diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/install/chapter.sgml b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/install/chapter.sgml index b59561b684..459847b7a5 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/install/chapter.sgml +++ b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/install/chapter.sgml @@ -1,7156 +1,7156 @@ Jim Mock Átszervezte, átrendezte és egyes részeit átdolgozta: Randy Pratt A sysinstall bemutatása, ábrái és bemásolása: A &os; telepítése Áttekintés telepítés A &os; telepítéséhez egy könnyen használható szöveges telepítõprogram, a sysinstall használható. Ez a &os; alapértelmezett telepítõprogramja, habár ezt a különféle gyártók kedvük szerint lecserélhetik. Ebben a fejezetben bemutatjuk a &os; sysinstall segítségével történõ telepítését. A fejezet elolvasása során megismerjük: hogyan készítsünk telepítõlemezeket a &os;-hez; a &os; miként hivatkozza és osztja fel a merevlemezeinket; hogyan indítsuk el a sysinstall programot; milyen kérdéseket tesz fel nekünk a sysinstall, mire gondol, hogyan is kell azokat megválaszolni. A fejezet elolvasásához ajánlott: a telepítendõ &os; verzióhoz tartozó támogatott hardvereket felsoroló lista átolvasása és benne a saját hardvereszközeink megkeresése. Általánosan elmondható, hogy a most következõ telepítési utasítások az &i386; (PC kompatibilis) architektúrájú számítógépekre vonatkoznak. Ahol erre szükség van, ott más platformokra (például Alpha) vonatkozó utasítások is szerepelhetnek. Habár ezt a leírás igyekszünk a lehetõ legjobban naprakészen tartani, elképzelhetõ, hogy felfedezhetünk kisebb eltérésket a telepítõben és az itt leírtak közt. Ezért ezt a fejezetet inkább egy általános útmutatónak javasoljuk, nem pedig egy szó szerint értelmezendõ kézikönyvként. Hardverkövetelmények Minimális konfiguráció A &os; telepítéséhez szükséges minimális konfiguráció &os; verziónként és architektúránként eltérõ. A minimális konfigurációt a &os; honlapján a kiadásokról szóló oldalon, az Installation Notes részben találhatjuk meg. Ezt a következõ szakaszokban foglaljuk össze. A &os; telepítésének módszerétõl függõen szükségünk lehet egy hajlékonylemezes (floppy) vagy CD-ROM meghajtóra, esetleg egy hálózati kártyára. Ezt a ban tárgyaljuk. &os;/&arch.i386; és &os;/&arch.pc98; A &os;/&arch.i386; és &os;/&arch.pc98; egyaránt egy 486 vagy jobb processzort és legalább 24 MB memóriát igényel. A legkisebb telepítéshez legalább 150 MB szabad lemezterület szükséges. Régebbi konfigurációk esetén nem egy gyorsabb processzor, hanem inkább több memória beszerzése, illetve több lemezterület felszabadítása a fontosabb. &os;/&arch.alpha; Alpha A &os;/&arch.alpha; telepítéséhez egy ismert platformra (lásd: ), valamint a &os;-nek szánt külön lemezre van szükségünk. Pillanatnyilag nem lehetséges más operációs rendszerekkel megosztani a lemezeket. A lemezt egy olyan SCSI-vezérlõre kell csatlakoztatnunk, amelyet támogat az SRM firmware-je, vagy használhatunk IDE-lemezeket is, feltéve, hogy az SRM tud róluk rendszert indítani. ARC Alpha BIOS SRM Szükségünk lesz a platformunkon az SRM konzol firmware-jére. Sok esetben tudunk váltani az AlphaBIOS (vagy ARC) és az SRM firmware-je között. Minden más helyzetben le kell töltenünk egy új firmware-t a gyártó honlapjáról. Az Alpha támogatás a &os; 7.0 beindulásával eltávolításra került. A &os; 6.X sorozat az utolsó, amely valamilyen támogatást ajánl ehhez az architektúrához. &os;/&arch.amd64; Két típusú processzor képes futtatni a &os;/&arch.amd64; verzióját. Az elsõ ezek közül az AMD64 processzorok, beleértve az &amd.athlon;64, &amd.athlon;64-FX, &amd.opteron; vagy újabb processzorokat. A &os;/&arch.amd64; verzióját kihasználni képes processzorok másik csoportja az &intel; EM64T architektúrájára épülõ processzorok. Ilyen processzor például az &intel; &core; 2 Duo, Quad és Extreme processzorcsaládok, valamint az &intel; &xeon; 3000, 5000 és 7000 sorozatszámú processzorai. Ha nVidia nForce3 Pro-150 alapú géppel rendelkezük, ki kell kapcsolnunk a BIOS-ban az IO APIC használatát. Ha nem találnánk ilyen beállítást, akkor helyette magát az ACPI-t kell kikapcsolnunk. A Pro-150 chipsetnek vannak bizonyos hibái, amelyekre eddig még nem sikerült megfelelõ megoldást találnunk. &os;/&arch.sparc64; A &os;/&arch.sparc64; telepítéséhez egy támogatott platformra van szükségünk (lásd: ). A &os;/&arch.sparc64; telepítéséhez egy egész lemezre lesz szükségünk, mivel a rendszer jelenleg nem képes megosztani azt más operációs rendszerekkel. Támogatott hardverek A &os; minden kiadásához mellékelik a támogatott hardverek listáját &os; Hardware Notes címmel. Ezt a dokumentum többnyire egy HARDWARE.TXT nevû állomány, amelyet a rendszer CD-n vagy FTP-n keresztül elérhetõ változatának gyökerében vagy a sysinstall dokumentációkat tartalmazó menüjében találhatunk meg. A telepítés elõtt elvégzendõ feladatok Készítsünk leltárt a számítógépünkrõl A &os; telepítése elõtt érdemes összeszedni, pontosan mi minden is található a számítógépünkben. A &os; telepítõrutinjai mutatni fogják a különbözõ komponensek (merevlemezek, hálózati kártyák, CD-meghajtók és a többi) modelljét és gyártóját. A &os; ezenkívü megpróbálja kideríteni a megjelenõ eszközök pontos konfigurációját is, beleértve a használt IRQ és IO portok kiosztását. A PC-s hardverek különféle szeszélyei miatt azonban ez az iménti folyamat nem minden esetben megbízható, ezért elõfordulhat, hogy helyesbíteni kell a &os; által megállapított értékeket. Ha már van a gépünkön egy másik operációs rendszer, például &windows; vagy &linux;, akkor mindenképpen hasznos lehet az általa felkínált eszközökkel lekérdezni a hardvereink beállításait. Ha nem lennénk biztosak benne, hogy az adott bõvítõkártyákat pontosan milyen beállításokkal is használjuk, nézzük meg ezeket magán a kártyán. A népszerû IRQ értékék általában a 3, 5 és 7, valamint az IO portok számát általában tizenhatos számrendszerben szerepeltetik, például 0x330. Javasoljuk, hogy nyomtassuk ki vagy írjuk le ezeket a paramétereket a &os; telepítése elõtt. Ehhez rendezzük ezeket egy táblázatban, valahogy így: Példa egy eszközleltárra Eszköz neve IRQ IO portok Megjegyzés Elsõ merevlemez - - Mérete 40 GB, gyártmánya Seagate, elsõdleges IDE master CD-ROM meghajtó - - Elsõdleges IDE slave Második merevlemez - - Mérete 20 GB, gyártmánya IBM, másodlagos IDE master Elsõ IDE vezérlõ 14 0x1f0 Hálózati kártya - - &intel; 10/100 Modem - - &tm.3com; 56K-s faxmodem, COM1 …
Ahogy elkészítettük a számítógépünk alkatrészeit tartalmazó listát, vessük ezeket össze a telepítendõ &os; kiadás által megkövetelt eszközökkel. Mentsük le az adatainkat Amennyiben a &os; telepítéséhez használt számítógép számunkra értékes adatokat tárol, igyekezzünk lementeni ezeket, és a &os; tényleges telepítése elõtt gyõzõdjünk is meg róla, hogy a mentés sikeres volt. A &os; telepítõrutinjai természetesen megerõsítést fognak kérni bármilyen adat lemezre írása elõtt, azonban ha egyszer már elindítottuk a folyamatot, már semmit sem tudunk visszafordítani. Döntsük el a &os; telepítésének helyét Ha a &os; telepítéséhez az egész merevlemezünket fel akarjuk használni, akkor még nincs miért izgatnunk magunkat — nyugodtan átléphetjük ezt a szakaszt. Amikor viszont a &os;-t más operációs rendszerek mellé szeretnénk telepíteni, ismernünk kell, miként is helyezkednek el az adatok a lemezeken, és hogy ez miként is érint bennünket. A lemezek kiosztása a &os;/&arch.i386; esetén A PC-k által használt lemezek különálló darabokra tagolhatóak. Ezeket a darabokat partícióknak nevezzük. Mivel azonban &os; a saját maga szintén tárol partíciókat, ezért ez az elnevezés pillanatok alatt megtévesztõvé válhat, ezért ezeket a lemezdarabokat a &os; lemezslice-oknak vagy egyszerûen csak slice-oknak hívja. Például a PC-s lemezpartíciókkal dolgozó, fdisk nevû &os;-s segédprogram partíciók helyett is slice-okra hivatkozik. A PC lemezenként alapvetõen csak négy partíciót enged meg. Ezeket a partíciókat nevezik elsõdleges partícióknak. Ettõl a korlátozástól egy új típus, a kiterjesztett partíció létrehozásával szabadultak meg, amivel így négynél több partíció is készíthetõ. Lemezenként egyetlen ilyen kiterjesztett partíció található, de ezen belül speciális, ún. logikai partíciók hozhatóak létre. Minden partíciónak van egy partíció-azonosítója, melyet a partíción található adatok típusának megállapítására használnak. A &os; partícióinak azonosítója a 165. Általánosságban véve minden operációs rendszer így azonosítja a partíciókat. Például a DOS és annak leszármazottai, mint például a &windows;, minden elsõdleges és logikai partícióhoz egy C:-tõl induló meghajtó-betûjelet társít. A &os;-t egy elsõdleges partícióra kell telepíteni. A &os; az összes adatát, beleértve minden általunk létrehozott állományt is, ezen az egyetlen partíción fogja elhelyezni. Ha viszont több lemezünk van, többen is, vagy akár mindegyiken létrehozhatunk &os;-s partíciókat. A &os; telepítésekor azonban legalább egy ilyen partíciónak használhatónak kell lennie. Ez lehet elõre megtisztított üres partíciói is, vagy akár egy olyan partíció, amelyen már nem használt adatok vannak. Ha már mindegyik partíciónk betelt, akkor a többi operációs rendszer által felkínált eszközök (például &ms-dos;-ban vagy &windows;-ban az fdisk) valamelyikével elõször fel kell közülük szabadítanunk egyet a &os; számára. Amennyiben akadna egy használható partíció, akkor használjuk azt. Ekkor azonban elõfordulhat, hogy ehhez elõször a meglévõk közül össze kell majd zsugorítanunk valamelyiket. A &os; legkisebb telepíthetõ változata nagyjából 100 MB lemezterületet igényel. Azonban ez egy nagyon kicsi változat és szinte semmi helyet nem hagy a saját állományainknak. Sokkal valósághûbb, ha grafikus felület nélkül nagyjából 250 MB-ot mondunk, és legalább 350 MB-ot a grafikus felület használata esetén. Ha ezeken felül további szoftvereket is telepíteni kívánunk, még több helyre lesz szükségünk. Amikor a &os; számára akarunk helyet csinálni, vagy partíciókat akarunk átméretezni, használjuk például a &partitionmagic; nevû kereskedelmi szoftvert vagy esetleg egy olyan szabad eszközt, mint például a GParted. A telepítõ CD-n megtalálható tools könyvtárban találhatunk erre a feladatra két szabad szoftvert is, név szerint a FIPS és PResizer programokat. Ugyanitt a hozzájuk tartozó dokumentáció is megtalálható. A FIPS, a PResizer és a &partitionmagic; egyaránt képes az &ms-dos; és a &windows; ME által használt FAT16 és FAT32 partíciókat átméretezni. Ismereteink szerint a &partitionmagic; és a GParted is használható az NTFS partíciókkal. A GParted számos Live CD-s linuxos disztribúción megtalálható, ilyen többek közt a SystemRescueCD. Gondok lehetnek azonban a µsoft; Vista által használt partíciókkal. Ezért nem árt, ha az átméretezésekor a kezünk ügyében van a Vista telepítõ CD-je. Természetesen, mint minden lemezkarbantási mûvelet esetén, ilyenkor is határozottan ajánlott biztonsági mentéseket készíteni. Az említett eszközök helytelen használata megsemmisítheti a lemezeinken tárolt adatokat, ezért a használatuk elõtt gondoskodjunk friss, mûködõképes biztonsági mentésekrõl. Meglevõ partíció használata a méret megváltoztatása nélkül Tegyük fel, hogy a számítógépünkben egyetlen 4 GB méretû lemez van, amelyen megtalálható a &windows; valamelyik verziója, és ezt a lemezt korábban két, egyaránt 2 GB méretû meghajtóra osztottuk, a C:-re és D:-re. 1 GB adatunk van a C: meghajtón és fél GB a D:-n. Mindez tehát azt jelenti, hogy a lemezünkön két partíció található, betûjelenként egy. Ha átmásoljuk a D: meghajtón levõ adatainkat a C: meghajtóra, akkor ezzel felszabadíthatjuk a &os; számára a második partíciót. Meglevõ partíció zsugorítása Tegyük fel, hogy a számítógépünkben egyetlen 4 GB méretû lemez van, amelyet teljes egészében a &windows; valamelyik példánya foglal el. A &windows; telepítése során ezért minden bizonnyal egyetlen nagy partíciót hoztunk létre, amely a C: betûjelet kapta és a mérete 4 GB. Jelen pillanatban másfél GB helyet használunk a lemezen, és szeretnénk a &os; számára 2 GB helyet felszabadítani. A &os; telepítéséhez a következõk valamelyikét kell tennünk: Mentsük le a &windows;-os adatainkat, telepítsük újra a &windows;-t úgy, hogy egy 2 GB méretû partíciót választunk neki a telepítése során. A partíció összezsugorítására használjuk az elõbb említett alkalmazásokat, például a &partitionmagic;-et. A lemezek kiosztása Alphán Alpha Alphán egy egész lemezre lesz szükségünk a &os; telepítéséhez, mivel jelen pillanatban nem tud más rendszerekkel osztozni a lemezeken. A gépünkben található lemez rendelkezhet IDE- vagy SCSI-csatolóval is, egyedül az a fontos, hogy el tudjuk róla indítani a rendszert. A Digital, illetve Compaq leírásainak megfelelõen az SRM összes parancsát nagybetûkkel írjuk, habár az SRM nem különbözteti meg a kis- és nagybetûket. A gépünkben található lemezek neveit és típusát a az SRM konzolban kiadott SHOW DEVICE paranccsal kérdezhetjük le: >>>SHOW DEVICE dka0.0.0.4.0 DKA0 TOSHIBA CD-ROM XM-57 3476 dkc0.0.0.1009.0 DKC0 RZ1BB-BS 0658 dkc100.1.0.1009.0 DKC100 SEAGATE ST34501W 0015 dva0.0.0.0.1 DVA0 ewa0.0.0.3.0 EWA0 00-00-F8-75-6D-01 pkc0.7.0.1009.0 PKC0 SCSI Bus ID 7 5.27 pqa0.0.0.4.0 PQA0 PCI EIDE pqb0.0.1.4.0 PQB0 PCI EIDE Ebben a példában egy Digital Personal Workstation 433au szerepel, és láthatjuk, hogy három meghajtót csatlakoztattunk hozzá. Ezek közül az elsõ a DKA0 nevet viselõ CD-ROM meghajtó, valamint van még két további lemezünk, DKC0 és DKC100 néven. A DKx alakú névvel rendelkezõ eszközök a SCSI-lemezek. Ennek megfelelõen például a DKA100 név az elsõ (A) SCSI-buszon található 1 célazonosítóval (target ID) ellátott SCSI-lemezre, miközben a DKC300 a harmadik (C) SCSI-buszon levõ 3 célazonosítóval ellátott SCSI-lemezre hivatkozik. A PKx alakú eszköznév magára a SCSI-vezérlõre vonatkozik. Ahogy az a SHOW DEVICE kimenetében is látszik, a SCSI csatolón keresztül csatlakoztatott CD-ROM meghajtókat a többi SCSI-merevlemezhez hasonlónak tekinti. Az IDE-lemezek nevei ehhez hasonlóan DQx alakúak, ahol a PQx a hozzájuk tartozó IDE-vezérlõt jelöli. Szedjük össze a hálózati beállításainkat Amennyiben a &os; telepítésének részeként hálózatra is szándékozunk csatlakozni (például egy FTP vagy NFS szerverrõl akarunk telepíteni), ismernünk kell a hálózatra vonatkozó beállításainkat is. A telepítõ rá fog kérdezni ezekre az információkra, amelyek megadása után a &os; a telepítés befejezéséhez csatlakozni tud majd a hálózatra. Csatlakozás Ethernet-hálózaton, kábel- vagy DSL-modemen keresztül Ha egy Ethernet-hálózathoz, vagy magához az internethez csatlakozunk egy DSL- vagy kábelmodemen keresztül, akkor az alábbi adatokra lesz szükségünk: IP-cím Az alapértelmezett átjáró IP-címe A gépünk neve DNS (névfeloldó) szerverek IP-címei Hálózati maszk Ha nem ismerjük ezeket, érdeklõdjünk a rendszergazdától vagy a szolgáltatónktól. Elképzelhetõ az is, hogy mindezen információkat DHCP segítségével, automatikusan kapjuk meg. Ezt is mindenképpen jegyezzük fel. Kapcsolódás modemmel Ha az internet-szolgáltatónkhoz hagyományos modemen keresztül csatlakozunk, akkor is tudjuk telepíteni a &os;-t interneten keresztül, azonban ez nagyon sokáig tarthat. Ehhez tudnunk kell: Az internet-szolgáltatónk behívószámát A soros (COM) port számát, amelyen keresztül a modem kapcsolódik a gépünkhöz Az internet-szolgáltatónktól kapott felhasználói nevet és jelszót Olvassuk el &os; hibajegyzékét Habár a &os; Projekt igyekszik a &os; minden egyes kiadását a lehetõ legmegbízhatóbban felkészíteni, hibák óvatlanul is maradnak bennük. Nagyon ritka esetekben ezek a hibák magára a telepítés folyamatára is kihathatnak. Amint ezeket a problémákat sikerül felderíteni és javítani, rögvest megjelennek a &os; honlapján található hibajegyzékben (angolul). A telepítés elõtt ezért mindig ajánlott átolvasni ezt a dokumentumot, így megbizonyosodunk róla, hogy semmilyen utólag felmerült probléma nem akadályozza munkánkat. Az összes kiadáshoz tartozó információ, beleértve az egyes kiadások hibajegyzékeit is, a &os; honlapjáról a kiadásokra vonatkozó információkat tartalmazó részen érhetõ el (angolul). Szerezzük be a &os; telepítéséhez szükséges állományokat A &os; telepítése az alábbi helyek bármelyikén megtalálható állományok felhasználásával történik: Lokálisan: CD vagy DVD Ugyanazon a számítógépen levõ &ms-dos; partíció SCSI- vagy QIC-szalag Floppylemezek Hálózaton keresztül: FTP oldalról, tûzfalon keresztül vagy szükség szerint HTTP proxy használatával NFS szerverrõl Párhuzamos vagy soros vonali kapcsolaton keresztül Ha megvásároltuk a &os; telepítõ CD-jét vagy DVD-jét, akkor már mindennel rendelkezünk a telepítéshez. Lépjünk bátran tovább a következõ szakaszra ()! Ha eddig még nem szereztük volna be a &os; telepítéséhez szükséges állományokat, ugorjunk a hoz, ahol megtudhatjuk, hogyan készítsük elõ a &os; telepítését az imént felsorolt helyzetekben. A szakasz elolvasása után pedig jöjjünk vissza ide, majd folytassuk az olvasást a ban. Készítsünk egy rendszerindító lemezt A &os; telepítése úgy kezdõdik, hogy a számítógépünkkel a &os; telepítõjét indítjuk el — ez viszont nem egy olyan program, amit más operációs rendszerben el tudunk indítani. A számítógépünk általában a merevlemezünkre telepített operációs rendszert indítja el, azonban beállítható úgy is, hogy az indulásához egy ún. rendszerindító (bootolható) floppy lemezt használjon. Napjaink számítógépei azonban a CD-meghajtóban levõ CD-krõl is el tudnak indulni. Ha CD-n vagy DVD-n megvan a &os; telepítõje (akár megvettük, akár éppen magunk készítettük) és a számítógépünk tud CD-rõl vagy DVD-rõl rendszert indítani (a BIOS-ban van egy Boot Order vagy hozzá hasonló nevû beállítás), akkor kihagyhatjuk ezt a szakaszt. A &os; CD- és DVD image-ek kiírásával egy rendszerindításra alkalmas lemezt kapunk, amirõl minden további elõkészület nélkül telepíthetünk. A rendszerindító floppy lemezt az alábbi lépések mentén haladva tudjuk elkészíteni: A rendszerindító lemezek image-einek beszerzése A rendszerindító lemezek a telepítõeszköz floppies/ könyvtárában találhatóak, illetve letölthetõek az ftp://ftp.FreeBSD.org/pub/FreeBSD/releases/<architektúra>/<változat>-RELEASE/floppies/ helyrõl. Az <architektúra> és <változat> helyére természtesen írjuk be a telepíteni kívánt architektúrát és verziót. Így például a &os;/&arch.i386; &rel.current;-RELEASE rendszerindító lemezei az címrõl érhetõek el. A floppyk image-einek .flp kiterjesztésûek. A floppies/ könyvtár számos különféle image-et tartalmaz, ezek közül leginkább a telepítendõ &os; változat, valamint emellett olykor konkrétan a hardver határozza meg a használandót. Az esetek túlnyomó részében négy floppyra lesz szükségünk: boot.flp, kern1.flp, kern2.flp és kern3.flp. A lemezek image-eit illetõ legfrissebb információkat ugyanazon a könyvtáron belül szereplõ README.TXT állományban olvashatjuk (angolul). Az FTP-hez használt programunkat az image-ek letöltése során ne felejtsük el bináris (binary) átviteli módban használni. Egyes böngészõk hajlamosak ugyanis szöveges (text vagy ASCII) átviteli módot használni, ami viszont csak abból vehetõ észre, hogy nem tudjuk a lemezekrõl elindítani a rendszert. A floppyk elõkészítése Mindegyik letöltendõ image-hez elõ kell készíteni egy-egy hajlékonylemezt. Nagyon fontos, hogy ezek a lemezek teljesen hibátlanok legyenek. Errõl a legkönnyebben úgy gyõzõdhetünk meg, ha a lemezeket magunk formázzuk, és nem bízunk a különféle elõreformázott (preformatted) floppykban. A &windows;-ban található formázó segédprogram sem árul nekünk semmit a lemezeken található hibás részekrõl, egyszerûen csak rossznak (bad) jelöli meg és figyelmen kívül hagyja ezeket. Határozottan ajánljuk, hogy amennyiben a telepítésnek ezt a módját választjuk, mindig használjunk teljesen új floppykat. Ha megpróbáljuk telepíteni a &os;-t, és a telepítõprogram összeomlik, lefagy vagy bármilyen furcsaságot mûvel, elsõként mindenképpen a floppykra gyanakodhatunk. Ilyenkor írjuk ki az image-eket új lemezekre és próbálkozzunk újra a telepítéssel. Az image-ek kiírása a floppykra Az .flp kiterjesztésû állományok nem a lemezre másolható hagyományos állományok, hanem a lemezek teljes tartalmának képei, ezért ezeket egyszerûen nem másolhatjuk egyik lemezrõl a másikra. Az image-ek közvetlen lemezreírásához ehelyett kifejezetten erre a célra alkalmas eszközöket kell használnunk. DOS Azok számára, akik a floppykat &ms-dos;/&windows; rendszerû számítógépeken kívánják elkészíteni, mellékeltünk egy fdimage nevû segédprogramot. Ha a CD-meghajtónk betûjele például E: és a telepítõ CD-n található image-eket szeretnénk kiírni vele, akkor ezt a parancsot kell kiadnunk: E:\> tools\fdimage floppies\boot.flp A: Ezután ismételten adjuk ki az iménti parancsot minden egyes használni kívánt .flp állományra, azonban elõtte mindig tegyünk be egy újabb floppyt, és a ráírt image-ek neveivel folyamatosan címkézzük fel a lemezeket. A megadott parancsot természetesen mindig írjuk át a konkrét .flp állományok tényleges elérési útvonalainak megfelelõen. Ha nincs CD-nk, akkor az fdimage programot az &os; FTP oldalán található tools könyvtárból is letölthetjük. Amikor a lemezeket egy &unix; rendszeren készítenénk el (például egy másik &os; rendszeren), akkor a &man.dd.1; parancs is használható az image-ek közvetlen lemezreírásához. &os; alatt így néz ki a paraméterezése: &prompt.root; dd if=boot.flp of=/dev/fd0 &os;-n a /dev/fd0 az elsõ hajlékonylemezes meghajtóra hivatkozik (tehát az A: betûjelû meghajtóra). Ennek megfelelõen a /dev/fd1 jelenti a B: meghajtót és így tovább. Más &unix; változatok esetleg más neveket használhatnak a hajlékonylemezes meghajtók megnevezésére, ezért errõl érdemes ilyenkor tájékozódni az adott rendszerhez tartozó dokumentációban. Most már készen állunk a &os; telepítésére! A telepítés megkezdése Alapértelmezés szerint a telepítés egészen addig nem fog semmit sem írni a lemezekre, amíg a következõ üzenet fel nem bukkan: Last Chance: Are you SURE you want continue the installation? If you're running this on a disk with data you wish to save then WE STRONGLY ENCOURAGE YOU TO MAKE PROPER BACKUPS before proceeding! We can take no responsibility for lost disk contents! A szöveg fordítása: Utolsó esély: BIZTOSAN folytatni kívánja a telepítést? Ha olyan lemezre szeretne telepíteni, amelyen fontos adatok találhatóak, HATÁROZOTTAN JAVASOLJUK, hogy a továbblépés elõtt KÉSZÍTSEN RÓLUK MEGBÍZHATÓ BIZTONSÁGI MÁSOLATOT! Nem vállalunk semmilyen felelõsséget az elveszett adatokért! A telepítõbõl tehát a fenti, végsõ figyelmeztetés elõtt bármikor ki lehet lépni anélkül, hogy a merevlemezünkön levõ adatokat veszélyeztetnénk. Ha úgy érezzük, hogy valamit véletlenül rosszul állítottunk volna be a telepítés során, ekkor még minden komolyabb kár okozása nélkül kikapcsolhatjuk a számítógépünket. A rendszer indítása Rendszerindítás &i386;-on Kezdjünk egy kikapcsolt számítógéppel. Kapcsoljuk be a számítógépet. Az indulása során látnunk kell egy olyan opciót, amivel be tudunk lépni a rendszer beállításait tartalmazó menübe, avagy a BIOS-ba. Ezt többnyire a F2, F10, Del vagy a AltS lenyomásával érhetjük el. Ezek közül használjuk a képernyõn megjelenõ billentyûket. Elõfordulhat, hogy induláskor a számítógépünk semmilyen szöveget, csak egy képet mutat. Ilyenkor általában a Esc billentyû megnyomására eltûnik a kép és láthatóvá válnak a számunkra fontos üzenetek. Miután beléptünk a menübe, keressük meg azt a beállítást, amely a rendszerindításhoz használt eszközt határozza meg. Ennek a neve sokszor Boot Order (rendszerindítási sorrend) vagy valami hozzá hasonló. Itt mindenféle eszköz felsorolását találjuk: Floppy, CDROM, First Hard Disk (elsõ merevlemezes meghajtó) és így tovább. Ha a rendszerindításhoz korábban floppykat készítettünk elõ, gondoskodjunk róla, hogy itt a floppyra vonatkozó beállítást válasszuk ki. Amennyiben viszont CD-rõl akarjuk a telepítést elindítani, akkor helyette azt válasszuk. Ha bármilyen kétség merülne fel bennünk, keressük meg ezt a beállítást a számítógéphez és/vagy az alaplaphoz kapott kézikönyvben. Igényeink szerint végezzük el a beállítást, majd mentsük el és lépjünk ki. Most indítsuk újra a számítógépet. Ha a ban leírtak szerint rendszerindító lemezeket készítettünk, akkor ezek valamelyike lesz az elsõ rendszerindító lemez, valószínûleg az, amelyikre a boot.flp image tartalmát írtuk ki. Ezt a lemezt tegyük a meghajtóba. Ha CD-rõl indítjuk a telepítést, akkor kapcsoljuk be a számítógépet és az elindulása után igyekezzünk minél hamarabb betenni a lemezt a meghajtóba. Ha minden próbálkozásunk ellenére a számítógépünk a megszokott módon indul és a meglevõ operációs rendszert tölti be, akkor a következõkkel lehet a gond: A lemezeket nem raktuk be eléggé korán. Hagyjuk benn ezeket és próbáljuk meg ismét újraindítani a számítógépet. Nem állítottuk be jól a BIOS-t. Próbáljuk meg egészen addig újra végrehajtani az elõzõ lépést, amíg a megfelelõ beállítást el nem találjuk. A BIOS nem támogatja a kiválasztott eszközrõl történõ rendszerindítást. A &os; megkezdi az indulását. Ha CD-rõl indítjuk, akkor valami ehhez hasonlót fogunk látni (a konkrét verzióra vonatkozó adatokat itt most kihagytuk): Booting from CD-Rom... CD Loader 1.2 Building the boot loader arguments Looking up /BOOT/LOADER... Found Relocating the loader and the BTX Starting the BTX loader BTX loader 1.00 BTX version is 1.01 Console: internal video/keyboard BIOS CD is cd0 BIOS drive C: is disk0 BIOS drive D: is disk1 BIOS 639kB/261120kB available memory FreeBSD/i386 bootstrap loader, Revision 1.1 Loading /boot/defaults/loader.conf /boot/kernel/kernel text=0x64daa0 data=0xa4e80+0xa9e40 syms=[0x4+0x6cac0+0x4+0x88e9d] \ Amikor floppyról indítjuk a rendszert, ehhez hasonlóval találkozhatunk (itt sem szerepelnek most verzióadatok): Booting from Floppy... Uncompressing ... done BTX loader 1.00 BTX version is 1.01 Console: internal video/keyboard BIOS drive A: is disk0 BIOS drive C: is disk1 BIOS 639kB/261120kB available memory FreeBSD/i386 bootstrap loader, Revision 1.1 Loading /boot/defaults/loader.conf /kernel text=0x277391 data=0x3268c+0x332a8 | Insert disk labelled "Kernel floppy 1" and press any key... Kövessük a képernyõn megjelenõ utasítást (Helyezze be a "Kernel floppy 1" címkéjû lemezt és nyomjon meg egy billentyût...), tehát vegyük ki a boot.flp image-hez tartozó lemezt és tegyük be helyette a kern1.flp image-hez tartozó lemezt, majd nyomjuk le az Enter billentyût. Várjuk meg amíg a rendszer megkezdi az indulást az elsõ lemezrõl, majd az utasításoknak megfelelõen folyamatosan tegyük be a soron következõ lemezeket. Miután elindítottuk a rendszert floppyról vagy CD-rõl, a rendszerindítási folyamat be fogja hozni a &os; rendszertöltõjének menüjét:
&os; rendszerbetöltõ menüje
Várjuk ki a tíz másodperces szünetet vagy egybõl nyomjuk le az Enter billentyût. Rendszerindítás Alphán Alpha Kezdjünk egy kikapcsolt számítógéppel. Kapcsoljuk be a számítógépet és várjuk meg rendszerindító monitor parancssorát. Ha a ban leírtak szerint készítettünk rendszerindító lemezeket, akkor ezek valamelyike lesz majd a rendszer indításához használt elsõ lemez, valószínûleg az, amelyik a boot.flp image-et tartalmazza. Helyezzük ezt a lemezt a hajlékonylemezes meghajtóba és a rendszer indításához írjuk be a következõ parancsot (amennyiben szükséges, a DVA0-ról írjuk át benne a saját lemezes meghajtónk hivatkozását): >>>BOOT DVA0 -FLAGS '' -FILE '' Ha CD-rõl telepítünk, akkor tegyük a CD-t a meghajtójába és a telepítéshez megkezdéséhez írjuk be az alábbi parancsot (ha szükség lenne rá, írjuk át DKA0-t a saját CD-meghajtónk hivatkozására): >>>BOOT DKA0 -FLAGS '' -FILE '' A &os; megkezdi az indulását. Amennyiben floppyról indítjuk, hamarosan fel fog jönni a következõ üzenet: Insert disk labelled "Kernel floppy 1" and press any key... Kövessük az utasítást (Helyezze be a "Kernel floppy 1" címkéjû lemezt és nyomjon le egy billentyût...), tehát vegyük ki a boot.flp image-et tartalmazó lemezt és tegyük be helyette a kern1.flp image-et tartalmazó lemezt, majd zárjuk le a folyamatot az Enter lenyomásával. Akár floppyról, akár CD-rõl indítottuk a rendszert, a rendszeindítás folyamata elõbb-utóbb eljut ehhez a részhez: Hit [Enter] to boot immediately, or any other key for command prompt. Booting [kernel] in 9 seconds... _ Az üzenet fordítása: A közvetlen indításhoz nyomja le az [Enter] billentyût, vagy egy másik billentyût a paranccsor felhozásához. A [kernel] indítása 9 másodpercen belül... _ Várjuk tíz másodpercet vagy egyszerûen nyomjuk le az Enter billentyût. Ezzel elindul a rendszermag beállításait tartalmazó menü. Rendszerindítás &sparc64;-en A legtöbb &sparc64; alapú rendszert úgy állították be, hogy automatikusan lemezrõl induljon. A &os; telepítéséhez azonban hálózaton keresztül vagy CD-rõl kell indítanunk a rendszert, ezért módosítanunk kell a PROM (az OpenFirmware) beállításait. Mindehhez indítsuk újra a rendszert és várjuk meg, amíg feltûnik a rendszerindító üzenet. A konkrét üzenet nagyban függ a számítógép típusától, azonban valami ilyesmi lesz: Sun Blade 100 (UltraSPARC-IIe), Keyboard Present Copyright 1998-2001 Sun Microsystems, Inc. All rights reserved. OpenBoot 4.2, 128 MB memory installed, Serial #51090132. Ethernet address 0:3:ba:b:92:d4, Host ID: 830b92d4. Amikor megpróbálja a rendszert elindítani a lemezrõl, a PROM parancssorának bekéréshez nyomjuk le a billentyûzeten az L1 A vagy a StopA billentyûket, esetleg a soros konzolon keresztül küldjünk egy BREAK parancsot (például a &man.tip.1; vagy &man.cu.1; man oldalakon szereplõ ~# parancs használatával). Körülbelül így néz ki: ok ok {0} Ez a fajta parancssor csak az egy processzorral rendelkezõ rendszereken jelenik meg. Ez a fajta parancssor többprocesszoros (SMP) rendszereken jelenik meg, ahol a szám az éppen aktív processzor sorszámát jelöli. Most helyezzük a CD-t a meghajtóba, és a PROM parancssorában pedig gépeljük be boot cdrom parancsot. Az eszközkeresés eredményeinek vizsgálata A képernyõn megjelenõ utolsó pár száz sor mindig eltárolódik, késõbb tetszõlegesen átvizsgálhatóak. A puffer tartalmának átnézéséhez nyomjuk le a Scroll Lock billentyût, amivel bekapcsoljuk a korábban megjelent üzenetek közti visszalépést. Itt a nyílbillentyûk, vagy a PageUp és PageDown billentyûk használhatóak a kiírások átböngészéséhez. A Scroll Lock ismételt lenyomásával kiléphetünk ebbõl a módból. Tegyük most mi is ezt, és nézzük az összes olyan üzenetet, amely a rendszermag indulása során keletkezett. A ban látható szövegekhez hasonlóakat fogunk találni, habár ez a számítógépben található konkrét eszközöktõl függõen eltérõ lehet.
Példa az eszközkeresés eredményeire avail memory = 253050880 (247120K bytes) Preloaded elf kernel "kernel" at 0xc0817000. Preloaded mfs_root "/mfsroot" at 0xc0817084. md0: Preloaded image </mfsroot> 4423680 bytes at 0xc03ddcd4 md1: Malloc disk Using $PIR table, 4 entries at 0xc00fde60 npx0: <math processor> on motherboard npx0: INT 16 interface pcib0: <Host to PCI bridge> on motherboard pci0: <PCI bus> on pcib0 pcib1:<VIA 82C598MVP (Apollo MVP3) PCI-PCI (AGP) bridge> at device 1.0 on pci0 pci1: <PCI bus> on pcib1 pci1: <Matrox MGA G200 AGP graphics accelerator> at 0.0 irq 11 isab0: <VIA 82C586 PCI-ISA bridge> at device 7.0 on pci0 isa0: <iSA bus> on isab0 atapci0: <VIA 82C586 ATA33 controller> port 0xe000-0xe00f at device 7.1 on pci0 ata0: at 0x1f0 irq 14 on atapci0 ata1: at 0x170 irq 15 on atapci0 uhci0 <VIA 83C572 USB controller> port 0xe400-0xe41f irq 10 at device 7.2 on pci 0 usb0: <VIA 83572 USB controller> on uhci0 usb0: USB revision 1.0 uhub0: VIA UHCI root hub, class 9/0, rev 1.00/1.00, addr1 uhub0: 2 ports with 2 removable, self powered pci0: <unknown card> (vendor=0x1106, dev=0x3040) at 7.3 dc0: <ADMtek AN985 10/100BaseTX> port 0xe800-0xe8ff mem 0xdb000000-0xeb0003ff ir q 11 at device 8.0 on pci0 dc0: Ethernet address: 00:04:5a:74:6b:b5 miibus0: <MII bus> on dc0 ukphy0: <Generic IEEE 802.3u media interface> on miibus0 ukphy0: 10baseT, 10baseT-FDX, 100baseTX, 100baseTX-FDX, auto ed0: <NE2000 PCI Ethernet (RealTek 8029)> port 0xec00-0xec1f irq 9 at device 10. 0 on pci0 ed0 address 52:54:05:de:73:1b, type NE2000 (16 bit) isa0: too many dependant configs (8) isa0: unexpected small tag 14 orm0: <Option ROM> at iomem 0xc0000-0xc7fff on isa0 fdc0: <NEC 72065B or clone> at port 0x3f0-0x3f5,0x3f7 irq 6 drq2 on isa0 fdc0: FIFO enabled, 8 bytes threshold fd0: <1440-KB 3.5” drive> on fdc0 drive 0 atkbdc0: <Keyboard controller (i8042)> at port 0x60,0x64 on isa0 atkbd0: <AT Keyboard> flags 0x1 irq1 on atkbdc0 kbd0 at atkbd0 psm0: <PS/2 Mouse> irq 12 on atkbdc0 psm0: model Generic PS/@ mouse, device ID 0 vga0: <Generic ISA VGA> at port 0x3c0-0x3df iomem 0xa0000-0xbffff on isa0 sc0: <System console> at flags 0x100 on isa0 sc0: VGA <16 virtual consoles, flags=0x300> sio0 at port 0x3f8-0x3ff irq 4 flags 0x10 on isa0 sio0: type 16550A sio1 at port 0x2f8-0x2ff irq 3 on isa0 sio1: type 16550A ppc0: <Parallel port> at port 0x378-0x37f irq 7 on isa0 pppc0: SMC-like chipset (ECP/EPP/PS2/NIBBLE) in COMPATIBLE mode ppc0: FIFO with 16/16/15 bytes threshold plip0: <PLIP network interface> on ppbus0 ad0: 8063MB <IBM-DHEA-38451> [16383/16/63] at ata0-master UDMA33 acd0: CD-RW <LITE-ON LTR-1210B> at ata1-slave PIO4 Mounting root from ufs:/dev/md0c /stand/sysinstall running as init on vty0
Figyelmesen olvassuk át az üzeneteket, és bizonyosodjuk meg róla, hogy a &os; minden számunkra fontos eszközt felismert. Ha nem látunk egy eszközt, akkor azt valószínûleg nem találta meg. Egy saját rendszermag létrehozásával azonban fel tudunk ismertetni olyan eszközöket is, amelyek támogatása eredetileg nem szerepel a GENERIC rendszermagban. Ilyenek például a hangkártyák. A &os; 6.2 vagy késõbbi változataiban az eszközök felkutatása után a ban láthatóak következnek. Itt a nyílbillentyûk segítségével választhatjuk ki az országot (country), térséget (region) vagy csoportot (group). Az Enter lenyomása után pillanatok alatt beállítódik az országunknak és billentyûzetünknek megfelelõ kiosztás. Ha meg akarjuk ismételni az iménti beállítást, pillanatok alatt ki tudunk lépni a sysinstall programból.
Az ország kiválasztása
Kilépés a <application>sysinstall</application> programból
A telepítõprogram fõképernyõjén válasszuk ki a nyílbillentyûkkel az Exit Install (Kilépés a telepítésbõl) menüpontot. Erre a következõ üzenet fog megjelenni: User Confirmation Requested Are you sure you wish to exit? The system will reboot (be sure to remove any floppies/CDs/DVDs from the drives). [ Yes ] No Az üzenet fordítása: Felhasználói megerõsítés szükséges Valóban ki akar lépni? A rendszer ezt követõen újra fog indulni (ezért ne felejtsük el eltávolítani az összes floppyt, CD-t és DVD-t a meghajtókból)! [ Igen ] Nem Ha a CD-t bennhagyjuk a meghajtóban és a &gui.yes; választ adjuk, akkor a telepítõprogram még egyszer el fog indulni. Ha floppyról indítottuk volna a rendszert, az újraindítás elõtt vegyük ki a boot.flp image-et tartalmazó lemezt. A <application>sysinstall</application> bemutatása A sysinstall a &os; Projekt által fejlesztett telepítõprogram. Konzol alapú, menükre és képernyõkre oszlik, amelyeken a beállításokat és a telepítési folyamat irányítását tudjuk elvégezni. A sysinstall menürendszerét több más billentyû mellett legfõképpen a nyílbillentyûkkel, az Enter, Tab és a Szóköz billentyûkkel kezelhetjük. Ezek és az általuk elvégezhetõ feladatok részletes leírása a sysinstall használatáról szóló információk között található. Ennek megtekintéséhez elõször gyõzõdjünk meg róla, hogy a által illusztrált helyzetnek megfelelõen kiválasztottuk a Usage (Használat) menüpontot és a [Select] (Kiválaszt) feliratú gombon állunk, majd nyomjuk le az Enter billentyût. Ezt követõen megjelenik a menürendszer használatát bemutató leírás. Miután végigolvastuk, a fõmenübe az Enter billentyû lenyomásával tudunk visszajutni.
A <quote>Usage</quote> kiválasztása a <application>sysinstall</application> fõmenüjében
A dokumentációs menü kiválasztása A fõmenüben a nyílbillentyûkkel válasszuk a Doc feliratú menüpontot és nyomjuk meg az Enter billentyût.
A dokumentációs menü kiválasztása
Ezzel megjelenik a dokumentációs menü.
A <application>sysinstall</application> dokumentációs menüje
Feltétlenül olvassuk el az itt található leírásokat. A dokumentumok elolvasásához elõször válasszunk közülük a nyílbillentyûkkel, majd nyomjuk meg az Enter billentyût. A dokumentum elolvasása után az Enter lenyomásával tudunk visszatérni a dokumentációs menübe. A dokumentációs menübõl a fõmenübe úgy tudunk kilépni, ha a nyílbillentyûkkel kiválasztjuk az Exit (Kilépés) menüpontot és megnyomjuk az Enter billentyût. A billentyûkiosztás menüjének kiválasztása A billentyûzetkiosztás megváltoztatásához válasszuk ki a nyílbillentyûk segítségével a Keymap menüpontot a menübõl és nyomjuk meg az Enter billentyût. Erre természetesen csak akkor lesz szükségünk, ha nem szabványos vagy nem angol billentyûzetet használunk.
A <application>sysinstall</application> fõmenüje
A különbözõ billentyûkiosztásoknak megfelelõ menüpontok a fel/le nyílak és a Szóköz billentyû segítségével választhatóak ki. A Szóköz ismételt lenyomásával töröljük a választásunkat. A befejezéshez válasszuk ki a nyilakkal a &gui.ok; gombot és nyomjuk le az Enter billentyût. A mellékelt képen a lista egy része látható csupán. Ha a Tab billentyûvel a &gui.cancel; gombot választjuk, akkor az alapértelmezett billentyûkiosztást kapjuk és visszakerülünk a fõmenübe.
A <application>sysinstall</application> billentyûkiosztást beállító menüje
A telepítés beállításai tartalmazó képernyõ Válasszuk az Options (Beállítások) menüpontot, majd nyomjuk le az Enter billentyût.
A <application>sysinstall</application> fõmenüje
A <application>sysinstall</application> beállításai
Az itt szereplõ alapértelmezett értékek a legtöbb felhasználó számára minden további nélkül megfelelnek, nem szükséges a megváltoztatásuk. A kiadás neve (release name) mezõ értéke a telepítendõ verziótól függõen változhat. A kiválasztott mezõ rövid leírása a képernyõ alján, kékkel kiemelten jelenik meg. A Use Defaults (Az alapértelmezések használata) beállítás az alapértelmezésére állítja vissza az összes értéket. Az F1 lenyomásával elolvashatjuk a különbözõ beállításokhoz tartozó súgót. A Q billentyûvel visszatérhetünk a fõmenübe. Egy szabványos telepítés megkezdése A Standard (Szabványos) elnevezésû menüpont által felkínált telepítési módszer ajánlott a &unix;-szal vagy a &os; most ismerkedõk számára. A telepítés megkezdéséhez a nyilakkal válasszuk ki a Standard menüpontot, majd nyomjuk meg az Enter billentyût.
Egy szabványos telepítés megkezdése
Lemezterület lefoglalása Elsõ feladatunk lemezterületet foglalni a &os; számára, majd megcímkézni azt, hogy a sysinstall elõ tudja készíteni. Ehhez tisztában kell lennünk azzal, hogy a &os; milyen formában is keresi az adatokat a lemezünkön. A BIOS meghajtószámozása Egy témára különösen tekintettel kell lennünk mielõtt telepítenénk és beállítanánk a &os;-t a rendszerünkön, fõleg abban az esetben, ha több merevlemezünk is van. DOS Microsoft Windows Egy BIOS-függõ operációs rendszert, például &ms-dos;-t vagy &windows;-t futattó PC esetén a BIOS az operációs rendszer beleegyezésével képes elvonatkoztatni a lemezek megszokott sorrendjétõl. Ennek köszönhetõen a felhasználó nem csak az ún. primary master (elsõdleges master) merevlemezes meghajtótól tudja elindítani a rendszert. Ez kifejezetten kényelmes megoldás az olyan felhasználók számára, akik az elsõvel teljesen megegyezõ második merevlemez megvásárlásával kialakították a rendszerük egyszerû és egyben a legolcsóbb biztonsági mentését, amire a Ghost vagy XCOPY programokkal tudnak rendszeres másolatokat készíteni. Így, ha az elsõdleges meghajtó tönkremegy vagy vírus támadja meg, esetleg az operációs rendszer egy hiba miatt használhatatlanná teszi, akkor a BIOS-t utasíthatjuk a meghajtók logikai cseréjére és ezzel könnyen helyre tudjuk állítani. Olyan, mintha a ház felnyitása nélkül felcseréltük volna a lemezeket bekötõ kábeleket. SCSI BIOS A SCSI-vezérlõkkel szerelt drágább rendszerek gyakran tartalmaznak olyan BIOS-bõvítéseket, amelyeken keresztül a SCSI-lemezek ugyanígy tetszõlegesen átrendezhetõek, egészen hét meghajtóig. Az ilyen lehetõségek használatához szokott felhasználókat azonban könnyen csalódás érheti, amikor a &os; nem az elvárásaiknak megfelelõen cselekszik. A &os; ugyanis nem használja a BIOS-t és nem ismeri a BIOS logikai meghajtókiosztását. Ez meghökkentõ eredményekre vezethet, fõleg akkor, amikor paramétereiket tekintve a meghajtók fizikailag teljesen megegyeznek és ráadásul egymás másolatait tartalmazzák. A &os; telepítése elõtt mindig állítsuk vissza a BIOS-ban a meghajtók eredeti sorrendjét, és a használatához hagyjuk is így ezt a beállítást. Ha valamiért mégis meg kellene cserélnünk a meghajtókat, akkor ezentúl válasszuk a nehezebb utat: nyissuk ki a gépházat és kössük át a kábeleket, tegyük át a jumpereket mi magunk. Részlet Frédi és Vili különleges kalandjaiból: Vili fogott egy öreg Winteles számítógépet, hogy készítsen belõle egy &os;-s rendszert Frédinek. Vili ehhez beszerel egy SCSI-meghajtót, ami így nullás SCSI-egység lesz, majd telepíti rá a &os;-t. Frédi nekilát használni a rendszert, azonban pár nap elteltével tapasztalja, hogy az öregecske SCSI-meghajtó számos apróbb hibát jelez, és ezért szól Vilinek. Néhány nappal késõbb Vili eldönti, ideje pontot tenni az ügy végére, ezért a raktárban levõ SCSI-lemezek köztül elhoz az eredetivel egy teljesen megegyezõt. Az elõzetes felületellenõrzés eredményei szerint a meghajtó tökéletesen mûködik, ezért Vili beszerelni ezt a meghajtót a négyes SCSI-egységként, majd lemásolja a nullás meghajtó tartalmát a négyesre. Miután beszerelte a tökéletesen üzemelõ új meghajtót, Vili úgy határoz, ideje megkezdeni a használatát, ezért beállítja a SCSI BIOS-át, hogy a rendszer a nullás helyett ezentúl a négyes egységrõl induljon. A &os; elindul és mindenki örül. Frédi ezután folytatja megszokott munkáját, majd Vili és Frédi úgy gondolják, itt az ideje az újabb izgalmaknak — frissítsünk a &os; egy újabb változatára. Vili ekkor eltávolítja a nullás SCSI-egységet, mivel már egyébként is kezdett tönkremenni, és kicseréli egy másik teljesen azonos lemezes meghajtóra. Vili ezt követõen Frédi internetrõl letöltött varázslatos floppyjainak segítségével feltelepíti a &os; új verzióját az új nullás SCSI-egységre. A telepítés minden gond nélkül lezajlik. Frédi próbálgatja is a &os; új változatát néhány napig, és számára ez elegendõ bizonyíték ahhoz, hogy a munkahelyén is használja. Ideje hát átmásolni a régi munkáit, ezért Frédi csatlakoztatja a (korábbi &os; változat legfrissebb változatát tartalmazó) négyes SCSI-egységet. Frédin azonban hirtelen aggodalom tör ki, hiszen a négyes SCSI-egységen sehol sem találja munkája féltett eredményeit. Hova tûntek azok a komisz adatok? Amikor Vili másolatot készített az eredeti nullás SCSI-egységrõl a négyes SCSI-egységre, a négyes egység egy új klón lett. Amikor a rendszerindításhoz Vili átrendezte a meghajtókat a SCSI BIOS-ban, azzal csak magát csapta be, ugyanis a &os; továbbra is a nullás SCSI-egységrõl indult el! A BIOS által kiválasztott meghajtóról az effajta beállítások hatására ugyan behozható a rendszerindító és -betöltõ programok egy része, de amikor a &os; rendszermagja átveszi a vezérlést, a BIOS által meghatározott sorrendiség figyelmen kívül marad és a &os; visszatér a meghajtók eredeti rendezéséhez. Tehát ebben az esetben a rendszer továbbra is az eredeti nullás SCSI-egységrõl folytatja a mûködést, és Frédi összes adata itt található, nem pedig a négyes SCSI-egységen. A négyes SCSI-egységrõl futó rendszer illuziója így mindössze az emberi elvárások szüleménye. Örömmel említjük meg, hogy egyetlen byte-nyi adat sem sérült meg vagy pusztult el a jelenség felfedezése során. A korábbi nullás SCSI-egységet még sikerült megmenteni a szemétdombról és Frédi összes munkája visszakerült (és Vili most már el tud számolni nulláig). Habár a tanmesénkben SCSI-meghajtókról esett szó, ugyanez fennáll az IDE-meghajtókra is. Slice-ok létrehozása az FDisk használatával Itt még semmilyen változtatás nem kerül lemezre. Ha úgy érezzük, hogy valamit rosszul csináltunk és újra el akarjuk kezdeni a telepítést, a menük segítségével büntetlenül távozhatunk a sysinstallból és újra próbálkozhatunk, vagy az U billentyû lenyomásával aktiválhatjuk az Undo (Visszacsinál) funkciót. Ha véletlenül összezavarodtunk volna és nem találunk kilépési lehetõséget, akkor bármikor ki tudjuk kapcsolni a számítógépet. A sysinstallban a szabványos telepítés megkezdésekor az alábbi üzenet jelenik meg: Message In the next menu, you will need to set up a DOS-style ("fdisk") partitioning scheme for your hard disk. If you simply wish to devote all disk space to FreeBSD (overwriting anything else that might be on the disk(s) selected) then use the (A)ll command to select the default partitioning scheme followed by a (Q)uit. If you wish to allocate only free space to FreeBSD, move to a partition marked "unused" and use the (C)reate command. [ OK ] [ Press enter or space ] Az üzenet fordítása: Üzenet A most következõ menüben össze kell állítanunk a merevlemezünk DOS-szerû ("fdiskes") partícióit. Amennyiben egyszerûen csak át akarjuk adni az összes lemezterületet a FreeBSD számára (ezzel felülírva mindent, ami a kiválasztott lemezeken található), akkor az alapértelmezett partíció-kiosztás kiválasztásához használjuk az (A)ll (Mind), majd utána a (Q)uit (Kilépés) parancsokat. Ha viszont csak az éppen szabad területet szánjuk a FreeBSD-nek, lépjünk egy "unused" ("üres") feliratú partícióra és használjuk a (C)reate (Létrehozás) parancsot. [ OK ] [ Nyomja le az Enter vagy a Szóköz billentyût ] Az utasításnak megfelelõen nyomjuk le az Enter billentyût. Ezután a rendszermag által az eszközök felkutatása során megtalált összes merevlemezes meghajtót láthatjuk. A egy két IDE-lemezzel rendelkezõ rendszert mutat be, amelyeknek nevei rendre ad0 és ad2.
A meghajtó kiválasztása az FDisk számára
Feltûnhet, hogy itt nem szerepel az ad1. Vajon miért maradt ki? Képzeljük el, mi történne, ha két IDE-csatolós merevlemezünk lenne: az egyik az elsõ IDE-vezérlõn, a másik pedig a második IDE-vezérlõn lenne master. Ha a &os; a megtalálásuk szerint ad0 és ad1 nevekkel számozná ezeket, attól még minden remekül mûködhetne. Ha azonban beszerelnénk egy harmadik lemezt, például egy slave eszközt kapcsolnánk az elsõ IDE-vezérlõre, akkor már ez lenne a ad1, és ennek megfelelõen a korábban ad1 megnevezésû meghajtó pedig az ad2. Mivel az állományrendszerek felkutatására általában az eszközneveket (mint amilyen a ad1s1a) használják, ezért ilyenkor azt tapasztalhatnánk, hogy bizonyos állományrendszerek helytelenül jelennek meg, ezért meg kell változtatnunk a &os; ezeket érintõ beállításait. A probléma megoldására a rendszermag beállítható úgy, hogy az IDE-lemezeket a kapcsolódásuk szerint azonosítsa, ne pedig a megtalálásuk sorrendje szerint. Ezzel a kialakítással a második IDE-vezérlõn található master lemez mindig az ad2 eszköz lesz, tehát még olyankor is, amikor egyáltalán nincs a rendszerünkben ad0 vagy ad1 eszköz. Ez a beállítás alapértelmezés a &os; rendszermagjában, és ez magyarázza, hogy az iménti ábra miért csak ad0 és ad2 eszközöket mutat. Tehát a képen szereplõ számítógép mind a két IDE-vezérlõjének master csatornáján található egy-egy IDE-lemez, a slave csatornákon pedig nincs egy sem. Itt válasszuk ki azt a lemezt, amelyre a &os;-t telepíteni kívánjuk, majd nyomjuk meg a &gui.ok; gombot. Erre az által bemutatott képernyõvel elindul az FDisk. Az FDisk képernyõje három részre osztható. Az elsõ részben, amely a képernyõ felsõ két sorát foglalja össze, láthatjuk az éppen kiválasztott lemez adatait: a &os; szerinti nevét, a paramétereit és az összméretét. A második részben láthatjuk a lemezen megtalálható slice-okat: hol kezdõdnek (Offset) és hol érnek véget (End); mekkorák (Size); a &os; milyen névvel hivatkozik rájuk (Name); milyen leírás (Description) és altípus (Subtype) tartozik hozzájuk. A példában két kicsi üres slice-ot láthatunk, ami a PC-k lemezkiosztására jellemzõ. Ezenkívül felfedezhetünk egy nagyobb méretû FAT típusú slice-ot is, amely az &ms-dos; / &windows; világban szinte minden bizonnyal a C: betûjelet viseli, valamint egy kiterjesztett slice-ot is, amely az &ms-dos; / &windows; számára további meghajtókat is tartalmazhat. A harmadik részben az FDisk mûködtetésére használható parancsok láthatóak.
Átlagos Fdisk partíciók szerkesztés elõtt
A most következõ teendõink attól függenek, hogy miként is akarjuk felosztani a lemezünket. Ha az egész lemezt a &os; használatára áldozzuk (és amikor majd megerõsítjük a sysinstall számára a továbblépést, a lemezen így minden más adat törlõdni fog), akkor nyomjuk le az A billentyût, amely megfelel a Use Entire Disk (Az egész lemez használata) menüpontnak. A létezõ slice-ok eltávolításra kerülnek és helyettük megjelenik egy unused (üres) jelzésû kis méretû terület (elvégre PC-rõl beszélünk), valamint egy nagyobb slice a &os; számára. Ha így jártunk el, akkor válasszuk ki nyilakkal a frissen létrejött &os; slice-ot és az S billentyû lenyomásával jelöljük be indíthatónak (bootable). A képernyõ ekkor a által mutatotthoz fog erõsen hasonlítani. A Flags (Beállítások) oszlopban láthatjuk az A jelzést, amelybõl kiderül, hogy az adott slice aktív, tehát róla tud indulni a rendszer. Ha a &os; számára egy meglevõ slice törlésével szeretnénk helyet csinálni, akkor ehhez válasszuk ki nyílbillentyûkkel a használni kivánt slice-ot és nyomjuk le a D billentyût. Ezután nyomjuk le a C billentyût is, amire felbukkan a létrehozandó slice méretét kérdezõ ablak. Adjuk meg a számunkra megfelelõ méretet a számunkra megfelelõ formában, majd zárjuk le az Enter lenyomásával. Az ablakban szereplõ alapértelmezett érték a létrehozható lehetõ legnagyobb méretû slice-ot adja meg, ami vagy a legnagyobb összefüggõ üres terület, vagy pedig az egész merevlemez összterülete lehet. Ha már korábban készítettünk elõ helyet a &os;-nek (például egy &partitionmagic; vagy egy hozzá hasonló alkalmazás segítségével), akkor csak elegendõ az új slice létrehozásához megnyomnunk a C billentyût. Ekkor szintén megkérdezésre kerül a létrehozandó slice mérete.
- Particíonálás az Fdisk <quote>Using - Entire Disk</quote> funkciójával + Particionálás az Fdisk <quote>Using Entire + Disk</quote> funkciójával
Amikor befejeztük, nyomjuk le a Q billentyût. Ekkor a sysinstall elmenti a beállított értékeket, azonban a lemezre ekkor még nem kerülnek ki. A rendszerválasztó telepítése Mindezek után lehetõségünk nyílik telepíteni egy rendszerválasztót (boot manager). Általában véve akkor van szükségünk a &os; rendszerválasztójának telepítésére, ha: Egynél több meghajtónk van, és közülük nem az elsõ meghajtóra telepítjük a &os;-t. A &os;-t ugyanazon a lemezen más operációs rendszerek mellé telepítjük, és szeretnénk választhatóvá tenni, hogy a számítógép indításakor a &os; vagy a többi operációs rendszer induljon-e el. Amennyiben a &os; lesz az egyetlen operációs rendszer a gépünkön és az elsõ merevlemezes meghajtóra telepítjük, akkor a Standard (Szabványos) rendszerválasztó tökéletesen megteszi. Ha viszont a &os; indításához egy másik rendszerválasztót szeretnénk használni, válasszuk a None (Nincs) opciót. Válasszunk, majd nyomjuk le az Enter billentyût!
A <application>sysinstall</application> rendszerválasztókat tartalmazó menüje
Az F1 billentyû lenyomásán keresztül elérhetõ súgóképernyõn olvashatunk az egy merevlemezen több operációs rendszer használatával kapcsolatos problémákról. Slice-ok létrehozása egy másik meghajtón Ha egynél több meghajtónk van, a program a rendszerválasztó képernyõje után ismét visszatér a meghajtók kiválasztásához. Amennyiben a &os;-t egy másik meghajtóra is telepíteni szeretnénk, itt válasszuk ki azt és ismételjük meg vele az imént az FDisk programmal végzett felosztási folyamatot. Amikor a &os;-t nem az elsõ meghajtóra telepítjük, akkor a &os; rendszerválasztóját mind a két meghajtóra telepíteni kell.
Kilépés a meghajtóválasztó menübõl
A Tab billentyûvel tudunk váltani a legutoljára kiválasztott meghajtó, a &gui.ok; és a &gui.cancel; gombok között. A &gui.ok; gombra álláshoz nyomjuk le egyszer a Tabot, majd a telepítés folytatásához nyomjuk le az Enter billentyût. Partíciók létrehozása a <application>Disklabel</application> segítségével A következõ lépésként létre kell hoznunk partíciókat a frissen létrehozott slice-okban. Ne felejtsük el, hogy minden partíció rendelkezik egy a-tól h-ig terjedõ betûjellel, amelyek közül a b, c és d jelzésûeknek külön szerepe van, amire tekintettel kell lennünk. Bizonyos alkalmazások kedvelnek egyes partíciókiosztási sémákat, különösen az egynél több lemezen elhelyezkedõ partíciókat. Azonban az elsõ &os; telepítésünk során még nem annyira fontos koncentrálnunk a lemezünk hatékony felosztására. Sokkal inkább fontosabb, hogy elõször egyszerûen csak telepítsük a &os;-t és tanuljuk meg a használatát. Amikor már jobban ismerni fogjuk az operációs rendszert, a partíciók kiosztásának megváltoztatásához mindig újra tudjuk telepíteni a &os;-t. Ebben a sémában négy partíció szerepel — egy a lapozóállománynak és három az állományrendszereknek. Az elsõ lemez partícióinak kiosztása Partíció Állományrendszer Méret Leírás a / 512 MB Ez a rendszerindításhoz használt, más néven a gyökér állományrendszer (root filesystem). Minden további állományrendszer ehhez csatlakozik valahol. Ennek az állományrendszernek 512 MB méret elfogadható, mivel nem fogunk túlságosan sok adatot tárolni rajta, a &os; telepítõje is csak kb. 128 MB adatot fog ide pakolni. Az így fennmaradó lemezterület felhasználható átmeneti adatok tárolására, illetve a / könyvtárban helyet ad a &os; késõbbi változatainak terjeszkedéséhez is. b - RAM mérete x 2-3 A rendszer lapozóállománya a b partíción tárolódik. Itt a megfelelõ méret megválasztása egyfajta mûvészet, azonban minden esetben hasznosnak bizonyulhat, ha tudjuk, hogy méretnek mindig érdemes a fizikai avagy központi memória (RAM) méretének két, esetleg háromszorosát választani. Legyen mindig legalább 64 MB-nyi méretû lapozóállományunk, és ha 32 MB RAM-nál kevesebb van a számítógépünkben, akkor is legalább 64 MB-ra állítsuk be. Ha egynél több lemezünk van, mindegyikre rakhatunk lapozóállományt, ezzel a &os; mindegyikõjüket fel tudja használni lapozásra, amivel pedig gyakorlatilag felgyorsítja a folyamatot. Ilyenkor számoljunk úgy, hogy elõször meghatározzuk a teljes lapozóállomány méretét (például 128 MB), majd ezt elosztjuk a rendelkezésünkre álló lemezek számával (például kettõ). Ebbõl kiszámítható az egyes lemezeken elhelyezendõ lapozóállomány mérete, ami most a példánk szerint 64 MB lesz. e /var 256 MB-tl 1024 MB-ig A /var könyvtár foglalja magában az állandó változó naplóállományokat, valamint a többi, adminisztrációhoz használt állományt. Ezek többsége a &os; mindennapos mûködése közben folyamatosan íródnak vagy olvasódnak. Ha ezeket az állományokat egy külön állományrendszerre rakjuk, akkor ezzel segítünk a &os;-nek optimalizálni az ilyen állományok elérését anélkül, hogy ez hatással lenne a többi, más hozzáférési gyakorisággal bíró állományra. f /usr A lemez többi része (legalább 2 GB) Az összes többi állomány többnyire a /usr könyvtárban és annak alkönyvtáraiban helyezkedik el.
Az imént megadott értékeket csak példaként adtuk meg és csak a tapasztalt felhasználók számára ajánljuk. A többi felhasználónak inkább a partíciók automatikus kiosztását javasoljuk a &os; partíciószerkesztõjében található Auto Defaults opció használatával. Ha a &os;-t egynél több lemezre telepítjük, akkor a korábban megadott többi slice-ban is létre kell hoznunk partíciókat. Ezt legegyszerûbben úgy tehetjük meg, ha minden lemezen létrehozunk két partíciót: egyet a lapozóállománynak, egyet pedig az állományrendszernek. Több lemez partícióinak kiosztása Partíció Állományrendszer Méret Leírás b - Lásd a leírást Ahogy már korábban is említettük, szét tudjuk osztani a lapozóállományt a lemezek között. Habár az a partíció szabad, a hagyományok mégis azt diktálják, hogy a lapozáshoz használt terület maradjon a b partíción. e /diskn A lemez többi része A lemez fennmaradó része egyetlen nagy partícióval fedhetõ le. Ez az e partíció helyett lehetne minden további nélkül az a partíció, azonban a hagyományok szerint az a partíciónak a rendszer gyökér állományrendszerét (/) kell tartalmaznia. Nekünk ugyan nem kellene ezt a megszokást követnünk, azonban a sysinstall viszont így tesz, ezért ezzel a választással csak magunkkal teszünk jót. Az állományrendszer bárhová csatlakoztatható — ebben a példában a lemezeket rendre a /diskn könyvtárakhoz csatoltuk, ahol az n az adott lemez sorszáma. De itt természetesen más rendszert is követhetünk.
A partíciók elrendezésének kigondolása után most már létre is hozathatjuk ezeket a sysinstall segítségével. Ekkor a következõ üzenetet fogjuk látni: Message Now, you need to create BSD partitions inside of the fdisk partition(s) just created. If you have a reasonable amount of disk space (200MB or more) and don't have any special requirements, simply use the (A)uto command to allocate space automatically. If you have more specific needs or just don't care for the layout chosen by (A)uto, press F1 for more information on manual layout. [ OK ] [ Press enter or space ] Az üzenet fordítása: Üzenet Most létre kell hoznunk az fdiskkel nemrég elkészített partíciókban a BSD-s partíciókat. Ha van hozzá elegendõ helyünk (200 MB vagy több) és nincs semmilyen különleges elvárásunk, akkor egyszerûen csak osszuk fel automatikusan az (A)uto paranccsal. Amennyiben azonban ennél többre lenne szükségünk, vagy csak nincs szükségünk az (A)uto által felkínált sémára, az F1 lenyomására bõvebb információkat is kaphatunk a kézi kiosztás lehetõségeirõl. [ OK ] [ Nyomja le az Enter vagy a Szóköz billentyût ] Nyomjuk le a Enter billentyût a &os; partíciószerkesztõjének, avagy a Disklabel elindításához. A mutatja a Disklabel elsõ elindulásakor megjelenõ képet. A képernyõ három részre tagolható. A felsõ pár sorban a jelenleg használt lemez nevét láthatjuk, valamint azt a slice-ot, ami az általunk létrehozott partíciókat tartalmazza (itt a Disklabel a Partition name megnevezéssel hivatkozik a slice-ra). A képernyõn továbbá láthatjuk a slice-ban levõ szabad helyet is, vagyis azt a helyet, amely ugyan a slice-hoz tartozik, viszont még nem rendeltünk hozzá partíciót. A képernyõ közepén találhatóak az eddig már létrehozott partíciók, az általuk tartalmazott állományrendszerek, azok mérete és az állományrendszerek létrehozására vonatkozó különbözõ beállítások. A képernyõ alsó harmadában a Disklabel programban használható billentyûk felsorolása szerepel.
A <application>sysinstall</application> Disklabel partíciószerkesztõje
A Disklabel képes magától partíciókat készíteni a nekik megfelelõ alapértelmezett méretekkel. A partíciók automatikus méretét egy belsõ partícióméretezõ algoritmus számítja ki a lemez összmérete alapján. Próbáljuk most mi is ezt ki, és nyomjuk le az A billentyût. Ekkor a szerint illusztráltaknak megfelelõ képernyõt tapasztalhatunk. A használt lemez méretétõl függõen az alapértelmezett értékek megfelelõek lesznek vagy sem. Ez igazából nem számít, hiszen nem kell feltétlenül elfogadnunk az alapértelmezetten megállapított értékeket. Az alapértelmezett partícionálási sémában a /tmp könyvtár nem a / könyvtár része lesz, hanem saját partíciót kapott. Ezzel igyekszünk elkerülni, hogy a / partíció átmenetileg tárolt állományokkal teljen be.
A <application>sysinstall</application> Disklabel partíciószerkesztõje, alapértelmezett értékekkel
Ha nem az alapértelmezett partíciókat szeretnénk használni, és le akarjuk váltani ezeket a saját magunk által megadottakra, akkor a nyílbillentyûkkel válasszuk ki az elsõ partíciót és a törléséhez nyomjuk meg a D billentyût. Hasonlóan járjunk el az összes többi javasolt partíció törléséhez. Az elsõ (a, vagyis a / könyvtárként, azaz a gyökérként csatolt) partíció elkészítéséhez elõször gyõzõdjünk arról, hogy a felsõ sorban a megfelelõ slice van kiválasztva, majd nyomjuk meg a C billentyût. Ekkor az új partíció méretét kérdezõ párbeszédablak jelenik meg (lásd: ). Itt a méret a lemez blokkjainak számában adható meg, amit viszont M-mel lezárva megabyte-ban, G-vel gigabyte-ban vagy C-vel cilinderben is kifejezhetünk.
Szabad hely a gyökérpartíción
Az alapértelmezés szerint felkínált méret az egész slice-ot lefoglaló partíciót hoz létre. Amennyiben a korábbi példában tárgyalt partícióméreteket kívánjuk használni, akkor a Backspace billentyû használatával töröljük ki az így megadott értéket, és helyette gépeljük be, hogy 512M, ahogy ez a segítségével is látható. A bevitelt zárjuk a &gui.ok; gomb lenyomásával.
A gyökérpartíció méretének szerkesztése
Miután meghatároztuk a partíció méretét, a telepítõ megkérdezi, hogy a létrehozandó partícióban állományrendszer vagy lapozóállomány foglaljon-e helyet. Ennek a párbeszédablakját a mutatja. Mivel az elsõ partíciónk állományrendszert fog tartalmazni, ezért mindenképpen az FS paramétert válasszuk ki, majd nyomjuk meg az Enter billentyût.
A gyökérpartíció típusának kiválasztása
Végezetül, mivel egy állományrendszert hoztunk létre, meg kell mondanunk a Disklabelnek, hova csatlakoztassa. A hozzátartozó párbeszédablak a n látható. A gyökér állományrendszer csatlakozási pontja a /, ezért itt csak annyit adjunk meg, hogy / és zárjuk az Enter billentyû lenyomásával.
A gyökér csatlakozási pontjának megadása
A képernyõn látható lista ezután az újonnan létrehozott partíciónak megfelelõen frissül. A többi partícióra ugyanígy meg kell ismételnünk ezt a mûveletsort. Arra azonban figyeljünk, hogy a lapozásra használt partíciót létrehozásánál a szerkesztõ nem fogja megkérdezni a csatlakozási pontot, hiszen az ilyen típusú partíciókat sosem csatlakoztatjuk. A /usr, vagyis az utolsó partíció készítése során a slice fennmaradó részének lefoglalásához már nyugodtan meghagyhatjuk a felajánlott értéket. A &os; partíciószerkesztõjének utolsó képernyõje a n hasonlóhoz, habár az általunk választott értékek minden bizonnyal eltérnek. A mûvelet befejezéséhez nyomjuk le a Q billentyût.
A Disklabel partíciószerkesztõ
A telepítendõ összetevõk kiválasztása A terjesztések típusának kiválasztása A telepítendõ terjesztések típusa nagyban függ attól, hogy a rendszerünket mire szándékozzuk majd használni és mennyi szabad hely áll rendelkezésünkre. Az elõre megadott beállítások a lehetõ legkisebb konfiguráció telepítésétõl egészen a komplett rendszer telepítéséig terjednek. A &unix; és/vagy &os; világában még az új felhasználók számára szinte tökéletesen megfelelõnek bizonyulhat az egyik ilyen elõkészített beállítás kiválasztása. A terjesztések kiválogatása pedig általában a tapasztaltabb felhasználók számára lehet hasznos. Az F1 billentyûvel többet is megtudhatunk a terjesztések különbözõ típusairól és bennük található összetevõkrõl. Miután befejeztük a súgó áttanulmányozását, nyomjuk le az Enter billentyût, és ezzel visszatérünk a terjesztések kiválasztását tartalmazó menübe. Általános alapelv, hogy ha grafikus felületet szeretnénk használni, akkor az X-szel kezdõdõ terjesztési típusok közül válasszunk. Az X szerver és az alapértelmezett munkakörnyezet beállítását a &os; telepítése után tudjuk majd megtenni. A X szerver beállításáról részletesebben a ben olvashatunk. Az X11 alapértelmezett változataként az &xorg; kerül fel. Ha egy saját rendszermag építését is fontolgatjuk, akkor olyan terjesztést válasszuk, amiben a forráskód (kernel source) is megtalálható. A saját rendszermag építésének hátterérõl és mikéntjérõl lásd a et. Értelemszerûen a legsokoldalúbb rendszer az, amiben minden megtalálató. Így aztán, ha a lemezünk is megengedi, a nyilak és az Enter használatával válasszuk a All (Minden) opciót, ahogy azt az is mutatja. Ha viszont úgy érezzük, hogy ehhez nem eléggé nagy a lemezünk, akkor válasszuk az igényeinkhez jobban illeszkedõ típust. Sokat azonban ne üljünk a tökéletes megoldás kiötlésén, hiszen ezek a terjesztések még a telepítés befejezése után is hozzáadhatóak a rendszerünkhöz.
A terjesztések kiválasztása
A Portgyûjtemény telepítése Miután kiválasztottuk a nekünk megfelelõ terjesztést, a telepítõprogram felajánlja a &os; Portgyûjteményének (Ports Collection) telepítésének lehetõségét. A portok gyûjteménye a szoftverek telepítésének egyszerû és kényelmes módja. A Portgyûjtemény önmaga nem tartalmazza a szoftverek lefordításához szükséges forráskódot, hanem helyette csupán azokat az állományokat, amelyek a különbözõ külsõs programok letöltéséhez, fordításához és telepítéséhez kellenek. A ben megtalálhatjuk, miként is kell használni ezt a gyûjteményt. A telepítõprogram nem fogja ellenõrizni a kibontásához szükséges helyet, ezért csak abban az esetben válasszuk ezt a lehetõséget, ha mindenképpen elfér a merevlemezünkön. A &os; jelenlegi, &rel.current; változatában a Portgyûjtemény nagyjából &ports.size; helyet foglal el a lemezen. A &os; frissebb verzióiban nyugodtan feltételezhetünk ennél valamivel nagyobb értéket is. User Confirmation Requested Would you like to install the FreeBSD ports collection? This will give you ready access to over &os.numports; ported software packages, at a cost of around &ports.size; of disk space when "clean" and possibly much more than that if a lot of the distribution tarballs are loaded (unless you have the extra CDs from a FreeBSD CD/DVD distribution available and can mount it on /cdrom, in which case this is far less of a problem). The Ports Collection is a very valuable resource and well worth having on your /usr partition, so it is advisable to say Yes to this option. For more information on the Ports Collection & the latest ports, visit: http://www.FreeBSD.org/ports [ Yes ] No Az üzenet fordítása: Felhasználói megerõsítés szükséges Szeretné telepíteni a FreeBSD portjainak gyûjteményét? Ezen keresztül közel &os.numports; portolt szoftvercsomaghoz tudunk könnyedén hozzáférni, amelyek "tiszta" állapotukban nagyjából &ports.size; lemezterületünkbe kerülnek, ami a késõbbiekben valószínûleg majd növekedni fog, ahogy letöltjük a különbözõ szoftverekhez tartozó állományokat (hacsak nincs meg a FreeBSD valamelyik CD- vagy DVD alapú terjesztésének az összes lemeze, amelyeket a /cdrom könyvtárba csatlakoztatva el tudjuk ezeket érni, mert ekkor kevesebb gondunk lesz vele). A Portgyûjtemény egy nagyon értékes erõforrás, amelynek megéri helyet szentelni a /usr partíciónkon, ezért javasoljuk, hogy válassza az "Igen" opciót. A Portgyûjteményrõl és annak legújabb portjairól a http://www.FreeBSD.org/ports oldalon olvashat részletesebben. [ Igen ] Nem A Portgyûjtemény telepítéséhez a &gui.yes; gombot, ennek kihagyásához pedig a &gui.no; gombot válasszuk ki a nyilakkal, majd az Enter lenyomásával mehetünk tovább. Ekkor a kiválasztott terjesztések menüje fog újra megjelenni.
A terjesztések telepítésének megerõsítése
Ha elégedettek vagyunk a beállításokkal, válasszuk ki a nyilakkal az Exit menüpontot, gyõzõdjünk meg róla, hogy a &gui.ok; gombon állunk, majd nyomjuk le az Enter billentyût a folytatáshoz. A telepítés eszközének kiválasztása Ha CD-rõl vagy DVD-rõl telepítünk, akkor a következõ képernyõn a nyílbillentyûkkel válasszuk ki a Install from a CDROM or DVD (Telepítés CD-rõl vagy DVD-rõl) menüpontot. Ügyeljünk a &gui.ok; gomb kiválasztására is, majd a telepítés megkezdéséhez nyomjuk meg az Enter billenyût. A telepítés másfajta módszereinek alkalmazásához válasszuk ki a menüpontok közül a nekünk megfelelõt és kövessük a megjelenõ utasításokat. Az F1 billentyû lenyomására megjelenik az adott telepítõeszközhöz tartozó súgó. Innen az Enter lenyomása után térhetünk vissza a menühöz.
A telepítési eszköz kiválasztása
Telepítés FTP szerverrõl telepítés hálózat FTP Három FTP-s telepítési mód közül választhatunk: aktív, passzív vagy HTTP proxyn keresztül. Aktív FTP: Install from an FTP server (Telepítés FTP szerverrõl) Ezzel a beállítással az összes FTP-n keresztüli átvitel aktív módban történik. Ez tûzfalak esetén nem mûködik, de gyakran alkalmazható olyan régebbi FTP szerverek esetén, amelyek nem ismerik az passzív adatátvitelt. Ha (az alapértelmezett) passzív módban megakadna a kapcsolat, próbáljunk meg helyette az aktívat. Passzív FTP: Install from an FTP server through a firewall (Telepítés tûzfalon keresztül FTP szerverrõl) FTP passzív mód Ezzel a beállítással a sysinstall programot az FTP mûvelet végrehajtásakor a passzív mód használatára utasítjuk. Így át tudunk menni olyan tûzfalakon is, amelyek nem engedik a véletlenszerû TCP portokon érkezõ kapcsolatokat. FTP HTTP proxyn keresztül: Install from an FTP server through a http proxy (Telepítés HTTP proxyn keresztül FTP szerverrõl) FTP HTTP proxyn keresztül Ezzel a beállítással megmondhatjuk a sysinstall programnak, hogy (egy böngészõhöz hasonlóan) a HTTP protokollon keresztül használja az FTP mûveletek elvégzéséhez használt proxyt. Ennek a proxynak lesz a feladata az átadott kérések lefordítása és elküldése az FTP szervernek. Ennek köszönhetõen át tudunk menni olyan tûzfalakon is, amelyek egyáltalán nem engednek semmilyen FTP mûveletet, azonban tartozik hozzájuk egy HTTP proxy. Ilyenkor az FTP szerver beállításai mellett meg kell adnunk ezt a HTTP proxyt is. Az FTP szervert proxyn keresztül általában úgy érjük el, hogy a felhasználói név részeként egy @ jellel elválasztva megadjuk a ténylegesen elérni kívánt szerver nevét. A proxy szerver ezután helyettesíti a valódi szervert. Például tegyük fel, hogy a ftp.FreeBSD.org szerverrõl akarunk telepíteni az 1234 porton várakozó ize.minta.com proxy használatával. Ehhez lépjünk be a beállításokat tartalmazó menübe, állítsuk az FTP kapcsolathoz használt felhasználói nevet az ftp@ftp.FreeBSD.org értékre, majd jelszónak adjuk meg az e-mail címünket. Telepítési eszközként adjuk meg az FTP-t (vagy a passzív FTP-t, amennyiben a proxy ismeri) és a ftp://ize.minta.com:1234/pub/FreeBSD címet. Mivel az ftp.FreeBSD.org címrõl származó /pub/FreeBSD könyvtár a ize.minta.com szerveren keresztül érhetõ el számunkra, ezért lényegében arról a géprõl fogunk telepíteni (amely pedig a telepítõ kéréseire elhozza a ftp.FreeBSD.org szervertõl az állományokat). A telepítés véglegesítése Ezután ha óhajtjuk, megkezdhetjük a telepítést. Ez egyben az utolsó lehetõségünk a telepítés megszakítására és merevlemezünket érintõ változtatások érvénytelenítésére. User Confirmation Requested Last Chance! Are you SURE you want to continue the installation? If you're running this on a disk with data you wish to save then WE STRONGLY ENCOURAGE YOU TO MAKE PROPER BACKUPS before proceeding! We can take no responsibility for lost disk contents! [ Yes ] No Az üzenet fordítása: Felhasználói megerõsítés szükséges Utolsó esély: BIZTOSAN folytatni kívánja a telepítést? Ha olyan lemezre szeretne telepíteni, amelyen fontos adatok találhatóak, HATÁROZOTTAN JAVASOLJUK, hogy a továbblépés elõtt KÉSZÍTSEN RÓLUK MEGBÍZHATÓ BIZTONSÁGI MÁSOLATOT! Nem vállalunk semmilyen felelõsséget az elvesztett adatokért! [ Igen ] Nem A továbblépéshez válasszuk a &gui.yes; gombot és nyomjuk meg az Enter billentyût. A telepítés idõtartama a kiválasztott terjesztéstõl, a telepítésre használt eszköztõl és számítógépünk sebességétõl függ. A folyamat elõrehaladásáról üzenetek sorozata tájékoztat minket. A telepítés befejezése után a következõ üzenet jelenik meg: Message Congratulations! You now have FreeBSD installed on your system. We will now move on to the final configuration questions. For any option you do not wish to configure, simply select No. If you wish to re-enter this utility after the system is up, you may do so by typing: /usr/sbin/sysinstall. [ OK ] [ Press enter or space ] A szöveg fordítása: Üzenet Gratulálunk, sikeresen telepítette a FreeBSD rendszert a számítógépére! Most rátérünk az utolsó néhány kérdésre. A "Nem" választásával egyszerûen átugorhatjuk mindazt, amit nem szeretnénk beállítani. Ezt a segédprogramot a rendszer újbóli elindítása után a "/usr/sbin/sysinstall" parancs begépelésével tudjuk elérni. [ OK ] [ Nyomja le az Enter vagy a Szóköz billentyût ] Az Enter billentyû lenyomásával megkezdhetjük a telepítés utáni beállításokat. A &gui.no; gomb kiválasztásával és az Enter lenyomásával megszakíthatjuk a telepítést, így a rendszerünkön semmilyen változtatás nem történik. Ilyenkor a következõ üzenet jelenik meg: Message Installation complete with some errors. You may wish to scroll through the debugging messages on VTY1 with the scroll-lock feature. You can also choose "No" at the next prompt and go back into the installation menus to retry whichever operations have failed. [ OK ] Az üzenet fordítása: Üzenet A telepítés során hiba történt. A Scroll Lock használatával érdemes átnézni a VTY1 terminál megjelenõ üzeneteket. A következõ ablakban a "Nem" választásával vissza tudunk menni a telepítõmenühöz és megpróbálkozhatunk ismét a sikertelen mûveletek végrehajtásával. [ OK ] Ez az üzenet azért jelent meg, mert semmit sem sikerült telepíteni. Innen az Enter megnyomásával térhetünk vissza a fõmenübe, majd onnan tudunk kilépni a telepítõbõl. A telepítés után A sikeres telepítést különféle beállítások követik. Közülük az új &os; rendszer indítása elõtt bármelyik megismételhetõ a beállítások opcióit tartalmazó menü újbóli használatával, vagy pedig a telepítés után a sysinstall parancs kiadásával, majd a Configure (Beállítások) menüpont kiválasztásával. A hálózati eszközök beállítása A következõ képernyõ már nem jelenik meg, ha az FTP szerveren keresztüli telepítéshez korábban már beállítottuk a PPP kapcsolatot. Ez a korábbiakban említettek szerint állítható be. Ha többet szeretnénk megtudni a helyi hálózatokról (LAN), vagy a &os;-t átjáróként, illetve útválasztóként kívánjuk beállítani, olvassuk el az Egyéb haladó hálózati témák címû fejezetet. User Confirmation Requested Would you like to configure any Ethernet or SLIP/PPP network devices? [ Yes ] No Fordítása: Felhasználói megerõsítés szükséges Szeretnénk beállítani valamilyen Ethernet- vagy SLIP/PPP hálózati eszközt? [ Igen ] Nem A hálózati eszközeink beállításához válasszuk a &gui.yes; gombot, majd nyomjuk meg az Enter billentyût. Ellenkezõ esetben a &gui.no; gombbal mehetünk tovább.
Az Ethernet-eszköz kiválasztása
A beállítandó csatoló kiválasztásához használjuk a nyílbillentyûket és utána nyomjuk meg az Enter billentyût. User Confirmation Requested Do you want to try IPv6 configuration of the interface? Yes [ No ] Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Megpróbálkozik az IPv6 beállításával a csatolón? Igen [ Nem ] A példánkban szereplõ helyi hálózatban az aktuális internetes protokoll (IPv4) egyelõre megfelelõ, ezért válasszuk a &gui.no; gombot és nyomjuk meg az Enter billentyût. Amennyiben RA-szerveren keresztül egy már létezõ IPv6 hálózathoz csatlakozunk, akkor válasszuk a &gui.yes; gombot és nyomjuk meg az Enter billentyût. Ezt követõen az RA-szerverek felderítése kezdõdik meg, ami néhány másodpercig eltarthat. User Confirmation Requested Do you want to try DHCP configuration of the interface? Yes [ No ] Az üzenet fordítása: Felhasználói megerõsítés szükséges Megpróbálkozik a DHCP használatával a csatolón? Igen [ Nem ] Ha nincs szükségünk a DHCP (Dynamic Host Configuration Protocol, azaz a Dinamikus állomáskonfigurációs protokoll) használatára, akkor a &gui.no; gomb kiválasztásával majd az Enter lenyomásával továbbléphetünk. A &gui.yes; gomb kiválasztására elindul a dhclient nevû program, és amennyiben sikerrel jár, magától kitölti a hálózati beállításokra vonatkozó adatokat. Ennek részleteit a ben találhatjuk meg. Az alábbi hálózati beállító képernyõ mutatja a helyi hálózat átjárójaként használni kívánt Ethernet-eszköz konfigurációját.
Az ed0 hálózati beállítása
A Tab billentyûvel tudunk navigálni az adatlap mezõi között és kitölteni ezeket a megfelelõ információkkal: Host (Számítógépnév) A számítógépünk teljes neve, amely a példában most k6-2.example.com. Domain (Tartomány) Annak a tartománynak a neve, amelyben a számítógépünk a található. Ez itt konkrétan a example.com. IPv4 Gateway (IPv4-átjáró) A helyben nem elérhetõ célok megközelítésére használt gép IP-címe. Ezt a mezõt mindenképpen töltsük ki akkor, ha a számítógépünk valamilyen hálózatba van kötve. Azonban hagyjuk üresen, ha a számítógép a hálózat átjárója az internet felé. Az IPv4 átjárót más néven default gateway-nek (alapértelmezett átjárónak) vagy default route-nak (alapértelmezett útvonalnak) is nevezik. Name server (Névszerver) A helyi DNS (névfeloldó) szerverünk IP-címe. Ha nem található ilyen a helyi hálózatunkon, akkor az internet-szolgáltató DNS szerverének címét (a példában ez a 208.163.10.2) adjuk meg. IPv4 address (IPv4-cím) A csatoló IP-címe, amely az ábrán a 192.168.0.1. Netmask (Hálózati maszk) A helyi hálózatban használt címtartomány a 192.168.0.0 - 192.168.0.255, amihez a 255.255.255.0 hálózati maszk tartozik. Extra options to ifconfig (Az ifconfig további beállításai) Az ifconfig parancs adott csatolóra vonatkozó egyéb beállításai. Jelen esetünkben itt semmi sem szerepel. Miután végeztünk, a Tab billentyû lenyomásával válasszuk ki a &gui.ok; gombot és nyomjuk le az Enter billentyût. User Confirmation Requested Would you like to Bring Up the ed0 interface right now? [ Yes ] No A fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Aktiválja most az ed0 csatolót? [ Igen ] Nem A &gui.yes; gomb kiválasztásával, majd az Enter lenyomásával csatlakoztatjuk a számítógépet a hálózathoz, ami ezután használhatóvá válik. Ez azonban a telepítés számára nem jelent túlságosan sokat, hiszen ettõl függetlenül a számítógépet egyébként is újra kell majd indítanunk. Az átjáró beállítása User Confirmation Requested Do you want this machine to function as a network gateway? [ Yes ] No A fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Ezt a számítógépet hálózati átjáróként is használni akarja? [ Igen ] Nem Ha a számítógépet a helyi hálózat átjárójaként használni akarjuk gépek közti csomagok továbbítására, akkor válasszuk a &gui.yes; gombot és nyomjuk meg hozzá az Enter billentyût. Ha viszont ez a gép csupán a hálózat egy tagja, akkor válasszuk a &gui.no; gombot és a folytatáshoz nyomjuk meg az Enter billentyût. A hálózati szolgáltatások beállítása User Confirmation Requested Do you want to configure inetd and the network services that it provides? Yes [ No ] Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Beállítja az inetd démont és az általa felkínált hálózati szolgáltatásokat? Igen [ Nem ] Ha itt a &gui.no; gombot választjuk, akkor ezzel kikapcsoljuk a különbözõ szolgáltatásokat, például a telnetd démont. Ez azt jelenti, hogy a távoli felhasználók nem lesznek képesek a telnet program használatával belépni erre a számítógépre. A helyi felhasználók viszont továbbra is képesek lesznek távoli számítógépeket elérni a telnet segítségével. Az /etc/inetd.conf átírásával azonban ezek a szolgáltatások késõbb természetesen engedélyezhetõek. A foglalkozik a téma részleteivel. A &gui.yes; gomb választásával már a telepítés során beállíthatjuk a szolgáltatásokat. Ekkor egy további párbeszédablak is felbukkan: User Confirmation Requested The Internet Super Server (inetd) allows a number of simple Internet services to be enabled, including finger, ftp and telnetd. Enabling these services may increase risk of security problems by increasing the exposure of your system. With this in mind, do you wish to enable inetd? [ Yes ] No Fordítása: Felhasználói megerõsítés szükséges A fõ internetes kiszolgáló (az inetd) számos egyszerû internetes szolgáltatás, többek közt a finger, ftp és telnet elérését teszi lehetõvé. Ezen szolgáltatások engedélyezése azonban a felmerülõ biztonsági problémák kockázatát, mivel ezzel rendszerünket jobban kitesszük támadásoknak. Mindezek tudatában használni kívánja az inetd démont? [ Igen ] Nem A folytatáshoz válasszuk a &gui.yes; gombot. User Confirmation Requested inetd(8) relies on its configuration file, /etc/inetd.conf, to determine which of its Internet services will be available. The default FreeBSD inetd.conf(5) leaves all services disabled by default, so they must be specifically enabled in the configuration file before they will function, even once inetd(8) is enabled. Note that services for IPv6 must be separately enabled from IPv4 services. Select [Yes] now to invoke an editor on /etc/inetd.conf, or [No] to use the current settings. [ Yes ] No Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Az inetd(8) démonnak az elérhetõ internetes szolgáltatások megállapításához szüksége van a beállításait tartalmazó /etc/inetd.conf állományra. A FreeBSD-hez tartozó inetd.conf(5) állomány alapértelmezés szerint az összes szolgáltatást letiltja, ezért a mûködéséhez minden egyes szolgáltatást külön kell engedélyezni az említett állományban, még abban az esetben is, ha az inetd(8) démont korábban már engedélyeztük. Az IPv6 szolgáltatások az IPv4 szolgáltatásoktól külön engedélyezendõek. Az [ Igen ] választásával behívjuk az /etc/inetd.conf szerkesztését, míg a [ Nem ] választásával pedig az imént felvázolt beállításokat fogadjuk el. [ Igen ] Nem A &gui.yes; gomb kiválasztásával lehetõségünk nyílik szolgáltatásokat engedélyezni a sorok elején található # jel törlésével.
Az <filename>inetd.conf</filename> módosítása
Miután felvettük az összes használni kívánt szolgáltatást, az Esc billentyû lenyomásával elõhozhatjuk azt a menüt, ahol elmenthetjük a módosításainkat és kiléphetünk. Az SSH-n keresztüli bejelentkezés engedélyezése SSH sshd User Confirmation Requested Would you like to enable SSH login? Yes [ No ] Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Engedélyezi az SSH-n keresztüli bejelentkezést? Igen [ Nem ] A &gui.yes; gomb kiválasztása engedélyezi az OpenSSH-hoz tartozó &man.sshd.8; démont, aminek segítségével a számítógépünkre biztonságosan be tudunk jelentkezni távolról. Az OpenSSH részleteirõl lásd a t. Anonim FTP FTP anonim User Confirmation Requested Do you want to have anonymous FTP access to this machine? Yes [ No ] Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Hozzáférhetõ legyen ez a számítógép anonim FTP használatán keresztül? Igen [ Nem ] Az anonim FTP tiltása Az alapértelmezett &gui.no; gomb kiválasztásával és az Enter billentyû lenyomásával a jelszóval védett FTP hozzáféréssel rendelkezõ felhasználók továbbra is elérhetik a számítógépünket. Az anonim FTP engedélyezése Ha ezt választjuk, akkor anonim FTP kapcsolaton keresztül bárki hozzáférhet a számítógépünkhöz. Ebben az esetben azonban alaposan meg kell fontolnunk néhány biztonsági következményt. A beállítással járó kockázatokról az ben olvashatunk többet. Az anonim FTP bekapcsolásához a nyílbillentyûkkel válasszuk ki a &gui.yes; feliratú gombot és nyomjuk meg az Enter billentyût. Ekkor egy további párbeszédablak is megjelenik: User Confirmation Requested Anonymous FTP permits un-authenticated users to connect to the system FTP server, if FTP service is enabled. Anonymous users are restricted to a specific subset of the file system, and the default configuration provides a drop-box incoming directory to which uploads are permitted. You must separately enable both inetd(8), and enable ftpd(8) in inetd.conf(5) for FTP services to be available. If you did not do so earlier, you will have the opportunity to enable inetd(8) again later. If you want the server to be read-only you should leave the upload directory option empty and add the -r command-line option to ftpd(8) in inetd.conf(5) Do you wish to continue configuring anonymous FTP? [ Yes ] No Az üzenet fordítása: Felhasználói megerõsítés szükséges Az anonim FTP használatával a rendszer FTP szolgáltatásához hitelesítetlen felhasználók is hozzáférhetnek, amennyiben az aktív. A névtelen felhasználók az állományrendszernek csak egy részét érhetik el, valamint az alapbeállítások szerint a feltöltést egy külön erre a célra fenntartott könyvtárba végezhetik el. Az FTP szolgáltatás használatát külön engedélyeznünk kell az inetd(8) démon részérõl és az inetd.conf(5) állományban található ftpd(8) démon aktiválásával. Ha eddig még nem tettük volna meg, akkor az inetd(8) használatát késõbb még újra engedélyezhetjük. Ha csak letöltést kívánunk engedni, akkor hagyjuk a feltöltési könyvtárra vonatkozó paramétert üresen és az inetd.conf(5) állományban az ftpd(8) parancssorához adjuk hozzá az -r kapcsolót. Folytatja az anonim FTP beállítását? [ Igen ] Nem Az üzenet értesít minket arról, hogy az anonim FTP kapcsolatok engedélyezéséhez az FTP szolgáltatást az /etc/inetd.conf állományban is be kell majd kapcsolni, lásd . Válasszuk a &gui.yes; gombot és a folytatáshoz nyomjuk meg az Enter billentyût. Ekkor a következõ képernyõ jön elõ:
Az anonim FTP alapbeállításai
A beállítások kitöltése során a Tab billentyûvel mozoghatunk az adatmezõk között: UID (felhasználói azonosító) A névtelen FTP felhasználókhoz társított felhasználói azonosító. Az feltöltött állomány tulajdonosa ez az azonosító lesz. Group (csoport) A névtelen FTP felhasználók csoportja. Comment (megjegyzés) Ez a szöveg szerepel a felhasználónál az /etc/passwd állományban. FTP Root Directory (az FTP gyökere) Itt találhatóak az anonim FTP-n keresztül elérhetõ állományok. Upload Subdirectory (feltöltési könyvtár) A névtelen FTP felhasználók által feltöltött állományok ide kerülnek. Az FTP gyökere alapból a /var könyvtár lesz. Ha a becsült FTP-forgalom lebonyolításához itt nem rendelkezünk elegendõ hellyel, akkor az /usr könyvtárban található /usr/ftp alkönyvtár is beállítható az FTP gyökerének. Ha elfogadhatónak találjuk az értékeket, nyomjuk le az Enter billentyût a folytatáshoz. User Confirmation Requested Create a welcome message file for anonymous FTP users? [ Yes ] No Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Létre kíván hozni egy köszöntõ üzenetet tartalmazó állományt az anonim FTP felhasználók számára? [ Igen ] Nem A &gui.yes; választásával és az Enter megnyomásával az üzenet szerkesztéséhez egy szövegszerkesztõ fog elindulni.
Az FTP köszöntõ üzenetének szerkesztése
Ez az ee szövegszerkesztõ. Az üzenet átírásához használjuk a megadott utasításokat, de akár késõbb is módosíthatjuk ezt a kedvenc szövegszerkesztõnkkel. Ehhez a módosítandó állomány neve és helye a szerkesztõ képernyõjének alján olvasható. A kilépéshez az Esc lenyomására felbukkanó menüben alapból az a) leave editor (kilépés a szerkesztõbõl) menüpont érhetõ el, ezért itt az Enter lenyomásával léphetünk tovább. Az Enter ismételt lenyomásával elmenthetjük a módosításainkat. A hálózati állományrendszer beállítása A hálózati állományrendszer (Network File System, NFS) állományok közzétételét teszi lehetõvé hálózaton keresztül. Használata során egy számítógép beállítható szervernek, kliensnek vagy akár mindkettõnek. Ezzel kapcsolatban a ajánlott elolvasásra. Az NFS szerver User Confirmation Requested Do you want to configure this machine as an NFS server? Yes [ No ] A fordítása: Felhasználói megerõsítés szükséges Be akarja állítani NFS szervernek ezt a számítógépet? Igen [ Nem ] Ha nincs szükségünk a hálózati állományrendszer szerver részére, akkor válasszuk a &gui.no; gombot és nyomjuk le az Enter billentyût. Amennyiben a &gui.yes; gombot válasszuk, egy üzenet fogja közölni velünk, hogy létre kell hoznunk az exports állományt. Message Operating as an NFS server means that you must first configure an /etc/exports file to indicate which hosts are allowed certain kinds of access to your local filesystems. Press [Enter] now to invoke an editor on /etc/exports [ OK ] Az üzenet fordítása: Üzenet Az NFS szerver mûködtetéséhez elõször az /etc/exports állomány összeállításán keresztül meg kell adnunk, hogy milyen gépek milyen típusú hozzáféréssel rendelkezzenek a helyi állományrendszereinken. Az [Enter] lenyomására megkezdõdik az /etc/exports állomány szerkesztése. [ OK ] Az Enter billentyû lenyomásával továbbléphetünk. Ekkor az exports állomány létrehozására és szerkesztésére egy szövegszerkesztõ indul el.
Az <filename>exports</filename> szerkesztése
A exportálni kívánt állományrendszerek felsorolásához használjuk képernyõn a megadott utasításokat, vagy tegyük meg ezt késõbb az általunk választott szövegszerkesztõ segítségével. Ilyenkor ne felejtsük el megjegyezni az állomány képernyõ alján látható nevét és helyét. Amikor végeztünk, az Esc billentyûvel felhozható menüben alapból az a) leave editor (kilépés a szövegszerkesztõbõl) menüpont aktív, ezért itt a folytatáshoz egyszerûen nyomjuk le az Enter billentyût. Az NFS kliens Az NFS kliens beállításával NFS szerverekhez tudunk hozzáférni. User Confirmation Requested Do you want to configure this machine as an NFS client? Yes [ No ] Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Beállítja NFS kliensnek ezt a számítógépet? Igen [ Nem ] A nyílbillentyûkkel igényeinknek megfelelõen válasszuk a &gui.yes; vagy &gui.no; gombokat és utána nyomjuk meg az Enter billentyût. A rendszerkonzol beállításai Számos beállítás kapcsolódik a rendszerben található konzolok testreszabásához. User Confirmation Requested Would you like to customize your system console settings? [ Yes ] No Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Testreszabja a rendszerkonzol beállításait? [ Igen ] Nem A beállítások megtekintéséhez és megváltoztatásához válasszuk a &gui.yes; gombot és nyomjuk le az Enter billentyût.
A rendszerkonzol beállításai
A képernyõkímélõ beállítása egy gyakori opció. A nyilak használatával álljunk a Saver menüpontra, majd nyomjuk le az Enter billentyût.
A képernyõkímélõ beállításai
A nyilakkal válasszuk ki a használni kívánt képernyõkímélõt és nyomjuk meg hozzá az Enter billentyût. Ekkor a rendszerkonzol beállításait tartalmazó menü jelenik meg ismét. Az aktivizálódás ideje alapbeállítás szerint 300 másodperc. Ennek megváltoztatásához válasszuk ismét a Saver menüpontot. A képernyõkímélõ beállításait tartalmazó menüben a nyílbillentyûkkel válasszuk a Timeout (Idõkorlát) menüpontot és nyomjuk meg az Enter billentyût. Ekkor egy párbeszédablak jelenik meg:
A képernyõkímélõhöz tartozó idõkorlát beállítása
Miután megváltoztattuk az értéket, a rendszerkonzol beállításához a &gui.ok; gomb kiválasztásával, majd az Enter billentyû lenyomásával térhetünk vissza.
Kilépés a rendszerkonzol beállító menüjébõl
A Exit (Kilépés) választásával és az Enter lenyomásával folytathatjuk tovább a telepítés utólagos beállításait. Az idõzóna beállítása Ha kiválasztjuk számítógépünk számára a megfelelõ idõzónát, akkor lehetõvé tesszük, hogy magától elvégezze a helyi idõhöz kapcsolódó összes szükséges korrekciót és helyesen kezelje az idõzónákhoz kapcsolódó többi funkciót. A példában az Egyesült Államok keleti idõzónájában elhelyezkedõ számítógépet láthatunk. A mi beállításaink természetesen a saját földrajzi helyzetünktõl függenek. User Confirmation Requested Would you like to set this machine's time zone now? [ Yes ] No Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Beállítja most a számítógép idõzónáját? [ Igen ] Nem A &gui.yes; gomb és az Enter billentyû segítségével kiválaszthatjuk az idõzóna beállítását. User Confirmation Requested Is this machine's CMOS clock set to UTC? If it is set to local time or you don't know, please choose NO here! Yes [ No ] Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges A számítógép órája az egységes világidõhöz (UTC) van beállítva? Ha a helyi idõhöz vagy nem tudjuk, akkor itt válasszuk a NEM gombot! Igen [ Nem ] A számítógépünk órájának beállításának megfelelõen válasszuk a &gui.yes; vagy &gui.no; gombot, és nyomjuk meg az Enter billentyût.
A térség kiválasztása
A nyilakkal kiválasztható a megfelelõ térség, amit aztán az Enter billentyûvel tudunk lezárni.
Az ország kiválasztása
A megfelelõ ország a nyílbillentyûkkel, valamint az Enter billentyûvel választható ki.
Az idõzóna kiválasztása
A nekünk megfelelõ idõzóna a nyilakkal választható meg, amit ezután az Enter billentyûvel tudunk jóváhagyni. Confirmation Does the abbreviation 'EDT' look reasonable? [ Yes ] No Az üzenet fordítása: Megerõsítés Ezek szerint az 'EDT' elfogadható? [ Igen ] Nem Erõsítsük meg, hogy az idõzóna helyes-e. Ha rendbenlevõnek látszik, nyomjuk meg az Enter billentyût a folytatáshoz. Linux binárisok használata User Confirmation Requested Would you like to enable Linux binary compatibility? [ Yes ] No A fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Engedélyezi a Linux binárisok futtatását? [ Igen ] Nem A &gui.yes; gomb kiválasztásával és az Enter lenyomásával megengedjük, hogy a Linuxra készült szoftvereket futtassunk &os;-n. A telepítõ ennek biztosításához még további csomagokat is fel fog rakni. Ha FTP-n keresztül telepítünk, akkor a számítógépnek csatlakoznia kell az internetre. Ilyenkor elõfordulhat, hogy az FTP szerveren nem találhatóak meg a &linux; kompatibilitással kapcsolatos csomagok. Ezeket azonban késõbb is telepíthetjük. Az egér beállításai Ezen beállítás használatával egy háromgombos egérrel lehetõségünk adódik a konzol és a felhasználói programok között kivágni és bemásolni szövegeket. Kétgombos egér használata esetén nézzük meg a &man.moused.8; man oldalán, miként tudjuk emulálni a háromgombos mûködést. A következõ példa egy nem USB-s (tehát PS/2-es vagy soros portra csatlakozó) egér beállítását illusztrálja: User Confirmation Requested Does this system have a PS/2, serial, or bus mouse? [ Yes ] No Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Csatlakozik a rendszeréhez PS/2-es, soros vagy buszos egér? [ Igen ] Nem A PS/2, soros vagy buszos egér használatához válasszuk a &gui.yes; gombot, illetve az USB-s egérhez pedig a &gui.no; gombot, majd nyomjuk meg az Enter billentyût.
Az egér által használt protokoll típusának beállítása
A nyílbillentyûk használatával keressük ki a Type (Típus) menüpontot és nyomjuk le az Enter billentyût.
Az egér protokolljának beállítása
A példában használt egér típusa PS/2, ezért itt a alapértelmezés szerint felkínált Auto megfelelõ. A protokoll megváltoztatásához a nyilakkal válasszunk ki egy másikat. Ezután gondoskodjunk róla, hogy az &gui.ok; gombot választottuk ki és a kilépéshez nyomjuk meg az Enter billentyût.
Az egér portjának beállítása
A nyílbillentyûkkel válasszuk ki a Port menüpontot és nyomjuk meg az Enter billentyût.
Az egér portjának kiválasztása
Mivel a példában szereplõ rendszerhez egy PS/2 egér csatlakozik, ezért az alapértelmezett PS/2 menüpont megfelelõnek tûnik. A port megváltoztatásához használjuk a nyilakat, majd nyomjuk le az Enter billentyût.
Az egérdémon engedélyezése
Befejezésül a egérhez tartozó démon aktiválásához és kipróbálásához válasszuk ki a nyilakkal az Enable (Engedélyezés) menüpontot.
Az egérdémon kipróbálása
Próbáljuk mozgatni a képernyõn megjelenõ egérkurzort, és ellenõrizzük, hogy a kurzor a mozdulatainknak megfelelõen reagál-e. Ha mindent rendben találunk, akkor válasszuk a &gui.yes; gombot és nyomjuk le az Enter billentyût. Ellenkezõ esetben az egeret nem jól állítottuk be — válasszuk a &gui.no; gombot és kísérletezzünk tovább más beállításokkal. Az utólagos beállítások folytatásához válasszuk elõször az Exit (Kilépés) menüpontot, majd nyomjuk meg az Enter billentyût. Csomagok telepítése A csomagok elõre lefordított binárisokat tartalmaznak, és használatukkal igen kényelmesen tudunk szoftvereket telepíteni. Szemléltetés céljából most bemutatjuk az egyik ilyen csomag telepítését. Természetesen igény szerint más csomagokat is hozzávehetünk. A telepítés után a sysinstall parancs használható további csomagok telepítésére. User Confirmation Requested The FreeBSD package collection is a collection of hundreds of ready-to-run applications, from text editors to games to WEB servers and more. Would you like to browse the collection now? [ Yes ] No Az üzenet fordítása: Felhasználói megerõsítés szükséges A FreeBSD csomaggyûjteménye többezernyi azonnal használható alkalmazást tartalmaz, a szövegszerkesztõktõl a játékokon keresztül a WEBszervereken át szinte mindent. Át kívánja lapozni most ezt a gyûjteményt? [ Igen ] Nem A &gui.yes; kiválasztása és az Enter lenyomása után a csomagválasztó képernyõ következik:
A csomagok kategóriájának kiválasztása
Ekkor csak az adott telepítõeszközön elérhetõ csomagok fognak megjelenni. Az összes csomagot a All (Mind) menüpont kiválasztásával láthatjuk, vagy leszûkíthetjük ezt egy adott kategóriára is. Álljunk a kiválasztott kategóriához tartozó menüpontra és nyomjuk meg az Enter billentyût. Ezután egy menü fogja felsorolni az adott kategórián belül telepíthetõ csomagokat:
Csomag kiválasztása
A példában a bash parancsértelmezõt választottuk ki. Válogassunk kedvünkre a csomagok között, és álljunk a telepíteni kívántakra, majd a Szóköz billentyû lenyomásával jelöljük be ezeket. Minden egyes csomag rövid leírása a képernyõ bal alsó sarkában olvasható. A Tab billentyû segítségével mozoghatunk az utoljára kiválasztott csomag, az &gui.ok; és &gui.cancel; gombok között. Miután bejelöltük az összes telepítésre szánt csomagot, a csomagválasztó menübe úgy tudunk visszatérni, ha a Tab billentyûvel átváltunk az &gui.ok; gombra és megnyomjuk meg az Enter billentyût. Ezeken felül a bal és jobb nyilak használhatóak az &gui.ok; és &gui.cancel; gombok közti váltásra. Ugyanezzel a módszerrel választható ki az &gui.ok; gomb is, ami után az Enter billentyû megnyomásával visszajutunk a csomagválasztó menübe.
Csomagok telepítése
A nyilakkal és a Tab billentyûvel válasszuk ki az [ Install ] (Telepítés) gombot és nyomjuk meg az Enter billentyût. Ekkor meg kell erõsítenünk a csomagok telepítését:
Csomagok telepítésének megerõsítése
Az &gui.ok; kiválasztása majd az Enter billentyû lenyomása indítja el a csomagok telepítését. A telepítés befejezéséig különbözõ üzenetek fognak megjelenni. Figyeljünk az ilyenkor felbukkanó hibaüzenetekre! A beállítások véglegesítése a csomagok telepítése után folytatódik. Amennyiben egyetlen csomagot sem választottunk és szeretnénk továbblépni, akkor is az Install (Telepítés) gombot válasszuk. Felhasználók és csoportok felvétele A telepítés során legalább egy felhasználót érdemes hozzáadnunk a rendszerhez, mivel a rendszer használatához így nem kell root felhasználóként bejelentkezni. Általánosságban véve ahhoz egyébként is kicsi a gyökérpartíció, hogy root felhasználóként (rendszeradminisztrátorként) futtassunk rajta programokat, és gyorsan be is telik. A nagyobb veszélyt azonban itt olvashatjuk: User Confirmation Requested Would you like to add any initial user accounts to the system? Adding at least one account for yourself at this stage is suggested since working as the "root" user is dangerous (it is easy to do things which adversely affect the entire system). [ Yes ] No Felhasználói megerõsítés szükséges Szeretnénk mosta rendszerbe felvenni felhasználói fiókokat? Ebben a lépésben legalább egy felhasználó felvétele javasolt, hiszen "root" felhasználóként veszélyes dolgozni (mivel így könnyen tehetünk olyan dolgokat, amelyek káros hatással lehetnek rendszerünkre). [ Igen ] Nem Ezért válasszuk a &gui.yes; gombot és az Enter billentyû lenyomásával lépjünk tovább a felhasználók felvételéhez.
Felhasználók kiválasztása
A nyílbillentyûkkel válasszuk ki a User (Felhasználó) menüpontot és nyomjuk meg az Enter billentyût.
A felhasználó adatainak megadása
Amikor a Tab billentyûvel lépkedünk a kitöltendõ mezõk között, a képernyõ alsó részén az alábbi leírások magyarázzák az egyes mezõk tartalmát: Login ID (Bejelentkezési azonosító) Az új felhasználó bejelentkezési neve (kötelezõ). UID (Felhasználói azonosító) A felhasználó számszerû azonosítója (automatikusan létrejön, ha üresen hagyjuk). Group (Csoport) A felhasználó bejelentkezési csoportjának neve (automatikusan létrejön, ha üresen hagyjuk). Password (Jelszó) A felhasználó jelszava (óvatosan bánjunk ezzel a mezõvel!) Full name (Teljes név) A felhasználó teljes neve (megjegyzés). Member groups (További csoportok) A felhasználó ezen csoportoknak is tagja (tehát rendelkezik az engedélyeikkel). Home directory (Felhasználói könyvtár) A felhasználó saját könyvtára (ha üresen hagyjuk, az alapértelmezés szerint töltõdik ki). Login shell (Parancsértelmezõl) A felhasználó által használt parancsértelmezõ (ha üresen hagyjuk, az alapértelmezés szerint töltõdik, mint például /bin/sh). Az ábrán a bejelentkezés után használt parancsértelmezõt a /bin/sh parancsértelmezõrõl a /usr/local/bin/bash parancsértelmezõre változtattuk, így most a korábban telepített bash parancsértelmezõt fogjuk használni. Itt ne is próbáljunk nem létezõ parancsértelmezõt kiválasztani, hiszen ekkor nem tudunk majd bejelentkezni. A BSD világban egyébként a C shell a leggyakrabban használt, amelyet a /bin/tcsh megadásával választhatjuk ki. Az ábrán szereplõ felhasználót ezenkívül még a wheel csoportba is felvettük, aminek köszönhetõen képes lesz a rendszerünkben a root felhasználói jogaival rendelkezõ rendszeradminisztrátorrá válni. Amikor mindent megfelelõnek találunk, nyomjunk az &gui.ok; gombra és ekkor ismét a felhasználók és csoportok karbantartását tartalmazó menü jelenik meg:
Kilépés a felhasználók és csoportok menüjébõl
Csoportokat is létre tudunk hozni, amennyiben erre szükségünk lenne. Ez a rész a telepítés befejezése után továbbra is elérhetõ a sysinstall parancs segítségével. Amikor befejeztük a felhasználók hozzáadását, a nyilakkal válasszuk ki az Exit (Kilépés) menüpontot és a telepítés folytatásához nyomjuk meg az Enter billentyût. A <username>root</username> felhasználó jelszavának megadása Message Now you must set the system manager's password. This is the password you'll use to log in as "root". [ OK ] [ Press enter or space ] Fordítása: Üzenet Most meg kell adnia a rendszergazda jelszavát. Ezt a jelszót kell a "root" felhasználó bejelentkezésekor használni. [ OK ] [ Nyomja le az Enter vagy a Szóköz billentyût ] A root felhasználó jelszavának beállításához nyomjuk meg az Enter billentyût. A jelszót kétszer kell megadnunk. Felesleges megemlíteni, hogy gondoskodjunk arról az esetrõl is, ha véletlenül elfelejtenénk ezt a jelszót. Megemlítjük, hogy az itt begépelt jelszó nem lesz látható és a betûk helyett sem jelennek meg csillagok. New password: Retype new password : A jelszó sikeres megadása után a telepítés folytatódik. Kilépés a telepítõbõl Ha be szeretnénk még állítani egyéb hálózati szolgáltatást vagy valamilyen más konfigurációs lépést kívánunk még elvégezni, ezen a ponton megtehetjük vagy a telepítés után a sysinstall parancs kiadásával. User Confirmation Requested Visit the general configuration menu for a chance to set any last options? Yes [ No ] Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Végignézi még utoljára a beállításokat arra az esetre, ha véletlenül kihagytunk volna valamit? Igen [ Nem ] Ha a nyilakkal a &gui.no; gomnbot választjuk, majd megnyomjuk rajta az Enter billentyût, akkor visszatérünk a telepítõ fõmenüjébe.
Kilépés a telepítõbõl
Válasszuk ki a nyílbillentyûkkel a [X Exit Install] (Kilépés a telepítõbõl) gombot és nyomjuk meg az Enter billentyût. Ezután meg kell erõsítenünk kilépési szándékunkat: User Confirmation Requested Are you sure you wish to exit? The system will reboot (be sure to remove any floppies/CDs/DVDs from the drives). [ Yes ] No Fordítás: Felhasználói megerõsítés szükséges Valóban ki akar lépni? A rendszer ezt követõen újra fog indulni (ezért ne felejtsük el eltávolítani az összes floppyt, CD-t és DVD-t a meghajtókból)! [ Igen ] Nem Válasszuk a &gui.yes; gombot és ha floppyról indítottuk a rendszert, akkor azt vegyük ki a meghajtóból. A CD-meghajtó egészen az újraindítás megkezdéséig zárolt lesz, ezért csak ekkor tudjuk (gyorsan) kivenni a meghajtóból a lemezt. A rendszer újraindul, legyünk résen és figyeljük a megjelenõ hibaüzeneteket, errõl bõvebben lásd a ban. Tom Rhodes Írta: További hálózati szolgálatások beállítása A hálózati szolgáltatások terén csekély tapasztalattal rendelkezõ kezdõ felhasználók számára ijesztõ lehet ezek beállítása. A hálózatok és többek közt az internet kezelése napjaink modern operációs rendszereink, így a &os;-nek is az egyik fontos területe. Ezért nagyon hasznos ismernünk valamennyire a &os; által felkínált hálózati lehetõségeket. A telepítés közben ezért a felhasználónak tisztában kell lennie a rendelkezésére álló szolgáltatásokkal. A hálózati szolgáltatások olyan programok, amelyek a hálózat minden részérõl fogadnak adatokat. Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ezek a programok ne tehessenek semmilyen kárt. Sajnos a programozók sem tökéletesek, és az idõk során már elõfordult párszor, hogy a hálózati szolgáltatásokban maradtak hibák, amelyek kihasználásával a támadók rossz dolgokat tudtak csinálni. Ezért fontos, hogy csak is azokat a szolgáltatásokat engedélyezzük, amelyekre ténylegesen szükségünk van. Ha nem tudjuk eldönteni, akkor az a legjobb, ha egészen addig egyiket sem engedélyezzük, amíg valóban szükségünk nem lesz rájuk. A sysinstall újbóli elindításával vagy az /etc/rc.conf megfelelõ beállításával mindig tudunk új szolgáltatásokat aktiválni. A Networking (Hálózatok) menüpont kiválasztása után valami ilyesmit láthatunk:
A hálózati beállítások menüjének felsõ szintje
Ezek közül a Interfaces (Csatolók), vagyis az elsõ menüpontról korábban már szó esett a ban, ezért ez most nyugodtan kihagyható. Az AMD menüpont kiválasztásával engedélyezzük a BSD automatikus csatlakoztatásokért felelõs segédeszközét (AMD, az AutoMounter Daemon). Ezt általában az NFS protokollal (lásd lentebb) együtt szokás használni a távoli állományrendszerek automatikus csatlakoztatásához. Itt nincs szükség semmilyen különleges beállításra. A következõ sorban az AMD Flags (Az AMD beállításai) menüpont szerepel. Kiválasztása után az AMD beállításait bekérõ ablak fog felbukkani. Ez már számos alapértelmezett beállítást tartalmaz: -a /.amd_mnt -l syslog /host /etc/amd.map /net /etc/amd.map A kapcsolóval adjuk meg a csatlakozási pontok alapértelmezett helyét, amely ebben az esetben az /.amd_mnt. A kapcsolóval adjuk meg az alapértelmezett log (napló) állományt, habár a syslogd használata során az összes naplózási tevékenység a rendszer naplózó démonján fut majd keresztül. A /host könyvtárba fognak csatlakozni a távoli gépek exportált állományrendszerei, míg a /net könyvtárba a különbözõ IP-címekrõl exportált állományrendszerek kerülnek csatlakoztatásra. Az /etc/amd.map állomány tartalmazza az AMD exportjainak alapértelmezett beállításait. FTP anonim Az Anon FTP menüponton keresztül engedélyezhetjük az anonim FTP kapcsolatokat. A menüpont kiválasztásával számítógépünket egy anonim FTP szerverré tehetjük, azonban legyünk tekintettel a beállításhoz tartozó biztonsági veszélyekkel! A kiválasztásakor egy ablak tájékoztat minket a beállítás részleteirõl és felmerülõ biztonsági kockázatokról. A Gateway (Átjáró) menüpont használatával a korábbiakban tárgyaltak szerint állíthatjuk be számítógépünket hálózati átjárónak. Ugyanekkor a Gateway menüben nyílik lehetõségük kikapcsolni ezt a beállítást, amennyiben a telepítési folyamat korábbi lépései során véletlenül engedélyeztük volna. Az Inetd menüpont segítségével beállíthatjuk, vagy akár teljesen ki is kapcsolhatjuk a korábban tárgyalt &man.inetd.8; démont. A Mail (Levelezés) menüpontban beállíthatjuk a rendszer alapértelmezett MTA avagy levéltovábbító ügynökét (Mail Transfer Agent). Ennek hatására a következõ menü jelenik meg:
Az alapértelmezett MTA kiválasztása
Itt válaszhatunk, hogy a különbözõ levélküldõ rendszerek közül melyiket telepítsük alapértelmezettként. Egy ilyen alkalmazás lényegében nem több, mint egy levélküldésre használt szerver, amely továbbítja a rendszerben vagy az interneten található felhasználók számára a leveleket. A Sendmail választásával a &os; alapból felkínált megoldását, a népszerû sendmail szervert telepíthetjük. A Sendmail local (Helyi Sendmail) menüpont kiválasztásával szintén a sendmail lesz a telepítendõ levélküldõ szerver, azonban nem lesz képes az internetrõl érkezõ leveleket fogadni. Az itt felsorolt többi beállítás, tehát a Postfix és Exim, a Sendmail beállításához hasonlóan zajlik. Mind a kettõ elektronikus levelek kézbesítésére használható, azonban bizonyos felhasználók a sendmail helyett inkább ezek valamelyikét használják. Valamelyik vagy éppen semelyik levéltovábbító szerver kiválasztása után az NFS client (NFS kliens) beállítására vonatkozó menü jelentkezik. Az NFS client beállításával a rendszerünk NFS szerverekkel lesz képes kapcsolatba lépni. Egy ilyen NFS szerver az NFS protokoll segítségével a hálózaton keresztül elérhetõvé tesz állományrendszereket. Ha gépünk független, akkor nem fontos kiválasztanunk ezt a menüpontot. A rendszernek késõbb további beállításokra is szüksége lehet, amelyekrõl az ban olvashatunk részletesebben. Az NFS server (NFS szerver) menüpont kiválasztásával hozzájárulunk, hogy rendszerünk NFS szerverként üzemeljen. Ehhez meg kell adnunk az RPC, vagyis a távoli eljáráshívások kiszolgálásának elindításához szükséges adatokat is. Az RPC használatával a különbözõ kiszolgálók és programok között tudjuk vezérelni a kapcsolatot. A sorban az Ntpdate beállítása következik, ahol az idõszinkronizációhoz kapcsolódó opciókat találjuk. Kiválasztásakor az ábrán szereplõhöz hasonló menü fog megjelenni:
Az Ntpdate beállítása
Ebbõl a menübõl válasszuk ki a hozzánk legközelebb levõ szevert. Egy közeli szerver megadásával az idõszinkronizáció sokkalta pontosabbá válik, mivel a tõlünk távolabbi szerverek kapcsolatának késleltetése nagyobb lehet. A következõ beállítás az PCNFSD. Ennek kiválasztása során a Portgyûjteménybõl telepítésre kerül a net/pcnfsd csomag. Ez lényegében egy hasznos segédprogram, amellyel olyan operációs rendszerek számára tudunk hitelesítést szolgáltatni az NFS használata során, amelyek maguktól erre nem képesek, mint például a µsoft; &ms-dos; rendszere. A többi beállítás megtekintéséhez egy kicsit lejjebb kell haladnunk a listában:
A hálózati beállítások menüjének alsó szintje
Az &man.rpcbind.8; és &man.rpc.statd.8;, valamint az &man.rpc.lockd.8; segédprogramok mind a távoli eljáráshívásokhoz (Remote Procedure Call, RPC) használhatóak. Az rpcbind segédprogram az NFS szerverei és kliensei között felügyeli a kapcsolatot, ezért a használata az NFS szerverek és kliensek mûködéséhez elengedhetetlen. Az állapot figyeléséhez az rpc.statd démon felveszi a kapcsolatot a többi gépen futó rpc.statd démonokkal. A jelentett állapotok általában a /var/db/statd.status állományban találhatóak. Itt a következõként felsorolt elem az rpc.lockd, amelynek kiválasztásával állományzárolási szolgáltatásokat érhetünk el. Ezt többnyire az rpc.statd démonnal együtt alkalmazzák a zárolásokat kérõ gépek és a kérések gyakoriságának nyilvántartására. Míg ezekkel a beállításokkal gyönyörûen nyomon lehet követni a mûködést, az NFS szerverek és kliensek megfelelõ mûködéséhez nem kötelezõ a használatuk. Ahogy haladunk tovább a listában, a következõ elem a Routed, vagyis az útválasztásért felelõs démon lesz. A &man.routed.8; segédprogram a hálózati útválasztó táblázatokat tartja karban, felderíti az elérhetõ útválasztókat és kérésre bármelyik hozzá fizikailag csatlakozó gép számára átadja az általa nyilvántartott útválasztási adatokat. Ezt leginkább a helyi hálózat átjárójaként mûködõ számítógépek használják. Kiválasztásakor egy ablak fog rákérdezni a segédprogram helyére. Az itt alapból felkínált érték általában megfelelõ, ezért nyugtázhatjuk az Enter billentyû lenyomásával. Ezt követõen egy másik menü jelenik meg, ahol a routed beállításait adhatjuk meg. Itt alapértelmezés szerint a kapcsoló szerepel. A következõ sor az Rwhod beállításé, aminek kiválasztásával el tudjuk indíttatni az &man.rwhod.8; démont a rendszer elindítása során. Az rwhod segédprogram a rendszerüzeneteket a hálózaton idõközönként szétküldi vagy figyelõ (consumer) módban összegyûjti ezeket. Ennek pontosabb részleteit az &man.ruptime.1; és &man.rwho.1; man oldalakon találhatjuk meg. Az &man.sshd.8; démoné az utolsó elõtti beállítás. Ez az OpenSSH biztonságos shell szervere, melyet a szabványos telnet és FTP szerverek helyett ajánlanak. Az sshd szerver tehát két gép közti biztonságos, titkosított kapcsolatok létrehozására használható. A lista végén a TCP Extensions (TCP kiterjesztések) menüpontot találhatjuk. Segítségével a TCP RFC 1323 és RFC 1644 dokumentumokban leírt kiterjesztéseinek használatát engedélyezhetjük. Ezzel egyes gépek esetén felgyorsulhat a kapcsolat, azonban más esetekben pedig eldobódhat. Ez szerverek használatánál nem ajánlott, viszont független gépeknél kifizetõdõ lehet. Most, miután beállítottuk a hálózati szolgáltatásokat, lépjünk vissza a lista elején található X Exit (Kilépés) menüpontra és folytassuk a beállítást a következõ opcióval, vagy egyszerûen az X Exit kétszeri kiválasztásával, majd a [X Exit Install] (Kilépés a telepítõbõl) gomb lenyomásával lépjünk ki a sysinstall programból. A &os; indulása A &os;/&arch.i386; indulása Ha minden remekült ment, a képernyõn lentrõl felfelé gördülõ üzeneteket fogunk látni, majd a rendszer várni fog tõlünk egy bejelentkezési nevet. A kiírt üzeneteket között a Scroll Lock lenyomása után a PgUp és PgDn billentyûk használatával tudunk lapozni. A Scroll Lock ismételt lenyomásával visszatérünk a bejelentkezéshez. Nem minden esetben lesz látható az összes üzenet (a puffer végessége miatt), de miután bejelentkeztünk, ezeket a dmesg parancs kiadásával is megnézhetjük. Bejelentkezni a telepítéskor megadott felhasználói név/jelszó párossal tudunk (a példában ez most rpratt). Lehetõleg ne jelentkezzünk be root felhasználóként! A rendszer indításakor jellemzõen elõforduló üzenetek (a verzióra vonatkozó adatokat kihagytuk): Copyright (c) 1992-2002 The FreeBSD Project. Copyright (c) 1979, 1980, 1983, 1986, 1988, 1989, 1991, 1992, 1993, 1994 The Regents of the University of California. All rights reserved. Timecounter "i8254" frequency 1193182 Hz CPU: AMD-K6(tm) 3D processor (300.68-MHz 586-class CPU) Origin = "AuthenticAMD" Id = 0x580 Stepping = 0 Features=0x8001bf<FPU,VME,DE,PSE,TSC,MSR,MCE,CX8,MMX> AMD Features=0x80000800<SYSCALL,3DNow!> real memory = 268435456 (262144K bytes) config> di sn0 config> di lnc0 config> di le0 config> di ie0 config> di fe0 config> di cs0 config> di bt0 config> di aic0 config> di aha0 config> di adv0 config> q avail memory = 256311296 (250304K bytes) Preloaded elf kernel "kernel" at 0xc0491000. Preloaded userconfig_script "/boot/kernel.conf" at 0xc049109c. md0: Malloc disk Using $PIR table, 4 entries at 0xc00fde60 npx0: <math processor> on motherboard npx0: INT 16 interface pcib0: <Host to PCI bridge> on motherboard pci0: <PCI bus> on pcib0 pcib1: <VIA 82C598MVP (Apollo MVP3) PCI-PCI (AGP) bridge> at device 1.0 on pci0 pci1: <PCI bus> on pcib1 pci1: <Matrox MGA G200 AGP graphics accelerator> at 0.0 irq 11 isab0: <VIA 82C586 PCI-ISA bridge> at device 7.0 on pci0 isa0: <ISA bus> on isab0 atapci0: <VIA 82C586 ATA33 controller> port 0xe000-0xe00f at device 7.1 on pci0 ata0: at 0x1f0 irq 14 on atapci0 ata1: at 0x170 irq 15 on atapci0 uhci0: <VIA 83C572 USB controller> port 0xe400-0xe41f irq 10 at device 7.2 on pci0 usb0: <VIA 83C572 USB controller> on uhci0 usb0: USB revision 1.0 uhub0: VIA UHCI root hub, class 9/0, rev 1.00/1.00, addr 1 uhub0: 2 ports with 2 removable, self powered chip1: <VIA 82C586B ACPI interface> at device 7.3 on pci0 ed0: <NE2000 PCI Ethernet (RealTek 8029)> port 0xe800-0xe81f irq 9 at device 10.0 on pci0 ed0: address 52:54:05:de:73:1b, type NE2000 (16 bit) isa0: too many dependant configs (8) isa0: unexpected small tag 14 fdc0: <NEC 72065B or clone> at port 0x3f0-0x3f5,0x3f7 irq 6 drq 2 on isa0 fdc0: FIFO enabled, 8 bytes threshold fd0: <1440-KB 3.5" drive> on fdc0 drive 0 atkbdc0: <keyboard controller (i8042)> at port 0x60-0x64 on isa0 atkbd0: <AT Keyboard> flags 0x1 irq 1 on atkbdc0 kbd0 at atkbd0 psm0: <PS/2 Mouse> irq 12 on atkbdc0 psm0: model Generic PS/2 mouse, device ID 0 vga0: <Generic ISA VGA> at port 0x3c0-0x3df iomem 0xa0000-0xbffff on isa0 sc0: <System console> at flags 0x1 on isa0 sc0: VGA <16 virtual consoles, flags=0x300> sio0 at port 0x3f8-0x3ff irq 4 flags 0x10 on isa0 sio0: type 16550A sio1 at port 0x2f8-0x2ff irq 3 on isa0 sio1: type 16550A ppc0: <Parallel port> at port 0x378-0x37f irq 7 on isa0 ppc0: SMC-like chipset (ECP/EPP/PS2/NIBBLE) in COMPATIBLE mode ppc0: FIFO with 16/16/15 bytes threshold ppbus0: IEEE1284 device found /NIBBLE Probing for PnP devices on ppbus0: plip0: <PLIP network interface> on ppbus0 lpt0: <Printer> on ppbus0 lpt0: Interrupt-driven port ppi0: <Parallel I/O> on ppbus0 ad0: 8063MB <IBM-DHEA-38451> [16383/16/63] at ata0-master using UDMA33 ad2: 8063MB <IBM-DHEA-38451> [16383/16/63] at ata1-master using UDMA33 acd0: CDROM <DELTA OTC-H101/ST3 F/W by OIPD> at ata0-slave using PIO4 Mounting root from ufs:/dev/ad0s1a swapon: adding /dev/ad0s1b as swap device Automatic boot in progress... /dev/ad0s1a: FILESYSTEM CLEAN; SKIPPING CHECKS /dev/ad0s1a: clean, 48752 free (552 frags, 6025 blocks, 0.9% fragmentation) /dev/ad0s1f: FILESYSTEM CLEAN; SKIPPING CHECKS /dev/ad0s1f: clean, 128997 free (21 frags, 16122 blocks, 0.0% fragmentation) /dev/ad0s1g: FILESYSTEM CLEAN; SKIPPING CHECKS /dev/ad0s1g: clean, 3036299 free (43175 frags, 374073 blocks, 1.3% fragmentation) /dev/ad0s1e: filesystem CLEAN; SKIPPING CHECKS /dev/ad0s1e: clean, 128193 free (17 frags, 16022 blocks, 0.0% fragmentation) Doing initial network setup: hostname. ed0: flags=8843<UP,BROADCAST,RUNNING,SIMPLEX,MULTICAST> mtu 1500 inet 192.168.0.1 netmask 0xffffff00 broadcast 192.168.0.255 inet6 fe80::5054::5ff::fede:731b%ed0 prefixlen 64 tentative scopeid 0x1 ether 52:54:05:de:73:1b lo0: flags=8049<UP,LOOPBACK,RUNNING,MULTICAST> mtu 16384 inet6 fe80::1%lo0 prefixlen 64 scopeid 0x8 inet6 ::1 prefixlen 128 inet 127.0.0.1 netmask 0xff000000 Additional routing options: IP gateway=YES TCP keepalive=YES routing daemons:. additional daemons: syslogd. Doing additional network setup:. Starting final network daemons: creating ssh RSA host key Generating public/private rsa1 key pair. Your identification has been saved in /etc/ssh/ssh_host_key. Your public key has been saved in /etc/ssh/ssh_host_key.pub. The key fingerprint is: cd:76:89:16:69:0e:d0:6e:f8:66:d0:07:26:3c:7e:2d root@k6-2.example.com creating ssh DSA host key Generating public/private dsa key pair. Your identification has been saved in /etc/ssh/ssh_host_dsa_key. Your public key has been saved in /etc/ssh/ssh_host_dsa_key.pub. The key fingerprint is: f9:a1:a9:47:c4:ad:f9:8d:52:b8:b8:ff:8c:ad:2d:e6 root@k6-2.example.com. setting ELF ldconfig path: /usr/lib /usr/lib/compat /usr/X11R6/lib /usr/local/lib a.out ldconfig path: /usr/lib/aout /usr/lib/compat/aout /usr/X11R6/lib/aout starting standard daemons: inetd cron sshd usbd sendmail. Initial rc.i386 initialization:. rc.i386 configuring syscons: blank_time screensaver moused. Additional ABI support: linux. Local package initialization:. Additional TCP options:. FreeBSD/i386 (k6-2.example.com) (ttyv0) login: rpratt Password: Az RSA és DSA kulcsok generálása a lassabb gépeken sokág is eltarthat, habár ez mindig csak a friss telepítések utáni elsõ indításkor történik meg. A rendszer késõbbi indulásai ettõl már gyorsabbak lesznek. Ha X szervert is beállítottunk és választottunk hozzá egy alapértelmezett munkakörnyezetet, akkor ezt a parancssorból a startx kiadásával elindíthatjuk el. A &os;/&arch.alpha; indulása Alpha Ahogy a telepítés befejezõdõtt, az SRM konzolból valami ilyesmi begépelésével tudjuk elindítani a &os;-t: >>>BOOT DKC0 Ezzel utasítjuk a firmware-t, hogy indítsa el a rendszert a megadott lemezrõl. A &os; jövõbeni automatikus indításához használjuk az alábbi parancsokat: >>> SET BOOT_OSFLAGS A >>> SET BOOT_FILE '' >>> SET BOOTDEF_DEV DKC0 >>> SET AUTO_ACTION BOOT A rendszer indításakor megjelenõ üzenetek hasonló (de nem teljesen azonosak) lesznek az &i386; architektúrán induló &os; esetéhez. A &os; leállítása Fontos, hogy mindig szabályosan állítsuk le az operációs rendszert, ne kapcsoljuk ki csak úgy egyszerûen a számítógépünket! A leállításhoz elõször a su parancs kiadásával, majd itt a root jelszavának megadásával vegyük fel az ehhez szükséges rendszeradminisztrátori jogosultságokat. Ez viszont csak abban az esetben fog mûködni, ha a felhasználónk tagja a wheel csoportnak. Minden más esetben egyszerûen jelentkezzünk be root felhasználóként és használjuk a shutdown -h now parancsot. The operating system has halted. Please press any key to reboot. A fenti üzenet jelzi, hogy a leállító parancs kiadása után már kikapcsolhatjuk a számítógépet, vagy ha ehelyett egy billentyût nyomunk le, akkor a gép újraindul. A Ctrl Alt Del billentyûkombináció használatával is újra tudjuk indítani a rendszert, azonban ez normál mûködés közben nem ajánlott. Hibakeresés telepítés hibakeresés A most következõ szakaszban azokra a telepítés során felmerülõ problémákra próbálunk meg megoldásokat adni, amelyeket eddig már sokan jeleztek nekünk. Ezek mellett szerepel néhány kérdés és válasz is a &os; és az &ms-dos; vagy &windows; közös használatáról. Mit tegyünk ha valami nem mûködik A PC architektúra különféle korlátozásai miatt szinte lehetetlen 100%-ban megbízhatóvá tenni az eszközök felderítését, azonban ennek hibája kapcsán néhány dolgot még tenni tudunk. Ellenõrizzük a Hardware Notes (Hardverjegyzék) címû dokumentumban, hogy az adott hardvert a &os; valóban ismeri. Amennyiben a hardvereszközünket a rendszer ismeri, azonban még mindig jelentkeznek fagyások vagy egyéb gondok, készítenünk kell egy saját rendszermagot. Ezzel olyan eszközök támogatását is beépíthetjük a rendszermagba, amelyek eredetileg nem szerepelnek a GENERIC rendszermagban. A telepítéshez készített rendszerindító lemezeken található rendszermag a legtöbb eszközt a gyári IRQ, IO-cím és DMA csatorna beállításaik mentén próbálja felkutatni. Ha viszont a hardverünket átállítottuk, ennek megfelelõen módosítanunk kell a rendszermag beállításait és újra kell fordítanunk, hogy a &os; tudja, hol is keresse az eszközt. Olyan is adódhat, hogy egy nem létezõ eszköz keresése egy utána keresendõ másik, jelenlevõ eszköz felkutatását akadályozza meg. Ilyenkor az ütközõ meghajtókat le kell tiltani. Egyes problémák elkerülhetõek vagy csillapíthatóak a különbözõ hardverösszetevõk, különösen az alaplapi firmware frissítésével. Az alaplap firmware-jére sokszor csak BIOS-ként hivatkoznak, és a legtöbb alaplap- vagy számítógépgyártó honlapján találhatjuk meg ezeket, valamint a rájuk vonatkozó utasításokat. A legtöbb gyártó azonban erõsen tiltakozik az alaplapi BIOS-frissítések ellen, és csak indokolt esetekben, például kritikus javításoknál javasolják. A frissítés kimenetele lehet rossz is, aminek következménye a BIOS tartós károsodása. Az &ms-dos; és &windows; állományrendszereinek használata A &os; jelenleg nem támogatja a Double Space™ alkalmazással tömörített állományrendszereket, ezért a &os; csak úgy tud az adataihoz hozzáférni, ha elõtte kitömörítjük ezeket. Ezt a Start menü Programs (Programok) > System Tools (Rendszereszközök) menüjében található Compression Agent (Lemeztömörítés) elindításával tehetjük meg. A &os; támogatja az &ms-dos; alapú (gyakran csak FAT típusúnak nevezett) állományrendszereket. A &man.mount.msdosfs.8; parancs segítségével az ilyen rendszerek könnyedén becsatlakoztathatók a már létezõ könyvtárszerkezetbe, amivel így el tudjuk érni a tartalmát. A &man.mount.msdosfs.8; programot általában nem közvetlenül hívjuk meg, hanem az /etc/fstab vagy a &man.mount.8; segédprogram megfelelõ paraméterezésével. Az /etc/fstab állományban általában így néz ki egy ilyen sor: /dev/ad0sN /dos msdosfs rw 0 0 A mûvelet végrehajtásához a /dos könyvtárnak már léteznie kell. Az /etc/fstab pontos formátumával kapcsolatban a &man.fstab.5; man oldalt olvassuk el. Az &ms-dos; állományrendszerek esetében a &man.mount.8; parancsot többnyire így adjuk ki: &prompt.root; mount -t msdosfs /dev/ad0s1 /mnt Ebben a példában a &ms-dos; állományrendszer az elsõdleges merevlemez elsõ partícióján helyezkedik el. A mi helyzetünk ettõl eltérõ lehet, ezért ehhez vizsgáljuk meg a dmesg és mount parancsok kimeneteit. Segítségükkel elegendõ információt tudunk összeszedni a gépünkön található partíciók kiosztásáról. Elõfordulhat, hogy a &os; a többi operációs rendszertõl eltérõ módon számozza a slice-okat (vagyis az &ms-dos; partíciókat). Konkrétan: a kiterjesztett &ms-dos; partíciók általában nagyobb sorszámot kapnak, mint az elsõdleges &ms-dos; partíciók. Az &man.fdisk.8; segédprogram segíthet megállapítani, hogy mely slice-ok tartoznak a &os;-hez és melyek más operációs rendszerekhez. A &man.mount.ntfs.8; parancs használatával az NTFS partíciók hasonló módon csatlakoztathatóak. Kérdések és válaszok A rendszeren teljesen lemerevedik, amikor az indítás során eszközöket próbál megtalálni, vagy furcsán viselkedik a telepítés során, esetleg a floppy meghajtót nem is keresi. A &os; az i386, amd64 és ia64 platformokon az indítás közben az eszközök felderítésében erõsen építkeznek a rendszeren elérhetõ ACPI szolgáltatásra. Sajnos még mindig vannak hibák az ACPI meghajtóban, az alaplapokban és a BIOS-okban. A rendszerbetöltõ harmadik fokozatában viszont az hint.acpi.0.disabled megadásával kikapcsolható az ACPI használata: set hint.acpi.0.disabled="1" Ez a beállítás a rendszer minden egyes indításakor törlõdik, ezért a hint.acpi.0.disabled="1" bejegyzést fel kell vennünk a /boot/loader.conf állományba. A rendszerbetöltõ mûködésérõl részletesebben a ban olvashatunk. A &os; telepítése után elõször indítom el a merevlemezrõl a rendszert, a rendszermag betöltõdik és nekilát felkutatni a hardvereszközöket, azonban megáll a következõ üzenettel: changing root device to ad1s1a panic: cannot mount root Mi lehet a gond? Mit tegyek? Mit jelent a bios_drive:interface(unit,partition)kernel_name a rendszerindítás során megjelenõ súgóban? Ez egy régóta fennálló probléma olyan rendszerek esetén, ahol a rendszerindításhoz használt lemez nem az elsõ. A BIOS a &os;-tõl eltérõ sorszámozást használ, és az általa alkalmazott megfeleltetések megfejtése nehézkes. Amikor a rendszer indítására használt lemez nem az elsõ lemez a rendszerünkben, segítenünk kell a &os;-nek a megtalálásában. Két gyakori helyzet alakulhat ki, és mind a kettõben el kell árulnunk a &os;-nek, hogy hol található a rendszer indításához használható gyökér állományrendszer. Ezt a lemez BIOS-ban nyilvántartott sorszámának, típusának és a neki megfelelõ &os; szerinti lemezszám megadásával tehetjük meg. Az elsõ szituációban két IDE-lemezünk van, mind a kettõt masterként állítottuk be a hozzájuk tartozó IDE-buszokon, és a közülük a másodikról akarjuk indítani a &os;-t. A BIOS ezeket 0. és 1. lemezként látja, miközben a &os; pedig ad0 és ad2 eszközként. A &os; 1. BIOS-számozású lemezen van, amelynek a típusa ad és a &os; szerinti a 2 sorszámot viseli. Ezért ezt kell használnunk: 1:ad(2,a)kernel Ha az elsõdleges buszon van egy slave meghajtónk, akkor mindez nem szükséges (és valószínûleg rossz is). A második szituációban egy SCSI-lemezrõl akarjuk indítani a rendszert, miközben egy vagy több IDE-lemez is található a gépünkben. Ebben az esetben a &os; szerinti sorszám kisebb lesz, mint a BIOS szerinti. Ha tehát a két IDE-lemezünk mellett van még egy SCSI-lemez is, akkor annak a BIOS szerinti sorszáma 2, a típusa da és a &os; szerinti sorszáma pedig 0. Ennek megfelelõen a 2:da(0,a)kernel sorral tudjuk elárulni a &os;-nek, hogy a BIOS szerint 2. lemezrõl akarjuk indítani, amely a rendszerben található elsõ SCSI-lemeznek felel meg. Ha csak egy IDE-lemezünk van, akkor a sort kezdjük az 1: beírásával. Miután megtaláltuk a megfelelõ értékeket, a hozzá tartozó sort egy szövegszerkesztõ segítségével tegyük közvetlenül a /boot.config állományba. A &os; ezen állomány tartalmát fogja alapból felhasználni a boot: bekérésénél, hacsak másképpen nem utasítjuk. A telepítés után elõször próbálom meg elindítani a merevlemezrõl a &os;-t, azonban a rendszerválasztó mindig csak F? opciókat kínál fel, és a rendszer indítása sem halad tovább. A &os; telepítése során rosszul adtunk meg a partíciószerkesztõben a merevlemezhez tartozó geometriát. Menjünk vissza a partíciószerkesztõhöz és adjuk meg újra a merevlemezünk helyes geometriáját. Ennek használatához pedig a &os;-t is újra kell telepítenünk. Ha egyáltalán képtelenek vagyunk megállapítani a merevlemezhez tartozó geometriát, akkor próbáljuk meg ezt: a lemez elején hozzunk létre egy kis méretû DOS partíciót és rakjuk utána a &os;-t. Amikor a telepítõprogram észreveszi a DOS partíciót, megpróbálja magától kikövetkeztetni belõle a helyes geometriát, ami általában mûködik is. Ez a tanács ugyan már nem érvényes, de álljon itt felvilágosításként:
Ha teljesen egy &os; alapú szerver vagy munkaállomás kialakítására szánjuk a számítógépünket, és nem törõdünk a DOS-szal, Linuxszal és a többi operációs rendszerrel történõ (jövõbeli) kompatibilitással, használhatjuk akár az egész lemezt is (a partíciószerkesztõben ez az A opció). Ezzel egy olyan nem szabványos beállítást engedélyezünk, amivel a &os; elfoglalja a lemezt annak legelsõ szektorától a legutolsó szektoráig. Ilyenkor ugyan el tudunk tekinteni a geometriával kapcsolatos beállításoktól, azonban így a &os;-n kívül semmilyen más operációs rendszert nem tudunk majd futtatni a gépen.
A rendszer megtalálja a &man.ed.4; hálózati kártyámat, azonban folyamatosan hibát ad idõtúllépésre hivatkozva. Az említett kártya valószínûleg a /boot/device.hints állományban beállítottaktól eltérõ IRQ-t használ. A &man.ed.4; meghajtó alapértelmezés szerint nem használ szoftveres beállításokat (amiket DOS-ban az EZSETUP használatával adunk meg), viszont engedélyezhetjük, ha a kártyánál megadjuk az -l beállítást. Hardveresen ezt a kártyán levõ jumperek segítségével állíthatjuk be (ehhez változtassuk meg a rendszermag beállításait is, amennyiben szükséges), vagy a -l kapcsolón keresztül a hint.ed.0.irq="-l" megadásával utasíthatjuk a rendszermagot az IRQ szoftveres beállítására. Másik lehetõség, amikor a kártyánk a 9-es IRQ-t használja, amelyet általában megosztanak a 2-es IRQ-val, ami gyakori problémák forrása (különösen abban az esetben, amikor a VGA kártya a 2-es IRQ-t használja!) lehet. Lehetõleg ne használjuk a 2-es és 9-es IRQ-kat. színek kontraszt Amikor a sysinstall programot egy X11 terminálban futtatom, a sárga színû betûket viszonylag nehéz olvasni a világosszürke háttérrel. Esetleg lehet valahogy növelni a kontrasztot az alkalmazás használatakor? Ha az X11 telepítése után a sysinstall által választott színekkel nem olvasható a szöveg &man.xterm.1; vagy &man.rxvt.1; terminálokban, akkor vegyük fel a következõ sort a felhasználói könyvtárunkban levõ .Xdefaults konfigurációs állományunkba: XTerm*color7:#c0c0c0. Ezzel majd egy sötétebb szürke hátteret kapunk. Valentino Vaschetto Írta: Telepítési útmutató haladóknak Ebben a szakaszban megtudhatjuk, hogyan telepítsük a &os;-t speciális esetekben. A &os; telepítése billentyûzet vagy monitor nélkül telepítés fej nélküli (soros konzol) soros konzol A telepítés ezen fajtáját fej nélküli telepítésnek (headless install) hívják, mivel a gép, amire a &os;-t telepíteni akarjuk, nem rendelkezik monitorral vagy éppen még VGA kimenettel sem. Felmerülhet a kérdés: hogyan lehetséges mindez? A soros vonali konzol használatával! A soros konzol segítségével lényegében egy másik számítógép monitorját és billentyûzetét használjuk. Ennek megvalósításához elsõként kövessük a rendszerindító lemezek készítésének ban leírt lépéseit. Az így létrehozott lemezeket pedig az alábbi lépésekkel tehetjük képessé a soros konzolon keresztüli rendszerindításra: A rendszerindító lemezek átállítása soros konzolra mount Ha a létrehozott lemezekkel most csak egyszerûen elindítanánk a &os;-t, akkor a megszokott telepítési módban indulna el. Mi viszont azt akarjuk, hogy a telepítéshez a &os; a soros konzolon keresztül induljon el. Ehhez tegyük be és a &man.mount.8; paranccsal csatlakoztassuk &os; rendszerünkhöz a boot.flp image-et tartalmazó lemezt. &prompt.root; mount /dev/fd0 /mnt Most, miután csatlakoztattuk a lemezt, váltsunk az /mnt könyvtárra: &prompt.root; cd /mnt Itt fogjuk beállítani a lemezt a soros konzolon keresztüli indulásra. Létre kell hoznunk egy boot.config nevû állományt, amelybe a /boot/loader -h sor fog kerülni. Ezzel jelezzük a rendszerbetöltõnek, hogy a rendszerindítás során a soros konzolt akarjuk használni. &prompt.root; echo "/boot/loader -h" > boot.config Miután a lemezen sikeresen elvégeztük a szükséges beállítást, válasszuk le a &man.umount.8; parancs kiadásával: &prompt.root; cd / &prompt.root; umount /mnt Most már kivehetjük a lemezt a meghajtóból. A null-modem kábel csatlakoztatása null-modem kábel Össze kell kötnünk a két számítógépet egy null-modem kábellel. Nincs más teendõnk, mit összekapcsolni a két gép soros portjait. Itt a szokásos soros kábel nem mûködik, konkrétan null-modem kábelre van szükség, mivel benne néhány vezetéket máshogy kötöttek be. A telepítés indítása Most már ideje elkezdeni a telepítést. Tegyük a boot.flp image-et tartalmazó lemezt a fej nélkül telepítendõ gép meghajtójába és kapcsoljuk be. Kapcsolódás a fej nélküli gépre cu Ezután a &man.cu.1; parancs felhasználásával kapcsolódjunk rá a gépre: &prompt.root; cu -l /dev/cuad0 Ezzel készen is vagyunk! Innentõl a cu által megnyitott kapcsolaton keresztül tudjuk vezérelni a fej nélküli számítógépet. Hamarosan megkér minket a kern1.flp image-et tartalmazó lemez behelyezésére, majd megkérdezi a használt terminál típusát. Itt válasszuk ki a színes &os; konzolt (&os; color console) és folytassuk a telepítést a megszokott módon. Saját telepítõeszköz elkészítése Az ismétlések elkerülése végett a továbbiakban a &os; lemez a megvásárolható vagy a magunk által készített &os; CD-re vagy DVD-re vonatkozik. Adódhatnak olyan esetek, amikor létre kell hoznunk a &os; telepítésére használt saját eszközünket és/vagy forrásunkat. Ez lehet egy tetszõleges fizikai eszköz, például szalag, vagy bármilyen olyan forrás, ahonnan a sysinstall képes állományokat elérni, például egy FTP oldal vagy egy &ms-dos; partíció. Például: Egy &os; lemezünk van és több hálózaton kapcsolódó számítógépünk. Készíteni akarunk egy helyi FTP oldalt a &os; lemez felhasználásával, és így a hálózaton levõ gépre az internet helyett innen telepítjük a rendszert. Van egy &os; lemezünk, azonban a &os;-nek nem sikerült felismernie a CD/DVD-meghajtónkat, viszont az &ms-dos;/&windows;-nak igen. Felmásoljuk a &os; telepítéséhez használt állományokat ugyanazon a számítógépen található egyik DOS partícióra, majd a &os;-t ezekkel telepítjük. A gépben, amelyre telepíteni akarunk, nincs CD/DVD-meghajtó vagy hálózati kártya, viszont Laplink stílusú soros vagy párhuzamos kábellel hozzá tudunk kapcsolódni egy olyan számítógéprõl, amelyben viszont van. Készíteni akarunk a &os; telepítésére használható szalagot. Telepítõ CD készítése A &os; Projekt minden kiadás részeként architektúránként elérhetõvé tesz legalább két CD image-et (ISO image-et). Ha rendelkezünk CD-íróval, ezeket az image-eket fel-, illetve ki tudjuk írni (égetni) CD-re, és a &os; telepítésére tudjuk használni. Tehát ha van a kezünk ügyében CD-író és olcsón jutunk nagyobb sebességû interneteléréshez, akkor a &os; telepítésének ez a legkönnyebb módja. A megfelelõ ISO image-ek letöltése Ez egyes kiadások ISO image-ei letölthetõek a ftp://ftp.FreeBSD.org/pub/FreeBSD/ISO-IMAGES-architektúra/változat címrõl vagy annak legközelebbi tükrözésérõl. Az architektúra és változat részeket igényeinknek megfelelõen helyettesítsük. Az említett könyvtár általában a következõ lemezek image-eit tartalmazza: FreeBSD 6.<replaceable>X</replaceable> és 7.<replaceable>X</replaceable> ISO image-ek nevei és jelentései Állománynév Tartalma változat-RELEASE-architektúra-bootonly.iso Minden, ami ahhoz kell, hogy el tudjuk indítani a &os; rendszermagot és megkapjuk a telepítéshez szükséges alapokat. A telepítendõ állományokat ezután FTP-rõl vagy más ismert forrásból érjük el. változat-RELEASE-architektúra-disc1.iso Minden, ami a &os; telepítéséhez kellhet, valamint egy élõ állományrendszer (Live Filesystem), amelyet a sysinstall Repair (Helyreállítás) funkciójához tudunk használni. változat-RELEASE-architektúra-disc2.iso Annyi csomag, ami a lemezre csak felfér. változat-RELEASE-architektúra-docs.iso A &os; dokumentációja.
Le kell töltenünk az elsõ lemez vagy (ha elérhetõ) a bootonly lemez ISO image-einek egyikét. Akkor használjuk a bootonly jelzésû image-et, ha szélessávú interneteléréssel rendelkezünk. Segítségével el tudjuk kezdeni a &os; telepítését, és szükség szerint a port/csomagrendszer (lásd ) használatával csomagokat tudunk letölteni és telepíteni. Az elsõ lemez image-ét akkor érdemes használni, ha a &os; adott kiadásának telepítése mellett igényt tartunk valamennyi csomagra is. A további lemezek image-ei is hasznosak lehetnek, de nem feltétlenül kellenek a telepítéshez, fõleg abban az esetben, amikor gyors interneteléréssel rendelkezünk. A CD-k írása Ezután lemezekre kell írnunk a letöltött image-eket. Amennyiben ezt egy másik &os; rendszeren végezzük, ennek részleteirõl a számol be (különösen a és a leírása). Ha másik platformon végezzük ezt a mûveletet, akkor az adott platformon felkínált CD-író szoftverekkel kell dolgoznunk. Az image-ek szabványos ISO formátumúak, amelyet szinte az összes CD-író alkalmazás ismer. Ha kíváncsiak vagyunk egy saját &os; kiadás elkészítésére, olvassuk el a kiadások szervezésérõl szóló cikket (angolul). Helyi FTP oldal létrehozása &os; lemezzel telepítés hálózat FTP A &os; lemezeken az FTP oldalakéhoz hasonló elrendezést találunk. Ez megkönnyíti a hálózatunkban található számítógépekhez a &os; telepítésére használható helyi FTP oldal létrehozását. Az FTP oldalnak otthont adó &os; számítógépen tegyük a CD-t a meghajtóba, majd csatlakoztassuk a /cdrom könyvtárba. &prompt.root; mount /cdrom Hozzunk létre egy anonim FTP hozzáférést az /etc/passwd állományban. A &man.vipw.8; segítségével tehát illesszük be a következõ sort az /etc/passwd állományba: ftp:*:99:99::0:0:FTP:/cdrom:/nonexistent Gondoskodjuk róla, hogy az FTP szolgáltatás engedélyezve legyen az /etc/inetd.conf állományban. Most már bárki, aki képes csatlakozni ehhez a számítógéphez, a telepítés típusának ki tudja választani az FTP-t. Az FTP oldalak menüjében válassza az Other (Egyéb) pontot, majd adja meg az ftp://gépnév címet. Ha az FTP-n csatlakozó kliensek rendszerindításhoz használt eszköze (általában a floppy) verziója nem egyezik meg tökéletesen a helyi FTP oldalon találhatóval, akkor a sysinstall nem engedi a telepítést. Ha a változatok nem hasonlóak és ezt felül akarjuk bírálni, akkor be kell lépnünk az Options (Beállítások) menübe, ahol át kell állítanunk a terjesztés nevét (distribution name) any (bármelyik)-re. A fenti megközelítés kizárólag csak egy tûzfallal védett helyi hálózaton javasolt. FTP szolgáltatás létrehozása az interneten (és nem a helyi hálózatunkban) levõ számítógépek számára különbözõ támadásoknak és egyéb kellemetlenségeknek teszi ki a számítógépünket. Határozottan javasoljuk, hogy ebben az esetben különösen ügyeljünk a biztonságra. Telepítõfloppyk létrehozása telepítés floppy Ha floppylemezrõl kellene telepítenünk (amit viszont semmiképpen sem ajánlanánk) egy nem támogatott hardvereszköz miatt, vagy mert egyszerûen szeretjük a dolgok nehezebbik oldalát megfogni, akkor ehhez elõször elõ kell készítenünk pár lemezt. Legalább annyi 1,44 MB-os lemezre van szükségünk, mint amennyire ráférnek a base (alapterjesztés) könyvtárban található állományok. Ha DOS-ban hozzuk létre ezeket a lemezeket, akkor a használatukhoz meg kell formázni ezeket az &ms-dos; FORMAT parancsával. &windows; használata esetén az Windows Explorerben (Intézõben) tudjuk megformázni a lemezeket (kattintsunk a jobb gombbal az A: meghajtóra, majd válasszuk a Format (Formázás) menüpontot). Ne bízzunk a gyárilag formázott (pre-formatted jelzésû) lemezekben! Menjünk biztosra és formázzuk meg mi magunk is lemezeket. A felhasználóinktól régebben számtalan olyan panasz érkezett, amely a helytelenül megformázott lemezbõl fakadt, ezért erre most kiemelten felhívjuk a figyelmet. A formázás abban az esetben sem bizonyul rossz ötletnek, ha egy másik &os; gépen gyártjuk le a lemezeket, habár nem kell mindegyik lemezre DOS állományrendszert tennünk. Helyette a bsdlabel és newfs parancsok használatával UFS állományrendszert is tehetünk rájuk, ahogy (1,44 MB méretû lemezek esetén) ezt az alábbi parancsok mutatják: &prompt.root; fdformat -f 1440 fd0.1440 &prompt.root; bsdlabel -w fd0.1440 floppy3 &prompt.root; newfs -t 2 -u 18 -l 1 -i 65536 /dev/fd0 Ezután a többi állományrendszerhez hasonlóan a lemezeket tudjuk csatlakoztati és írni. Miután megformáztuk a lemezeket, rájuk kell másolnunk az állományokat. A terjesztésekhez tartozó állományokat adott méretû darabokra szeleteltük, így kényelmesen ráférnek egy hagyományos 1,44 MB méretû floppyra. Menjünk végig az összes floppyn és mindegyikre pakoljuk fel a lehetõ legtöbb állományt egészen addig, amíg így az összes szükséges terjesztést össze nem szedtük. A floppykon minden terjesztés kerüljön egy hozzátartozó alkönyvtárba, például: a:\base\base.aa, a:\base\base.ab és így tovább. Az elsõ lemezre rá kell másolnunk a base.inf nevû állományt is, mivel ennek beolvasásával lesz képes kitalálni a telepítõ, hogy a terjesztések összeszedése és összefûzése során mennyi darabot keressen. Ahogy elérkezünk a telepítõeszköz kiválasztásához a telepítés folyamatában, ott válasszuk a Floppy menüpontot, majd utána kövessük a felbukkanó üzeneteket. Telepítés &ms-dos; partícióról telepítés MS-DOS partícióról Amikor egy &ms-dos; partícióról akarunk telepíteni, elõkészítés gyanánt másoljuk a terjesztésekhez tartozó állományokat a partícióra egy freebsd könyvtárba. Ez lesz például a c:\freebsd. Ebben a könyvtárban igyekezzük minél jobban megtartani a CD vagy az FTP oldal könyvtárszerkezetét, ezért erre a CD-rõl történõ átmásolásra a DOS xcopy parancsát javasoljuk. Például így tudjuk elõkészíteni a &os; legegyszerûbb változatának telepítését: C:\> md c:\freebsd C:\> xcopy e:\bin c:\freebsd\bin\ /s C:\> xcopy e:\manpages c:\freebsd\manpages\ /s A fentiekben feltételeztük, hogy ehhez a C: meghajtón elég szabad helyünk van, valamint az E: meghajtón érjük el a CD-t. Ha nincs CD-meghajtónk, az ftp.FreeBSD.org címrõl letölthetjük a terjesztésket. Minden egyes terjesztés külön könyvtárban található, tehát például a base (alap) terjesztés az &rel.current;/base/ könyvtárban található. Mindegyik telepítendõ terjesztést (ami még elfér) másoljuk át az &ms-dos; partíció c:\freebsd könyvtárába — a telepítéshez egyébként egyedül a BIN terjesztés szükséges. Telepítõszalag létrehozása telepítés QIC/SCSI-szalagról Valószínûleg a szalagos módszer a legegyszerûbb, egyfajta élõ FTP-s vagy CD-s telepítés. A telepítõprogram arra számít, hogy a szalagon az állományok egymás után helyezkednek el. Tehát miután beszereztük a nekünk kellõ terjesztésekhez tartozó összes állományt, egyszerûen vegyük fel ezeket a szalagra: &prompt.root; cd /freebsd/distdir &prompt.root; tar cvf /dev/rwt0 dist1 ... dist2 Mielõtt telepítenénk, ellenõrizzük, hogy legyen elég helyünk valamelyik (a telepítés során majd kiválasztható átmeneti) könyvtárban ahhoz, hogy az itt létrehozott szalag teljes tartalma elférjen benne. Mivel a szalagok csak szekvenciálisan érhetõek el, ezért ennél a módszernél jó sok ideiglenes tárhelyre lesz szükségünk. A telepítés megkezdése után a szalagnak már azelõtt a meghajtóban kell lennie, hogy rendszerindító floppyról elindítanánk a rendszert, máskülönben nem találja meg. Mielõtt hálózatról telepítenénk telepítés hálózat soros (SLIP vagy PPP) telepítés hálózat párhuzamos (PLIP) telepítés hálózat Ethernet Háromféle hálózati telepítési mód létezik: Ethernet (szabványos Ethernet-vezérlõvel), soros port (SLIP vagy PPP) vagy párhuzamos port (PLIP (laplink kábel)). Valószínûleg az Ethernet-csatlakozó választásával érjük el a leggyorsabb hálózati telepítést. A &os; ismeri a legtöbb PC-s Ethernet kártyát. Az ismert kártyák (és a hozzájuk tartozó beállítások) a &os; egyes kiadásának hardverjegyzékében (Hardware Notes) találhatóak meg. Amennyiben egy támogatott PCMCIA Ethernet kártyát használunk, mindig a laptop bekapcsolása elõtt helyezzük be! A &os; telepítés közben sajnos nem támogatja a PCMCIA kártyák menetközbeni behelyezését. Ezenkívül még ismernünk kell a hálózaton kapott IP-címünket, az általa használt címosztály hálózati maszkját, a gépünk nevét. Ha PPP kapcsolaton keresztül telepítünk és nincs statikus IP-címünk, akkor minden bizonnyal az internet-szolgáltatónktól kaptunk egyet dinamikusan. A konkrét hálózati beállításokat a hálózatunk rendszergazdájától is érdemes megkérdezni. Ha a hálózaton levõ többi gépre névvel és nem IP-címmel hivatkozunk, akkor szükségünk lesz még egy név(feloldó) szerverre és az internet eléréséhez egy átjáró címére is (ha PPP-t használunk, ez a szolgáltatónk IP-címe lesz). Ha FTP-rõl HTTP proxy használatával telepítünk, akkor a proxy címe is kelleni fog. Ha magunktól nem vagyunk képesek ezekre a kérdésekre válaszolni, akkor az ilyen típusú telepítés megkezdése elõtt tényleg segítséget kell kérnünk egy rendszergazdától vagy az internet-szolgáltatónktól. A SLIP támogatás inkább primitív, és elsõsorban csak kötött kapcsolatokra korlátozódik, mint például egy laptop és egy másik számítógép közti soros összekötettetés. A kapcsolatnak annyiban kell kötöttnek lennie, hogy a SLIP-en keresztüli telepítés pillanatnyilag nem ismer a betárcsázást. Ezt a PPP segítségével tudjuk megvalósítani, ezért ha tehetjük, mindig ezt válasszuk a SLIP helyett. Ha modemet használunk, akkor a PPP szinte biztosan megfelel nekünk. Gondoskodjunk róla, hogy már a telepítés korai szakaszában rendelkezésünkre áll az internet-szolgáltatónkkal kapcsolatosan minden hasznos információ. Ha PAP vagy CHAP használatával kapcsolódunk a szolgáltatónkhoz (másképp szólva &windows;-ban így tudunk szkriptek nélkül csatlakozni), mindössze a dial parancsot kell kiadnunk a ppp parancssorában. Minden más esetben tudnunk kell a modemünk saját AT parancsaival tárcsázni az internet-szolgáltatónkat, hiszen ehhez a PPP tárcsázó csak egy nagyon kezdetleges terminálemulációt nyújt. Ezzel kapcsolatban olvassuk el a kézikönyv és a GYIK idevágó részeit. Ha gondjaink akadnának, a naplózás a set log local ... parancs kiadásával átirányítható közvetlenül a képernyõre. Ha kötött módon tudunk csatlakozni egy másik (2.0-R vagy késõbbi verziójú) &os; géphez, akkor megpróbálkozhatunk a párhuzamos laplink kábellel. A párhuzamos porton keresztüli adatátvitel sebessége a soros vonalénál jóval nagyobb (egészen 50 kbyte/mp), ezért vele a telepítés is gyorsabb. Mielõtt NFS-rõl telepítenénk telepítés hálózat NFS A telepítés NFS-en keresztül szinte magától értetõdik. Egyszerûen csak másoljuk a &os; terjesztéseihez tartozó állományokat az NFS szerverre és állítsuk be rá az NFS telepítõeszközt. Ha a szerver csak privilegizált portokat ismer (ami általában alapértelmezett a Sun munkaállomásoknál), a telepítés megkezdése elõtt az Options (Beállítások) menüben be kell állítani az NFS Secure (Biztonságos NFS) opciót. Ha egy gyenge minõségû és kis adatátviteli sebességû Ethernet kártyánk van, akkor emellett még hasznos lehet beállítani az NFS Slow (Lassú NFS) opciót is. Az NFS-en keresztüli telepítés mûködéséhez a szervernek támogatnia kell az alkönyvtárak csatlakoztatását is, tehát például ha a &os; &rel.current; terjesztésünk a ziggy:/usr/archive/stuff/FreeBSD könyvtárban található, akkor ziggy nevû gépnek lehetõvé kell tennie a /usr/archive/stuff/FreeBSD könyvtár közvetlen csatlakoztatását is, nem csak a /usr vagy /usr/archive/stuff könyvtárakét. A &os; /etc/exports állományában ezt az beállítással vezérelhetjük. Más NFS szervereken esetleg más megszokásokat kell követnünk. Amennyiben a szervertõl permission denied (hozzáférés megtagadva) üzeneteket kapjuk, valószínû, hogy ezt nem állítottuk be megfelelõen. diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/mac/chapter.sgml b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/mac/chapter.sgml index d94585c0d1..a1b1af86b8 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/mac/chapter.sgml +++ b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/mac/chapter.sgml @@ -1,2969 +1,2969 @@ Tom Rhodes Írta: Kötelezõ - hozzáférés-vezérlés + hozzáférés-vezérlés (MAC) Áttekintés MAC kötelezõ hozzáférés-vezérlés MAC A &os; 5.X változata új biztonsági bõvítéseket vett át a TrustedBSD projektbõl a &posix;.1e nyomán. A két legjelentõsebb új biztonsági mechanizmus az állományrendszerekben megtalálható hozzáférés-vezérlési listák (Access Control List, ACL) és a kötelezõ hozzáférés-vezérlés (Mandatory Access Control, MAC). A kötelezõ hozzáférés-vezérlés segítségével olyan új hozzáférés-vezérlési modulok tölthetõek be, amelyek új biztonsági házirendeket implementálnak. Némelyek közülük védelmet nyújtanak a rendszer egy szûk részének, amivel így egy adott szolgáltatást bástyáznak alá. Mások minden részletre kiterjedõ címkézett biztonságot szolgáltatnak alanyokon és objektumokon keresztül. A meghatározás kötelezõ része onnan fakad, hogy a szabályok betartatását a rendszergazdák és a rendszer végzik, és nem bízzák a felhasználókra, ahogy azt a System V típusú rendszerekben a szabványos állományokra és IPC-re érvényes engedélyeken keresztül a tetszés szerinti hozzáférés-vezérlés (Discretionary Access Control, DAC) teszi. Ebben a fejezetben a kötelezõ hozzáférés-vezérlést övezõ keretrendszerre (MAC Framework) és a különbözõ biztonsági házirendeket megvalósító, beilleszthetõ modulokra fogunk összpontosítani. A fejezet elolvasása során megismerjük: hogy a &os; jelen pillanatban milyen modulokat tartalmaz a MAC rendszeren belül és milyen mechanizmusok tartoznak hozzájuk; hogy a MAC biztonsági házirendjeit képezõ modulok miket valósítanak meg, valamint mi a különbség a címkézett és címkézetlen házirendek között; hogyan kell hatékonyan beállítani és használni rendszerünkben a MAC rendszert; hogyan állítsuk be a MAC rendszerben található különféle biztonsági házirendeket képezõ modulokat; hogyan hozzunk létre a MAC rendszer segítségével egy biztonságosabb környezetet, amire példákat is mutatunk; hogyan teszteljük le a MAC rendszer beállításait és bizonyosodjunk meg mûködésének helyességérõl. A fejezet elolvasásához ajánlott: a &unix; és a &os; alapjainak ismerete () a rendszermag beállításának és lefordításának ismerete () tisztában lenni az alapvetõ biztonsági kérdésekkel és azok hatásával a &os;-n belül () Az itt ismertetésre kerülõ információk helytelen alkalmazása a rendszer hozzáférhetõségének teljes elvesztését, a felhasználók bosszantását vagy az X11 által felkínált lehetõségek kirekesztését eredményezheti. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy a MAC rendszerre nem úgy kell tekinteni, mint amitõl a rendszerünk tökéletesen biztonságossá válik. A MAC segítségével csupán a meglevõ biztonsági házirendeket gyarapítjuk. A szilárd biztonsági rutin és a rendszeres ellenõrzések elvégzése nélkül a rendszerünk valójában sosem lesz teljesen biztonságos. Hozzá kell tennünk, hogy a fejezetben bemutatott példák tényleg csak példák. Senkinek sem tanácsoljuk, hogy az itt említett beállításokat egy éles rendszerre is kiterjessze. A különbözõ biztonsági modulok felépítése rengeteg gondolkodást és próbálgatást igényel. Aki nem érti meg az egész mûködését, könnyen azon kaphatja magát, hogy újra végig kell mennie a rendszeren és egyenként be kell állítania minden könyvtárat és állományt. Amivel itt nem foglalkozunk Ebben a fejezetben a MAC rendszerrel kapcsolatban rengeteg biztonsági kérdéssel foglalkozni fogunk. Az új MAC biztonsági modulok kifejlesztését azonban már nem érintjük. Számos olyan biztonsági modul található a MAC rendszerben, amelyek rendelkeznek az új modulok kialakításához és teszteléséhez szükséges jellemzõkkel. Ilyenek többek közt a &man.mac.test.4;, &man.mac.stub.4; és a &man.mac.none.4;. Ezekrõl a biztonsági modulokról és az általuk szolgáltatott mechnanizmusokról a man oldalaik tudnak bõvebb tájékoztatást adni. A fejezet fontosabb fogalmai A fejezet tartalmának kifejtéséhez szükségünk lesz néhány fontosabb alapfogalom tisztázására. Segítségükkel vélhetõen sikerül eloszlatni a téma feldolgozása során felmerülõ félreértéseket, illetve elkerülni az új fogalmak és információk váratlan felbukkanását. alany: Alanynak tekintünk a rendszerben minden olyan aktív egyedet, amely információt áramoltat az objektumok, tehát a felhasználók, a processzorok, a rendszerben futó programok stb. között. A &os;-ben majdnem minden esetben a felhasználók egy szálon keresztül vezérlik a futó programokat. címke: A címke egy olyan biztonsági tulajdonság, ami vonatkozhat állományokra, könyvtárakra vagy a rendszer más elemeire. Egy címke tekinthetõ a bizalmasságot jelzõ pecsétnek is: ha egy állományra címkét teszünk, akkor benne megadjuk a rá vonatkozó biztonsági jellemzõket, és csak a hozzá hasonló biztonsági beállításokkal rendelkezõ állományok, felhasználók, erõforrások stb. érhetik el. A címkék jelentését és értelmezését a házirendek beállítása határozza meg: míg egyes házirendek a címkéket egy objektum sértetlenségének vagy titkosságának tekintik, addig mások a hozzáféréssel kapcsolatos szabályokat rögzítik bennük. egycímkés: Egycímkés esetrõl akkor beszélünk, amikor az adat áramlásának szabályozására az egész állományrendszer egyetlen címkét alkalmaz. Ha ezt beállítjuk egy állományrendszernél, de nem adjuk meg vele együtt a opciót, akkor az összes állományra ugyanaz a címke érvényes. erõs vízjel: Az erõs vízjel házirendje szerint a biztonsági szint akkor növelhetõ, ha magasabb szintû információkhoz akarunk hozzájutni. A legtöbb esetben a folyamatok befejezõdése után visszaállítódik az eredeti szint. A &os; MAC rendszere pillanatnyilag ehhez nem tartalmaz házirendet, de a teljesség kedvéért megadtuk ennek a definícióját is. gyenge vízjel: A gyenge vízjel házirendje szerint a biztonsági szint csökkenthetõ az alacsonyabb szintû információk elérése érdekében. A legtöbb esetben a folyamatok befejezõdése után visszaállítódik az eredeti szint. A &os;-ben ezt a házirendet egyedül a &man.mac.lomac.4; alkalmazza. házirend: Szabályok olyan gyûjteménye, amely megadja, hogy miként kell a célokat teljesíteni. Egy házirend általában az egyes elemek kezelését rögzíti. Ebben a fejezetben a házirend kifejezés alatt a biztonsági házirendet értjük, tehát olyan szabályok gyûjteményét, amelyek az adatok és az információ áramlását határozzák meg, továbbá megadják, hogy közülük ki mihez férhet hozzá. kényesség: Általában az MLS tárgyalásakor kerül elõ. Az kényesség szintjével az adatok fontosságát vagy titkosságát szokták jelölni. A kényességi szint növekedésével növekszik az adat titkosságának vagy bizalmasságának szintje. objektum: Objektum vagy rendszerobjektum minden olyan egyed, amelyen információ folyik keresztül az alanyok irányításával. Ezek lehetnek többek közt könyvtárak, állományok, mezõk, képernyõk, billentyûzetek, a memória, mágneses tárolóeszközök, nyomtatók vagy bármilyen más adattároló/hordozó eszköz. Az objektumok alapvetõen adattárolók vagy a rendszer erõforrásai. Egy objektum elérésén gyakorlatilag az adatok elérését értjük. rekesz: Egy rekeszbe soroljuk az elrekeszteni vagy elkülöníteni kívánt programok és adatok összeségét, ahol a felhasználók explicit módon képesek hozzáférni a rendszer bizonyos komponenseihez. Emellett a rekesz utalhat egy tetszõleges csoportosításra is, például munkacsoportra, osztályra, projektre vagy témára. A rekeszek használata elengedhetetlen a biztonsági házirendek kialakításához. sértetlenség: A sértetlenség, mint kulcsfogalom, az adatok megbízhatóságának szintje. Minél sértetlenebb az adat, annál inkább tekinthetjük megbízhatónak. szint: Egy biztonsági tulajdonság megnövelt vagy lecsökkentett beállítása. A szint növekedésével együtt a biztonság mértéke is növekszik. többcímkés: A vagyis többcímkés jellemzõ az állományrendszerek esetén fordulhat elõ, és a &man.tunefs.8; segédprogrammal állítható be egyfelhasználós módban vagy a rendszer indítása során az &man.fstab.5; állományon keresztül, esetleg egy új állományrendszer létrehozásakor. Ezzel a beállítással a rendszergazda különféle MAC címkéket rendelhet különbözõ objektumokhoz. Ez a beállítás természetesen csak olyan biztonsági modulok esetén él, amelyek tudnak címkézni. A MAC ismertetése Az imént definiált új fogalmak tükrében most nézzük meg, hogy a MAC rendszer alkalmazásával miként javíthatunk rendszerünk biztonságán. A MAC rendszerhez készített különbözõ biztonsági modulok alkalmasak a hálózat és az állományrendszerek védelmére, valamint segítségükkel megakadályozhatjuk, hogy a felhasználók elérhessenek bizonyos portokat és socketeket stb. A házirendeket formázó modulokat talán együttesen tudjuk a leghatékonyabban alkalmazni, és ha egyszerre több modul betöltésével egy többrétegû védelmi rendszert alakítunk ki. Ez nem ugyanaz, mint a rendszer megerõsítése, ahol a rendszer összetevõit jellemzõ módon csak bizonyos célok tekintetében edzzük meg. A módszer egyedüli hátulütõi a többszörös állományrendszeri címkékkel, a felhasználónként beállítandó hálózati eléréssel stb. járó adminisztrációs költségek. Ezek a hátrányok azonban eltörpülnek a létrehozott rendszer tartósságával szemben. Például, ha képesek vagyunk megmondani, hogy az adott konfigurációban milyen házirendek alkalmazására van szükség, akkor ezzel az adminisztrációs költségek visszaszoríthatóak. A szükségtelen házirendek eltávolításával még növelhetjük is a rendszer összteljesítményét, valamint az így felkínált rugalmasságot. Egy jó kialakításban figyelembe kell venni az összes biztonsági elõírást, és hatékonyan megvalósítani ezeket a rendszer által felajánlott különféle biztonsági modulokkal. Ezért tehát a MAC lehetõségeit kihasználó rendszerekben legalább annyit meg kell tudni oldani, hogy a felhasználók ne változtathassák kedvükre a biztonsági tulajdonságokat. Az összes felhasználói segédprogramnak, programnak és szkriptnek a kiválasztott biztonsági modulokban szereplõ hozzáférési szabályokkal kifeszített kereten belül kell mozognia. A MAC totális irányítása pedig a rendszergazda kezében van. A rendszergazda így egyedül csak a megfelelõ biztonsági modulok gondos összeválogatásáért felelõs. Bizonyos környezetekben szükséges lehet a hálózaton keresztüli hozzáférések korlátozása is. Ilyen esetekben a &man.mac.portacl.4;, &man.mac.ifoff.4; vagy a &man.mac.biba.4; moduloktól érdemes elindulnunk. Más esetekben az állományrendszerek objektumainak bizalmasságát kell csupán megõriznünk. Erre a célra a &man.mac.bsdextended.4; és &man.mac.mls.4; modulok a legalkalmasabbak. A házirendekhez kapcsolódó döntések a hálózati beállítások alapján is meghozhatóak. Elképzelhetõ, hogy csak bizonyos felhasználók férhetnek hozzá az &man.ssh.1; szolgáltatásain keresztül a hálózathoz vagy az internethez. A &man.mac.portacl.4; pontosan ilyen helyzetekben tud a segítségünkre sietni. Mit tegyünk viszont az állományrendszerek esetén? Vágjunk el adott felhasználókat vagy csoportokat bizonyos könyvtáraktól? Vagy korlátozzuk a felhasználók vagy segédprogramok hozzáférését adott állományokhoz bizonyos objektumok bizalmassá tételével? Az állományrendszerek esetében az objektumokat néhány felhasználó elérheti, mások pedig nem. Például egy nagyobb fejlesztõcsapat kisebb csoportokra bontható. Az A projektben résztvevõ fejlesztõk nem férhetnek hozzá a B projektben dolgozó fejlesztõk munkájához. Ellenben szükségük lehet a C projekten munkálkodó fejlesztõk által létrehozott objektumokra. Ez egy igen érdekes helyzet. A MAC rendszer által felkínált különbözõ biztonsági modulokra építkezve azonban könnyedén csoportokba tudjuk szervezni a felhasználókat, és a megfelelõ területekhez az információ kiszivárgása nélkül hozzá tudjuk õket engedni. Ennek következtében minden egyes biztonsági modul a maga módján gondoskodik az egész rendszer biztonságáról. A céljainknak megfelelõ modulokat egy jól átgondolt biztonsági házirend alapján válasszuk ki. Sok esetben az egész házirendet át kell tekinteni és újra kell alkalmazni a rendszerben. A MAC által felajánlott különbözõ biztonsági modulok megértése segít a rendszergazdáknak megválasztani az adott helyzetben legjobban alkalmazható házirendeket. A &os; rendszermagja alapból nem tartalmazza a MAC rendszert. Ezért a fejezetben szereplõ példák vagy az itt leírtak kipróbálásához az alábbi beállítást kell hozzátennünk a rendszermag beállításait tartalmazó állományhoz: options MAC Majd fordítsuk és telepítsük újra a rendszermagot. Miközben a MAC rendszerhez készült különbözõ modulok a saját man oldalaik szerint igénylik a beépítésüket, vigyázzunk velük, mert ezzel a rendszerüket pillanatok alatt ki tudjuk zárni a hálózatból és így tovább. A MAC alapú védelem felépítése leginkább egy tûzfal összeállításához hasonlítható, ahol ugyanígy számolni kell azzal, hogy egy óvatlan paranccsal kizárhatjuk magunkat a rendszerbõl. Valamilyen módon mindig próbáljunk gondoskodni a rendszer elõzõ állapotának visszaállíthatóságáról, és a MAC távoli adminisztrációját mindig nagyfokú körültekintéssel végezzük. Bõvebben a MAC címkéirõl A MAC-címke egy olyan biztonsági tulajdonság, amelyet a rendszerben található alanyokhoz és objektumokhoz rendelhetünk. Egy címke beállításához a felhasználónak pontosan ismernie kell, hogy ilyenkor mi történik. Az objektumokhoz tartozó tulajdonságok a betöltött moduloktól függenek, és az egyes modulok eltérõ módon értelmezik ezeket a tulajdonságokat. Ha a precíz megértésük hiányában helytelenül állítjuk be ezeket, vagy nem vagyunk képesek tisztázni a velük járó következményeket, akkor az a rendszerünk kiszámíthatatlan és valószínûleg kedvezõtlen viselkedését eredményezi. A házirendek az objektumhoz rendelt biztonsági címkéket a hozzáféréssel kapcsolatos döntések meghozásában használják fel. Bizonyos házirendek esetében már maga a címke elegendõ információt tartalmaz a döntés megformálásához. Máshol viszont a címkék egy nagyobb szabályrendszer részeként dolgozódnak fel stb. Például, ha egy állományra beállítjuk a biba/low címkét, akkor az arra fog utalni, hogy a címkét a Biba nevû biztonsági modul kezeli és értéke low. Az a néhány modul, amely a &os;-ben támogatja a címkézés lehetõségét, három speciális címkét definiál elõre. Ezek rendre a low (alacsony), high (magas) és equal (egyezõ) címkék. Habár az egyes modulok esetén eltérõ módon képesek vezérelni a hozzáférést, azt mindig biztosra vehetjük, hogy a low a legalacsonyabb érték, az equal címke hatására az adott alanyt vagy objektumot érintetlenül hagyják, és a high értékû címke a Biba és MLS modulok esetében a legmagasabb beállítást jelenti. Az egycímkés állományrendszerek használata során az egyes objektumonkhoz csak egyetlen címkét rendelhetünk hozzá. Ezzel az egész rendszerben csak egyfajta engedélyt alkalmazunk, ami sok esetben pontosan elegendõ. Létezik néhány különleges eset, amikor az állományrendszerben levõ alanyokhoz vagy objektumokhoz egyszerre több címkét is hozzá kell rendelnünk. Ilyenkor a opciót kell átadnunk a &man.tunefs.8; segédprogramnak. A Biba és az MLS esetében elõfordulhat, hogy egy numerikus címkével fogjuk jelölni a hierarchikus irányítás pontos szintjét. A numerikus szintek használatával tudjuk az információt különbözõ csoportokba szétosztani vagy elrendezni, például úgy, hogy csak az adott szintû vagy a felette álló csoportok számára engedélyezzük a hozzáférést. Az esetek többségében a rendszergazdának csak egyetlen címkét kell beállítania az egész állományrendszerre. Hé, álljunk csak meg! Akkor ez viszont pont olyan, mint a DAC! Én azt hittem, hogy a MAC szigorúan a rendszergazda kezébe adja az irányítást. Ez az állítás továbbra is fennáll, mivel bizonyos értelemben a root lesz az, aki beállítja a házirendeket, tehát õ mondja meg, hogy a felhasználók milyen kategóriákba vagy hozzáférési szintekbe sorolódnak. Sajnos, sok biztonsági modul még magát a root felhasználót is korlátozza. Az objektumok feletti irányítás ilyenkor a csoportra száll, de a root bármikor visszavonhatja vagy módosíthatja a beállításokat. Ezzel a hierarchikus/engedély alapú modellel a Biba és az MLS nevû házirendek foglalkoznak. A címkék beállítása A címkézéshez kapcsolódó összes beállítást gyakorlatilag az alapvetõ rendszerprogramokkal végezhetjük el. Ezek a parancsok az objektumok és az alanyok szabályozásához, valamint a konfiguráció módosításához és ellenõrzéséhez adnak egy egyszerû kezelõfelületet. Az összes konfigurációs beállítást a &man.setfmac.8; és &man.setpmac.8; segédprogramokkal végezhetjük el. A setfmac segítségével a rendszerszintû objektumokhoz tudunk hozzárendelni a MAC-címkéket, míg a setpmac paranccsal a rendszerben levõ alanyokhoz tudunk címkéket rendelni. Vegyük például ezt: &prompt.root; setfmac biba/high próba Amennyiben az iménti parancs hibátlanul lefutott, visszakapjuk a paranccsort. Ezek a parancsok csak olyankor maradnak nyugodtan, amikor semmilyen hiba nem történt. Mûködésük hasonló a &man.chmod.1; és &man.chown.8; parancsokéhoz. Bizonyos esetekben Permission denied (A hozzáférés nem engedélyezett) hibát kapunk, ami általában akkor bukkan fel, ha egy korlátozott objektummal kapcsolatban próbálunk meg címkét beállítani vagy módosítani Más feltételek mellett másmilyen hibák keletkezhetnek. Például, ha egy olyan objektumot próbálunk újracímkézni, amely nincs a felhasználó birtokában, esetleg nem is létezik vagy írásvédett. Adódhat, hogy a kötelezõ házirend az állomány, a program, vagy az új címkeérték tulajdonságai miatt nem fogja lehetõvé tenni egy futó program számára egy állomány újracímkézését. Nézzük erre egy példát: egy kevésbé sértetlen felhasználó megpróbálja megváltoztatni egy sokkal sértetlenebb állomány címkéjét. Vagy egy kevésbé sértetlen felhasználó sokkal sértetlenebbre akarja állítani egy kevésbé sértetlen állomány címkéjét. . A rendszergazda a következõ paranccsal tudja feloldani az ilyen helyzeteket: &prompt.root; setfmac biba/high próba Permission denied &prompt.root; setpmac biba/low setfmac biba/high próba &prompt.root; getfmac próba próba: biba/high Ahogy az itt tetten is érhetõ, a setpmac használható a modul beállításainak felülbírálására úgy, hogy a meghívott programban egy másik címkét állít be. A getpmac segédprogram általában a sendmailhez hasonló háttérben futó programok esetében alkalmazható: ilyenkor a konkrét parancs helyett a futó program azonosítóját kell megadnunk, de mûködése ugyanaz. Ha a felhasználók a hatókörükön túl levõ állományokat próbálnak meg módosítani, akkor a betöltött modulok szabályainak megfelelõen a mac_set_link függvény Operation not permitted (A mûvelet nem engedélyezett) hibát fog adni. Gyakori címketípusok A &man.mac.biba.4;, &man.mac.mls.4; és &man.mac.lomac.4; moduloknál használhatunk címkéket. Értékük lehet high, equal vagy low, melyek rövid magyarázata a következõ: A low címke az objektumra vagy alanyra érvényes leggyengébb beállítást jelenti. Az ilyen címkéjû objektumok vagy alanyok nem érhetik el a high címkéjûeket. Az equal címke használható minden olyan objektum vagy alany esetében, amelyeket ki akarunk vonni az adott házirend hatálya alól. A high címke adja az objektumhoz vagy alanyhoz tartozó legerõsebb beállítást. Az egyes moduloktól függõen ezek az értékek az információ áramoltatásának különbözõ irányait írhatják le. A megfelelõ man oldalak elolvasásával még jobban megismerhetjük az egyes címketípusok beállításának jellegzetességeit. A címkék beállításáról részletesebben A numerikus osztályozó címkék összehasonlítás:rekesz+rekesz alakban használatosak, tehát a biba/10:2+3+6(5:2+3-20:2+3+4+5+6) kifejezés így értelmezhetõ: A Biba házirend címkéje/10 osztály :2, 3 és 6 rekeszek: (5 osztály...) Ebben a példában az elsõ osztály tekinthetõ valódi osztálynak, amely a valódi rekeszeket jelenti, a második osztály egy alacsonyabb besorolás, míg az utolsó egy magasabb szintû. A legtöbb konfigurációban nem lesz szükségünk ennyire összetett beállításokra, noha képesek vagyunk felírni ezeket. Ha ezt kivetítjük a rendszer objektumaira, akkor a rendszerben levõ alanyokat illetõen csupán az aktuális osztály/rekeszek számítanak, mivel a rendszerben és hálózati csatolófelületeken elérhetõ hozzáférés-vezérlési jogokat tükrözi. Az alany-objektum párokban megadott osztályzatok és rekeszek használhatóak fel egy olyan kapcsolat kiépítésére, amit dominanciának nevezünk. Ilyenkor egy alany ural egy objektumot, vagy egy objektum ural egy alanyt, vagy egyikük sem uralja a másikat, esetleg mind a kettõ uralja egymást. A kettõs dominancia esete akkor forog fenn, amikor a két címke megegyezik. A Biba információáramoltatási sajátosságaiból adódóan jogunk van rekeszeket létrehozni, tudunk kell, hogy ezek projekteknek feleltethetõek meg, de az objektumok is rendelkezhetnek rekeszekkel. A felhasználók ilyenkor csak úgy tudnak elérni egyes objektumokat, ha az su vagy a setpmac használatával leszûkítik a jogaikat egy olyan rekeszre, ahol már nem érvényesülnek rájuk korlátozások. A felhasználók és címkék kapcsolata Maguknak a felhasználóknak is szükségük van címkékre, mivel csak ezek segítségével tudnak az állományaik és programjaik megfelelõ módon együttmûködni a rendszerben érvényes biztonsági házirenddel. Ezt a login.conf állományban megadható bejelentkezési osztályokkal állíthatjuk be. Minden címkéket használó modulban a felhasználóknak is van címkéjük. Lentebb látható egy ilyen minta bejegyzés, amely minden modulhoz tartalmaz beállítást: default:\ :copyright=/etc/COPYRIGHT:\ :welcome=/etc/motd:\ :setenv=MAIL=/var/mail/$,BLOCKSIZE=K:\ :path=~/bin:/sbin:/bin:/usr/sbin:/usr/bin:/usr/local/sbin:/usr/local/bin:\ :manpath=/usr/share/man /usr/local/man:\ :nologin=/usr/sbin/nologin:\ :cputime=1h30m:\ :datasize=8M:\ :vmemoryuse=100M:\ :stacksize=2M:\ :memorylocked=4M:\ :memoryuse=8M:\ :filesize=8M:\ :coredumpsize=8M:\ :openfiles=24:\ :maxproc=32:\ :priority=0:\ :requirehome:\ :passwordtime=91d:\ :umask=022:\ :ignoretime@:\ :label=partition/13,mls/5,biba/10(5-15),lomac/10[2]: Itt a label opciót használtuk a felhasználói osztályhoz tartozó alapértelmezett címkék beállításához, amit majd a MAC betartat. A felhasználók nem módosíthatják ezt az értéket, ezért ez a felhasználók számára nem tekinthetõ tetszõlegesen elhagyható beállításnak. Egy valós konfigurációban azonban a rendszergazda valószínûleg nem akarja majd egyszerre az összes modult használni. Javasoljuk, hogy mielõtt egy ilyen jellegû konfigurációt adnánk meg, olvassuk el az egész fejezetet. A felhasználók ezt a címkét meg tudják változtatni az elsõ bejelentkezés után, de csak a házirend keretein belül. A fenti példában úgy állítjuk be a Biba házirendet, hogy a futó programok sértetlenségi foka legalább 5, legfeljebb 15 lehet, de az alapértéke 10. Tehát a programok egészen addig 10-es szinten futnak, amíg a programok a Biba bejelentkezéskor megadott tartományában meg nem változtatják ezt a címkét, feltehetõen a setpmac parancs hatására. Mindig, amikor megváltozatjuk a login.conf beállításait, a cap_mkdb paranccsal újra kell generálni a bejelentkezési osztályokhoz tartozó adatbázist, amire a késõbbi példákban vagy részekben igyekszünk is mindig felhívni a figyelmet. Nem árt hozzátennünk, hogy sok rendszerben kifejezetten sok felhasználót kell kezelnünk, amihez több különbözõ bejelentkezési osztályra is szükségünk lehet. Mivel késõbb már csak egyre jobban bonyolódni fog a felhasználók kezelése, ezért soha ne felejtsünk el komolyan elõre tervezni. A &os; következõ változataiban meg fognak jelenni más módszerek is a felhasználók és címkék közti kapcsolatok kezelésére. A &os; 5.3 elõtt azonban ez még semmiképpen sem várható. A hálózati csatolófelületek és a címkék kapcsolata A hálózati csatlakozások esetében is állíthatunk be címkéket, melyek a hálózaton keresztül folyó adatok áramlását határozzák meg. Minden esetben ugyanúgy mûködnek, mint ahogy a házirendek az objektumokra. Például a biba esetében a magas beállításokkal rendelkezõ felhasználók nem férhetnek hozzá az alacsonyabb címkéjû hálózati csatolófelületekhez. Ha MAC-címkéket akarunk rendelni egy hálózati felülethez, akkor az ifconfig parancsnak adjuk meg a paramétert. Például a &prompt.root; ifconfig bge0 maclabel biba/equal parancs beállítja a biba/equal MAC-címkét a &man.bge.4; felületre. A biba/high(low-high) alakú címkéket átadásukhoz idézõjelek közé kell tenni, különben hibát kapunk. Minden címkézést támogató modulhoz tartoznak futási idõben állítható paraméterek, amelyekkel akár le is tudjuk tiltani a MAC-címkéket a hálózati csatolófelületeken. Ugyanezt jelenti egyébként, ha értéket adunk meg a címkének. Ezt behatóbban úgy ismerhetjük meg, ha kielemezzük a sysctl parancs kimenetét, a megfelelõ modul man oldalát vagy a fejezetben további részében található, erre vonatkozó információkat. Egy címke vagy több címke? Alapértelmezés szerint a rendszer a beállítást használja. Ez vajon mit tartogat a rendszergazda számára? Számos olyan eltérést, aminek megvannak a saját elõnyei és hátrányai a rendszer védelmi modelljének rugalmassága szempontjából. A beállítás minden alany vagy objektum esetében csupán egyetlen címke, például a biba/high használatát engedi. Kevesebb adminisztrációs költséggel jár, azonban csökkenteni a címkézést támogató modulok testreszabhatóságát. Ezért sok rendszergazda inkább a beállítást választja a biztonsági házirend kialakítása során. A beállítás lehetõvé teszi, hogy mindegyik alanyhoz és objektumhoz a szabványos beállítás lehetõségeivel szemben egymástól függetlenül külön-külön rendelhessünk címkéket a partíciókon. Az egy- és többcímkés opciónak csak olyan modulok esetében van értelme, amelyek támogatják a címkézést, mint például a Biba, Lomac, MLS és a SEBSD házirendek. Sokszor egyáltalán nincs is szükségünk a használatára. Tekintsük például a következõ helyzetet és biztonsági modellt: Adott egy &os; webszerver, ahol a MAC rendszert több biztonsági házirenddel alkalmazzuk. A gépen egyedül csak a biba/high címkére van szükségünk mindenhez a rendszerben. Itt egyszerûen csak nem adjuk meg az állományrendszernek a beállítást, mivel az egycímkés rendszer mindig rendelkezésünkre áll. Mivel azonban erre a gépre telepíteni akarunk egy webszervert is, ilyenkor a biba/low címke használatával igyekszünk korlátozni a szerver feldolgozási képességeit. A Biba házirendrõl és annak mûködésérõl csak a késõbbiekben fogunk írni, ezért ha az elõbbi megjegyzést még nem teljesen értjük, akkor egyszerûen csak olvassunk tovább és térjünk vissza ide. A szerver futása alatt, vagy legalább is idejének nagy részében egy külön partíciót használhatna, amire a biba/low címkét állítanánk be. Természetesen ez a példa korántsem teljes, hiszen hiányoznak belõle az adatokra érvényes korlátozások, a konfigurációs és felhasználói beállítások. Ez csupán az iménti gondolatmenet gyors illusztrációja. Amennyiben címkézést nem támogató modulokat alkalmazunk, a beállításra szinte sosem lesz szükségünk. Ilyenek például a seeotheruids, portacl és partition házirendek. A opció használata és így speciális, többcímkés védelmi modell létrehozása képes elbonyolítani a rendszer karbantartását, mert ilyenkor az állományrendszerben mindennek lennie kell címkéjének: könyvtáraknak, állományok és még az eszközleíróknak is. A most következõ paranccsal beállítjuk az állományrendszerre a opciót. Ez csak egyfelhasználós módban tehetõ meg: &prompt.root; tunefs -l enable / A lapozópartíció esetében erre nincs szükség. Elõfordulhat, hogy néhány felhasználónak nem sikerül a opciót beállítania a rendszerindító partícióra. Ha ez történne, akkor olvassuk el a fejezet át. A védelem megtervezése Mindig hasznos idõt szánni a tervezésre, amikor nekilátunk egy új technológia alkalmazásához. A tervezés közben a rendszergazdának egyben kell látnia a képet, lehetõleg az alábbiak figyelembevételével: Elvárások a modell felé A modell célkitûzései Továbbá a MAC használata esetén: Miként osztályozzuk a célrendszeren rendelkezésre álló információt és erõforrásokat Milyen információt vagy erõforrást kell korlátoznunk és milyen típusú korlátozást alkalmazzunk rájuk A MAC melyik moduljain keresztül tudjuk elérni céljainkat Habár mindig módunkban áll megváltoztatni és újra konfigurálni a rendszerben található erõforrásokat és biztonsági beállításokat, sokszor azért igen kényelmetlen utánanézni a rendszerben és állítgatni az állományok, illetve felhasználói hozzáférések paramétereit. A beállításainkat valamint azok konfigurációját elõször külön próbáljuk ki, mielõtt a MAC alapú megvalósításunkat egy éles rendszeren kezdjük el használni. Ennek elhagyása szinte biztosan kudarcra ítél minket. A különbözõ környezetek igényei és elvárásai eltérnek. Egy alaposan és minden részletében átgondolt védelmi profil megalapozása csökkenti a rendszer üzembehelyezése után elvégzendõ módosítások számát. Mint olyanokra, a következõ szakaszokban kitérünk a rendszergazdák számára elérhetõ modulokra, bemutatjuk a használatukat és beállításukat és egyes esetekben betekintést is adunk olyan helyzetekbe, ahol a legjobban kiaknázhatóak a képességeik. Például egy webszerver esetén hasznos lehet a &man.mac.biba.4; és &man.mac.bsdextended.4; házirendek alkalmazása. Más esetekben, például egy kevés felhasználóval mûködõ számítógépen, a &man.mac.partition.4; modul lehet jó választás. A modulok beállítása A MAC rendszerben megtalálható összes modul a korábban leírtak szerint beépíthetõ a rendszermagba vagy menet közben is betölthetõ modulként. A használni kívánt modulokat a /boot/loader.conf állományba javasolt felvenni, így azok be tudnak töltõdni a rendszer indítása folyamán. A soron következõ szakaszokban a különbözõ MAC-modulokat dolgozzuk fel és foglaljuk össze a lehetõségeiket. Továbbá a fejezet szeretne szólni ezek alkalmazásáról speciális helyzetekben is. Egyes modulokkal címkézni is tudunk, aminek révén a hozzáféréseket címkékkel szabályozzuk, például úgy, hogy megmondjuk mit szabad és mit nem. A címkék beállításait tartalmazó állomány vezérli az állományok elérését, a hálózati kommunikációt és még sok minden mást. Az elõzõ szakaszban már megismerhettük, hogy a opció segítségével hogyan állíthatjuk be az állományonkénti vagy partíciónkénti hozzáférés-vezérlést. Az egycímkés konfigurációban az egész rendszerben csupán egyetlen címke használatára nyílik mód, ezért is hívják a tunefs beállítását nek. A seeotheruids MAC-modul Lássak másokatMAC-házirend A modul neve: mac_seeotheruids.ko A rendszermag konfigurációs beállítása: options MAC_SEEOTHERUIDS Rendszerindítási beállítás: mac_seeotheruids_load="YES" A &man.mac.seeotheruids.4; modul a security.bsd.see_other_uids és security.bsd.see_other_gids sysctl-változókat utánozza és terjeszti ki. A használatához semmilyen címkét nem kell beállítani és transzparens módon képes együttmûködni a többi modullal. A modult betöltése után az alábbi sysctl-változókkal tudjuk vezérelni: A security.mac.seeotheruids.enabled engedélyezi a modult és az alapértelmezett beállításokat használja. Alapértelmezés szerint egyik felhasználó sem láthatja a többiek futó programjait és csatlakozásait. A security.mac.seeotheruids.specificgid_enabled egy adott csoportot mentesít a házirend szabályozásai alól. Tehát ki akarunk vonni egy csoportot a házirend alkalmazásából, akkor állítsuk be a security.mac.seeotheruids.specificgid=XXX sysctl-változót, ahol az XXX a mentesíteni kívánt csoport numerikus azonosítója. A security.mac.seeotheruids.primarygroup_enabled segítségével adott elsõdleges csoportokat vonhatunk ki a házirend hatálya alól. Ezt a változót nem használhatjuk a security.mac.seeotheruids.specificgid_enabled változóval együtt. A bsdextended MAC-modul MAC Állományrendszeri tûzfal MAC-házirend A modul neve: mac_bsdextended.ko A rendszermag konfigurációs beállítása: options MAC_BSDEXTENDED Rendszerindítási beállítás: mac_bsdextended_load="YES" A &man.mac.bsdextended.4; modul segítségével egy állományrendszer szintjén mûködõ tûzfalat tudunk kialakítani. Ez a modul a szabványos állományrendszeri engedély alapú modelljét bõvíti ki, lehetõvé téve, hogy a rendszergazda tûzfalszerû szabályokkal nyújtson védelmet a könyvtárszerkezetben található állományoknak, segédprogramoknak és könyvtáraknak. Amikor egy állományrendszerbeli objektumhoz próbálunk meg hozzáférni, a modul illeszti ezt egy szabályrendszerre, amiben vagy talál egy hozzátartozó szabályt vagy kifut belõle. Ez a viselkedés a security.mac.bsdextended.firstmatch_enabled &man.sysctl.8; paraméter segítségével változtatható meg. Hasonlóan a &os;-ben található többi tûzfalmodulhoz, az állományok elérését definiáló szabályok a rendszerindítás során egy &man.rc.conf.5; változóból olvasódnak be. A szabályokat a &man.ugidfw.8; segédprogrammal adhatjuk meg, amelynek a formai szabályai hasonlóak az &man.ipfw.8; programéhoz. A &man.libugidfw.3; függvénykönyvtár felhasználásával azonban további segédprogramok is írhatóak hozzá. A modul használata során igyekezzünk minél jobban odafigyelni, mert helytelen alkalmazásával el tudjuk vágni magunkat az állományrendszer bizonyos részeitõl. Példák Miután sikerült betölteni a &man.mac.bsdextended.4; modult, a következõ paranccsal tudjuk lekérdezni a jelenleg érvényes szabályokat: &prompt.root; ugidfw list 0 slots, 0 rules Ahogy az várható is volt, pillanatnyilag még egyetlen szabályt sem adtunk meg. Ennek értelmében tehát mindent el tudunk érni. A következõ paranccsal tudunk olyan szabályt létrehozni, ahol a root kivételével elutasítjuk az összes felhasználó hozzáférését: &prompt.root; ugidfw add subject not uid root new object not uid root mode n Ez egyébként egy nagyon buta ötlet, mivel így a felhasználók még a legegyszerûbb parancsokat, mint például az ls-t, sem tudják rájuk kiadni. Ennél sokkal humánusabb lesz, ha: &prompt.root; ugidfw set 2 subject uid felhasználó1 object uid felhasználó2 mode n &prompt.root; ugidfw set 3 subject uid felhasználó1 object gid felhasználó2 mode n Ilyenkor a felhasználó1 nevû felhasználótól megvonjuk a felhasználó2 felhasználói könyvtárának összes hozzáférését, beleértve a listázhatóságot is. A felhasználó1 helyett megadhatjuk a opciót is. Ebben az esetben egy felhasználó helyett az összes felhasználóra ugyanaz a korlátozás fog érvényesülni. A root felhasználóra ezek a beállítások nem vonatkoznak. Ezzel felvázoltuk, miként lehet a &man.mac.bsdextended.4; modult felhasználni az állományrendszerek megerõsítésére. Részletesebb információkért járuljunk a &man.mac.bsdextended.4; és &man.ugidfw.8; man oldalakhoz. Az ifoff MAC-modul a csatolófelületek elfojtása MAC-házirend A modul neve: mac_ifoff.ko A rendszermag konfigurációs beállítása: options MAC_IFOFF Rendszerindítási beállítás: mac_ifoff_load="YES" A &man.mac.ifoff.4; modul kizárólag abból a célból készült, hogy segítségével menet közben le tudjuk tiltani bizonyos hálózati csatolófelületek beállítását a rendszerindítás közben. Sem címkékre, sem pedig a többi MAC-modulra nincs szükségünk a használatához. A vezérlést nagyrészt az alábbi sysctl-változókkal tudjuk megoldani. A security.mac.ifoff.lo_enabled engedélyezi vagy letiltja a (&man.lo.4;) helyi loopback felületen az összes forgalmat. A security.mac.ifoff.bpfrecv_enabled engedélyezi vagy letiltja a Berkeley csomagszûrõ (BPF, Berkeley Packet Filter) felületén az összes forgalmat. A security.mac.ifoff.other_enabled engedélyezi vagy letiltja az összes többi csatolófelületen az összes forgalmat. A &man.mac.ifoff.4; modult általában olyan környezetek monitorozásakor szokták használni, ahol a rendszer indítása során még nem szabad hálózati forgalomnak keletkeznie. Vagy például a security/aide porttal együtt használva automatikusan el tudjuk zárni a rendszerünket, ha a védett könyvtárakban új állományok keletkeznek vagy megváltoznak a régiek. A portacl MAC-modul Port hozzáférés-vezérlési lista MAC-házirend A modul neve: mac_portacl.ko A rendszermag konfigurációs beállítása: MAC_PORTACL Rendszerindítási beállítás: mac_portacl_load="YES" A &man.mac.portacl.4; modul a helyi TCP és UDP portok kiosztásának korlátozását teszi lehetõvé különféle sysctl-változókon keresztül. A &man.mac.portacl.4; segítségével lényegében a nem-root felhasználók is használhatnak privilegizált, tehát 1024 alatti portokat. Miután betöltöttük, a modul az összes csatlakozásra alkalmazza a MAC-házirendet. Ezután az alábbi változókkal hangolhatjuk a viselkedését: A security.mac.portacl.enabled totálisan engedélyezi vagy letiltja a házirend használatát. A security.mac.portacl.port_high megadja azt a legmagasabb portot, amelyre még kiterjed a &man.mac.portacl.4; védelme. Ha a security.mac.portacl.suser_exempt változónak nem nulla értéket adunk meg, akkor azzal a root felhasználót kivonjuk a szabályozások alól. A security.mac.portacl.rules az érvényes mac_portacl házirendet adja meg, lásd lentebb. A security.mac.portacl.rules változó által megadott aktuális mac_portacl házirend formátuma a következõ: szabály[,szabály,...], ahol ezen a módon tetszõleges számú szabályt adhatunk meg. Az egyes szabályok pedig így írhatóak fel: azonosítótípus: azonosító: protokoll: port. Az azonosítótípus értéke uid vagy gid lehet, amivel megadjuk, hogy az azonosító paraméter felhasználóra vagy csoportra hivatkozik. A protokoll paraméter adja meg, hogy a szabályt TCP vagy UDP típusú kapcsolatra értjük, és ennek megfelelõen az értéke is tcp vagy udp lehet. A sort végül a port paraméter zárja, ahol annak a portnak számát adjuk meg, amelyhez az adott felhasználót vagy csoportot akarjuk kötni. Mivel a szabályokat közvetlenül maga a rendszermag dolgozza fel, ezért a felhasználók illetve csoportok azonosítója, valamint a port értéke kizárólag numerikus érték lehet. Tehát a szabályokban név szerint nem hivatkozhatunk felhasználókra, csoportokra vagy szolgáltatásokra. A &unix;-szerû rendszereken alapértelmezés szerint az 1024 alatti portokat csak privilegizált programok kaphatják meg és használhatják, tehát a root felhasználó neve alatt kell futniuk. A &man.mac.portacl.4; azonban a nem privilegizált programok számára is lehetõvé teszi, hogy elfoglalhassanak 1024 alatti portokat, amihez viszont elõször le kell tiltani ezt a szabvány &unix;-os korlátozást. Ezt úgy érhetjük el, ha a net.inet.ip.portrange.reservedlow és net.inet.ip.portrange.reservedhigh változókat egyaránt nullára állítjuk. A &man.mac.portacl.4; mûködésének részleteirõl a példákon keresztül vagy a megfelelõ man oldalakból tudhatunk meg többet. Példák A következõ példák az iméntieket igyekeznek jobban megvilágítani: &prompt.root; sysctl security.mac.portacl.port_high=1023 &prompt.root; sysctl net.inet.ip.portrange.reservedlow=0 net.inet.ip.portrange.reservedhigh=0 Elsõként beállítjuk, hogy a &man.mac.portacl.4; vegye át a szabványos privilegizált portok vezérlését és letiltjuk a normál &unix;-os korlátozásokat. &prompt.root; sysctl security.mac.portacl.suser_exempt=1 A root felhasználót azonban nem akarjuk kitenni a házirendnek, ezért a security.mac.portacl.suser_exempt változónak egy nem nulla értéket adunk meg. A &man.mac.portacl.4; modul most pontosan ugyanúgy mûködik, mint a &unix;-szerû rendszerek alapértelmezés szerint. &prompt.root; sysctl security.mac.portacl.rules=uid:80:tcp:80 A 80-as azonosítóval rendelkezõ felhasználó (aki általában a www) számára engedélyezzük a 80-as port használatát. Így a www felhasználó anélkül képes webszervert futtatni, hogy szüksége lenne a root jogosultságaira. &prompt.root; sysctl security.mac.portacl.rules=uid:1001:tcp:110,uid:1001:tcp:995 Az 1001-es azonosítóval rendelkezõ felhasználónak megengedjük, hogy elfoglalhassa a 110-es (pop3) és 995-ös (pop3s) portokat. Ennek köszönhetõen az adott felhasználó el tud indítani egy szervert, amihez a 110-es és 995-ös portokon lehet kapcsolódni. A partition MAC-modul a futó programok felosztását megvalósító MAC-házirend A modul neve: mac_partition.ko A rendszermag konfigurációs beállítása: options MAC_PARTITION Rendszerindítási beállítás: mac_partition_load="YES" A &man.mac.partition.4; házirend a futó programokat címkéjük szerint adott partíciókra osztja szét. Ezt leginkább egy speciális &man.jail.8; megoldásként tudjuk elképzelni, noha teljesen felesleges összehasonlítani a kettõt. Ez egy olyan modul, amelyet a &man.loader.conf.5; állományba kell felvenni, hogy a rendszerindítása közben be tudjon töltõdni. Ezt a házirendet többségében a &man.setpmac.8; segédprogrammal tudjuk állítgatni, ahogy az majd lentebb látható lesz. A következõ sysctl-változó tartozik még a modulhoz: A security.mac.partition.enabled engedélyezi a futó programok MAC rendszeren keresztüli felosztását. A házirend engedélyezésével a felhasználók csak a saját programjaikat láthatják, illetve mindazokat, amelyek az övékével egy partícióba tartoznak, de a rajta kívül levõ programokkal már nem dolgozhatnak. Például, ha egy felhasználó az insecure (nem biztonságos) osztály tagja, akkor ne engedjük, hogy hozzáférhessen a top vagy bármilyen más olyan parancshoz, amely további futó programokat hoz létre. A setpmac használatával tudunk címkéket készíteni a partíciókhoz és programokat rendelni hozzájuk: &prompt.root; setpmac partition/13 top Így a top parancsot hozzáadjuk az insecure osztályban levõ felhasználókhoz rendelt címkéhez. Vegyük észre, hogy az insecure osztályba tartozó felhasználók által elindított összes program a partition/13 címkét fogja használni. Példák A következõ parancs megmutatja a partíciók címkéit és a futó programok listáját: &prompt.root; ps Zax Ezzel paranccsal pedig megnézhetjük egy másik felhasználó programjainak címkéit és a felhasználó által futtatott programokat: &prompt.root; ps -ZU trhodes A felhasználók látják a root címkéjével futó programokat is, hacsak be nem töltjük a &man.mac.seeotheruids.4; házirendet. Ezt a megoldást úgy tudnánk igazán ravaszul felhasználni, ha például az /etc/rc.conf állományban letiltanánk az összes szolgáltatást és egy olyan szkripttel indítanánk el ezeket, amely futtatásuk elõtt beállítja hozzájuk a megfelelõ címkét. A most következõ házirendek a három alapértelmezett címkeérték helyett egész számokat használnak. Ezekrõl, valamint a rájuk vonatkozó korlátozásokról a megfelelõ modulok man oldalain ismerhetünk meg többet. A többszintû biztonsági MAC-modul a többszintû biztonsági MAC-házirend A modul neve: mac_mls.ko A rendszermag konfigurációs beállítása: options MAC_MLS Rendszerindítási beállítás: mac_mls_load="YES" A &man.mac.mls.4; (MLS, Multi-Level Security) házirend az információ szigorú áramoltatásával vezérli a rendszerben található alanyok és objektumok közti elérést. A MLS megoldását alkalmazó környezetekben a rekeszek mellett minden alanyra és objektumra be kell még állítanunk egy adott szintû engedélyt is. Mivel az engedélyek avagy az érzékenység szintje akár a hatezret is meghaladhatja, egy rendszergazda számára valódi rémálommá válthat az egyes alanyok és objektumok precíz beállítása. Szerencsére a házirend erre a célra tartalmaz három elõre definiált instant címkét. Ezek az mls/low, mls/equal és mls/high. Mivel a man oldal elég részletesen kifejti ezeket, ezért itt csak érintõlegesen foglalkozunk velük: Az mls/low címke egy olyan alacsony szintû beállítást képvisel, amely lehetõvé teszi, hogy az összes többi objektum uralja. Tehát bárminek is adjuk az mls/low címkét, alacsony szintû engedéllyel fog rendelkezni és nem lesz képes elérni a magasabb szinten levõ információt. Ráadásul a címke a magasabb szintû objektumok számára se fogja engedni, hogy információt közöljön vagy adjon át az alacsonyabb szintek felé. Az mls/equal címke olyan objektumok esetében ajánlott, amelyeket ki akarunk hagyni a házirend szabályozásaiból. Az mls/high címke az elérhetõ legmagasabb szintû engedélyt ábrázolja. Az ilyen címkével ellátott objektumok a rendszer összes többi objektuma felett uralommal rendelkeznek, habár az alacsonyabb szintû objektumok felé nem képesek információt közvetíteni. Az MLS: Egy hierarchikus védelmi szinteket épít fel nem hierarchikus kategóriákkal. Szabályai rögzítettek: a felsõbb szintek olvasása és az alsóbb szintek írása egyaránt tiltott (az alanyok csak a saját vagy az alatta levõ szinteken levõ objektumokat képesek olvasni, de a felette állókat már nem. Ehhez hasonlóan az alanyok a velük egyezõ vagy a felsõbb szinteket tudják írni, de az alattuk levõket már nem). Megõrzi a titkokat (megakadályozza az adatok alkalmatlan közzétételét). Megadja mindazt az alapot, ami szükséges ahhoz, hogy az adatokat több kényességi szinten, párhuzamosan is kezelni tudjuk (anélkül, hogy titkos és bizalmas információkat szivárogtatnánk ki). A speciális szolgáltatások és felületek beállításához az alábbi sysctl-változók használhatóak: A security.mac.mls.enabled engedélyezi vagy tiltja le az MLS házirend alkalmazását. A security.mac.mls.ptys_equal hatására látja el mls/equal címkével az összes &man.pty.4; eszközt létrehozásuk során. A security.mac.mls.revocation_enabled használható az alacsonyabb szintre minõsített objektumok hozzáférésének megvonására. A security.mac.mls.max_compartments segítségével adható meg az objektumok által használt rekeszek szintjének maximális száma. Lényegében a rekeszek rendszerben engedélyezett maximuma. Az MLS címkéit a &man.setfmac.8; paranccsal tudjuk módosítani. Egy ehhez hasonló paranccsal tudunk egy objektumhoz címkét rendelni: &prompt.root; setfmac mls/5 próba A próba állomány MLS-címkéjét az alábbi paranccsal kérhetjük le: &prompt.root; getfmac próba Ezzel össze is foglaltuk az MLS házirend lehetõségeit. Az eddigiket úgy is megoldhatjuk, hogy létrehozunk egy központi házirendet az /etc könyvtárban, amelyben megadjuk az MLS házirendhez tartozó információkat, majd átadjuk a setfmac parancsnak. Erre a módszerre majd a házirendek bemutatása után kerül sor. A kényesség megállapítása A többszintû biztonsági házirend használatával a rendszergazda a kényes információk áramlásának irányát tudja befolyásolni. A megoldás felfele nem lehet olvasni, lefele nem lehet írni jellege folytán alapból mindent a legalacsonyabb szintre helyez. Így tehát kezdetben minden elérhetõ, és a rendszergazdának lassanként ebbõl az állapotból elindulva kell behangolnia az erre alapozó védelmi rendszert az információ bizalmasságának megfelelõen. A fentebb említett három alapvetõ címke mellett a rendszergazdának valószínûleg szüksége lesz a felhasználók csoportosítására és a csoportok közti információáramlás szabályozására. A információ bizalmasságának szintjeit minden bizonnyal könnyebb szavakkal beazonosítani, például Confidential (bizalmas), Secret (titkos) vagy Top Secret (szigorúan bizalmas). Bizonyos helyzetekben elég csak a futó projekteknek megfelelõen kialakítani csoportokat. Az osztályozás konkrét módszerétõl függetlenül azonban mindig elmondható, hogy elõzetes tervezés nélkül sose állítsunk össze ilyen fajsúlyú házirendet. Ezt a biztonsági modult például webes üzletek esetén érdemes használnunk, ahol egy állományszerver tárolja a cég fontos adatait és pénzügyi információit. Viszont egy két vagy három felhasználóval üzemelõ munkaállomás esetében szinte teljesen felesleges gondolkodni rajta. A Biba MAC-modul a Biba sértetlenségi MAC-házirend A modul neve: mac_biba.ko A rendszermag konfigurációs beállítása: options MAC_BIBA Rendszerindítási beállítás: mac_biba_load="YES" A &man.mac.biba.4; modul a MAC Biba elnevezésû házirendjét tölti be. Ez leginkább az MLS házirendhez hasonlít, azzal a kivétellel, hogy az információ áramoltatására vonatkozó szabályok némileg visszafelé mûködnek. Tehát míg az MLS házirend a kényes információ áramlását felfelé nem engedi, addig ez a lefelé irányuló áramlást állítja meg. Emiatt ez a szakasz tulajdonképpen mind a két házirendre érvényesül. A Biba alkalmazása során minden alany és objektum egy sértetlenséget jelképezõ címkét visel. Ezek a címkék hierarchikus osztályokból, nem peidg hiearchikus összetevõkbõl származnak. Egy objektum vagy alany sértetlensége a besorolásával növekszik. A modul a biba/low, biba/equal és biba/high címkéket ismeri, vagyis bõvebben: A biba/low címke tekinthetõ az alanyok és objektumok legkisebb sértetlenségének. Ha beállítjuk egy objektumra vagy alanyra, akkor ezzel megakadályozzuk, hogy nagyobb sértetlenségû objektumokat vagy alanyokat tudjanak írni. Ettõl függetlenül azonban még képesek olvasni ezeket. A biba/equal címke használata kizárólag olyan objektumok esetében javasolt, amelyeket ki akarunk vonni a házirend alól. A biba/high címke megengedi az alacsonyabb szinteken levõ objektumokat írását, de az olvasását viszont már nem. Ezt a címkét olyan objektumra érdemes ragasztani, amelyek hatással vannak az egész rendszer sértetlenségére. A Biba: Hierarchikus sértetlenségi szinteket épít fel nem hiearchikus sértetlenségi kategóriákkal kiegészítve. Szabályai rögzítettek: az felsõbb szintek írása és az alsóbb szintek olvasása egyaránt tilos (pontosan az MLS ellentéte). Egy alany csak a saját vagy az alatta álló szinteken szereplõ objektumokat tudja írni. Ehhez hasonló módon egy alany csak a saját vagy az afeletti szinten található objektumokat képes olvasni. Az adatok sértetlenségét biztosítja (megakadályozza az alkalmatlan módosításukat) Sértetlenségi szinteket határoz meg (szemben az MLS kényességi szintjeivel). Az alábbi sysctl-változókkal vezérlhetjük a Biba házirend mûködését: A security.mac.biba.enabled használható a célrendszeren a Biba házirend engedélyezére vagy letiltására. A security.mac.biba.ptys_equal segítségével kapcsolhatjuk ki a Biba házirend alkalmazását a &man.pty.4; eszközökön. A security.mac.biba.revocation_enabled hatására visszavonódik az objektumok hozzáférése, ha az rájuk vonatkozó címke megváltozik. A rendszer objektumain a Biba házirendet a setfmac és getfmac paranccsal állíthatjuk be: &prompt.root; setfmac biba/low próba &prompt.root; getfmac próba próba: biba/low A sértetlenség megállapítása A sértetlenség a kényességtõl eltérõen azt igyekszik szavatolni, hogy az információt illetéktelenek nem módosítják. Ez egyaránt vonatkozik az alanyok, objektumok és a kettõ között átadott adatokra. Gondoskodik róla, hogy a felhasználók csak olyan információkat változtathathassanak meg, sõt csak olyat érhessenek el, amire ténylegesen szükségük van. A &man.mac.biba.4; biztonsági modul megengedi a rendszergazda számára, hogy megmondja milyen állományokat és programokat láthat vagy hívhat meg a felhasználó vagy felhasználók egy csoportja, miközben biztosítja, hogy az állományok és a programok nincsenek kitéve semmilyen fenyegetésnek, és a rendszer az adott felhasználóban vagy felhasználói csoportban megbízik. A kezdeti tervezési fázis során a rendszergazdának fel kell készülnie arra, hogy a felhasználókat osztályokra, szintekre és területekre kell osztania. A felhasználók nem csak adatokhoz, hanem programokhoz és segédprogramokhoz sem lesznek képesek hozzáférni, mind az indításuk elõtt és után. A modul aktiválás után a rendszer alapból rögtön a legmagasabb címkét kapja meg, és teljesen a rendszergazdára hárul, hogy a felhasználókhoz beállítsa a különféle osztályokat és szinteket. A fentebb leírt engedélyszintek helyett akár témák alapján is tervezhetünk. Például kizárólag csak a fejlesztõk számára engedjük meg a forráskód módosítását, a forráskód lefordítását és a többi fejlesztõeszköz használatát. Eközben a többi felhasználót felosztjuk további csoportokba, például tesztelõkre és tervezõkre, vagy meghagyjuk ezeket átlagos felhasználóknak, akik csak olvasási joggal rendelkeznek. A megvalósított biztonsági modell természetébõl fakadóan egy kevésbé sértetlenebb alany nem írhatja a sokkal sértetlenebb alanyokat, a sokkal sértetlenebb alanyok pedig nem érhetik el vagy olvashatják a kevésbé sértetlen objektumokat. A lehetõ legkisebb osztályú címke beállításával gyakorlatilag elérhetetlenné teszük az alanyok számára. A modult valószínûleg egy korlátozott webszerver, fejlesztõi- és tesztgépek vagy forráskód tárolására szánt környezetben érdemes bevetni. Annál esélytelenebb a használata viszont egy munkaállomás, útválasztó vagy hálózati tûzfal esetében. A LOMAC MAC-modul a LOMAC MAC-házirend A modul neve: mac_lomac.ko A rendszermag konfigurációs beállítása: options MAC_LOMAC Rendszerindítás beállítás: mac_lomac_load="YES" Eltérõen a MAC Biba házirendjétõl, a &man.mac.lomac.4; egyedül csak azután engedi elérni az kevésbé sértetlenebb objektumokat, miután csökkentjük a sértetlenség szintjét és ezzel betartjuk a sértetlenségre vonatkozó szabályokat. A gyenge vízjeles sértetlenségi házirend MAC alapú változatát nem szabad összetéveszteni a korábbi &man.lomac.4; implementációval, amely majdnem ugyanúgy mûködik, mint a Biba, azzal az a kivétellel, hogy a lebegõ címkékkel támogatjuk az alanyok lefokozását egy kisegítõ osztály rekeszén keresztül. Ez a másodlagos rekesz [kisegítõ_osztály] alakú. Tehát amikor egy kisegítõ osztállyal adjuk meg a lomac házirendet, valahogy így néz ki: lomac/10[2], ahol a kettes (2) szám ez a kisegítésre használt osztály. A MAC LOMAC házirendje az összes rendszerszintû objektum esetében jelenlevõ sértetlenségi címkézésen alapszik, megengedve az alanyok számára, hogy az kevésbé sértetlen objektumokat olvasni tudják, majd a címke leminõsítésével az alany meg tudja akadályozni a sokkal sértetlenebbnek ítélt objektumok jövõbeni írását. Ez az a fentebb tárgyalt [kisegítõ_osztály] opció, ezért ez a modul a Bibáénál több kompatibilitást és kevesebb kezdeti beállítást igényel. Példák Hasonlóan a Biba és MLS házirendeknél megszokottakhoz, a setfmac és setpmac segédprogramok használhatóak a címkék hozzárendeléséhez: &prompt.root; setfmac /usr/home/trhodes lomac/high[low] &prompt.root; getfmac /usr/home/trhodes lomac/high[low] Itt a kisegítõ osztály a low. Ezt csak a LOMAC MAC-házirendnél adhatjuk meg. A Nagios elzárása a MAC rendszerrel a Nagios elzárása a MAC rendszerrel A most következõ bemutatóban a MAC moduljainak és a megfelelõen beállított házirendek használatával fogunk kialakítani egy biztonságos környezetet. Ne feledjük azonban, hogy ez csupán egy ártatlan próba és nem pedig a mindenki biztonsági aggályait kielégítõ legvégsõ megoldás. Ha egy házirendet vakon építünk fel és nem értjük meg a mûködését, az soha nem válik hasznunkra, és egy éles helyzetben katasztrofális hatással járhat. A folyamat megkezdése elõtt be kell állítanunk a multilabel opciót mindegyik állományrendszerre, a fejezet elején leírtaknak megfelelõen. Ha ezt a lépést kihagyjuk, akkor hibákat kapunk. Továbbá még az elõkészület részeként ne felejtsünk el gondoskodni a net-mngt/nagios-plugins, net-mngt/nagios és www/apache13 portok telepítésérõl, beállításáról és megfelelõ mûködésérõl sem. A nem megbízható felhasználók osztályának létrehozása Az eljárást kezdjük az alábbi (insecure) felhasználói osztály hozzáadásával az /etc/login.conf állományban: insecure:\ :copyright=/etc/COPYRIGHT:\ :welcome=/etc/motd:\ :setenv=MAIL=/var/mail/$,BLOCKSIZE=K:\ :path=~/bin:/sbin:/bin:/usr/sbin:/usr/bin:/usr/local/sbin:/usr/local/bin :manpath=/usr/share/man /usr/local/man:\ :nologin=/usr/sbin/nologin:\ :cputime=1h30m:\ :datasize=8M:\ :vmemoryuse=100M:\ :stacksize=2M:\ :memorylocked=4M:\ :memoryuse=8M:\ :filesize=8M:\ :coredumpsize=8M:\ :openfiles=24:\ :maxproc=32:\ :priority=0:\ :requirehome:\ :passwordtime=91d:\ :umask=022:\ :ignoretime@:\ :label=biba/10(10-10): Valamint egészítsük ki az alapértelmezett (default) felhasználói osztályt a következõ sorral: :label=biba/high: Ahogy ezzel elkészültünk, az hozzátartozó adatbázis újbóli legyártásához a következõ parancsot kell kiadnunk: &prompt.root; cap_mkdb /etc/login.conf A rendszerindítással kapcsolatos beállítások Még ne indítsuk újra a számítógépet, csupán a szükséges modulok betöltéséhez bõvítsük ki a /boot/loader.conf állományt az alábbi sorokkal: mac_biba_load="YES" mac_seeotheruids_load="YES" A felhasználók beállítása Soroljuk be a root felhasználót a default osztályba: &prompt.root; pw usermod root -L default Az összes root felhasználón kívüli hozzáférésnek vagy rendszerfelhasználónak most kelleni fog egy bejelentkezési osztály. A bejelentkezési osztályra egyébként is szükség lesz, mert ennek hiányában a felhasználók még az olyan egyszerû parancsokat sem tudják kiadni, mint például a &man.vi.1;. A következõ sh szkript nekünk erre pontosan megfelel: &prompt.root; for x in `awk -F: '($3 >= 1001) && ($3 != 65534) { print $1 }' \ /etc/passwd`; do pw usermod $x -L default; done; Helyezzük át a nagios és www felhasználókat az insecure osztályba: &prompt.root; pw usermod nagios -L insecure &prompt.root; pw usermod www -L insecure A <filename>contexts</filename> állomány létrehozása Most csinálnunk kell egy contexts állományt. Ebben példában az /etc/policy.contexts állományt használjuk. # Ez a rendszer alapértelmezett BIBA házirendje. # Rendszer: /var/run biba/equal /var/run/* biba/equal /dev biba/equal /dev/* biba/equal /var biba/equal /var/spool biba/equal /var/spool/* biba/equal /var/log biba/equal /var/log/* biba/equal /tmp biba/equal /tmp/* biba/equal /var/tmp biba/equal /var/tmp/* biba/equal /var/spool/mqueue biba/equal /var/spool/clientmqueue biba/equal # Nagios: /usr/local/etc/nagios /usr/local/etc/nagios/* biba/10 /var/spool/nagios biba/10 /var/spool/nagios/* biba/10 # Apache: /usr/local/etc/apache biba/10 /usr/local/etc/apache/* biba/10 Ezzel a házirenddel az információ áramlását szabályozzuk. Ebben a konkrét konfigurációban a felhasználók, a root és társai, nem férhetnek hozzá a Nagioshoz. A Nagios beállításait tároló állományok és a neve alatt futó programok így teljesen különválnak vagyis elzáródnak a rendszer többi részétõl. Ez az iménti állomány a következõ parancs hatására kerül be a rendszerünkbe: &prompt.root; setfsmac -ef /etc/policy.contexts / &prompt.root; setfsmac -ef /etc/policy.contexts / A fenti állományrendszer felépítése a környezettõl függõen eltérhet, habár ezt minden egyes állományrendszeren le kell futtatni. Az /etc/mac.conf állományt törzsét a következõképpen kell még átírnunk: default_labels file ?biba default_labels ifnet ?biba default_labels process ?biba default_labels socket ?biba A hálózat engedélyezése Tegyük hozzá a következõ sort az /boot/loader.conf állományhoz: security.mac.biba.trust_all_interfaces=1 Ezt az alábbi beállítást pedig szúrjuk be az rc.conf állományba a hálózati kártya konfigurációjához. Amennyiben az internetet DHCP segítségével érjük el, ezt a beállítást manuálisan kell megtenni minden rendszerindítás alkalmával: maclabel biba/equal A konfiguráció kipróbálása a MAC beállításainak kipróbálása Gondoskodjunk róla, hogy a webszerver és a Nagios nem fog elindulni a rendszer indításakor, majd indítsuk újra a gépet. Ezenkívül még ellenõrizzük, hogy a root ne tudjon hozzáférni a Nagios beállításait tartalmazó könyvtárhoz. Ha a root képes kiadni egy &man.ls.1; parancsot a /var/spool/nagios könyvtárra, akkor valamit elronthattunk. Normális esetben egy permission denied üzenetet kell kapnunk. Ha minden jónak tûnik, akkor a Nagios, Apache és Sendmail most már elindítható a biztonsági házirend szabályozásai szerint. Ezt a következõ parancsokkal tehetjük meg: &prompt.root; cd /etc/mail && make stop && \ setpmac biba/equal make start && setpmac biba/10\(10-10\) apachectl start && \ setpmac biba/10\(10-10\) /usr/local/etc/rc.d/nagios.sh forcestart Kétszer is ellenõrizzük, hogy minden a megfelelõ módon viselkedik-e. Ha valamilyen furcsaságot tapasztalunk, akkor nézzük át a naplókat vagy a hibaüzeneteket. A &man.sysctl.8; használatával tiltsuk le a &man.mac.biba.4; biztonsági modult és próbáljunk meg mindent a szokott módon újraindítani. A root felhasználó különösebb aggodalom nélkül képes megváltoztatni a biztonsági rend betartatását és átírni a konfigurációs állományokat. Egy frissen indított parancsértelmezõ számára ezzel a paranccsal tudjuk csökkenteni a biztonsági besorolást: &prompt.root; setpmac biba/10 csh Ennek kivédésére a felhasználókat a &man.login.conf.5; beállításaival le kell korlátozni. Ha a &man.setpmac.8; megpróbál a rekesz határain túl futtatni egy parancsot, akkor hibát ad vissza és a parancs nem fut le. Ebben az esetben a root felhasználót tegyük a biba/high(high-high) értékek közé. A felhasználók korlátozása Ebben a példában egy viszonylag kicsi, nagyjából mindössze ötven felhasználós, adattárolásra használatos rendszert veszünk alapul. A felhasználók rendelkezhetnek bizonyos bejelentkezési tulajdonságokkal, és nem csak adatokat tudnak tárolni, hanem az erõforrásokhoz is hozzá tudnak férni. Itt most a &man.mac.bsdextended.4; és a &man.mac.seeotheruids.4; modulokat vetjük be együttesen, és nem csak a rendszer objektumainak elérését tudjuk megakadályozni, hanem az egyes felhasználók futó programjait is elrejtjük. A mûveletet kezdjük azzal, hogy a /boot/loader.conf állományt kibõvítjük a következõ módon: mac_seeotheruids_load="YES" A &man.mac.bsdextended.4; biztonsági modul az alábbi rc.conf-változóval hozható mûködésbe: ugidfw_enable="YES" A hozzátartozó alapértelmezett szabálykészlet az /etc/rc.bsdextended állományban tárolódik, amely pedig a rendszer indítása során töltõdik be. Ezeket némileg módosítanunk kell majd. Mivel a példában szereplõ számítógép csak a felhasználók kiszolgálását hivatott ellátni, az utolsó kettõ kivételével mindent hagyhatunk megjegyzésben. Így kikényszerítjük felhasználók által birtokolt rendszerobjektumok alapértelmezés szerinti betöltését. Vegyük fel a szükséges felhasználókat a számítógépre és indítsuk újra. Tesztelési célból próbáljunk meg különbözõ felhasználókként bejelentkezni két konzolon. Futassuk le a ps aux parancsot, és így meg tudjuk figyelni, hogy mennyire látjuk a többi felhasználót. Amikor megpróbáljuk kiadni a &man.ls.1; parancsot a többiek felhasználói könyvtáraira, akkor hibát kell kapnunk. Ne próbálgassunk a root felhasználóval, hacsak a megfelelõ sysctl változókban be nem állítottuk az õ hozzáférésének blokkolását is. Amikor felveszük egy felhasználót a rendszerbe, a hozzátartozó &man.mac.bsdextended.4; szabály nem fog szerepelni a szabályrendszerben. A szabályrendszer gyors frissítését úgy tudjuk megoldani, ha a &man.kldunload.8; használatával egyszerûen eltávolítjuk a biztonsági modult a memóriából és újratöltjük a &man.kldload.8; paranccsal. A hibák elhárítása a MAC rendszerben MAC hibaelhárítás A fejlesztés fázisában bizonyos normál konfigurációval rendelkezõ felhasználók gondokat jeleztek. Ezeket foglaljuk most itt össze: A <option>multilabel</option> beállítás nem adható meg a <filename>/</filename> állományrendszerre A beállítás nem marad meg a rendszerindító (/) partíciómon! A tapasztalatok szerint körülbelül minden ötvenedik felhasználó szembesül ezzel a problémával, és mi is találkozunk vele a kezdeti konfigurációk kialakítása során. Ennek az úgynevezett hibának a behatóbb tanulmányozása során arra jutottunk, hogy ez többnyire vagy a hibás dokumentálásból vagy a dokumentáció félreértelmezésébõl ered. Független attól, hogy ez mitõl is következett be, a következõ lépések megtételével orvosolhatjuk: Nyissuk meg az /etc/fstab állományt és adjuk meg a rendszerindító partíciónak az , vagyis az írásvédett (read-only) beállítást. Indítsuk újra a gépet egyfelhasználós módban. A tunefs parancsot futtassuk le a / állományrendszeren. Indítsuk újra a rendszert normál módban. Adjuk ki a mount / parancsot, majd az /etc/fstab állományban írjuk át a beállítást az értékre és megint indítsuk újra a rendszert. Alaposan nézzük át a mount parancs kimenetét és gyõzödjünk meg róla, hogy a opció valóban beállítódott a rendszerindító állományrendszerre. A <acronym>MAC</acronym> után nem lehet indítani az X11 szervert Nem indul az X, miután MAC-kel kialakítottunk egy biztonságos környezetet! Ezt vagy a MAC partition házirendje okozza, vagy az egyik címkékeket használó házirend helytelen beállítása. A következõ módon deríthetjük ki az okát: Figyelmesen olvassuk el a hibaüzenetet: ha a felhasználó az insecure osztály tagja, akkor a partition házirend lesz a bûnös. Próbáljuk meg a felhasználót visszatenni a default osztályba és a cap_mkdb paranccsal újragenerálni az adatbázist. Ha ez nem segít a problémán, akkor haladjunk tovább. Alaposan ellenõrizzük a címkékhez tartozó házirendeket. Vizsgáljuk meg, hogy a kérdeses felhasználó esetében a házirendet és az X11 alkalmazást, valamint a /dev eszközöket tényleg jól állítottuk be. Ha az iméntiek egyik sem oldja meg gondunkat, küldjük el a hibaüzenetet és a környezetünk rövid leírását a a TrustedBSD honlapjáról elérhetõ TrustedBSD levelezési lista vagy a &a.questions; címére. Hiba: &man..secure.path.3; cannot stat <filename>.login_conf</filename> Amikor a rendszerben megpróbálok a root felhasználóról átváltani egy másik felhasználóra, a _secure_path: unable to state .login_conf hibaüzenet jelenik meg. Ez az üzenet általában akkor látható, amikor a felhasználó nagyobb értékû címkével rendelkezik annál, mint akivé válni akar. Például vegyük a joska nevû felhasználót a rendszerben, aki az alap biba/low címkével rendelkezik. A root felhasználó, akinek biba/high címkéje van, nem láthatja joska felhasználói könyvtárát. Ez attól függetlenül megtörténik, hogy a root a su paranccsal váltott át a joska nevû felhasználóra vagy sem. Egy ilyen helyzetben a Biba sértetlenségi modellje nem fogja engedni a root felhasználóra számára, hogy láthassa a kevésbé sértetlen objektumokat. A <username>root</username> felhasználó nem megy! A rendszer normál vagy egyfelhasználós módban sem ismeri fel a root felhasználót. A whoami parancs 0 (nullát) ad vissza és a su parancs pedig annyit mond: who are you? (ki vagy?). Mi történhetett? Ez csak olyankor történhet, ha a címkézési házirendet nem engedélyezzük, vagy a &man.sysctl.8; használatával, vagy pedig a modul eltávolításával. Ha a házirendet letiltjuk vagy ideiglenesen letiltódik, akkor a bejelentkezési tulajdonságokat tároló adatbázist a beállítás eltávolításával kell újrakonfigurálni. A login.conf állományból ne felejtsük el kivenni az összes beállítást és a cap_mkdb paranccsal újragenerálni az adatbázist. Ilyen akkor is elõfordulhat, amikor a házirend valamilyen módon korlátozza a master.passwd állomány vagy adatbázis elérhetõségét. Ezt általában az okozza, hogy a rendszergazda az állományt olyan címke alatt módosítja, amely ütközik a rendszerben alkalmazott általános házirenddel. Ebben az esetekben a rendszer próbálja meg beolvasni a felhasználók adatait, azonban mivel közben az állomány új címkét örökölt, nem fér hozzá. Ha a &man.sysctl.8; paranccsal letiltjuk a házirendet, minden vissza fog térni a rendes kerékvágásba. diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/preface/preface.sgml b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/preface/preface.sgml index 36f17c0cff..89d3a87960 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/preface/preface.sgml +++ b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/preface/preface.sgml @@ -1,1042 +1,1042 @@ Elõszó Kiknek szánjuk ezt a könyvet A &os;-t még nem ismerõk felfedezhetik, hogy a könyv elsõ része a &os; telepítésének folyamatán vezeti keresztül a felhasználót, valamint érintõlegesen bemutatja az ezt alátámasztó &unix;-os alapfogalmakat és szabályokat. Ennek a résznek a végigjárása nem kíván többet, csupán egy kis felfedezõ kedvet, illetve a menet közben bemutatott új fogalmak befogadását. Ha túljutottunk rajta, a kézikönyv második, jóval terjedelmesebb része a &os;-t használó rendszergazdák számára nyújt mindenféle témában minden részletre kiterjedõ referenciát. Ezek közül egyes fejezetek elvárnak némi - elõzetes felkészülést, amelyet a minden + elõzetes felkészülést, amelyet minden fejezet áttekintésében említeni is fogunk. További információkért olvassuk át a et. Változtatások a harmadik kiadás óta A kézikönyv jelenleg interneten elérhetõ változata számtalan önkéntes által az utóbbi 10 évben végzett együttes erõfeszítéseinek eredményeit tükrözi. A 2004-ben két kötetben megjelentetett harmadik kiadás óta a következõ fontosabb változások történtek: : készült egy új fejezet a &dtrace; nevû teljesítmény-elemzõ eszközrõl. : ebben a fejezetben a &os; és a különbözõ más rendszerekhez fejlesztett állományrendszerek viszonyát mutatjuk be, többek a &sun; ZFS megoldását. : ez a fejezet &os; új biztonsági fejlesztéseit foglalja össze és mutatja be a használatukat. : ebben az új fejezetben a &os; rendszerhez és rajta elérhetõ különbözõ virtualizációs technológiákról szólunk. Változtatások a második kiadás (2004) óta A harmadik kiadás a &os; Dokumentációs Projekt tagjainak két évi kemény munkájának gyümölcse. A nyomtatott változat már olyan nagyra nõtt, hogy két külön kötetben kellett kiadnunk. Az alábbi fontosabb változtatások jelentek meg ebben az új kiadásban: : a beállításra és finomhangolásra vonatkozó részeket bõvítettük az ACPI energia- és erõforrás gazdálkodásról szóló részekkel, a cron rendszerprogrammal, illetve még több, a rendszermag finomhangolását elõsegítõ opció leírásával. : a biztonságról szóló részt bõvítettük a virtuális magánhálózatokról (VPN-ekrõl), állományrendszeri hozzáférés-vezérlési listákról (ACL-ek) szóló elemekkel, valamint biztonságtechnikai tanácsokkal. : a kötelezõ hozzáférés-vezérlésrõl (MAC-rõl) szóló fejezet teljesen új ebben a kiadásban. Bemutatja, mi is az a MAC és hogyan hasznosítható egy &os;-s rendszer biztonságossá tételében. : a háttértárakat tartalmazó részt bõvítettük az USB-tárakról, állományrendszeri pillanatképeirõl, lemezkvótákról, állomány- és hálózat alapú állományrendszerekrõl, továbbá a titkosított partíciókról szóló részekkel. : a Vinum egy új fejezet ebben a kiadásban. Bemutatja a Vinum logikaikötet-kezelõ használatát, aminek segítségével eszközfüggetlen módon hozhatunk létre logikai lemezeket, szoftveres RAID-0, RAID-1 és RAID-5 konfigurációkat. Bekerült egy hibaelhárításról szóló rész a PPP és SLIP leírásához. : az elektronikus levelezést ismertetõ részt bõvítettük a különféle levéltovábbító rendszerekrõl, az SMTP hitelesítésrõl, UUCP protokollról, a fetchmail és procmail programokról szóló elemekkel, valamint egyéb, haladókat megcélzó témákkal. : a hálózati szervereket ismertetõ rész egy teljesen új fejezet ebben a kiadásban. Benne megtalálható az Apache HTTP szerver, az ftpd szerver, illetve a µsoft; &windows;-os kliensek számára megfelelõ Samba szerver beállítása. Az érthetõség kedvéért egyes részek átkerültek ide a , vagyis a haladó hálózati témákat tárgyaló fejezetbõl. : a haladó hálózati témákat tartalmazó részt kiegészítettük a &os; és a &bluetooth; eszközök kapcsolatáról, a vezeték nélküli hálózatokról és az aszinkron adatátvitel módról (ATM-rõl) szóló ismeretekkel. Létrehoztunk egy szójegyzéket abból a célból, hogy a könyvben használt definíciók és szakkifejezések egyetlen központi helyen össze legyenek foglalva. Számos esztétikai javítást eszközöltünk a könyvben található ábrákon és táblázatokon. Változtatások az elsõ kiadás (2001) óta A második kiadás a &os; Dokumentációs Projekt tagjainak két évi komoly munkájának eredménye. Az alábbi fontosabb változtatások jelennek meg ebben a kiadásban: Bekerült egy teljes tárgy- és névmutató. Mindegyik ASCII-ábrát grafikusak váltották fel. Mindegyik fejezet elejére odakerült egy általános áttekintés, ami egy rövid összefoglalást ad a fejezet tartalmáról, valamint közli az elolvasásához szükséges ismereteket. A tartalmat felosztottuk logikailag három részre: Bevezetés, Rendszeradminisztráció és Függelék. A et (A &os; telepítése) teljesen újraírtuk és sok-sok illusztráció is hozzáadásra került a könnyebb megértés érdekében. A (A &unix; alapjai) kiegészült a futó programokról, démonokról és jelzésekrõl szóló további hasznos információkkal. A et (Alkalmazások telepítése) bõvítettük a bináris csomagkezelésrõl szóló további ismeretekkel. A (Az X Window System) teljes újraíráson ment át, aminek folyamán igyekeztünk nagyobb hangsúlyt helyezni a modern asztali technológiák, mint pl. a KDE és GNOME &xfree86; 4.X-en történõ használatának leírására. A (A &os; rendszerindítási folyamata) kibõvült. A (Háttértárak) két, korábban külön levõ fejezet, a Lemezek és Biztonsági mentések összeolvasztásából jött létre. Úgy éreztük, a bennük helyet kapott témákat sokkal könnyebb úgy megérteni, ha egyetlen fejezetben tárgyaljuk ezeket. Egy (hardveres és szoftveres) RAID-rõl szóló rész is belekerült. A (Soros vonali kommunikáció) teljes átszervezésre került, valamint a &os; 4.X/5.X verziókhoz igazítottuk. A (A PPP és a SLIP) lényegesen sokat fejlõdött. Számos új rész került a be (Egyéb haladó hálózati témák). A (Elektronikus levelezés) kibõvült a sendmail beállításáról tartalmazó újabb információkkal. A (Bináris Linux kompatibilitás) kiegészült az &oracle; és a &sap.r3; telepítését bemutató részekkel. Az alábbi új témák kerültek tárgyalásra a második kiadásban: Beállítás és finomhangolás () Multimédia () A könyv felépítése A könyvet négy logikailag elkülönülõ részre osztottuk fel. Az elsõ, Bevezetés címû részben bemutatjuk a &os; telepítését és használatának alapjait. Elgondolásunk szerint az itt szereplõ fejezeteket sorban érdemes elolvasni, esetenként kihagyni azokat, amelyek már az olvasó számára ismert témákat dolgoznak fel. A második, Gyakori feladatok címû részben megismerhetjük a &os; néhány gyakorta használt lehetõségét. Ez a rész, valamint az ezt követõ összes többi tetszõleges sorrendben olvasható. Mindegyik fejezet egy rövidke összefoglalással kezdõdik, amely ismerteti, az olvasótól milyen jellegû tapasztalatokat vár el a fejezet megértése. Célja, hogy segítsen az olvasónak megtalálni a számára érdekes témákat. A harmadik, Rendszeradminisztráció címû részben rendszergazdai feladatokat tárgyalunk. A negyedik, Hálózati kommunikáció címû részben hálózatok és szerverek üzemeltetésével kapcsolatos ismereteket foglaltunk össze. Végül, az ötödik rész tartalmazza a függeléket és az irodalomjegyzéket, hivatkozásokat. : Bemutatkozás A &os; bemutatkozik az új felhasználóknak. Szó esik a &os; Projekt történetérõl, célkitûzéseirõl és a fejlesztési modelljérõl. : A &os; telepítése Végigvezetjük a felhasználót a telepítési folyamat egészén. Bizonyos rendhagyó kérdések, mint például a soros konzolon keresztül történõ telepítés is terítékre kerülnek. : A &unix; alapjai Sorra vesszük a &os; operációs rendszer alapvetõ parancsait és lehetõségeit. Amennyiben már jártasak vagyunk valamilyen szinten a &linux; vagy más &unix;-típusú rendszerek használatában, nyugodtan kihagyhatjuk ezt a fejezetet. : Alkalmazások telepítése, csomagok és portok Megismerhetjük, miként tudunk külsõ cégek által fejlesztett alkalmazásokat telepíteni a &os; Portgyûjteményének (&os; Ports Collection) vagy a megszokott bináris csomagok használatán keresztül. : Az X Window System Általános bemutatásra kerül az X Window System, valamint az X11 használata a &os;-n. Ezenkívül olvashatunk az elterjedtebb munkakörnyezetekrõl, mint pl. a KDE és a GNOME. : Asztali alkalmazások Felsoroljuk az ismertebb asztali alkalmazásokat: webböngészõket és alkalmazói programcsomagokat, és bemutatjuk, hogyan telepítsük ezeket &os;-re. : Multimédia Megtudhatjuk, hogyan állítsuk be a zene- és videolejátszást rendszerünkön. Emellett olvashatunk néhány multimédiás alkalmazás használatáról is. : A &os; rendszermag testreszabása Kifejtjük, miért lehet szükségünk egy új rendszermag konfigurálására, és részletesen végigjárjuk egy rendszermag konfigurációjának, fordításának és telepítésének lépéseit. : Nyomtatás Ismertetjük, hogyan lehet nyomtatókat használni &os; alatt, beleértve a munkalapok készítésének mikéntjét, a nyomtatóhasználat nyilvántartását és a kezdeti beállításokat. : Bináris Linux kompatibilitás Megismerhetjük a &os; bináris Linux kompabilitásához kapcsolódó lehetõségeket. Ezenfelül részletekre is kitérõ telepítési útmutatót találhatunk különbözõ népszerû linuxos alkalmazásokhoz, mint például az &oracle;, &sap.r3; és a &mathematica;. : Beállítás és finomhangolás Megismerhetjük a &os; azon paramétereit, amelyek megfelelõ állításával a rendszergazdák a lehetõ legtöbbet képesek kihozni &os; rendszerükbõl. Ezenkívül bemutatásra kerül a &os;-ben használt számos konfigurációs állomány, valamint hogy ezeket hol találhatjuk meg. : A &os; rendszerindítási folyamata Tartalmazza a &os; rendszerindítási folyamatának leírását, és elmagyarázza, miként lehet ezt vezérelni a konfigurációs beállítások segítségével. : Felhasználók és hozzáférések alapvetõ kezelése Bemutatja a felhasználói fiókok létrehozását és kezelését. Emellett megemlíti a felhasználókra érvényesíthetõ erõforrás-megszorításokat, illetve egyéb fiókkezelési feladatokat. : Biztonság Bemutatásra kerül a &os; rendszerünk biztonságossá tételére alkalmas számos különféle eszköz, többek közt a Kerberos, IPsec és az OpenSSH. : A jail alrendszer - Megtudhatjuk, hogyan mûködik az az + Megtudhatjuk, hogyan mûködik az alkalmazások elszigeteléséért felelõs jail alrendszer, valamint miben emelkedik ki a &os;-ben is megtalálható hagyományos chroot megoldással szemben. : Kötelezõ hozzáférés-vezérlés Megismerhetjük a kötelezõ hozzáférés-vezérlést (MAC-et), valamint azt, hogyan is tudjuk felhasználni egy &os;-s rendszer biztonsága érdekében. : Biztonsági események vizsgálata Kiderül, mit jelent a &os;-ben az események vizsgálata, illetve mindez hogyan telepíthetõ, konfigurálható és miként tudjuk a vizsgálatok adatait kielemezni vagy felügyelni. : Háttértárak Bemutatásra kerül, miként kezelhetjük a háttértárolókat és állományrendszereket a &os;-ben. Ide tartoznak a fizikai lemezek, RAID-tömbök, optikai és szalagos egységek, memória alapú lemezek és a hálózati állományrendszerek. : GEOM, a moduláris lemezszervezõ rendszer Megismerhetjük a &os;-ben jelenlevõ GEOM alrendszert és az általa támogatott különbözõ RAID-szintek beállítását. : Támogatott állományrendszerek A &os; operációs rendszer számára nem natív állományrendszerekkel foglalkozik, például a &sun; Z állományrendszerével. : A Vinum kötetkezelõ Megtudhatjuk, hogyan használjuk a Vinumot, a logikaikötet-kezelõt, amely eszközfüggetlen logikai lemezeket, szoftveres RAID-0, RAID-1 és RAID-5 konfigurációkat biztosít. : Virtualizáció Tartalmazza a virtualizációs rendszerek által felkínált lehetõségek bemutatását és használatát a &os;-vel. : Honosítás, az I18N/L10N használata és beállítása Bemutatja, hogyan használjuk a &os;-t a rendszer és az alkalmazások szintjén az angoltól eltérõ nyelveken. : A &os; frissítése és frissen tartása Elmagyarázza, mik az alapvetõ különbségek a &os;-STABLE, &os;-CURRENT verziók, valamint a &os; kiadások között. Bemutatja, mely felhasználók lehetnek azok, akik a legtöbbet tudnak profitálni egy fejlesztõi rendszer használatából, illetve körvonalazza ennek folyamatát. Továbbá röviden összefoglalja azokat az eszközöket, amelyekkel a felhasználók frissíthetik a rendszerüket a biztonsági és kritikus hibák javításakor. : &dtrace; A &sun; &dtrace; eszközének beállítását és használatát mutatja be. A segítségével megvalósított dinamikus nyomkövetéssel lehetõségünk nyílik valós idejû elemzéseken keresztül felderíteni a különbözõ teljesítménybeli problémákat. : Soros vonali kommunikáció Kifejti, hogyan csatlakoztassunk terminált vagy modemet a &os; rendszerünkhöz, ha behívó vagy betárcsázós kapcsolatot szeretnénk létrehozni. : A PPP és a SLIP Bemutatja, miként tudjuk PPP-n, SLIP-en és Etherneten keresztüli PPP-vel (PPPoE) összekapcsolni a &os;-t távoli rendszerekkel. : Elektronikus levelezés Megismerhetjük egy elektronikus levelezõ szerver különféle komponenseit, és elmélyedhetünk az egyik leghíresebb levelezõszerver-szoftver, a sendmail használatában és felületesebb konfigurálásában. : Hálózati szerverek Részletekbe menõen és konfigurációs példákkal mutatja be, miként tudunk hálózati állományrendszer kiszolgálónak, névszervernek, hálózati információs rendszer kiszolgálónak vagy idõszinkronizációs szervernek beállítani egy &os;-s számítógépet. : Tûzfalak Kifejti a szoftveres tûzfalak mögött álló filozófiát, valamint részletesen tárgyalja a különbözõ, &os;-n elérhetõ tûzfalak konfigurációját. : Egyéb haladó hálózati témák Feldolgoz számos hálózati témát, beleértve az internet kapcsolat helyi hálózaton (LAN-on) keresztül történõ megosztását több számítógép között, haladó forgalomirányítási kérdéseket, vezeték nélküli hálózatok beállítását, &bluetooth;, ATM, IPv6 és sok minden mással kapcsolatos információkat. : A &os; beszerzése Felsorolja azokat a forrásokat, ahonnan a &os; CD-n vagy DVD-n beszerezhetõ, valamint azokat a honlapokat, ahonnan letölthetõ vagy telepíthetõ a &os;. : Irodalomjegyzék A könyv sok tekintetben olyan témákat is érint, amelyek felkelthetik az olvasó érdeklõdését és ezek kapcsán bõvebb magyarázatra vágyik. Az irodalomjegyzékben ezért összeírtunk számos remek könyvet, amelyekre hivatkozunk is a fejezetekben. : Erõforrások az interneten Tartalmazza a &os; felhasználók számára elérhetõ azon fórumokat, ahová beküldhetik kérdéseiket, illetve szakmai jellegû társalgásokat folytathatnak. : PGP-kulcsok Az egyes &os; fejlesztõk PGP-kulcsait sorolja fel. A könyvben alkalmazott konvenciók A könnyebb és egységesebb olvashatóság kedvéért az alábbi konvenciókat igyekeztünk követni a könyvben. Tipográfiai konvenciók Dõlt A dõlt betûket állománynevek, URL-ek, kiemelt szövegek és a szakmai kifejezések elsõ elõfordulásakor használjuk. Írógépszerû Az írógépszerû betûket hibaüzenetek, parancsok, környezeti változók, portok, számítógépek, felhasználók, csoportok, eszközök nevei, változók és kódrészletek esetén használjuk. Félkövér A félkövér betûket alkalmazások, parancsok és billentyûk megnevezésénél használjuk. Felhasználói bevitel A billentyûket félkövérrel írjuk, hogy kiemelkedjenek a szöveg többi részébõl. Az egyszerre megnyomni kívánt billentyûk kombinációját a `+' jelöléssel adjuk meg, mint például: Ctrl Alt Del Ez azt jelenti, hogy a felhasználónak a Ctrl, Alt és Del billentyûket egyszerre kell lenyomnia. Azokat a billentyûket, amelyeket egymás után kell lenyomni, vesszõvel választjuk el, például: Ctrl X , Ctrl S Ez tehát azt jelenti, hogy a felhasználónak elõször a Ctrl és X billentyûket, majd a Ctrl és S billentyûket kell egyszerre lenyomnia. Példák A E:\> kijelzéssel kezdõdõ példák egy &ms-dos; parancsot jelölnek. Ha másképpen nem említjük, ezeket a parancsokat a modern µsoft.windows;-okban található Parancssorból kell kiadni. E:\> tools\fdimage floppies\kern.flp A: A &prompt.root; kijelzéssel kezdõdõ példák a &os;-ben rendszeradminisztrátori jogokat igénylõ parancsok kiadását jelentik. Ehhez bejelentkezhetünk a root felhasználóval, vagy felvethetjük a rendszeradminisztrátori jogokat a saját felhasználói fiókunkból a &man.su.1; használatával is. &prompt.root; dd if=kern.flp of=/dev/fd0 A &prompt.user; kijelzéssel kezdõdõ példák olyan parancsra utalnak, amelyeket egy normál felhasználói fiókból érdemes kiadni. Hacsak másképpen nem jelezzük, a C-shell szintaxisát használjuk a környezeti változók és egyéb parancsok megadásakor. &prompt.user; top Köszönetnyilvánítás A könyv, amit itt most olvashatunk, több száz ember együttes munkájának eredménye a világ minden tájáról. Akár csak elgépeléseket javítottak, vagy komplett fejezeket adtak hozzá, minden hozzájárulás hasznosnak bizonyult. Emellett sok cég anyagilag is támogatta a könyv fejlõdését, lehetõvé téve ezáltal, hogy a szerzõk teljes munkaidõben dolgozhassanak rajta, pénzt kapjanak az írásaikért stb. Leginkább a BSDi (amelyet késõbb felvásárolt a Wind River Systems) adott teljes munkaidõs fizetést a &os; Dokumentációs Projekt tagjainak a könyv gondozásához, amely végül az elsõ nyomtatott kiadás megjelentetéséhez vezetett 2000 márciusában (ISBN 1-57176-241-8). A Wind River Systems ezt követõen további szerzõket is finanszírozott a nyomtatási-szedési infrastruktúra továbbfejlesztéséhez és a könyv tartalmának bõvítéséhez. Ennek eredménye lett a második nyomtatott kiadás, amely 2001 novemberében jelent meg (ISBN 1-57176-303-1). 2003 — 2004 folyamán a FreeBSD Mall, Inc. támogatott anyagilag számos hozzájárulót a kézikönyvet illetõ munkájáért, a harmadik nyomtatott kiadásra történõ elõkészítésben.