához adjuk ki a következõ parancsot: &prompt.root; /usr/local/sbin/apachectl start Így pedig a szervert bármikor leállíthatjuk: &prompt.root; /usr/local/sbin/apachectl stop Ha valamilyen okból megváltoztattuk volna a szerver beállításait, akkor ezen a módon tudjuk újraindítani: &prompt.root; /usr/local/sbin/apachectl restart Ha a jelenleg megnyitott kapcsolatok felbontása nélkül akarjuk újraindítani az Apache szervert, akkor ezt írjuk be: &prompt.root; /usr/local/sbin/apachectl graceful Mindezekrõl az &man.apachectl.8; man oldalon találunk bõvebb leírást. Amennyiben szükségünk lenne az Apache elindítására a rendszer indításakor, akkor a következõ sort vegyünk fel az /etc/rc.conf állományba: apache_enable="YES" Az Apache 2.2 esetében: apache22_enable="YES" Amikor az Apache httpd nevû programjának szeretnénk további paranccsori paramétereket átadni a rendszer indítása során, akkor ezeket így tudjuk megadni az rc.conf állományban: apache_flags="" Most, miután a webszerverünk mûködik, a böngészõnkkel mindezt ellenõrizni is tudjuk a http://localhost/ cím beírásával. Ilyenkor az alapértelmezés szerinti /usr/local/www/data/index.html állomány tartalmát láthatjuk. Virtuális nevek Az Apache a virtuális nevek használatának két különbözõ módját ismeri. Ezek közül az elsõ módszer a név alapú virtualizáció (Name-based Virtual Hosting). Ilyenkor a kliens HTTP/1.1 fejlécébõl próbálja meg a szerver megállapítani a hivatkozási nevet. Segítségével több tartomány is osztozhat egyetlen IP-címen. Az Apache név alapú virtualizációjának beállításához az alábbi beállítást kell hozzátennünk a httpd.conf állományhoz: NameVirtualHost * Ha a webszerverünk neve www.tartomany.hu, és hozzá egy www.valamilyenmasiktartomany.hu virtuális nevet akarunk megadni, akkor azt a következõképpen tehetjük meg a httpd.conf állományon belül: <VirtualHost *> ServerName www.tartomany.hu DocumentRoot /www/tartomany.hu </VirtualHost> <VirtualHost *> ServerName www.valamilyenmasiktartomany.hu DocumentRoot /www/valamilyenmasiktartomany.hu </VirtualHost> A címek és elérési utak helyére helyettesítsük be a használni kívánt címeket és elérési utakat. A virtuális nevek beállításának további részleteivel kapcsolatosan keressük fel az Apache hivatalos dokumentációját a címen (angolul). Apache-modulok Apache modulok Az alap szerver képességeinek kiegészítéséhez több különbözõ Apache modul áll rendelkezésünkre. A &os; Portgyûjteménye az Apache telepítése mellett lehetõséget ad a népszerûbb bõvítményeinek telepítésére is. mod_ssl webszerverek biztonság SSL titkosítás A mod_ssl modul az OpenSSL könyvtár használatával valósít meg erõs titkosítást a biztonságos socket réteg második, illetve harmadik verziójával (Secure Sockets Layer, SSL v2/v3) és a biztonságos szállítási rétegbeli (Transport Layer Security v1) protokoll segítségével. Ez a modul mindent biztosít ahhoz, hogy a megfelelõ hatóságok által aláírt tanúsítványokat tudjunk kérni, és ezáltal egy védett webszervert futtassunk &os;-n. Ha még nem telepítettünk volna fel az Apache szervert, akkor a www/apache13-modssl porton keresztül a mod_ssl modullal együtt is fel tudjuk rakni az Apache 1.3.X változatát. Az SSL támogatása pedig már az Apache 2.X www/apache22 porton keresztül elérhetõ változataiban alapértelmezés szerint engedélyezett. Kapcsolódás nyelvekhez Mindegyik nagyobb szkriptnyelvhez létezik egy külön Apache-modul, amelyek segítségével komplett Apache-modulokat tudunk készíteni az adott nyelven. Gyakran a dinamikus honlapok is így próbálják a szerverbe épített belsõ értelmezõn keresztül a külsõ értelmezõ indításából és benne a szkriptek lefuttatásából fakadó költségeket megspórolni, ahogy errõl a következõ szakaszokban olvashatunk. Dinamikus honlapok webszerverek dinamikus Az utóbbi évtizedben egyre több vállalkozás fordult az internet felé bevételeik és részesedéseinek növelésének reményében, amivel egyre jobban megnõtt az igény a dinamikus honlapokra is. Miközben bizonyos cégek, mint például a µsoft;, a saját fejlesztésû termékeikbe építettek be ehhez támogatást, addig a nyílt forrásokkal foglalkozó közösség sem maradt tétlen és felvette a kesztyût. A dinamikus tartalom létrehozásához többek közt Django, Ruby on Rails, a mod_perl és a mod_php modulok használhatóak. Django Python Django A Django egy BSD típusú licensszel rendelkezõ keretrendszer, amelynek használatával nagy teljesítményû és elegáns webes alkalmazásokat tudunk gyorsan kifejleszteni. Tartalmaz egy objektum-relációs leképezõt, így az adattípusokat Python-objektumokként tudjuk leírni, és ezekhez az objektumokhoz egy sokrétû, dinamikus adatbázis hozzáférést nyújtó alkalmazásfejlesztõi felületet, így a fejlesztõknek egyetlen SQL utasítást sem kell megírniuk. Találhatunk még benne továbbá egy bõvíthetõ sablonrendszert, amelynek köszönhetõen az alkalmazás belsõ mûködése elválasztható a HTML-beli megjelenésétõl. A Django mûködéséhez a mod_python modulra, az Apache szerverre és egy tetszõlegesen választott SQL alapú adatbázisrendszerre van szükség. A hozzátartozó &os; port mindezeket automatikusan telepíti a megadott beállítások szerint. A Django telepítése az Apache, mod_python3 és a PostgreSQL használatával &prompt.root; cd /usr/ports/www/py-django; make all install clean -DWITH_MOD_PYTHON3 -DWITH_POSTGRESQL Miután a Django és a hozzá szükséges komponensek felkerültek rendszerünkre, hozzunk létre egy könyvtárat a leendõ Django projektünknek és állítsuk be az Apache szervert, hogy az oldalunk belül a megadott linkekre a saját alkalmazásunkat hívja meg a beágyazott Python-értelmezõn keresztül. Az Apache beállítása a Django és mod_python használatához A következõ sort kell hozzátennünk a httpd.conf állományhoz, hogy az Apache bizonyos linkeket a webes alkalmazás felé irányítson át: <Location "/"> SetHandler python-program PythonPath "['/a/django/csomagok/helye/'] + sys.path" PythonHandler django.core.handlers.modpython SetEnv DJANGO_SETTINGS_MODULE azoldalam.beallitasai PythonAutoReload On PythonDebug On </Location> Ruby on Rails Ruby on Rails A Ruby on Rails egy olyan másik nyílt forráskódú keretrendszer, amivel lényegében egy teljes fejlesztõi készletet kapunk és amelyet kifejezetten arra élezték ki, hogy segítségével a webfejlesztõk sokkal gyorsabban tudjanak haladni és a komolyabb alkalmazások gyorsabb elkészítése se okozzon nekik gondot. A Portrgyûjteménybõl pillanatok alatt telepíthetõ. &prompt.root; cd /usr/ports/www/rubygem-rails; make all install clean mod_perl mod_perl Perl Az Apache és Perl egyesítésén fáradozó projekt a Perl programozási nyelv és az Apache webszerver erejének összehangolásán dolgozik. A mod_perl modulon keresztül Perlben vagyunk képesek modulokat készíteni az Apache szerverhez. Ráadásul a szerverben egy belsõ állandó értelmezõ is található hozzá, ezzel igyekeznek megspórolni a külsõ értelmezõ és a Perl indításából keletkezõ többletköltségeket. A mod_perl több különbözõ módon állítható munkába. A mod_perl használatához nem szabad elfelejtenünk, hogy a mod_perl 1.0-ás verziója csak az Apache 1.3 változatával mûködik, és a mod_perl 2.0-ás változata pedig csak az Apache 2.X változataival. A mod_perl 1.0 a www/mod_perl portból telepíthetõ, valamint a statikusan beépített változata a www/apache13-modperl portban található. A mod_perl 2.0 a www/mod_perl2 portból rakható fel. Tom Rhodes Írta: mod_php mod_php PHP A PHP, vagy másik nevén PHP, a hipertext feldolgozó egy általános célú szkriptnyelv, amelyet kifejezetten honlapok fejlesztéséhez hoztak létre. A szabványos HTML ágyazható nyelv felépítésében a C, &java; és Perl nyelveket ötvözi annak elérése érdekében, hogy ezzel segítse a fejlesztõket a dinamikusan generált oldalak minél gyorsabb megírásában. A PHP5 támogatását úgy tudjuk hozzáadni az Apache webszerverhez, ha telepítjük a lang/php5 portot. Ha a lang/php5 portot most telepítjük elõször, akkor a vele kapcsolatos beállításokat tartalmazó OPTIONS menü automatikusan megjelenik. Ha ezzel nem találkoznánk, mert például valamikor korábban már felraktuk volna a lang/php5 portot, akkor a port könyvtárában következõ parancs kiadásával tudjuk újra visszahozni: &prompt.root; make config A beállítások között jelöljük be az APACHE opciót, amelynek eredményeképpen létrejön az Apache webszerverhez használható mod_php5 betölthetõ modul. A PHP4 modult még ma is rengeteg szerver használja több különbözõ okból (például kompatibilitási problémák vagy a már korábban kiadott tartalom miatt). Ha tehát a mod_php5 helyett inkább a mod_php4 modulra lenne szükségünk, akkor a lang/php4 portot használjuk. A lang/php4 portnál is megtalálhatjuk a lang/php5 fordítási idejû beállításainak nagy részét. Az iméntiek révén települnek és beállítódnak a dinamikus PHP alkalmazások támogatásához szükséges mouldok. Az /usr/local/etc/apache/httpd.conf állományban ellenõrizni is tudjuk, hogy az alábbi részek megjelentek-e: LoadModule php5_module libexec/apache/libphp5.so AddModule mod_php5.c <IfModule mod_php5.c> DirectoryIndex index.php index.html </IfModule> <IfModule mod_php5.c> AddType application/x-httpd-php .php AddType application/x-httpd-php-source .phps </IfModule> Ahogy befejezõdött a mûvelet, a PHP modul betöltéséhez mindösszesen az apachectl paranccsal kell óvatosan újraindítanunk a webszervert: &prompt.root; apachectl graceful A PHP jövõbeni frissítéseihez már nem lesz szükségünk a make config parancsra, mivel a korábban kiválasztott OPTIONS menün belüli beállítasainkat a &os; Portgyûjteményéhez tartozó keretrendszer automatikusan elmenti. A PHP &os;-ben megtalálható támogatása kifejezetten moduláris, ezért az alap telepítése igencsak korlátozott. A további elemek hozzáadásához a lang/php5-extensions portot tudjuk használni. A port egy menüvezérelt felületet nyújt a PHP különbözõ bõvítményeinek telepítéséhez. Az egyes bõvítményeket azonban a megfelelõ portok használatával is fel tudjuk rakni. Például PHP5 modulhoz úgy tudunk támogatást adni a MySQL adatbázis szerverhez, ha telepítjük a databases/php5-mysql portot. Miután telepítettünk egy bõvítményt, az Apache szerverrel újra be kell töltetnünk a megváltozott beállításokat: &prompt.root; apachectl graceful Murray Stokely Készítette: Állományok átvitele (FTP) FTP szerverek Áttekintés Az adatállomány átviteli protokoll (File Transfer Protocol, FTP) a felhasználók számára lehetõséget ad az ún. FTP szerverekre állományokat feltölteni, illetve onnan állományokat letölteni. A &os; alaprendszere is tartalmaz egy ilyen FTP szerverprogramot, ftpd néven. Ezért &os; alatt egy FTP szerver beállítása meglehetõsen egyszerû. Beállítás A beállítás legfontosabb lépése, hogy eldöntsük milyen hozzáféréseken át lehet elérni az FTP szervert. Egy hétköznapi &os; rendszerben rengeteg hozzáférés a különbözõ démonokhoz tartozik, de az ismeretlen felhasználók számára nem kellene megengednünk ezek használatát. Az /etc/ftpusers állományban szerepelnek azok a felhasználók, akik semmilyen módon nem érhetik el az FTP szolgáltatást. Alapértelmezés szerint itt találhatjuk az elõbb említett rendszerszintû hozzáféréseket is, de ide minden további nélkül felvehetjük azokat a felhasználókat, akiknél nem akarjuk engedni az FTP elérését. Más esetekben elõfordulhat, hogy csak korlátozni akarjuk egyes felhasználók FTP elérését. Ezt az /etc/ftpchroot állományon keresztül tehetjük meg. Ebben az állományban a lekorlátozni kívánt felhasználókat és csoportokat írhatjuk bele. Az &man.ftpchroot.5; man oldalán olvashatjuk el ennek részleteit, ezért ennek pontos részleteit itt most nem tárgyaljuk. FTP anonim Ha az FTP szerverünkhöz névtelen (anonim) hozzáférést is engedélyezni akarunk, akkor ahhoz elõször készítenünk kell egy ftp nevû felhasználót a &os; rendszerünkben. A felhasználók ezután az ftp vagy anonymous nevek, valamint egy tetszõleges jelszó (ez a hagyományok szerint a felhasználó e-mail címe) használatával is képesek lesznek bejelentkezni. Az FTP szerver ezután a névtelen felhasználók esetében meghívja a &man.chroot.2; rendszerhívást, és ezzel lekorlátozza hozzáférésüket az ftp felhasználó könyvtárára. Két szöveges állományban adhatunk meg a becsatlakozó FTP kliensek számára üdvözlõ üzeneteket. Az /etc/ftpwelcome állomány tartalmát még a bejelentkezés elõtt látni fogják a felhasználók, a sikeres bejelentkezést követõen pedig az /etc/ftpmotd állomány tartalmát látják. Vigyázzunk, mert ennek az állománynak már a bejelentkezési környezethez képest relatív az elérése, ezért a névtelen felhasználók esetében ez konkrétan az ~ftp/etc/ftpmotd állomány lesz. Ahogy beállítottuk az FTP szervert, az /etc/inetd.conf állományban is engedélyeznünk kell. Itt mindössze annyira lesz szükségünk, hogy eltávolítsuk a megjegyzést jelzõ # karaktert a már meglevõ ftpd sor elõl: ftp stream tcp nowait root /usr/libexec/ftpd ftpd -l Ahogy arról már a szót ejtett, az inetd beállításait újra be kell olvastatnunk a konfigurációs állomány megváltoztatása után. A írja le az inetd engedélyezésének részleteit. Az ftpd önálló szerverként is elindítható. Ehhez mindössze elegendõ csak a megfelelõ változót beállítani az /etc/rc.conf állományban: ftpd_enable="YES" Miután megadtuk az iménti változót, a szerver el fog indulni a rendszer következõ indítása során. Szükség esetén természetesen root felhasználóként a következõ paranccsal is közvetlenül elindítható: &prompt.root; /etc/rc.d/ftpd start Most már be is tudunk jelentkezni az FTP szerverre: &prompt.user; ftp localhost Karbantartás syslog naplóállományok FTP Az ftpd démon a &man.syslog.3; használatával naplózza az üzeneteket. Alapértelmezés szerint a rendszernaplózó démon az FTP mûködésére vonatkozó üzeneteket az /var/log/xferlog állományba írja. Az FTP naplóinak helyét az /etc/syslog.conf állományban tudjuk módosítani: ftp.info /var/log/xferlog FTP anonim Legyünk körültekintõek a névtelen FTP szerverek üzemeltetésekor. Azt pedig kétszer is gondoljuk meg, hogy engedélyezzük-e a névtelen felhasználók számára állományok feltöltését, hiszen könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy az FTP oldalunk illegális állománycserék színterévé válik vagy esetleg valami sokkal rosszabb történik. Ha mindenképpen szükségünk lenne erre a lehetõségre, akkor állítsunk be olyan engedélyeket a feltöltött állományokra, hogy a többi névtelen felhasználó ezeket a tartalmuk tüzetes ellenõrzéséig ne is olvashassa. Murray Stokely Készítette: Állomány- és nyomtatási szolgáltatások µsoft.windows; kliensek számára (Samba) Samba szerver Microsoft Windows állományszerver windowszos kliensek nyomtatószerver windowszos kliensek Áttekintés A Samba egy olyan elterjedt nyílt forráskódú szoftver, ami µsoft.windows; kliensek számára tesz lehetõvé állomány- és nyomtatási szolgáltatásokat. Az ilyen kliensek általa helyi meghajtóként képesek elérni a &os; állományrendszerét, vagy helyi nyomtatóként a &os; általt kezelt nyomtatókat. A Samba csomagja általában megtalálható a &os; telepítõeszközén. Ha a &os;-vel együtt nem raktuk fel a Samba csomagját, akkor ezt késõbb net/samba3 port vagy csomag telepítésével pótolhatjuk. Beállítás A Samba konfigurációs állománya a telepítés után /usr/local/share/examples/samba/smb.conf.default néven található meg. Ezt kell lemásolnunk /usr/local/etc/smb.conf néven, amelyet aztán a Samba tényleges használata elõtt módosítanunk kell. Az smb.conf állomány a Samba futásához használt beállításokat tartalmazza, mint például &windows; kliensek számára felkínált a nyomtatók és megosztások adatait. A Samba csomagban ezen kívül találhatunk még egy swat nevû webes eszközt, amellyel egyszerû módon tudjuk az smb.conf állományt állítgatni. A Samba webes adminisztrációs eszköze (SWAT) A Samba webes adminisztrációs segédeszköze (Samba Web Administration Tool, SWAT) az inetd démonon keresztül fut démonként. Ennek megfelelõn az /etc/inetd.conf állományban a következõ sort kell kivennünk megjegyzésbõl, mielõtt a swat segítségével megkezdenénk a Samba beállítását: swat stream tcp nowait/400 root /usr/local/sbin/swat swat Ahogy azt a is mutatja, az inetd démont újra kell indítanunk a megváltozott konfigurációs állományának újbóli beolvasásához. Miután az inetd.conf állományban a swat engedélyezésre került, a böngészõnk segítségével próbáljunk meg a címre csatlakozni. Elõször a rendszer root hozzáférésével kell bejelentkeznünk. Miután sikeresen bejelentkeztünk a Samba beállításait tárgyaló lapra, el tudjuk olvasni a rendszer dokumentációját, vagy a Globals fülre kattintva nekiláthatunk a beállítások elvégzésének. A Globals részben található opciók az /usr/local/etc/smb.conf állomány [global] szekciójában található változókat tükrözik. Általános beállítások Akár a swat eszközzel, akár a /usr/local/etc/smb.conf közvetlen módosításával dolgozunk, a Samba beállítása során a következõkkel mindenképpen össze fogunk futni: workgroup A szervert elérni kívánó számítógépek által használt NT tartomány vagy munkacsoport neve. netbios name NetBIOS A Samba szerver NetBIOS neve. Alapértelmezés szerint ez a név a gép hálózati nevének elsõ tagja. server string Ez a szöveg jelenik meg akkor, ha például a net view paranccsal vagy valamilyen más hálózati segédprogrammal kérdezzük le a szerver beszédesebb leírását. Biztonsági beállítások A /usr/local/etc/smb.conf állományban a két legfontosabb beállítás a választott biztonsági modell és a kliensek felhasználói jelszavainak tárolásához használt formátum. Az alábbi direktívák vezérlik ezeket: security Itt a két leggyakoribb beállítás a security = share és a security = user. Ha a kliensek a &os; gépen található felhasználói neveiket használják, akkor felhasználói szintû védelemre van szükségünk (tehát a user beállításra). Ez az alapértelmezett biztonsági házirend és ilyenkor a klienseknek elõször be kell jelentkezniük a megosztott erõforrások eléréséhez. A megosztás (share) szintû védelem esetében, a klienseknek nem kell a szerveren érvényes felhasználói névvel és jelszóval rendelkezniük a megosztott erõforrások eléréséhez. Ez volt az alapbeállítás a Samba korábbi változataiban. passdb backend NIS+ LDAP SQL adatbázis A Samba számos különbözõ hitelesítési modellt ismer. A klienseket LDAP, NIS+, SQL adatbázis vagy esetleg egy módosított jelszó állománnyal is tudjuk hitelesíteni. Az alapértelmezett hitelesítési módszer a smbpasswd, így itt most ezzel foglalkozunk. Ha feltesszük, hogy az alapértelmezett smbpasswd formátumot választottuk, akkor a Samba úgy fogja tudni hitelesíteni a klienseket, ha elõtte létrehozzuk a /usr/local/private/smbpasswd állományt. Ha a &windows;-os kliensekkel is el akarjuk érni a &unix;-os felhasználói hozzáféréseinket, akkor használjuk a következõ parancsot: &prompt.root; smbpasswd -a felhasználónév A Samba a 3.0.23c verziójától kezdõdõen a hitelesítéshez szükséges állományokat a /usr/local/etc/samba könyvtárban tárolja. A felhasználói hozzáférések hozzáadására innentõl már a tdbsam parancs használata javasolt: &prompt.root; pdbedit felhasználónév A hivatalos Samba HOGYAN ezekrõl a beállításokról szolgál további információkkal (angolul). Viszont az itt vázolt alapok viszont már elegendõek a Samba elindításához. A <application>Samba</application> elindítása A net/samba3 port a Samba irányítására egy új indító szkriptet tartalmaz. A szkript engedélyezéséhez, tehát általa a Samba elindításának, leállításának és újraindításának lehetõvé tételéhez vegyük fel a következõ sort az /etc/rc.conf állományba: samba_enable="YES" Ha még finomabb irányításra vágyunk: nmbd_enable="YES" smbd_enable="YES" Ezzel egyben a rendszer indításakor automatikusan be is indítjuk a Samba szolgáltatást. A Samba a következõkkel bármikor elindítható: &prompt.root; /usr/local/etc/rc.d/samba start Starting SAMBA: removing stale tdbs : Starting nmbd. Starting smbd. Az rc szkriptekkel kapcsolatban a t ajánljuk elolvasásra. A Samba jelen pillanatban három különálló démonból áll. Láthatjuk is, hogy az nmbd és smbd démonokat elindította a samba szkript. Ha az smb.conf állományban engedélyeztük a winbind névfeloldási szolgáltatást is, akkor láthatjuk, hogy ilyenkor a winbindd démon is elindul. A Samba így állítható le akármikor: &prompt.root; /usr/local/etc/rc.d/samba stop A Samba egy összetett szoftvercsomag, amely a µsoft.windows; hálózatokkal kapcsolatos széles körû együttmûködést tesz lehetõvé. Az általa felkínált alapvetõ lehetõségeken túl a többit a honlapon ismerhetjük meg (angolul). Tom Hukins Készítette: Az órák egyeztetése az NTP használatával NTP Áttekintés Idõvel a számítógép órája hajlamos elmászni. A hálózati idõ protokoll (Network Time Protocol, NTP) az egyik módja az óránk pontosan tartásának. Rengeteg internetes szolgáltatás elvárja vagy éppen elõnyben részesíti a számítógép órájának pontosságát. Például egy webszervertõl megkérdezhetik, hogy egy állományt adott ideje módosítottak-e. A helyi hálózatban az egyazon állományszerveren megosztott állományok ellentmondásmentes dátumozása érdekében szinte elengedhetetlen az órák szinkronizálása. Az olyan szolgáltatások, mint a &man.cron.8; is komolyan építkeznek a pontosan járó rendszerórára, amikor egy adott pillanatban kell lefuttatniuk parancsokat. NTP ntpd A &os; alapból az &man.ntpd.8; NTP szervert tartalmazza, amellyel más NTP szerverek segítségével tudjuk beállítani gépünk óráját, vagy éppen idõvel kapcsolatos információkat szolgáltatni másoknak. A megfelelõ NTP szerverek kiválasztása NTP a szerverek kiválasztása Az óránk egyeztetéséhez egy vagy több NTP szerverre lesz szükségünk. Elõfordulhat, hogy a hálózati rendszergazdánk vagy az internet-szolgáltatónk már beállított egy ilyen szervert erre a célra. Ezzel kapcsolatban olvassuk el a megfelelõ leírásokat. A nyilvánosan elérhetõ NTP szerverekrõl készült egy lista, ahonnan könnyedén ki tudjuk keresni a számunkra leginkább megfelelõ (hozzánk legközelebbi) szervert. Ne hagyjuk figyelmen kívül a szerverre vonatkozó házirendet és kérjünk engedélyt a használatához, amennyiben ez szükséges. Több, egymással közvetlen kapcsolatban nem álló NTP szerver választásával járunk jól, ha netalán az egyikük váratlanul elérhetetlenné vagy az órája pontatlanná válna. Az &man.ntpd.8; a visszakapott válaszokat intelligensen használja fel, mivel esetükben a megbízható szervereket részesíti elõnyben. A gépünk beállítása NTP beállítása Alapvetõ beállítások ntpdate Ha a számítógépünk indításakor akarjuk egyeztetni az óránkat, akkor erre az &man.ntpdate.8; nevû programot használhatjuk. Ez olyan asztali gépek számára megfelelõ választás, amelyeket gyakran indítanak újra és csak idõnként kell szinkronizálnunk. A legtöbb gépnek viszont az &man.ntpd.8; használatára van szüksége. Az &man.ntpdate.8; elindítása olyan esetekben is hasznos, ahol az &man.ntpd.8; is fut. Az &man.ntpd.8; az órát fokozatosan állítja, ellenben az &man.ntpdate.8; az eltérés mértékétõl és irányától függetlenül egyszerûen átállítja a gép óráját a pontos idõre. Az &man.ntpdate.8; elindítását úgy tudjuk engedélyezni a rendszer indításakor, ha az /etc/rc.conf állományba berakjuk az ntpdate_enable="YES" sort. Emellett még ntpdate_flags változóban meg kell adnunk az alkalmazott beállítások mellett azokat a szervereket, amelyekkel szinkronizálni akarunk. NTP ntp.conf Általános beállítások Az NTP az /etc/ntp.conf állományon keresztül állítható, amelyek felépítését az &man.ntp.conf.5; man oldal tárgyalja. Íme erre egy egyszerû példa: server ntplocal.minta.com prefer server timeserver.minta.org server ntp2a.minta.net driftfile /var/db/ntp.drift A server beállítás adja meg az egyeztetéshez használt szervereket, soronként egyet. Ha egy szerver mellett szerepel még a prefer paraméter is, ahogy azt a példában a ntplocal.minta.com mellett láthattuk, akkor a többivel szemben azt a szervert fogjuk elõnyben részesíteni. Az így kiemelt szervertõl érkezõ választ abban az esetben viszont eldobjuk, hogy a többi szervertõl kapott válasz jelentõs mértékben eltér tõle. Minden más esetben a õ válasza lesz a mérvadó. A prefer paramétert általában olyan NTP szerverekhez használják, amelyek közismerten nagy pontosságúak, tehát például külön erre a célra szánt felügyeleti eszközt is tartalmaznak. A driftfile beállítással azt az állományt adjuk meg, amiben a rendszeróra frekvencia eltolódásait tároljuk. Az &man.ntpd.8; program ezzel ellensúlyozza automatikusan az óra természetes elmászását, ezáltal lehetõvé téve, hogy egy viszonylag pontos idõt kapjuk még abban az esetben is, amikor egy kis idõre külsõ idõforrások nélkül maradnánk. A driftfile beállítással egyben azt az állományt jelöljük ki, amely az NTP szervertõl kapott korábbi válaszokat tárolja. Ez az NTP mûködéséhez szükséges belsõ adatokat tartalmaz, ezért semmilyen más programnak nem szabad módosítania. A szerverünk elérésének szabályozása Alapértelmezés szerint az NTP szerverünket bárki képes elérni az interneten. Az /etc/ntp.conf állományban szereplõ restrict beállítás segítségével azonban meg tudjuk mondani, milyen gépek érhetik el a szerverünket. Ha az NTP szerverünk felé mindenféle próbálkozást el akarunk utasítani, akkor az /etc/ntp.conf állományba a következõ sort kell felvennünk: restrict default ignore Ezzel egyben azonban a helyi beállításainkban szereplõ szerverek elérését is megakadályozzuk. Ha külsõ NTP szerverekkel is szeretnénk szinkronizálni, akkor itt is engedélyezünk kell ezeket. Errõl bõvebben lásd az &man.ntp.conf.5; man oldalon. Ha csak a belsõ hálózatunkban levõ gépek számára szeretnénk elérhetõvé tenni az órák egyeztetését, de sem a szerver állapotának módosítását nem engedélyezzük, sem pedig azt, hogy a vele egyenrangú szerverekkel szinkronizáljon, akkor az iménti helyett a restrict 192.168.1.0 mask 255.255.255.0 nomodify notrap sort írjuk bele, ahol a 192.168.1.0 a belsõ hálózatunk IP-címe és a 255.255.255.0 a hozzátartozó hálózati maszk. Az /etc/ntp.conf több restrict típusú beállítást is tartalmazhat. Ennek részleteirõl az &man.ntp.conf.5; man oldalon, az Access Control Support címû szakaszban olvashatunk. Az NTP futtatása Úgy tudjuk az NTP szervert elindítani a rendszerünkkel együtt, ha az /etc/rc.conf állományban szerepeltetjük az ntpd_enable="YES" sort. Ha az &man.ntpd.8; számára további beállításokat is át akarunk adni, akkor az /etc/rc.conf állományban adjuk meg az ntpd_flags paramétert. Ha a gépünk újraindítása nélkül akarjuk elindítani a szerver, akkor az ntpd parancsot adjuk ki az /etc/rc.conf állományban a ntpd_flags változóhoz megadott paraméterekkel. Mint például: &prompt.root; ntpd -p /var/run/ntpd.pid Az ntpd használati idõleges internet csatlakozással Az &man.ntpd.8; program megfelelõ mûködéséhez nem szükséges állandó internet kapcsolat. Ha azonban igény szerinti tárcsázással építjünk fel ideiglenes kapcsolatot, akkor érdemes letiltani az NTP forgalmát, nehogy feleslegesen aktiválja vagy tartsa életben a vonalat. Ha PPP típusú kapcsolatunk van, akkor az /etc/ppp/ppp.conf állományban a filter direktívával tudjuk ezt leszabályozni. Például: set filter dial 0 deny udp src eq 123 # Nem engedjük az NTP által küldött adatoknak, hogy tárcsázást # kezdeményezzenek: set filter dial 1 permit 0 0 set filter alive 0 deny udp src eq 123 # Nem engedjük az NTP adatainak, hogy fenntartsák a kapcsolatot: set filter alive 1 deny udp dst eq 123 set filter alive 2 permit 0/0 0/0 Mindenezekrõl részletesebb felvilágosítást a &man.ppp.8; man oldal PACKET FILTERING címû szakaszában és a /usr/share/examples/ppp/ könyvtárban található példákban kaphatunk. Egyes internet-szolgáltatók blokkolják az alacsonyabb portokat, ezáltal az NTP nem használható, mivel a válaszok nem fogják elérni a gépünket. További olvasnivalók Az NTP szerver dokumentációja HTML formátumban a /usr/share/doc/ntp/ könyvtárban található. Tom Rhodes Készítette: Távoli gépek naplózása <command>syslogd</command> használatával A rendszernaplókkal kapcsolatos mûveletek egyaránt fontosak a biztonság és a karbantartás szempontjából. Ha közepes vagy nagyobb méretû, esetleg különbözõ típusú hálózatokban adminisztrálunk több gépet, akkor könnyen átláthatatlanná válhat a naplók rendszeres felügyelete. Ilyen helyzetekben a távoli naplózás beállításával az egész folyamatot sokkal kényelmesebbé tehetjük. Némileg képesek vagyunk enyhíteni a naplóállományok kezelésének terhét, ha egyetlen központi szerverre küldjük át az adatokat. Ekkor a &os; alaprendszerében megtalálható alapeszközökkel, mint például a &man.syslogd.8; vagy a &man.newsyslog.8; felhasználásával egyetlen helyen be tudjuk állítani a naplók összegyûjtését, összefésülését és cseréjét. A most következõ példa konfigurációban az A gép, a naploszerver.minta.com fogja gyûjteni a helyi hálózatról érkezõ naplóinformációkat. A B gép, a naplokliens.minta.com pedig a szervernek küldi a naplózandó adatokat. Éles környezetben mind a két gépnek rendelkeznie kell megfelelõ DNS bejegyzésekkel, vagy legalább szerepelniük kell egymás /etc/hosts állományaiban. Ha ezt elmulasztjuk, a szerver nem lesz hajlandó adatokat fogadni. A naplószerver beállítása A naplószerverek olyan gépek, amelyeket úgy állítottunk be, hogy naplózási információkat tudjanak fogadni távoli számítógépekrõl. A legtöbb esetben így egyszerûsíteni tudunk a konfiguráción, vagy olykor egyszerûen csak hasznos, ha ezt a megoldást alkalmazzuk. Függetlenül attól, hogy miért használjuk, a továbblépés elõtt néhány elõkészületet meg kell tennünk. Egy rendesen beállított naplószervernek legalább a következõ követelményeknek kell eleget tennie: az 514-es UDP portot engedélyezni kell mind a kliensen, mind pedig a szerveren futó tûzfal szabályrendszerében; a &man.syslogd.8; képes legyen a távoli kliens gépekrõl érkezõ üzeneteket fogadni; a &man.syslogd.8; szervernek és az összes kliensnek rendelkeznie kell érvényes DNS (közvetlen és inverz) bejegyzésekkel vagy szerepelnie kell az /etc/hosts állományban. A naplószerver beállításához mindegyik klienst fel kell vennünk az /etc/syslog.conf állományba, valamint meg kell adnunk a megfelelõ funkciót (facility): +naplokliens.minta.com *.* /var/log/naplokliens.log A &man.syslog.conf.5; man oldalán megtalálhatjuk a különbözõ támogatott és elérhetõ funkciókat. Miután beállítottuk, az összes adott funkcióhoz tartozó üzenet az elõbb megadott állományba (/var/log/naplokliens.log) fog kerülni. A szerveren továbbá meg kell adnunk a következõ sort az /etc/rc.conf állományban: syslogd_enable="YES" syslogd_flags="-a naplokliens.minta.com -vv" Az elsõ sorral engedélyezzük a syslogd elindítását a rendszerindítás során, majd a második sorral engedélyezzük, hogy a kliens naplózni tudjon a szerverre. Itt még látható a opció, amellyel a naplózott üzenetek részletességét tudjuk növelni. Ennek nagyon fontos a szerepe a naplózási funkciók behangolásakor, mivel így a rendszergazdák pontosan láthatják milyen típusú üzenetek milyen funkcióval kerültek rögzítésre a naplóban. Befejezésképpen hozzuk létre a naplóállományt. Teljesen mindegy, hogy erre milyen megoldást alkalmazunk, például a &man.touch.1; remekül megfelel: &prompt.root; touch /var/log/naplokliens.log Ezután indítsuk újra és ellenõrizzük a syslogd démont: &prompt.root; /etc/rc.d/syslogd restart &prompt.root; pgrep syslog Ha válaszul megkapjuk a futó démon azonosítóját, akkor sikerült újraindítanunk, elkezdhetjük a kliens beállítását. Ha valamiért nem indult volna újra a szerver, az /var/log/messages állományból próbáljuk meg kideríteni az okát. A naplókliens beállítása A naplókliens az a gép, amely egy helyi naplópéldány karbantartása mellett továbbküldni a naplózandó információkat egy naplószervernek. Hasonlóan a naplószerverekhez, a klienseknek is teljesítenie bizonyos alapvetõ elvárásokat: a &man.syslogd.8; démon küldjön bizonyos típusú üzeneteket a naplószervernek, amely ezeket pedig képes legyen fogadni; a hozzátartozó tûzfal engedje át a forgalmat az 514-es UDP porton; rendelkezzen mind közvetlen, mind pedig inverz DNS bejegyzéssel, vagy szerepeljenek az /etc/hosts állományban. A kliens beállítása sokkal egyszerûbb a szerverhez képest. A kliensen adjuk hozzá a következõ sorokat az /etc/rc.conf állományhoz: syslogd_enabled="YES" syslogd_flags="-s -vv" A szerver beállításaihoz hasonlóan itt is engedélyezzük a syslogd démont és megnöveljük a naplózott üzenetek részletességét. A kapcsolóval pedig megakadályozzuk, hogy a kliens más gépekrõl is hajlandó legyen naplóüzeneteket elfogadni. A funkciók a rendszernek azon részét írják le, amelyhez létrejön az adott üzenet. Tehát például az ftp és ipfw egyaránt ilyen funkciók. Amikor keletkezik egy naplóüzenet valamelyikükhöz, általában megjelenik a nevük. A funkciókhoz tartozik még egy prioritás vagy szint is, amellyel az adott üzenet fontosságát jelzik. Ezek közül a leggyakoribb a warning (mint figyelmeztetés) és info (mint információ). A használható funkciók és a hozzájuk tartozó prioritások teljes listáját a &man.syslog.3; man oldalán olvashatjuk. A naplószervert meg kell adnunk a kliens /etc/syslog.conf állományában. Itt a @ szimbólummal jelezzük, hogy az adatokat egy távoli szerverre szeretnénk továbbküldeni, valahogy így: *.* @naploszerver.minta.com Ezután a beállítás érvényesítéséhez újra kell indítanunk a syslogd démont: &prompt.root; /etc/rc.d/syslogd restart A &man.logger.1; használatával próbáljuk ki a kliensrõl a aplóüzenetek hálózaton keresztüli küldését, és küldjünk valamit a syslogd démonnak: &prompt.root; logger "Udvozlet a naplokliensrol" A parancs kiadása után az üzenetnek mind a kliens, mind pedig a szerver /var/log/messages állományában meg kell jelennie. Hibakeresés Elõfordulhat, hogy a naplószerver valamiért nem kapja meg rendesen az üzeneteket, ezért valamilyen módon meg kell keresnünk a hiba okát. Ez több minden lehet, de általában két leggyakoribb ok valamilyen hálózati kapcsolódási vagy DNS beállítási hiba. Ezek teszteléséhez gondoskodjunk róla, hogy a gépek kölcsönösen elérhetõek egymásról az /etc/rc.conf állományban megadott hálózati nevük szerint. Ha ezzel látszólag minden rendben van, akkor próbáljuk meg módosítani a syslogd_flags értékét az /etc/rc.conf állományban. A most következõ példában a /var/log/naplokliens.log teljesen üres, illetve a /var/log/messages állomány semmilyen hibára utaló okot nem tartalmaz. A hibakereséshez még több információt a syslogd_flags átírásával tudunk kérni: syslogd_flags="-d -a naploklien.minta.com -vv" Természetesen ne felejtsük el újraindítani a szervert: &prompt.root; /etc/rc.d/syslogd restart A démon újraindítása után közvetlenül az alábbiakhoz hasonló üzenetek árasztják el a képernyõt: logmsg: pri 56, flags 4, from naploszerver.minta.com, msg syslogd: restart syslogd: restarted logmsg: pri 6, flags 4, from naploszerver.minta.com, msg syslogd: kernel boot file is /boot/kernel/kernel Logging to FILE /var/log/messages syslogd: kernel boot file is /boot/kernel/kernel cvthname(192.168.1.10) validate: dgram from IP 192.168.1.10, port 514, name naplokliens.minta.com; rejected in rule 0 due to name mismatch. A diagnosztikai üzeneteket végigolvasva nyilvánvaló válik, hogy azért dobja el az üzeneteket a szerver, mert nem megfelelõ a gép neve. Miután átnézzük a beállításainkat, felfedezhetünk az /etc/rc.conf állományban egy apró hibát: syslogd_flags="-d -a naploklien.minta.com -vv" Láthatjuk, hogy ebben a sorban a naplokliens névnek kellene szerepelni, nem pedig a naploklien névnek. Miután elvégeztük a szükséges javításokat, indítsuk újra a szervert és vizsgáljuk meg az eredményt: &prompt.root; /etc/rc.d/syslogd restart logmsg: pri 56, flags 4, from naploszerver.minta.com, msg syslogd: restart syslogd: restarted logmsg: pri 6, flags 4, from naploszerver.minta.com, msg syslogd: kernel boot file is /boot/kernel/kernel syslogd: kernel boot file is /boot/kernel/kernel logmsg: pri 166, flags 17, from naploszerver.minta.com, msg Dec 10 20:55:02 <syslog.err> naploszerver.minta.com syslogd: exiting on signal 2 cvthname(192.168.1.10) validate: dgram from IP 192.168.1.10, port 514, name naplokliens.minta.com; accepted in rule 0. logmsg: pri 15, flags 0, from naplokliens.minta.com, msg Dec 11 02:01:28 pgj: Masodik teszt uzenet Logging to FILE /var/log/naplokliens.log Logging to FILE /var/log/messages Itt már minden üzenet rendben megérkezett és a megfelelõ állományokba került (a /var/log/messages a kliensen, és a /var/log/naplokliens.log a szerveren)). Biztonsági megfontolások Mint minden hálózati szolgáltatás esetén, ilyenkor is figyelembe kell vennünk bizonyos biztonsági megfontolásokat a tényleges konfiguráció kiépítése elõtt. Olykor elõfordulhat, hogy a naplók különbözõ kényes információkat tartalmaznak, mint például a helyi rendszeren futó szolgáltatások nevei, felhasználói nevek vagy egyéb konfigurációs adatok. A kliens és a szerver között hálózaton utazó adatok viszont se nem titkosítottak, se nem jelszóval védettek. Ha titkosítást szeretnénk használni, akkor javasoljuk például a security/stunnel portot, amellyel egy titkosított tunnelen keresztül tudunk adatokat küldeni a hálózaton. A helyi rendszer biztonságának szavatolása is fontos lehet. A naplók sem a használat során, sem pedig a lecserélésük után nem kerülnek titkosításra. Emiatt a helyi rendszerhez hozzáférõ felhasználók kedvükre nyerhetnek ki belõlük a rendszerünket érintõ konfigurációs információkat. Ezért ilyenkor nagyon fontos, hogy mindig a megfelelõ engedélyeket állítsuk be a naplókra. A &man.newsyslog.8; segédprogrammal be tudjuk állítani a frissen létrehozott és a lecserélt naplók engedélyeit. Tehát könnyen megakadályozhatjuk a helyi felhasználók kíváncsiskodását, ha itt a naplók engedélyeit például a 600 kóddal adjuk meg. diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/share/sgml/freebsd.ent b/hu_HU.ISO8859-2/share/sgml/freebsd.ent index 5798cf8bf6..ac919a8d33 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/share/sgml/freebsd.ent +++ b/hu_HU.ISO8859-2/share/sgml/freebsd.ent @@ -1,94 +1,94 @@ UNIX"> NIS"> TeX'> LaTeX'> - - + + [ OK ]"> [ Cancel ]"> [ Yes ]"> [ No ]">