diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/desktop/chapter.sgml b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/desktop/chapter.sgml index 42af1b9ecc..36c4dd34bf 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/desktop/chapter.sgml +++ b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/desktop/chapter.sgml @@ -1,1394 +1,1394 @@ Christophe Juniet Írta: Asztali alkalmazások Áttekintés A &os;-n asztali alkalmazások széles spektrumát lehet futtatni, például böngészõket és szövegszerkesztõket. Legtöbbjük csomagként áll rendelkezésre, illetve automatizált módon lefordíthatóak a Portgyûjteménybõl. Az új felhasználók közül sokan szeretnének ilyen fajta alkalmazásokat használni, ezért ez a fejezet bemutatja, miként lehet a népszerûbb asztali alkalmazásokat minden különösebb erõfeszítés nélkül telepíteni, legyen szó az elõre csomagolt vagy a Portgyûjteményben megtalálható formájukról. Amikor portként telepítünk egy programot, lényegében a forráskódját fordítjuk le. Ez bizonyos esetekben nagyon sokáig is eltarthat attól függõen, hogy pontosan mit is fordítunk le, illetve mekkora az erre a célra felhasznált számítógépünk vagy számítógépeink teljesítménye. Amennyiben a fordításra nem tudunk vagy nem kívánunk elegendõ idõt szánni, a Portgyûjteményben található programok többségét már elõre lefordított csomagból is telepíthetjük. Mivel a &os;-ben bináris szintû Linux kompatibilitás is található, ezért az eredetileg Linuxra fejlesztett alkalmazások is használhatóak a munkakörnyezetünkben. Azonban határozottan javasoljuk, hogy a linuxos alkalmazások használatához elõször figyelmesen olvassuk át a et. A linuxos bináris kompabilitást használó portok neve általában a linux- elõtaggal kezdõdik, amit ne felejtsük el figyelembe venni, amikor például a &man.whereis.1; segítségével keressük valamelyiket. A fejezet további részében feltételezzük, hogy a linuxos alkalmazások telepítése elõtt aktiváltuk a bináris Linux kompatibilitást. Íme a fejezetben tárgyalt kategóriák: Böngészõk (mint a Mozilla, Opera, Firefox, Konqueror) Irodai eszközök (mint a KOffice, AbiWord, The GIMP, OpenOffice.org) Dokumentum-megjelenítõk (mint az &acrobat.reader;, gv, Xpdf, GQview) Pénzügyi szoftverek (mint a GnuCash, Gnumeric, Abacus) A fejezet elolvasásához ajánlott: a külsõ alkalmazások telepítésének ismerete (); linuxos alkalmazások telepítésének ismerete (). a multimédiás környezet kialakítására vonatkozó információkért a t érdemes elolvasni. Az elektronikus levelezés beállítását és használatát a bõl tudhatjuk meg. Böngészõk böngészõk világháló A &os;-vel együtt nem települ semmilyen böngészõ. Helyette keressük meg a Portgyûjteményben a www könyvtárat, ahol ezzel szemben rengeteg böngészõ áll telepítésre készen. Ha nem lenne idõnk mindent lefordítani (ami egyes esetekben akár rengeteg idõnkbe is kerülhet), ezek csomagolt formában is elérhetõek. A KDE-hez és a GNOME-hoz eleve tartoznak HTML-böngészõk. Ezen komplett munkakörnyezetek beállításához a t olvassuk el. Ha viszont csak egy kevés erõforrást igénylõ böngészõkre vágyunk, érdemes megnéznünk a Portgyûjteményben található www/dillo, www/links vagy www/w3m portokat. Ez a rész az alábbi alkalmazásokat említi: Alkalmazás Erõforrásigény Telepítés forrásból Fõbb függõségek Mozilla sok nehéz Gtk+ Opera kevés könnyû Vannak &os;-s és linuxos változatai is. A linuxos verzió használatához azonban szükség van a bináris Linux kompatibilitásra és a linux-openmotif portra. Firefox közepes nehéz Gtk+ Konqueror közepes nehéz A KDE függvénykönyvtárai. Mozilla Mozilla A Mozilla egy modern, megbízható böngészõ, amelyet sikeresen portoltak &os;-re. Ez egy nagyon jó, a szabványoknak megfelelõ HTML-megjelenítõ motorral rendelkezik, valamint hírolvasót és levelezõ klienst is tartalmaz. Ezenfelül találhatunk benne egy HTML-szerkesztõt is, ami jól használható honlapok készítéséhez. A &netscape;-hez szokott felhasználók felfedezhetnek némi hasonlóságot a Communicator programcsomaggal, mivel ez a két böngészõ valaha egy és ugyanaz volt. 233 MHz-nél lassabb processzorral vagy 64 MB-nál kevesebb memóriával rendelkezõ gépeken a kielégítõ mûködéshez a Mozilla erõforrásigényesnek tûnhet. Ebben az esetben inkább érdemes a fejezet egy késõbbi részében bemutatandó Opera böngészõt használni. Ha bármilyen okból nem akarjuk vagy nem tudjuk lefordítani a Mozillat, nyugodtan támaszkodhatunk a &os; GNOME csapatának munkájára. Hálózaton keresztül csomagból a következõ paranccsal tudjuk telepíteni: &prompt.root; pkg_add -r mozilla Ha ez a csomag nem érhetõ el, de van elegendõ idõnk és tárhelyünk, letölthetjük a Mozilla forrását is, amit aztán lefordítunk és telepítünk. Ennek módja: &prompt.root; cd /usr/ports/www/mozilla &prompt.root; make install clean A Mozilla portja a root felhasználó jogaival végzett regisztrációs beállítások érvényesítésével gondoskodik a megfelelõ inicializálásról. Azonban ha további kiegészítéseket is szeretnénk még telepíteni, például az egérmozdulatok támogatását, magunknak kell root felhasználóként futtatni a Mozillat, hogy ezek szabályosan telepítõdhessenek. Amint sikeresen befejezõdõtt a Mozilla telepítése, nincs szükség rá, hogy továbbra is root felhasználók legyünk. A Mozilla böngészõt így tudjuk elindítani a parancssorból: &prompt.user; mozilla Hírolvasóként és levelezõ kliensként pedig az alábbi módon lehet elindítani: &prompt.user; mozilla -mail Firefox Firefox A Firefox a Mozilla alapjaira építkezõ, következõ generációs böngészõ. A Mozilla egy teljes programcsomag, tehát böngészõ, levelezõ kliens, csevegõkliens stb. A Firefox azonban csak egy egyszerû böngészõ, aminek köszönhetõen kisebb és gyorsabb is. Csomagból így telepíthetõ: &prompt.root; pkg_add -r firefox Ha forrásból szeretnénk felrakni, használhatjuk a Portgyûjteményben található portját is: &prompt.root; cd /usr/ports/www/firefox &prompt.root; make install clean Firefox, Mozilla és a &java; plugin Ennél és a következõ résznél feltételezzük, hogy már korábban telepítettük a Firefox vagy a Mozilla alkalmazások valamelyikét. A &os; Alapítvány megegyezett a Sun Microsystems-szel, hogy terjesztheti a &java; futtatókörnyezet (&jre;) és a &java; fejlesztõkörnyezet (&jdk;) &os;-re lefordított bináris változatait. Ezek a csomagok elérhetõek a &os; Alapítvány honlapjáról. Ha tehát &java;-támogatást szeretnénk hozzáadni a Firefox vagy a Mozilla valamelyikéhez, elsõként fel kell telepítenünk a java/javavmwrapper portot. Ezután le kell töltenünk a Diablo &jre; csomagot a címrõl, majd telepítenünk azt a &man.pkg.add.1; segítségével. Indítsuk el a böngészõnket, és írjuk be a címsorba, hogy about:plugins és nyomjuk le az Enter billentyût. Az eredményül kapott oldalon láthatjuk az eddig telepített pluginok listáját, ahol mostanra már a &java; pluginnak is meg kell jelennie. Amennyiben ez nem következne be, root felhasználóként adjuk ki az alábbi parancsot: - &prompt.root; ln -s /usr/local/diablo-jre1.5.0/plugin/i386/ns7/libjavaplugin_oji.so \ + &prompt.root; ln -s /usr/local/diablo-jre1.6.0/plugin/i386/ns7/libjavaplugin_oji.so \ /usr/local/lib/browser_plugins/ Ezt követõen indítsuk újra a böngészõnket. Firefox, Mozilla és a ¯omedia; &flash; plugin A ¯omedia; &flash; plugin nem érhetõ el közvetlenül &os;-re. Azonban létezik egy, a plugin linuxos verziójára épített szoftveres réteg (wrapper). Ez a wrapper még többek közt az &adobe; &acrobat; és a &realplayer; pluginjait is használhatóvá teszi. Telepítsük a www/nspluginwrapper portot. A port telepítése viszont maga után vonja a emulators/linux_base telepítését is, amely viszont egy nagyobb port. A következõ lépésben telepítsük a www/linux-flashplugin7 portot. Miután felkerült, a hozzátartozó plugint minden felhasználónak külön telepítenie kell az nspluginwrapper parancs kiadásával: &prompt.user; nspluginwrapper -v -a -i Ezután indítsuk el a böngészőt, majd gépeljük be a about:plugins szöveget a címsorba és nyomjuk le az Enter billentyűt. Ekkor a jelenleg elérhető pluginok listájának kell megjelennie. Opera Opera Az Opera egy sokoldalú és szabványokkal kompatibilis böngészõ. Tartalmaz beépített levelezõ klienst és hírolvasót, IRC-klienst, RSS/Atom-olvasót és még sok mindent mást. Ennek ellenére az Opera viszonylag pehelysúlyúnak és gyorsnak számít. Két fajta módon is használható: létezik natív &os;-s változata, valamint a Linux emulációval futó változata. Az Opera &os;-s változatát a megfelelõ csomag telepítésével érhetjük el: &prompt.root; pkg_add -r opera Habár egyes FTP oldalakon nem található meg az összes csomag, viszont a Portgyûjteménybõl még ekkor is be tudjuk szerezni az Operat: &prompt.root; cd /usr/ports/www/opera &prompt.root; make install clean A linuxos Opera telepítéséhez opera helyett linux-opera nevet kell megadnunk a fenti parancsokban. Ennek a verziónak a használata akkor lehet elõnyös, ha olyan plugineket akarunk elérni, amelyek csak Linuxra léteznek. Ilyen például az Adobe &acrobat.reader;. Ettõl eltekintve azonban a &os;-s és a linuxos változatok szinte teljesen megegyeznek. Konqueror Konqueror A Konqueror a KDE része, de a használatához elegendõ, ha csak a x11/kdebase3 portot telepítjük fel. A Konqueror több, mint egy egyszerû böngészõ: állománykezelõ és multimédiás nézegetõ is. Számtalan plugin áll rendelkezésre a Konquerorhoz, melyeket a misc/konq-plugins portban találunk meg. A Konqueror ismeri a &flash;t is. A &flash; és a Konqueror kapcsolatával egy külön Hogyan is foglalkozik, amelyet a - + címen olvashatunk el. Irodai eszközök Amikor irodai felhasználásról van szó, az új felhasználók gyakorta keresnek egy jó irodai programcsomagot vagy egy barátságos szövegszerkesztõt. Habár az egyes munkakörnyezetek, mint például a KDE, gyakran saját irodai eszközöket is tartalmaznak, &os; alatt nincs alapértelmezett irodai programcsomag. A rendszer a munkakörnyezetektõl függetlenül igyekszik felkínálni mindazt, amire szükségünk lehet. Ebben a részben a következõ alkalmazásokról esik szó: Alkalmazás Erõforrásigény Telepítés forrásból Fõbb függõségek KOffice kevés nehéz KDE AbiWord kevés könnyû Gtk+ vagy GNOME The Gimp kevés nehéz Gtk+ OpenOffice.org sok nagyon nehéz &jdk; 1.4, Mozilla KOffice KOffice irodai programcsomag KOffice A KDE közösség által kiadott munkakörnyezethez társul egy irodai programcsomag is, amely a KDE-tõl függetlenül is használható. Tartalmazza a többi irodai programcsomagban is megtalálható négy szabványos komponenst: a KWord szövegszerkesztõt, a KSpread táblazatkezelõt, a KPresenter prezentációkészítõt és végezetül a Kontourt, mellyel grafikus dokumentumokat tudunk elkészíteni. A legfrissebb KOffice telepítése elõtt bizonyosodjuk meg róla, hogy a KDE legfrissebb verziójával is rendelkezünk. Ha a KOffice-t csomagként akarjuk telepíteni, akkor adjuk ki az alábbi parancsot: &prompt.root; pkg_add -r koffice Amennyiben ez a csomag nem érhetõ el, telepíthetjük a Portgyûjteménybõl is. Például a KDE3-hoz tartozó KOffice-t így rakhatjuk fel: &prompt.root; cd /usr/ports/editors/koffice-kde3 &prompt.root; make install clean AbiWord AbiWord Az AbiWord egy szabad szövegszerkesztõ program, a µsoft; Word-höz hasonló kinézettel. Remekül használható levelek, beszámolók, feljegyzések, cikkek stb. írásához. Nagyon gyors, rengeteg funkciót ajánl fel, és kifejezetten felhasználóbarát. Az AbiWord képes többféle állományformátumba exportálni és onnan importálni, beleértve az olyan zárt formátumokat is, mint például a µsoft; .doc. Az AbiWord csomagból telepíthetõ a következõ módon: &prompt.root; pkg_add -r abiword Amennyiben ez a csomag nem érhetõ el, lefordítható a Portgyûjteménybõl is, ami ráadásul sokszor egy frissebb verziót tartalmaz. Ezt így tudjuk megtenni: &prompt.root; cd /usr/ports/editors/abiword &prompt.root; make install clean The GIMP The GIMP Képek készítésére vagy retusálásra a The GIMP a legfejlettebb képszerkesztõ program. Egyszerû rajzolóprogram gyanánt is használható, de akár minõségi fényképretusálásra is. Óriási mennyiségû plugin található hozzá és magában foglal egy szkriptes interfészt is. A The GIMP formátumok széles skáláját ismeri. Számos scanner és digitális rajztábla csatlakoztatható hozzá. A hozzátartozó csomag a következõ módon telepíthetõ fel: &prompt.root; pkg_add -r gimp Ha a csomagoknak beállított FTP oldalon nem található meg ez a csomag, megpróbálkozhatunk vele a Portgyûjteményen keresztül is. A gyûjtemény graphics könyvtárában ezen felül fellelhetjük a The Gimp Manualt, vagyis a The GIMP kézikönyvét. Így kell ezeket innen telepíteni: &prompt.root; cd /usr/ports/graphics/gimp &prompt.root; make install clean &prompt.root; cd /usr/ports/graphics/gimp-manual-pdf &prompt.root; make install clean A Portgyûjtemény graphics könyvtárában a The GIMP fejlesztõi változatával is találkozhatunk a graphics/gimp-devel alkönyvtárban. A The Gimp Manual HTML változata pedig a graphics/gimp-manual-html alkönyvtárban található. OpenOffice.org OpenOffice.org irodai programcsomag OpenOffice.org Az OpenOffice.org tartalmaz minden olyan elengedhetetlenül fontos alkalmazást, amelyek napjaink bármelyik irodájához hozzátartoznak: egy szövegszerkesztõt, egy táblázatkezelõt, egy prezentációszerkesztõt és egy rajzolóprogramot. A felhasználói felülete nagyon hasonlít a többi irodai programcsomagéhoz, és képes többféle elterjedt állományformátumot kezelni. Számos különbözõ nyelven elérhetõ — a honosítása kiterjed a felületekre, helyesírás ellenõrzõkre és szótárakra is. Az OpenOffice.org szövegszerkesztõje natív XML állományformátumot használ a hordozhatóság és a rugalmasság növeléséhez. A táblázatkezelõje tartalmaz egy makrónyelvet és könnyedén összekapcsolható külsõ adatbázisokkal. Az OpenOffice.org natívan és megbízhatóan fut &windows;-on, &solaris;-on, &linux;-on, &os;-n és &macos; X-en. Az OpenOffice.org-ról bõvebb információt a projekt saját honlapján találhatunk. A &os;-s változatra vonatkozó információkat és a csomagokat pedig a &os; OpenOffice.org Porting Team honlapján lelhetjük meg. Az OpenOffice.org telepítéséhez ennyit kell csak beírni: &prompt.root; pkg_add -r openoffice.org Ha a &os; -RELEASE ágát használjuk, ennek mûködnie kell. Ettõl eltérõ esetben érdemes egy pillantást vetni a &os; OpenOffice.org Porting Team honlapjára, ahonnan le tudjuk tölteni a verziókhoz megfelelõ csomagot, amelyet ezután a &man.pkg.add.1;-al fel is tudunk telepíteni. A legfrissebb megbízható és fejlesztõi változat egyaránt elérhetõ errõl a helyrõl. Ahogy sikerült feltelepíteni a csomagot, egyszerûen csak be kell gépelni a következõ parancsot az OpenOffice.org futtatásához: &prompt.user; openoffice.org Az elsõ futtatás során válaszolnunk kell még néhány további kérdésre is, valamint a felhasználói könyvtárunkban keletkezik egy .openoffice.org2 könyvtár. Ha nem érhetõek el OpenOffice.org csomagok, lefordíthatjuk a forrását is. Azonban mielõtt még ennek nekilátnánk, el kell fogadnunk, hogy ez a mûvelet a lemezünkön rettenetesen sok területet fog igényelni és meglehetõsen sokáig tart. &prompt.root; cd /usr/ports/editors/openoffice.org-2 &prompt.root; make install clean Ha egy honosított verziót szeretnénk fordítani, az utolsó parancs helyett írjuk inkább ezt: &prompt.root; make LOCALIZED_LANG=nyelv install clean A nyelv helyett itt természetesen a nyelvnek megfelelõ ISO-kódot kell megadni. Az itt támogatott nyelvek kódjának listája a port könyvtárán belül, a files/Makefile.localized állományban található meg. Ahogy a fordítás befejezõdött, az OpenOffice.org így indítható el parancssorból: &prompt.user; openoffice.org Dokumentum-megjelenítõk A &unix; megjelenése óta néhány új népszerû dokumentumformátum is felbukkant, melyek szabványos megjelenítõi nem minden esetben részei az alaprendszernek. Ebben a részben azt tekintjük át, hogyan lehet ilyen megjelenítõket telepíteni. Ez a rész az alábbi alkalmazásokat említi: Alkalmazás Erõforrásigény Telepítés forrásból Fõbb függõségek &acrobat.reader; kevés könnyû Bináris Linux kompatibilitás gv kevés könnyû Xaw3d Xpdf kevés könnyû FreeType GQview kevés könnyû Gtk+ vagy GNOME &acrobat.reader; Acrobat Reader PDF megjelenítõ A dokumentumok többsége manapság PDF (Portable Document Format, avagy hordozható dokumentumformátum) állományok formájában terjed. Az ilyen típusú állományok megnézésére az egyik legalkalmasabb alkalmazás az &acrobat.reader;, melyet az Adobe adott ki Linuxra. De mivel a &os; képes Linux binárisok futtatására, ezért így &os;-re is elérhetõ. Ha az &acrobat.reader; 7-et a Portgyûjteménybõl akarjuk telepíteni, akkor írjuk be: &prompt.root; cd /usr/ports/print/acroread7 &prompt.root; make install clean Licencelési megszorítások miatt csomag nem áll rendelkezésre. gv gv PDF megjelenítõ PostScript megjelenítõ A gv egy &postscript; és PDF megjelenítõ. Eredetileg a ghostview alapján készült, de a Xaw3d-nek köszönhetõen sokkal szebben néz ki. Gyors és az felülete letisztult. A gv sok mindent tud, többek közt beállítható benne a dokumentum tájolása, a papírméret, skálázás és az élsimítás. Szinte bármelyik mûvelet elvégezhetõ csak billentyûzetrõl vagy egérrel. A gv csomagjának telepítéséhez a következõ parancsot használhatjuk: &prompt.root; pkg_add -r gv Ha pedig nem tudjuk letölteni a csomagot, használhatjuk a Portgyûjteményt is: &prompt.root; cd /usr/ports/print/gv &prompt.root; make install clean Xpdf Xpdf PDF megjelenítõ Ha egy egyszerû &os;-s PDF megjelenítõre lenne szükségünk, erre a célra az Xpdf pontosan megfelel. Nagyon kevés erõforrást igényel és nagyon megbízható. A szabványos X-beli betûtípusokat használja, és nincs szüksége sem a &motif;ra, sem pedig más X-es eszközkészletre. Az Xpdf csomagjának felrakásához az alábbi parancs javasolt: &prompt.root; pkg_add -r xpdf Amennyiben nem áll rendelkezésre az említett csomag, vagy egyszerûen csak a Portgyûjteménybõl szeretnénk felrakni, adjuk ki ezeket a parancsokat: &prompt.root; cd /usr/ports/graphics/xpdf &prompt.root; make install clean Ahogy a telepítés befejezõdik, már el is indíthatjuk az Xpdf alkalmazást, ahol a jobb egérgombbal tudjuk aktiválni a menüt. GQview GQview A GQview egy képkezelõ. Állományokat tudunk megnyitni benne egyetlen kattintással, külsõ szerkesztõprogramot tudunk indítani vagy akár még a képek kicsinyített változatait is láthatjuk és így tovább. Megtalálható benne a diavetítés és az alapvetõ állománymûveletek. Képgyûjteményeket is kezelhetünk és könnyedén megtalálhatjuk a bennük levõ képek között az egyezõeket. A GQview teljes képernyõs nézegetést is megenged, illetve támogatja a honosítást. A GQview csomag telepítéséhez ezt a parancsot kell kiadni: &prompt.root; pkg_add -r gqview Amikor ez a csomag nem tölthetõ le, vagy amikor inkább a Portgyûjteménybõl szeretnénk felrakni, ezt írjuk be: &prompt.root; cd /usr/ports/graphics/gqview &prompt.root; make install clean Pénzügyi szoftverek Ha bármilyen ok folytán a &os;-vel szeretnénk kezeli személyes pénzügyeinket, akadnak olyan kellõen komoly és könnyen kezelhetõ alkalmazások, amelyek csak a telepítésükre várnak. Néhányuk közülük kompatibilis az elterjedtebb állományformátumokkal, mint például amiben a Quicken és az Excel is tárolja az adatait. Ebben a részben az alábbi programokat vesszük sorra: Alkalmazás Erõforrásigény Telepítés forrásból Fõbb függõségek GnuCash kevés nehéz GNOME Gnumeric kevés nehéz GNOME Abacus kevés könnyû Tcl/Tk KMyMoney kevés nehéz KDE GnuCash GnuCash A GnuCash a GNOME része, és egy felhasználóbarát, mégis hatékony eszközt ad a felhasználók kezébe. A GnuCash segítségével nyilván tudjuk tartani a bevételeinket és kiadásainkat, bankszámláinkat és befektetéseinket. Felülete intuitív, miközben továbbra is professzionális minõségû. A GnuCash-ben megtalálhatunk egy intelligens nyilvántartást, a számlák hierarchikus rendszerét, és számtalan billentyûkombinációt és automatikus kiegészítést, amivel felgyorsul a munkánk. Egyetlen tranzakciót képes felbontani több kisebb és részletesebb elemre. A GnuCash képes importálni és exportálni a Quicken QIF típusú állományait. Ezen kívül még kezeli a legtöbb nemzetközi dátumformátumot és pénznemet. A GnuCash-t az alábbi módon tudjuk telepíteni a rendszerünkre: &prompt.root; pkg_add -r gnucash Ha ez a csomag nem érhetõ el, használhatjuk a Portgyûjteményt is: &prompt.root; cd /usr/ports/finance/gnucash &prompt.root; make install clean Gnumeric Gnumeric táblázatkezelõ Gnumeric A Gnumeric egy táblázatkezelõ program, a GNOME munkakörnyezet része. Sok esetben képes a helyzethez alkalmazkodva automatikusan kitalálni a felhasználó gondolatait a cellák formátumának megfelelõ automatikus kiegészítõ rendszerével. Be tud olvasni számos népszerûbb formátumot, mint például az Excel, Lotus 1-2-3 vagy a Quattro Pro állományait. A math/guppi grafikonkészítõ programon keresztül támogatja grafikonok rajzolását is. Nagy számú beépített funkcióval rendelkezik, és ismeri az összes megszokott cellaformátumot, legyen az szám, pénznem, dátum, idõ vagy bármi más. A Gnumeric telepítését az alábbi paranccsal adhatjuk ki: &prompt.root; pkg_add -r gnumeric Ha valamiért nem érhetõ el ez a csomag, a Portgyûjteménybõl is fel tudjuk rakni: &prompt.root; cd /usr/ports/math/gnumeric &prompt.root; make install clean Abacus Abacus táblázatkezelõ Abacus Az Abacus egy kicsi és egyszerûen használható táblázatkezelõ program. Számos olyan funkciót tartalmaz beépítve, amelyek kifejezetten hasznosnak bizonyulhatnak a statisztika, pénzügyek és a matematika területén. Importálni és exportálni tudja az Excel állományformátumát is. Az Abacus még &postscript; formátumú kimenetet is tud készíteni. Az Abacus telepítéséhez csupán ennyit kell tennünk: &prompt.root; pkg_add -r abacus Amennyiben viszont nem érhetõ el ez a csomag, használhatjuk a Portgyûjteményt is: &prompt.root; cd /usr/ports/deskutils/abacus &prompt.root; make install clean KMyMoney KMyMoney táblázatkezelõ KMyMoney A KMyMoney a KDE részeként kifejlesztett személyi pénzügyi nyilvántartó. A KMyMoney igyekszik az összes kereskedelmi pénzügyi nyilvántartó programban megtalálható fontosabb lehetõséget magában foglalni és rendelkezésre bocsátani. Mindezek mellett egy könnyen használható és nagyon ügyes kettõs könyvelést is találhatunk benne. A KMyMoney képes beolvasni a szabványos Quicken Interchange Format (QIF) szerint készült állományokat, követni a befektetéseket, többféle pénznemet kezelni és sok fajta kimutatást tudunk vele készíteni. A megfelelõ bõvítmény hozzáadásával még az OFX formátumú állományok olvasására is alkalmas. A KMyMoney csomagként így telepíthetõ: &prompt.root; pkg_add -r kmymoney2 Ha ez a csomag nem érhetõ el, akkor a Portgyûjteményen keresztül is fel tudjuk rakni: &prompt.root; cd /usr/ports/finance/kmymoney2 &prompt.root; make install clean Összefoglalás Miközben a &os; igen népszerû az internetszolgáltatók körében a teljesítménye és megbízhatósága révén, a hétköznapi használatban is remekül beválik. Többezernyi olyan alkalmazás érhetõ el hozzá csomagként vagy portként, amelyekkel az igényeinknek megfelelõ munkakörnyezetet tudjuk kiépíteni. Íme egy rövidke emlékeztetõ azokról az asztali alkalmazásokról, melyeket a fejezetben tárgyaltunk: Alkalmazás Csomag Port Mozilla mozilla www/mozilla Opera opera www/opera Firefox firefox www/firefox KOffice koffice-kde3 editors/koffice-kde3 AbiWord abiword editors/abiword The GIMP gimp graphics/gimp OpenOffice.org openoffice editors/openoffice-1.1 &acrobat.reader; acroread print/acroread7 gv gv print/gv Xpdf xpdf graphics/xpdf GQview gqview graphics/gqview GnuCash gnucash finance/gnucash Gnumeric gnumeric math/gnumeric Abacus abacus deskutils/abacus diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/multimedia/chapter.sgml b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/multimedia/chapter.sgml index ca198e3121..6f53d76e71 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/multimedia/chapter.sgml +++ b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/multimedia/chapter.sgml @@ -1,2447 +1,2447 @@ Ross Lippert Szerkesztette: Multimédia Áttekintés A &os; a hangkártyák széles választékát ismeri, ami által képesek vagyunk számítógépünkkel hi-fi minõségû hangzást létrehozni. Ennek részeként rögzíteni és visszajátszani tudunk többek közt MPEG Audio Layer 3 (MP3), WAV és Ogg Vorbis formátumokban. A &os; Portgyûjteménye ezenkívül tartalmaz még olyan alkalmazásokat is, amelyekkel szerkeszteni lehet a felvett hangokat, effekteket hozzátenni és vezérelni a hangkártyánkhoz csatlakoztatott MIDI eszközöket. Némi kísérletezéssel a &os; még videoállományok és DVD-k lejátszására is rávehetõ. A különféle videoanyagok kódolására, konvertálására és visszajátszására alkalmas programok száma azonban jóval kisebb, mint a hanganyagok esetén. Például az írás pillanatában nincs a &os; Portgyûjteményében a formátumok közti konvertálásra alkalmas, a videókat olyan jól újrakódolni tudó alkalmazás, amilyen az audio esetén az audio/sox. Azonban ezen a területen a szoftverek palettája gyorsan változik. Ebben a fejezetben bemutatjuk a hangkártyánk beállításához szükséges lépéseket. Az X11 telepítése és beállítása () során ugyan már foglalkoztunk a videokártyánkkal kapcsolatos hardveres problémákkal, azonban a jobb visszajátszás érdekében további cselfogásokat is be kell majd vetnünk. A fejezet elolvasása során megismerjük: hogyan állítsuk be úgy a rendszerünket, hogy felismerje a hangkártyánkat; hogyan bizonyosodjuk meg róla, hogy a kártyánk valóban mûködik; hogyan oldjuk meg a hangkártya beállítása során felmerülõ problémákat; hogyan játsszunk le és kódoljunk MP3-at vagy más egyéb hangformátumot; hogyan támogatja a videokat az X szerver; hogyan adnak az egyes lejátszók és kódolók még jobb eredményt hogyan játsszunk le DVD-ket, .mpg és .avi állományokat; hogyan mentsük a CD-k és DVD-k tartalmát állományokba; hogyan állítsuk be a TV kártyánkat hogyan állítsunk be egy scannert. A fejezet elolvasásához ajánlott: egy új rendszermag beállításának és telepítésének ismerete (). Ha zenei CD-ket próbálunk meg a &man.mount.8; paranccsal csatlakoztatni, akkor az hibával, vagy a legrosszabb esetben akár teljes rendszerösszeomlással is járhat. Az ilyen típusú lemezek az ISO szabványú állományrendszerekétõl eltérõ kódolással rendelkeznek. Moses Moore Írta: Marc Fonvieille A &os; 5.X verziójához igazította: A hangkártya beállítása A rendszer beállítása PCI ISA hangkártya A mûvelet megkezdése elõtt ki kell derítenünk, milyen típusú hangkártyánk van, milyen chip van rajta, PCI vagy ISA buszon csatlakozik-e. A &os; rengeteg PCI és ISA buszos kártyát ismer egyaránt. A sajátunk beazonosításához a támogatott hangeszközök listáját a Hardware Notes (Hardverjegyzék) oldalán találhatjuk meg. Ebbõl a jegyzékbõl mellesleg azt is megtudhatjuk, hogy melyik meghajtó kezeli a kártyánkat. rendszermag beállítás A hangeszközünk használatához be kell töltenünk a neki megfelelõ meghajtót. Ez két módon is megtehetõ. Ezek közül az a legkönnyebb, ha a &man.kldload.8; paranccsal egyszerûen betöltjük a rendszermag hangkártyánkhoz tartozó modulját. Ezt megtehetjük közvetlenül parancssorból: &prompt.root; kldload snd_emu10k1 vagy a /boot/loader.conf állományból az alábbihoz hasonló sor hozzáadásával: snd_emu10k1_load="YES" A fenti példák a Creative &soundblaster; Live! hangkártyára vonatkoznak. A többi betölthetõ hangkártya-modul felsorolása a /boot/defaults/loader.conf állományban található. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy melyik meghajtót is akarjuk pontosan használni, akkor próbálkozzunk az snd_driver modul betöltésével: &prompt.root; kldload snd_driver Ez egy olyan metameghajtó, ami egyszerre betölti az összes érintett eszközmeghajtót, és segítségével felgyorsíthatjuk a megfelelõ meghajtó megtalálását. A /boot/loader.conf használatával is be tudjuk ugyanígy tölteni az összes meghajtót. Az snd_driver metameghajtó betöltése után úgy kereshetjük meg a ténylegesen használatban levõ meghajtót, ha megnézzük a /dev/sndstat állományt a cat /dev/sndstat paranccsal. A második módszer szerint a hangkártyánk támogatását statikusan beépítjük a rendszermagba. A lentebb található szakaszban olvashatjuk mindazok az információkat, amikre szükségünk lehet ennek elvégzése közben. A rendszermag újrafordításával kapcsolatban forduljunk a hez. A hangkártya támogatásával rendelkezõ saját rendszermag összeállítása Elsõként hozzá kell adnunk a rendszermaghoz a hangeszközök alapmeghajtóját, a &man.sound.4; eszközt. Ezt a rendszermag beállításait tartalmazó állományban az alábbi sor felvételével tehetjük meg: device sound Ezután tegyük még hozzá a hangkártyánkhoz kapcsolódó támogatást is. Ehhez viszont pontosan tudunk kell, melyik meghajtó képes mûködtetni a kártyát. A hangkártyához tartozó meghajtót a Hardware Notes (Hardverjegyzék)-ben található eszközök listájából deríthetjük ki. Például a Creative &soundblaster; Live! hangkártyát a &man.snd.emu10k1.4; meghajtó kezeli. Ennek a hangkártyának a támogatását az alábbi sorral állíthatjuk be: device snd_emu10k1 Az itt használatos formátumot a meghajtó man oldalának átolvasásából tudhatjuk meg. Azonban az összes támogatott hangkártya meghajtó megadásának pontos formátuma megtalálható a /usr/src/sys/conf/NOTES állományban is. A PnP (Plug n Play)-t nem ismerõ ISA kártyák esetén az összes többi nem PnP-s ISA kártyához hasonlóan szükséges lehet a rendszermag számára megadnunk a kártya hardveres beállításait (IRQ, I/O port stb). Ezt a /boot/device.hints állományon keresztül tehetjük meg. A rendszerindítási folyamat során a &man.loader.8; beolvassa ezt az állományt, majd átadja a benne szereplõ információkat a rendszermagnak. Például a Creative &soundblaster; 16, nem PnP-s ISA kártya az snd_sb16 meghajtóval együtt az &man.snd.sbc.4; meghajtót használja. A kártya használatához a rendszermag beállításait tartalmazó állományba ezeket a sorokat kell megadni: device snd_sbc device snd_sb16 valamint a /boot/device.hints állományba ezeket: hint.sbc.0.at="isa" hint.sbc.0.port="0x220" hint.sbc.0.irq="5" hint.sbc.0.drq="1" hint.sbc.0.flags="0x15" Ekkor a kártya a 0x220 I/O portot és 5 IRQ-t használja. A /boot/device.hints állományban alkalmazott felírási módról bõvebben a &man.sound.4;, valamint a kérdéses meghajtó man oldalán tájékozódhatunk. A fentiekben bemutatott beállítások alapértelmezettek, néhány esetben azonban a kártyánknak megfelelõen meg kell változtatnunk az IRQ és egyéb értékeket. Errõl a kártyáról konkrétan a &man.snd.sbc.4; man oldalon olvashatunk részletesebben. A hangkártya kipróbálása Miután újraindítottuk a számítógépünket a módosított rendszermaggal, vagy miután betöltöttük a szükséges modult, a hangkártyának valahogy így kell megjelennie a rendszerünk üzenetpufferében (&man.dmesg.8;): pcm0: <Intel ICH3 (82801CA)> port 0xdc80-0xdcbf,0xd800-0xd8ff irq 5 at device 31.5 on pci0 pcm0: [GIANT-LOCKED] pcm0: <Cirrus Logic CS4205 AC97 Codec> A hangkártyánk állapota a /dev/sndstat állományon keresztül ellenõrizhetõ: &prompt.root; cat /dev/sndstat FreeBSD Audio Driver (newpcm) Installed devices: pcm0: <Intel ICH3 (82801CA)> at io 0xd800, 0xdc80 irq 5 bufsz 16384 kld snd_ich (1p/2r/0v channels duplex default) Ez a kiírás rendszerünként eltérhet. Ha nem látunk semmilyen pcm0 eszközt, akkor menjünk vissza és nézzük át újra, pontosan mit is csináltunk. Vizsgáljuk át a rendszermagunk beállításait tartalmazó állományt és gyõzõdjünk meg róla, hogy a megfelelõ meghajtót adtuk meg. Az itt felmerülõ gyakori gondokkal a foglalkozik. Ha azonban minden remekül haladt, akkor most már van egy mûködõ hangkártyánk. Ha rendesen összekapcsoltuk hangkártyánkat a CD- vagy DVD-meghajtónk audio csatlakozásával, akkor tegyünk egy CD-t a meghajtóba és kezdjük el játszani a &man.cdcontrol.1; paranccsal: &prompt.user; cdcontrol -f /dev/acd0 play 1 Az olyan alkalmazások, mint például az audio/workman, ehhez egy sokkal barátságosabb felületet nyújtanak. Az MP3 formátumú állományok meghallgatásához pedig minden bizonnyal jól fog jönni egy olyan alkalmazás is, mint például az audio/mpg123. A kártyát úgy is tesztelhetjük, ha az alábbihoz hasonló módon adatokat küldünk a /dev/dsp állományba: &prompt.user; cat állománynév > /dev/dsp ahol az állománynév tetszõleges állomány neve lehet. A parancs hatására valamilyen zajt kell hallanunk, és ez egyben meg is erõsíti, hogy a hangkártyánk mûködik. A hangkártyánk csatornáinak jellemzõit a &man.mixer.8; paranccsal állíthatjuk. Errõl további részleteket a &man.mixer.8; man oldalon olvashatunk. Gyakori problémák eszközleíró I/O port IRQ DSP Hiba Megoldás sb_dspwr(XX) timed out Nem állítottuk be jól az I/O portot. bad irq XX Nem állítottuk be jól az IRQ értékét. Gondoskodjunk róla, hogy a beállított érték megegyezik a hangkártyánkéval. xxx: gus pcm not attached, out of memory Nincs elég memória az eszköz használatához. xxx: can't open /dev/dsp! A fstat | grep dsp parancs kiadásával ellenõrizzük, hogy valamelyik alkalmazás használja-e már az eszközt. Gyakori bajkeverõ az esound és a KDE hangtámogatása. Munish Chopra Írta: Több hangforrás kihasználása Gyakoran szükségünk lehet több hangforrás egyidejû használatára, fõleg olyankor, amikor az esound vagy az artsd bizonyos alkalmazásokkal nem hajlandó megosztani a hangeszközt. A &os; ezt a virtuális hangcsatornák használatával oldja meg, amit a &man.sysctl.8; eszközön keresztül tudunk engedélyezni. Amikor a rendszermagban virtuális csatornák használatával keverünk, akkor lényegében képesek vagyunk a hangkártyánk által egyszerre játszható hangok számát megtöbbszörözni. A virtuális csatornák számának beállításához a sysctl két változóját kell módosítanunk, amelyet root felhasználóként így tehetünk meg: &prompt.root; sysctl hw.snd.pcm0.vchans=4 &prompt.root; sysctl hw.snd.maxautovchans=4 A fenti példa négy virtuális csatornát hoz létre, ami egészen jellemzõ a mindennapi használatban. A hw.snd.pcm0.vchans pcm0 virtuális csatornáinak számát adja meg, amelyet az eszköz csatlakoztatása után tudunk beállítani. A hw.snd.maxautovchans az új eszközhöz tartozó virtuális csatornákat adja meg, ami akkor állítódik be, amikor a &man.kldload.8; paranccsal csatlakoztatjuk. Mivel a pcm modul a többi eszközmeghajtótól függetlenül töltõdik be, ezért a hw.snd.maxautovchans azt tárolja, hogy a késõbb hozzá csatlakozó eszközök mennyi virtuális csatornát fognak majd kapni. A használatban levõ eszközöknél nem tudjuk megváltoztatni a virtuális csatornák számát. Ehhez elõször le kell állítanunk az eszközt használó összes programot, tehát a zenelejátszókat és hangdémonokat. Amennyiben nem használjuk ki a &man.devfs.5; által nyújtott lehetõségeket, az összes alkalmazásnak a /dev/dsp0.x eszközre kell mutatnia, ahol az x értéke 0-tól 3-ig terjedhet attól függõen, hogy a hw.snd.pcm.0.vchans értékét a fenti példához hasonlóan 4-re állítottuk-e. A &man.devfs.5; megoldását használó rendszerek esetén ez a folyamat automatikusan lezajlik, tehát az összes /dev/dsp eszközre irányuló kérés magától átirányítódik. Josef El-Rayes Írta: A keverõ alapértelmezett értékeinek beállítása A keverõben megjelenõ különbözõ csatornák alapértékei a &man.pcm.4; meghajtó forráskódjában huzalozottan találhatóak meg. Számos alkalmazás és démon segít két hívás közt megõrizni a keverõben beállított értékeket, azonban ez nem teljesen egy tiszta megoldás. A meghajtó szintjén is be tudjuk állítani a keverõ alapértékeit — ezt a /boot/device.hints állomány megfelelõ módosításával érhetjük el, például: hint.pcm.0.vol="50" Ezzel a &man.pcm.4; modul betöltése során a hangerõ (volume) csatorna alapértelmezett értéket 50-re állítjuk. Chern Lee Írta: MP3 Az MP3 (MPEG Layer 3 Audio) használatával közel CD minõségû hangot lehet elérni, ezért a mi &os; munkaállomásunk sem maradhat ki elõnyeinek élvezetébõl. MP3 lejátszók Az XMMS (X Multimedia System) kiemelkedõen a legnépszerûbb X11-es MP3 lejátszó. Mivel az XMMS grafikus felhasználói felülete szinte teljesen megegyezik a Nullsoft Winampjának felületével, ezért még a Winamp skinjeit is használhatjuk vele. Az XMMS-ben ezenkívül még a natív pluginek támogatását is megtalálhatjuk. Az XMMS a multimedia/xmms portból vagy csomagból telepíthetõ. Az XMMS használatára könnyû ráérezni: megtaláljuk benne a lejátszandó számok listáját, egy grafikus hangszínszabályzót és még sok minden mást. Akik már ismerik a Winamp mûködését, azok az XMMS-t is egyszerûnek érzik majd. Mellette az audio/mpg123 port egy másik, parancssoros MP3 lejátszót kínál fel. Az mpg123 futtatásához paraméterként meg kell adnunk a hangeszközt és lejátszandó MP3 állományt, ahogy ez a példában is látható: &prompt.root; mpg123 -a /dev/dsp1.0 IzéMizé-Sláger.mp3 High Performance MPEG 1.0/2.0/2.5 Audio Player for Layer 1, 2 and 3. Version 0.59r (1999/Jun/15). Written and copyrights by Michael Hipp. Uses code from various people. See 'README' for more! THIS SOFTWARE COMES WITH ABSOLUTELY NO WARRANTY! USE AT YOUR OWN RISK! Playing MPEG stream from IzéMizé-Sláger.mp3 ... MPEG 1.0 layer III, 128 kbit/s, 44100 Hz joint-stereo - Itt a /dev/dsp1.0 eszköznevet ne - felejtsük el kicserélni a rendszerünkben - található dsp eszköz - nevével. - + Itt a + /dev/dsp1.0 + nevet ne felejtsük el kicserélni a + rendszerünkben található + dsp eszköz nevével. Sávok lementése CD-rõl Mielõtt MP3 formátumba tömörítenénk egy CD-t vagy annak egy sávját, a CD-n található audio adatot valahogy le kell tudnunk szedni a merevlemezre. Ezt úgy tehetjük meg, ha a nyers CDDA (CD Digital Audio) adatot WAV formátumú állományokba mentjük. A sysutils/cdrtools csomag részeként elérhetõ cdda2wav segédprogrammal tudjuk a CD-ken levõ audio és a hozzájuk tartozó egyéb információkat leszedni. A meghajtóban levõ CD teljes tartalmát (root felhasználóként) a következõ parancs kiadásával lehet (sávonként) különálló WAV állományokba menteni: &prompt.root; cdda2wav -D 0,1,0 -B A cdda2wav ismeri az ATAPI (IDE) CD-meghajtókat, használatukhoz a SCSI egység sorszáma helyett az eszköz nevét kell megadni. Tehát például így szedjük le egy IDE-meghajtóról a 7. sávot: &prompt.root; cdda2wav -D /dev/acd0 -t 7 A a 0,1,0 sorszámú SCSI eszközre utal, ami megfelel cdrecord -scanbus parancs eredményének. Az egyes sávok lementéséhez a kapcsoló használható: &prompt.root; cdda2wav -D 0,1,0 -t 7 A példa szerint a zenei CD-rõl a hetedik sávot szedjük le. Egyszerre több sávot, például az elsõtõl a hetedikig, egy tartomány megadásával menthetünk le: &prompt.root; cdda2wav -D 0,1,0 -t 1+7 A &man.dd.1; segédprogram is használható ATAPI eszközökön levõ hangsávok kimentéséhez. Ennek lehetõségérõl részletesebben a ban olvashatunk. MP3 állományok tömörítése Az MP3 állomány tömörítésére manapság a legtöbben a lame elnevezésû kódolót választják. A portfában a lame az audio/lame helyen található meg. Az elõbb kimentett WAV állományok felhasználásával az alábbi paranccsal tudjuk átalakítani a audio01.wav állományt audio01.mp3 állománnyá: &prompt.root; lame -h -b 128 \ --tt "Izé dal címe" \ --ta "Izé-mizé elõadó" \ --tl "Izé-mizé album" \ --ty "2001" \ --tc "Leszedte és tömörítette: Izé" \ --tg "Mûfaj" \ audio01.wav audio01.mp3 A 128 kbites tömörítés a gyakorlatban leginkább használt kódolási arány, sokan azonban a sokkal jobb minõségû 160 vagy 192 kbites tömörítést szeretik. Minél nagyobb a kódolási arány, annál több helyet fog foglalni a keletkezõ MP3 állomány — habár a minõsége is jobb lesz. A kapcsoló alkalmazásával tudjuk aktivizálni a jobb minõségû de valamivel lassabb módot. A kezdetû paraméterek ID3 tageket adnak meg, amelyek segítségével az MP3 állományokba rájuk vonatkozó információkat tudunk beágyazni. A tömörítés további beállításairól a lame man oldalán tájékozódhatunk. MP3 állományok kitömörítése Ha MP3 formátumú állományokat szeretnénk audio CD-re írni, akkor ehhez elõször tömörítetlen WAV formátumba kell ezeket alakítanunk. Az XMMS és az mpg123 is egyaránt lehetõséged ad az MP3 állományok kitömörítésére. Lemezre írás az XMMS-sel: Indítsuk el az XMMS alkalmazást. Az XMMS menüjének felhozásához kattinsunk jobb gombbal az ablakjára. Válasszuk az Options almenüben található Preference menüpontot. Változtassuk meg az Output Plugin beállítást a Disk Writer Plugin értékre. Nyomjunk a Configure gombra. Írjuk be (vagy válasszuk ki a Browse gombbal) a könyvtárat, ahová majd a kitömörített állományok kerülnek. Az eddig megszokottak szerint töltsük be az XMMS-be az MP3 állományt, állítsuk 100%-ra a hangerõt és kapcsoljuk ki a hangszínszabályzót (EQ, equalizer). Nyomjuk le a Play gombot — úgy fog tûnni, mintha az XMMS játszaná az MP3 állományt, de nem hallunk semmit. Ekkor a tartalmát állományba menti. Mikor befejeztük a kitömörítést, ne felejtsük el visszaállítani az Output Plugin értékét az alapértelmezettre. Írás a szabványos kimenetre az mpg123-mal: Futtassuk le a mpg123 -s audio01.mp3 > audio01.pcm parancsot. Az XMMS az állományokat WAV formátumban írja, miközben az mpg123 nyers PCM hangadatokat képez belõlük. A cdrecord használata során mind a két formátumból hozhatóak létre audio CD-k. A nyers PCM a &man.burncd.8; programmal használható. Amikor WAV állományokkal dolgozunk, minden egyes sáv elején egy apró kattanást hallhatunk: ez a WAV állomány fejléce lesz. A (audio/sox portból vagy csomagból telepíthetõ) SoX segédprogrammal a WAV formátumú állományok fejléce pillanatok alatt eltávolítható: &prompt.user; sox -t wav -r 44100 -s -w -c 2 track.wav track.raw A CD-írók &os; alatti használatával kapcsolatban olvassuk el a t. Ross Lippert Írta: Videók lejátszása A videolejátszás egy nagyon friss és gyorsan fejlõdõ alkalmazási terület. Legyünk türelmesek, ez nem minden fog annyira könnyen menni, mint a hangok esetében. A kezdéshez nem árt tudnunk, hogy a videokártyánk milyen gyártmányú és milyen chipet használ. Míg az &xorg; és az &xfree86; számos különféle videokártyát ismer, csupán töredékükkel lehet jó lejátszási teljesítményt elõhozni. Az X11 futtatása közben az &man.xdpyinfo.1; parancs kiadásával kérdezhetjük le az X szervertõl a kártyánk használatával elérhetõ kiterjesztéseket. Érdemes a kezünk ügyében tartani egy rövidke MPEG formátumú állományt, amellyel majd ki tudjuk próbálni a különféle lejátszókat és azok beállításait. Mivel egyes DVD lejátszók alapértelmezés szerint a /dev/dvd helyen keresik a lejátszandó DVD eszközt, vagy egyszerûen csak így írták meg ezeket mindenképpen hasznos lehet, ha szimbolikus linkeket hozunk létre a megfelelõ eszközökre: &prompt.root; ln -sf /dev/acd0 /dev/dvd &prompt.root; ln -sf /dev/acd0 /dev/rdvd A &man.devfs.5; mûködése miatt azonban ezek a kézzel létrehozott linkek az újraindítás után már nem maradnak meg. A szimbolikus linkeket a rendszer minden egyes indulásakor úgy tudjuk automatikusan létrehozni, hogy ha az /etc/devfs.conf állományba felvesszük az alábbi sort: link acd0 dvd link acd0 rdvd Emellett a DVD-k titkosításának feloldása, mely a DVD-meghajtók speciális funkcióit igényli, a DVD eszközökön írási jogot is igényel. Az X11 osztott memóriát kezelõ felületének gyorsításához javasolt néhány &man.sysctl.8; változó értékének megnövelése is: kern.ipc.shmmax=67108864 kern.ipc.shmall=32768 A megjelenítõ képességeinek megállapítása XVideo SDL DGA Több különbözõ úton lehet X11 alatt videókat nézni, de ennek tényleges módját igazából a rendelkezésre álló hardver határozza meg. Az itt leírt módszerek által kihozható minõség hardverenkét eltérhet. Másodsorban a videók megjelenítése az X11-ben az utóbbi idõben igen nagy hangsúlyt kapott, ezért az &xorg; és az &xfree86; minden egyes változatával jelentõsen javulhat a helyzet ezen a téren. A videók megjelenítésére használt gyakori felületek: X11: az X11 normális kimenete osztott memórián keresztül XVideo: az X11 felületének kiterjesztése, ami tetszõleges X11 által kirajzolható objektum esetén támogat videót SDL: a Simple Directmedia Layer DGA: a Direct Graphics Access (közvetlen grafikus hozzáférés) SVGAlib: alacsonyszintû konzolos grafikus réteg XVideo Az &xorg; és az &xfree86; 4.X rendelkezik egy XVideo (avagy Xvideo, Xv, xv) elnevezésû kiterjesztéssel, amelyen keresztül egy speciális gyorsítás segítségével a kirajzolható objektumokban közvetlenül meg tudunk jeleníteni videókat. Ezzel a kiterjesztéssel még a gyengébb gépeken is nagyon jó minõségû lejátszást tudunk elérni. A kiterjesztés mûködésérõl az xvinfo parancs kiadásával gyõzõdhetünk meg: &prompt.user; xvinfo Ha a parancs eredménye ehhez hasonló, akkor a kártyánk támogatja az XVideót: X-Video Extension version 2.2 screen #0 Adaptor #0: "Savage Streams Engine" number of ports: 1 port base: 43 operations supported: PutImage supported visuals: depth 16, visualID 0x22 depth 16, visualID 0x23 number of attributes: 5 "XV_COLORKEY" (range 0 to 16777215) client settable attribute client gettable attribute (current value is 2110) "XV_BRIGHTNESS" (range -128 to 127) client settable attribute client gettable attribute (current value is 0) "XV_CONTRAST" (range 0 to 255) client settable attribute client gettable attribute (current value is 128) "XV_SATURATION" (range 0 to 255) client settable attribute client gettable attribute (current value is 128) "XV_HUE" (range -180 to 180) client settable attribute client gettable attribute (current value is 0) maximum XvImage size: 1024 x 1024 Number of image formats: 7 id: 0x32595559 (YUY2) guid: 59555932-0000-0010-8000-00aa00389b71 bits per pixel: 16 number of planes: 1 type: YUV (packed) id: 0x32315659 (YV12) guid: 59563132-0000-0010-8000-00aa00389b71 bits per pixel: 12 number of planes: 3 type: YUV (planar) id: 0x30323449 (I420) guid: 49343230-0000-0010-8000-00aa00389b71 bits per pixel: 12 number of planes: 3 type: YUV (planar) id: 0x36315652 (RV16) guid: 52563135-0000-0000-0000-000000000000 bits per pixel: 16 number of planes: 1 type: RGB (packed) depth: 0 red, green, blue masks: 0x1f, 0x3e0, 0x7c00 id: 0x35315652 (RV15) guid: 52563136-0000-0000-0000-000000000000 bits per pixel: 16 number of planes: 1 type: RGB (packed) depth: 0 red, green, blue masks: 0x1f, 0x7e0, 0xf800 id: 0x31313259 (Y211) guid: 59323131-0000-0010-8000-00aa00389b71 bits per pixel: 6 number of planes: 3 type: YUV (packed) id: 0x0 guid: 00000000-0000-0000-0000-000000000000 bits per pixel: 0 number of planes: 0 type: RGB (packed) depth: 1 red, green, blue masks: 0x0, 0x0, 0x0 Az XVideo nem mindegyik implementációjában vannak jelen a felsorolt formátumok (YUV2, YUV12 stb.), ami viszont néhány lejátszó számára akadályokat jelenthet. Amennyiben viszont ezt látjuk: X-Video Extension version 2.2 screen #0 no adaptors present Akkor a kártyánk nem rendelkezik XVideo támogatással. Ha az XVideo nem támogatott a kártyánk számára, akkor az csupán csak annyit jelent, hogy a gépünknek nehéz dolga lesz a videók megjelenítéséhez szükséges számítási kapacitás kiszolgálásában. Azonban a videokártyánktól és processzorunktól függõen még így is kielégítõ eredményt tudunk elõcsalni. Ekkor viszont minden bizonnyal érdemes lesz átolvasnunk ban, hogyan tudjuk növelni a teljesítményét. A Simple Directmedia Layer A Simple Directmedia Layer, vagy SDL, eredetileg a µsoft.windows;, BeOS és &unix; közti hordozhatóságot szándékozta megvalósítani, aminek segítségével a hangot és grafikát hatékonyan használni tudó alkalmazások hozhatóak létre. Az SDL által nyújtott réteg a hardver olyan alacsonyszintû absztrakcióját öleli fel, amely gyakran még az X11 felületénél is hatékonyabb. Az SDL a devel/sdl12 helyen található. Direct Graphics Access (Közvetlen grafikus hozzáférés) A közvetlen grafikus hozzáférés az X11 egy olyan kiterjesztése, ami lehetõvé teszi a programok számára az X szerver megkerülését és így közvetlenül a videokártya memóriáját képesek elérni. Mivel a megosztás hatékony megvalósításához ez nagyban építkezik alacsonyszintû leképzési mûveletekre, ezért az ilyet használó programokat root felhasználóként kell futtatni. A DGA kiterjesztés a &man.dga.1; segítségével tesztelhetõ és mérhetõ. A dga parancs kiadása után minden billentyû lenyomására megváltoztatja a képernyõn látható színeket. A kilépéshez a q billentyût kell lenyomni. A videókkal foglalkozó portok és csomagok videoportok videocsomagok Ebben a szakaszban a &os; Portgyûjteményébõl a videók lejátszására alkalmas programokat vesszük számba. A videolejátszás nagyon gyorsan fejlõdõ terület, ezért az itt említett különbözõ alkalmazások képességei az itt leírtaktól némileg eltérhetnek. Elõször is fontos tisztában lennünk azzal, hogy számos &os;-n futó videoalkalmazás eredetileg linuxos alkalmazásként indult, és közülük sokan még csak béta minõségûek. Íme a &os;-n is megtalálható videocsomagokkal kapcsolatos néhány olyan gond, amivel esetleg összefuthatunk: Az egyik alkalmazás nem képes visszajátszani olyan állományt, amit egy másik alkalmazás hozott létre. Az alkalmazás nem képes visszajátszani a saját maga által készített állományokat. Ugyanazon az alkalmazás két különbözõ gépen, amikor mind a kettõn az adott konfigurációra fordítjuk le, ugyanazt az állományt másképpen játssza vissza. Egy olyan látszólag egyértelmû szûrõ, mint például a kép átméretezése, a hibás átmértezõ rutin miatt nagyon csúnya eredményt produkál. Az alkalmazás gyakran elszáll. A porthoz nem találjuk a dokumentációt, egyedül csak az interneten vagy a port work könyvtárában van. Sok alkalmazás a linuxizmus jeleit is hordozza, vagyis gondok adódhatnak abból, hogy a szerzõk az alkalmazások mûködtetéséhez a Linux rendszermag és a különféle terjesztésekben megtalálható módosított szabványos könyvtárak különlegességeit használják ki. Ezeket a portok karbantartói nem mindig észlelik és javítják ki, ami miatt az alábbiak bármikor bekövetkezhetnek: A processzor jellemzõit a /proc/cpuinfo állományon keresztül állapítják meg. A szálak helytelen használatuk miatt a program befejezõdésekor összeakadnak. Az alkalmazással gyakran együtt használt egyéb alkalmazások még nem nincsenek benne a &os; Portgyûjteményében. Az ilyen alkalmazások fejlesztõi a hordozhatóság javításával és a problémák megoldásával kapcsolatban eddig mindig igyekeztek együttmûködni a portok karbantartóival. MPlayer Az MPlayer az utóbbi idõben felbukkant, gyorsan fejlõdõ videolejátszó. Fejlesztõinek célja a sebesség és rugalmasság a Linux, illetve más &unix; rendszereken. A kezdeményezés abból fakadt, hogy a fejlesztés mögött álló csapat alapítójának elege lett az akkoriban elérhetõ lejátszók teljesítményébõl. Mondhatnánk, hogy ez a program feláldozta a grafikus felületet az áramvonalas kialakításért, azonban ha hozzászokunk a parancssori beállításokhoz és a billentyûkön keresztüli vezérléshez, remekül mûködik. Az MPlayer lefordítása MPlayer fordítása Az MPlayer a multimedia/mplayer helyen található. A program a fordítási folyamat során elvégez számos hardverellenõrzést, aminek eredményeképpen az egyik rendszeren fordított program nem vihetõ a másikra. Ezért különösen fontos portból fordítani és nem pedig bináris csomagot használni. Mindezek mellett a Makefile állományban még számos, a make parancsnak a fordítás megkezdésekor átadható beállítást találhatunk: &prompt.root; cd /usr/ports/multimedia/mplayer &prompt.root; make N - O - T - E Take a careful look into the Makefile in order to learn how to tune mplayer towards you personal preferences! For example, make WITH_GTK1 builds MPlayer with GTK1-GUI support. If you want to use the GUI, you can either install /usr/ports/multimedia/mplayer-skins or download official skin collections from http://www.mplayerhq.hu/homepage/dload.html Az üzenet fordítása: F - I - G - Y - E - L - E - M Az mplayert személyes igényeinekhez úgy tudjuk igazítani, ha figyelmesen átnézzük a Makefile állományt! Például a WITH_GTK1 megadásával az MPlayer GTK1 alapú grafikus felülettel jön létre. A grafikus felület használatához telepítenünk kell a /usr/ports/multimedia/mplayer-skins portot is, vagy letölteni a hivatalos skingyûjteményt a http://www.mplayerhq.hu/homepage/dload.html oldalról. A port alapbeállításai a legtöbb felhasználó számára megfelelõek, habár az Xvid kódek használatához meg kell adnunk a WITH_XVID beállítást. Rajta kívül még az alapértelmezett DVD eszközt is érdemes megadni a WITH_DVD_DEVICE beállítással, amelynek alapértéke a /dev/acd0. A leírás elkészítésének idõpontjában az MPlayer portja létrehozza a HTML dokumentációt és a két végrehajtható állományt: az mplayer lejátszót és videók újrakódolásáért felelõs mencoder segédprogramot. Az MPlayer HTML dokumentációja nagyon közlékeny, és ha az olvasó nem találná valamelyik videohardver vagy felület leírását ebben a fejezetben, akkor ez a dokumentáció mindenképpen egy hasznos olvasnivalónak bizonyul. Ha a &unix;-ok alatt elérhetõ videotámogatás leírását keressük, határozottan megéri idõt szánni az MPlayer dokumentációjának alapos végigolvasására. Az MPlayer használata MPlayer használata Az MPlayer használatához a felhasználói könyvtárunkban rendelkeznünk kell egy .mplayer elnevezésû könyvtárral. Ezt a következõ paranccsal tudjuk létrehozni: &prompt.user; cd /usr/ports/multimedia/mplayer &prompt.user; make install-user Az mplayer parancssori paraméterei a hozzátartozó man oldalon találhatóak meg, valamint mindezek a HTML dokumentációban még részletesebben. Ebben a szakaszban csupán néhányukat mutatjuk be. Egy állomány, mint például a tesztvideo.avi, a beállításával játszható le a különbözõ felületeken: &prompt.user; mplayer -vo xv tesztvideo.avi &prompt.user; mplayer -vo sdl tesztvideo.avi &prompt.user; mplayer -vo x11 tesztvideo.avi &prompt.root; mplayer -vo dga tesztvideo.avi &prompt.root; mplayer -vo 'sdl:dga' tesztvideo.avi Érdemes az itt felsorolt konfigurációk mindegyikét kipróbálni, mivel az egymáshoz mért teljesítményük rengeteg tényezõn múlik, de közülük talán maga a hardver a legjelentõsebb. A DVD-k lejátszásához cseréljük ki a tesztvideo.avi paramétert a paraméterekkel, ahol az N a lejátszandó fejezet sorszáma, valamint az ESZKÖZ a DVD-hez tartozó eszközleíró. Például így tudjuk elkezdeni /dev/dvd eszközrõl a 3. fejezet lejátszását: &prompt.root; mplayer -vo xv dvd://3 -dvd-device /dev/dvd A port fordítása során a WITH_DVD_DEVICE paraméter segítségével megadható az alapértelmezett DVD eszköz, amely alapból a /dev/acd0. Errõl többet a port Makefile állományában találhatunk. A leállításhoz, szüneteltetéshez, továbblépéshez és többi hasonló funkcióhoz tartozó billentyûket a mplayer -h parancs kimenetébõl vagy a man oldal elolvasásából deríthetjük ki. A lejátszáshoz tartozó néhány viszonylag fontos beállítás: az teljesképernyõs módra vált, valamint a segít növeli a teljesítményt. A lejátszáskor kiadandó parancs túlburjánzását el tudjuk kerülni, ha létrehozunk egy .mplayer/config állományt és itt állítjuk be a gyakori opciókat: vo=xv fs=yes zoom=yes Végezetül megemlítjük, hogy az mplayer segítségével a DVD-n található fejezeteket ki tudjuk menteni .vob állományokba. A DVD második fejezetének kimentéséhez gépeljük be ezt: &prompt.root; mplayer -dumpstream -dumpfile out.vob dvd://2 -dvd-device /dev/dvd A parancs eredményeképpen keletkezõ out.vob állomány formátuma MPEG lesz, amit a fejezetben bemutatott további csomagokkal tudunk feldolgozni. mencoder mencoder A mencoder használatának megkezdése elõtt javasolt alaposan beleásnunk magunkat a HTML dokumentációba és megismerkednünk az alapvetõ beállításaival. Van külön man oldala is, azonban a HTML leírás nélkül önmagában ez nem túl sokat ér. Megszámlálhatatlan úton és módon növelhetõ benne a minõség, csökkenthetõ a kódolási arány, változtatható a formátum, és ezen apró finomságok felelõsek a jó vagy éppen a rossz teljesítményért. A témába néhány példa bemutatásával igyekszünk beavatni az olvasót. Elõször vegyünk egy egyszerû másolást: &prompt.user; mencoder bemenõ.avi -oac copy -ovc copy -o eredmény.avi A parancssori paraméterek helytelen kombinációja olyan állományokat eredményezhet, amelyeket még maga az mplayer sem képes lejátszani. Ezért ha csak le akarunk szedni egy állományt, akkor maradjunk meg az mplayer opciójánál. A bemenõ.avi állományt MPEG4 video- és MPEG3 hangtömörítéssel (amihez kell majd a audio/lame) így tudjuk lekódolni: &prompt.user; mencoder bemenõ.avi -oac mp3lame -lameopts br=192 \ -ovc lavc -lavcopts vcodec=mpeg4:vhq -o eredmény.avi Ezzel az mplayer és xine programok számára is egyaránt lejátszható állomány jön létre. A DVD fejezeteit úgy tudjuk közvetlenül kódolni, ha a parancssorban kicseréljük a bemenõ.avi állományt az beállításra, illetve ha a programot root felhasználóként futtatjuk. De mivel elsõre általában ritkán vagyunk elégedettek a kódolással, érdemes elõször inkább lementeni az egész fejezetet egy állományba, majd azon dolgozni. A xine videolejátszó A xine lejátszó mögött projekt célja nem egy mindenható alkalmazás létrehozása, hanem inkább olyan újrahasznosítható függkönyvtárak és egy moduláris felépítésû program kifejlesztése, amelyeket pluginekkel tudunk kiegészíteni. A multimedia/xine helyen portként, valamint csomagként is elérhetõ. A xine itt-ott még valamelyest durva, de mindenképpen egy dicséretes kezdeményezés. A xine a gyakorlatban egyaránt egy erõs processzort és gyors videokártyát kíván, vagy az XVideo kiterjesztés támogatását. A grafikus felhasználói felülete ugyan használható, de még kicsit esetlen. Az írás pillanatában az xine mellé még nem kapunk olyan modult, amivel le tudnánk játszani a CSS kódolású DVD-ket. Léteznek azonban olyan külsõs modulok, amelyekkel meg lehet valósítani ezt a feladatot, azonban a &os; Portgyûjteményében ezeket még nem találhatjuk meg. A xine az MPlayerhez képes többet tesz a felhasználóért, azonban ezzel egyidõben el is veszi tõle a finomhangolás lehetõségét. A xine legjobban az XVideót ismerõ felületeken teljesít. A xine alapértelmezés szerint grafikus felülettel indul, ahol a menük segítségével tudunk megnyitni egy adott állományt: &prompt.user; xine Vagy a grafikus felület használata nélkül kiadhatjuk közvetlenül is az állomány lejátszását: &prompt.user; xine -g -p kedvencmozim.avi A transcode A transcode nem egy újabb lejátszó, hanem a video- és audio állományok újratömörítésére használható programok gyûjteménye. A transcode segítségével a szabványos be- és kimeneten keresztül parancssoros programokkal képesek vagyunk videoállományokat összefûzni, megjavítani. A multimedia/transcode port fordítása során temérdek beállítást adhatunk meg, amelyek közül az alábbi parancsban foglaljuk össze az általunk javasolandókat: &prompt.root; make WITH_OPTIMIZED_CFLAGS=yes WITH_LIBA52=yes WITH_LAME=yes WITH_OGG=yes \ WITH_MJPEG=yes -DWITH_XVID=yes Ezek a beállítások a legtöbb felhasználó számára elegendõek. A transcode képességeinek illusztrálásához lássunk egy példát, amiben megmutatjuk, hogyan kell egy DivX állományt PAL szabványú MPEG-1 formátumú (PAL VCD) állománnyá alakítani: &prompt.user; transcode -i bemenõ.avi -V --export_prof vcd-pal -o output_vcd &prompt.user; mplex -f 1 -o eredmény_vcd.mpg eredmény_vcd.m1v eredmény_vcd.mpa Az eredményül keletkezõ eredmény_vcd.mpg MPEG állomány akár már játszható is MPlayerrel. Ha az állományt kiírjuk egy írható CD-re, akkor ezzel video CD-t is létre tudunk hozni, amihez viszont szükségünk van mind a multimedia/vcdimager és sysutils/cdrdao programokra. A transcode parancsnak van saját man oldala, azonban ehelyett a transcode wikiben érdemes inkább további információkat és példákat keresni. Ajánlott olvasmányok A &os;-hez tartozó videoszoftverek nagyon gyorsan fejlõdnek. Könnyen elképzelhetõ, hogy az imént tárgyalt problémák legtöbbje a közeljövõben hamarosan megoldódik. Addig viszont bárkinek, aki a legtöbbet szeretné kihozni a &os; audio- és video lehetõségeibõl, rengeteg leírás és dokumentáció elolvasása alapján kell összecsiszolnia a különbözõ beállításokat, és csak néhány alkalmazás mellett érdemes kitartania. Ebben a szakaszban igyekszünk segíteni az olvasónak megtalálni az ilyen jellegû információkat. Az MPlayer dokumentációja szakmai szempontból igen közlékeny. Ezt mindenkinek érdemes elolvasnia, aki a késõbbiekben magasabb szakmai szinten akar foglalkozni a &unix;-os videózással. Az MPlayer levelezési listája viszont alig tolerálja a dokumentációt rendesen el nem olvasó emberek kérdéseit, ezért minden egyes hiba bejelentése elõtt lehetõleg rendesen nézzük át a dokumentáció odavágó részeit. A xine HOGYAN egyik külön fejezetében az összes lejátszó esetén érvényesíthetõ teljesítménynövelési módszereket mutat be. Végül íme néhány ígéretes alkalmazás, amelyeket érdemes kipróbálnunk: Avifile, ami egyben a multimedia/avifile port Ogle, ami a multimedia/ogle port Xtheater multimedia/dvdauthor, egy nyílt forráskódú DVD-tartalom szerkesztõ Josef El-Rayes Eredetileg írta: Marc Fonvieille Kiegészítette, továbbfejlesztette: TV kártyák beállítása TV kártyák Bevezetés A TV kártyák segítségével kábeles vagy antennás televízióadásokat tudunk nézni a számítógépünkön. A legtöbbjük RCA vagy S-video bemenettel rendelkezik, valamint néhányukon még FM rádiókészülék is megtalálható. A &os; a &man.bktr.4; meghajtón keresztül a Brooktree Bt848/849/878/879, illetve a Conexant CN-878/Fusion 878a típusú, PCI-os videorögzító chipeket ismeri. Ügyelnünk kell arra, hogy a kártyánkon levõ vevõkészülék is használható legyen, amit pedig a &man.bktr.4; man oldalán megtalálható támogatott eszközök listájából ellenõrizhetünk. A meghajtó beállítása A kártyánk használatához be kell töltenünk a &man.bktr.4; meghajtót, ami csupán annyiból áll, hogy a /boot/loader.conf állományhoz hozzáadunk egy ilyen sort: bktr_load="YES" Másik lehetõségünk, ha a TV kártya támogatását statikusan beleépítjük a rendszermagba. Ha ezt a megoldást választjuk, a következõ sorokat kell elhelyeznünk a rendszermag beállításait tartalmazó állományba: device bktr device iicbus device iicbb device smbus A fentebb látható egyéb eszközök megadása azért szükséges, mert a kártya részegységei egy I2C buszon csatlakoznak egymáshoz. Miután beillesztettük a szükséges változtatásokat, fordítsuk le és telepítsük az új rendszermagot. A támogatás hozzáadása után újra kell indítanunk a számítógépünket. A rendszerindítási folyamat során meg kell jelennie a TV kártyánknak is, valahogy így: bktr0: <BrookTree 848A> mem 0xd7000000-0xd7000fff irq 10 at device 10.0 on pci0 iicbb0: <I2C bit-banging driver> on bti2c0 iicbus0: <Philips I2C bus> on iicbb0 master-only iicbus1: <Philips I2C bus> on iicbb0 master-only smbus0: <System Management Bus> on bti2c0 bktr0: Pinnacle/Miro TV, Philips SECAM tuner. Természetesen a fenti üzenetek az aktuális hardvereszközünknek megfelelõen némileg eltérhetnek. Ellenõrizzük, hogy a vevõkészüléket helyesen ismerte-e fel a rendszer. Ha nem sikerült volna, akkor a &man.sysctl.8; és a rendszermag beállításai segítségével még mindig van lehetõségünk állítani rajta. Például, ha egy Philips SECAM vevõkészüléket akarunk beállítani, akkor a rendszermag beállításaihoz még hozzá kell adni a következõ sort: options OVERRIDE_TUNER=6 vagy erre közvetlenül használhatjuk a &man.sysctl.8; programot is: &prompt.root; sysctl hw.bt848.tuner=6 A &man.bktr.4; man oldalán és a /usr/src/sys/conf/NOTES állományban megtalálhatjuk a többi beállítás részletes leírását is. Hasznos alkalmazások A TV kártyánk tényleges használatához azonban még a következõ alkalmazások valamelyikét is telepítenünk kell: A multimedia/fxtv használatával ablakban tévézhetünk, valamint lehetõségünk van kép/audio/video kimentésére is. A multimedia/xawtv az fxtv-hez hasonló lehetõségekkel bíró tévénézõ alkalmazás. A misc/alevt dekódolja és megjeleníti a mûsorhoz kapcsolódó Videotex/Teletext üzeneteket. Az audio/xmradio segítségével az egyes TV kártyákon megtalálható FM rádiókészülékeket tudjuk használatba venni. Az audio/wmtune a rádióvevõkhöz használható hasznos grafikus alkalmazás. Ebben a témában a &os; Portgyûjteményében további érdekes alkalmazások találhatóak még. Hibakeresés Ha bármilyen gond adódna a TV kártyánkkal kapcsolatosan, akkor elõször mindenképpen érdemes megnézni, hogy a rajta levõ videorögzítõ chipet és vevõkészüléket a &man.bktr.4; meghajtó ténylegesen ismeri-e, illetve hogy jól állítottuk-e be. A TV kártyákra irányuló különféle egyéb kérdések és segítség tekintetében érdemes lehet még levelet küldeni a &a.multimedia.name; címére is. Marc Fonvieille Írta: Lapolvasók lapolvasók Bevezetés A &os; lapolvasókhoz a SANE (Scanner Access Now Easy) elnevezésû API (alkalmazásfejlesztõi felület) segítségével képes hozzáférni, amelyet a Portgyûjteményben találhatunk meg. A lapolvasást végzõ hardvereszközök használatához a &os; a SANE mellett még néhány eszközmeghajtóra is támaszkodik. A &os; egyaránt ismeri az SCSI és USB csatlakoztatású lapolvasókat is. Még mielõtt nekikezdenénk a lapolvasó beállításához, bizonyosodjuk meg róla, hogy a SANE támogatja. A SANE által ismert eszközök felsorolásában ellenõrizhetjük a lapolvasónk támogatottságának állapotát. Ezenkívül még a &man.uscanner.4; man oldalon is láthatjuk az ismert USB-s lapolvasók listáját. A rendszermag beállítása A korábbiak értelmében tehát mind a SCSI, mind pedig a USB felületen csatlakozó eszközök támogatottak. A lapolvasónknak megfelelõen eltérõ eszközmeghajtók szükségesek. Beállítás USB felületen A GENERIC rendszermag alapértelmezés szerint tartalmazza az USB-s lapolvasók használatához szükséges eszközmeghajtókat. Ha valamiért azonban mégis saját rendszermagot akarunk használni, akkor ne felejtsük el ellenõrizni, hogy a rendszermag beállításai között megtalálhatóak a következõ sorok: device usb device uhci device ohci device uscanner Az alaplapon levõ USB chipkészletnek megfelelõen a device uhci vagy device ohci sorok közül csak az egyikre lesz szükség, habár az sem okoz különösebben gondot, ha mind a kettõt benne hagyjuk. Ha nem GENERIC rendszermagunk van, de nem akarjuk újrafordítani, akkor a &man.kldload.8; parancs segítségével a &man.uscanner.4; eszközmeghajtó modulját akár közvetlenül is betöltethetjük: &prompt.root; kldload uscanner Ezt a modult a rendszerindítás során úgy tudjuk automatikusan betöltetni, ha a /boot/loader.conf állományhoz hozzávesszük a következõ sort: uscanner_load="YES" A megfelelõen felépített rendszermag elindítása vagy a szükséges modul betöltése után csatlakoztassuk az USB-s lapolvasónkat. Ez sor fog megjelenni a rendszer üzenetpufferében (&man.dmesg.8;): uscanner0: EPSON EPSON Scanner, rev 1.10/3.02, addr 2 Ez az üzenet elárulja nekünk, hogy a lapolvasóhoz mostantól a /dev/uscanner0 eszközleíró tartozik. Beállítás SCSI felületen Ha a lapolvasónk SCSI felületen csatlakozik, fontos tisztában lennünk azzal, hogy pontosan milyen SCSI-vezérlõn keresztül is érhetjük el, ugyanis a rajta található SCSI chipkészletnek megfelelõen kell majd hangolnunk a rendszermag beállításait. A GENERIC rendszermag alapból ismeri a leggyakrabban elõforduló SCSI-vezérlõket. Mindenképpen olvassuk át a NOTES nevû állományt és adjuk hozzá a rendszermag beállításaihoz a megfelelõ sort. A SCSI-kártya meghajtóján kívül még az alábbi beállításokat is meg kell adnunk a rendszermagunk számára: device scbus device pass Ahogy sikerült a rendszermagot sikeresen lefordítani és telepíteni, a rendszer indulása során az üzenetpufferben már láthatjuk is a felismert eszközt: pass2 at aic0 bus 0 target 2 lun 0 pass2: <AGFA SNAPSCAN 600 1.10> Fixed Scanner SCSI-2 device pass2: 3.300MB/s transfers Ha a rendszer indulásakor még nem kapcsoltuk volna be a lapolvasónkat, a &man.camcontrol.8; parancs segítségével késõbb külön kérhetjük a SCSI buszon található eszközök újbóli felderítését: &prompt.root; camcontrol rescan all Re-scan of bus 0 was successful Re-scan of bus 1 was successful Re-scan of bus 2 was successful Re-scan of bus 3 was successful Ekkor a lapolvasó megjelenik a SCSI eszközök felsorolásában: &prompt.root; camcontrol devlist <IBM DDRS-34560 S97B> at scbus0 target 5 lun 0 (pass0,da0) <IBM DDRS-34560 S97B> at scbus0 target 6 lun 0 (pass1,da1) <AGFA SNAPSCAN 600 1.10> at scbus1 target 2 lun 0 (pass3) <PHILIPS CDD3610 CD-R/RW 1.00> at scbus2 target 0 lun 0 (pass2,cd0) A SCSI eszközökrõl további leírásokat a &man.scsi.4; és &man.camcontrol.8; man oldalakon találhatunk. A SANE beállítása A SANE rendszere két részre oszlik: a backendekre (graphics/sane-backends) és a frontendekre (graphics/sane-frontends). Ezek közül maguk a backendek szolgáltatják a lapolvasó hozzáférhetõségét. A SANE által ismert eszközeinek listájából kifürkészhetjük, hogy lapolvasónkat melyik backenden keresztül érhetjük el. Az eszköz megfelelõ használatához döntõ fontosságú megállapítani a hozzátartozó backendet. A frontendek között találjuk meg a lapolvasást felügyelõ grafikus felületeket (mint például az xscanimage). Elsõként telepítsük a graphics/sane-backends portot vagy csomagot. Ezután ellenõrizzük, hogy a SANE felismeri a lapolvasót, és ehhez adjuk ki a sane-find-scanner parancsot: &prompt.root; sane-find-scanner -q found SCSI scanner "AGFA SNAPSCAN 600 1.10" at /dev/pass3 A kimenetében jelzi a felületet, amin a lapolvasó csatlakozik, valamint a hozzátartozó eszközleírót. A gyártó neve és a termék típusa nem minden esetben jelenik meg, de ez nem is annyira fontos. Némely USB-s lapolvasók esetén még egy firmware-t is be kell töltenünk, amirõl bõvebben a backendhez tartozó man oldalokon olvashatunk. Ajánlott még elolvasni a &man.sane-find-scanner.1; és &man.sane.7; man oldalakat is. Most pedig nézzük meg, hogy vajon a frontend is be tudja-e azonosítani a lapolvasónkat. Alapértelmezés szerint a SANE backendjéhez tartozik még egy &man.scanimage.1; nevû segédprogram is, aminek segítségével listázni tudjuk a használható eszközöket és képeket tudunk beolvasni parancssorból. Közülük a kapcsoló listáz: &prompt.root; scanimage -L device `snapscan:/dev/pass3' is a AGFA SNAPSCAN 600 flatbed scanner Ha ennek eredményeképpen semmi sem jelenik meg, vagy a &man.scanimage.1; látszólag nem talált semmilyen eszközt, akkor a lapolvasó azonosítása nem sikerült. Ilyen esetekben valószínûleg módosítanunk kell a backend beállításait tartalmazó állományt a használni kívánt lapolvasó eszköz szerint. A backendek beállításait a /usr/local/etc/sane.d/ könyvtárban találjuk. Ez a probléma bizonyos USB-s lapolvasók esetében jelentkezik. Például, ha ban használt USB-s lapolvasónkra a sane-find-scanner parancs a következõket adja vissza: &prompt.root; sane-find-scanner -q found USB scanner (UNKNOWN vendor and product) at device /dev/uscanner0 Akkor a lapolvasót sikerült megtalálni, és láthatjuk, hogy USB-n keresztül csatlakozik és a /dev/uscanner0 eszközleíró tartozik hozzá. Most már ellenõrizhetjük a lapolvasó helyes beazonosítását is: &prompt.root; scanimage -L No scanners were identified. If you were expecting something different, check that the scanner is plugged in, turned on and detected by the sane-find-scanner tool (if appropriate). Please read the documentation which came with this software (README, FAQ, manpages). Az üzenet fordítása: Nincs azonosítható lapolvasó. Ha nem erre számítottunk, akkor ellenõrizzük, hogy az eszközt tényleg bekapcsoltuk, csatlakoztattuk és észlelte a sane-find-scanner segédprogram (amennyiben szükséges). Kérjük, olvassa el a szoftverhez tartozó dokumentumtációt (README, FAQ, man oldalak)! Mivel a lapolvasót nem sikerült azonosítani, át kell írnunk a /usr/local/etc/sane.d/epson.conf állományt. A használt lapolvasó típusa &epson.perfection; 1650, ezért hozzá az epson backendet fogjuk használni. Ehhez feltétlenül olvassuk el a konfigurációs állományban található megjegyzéseket is. A sorokat igen könnyû átírni: tegyük megjegyzésbe az összes olyat, ahol a lapolvasónk számára nem megfelelõ felületek találhatóak (a mi esetünkben tehát megjegyzésbe fogjuk tenni az összes scsi szóval kezdõdõ sort, hiszen a nekünk USB-s eszközünk van), majd az állomány végére írjuk be a használni kívánt felületet és eszközleírót. Ez ebben a konkrét esetben ennyi lenne: usb /dev/uscanner0 A megfelelõ formátum és a további részletek leírásához ne felejtsük el azonban elolvasni a backend konfigurációs állományában felbukkanó megjegyzéseket és az ide tartozó man oldalt sem. Most már megpróbálkozhatunk újra a lapolvasó azonosításával: &prompt.root; scanimage -L device `epson:/dev/uscanner0' is a Epson GT-8200 flatbed scanner Láthatjuk, hogy az USB-s lapolvasónkat sikerült azonosítani. Nem számít, ha esetleg nem egyezne a valósággal a gyártó vagy a típus megjelölése. Itt a valóban lényeges elem az `epson:/dev/uscanner0' mezõ lesz, melynek a backend és az eszközleíró nevét kell helyesen tartalmaznia. A beállítást akkor zárhatjuk le, miután a scanimage -L parancs képes észlelni a lapolvasót. A eszköz ekkor már készen áll a beolvasásra. Míg a &man.scanimage.1; parancssorból teszi lehetõvé számunkra a lapolvasást, addig érdemesebb a képek olvasását egy grafikus felületen keresztül végeznünk. A SANE egy egyszerû, ám hatékony grafikus felületet ajánl fel ehhez, ez az xscanimage (graphics/sane-frontends). Az Xsane (graphics/xsane) egy másik népszerû grafikus frontend. Segítségével speciális lehetõségeket is kihasználhatunk, mint például többféle képolvasási mód (fénymásoló, fax stb.), színkorrekció, kötegelt beolvasás, stb. Mind a két említett alkalmazás elérhetõ a The GIMP bõvítményeként is. A lapolvasó használatának engedélyezése más felhasználók számára A korábban tárgyalt mûveletek mindegyikét root felhasználóként tudjuk csak végrehajtani. Azonban elõfordulhat, hogy más felhasználók számára is szeretnénk hozzáférést biztosítani a lapolvasóhoz. Ehhez az érintett felhasználóknak a lapolvasóhoz tartozó eszközleíróhoz olvasási és írás joggal kell rendelkezniük. Például az USB-s lapolvasónk a /dev/uscanner0 eszközleírót használja, amely az operator csoport tulajdonában van. Például a pgj nevû felhasználó úgy fog tudni hozzáférni, ha felvesszük ebbe a csoportba: &prompt.root; pw groupmod operator -m pgj A parancs részleteít a &man.pw.8; man oldalán olvashatjuk. Ezenkívül még a /dev/uscanner0 esetén be kell állítanunk a megfelelõ írási jogokat is (0660 vagy 0664), mivel az operator csoport alapból csak olvasni tudja. Ezt pedig úgy tehetjük meg, ha az /etc/devfs.rules állományhoz hozzáadjuk a következõ sort: [system=5] add path uscanner0 mode 660 Ezt követõen az /etc/rc.conf állományba írjuk be az alábbi sort és utána indítsuk újra a számítógépet: devfs_system_ruleset="system" Az itt szereplõ sorok pontos jelentésérõl a &man.devfs.8; man oldaláról tájékozódhatunk. Természetesen biztonsági megfontolásokból azonban érdemes kétszer is meggondolni, hogy mely felhasználókat vesszük fel a ebbe csoportba, különösen akkor, ha az operator csoportról van szó! diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/ports/chapter.sgml b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/ports/chapter.sgml index 626da9d36e..518f1caa80 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/ports/chapter.sgml +++ b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/ports/chapter.sgml @@ -1,2175 +1,2175 @@ Alkalmazások telepítése: csomagok és portok Áttekintés portok csomagok A &os; rendszereszközök gazdag gyûjteményével érkezik az alaprendszer részeként. Azonban a külsõ alkalmazások telepítéséhez rengeteg teendõt kell elvégeznünk. A feladat elvégzésére ezért a &os; két, egymást kiegészítõ technológiát kínál fel: a &os; Portgyûjteményt (telepítés forráskódból) és a csomagokat (telepítés elõre elkészített bináris csomagokból). Mind a két módszerrel fel tudjuk telepíteni a kedvenc alkalmazásunk legújabb verzióját lokálisan vagy egyenesen a hálózatról. A fejezet elolvasása során megismerjük: hogyan telepítsünk külsõ fejlesztésû bináris szoftvercsomagokat; hogyan fordítsunk le a forrásukból külsõ fejlesztésû szoftvereket a Portgyûjtemény segítségével; hogyan távolítsunk el korábban már telepített csomagokat és portokat; hogyan bíráljuk felül a Portgyûjtemény által használt alapértelmezett értékeket; hogyan keressük meg a megfelelõ szoftvercsomagokat; hogyan frissítsük a telepített alkalmazásokat. Az alkalmazások telepítésének összefoglalása Ha korábban már használtunk &unix; rendszereket, valószínûleg ismerjük a külsõ alkalmazások telepítésének jellemezõ menetét: Töltsük le a szoftvert, amelyet vagy forráskód vagy pedig bináris formátumban érhetünk el. Bontsuk ki az alkalmazás letöltött változatát (ez általában a &man.compress.1;, &man.gzip.1; vagy a &man.bzip2.1; által tömörített tar állomány). Keressük meg dokumentációt (többnyire az INSTALL vagy a README állományban található, vagy a doc/ alkönyvtárban) és olvassuk el benne, hogyan tudjuk telepíteni a szoftvert. Ha a szoftver forrását töltöttük le, fordítsuk le. Elképzelhetõ, hogy ennek során szerkesztenünk kell a Makefile állományt vagy lefuttatnunk a configure szkriptet, illetve más lépéseket is el kell végeznünk. Próbáljuk a ki szoftvert, majd telepítsük. Ez annak a forgatókönyve, amikor minden hiba nélkül lezajlik. Megeshet azonban, ha olyan szoftvert telepítünk, amelyet nem kifejezetten a &os;-hez terveztek, akkor javítanunk kell a forráskódban a szoftver megfelelõ mûködéséhez. Ha sikerül mûködésre bírni, folytathatjuk &os;-n a szoftver telepítését a megszokott módon. Habár a &os; erre a célra két lehetõséget is felkínál, amivel rengeteg erõfeszítéstõl megkímélhet minket: ezek a csomagok és a portok. Az írás pillanatában közel &os.numports; külsõ alkalmazás érhetõ el ilyen formában. Egy adott alkalmazás esetén a hozzátartozó &os;-s csomag mindössze egyetlen letöltendõ állományt takar. A csomag tartalmazza az alkalmazás telepítéséhez szükséges összes parancs elõre lefordított változtatát, ugyanígy magát a dokumentációt is. A letöltött csomagokat a &os; csomagkezelõ parancsaival vehetjük használatba: ezek a &man.pkg.add.1;, &man.pkg.delete.1;, &man.pkg.info.1; és így tovább. Az új alkalmazások telepítése ennek köszönhetõen egyetlen paranccsal elvégezhetõ. Egy alkalmazás &os;-s portja mögött lényegében állományok gyûjteménye áll, amelyek abban segítenek, hogy automatikusan tudjunk telepíteni a forráskód felhasználásával. Ne felejtsük el, hogy normális esetben számos lépcsõt végig kell járnunk egy program sajátkezû lefordításához (letöltés, kitömörítés, javítgatás, fordítás, telepítés). A portot alkotó állományok tartalmazzák az összes olyan szükséges információt, amelyek átengedik ezt a feladatot a rendszernek. Kiadunk néhány egyszerû parancsot és az alkalmazás magától letöltõdik, kitömörítõdik, módosítja a forráskódját, lefordul és települ. Valójában a portrendszer használható olyan csomagok létrehozására is, amelyeket késõbb a pkg_add és többi hozzá hasonló, hamarosan részletesebben is bemutatandó csomagkezelõ paranccsal is kezelni tudunk. A csomagok és a portok egyaránt képesek függõségeket kezelni. Tegyük fel, hogy egy olyan alkalmazást akarunk telepíteni, amely egy adott függvénykönyvtár meglététõl függ a rendszeren. Az alkalmazás és a könyvtár is elérhetõ &os; portként és csomagként. Akár a pkg_add parancsot, akár a portrendszert használjuk az alkalmazás hozzáadására, mind a kettõ észre fogja venni, hogy a szükséges könyvtárt még nem telepítettük, ezért elõször azt fogja automatikusan telepíteni. Tudván, hogy a két említett megoldás szinte teljesen egyenértékû, felmerülhet a kérdés: a &os; mégis miért rendelkezik mindkettõvel? A csomagoknak és a portoknak is megvannak a maguk elõnyei, és hogy a kettõ közül melyiket használjuk, csak az egyéni ízlésünkön múlik. A csomagok használatának elõnyei Egy csomag általában kisebb, mint az alkalmazás forráskódját tartalmazó tömörített tar állomány. A csomagokat nem kell fordítani. Nagyobb alkalmazások, mint például a Mozilla, KDE vagy GNOME esetén ez kulcsfontosságú lehet, fõleg abban az esetben, ha a rendszerünk ehhez nem eléggé gyors. A csomagok használata nem várja el tõlünk, hogy behatóbban ismerjük miként is kell &os;-n szoftvereket lefordítani. A portok használatának elõnyei A csomagokat általános esetben igen óvatos beállításokkal készítik el, hiszen a lehetõ legtöbb rendszeren mûködõképesnek kell lenniük. Ha viszont portból telepítünk, nyugodtan hangolhatjuk úgy a beállításokat, hogy (például) a &pentium; 4 vagy az Athlon processzoroknak kedvezõ kódot hozzanak létre. Bizonyos alkalmazások fordítás idején állítandó beállításokkal rendelkeznek arról, hogy mire lesznek képesek és mire nem. Például az Apache beépített konfigurációs opciók széles kelléktárával rendelkezik. Amikor viszont portból hozzuk létre, nem kell elfogadnunk ezek alapértelmezett értékeit, hanem a saját igényeinknek megfelelõen átállíthatjuk ezeket. Egyes esetekben több különféle beállítást tükrözõ csomag is létezhet ugyanahhoz az alkalmazáshoz. Például a Ghostscript elérhetõ ghostscript és ghostscript-nox11 csomagként is attól függõen, hogy telepítettük-e az X11 szervert. Ez természetesen egy meglehetõsen durva kijátszása a csomagrendszernek, és gyorsan lehetetlenné is válik a használata, ha az adott alkalmazás egy-két fordítási idejû beállításnál többel rendelkezik. Néhány szoftver licencelése tiltja a bináris terjesztést. Ezért ezek a szoftverek kizárólag csak forráskód formájában továbbíthatóak. Néhányan nem bíznak meg a bináris verziókban. Ha látjuk a forráskódot is, akkor (elméletben) át tudjuk nézni, és mi magunk is megkereshetjük a benne lappangó hibákat. Ha vannak saját javításaink, csak a forráskód birtokában tudjuk ezeket felhasználni. Sokan szeretik, ha egyszerûen csak ott van a szoftverek forráskódja. Ha éppen unatkoznak, beléjük tudnak nézni, ötleteket és kódot tudnak belõlük meríteni (persze csak akkor, ha ezt a licenc megengedi), vagy tovább tudják ezeket fejleszteni, orvosolni tudják a hibáikat stb. A portok frissítésérõl a &a.ports; és a &a.ports-bugs; valamelyikérõl szerezhetünk naprakész információkat. Mielõtt bármelyik alkalmazást is telepítenénk, érdemes meglátogatnunk az oldalt, ahol a hozzátartozó ismert biztonsági problémákról olvashatunk. Telepíthetjük a ports-mgmt/portaudit programot is, amely automatikusan ellenõrzi a telepített alkalmazások ismert sebezhetõségeit. Ez az ellenõrzés egyébként megejthetõ minden port lefordítása elõtt is. Ezalatt a portaudit -F -a parancs kiadásával ellenõrizhetjük utólag a telepített csomagokat. A fejezet fennmaradó részében megmutatjuk, hogyan használjuk &os;-ben a csomagokat és portokat külsõ alkalmazások telepítésére és karbantartására. A számunkra szükséges alkalmazások felkutatása Mielõtt telepítenénk bármilyen alkalmazást, tudnunk kell, hogyan is nevezik. A &os;-hez elérhetõ alkalmazások listája folyamatosan növekszik. Szerencsére számos módja van annak, hogy utánajárjunk a keresett szoftvernek: A &os; honlapján találhatunk egy rendszeresen frissülõ listát az összes elérhetõ alkalmazásról, a http://www.FreeBSD.org/ports/ címen. Itt a portok különbözõ kategóriákba sorolva találhatóak meg, ahol név szerint megkereshetjük az alkalmazást (amennyiben ismerjük), vagy végigböngészhetjük az adott kategóriában elérhetõ alkalmazásokat is. FreshPorts Dan Langlille a címen karbantartja a FreshPorts nevû oldalt. Ezen az oldalon folyamatosan nyomon lehet követni a Portgyûjteményben megtalálható alkalmazások változásait, lehetõvé téve, hogy egy vagy több portot is figyeljünk, vagy e-mailt küldjünk a frissítésükrõl. FreshMeat Amennyiben nem ismerjük a keresett alkalmazás nevét, próbáljuk meg felkutatni a FreshMeaten () vagy hozzá hasonló oldalakon, majd nézzük a &os; honlapján, hogy az adott alkalmazást portolták-e már a rendszerre. Ha pontosan ismerjük a port nevét, és csak a kategóriáját kellene megkeresnünk, használjuk a &man.whereis.1; parancsot. Egyszerûen csak adjuk ki a whereis név parancsot, ahol az név a telepítendõ program neve. Ha sikerült megtalálni, részletes információt kapunk arról, hogy hol található, valahogy így: &prompt.root; whereis lsof lsof: /usr/ports/sysutils/lsof A fenti példában megtudhatjuk, hogy az lsof parancs a /usr/ports/sysutils/lsof könyvtárban található. Vagy egy egyszerû &man.echo.1; paranccsal is megkereshetjük a portfában a portokat. Mint például: &prompt.root; echo /usr/ports/*/*lsof* /usr/ports/sysutils/lsof Ez a módszer a /usr/ports/distfiles könyvtárba letöltött összes illeszkedõ állományt is kilistázza. Egy másik lehetõség egy adott port megtalálására, ha a Portgyûjtemény beépített keresési mechanizmusát használjuk. Ennek használatához a /usr/ports könyvtárban kell lennünk. Miután beléptünk ide, futtassuk le a make search name=programnév parancsot, ahol a programnév a keresendõ program neve. Például, ha az lsof programot keressük: &prompt.root; cd /usr/ports &prompt.root; make search name=lsof Port: lsof-4.56.4 Path: /usr/ports/sysutils/lsof Info: Lists information about open files (similar to fstat(1)) Maint: obrien@FreeBSD.org Index: sysutils B-deps: R-deps: A keresés eredményében leginkább a Path: kezdetû sorra kell odafigyelnünk, mivel ez árulja el, hol is találhatjuk meg a portot. Az itt szereplõ többi információ nem szükséges a port telepítéséhez, ezért azokkal itt most nem foglalkozunk. Mélyebb keresésekhez használhatjuk a make search key=szöveg parancsot is, ahol a szöveg a keresendõ szöveg(részlet) lesz. Ezt a rendszer keresni fogja a portok neveiben, megjegyzésekben, leírásokban és függõségekben. Amikor nem ismerjük a keresett program nevét, ez olyan portok keresésére alkalmas, amelyek egy adott témához kapcsolódnak. A fenti esetek mindegyikében a keresés nem különbözteti meg a kis- és nagybetûket. Tehát a LSOF keresése ugyanazt az eredményt adja, mint az lsof esetén. Chern Lee Írta: A csomagrendszer használata Csomagok telepítése csomagok telepítése pkg_add A &man.pkg.add.1; segédprogram segítségével telepíthetünk &os;-hez készült szoftvercsomagokat lokálisan vagy a hálózaton levõ egyik szerveren megtalálható állományokból: Csomagok letöltése manuálisan és telepítése lokálisan &prompt.root; ftp -a ftp2.FreeBSD.org Connected to ftp2.FreeBSD.org. 220 ftp2.FreeBSD.org FTP server (Version 6.00LS) ready. 331 Guest login ok, send your email address as password. 230- 230- This machine is in Vienna, VA, USA, hosted by Verio. 230- Questions? E-mail freebsd@vienna.verio.net. 230- 230- 230 Guest login ok, access restrictions apply. Remote system type is UNIX. Using binary mode to transfer files. ftp> cd /pub/FreeBSD/ports/packages/sysutils/ 250 CWD command successful. ftp> get lsof-4.56.4.tgz local: lsof-4.56.4.tgz remote: lsof-4.56.4.tgz 200 PORT command successful. 150 Opening BINARY mode data connection for 'lsof-4.56.4.tgz' (92375 bytes). 100% |**************************************************| 92375 00:00 ETA 226 Transfer complete. 92375 bytes received in 5.60 seconds (16.11 KB/s) ftp> exit &prompt.root; pkg_add lsof-4.56.4.tgz Ha nincsenek egyáltalán helyben csomagjaink (például egy &os; CD-készletben), akkor a legjobban úgy járunk, ha a használjuk a &man.pkg.add.1; kapcsolóját. Ennek hatására a segédprogram önmagától meghatározza a szükséges állományformátumot és verziót, majd FTP-n keresztül letölti és telepíti a csomagot. pkg_add &prompt.root; pkg_add -r lsof Az iménti példában a program mindenféle további beavatkozás nélkül letölti a megfelelõ csomagot és felteszi. Ha a központi helyett egy másik szervert szeretnénk használni, felül kell bírálnunk az alapértelmezett beállításokat és igényeinknek megfelelõen be kell állítanunk a PACKAGESITE környezeti változó értékét. A &man.pkg.add.1; a &man.fetch.3; programot használja az állományok letöltésére, amely pedig számos egyéb környezeti változót is figyel, mint például az FTP_PASSIVE_MODE, az FTP_PROXY és az FTP_PASSWORD. Ha tûzfal mögött vagyunk, ezek közül néhányat biztosan be kell majd állítanunk, vagy FTP/HTTP proxyt kell használnunk. A &man.fetch.3; man oldalán megtaláljuk ezen változók teljes felsorolását. Figyeljük meg, hogy az lsof-4.56.4 helyett csak lsof-ot adtunk meg. Amikor ugyanis kérjük a csomag letöltését is, nem szabad verziószámot megadnunk. A &man.pkg.add.1; mindig az alkalmazás legfrissebb verzióját fogja letöltetni. Ha a &os.current; vagy &os.stable; verziókat használjuk, a &man.pkg.add.1; mindig az alkalmazás elérhetõ legfrissebb verzióját fogja letölteni. Ha azonban valamelyik -RELEASE verziót használjuk, a csomagnak az adott kiadáshoz készült verzióját fogja leszedni. Ezt a mûködési módot a PACKAGESITE változó felülírásával viszont meg tudjuk változtatni. Például ha a &os; 5.4-RELEASE változatával dolgozunk, a &man.pkg.add.1; alapértelmezés szerint a ftp://ftp.freebsd.org/pub/FreeBSD/ports/i386/packages-5.4-release/Latest/ címrõl fogja letölteni a csomagokat. Ha mi viszont a &os; 5-STABLE csomagok letöltését akarjuk elérni, állítsuk az PACKAGESITE értékét a ftp://ftp.freebsd.org/pub/FreeBSD/i386/packages-5-stable/Latest/ címre. A csomagok .tgz és .tbz formátumokban kerülnek terjesztésre. Ezek az címen, vagy pedig a &os; CD-ken találhatóak meg. A 4 CD-bõl álló készlet (illetve a PowerPak stb.) minden CD-jén találhatunk csomagokat a packages/ könyvtárban. A csomagokat tároló könyvtár struktúrája hasonló a /usr/ports könyvtárban kialakított könyvtárfához. Minden kategóriának saját könyvtára van, és minden csomag megtalálható az All (összes) kategóriában. A csomagrendszer könyvtárszerkezete tehát megegyezik a portok szétosztásával, ezáltal így képesek egymással összedolgozni a teljes csomag/port rendszer megformálásában. A csomagok kezelése csomagok kezelés A &man.pkg.info.1; egy olyan segédprogram, amellyel készíteni lehet egy listát a telepített csomagokról, és emellett még más egyéb információkat tudhatunk meg róluk. pkg_info &prompt.root; pkg_info cvsup-16.1 A general network file distribution system optimized for CV docbook-1.2 Meta-port for the different versions of the DocBook DTD ... A &man.pkg.version.1; összefoglalja az összes telepített csomag verzióját. Ezenkívül össze is hasonlítja a csomagok verzióját a portfában található aktuális verziókéval. pkg_version &prompt.root; pkg_version cvsup = docbook = ... A második oszlopban látható jelek utalnak a telepített verzió a helyi portfában található verzióéhoz viszonyított korára. Jel Jelentés = A telepített csomag verziója megegyzik a helyi portfában található verziójával. < A telepített verzió a portfában levõnél régebbi. > A telepített verzió újabb, mint a portfában található. (A helyi portfa valószínûleg nem lett frissítve.) ? A telepített csomag nem található a portok között. (Ez akkor történhet meg, amikor például egy portot eltávolítottak a Portgyûjteménybõl vagy átnevezték.) * A csomagnak több verziója is jelen van. ! A telepített csomag szerepel az indexben, de a pkg_version valamiért nem volt képes összehasonlítani a verziószámát az indexben levõ bejegyzéssel. Csomagok törlése pkg_delete csomagok törlés Egy korábban már telepített csomag eltávolításához használjuk a &man.pkg.delete.1; segédprogramot. &prompt.root; pkg_delete xchat-1.7.1 A &man.pkg.delete.1; használatánál szükség van a csomag teljes nevének és verziószámának megadására. A fenti parancs tehát nem mûködik, ha csak az xchat-et adjuk meg az xchat-1.7.1 helyett. A telepített csomag verzióját azonban könnyedén kitalálhatjuk a &man.pkg.version.1; alkalmazásával. Esetleg egyszerûen dzsókerkaraktereket is használhatunk: &prompt.root; pkg_delete xchat\* Ebben az esetben az összes xchat-tel kezdõdõ csomagot letörli. Egyebek A csomagokra vonatkozó összes információ a /var/db/pkg könyvtárban található. Az egyes csomagok leírása és hozzájuk telepített állományok listája az ezen a könyvtáron belül elhelyezkedõ állományokban tárolódik. A Portgyûjtemény használata A most következõ szakaszokban megismerhetjük azokat az alapvetõ utasításokat, amelyekkel a Portgyûjteményen keresztül tudunk programokat telepíteni és eltávolítani. Az ehhez használható make targetek és környezeti változók részletesebb leírását a &man.ports.7; man oldalán lelhetjük meg. A Portgyûjtemény beszerzése Mielõtt bármelyik portot is tudnánk telepíteni, elsõként magát a Portgyûjteményt kell megszereznünk — ez lényegében a /usr/ports könyvtárban megtalálható Makefile állományok, javítások és leírások gyûjteménye. A &os; telepítése közben a sysinstall rákérdez a Portgyûjtemény telepítésére is. Ha erre nemet válaszoltunk volna, a portok gyûjteményét az alábbi módokon szerezhetjük be: A CVSup használatával A CVSup protokoll használatával viszonylag gyorsan el tudjuk érni és naprakészen tudjuk tartani a Portgyûjtemény egy példányát. A CVSup használatát alaposabban a A CVSup használata címû függelékben ismerhetjük meg. A &os; 6.2 változatától kezdve az alaprendszerben a CVSup protokollt a csup valósítja meg. A &os; korábbi változatának használói ezt a programot a net/csup porton vagy csomagon keresztül tudják telepíteni. Gondoskodjunk róla, hogy a /usr/ports üres legyen a csup elsõ futtatása elõtt! Ha más forrásból raktuk ide a Portgyûjteményt, a csup nem fogja lenyesegetni az azóta eltávolított javításokat. Futtassuk a csup programot: &prompt.root; csup -L 2 -h cvsup.FreeBSD.org /usr/share/examples/cvsup/ports-supfile Itt írjuk át a cvsup.FreeBSD.org címét a hozzánk legközelebb levõ CVSup szerver címére. Az összes elérhetõ tükörszerver címét a CVSup tükrözések () címû részben olvashatjuk. Ha például el akarjuk kerülni a CVSup szerver megadását a parancssorban, akkor mindenképpen a ports-supfile állományból érdemes készíteni egy saját verziót. Ebben az esetben root felhasználóként másoljuk a /usr/share/examples/cvsup/ports-supfile állományt egy új helyre, például a /root könyvtárba vagy a saját felhasználói könyvtárunkba. Szerkesszük át a ports-supfile állományt. Írjuk át a CHANGE_THIS.FreeBSD.org értéket a hozzánk legközelebb található CVSup szerverére. A CVSup tükrözések () címû részben megtaláljuk az összes ilyen tükörszervert. És most indítsuk el a csup parancsot az alábbi módon: &prompt.root; csup -L 2 /root/ports-supfile A &man.csup.1; parancs késõbbi futása során már letölti és érvényesíti az észlelt változtatásokat a saját Portgyûjteményünkben, de a telepített portokat viszont nem fogja újrafordítani. A Portsnap használatával A Portsnap egy másik módszert képvisel a Portgyûjtemény terjesztésére. Elõször a &os; 6.0-ás verziójában jelent meg. A régebbi rendszereken a ports-mgmt/portsnap csomag telepítésével válik elérhetõvé: &prompt.root; pkg_add -r portsnap A Portsnap lehetõségeinek részletesebb megismeréséhez tekintsük át A Portsnap használata címû szakaszt. Mivel a &os; 6.1-RELEASE és az utána következõ verziók már alapból tartalmazzák a Portsnap portot vagy csomagot, nyugodtan kihagyhatjuk a most következõ lépést. A /usr/ports könyvtár magától létrejön a &man.portsnap.8; parancs elsõ futtatása során. A Portsnap korábbi verziói esetén viszont, ha nem létezett, elõzetesen készíteni kellett egy könyvtárat: &prompt.root; mkdir /usr/ports Töltsük le a Portgyûjtemény tömörített pillanatképét a /var/db/portsnap könyvtárba. Ha akarjuk, ezután a lépés után már lekapcsolódhatunk az internetrõl. &prompt.root; portsnap fetch Ha még csak elõször futtatjuk a Portsnapet, bontsuk ki az imént letöltött állapotot a /usr/ports könyvtárba: &prompt.root; portsnap extract Ha viszont már korábban is létezett a /usr/ports könyvtárunk és most csak frissítjük, akkor helyette ezt a parancsot adjuk ki: &prompt.root; portsnap update A <application>sysinstall</application> használatával Ebben az esetben a sysinstall nevû programmal telepítjük a Portgyûjteményt valamilyen telepítõeszközrõl. Ilyenkor azonban a kiadás dátumának megfelelõ, valószínûlég régebbi változat kerül fel. Ha rendelkezünk internet-hozzáféréssel, akkor inkább az elõbb tárgyalt módszerek valamelyikét alkalmazzuk. root felhasználóként adjuk ki a sysinstall (vagy a &os; 5.2 elõtti verzióban a /stand/sysinstall) parancsot, ahogy itt is láthatjuk: &prompt.root; sysinstall Menjünk le és álljunk meg a Configure (Beállítások), menüpontnál, és nyomjunk Enter billentyût. Menjünk le és keressük meg a Distributions (Terjesztések) menüponot, majd nyomjunk meg az Enter billentyût. Menjünk le, válasszuk ki a ports elemet a Szóköz megnyomásával. Menjünk fel az Exit (Kilépés) ponthoz, nyomjunk meg az Enter billentyût. Válasszuk ki a telepítéshez használni kívánt eszközt, mint például CD, FTP stb. Menjünk fel az Exit (Kilépés) menüpontig, majd nyomjunk meg az Enter billentyût. Végezetül lépjünk ki a sysinstall programból, aminhez nyomjunk meg az X billentyût. Portok telepítése portok telepítés A váz fogalma az elsõ, amit a Portgyûjteménnyel kapcsolatban tisztázni kell. Dióhéjban összefoglalva, egy port váza azon állományok legszûkebb halmaza, amelyek elárulják a &os; számára, hogyan fordítsuk le hibamentesen és hogyan telepítsük az adott programot. Ehhez minden port vázában megtalálható: Egy Makefile nevû állomány. Ez tartalmazza azokat a különbözõ utasításokat, amelyek megmondják, hogyan kell lefordítani és hova kell telepíteni a rendszerünkben az adott alkalmazást. Egy distinfo nevû állomány. Ebben található információ a port lefordításához szükséges állományok letöltésérõl, valamint a letöltött állományok ellenõrzéséhez szükséges (az &man.md5.1; és &man.sha256.1; programokkal számolt) ellenõrzõösszegek. Egy files alkönyvtár. Itt találhatjuk meg azokat a javításokat, amelyek alkalmazásával le tudjuk fordítani a programot &os;-n is. Ezek a javítások többnyire bizonyos állományok módosításaira vonatkozó apró állományok formájában jelennek meg. Természetüknél fogva szöveges formátumúak, és általában olyanok szerepelnek bennük, hogy Töröld a 10. sort vagy Változtasd meg a 26. sort erre: .... Ezeket a javításokat eredetileg patcheknek (foltoknak) nevezik, vagy másképp diffeknek (eltéréseknek) is, mivel a &man.diff.1; program segítségével hozzák ezeket létre. Ez a könyvtár tartalmazhat további állományokat is portok elkészítéséhez. Egy pkg-descr nevû állomány. Ez a program részletesebb, gyakran többsoros bemutatása. Egy pkg-plist nevû állomány. Itt találjuk meg a port által telepítendõ összes állományt. Ez egyben közli a portrendszerrel is, hogy az eltávolítás során mely állományokat kell majd törölnie. Egyes portokban szereplhetnek még egyéb állományok is, mint például a pkg-message. Ezeket az állományokat a portrendszer különleges helyzetek kezelésére tartogatja. Ha még többet kívánunk megtudni ezekrõl az állományokról, vagy magukról a portokról általánosságban, lapozzuk fel a &os; porterek kézikönyvét. A port ugyan tartalmazza a forráskód lefordításához szükséges utasításokat, de konkrétan a forráskódot viszont nem. Ezt egy CD-rõl vagy az internetrõl tudjuk megszerezni. A forráskód általában a szerzõje által kedvelt formában jelenik meg: ez gyakran egy gzip-pel tömörített tar állomány, de lehet tömörítve mással is, vagy éppen lehet tömörítetlen. A program forráskódját, legyen akármilyen formában is, nevezik distfile-nak (terjesztési állománynak). A &os; portok telepítésének két módszerét tárjuk fel a következõkben. A portok telepítéséhez root felhasználóként kell bejelentkeznünk. Mielõtt telepítenénk bármelyik portot is, ajánlott frissíteni a Portgyûjteményünket és ellenõriznünk az adott portot a címen található biztonsági adatbázisban. Az újonnan telepítendõ alkalmazások biztonsági sebezhetõségeinek ellenõrzését automatikussá is tehetjük a portaudit használatával. Ez a segédeszköz is a Portgyûjteményben található (ports-mgmt/portaudit). Érdemes minden port telepítése elõtt letöltenünk a legfrissebb sebezhetõségi adatbázist a portaudit -F parancs kiadásával. Mellesleg az adatbázis rendszeres frissítése és ez a biztonsági felülvizsgálat a naponként elvégzendõ biztonsági ellenõrzések közt is megjelenik. Ezekrõl részletesebben a &man.portaudit.1; és &man.periodic.8; man oldalakon olvashatunk. A Portgyûjtemény feltételezi, hogy mûködõ internet-hozzáféréssel rendelkezünk. Amennyiben ez nem így lenne, a terjesztési állományokat, forráskódokat saját magunknak kell bemásolnunk a /usr/ports/distfiles könyvtárba. A kezdéshez lépjünk be a telepítendõ port könyvtárába: &prompt.root; cd /usr/ports/sysutils/lsof Miután beléptünk az lsof könyvtárába, láthatjuk a port vázát. A következõ lépés a fordítás avagy a port buildelése (elkészítése). Ezt egy szimpla make parancs kiadásával kezdeményezhetjük. Miután megtettük, valami ilyesmit kell tapasztalnunk: &prompt.root; make >> lsof_4.57D.freebsd.tar.gz doesn't seem to exist in /usr/ports/distfiles/. >> Attempting to fetch from ftp://lsof.itap.purdue.edu/pub/tools/unix/lsof/. ===> Extracting for lsof-4.57 ... [ide jön a kitömörítés kimenete] ... >> Checksum OK for lsof_4.57D.freebsd.tar.gz. ===> Patching for lsof-4.57 ===> Applying FreeBSD patches for lsof-4.57 ===> Configuring for lsof-4.57 ... [ide jön a configure szkript kimenete] ... ===> Building for lsof-4.57 ... [ide jön a fordítás kimenete] ... &prompt.root; A fordítás befejeztével visszakapjunk a parancssort. A soron következõ lépés a port telepítése lesz. Ehhez mindössze egyetlen szóval kell kiegészítenünk a make parancs meghívását: ez a szó pedig az install (telepít) lesz. &prompt.root; make install ===> Installing for lsof-4.57 ... [a telepítés kimenete kimarad] ... ===> Generating temporary packing list ===> Compressing manual pages for lsof-4.57 ===> Registering installation for lsof-4.57 ===> SECURITY NOTE: This port has installed the following binaries which execute with increased privileges. &prompt.root; Miután ismét visszakaptuk a parancssort, már futtatni is tudjuk a frissen telepített alkalmazásunkat. Mivel az lsof programnak tovább jogosultságokra is szüksége van, egy errõl szóló biztonsági figyelmeztetést is láthatunk. A portok létrehozása és telepítése során érdemes figyelnünk az ehhez hasonló figyelmeztetésekre. A telepítés befejeztével nem árt törölnünk a fordításhoz felhasznált alkönyvtárat (work) is. Ezzel nemcsak a drága lemezterületet spóroljuk meg, hanem megelõzzük a port késõbbi frissítése során felmerülõ esetleges problémákat is. &prompt.root; make clean ===> Cleaning for lsof-4.57 &prompt.root; Az eljárásból két lépést meg is tudunk takarítani, ha egyszerûen csak a make install clean parancsot adjuk ki az elõbb három lépésben tagolt make, make install és make clean parancsok helyett. Bizonyos parancsértelmezõk a PATH környezeti változóban felsorolt könyvtárakban található parancsokat gyorsítótárban tárolják, ezzel felgyorsítva a hozzájuk tartozó végrehajtható állományok keresését. Ha történetesen ilyen parancsértelmezõt használnánk, az új portok telepítése után szükségünk lehet a rehash parancs kiadására, mivel enélkül nem tudjuk elérni a frissen telepített parancsokat. Ezt a parancsot például a tcsh és a hozzá hasonló parancsértelmezõkben találhatjuk meg, az sh és rokonainál pedig a hash -r ennek a megfelelõje. A pontos információkat errõl a témáról a parancsértelmezõnk dokumentációjában lelhetjük meg. Némely külsõ DVD termék, mint például a &os; Malltól megrendelhetõ &os; Toolkit, tartalmazhatnak terjesztési állományokat. Ezek remekül használhatóak a Portgyûjteménnyel. Ehhez csatlakoztatnunk kell a DVD-t a /cdrom könyvtárba. Ettõl eltérõ csatlakozási pontok használata esetén ne felejtsük el átállítani a CD_MOUNTPTS változót sem a make számára. Ekkor a fordításhoz szükséges állományokat úgy fogja kezelni a rendszer, mintha a merevlemezünkön lennének. Vigyázzunk arra, hogy néhány portot nem lehet CD-n terjeszteni. Ez részben azért lehet, mert a szükséges állományok letöltéséhez, illetve újbóli terjesztéséhez ki kell tölteni valamilyen regisztrációs nyomtatványt, vagy pedig egyéb okok miatt. Tehát ha olyan portot akarunk telepíteni, ami nincs rajta a CD-n, mindenképpen rendelkeznünk kell internetkapcsolattal. A portrendszer a &man.fetch.1; segédprogramot használja az állományok letöltésére, amely figyelembevesz különféle környezeti változókat, ilyenek többek közt az FTP_PASSIVE_MODE, FTP_PROXY és az FTP_PASSWORD. Ha tûzfal mögött vagyunk, szükségünk lehet ezek némelyikének helyes beállítására, vagy FTP/HTTP proxyt kell használnunk. A &man.fetch.3; man oldala tartalmazza ezen változók teljes listáját. A make fetch azon felhasználók számára nyújt segítséget, akik nem csatlakoznak minden esetben a hálózatra. Egyszerûen csak futtassuk le a könyvtárszerkezet legtetejérõl (/usr/ports) ezt a parancsot és a szükséges állományok letöltõdnek nekünk. A parancs mûködik az alsóbb szinteken is, például a /usr/ports/net könyvtárban. Azonban legyünk tekintettel arra, hogy ha egy port függ más portoktól vagy függvénykönyvtáraktól, ez a parancs nem fogja letölteni a hozzájuk tartozó állományokat. Ilyenkor a fetch helyett használjuk a fetch-recursive targetet. Ha a make parancsot egy felsõbb szinten futtatjuk, akkor ezzel létre tudjuk hozni az összes vagy csak kategóriánként az összes portot, hasonlóan az elõbb említett make fetch módszerhez. Ez azonban veszélyes, mivel egyes portok kizárják mások használatát. Emellett elõfordulhat az is, hogy bizonyos portok ugyanazon a néven telepítenek több, tartalmukban különbözõ állományt. Nagyon ritkán adódhat, hogy a felhasználónak nem a MASTER_SITES által mutatott helyekrõl kell beszereznie a szükséges állományokat (innen töltõdnek ugyanis le). A MASTER_SITES beállítást az alábbi paranccsal bírálhatjuk felül: &prompt.root; cd /usr/ports/könyvtár &prompt.root; make MASTER_SITE_OVERRIDE= \ ftp://ftp.FreeBSD.org/pub/FreeBSD/ports/distfiles/ fetch Ebben a példában a MASTER_SITES értékét a ftp.FreeBSD.org/pub/FreeBSD/ports/distfiles/ címre változtattuk meg. A portok némelyike lehetõvé teszi (esetleg meg is követeli), hogy engedélyezzük vagy letiltsuk a készülõ program bizonyos elemeit hatékonysági, biztonsági vagy egyéb testreszabási irányelvek mentén. Ilyen többek közt a www/mozilla, a security/gpgme és a mail/sylpheed-claws. Ha elérhetõek ilyen beállítási lehetõségek, arról a rendszer egy üzenetben tájékoztat minket. Az alapértelmezett könyvtárak felülbírálása Néha hasznos (vagy kötelezõ) lehet eltérõ munka- és célkönyvtárak alkalmazása. A WRKDIRPREFIX és a PREFIX változókkal ezek alapértelmezéseit tudjuk megváltoztatni. Például a &prompt.root; make WRKDIRPREFIX=/usr/home/example/ports install parancs a portot a /usr/home/example/ports könyvtárban fogja lefordítani és az eredményét a /usr/local könyvtárba telepíti. A &prompt.root; make PREFIX=/usr/home/example/local install parancs hatására a port a /usr/ports könyvtárban készül el és a /usr/home/example/local könyvtárba települ. Természetesen a &prompt.root; make WRKDIRPREFIX=../ports PREFIX=../local install parancs ötvözi az elõbbi kettõt (amelyet most túlságosan is hosszú lenne kiírni, de vélhetõen sejthetõ belõle az alapötlet). Lehetõség van ezen változókat a saját környezetünkben is beállítani. Ha erre lenne szükségünk, nézzünk utána az ezzel kapcsolatos teendõnek a parancsértelmezõnk man oldalán. Az <command>imake</command> használatáról Bizonyos portok az (X Window System részeként megjelenõ) imake segédprogramra támaszkodnak, ahol viszont nem mûködik a PREFIX átállítása és mindenképpen a /usr/X11R6 könyvtárba akar telepíteni. Ehhez hasonlóan egyes Perl portok figyelmen kívül hagyják a PREFIX változót és közvetlenül a Perl fájába kerülnek. Az ilyen portok esetén nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen betartatni a PREFIX használatát. A portok újrakonfigurálása Egyes portok lefordítása elõtt megjelenik egy ncurses alapú menü, ahol ki tudunk választani bizonyos fordítási beállításokat. Gyakran elõfordul, hogy a port lefordítása után a felhasználók szeretnék újra elõhozni ezt a menüt és megadni vagy kivenni bizonyos beállításokat. Erre több mód is kínálkozik. Egyik ilyen lehetõség az, ha belépünk a port könyvtárába és kiadjuk a make config parancsot, amivel lényegében ismét elõcsaljuk a beállításokat összefoglaló menüt. Másik ilyen lehetõség a make showconfig alkalmazása, amivel a porthoz tartozó összes beállítást tudjuk egyszerre megjeleníteni. Ezek mellett még használható a make rmconfig parancs is, amivel törölni tudjuk az összes eddigi beállítást és így újrakezdhetjük a port konfigurációját. Ezek és a többi ilyen opció a &man.ports.7; man oldalon kerül bõvebb kifejtésre. A portok eltávolítása portok eltávolítás Most már tudjuk, miként lehet portokat telepíteni, azonban valószínûleg még az is érdekelhet minket, hogy miként kell ezeket eltávolítani abban az esetben, ha például késõbb meggondolnánk magunkat velük kapcsolatban. A korábban telepített példaportot fogjuk eltávolítani (a figyelmetlenek kedvéért megemlítjük, hogy ez az lsof volt). A portok eltávolítása teljesen egybevág a csomagokéval (errõl a csomagokról szóló részben beszéltünk), mivel ekkor is használhatjuk a &man.pkg.delete.1; parancsot: &prompt.root; pkg_delete lsof-4.57 A portok frissítése portok frissítés Elõször is a &man.pkg.version.1; parancs felhasználásával listázzuk ki azokat a portokat, amik felett már eljárt az idõ és a Portgyûjteményben található belõlük újabb verzió: &prompt.root; pkg_version -v A <filename>/usr/ports/UPDATING</filename> állomány Miután frissítettük a Portgyûjteményünket, de még mielõtt megpróbálnánk akármelyik portot is frissíteni, érdemes egy pillantást vetnünk a /usr/ports/UPDATING állományra. Itt megtalálhatóak azok a problémák és a hozzájuk tartozó lépések, amelyekkel a felhasználóknak a portok frissítése során szembe kell nézniük, beleértve az állományformátumok, a konfigurációs állományok helyének megváltozását vagy egyéb olyan módosításokat, amik a korábbi verziókkal összeférhetetlenséget szülhetnek. Amennyiben az UPDATING állomány tartalma ellentmondana az itt olvasottakkal, mindig az UPDATING állományban leírtak az irányadóak. Portok frissítése a <application>portupgrade</application> használatával portupgrade A portupgrade nevû segédprogramot a portok egyszerûbb frissítésére találták ki, és a ports-mgmt/portupgrade portban található meg. A make install clean paranccsal bármelyik más porthoz hasonlóan telepíthetjük: &prompt.root; cd /usr/ports/ports-mgmt/portupgrade &prompt.root; make install clean A pkgdb -F paranccsal fésültessük át a telepített portok listáját, és javítsuk az általa jelentett ellentmondásokat. Érdemes rendszeresen elvégezni ezt, lehetõleg minden frissítés elõtt. Miután kiadtuk a portupgrade -a parancsot, a portupgrade nekilát frissíteni az összes elavult portot a rendszerünkben. Ha minden egyes frissítést külön meg szeretnénk erõsíteni, használjuk a kapcsolót is. &prompt.root; portupgrade -ai Ha nem akarjuk az összes portot frissíteni, csupán egy bizonyos alkalmazásét, használjuk a portupgrade pkgname paraméterezést. A kapcsoló megadásával a portupgrade elõször frissíti az adott alkalmazás függõségeit. &prompt.root; portupgrade -R firefox Ha a mûvelet során csomagokat kívánunk használni portok helyett, adjuk meg a kapcsolót. Ennek révén a portupgrade megkeresi a csomagokat a PKG_PATH környezeti változóban felsorolt könyvtárakban vagy ha itt nem találja, letölti ezeket egy távoli szerverrõl. Amennyiben a csomagokat sem helyben, sem pedig a távoli szerveren nem találja, a portupgrade helyettük portokat fog használni. Ilyenkor a portok használatát a kapcsoló beállításával lehet elkerülni: &prompt.root; portupgrade -PP gnome2 Csak a terjesztési állományok (vagy a esetén csomagok) letöltéséhez használjuk a kapcsolót. Mindezekrõl részletesebben a &man.portupgrade.1; man oldalon olvashatunk. Portok frisstse a <application>Portmanager</application> használatával portmanager A Portmanager egy másik hasznos segédprogram a portok könnyû frissítéséhez. A ports-mgmt/portmanager porton keresztül érhetõ el: &prompt.root; cd /usr/ports/ports-mgmt/portmanager &prompt.root; make install clean Használatával az összes telepített port egyetlen paranccsal frissíthetõ: &prompt.root; portmanager -u Ha a Portmanager minden egyes lépését külön meg kívánjuk erõsíteni, akkor a kapcsolókat se felejtsük el megadni. A Portmanager emellett új portok telepítésére is használható. Eltérõen a make install clean parancsban megszokottaktól, a kiválasztott port összes függõségét még a fordítás és a telepítés elõtt fogja frissíteni. &prompt.root; portmanager x11/gnome2 Ha bármilyen gondot tapasztalnánk a kiválasztott port függõségeit illetõen, a Portmanagert felkérhetjük az összes függõség helyes sorrendben történõ újrafordítására. Amikor befejezte, a problémás portot is újra létrehozza. &prompt.root; portmanager graphics/gimp -f Bõvebb információkért lásd &man.portmanager.1;. Portok frissítése a <application>Portmaster</application> használatával portmaster A Portmaster szintén a portok frissítésére alkalmas segédprogram. A Portmaster esetében a hangsúly az alaprendszerben is megtalálható eszközök használatán van (tehát nem függ semmilyen más porttól) és a /var/db/pkg/ könyvtárban található információk alapján dönti el, hogy milyen portokat kell frissítenie. A ports-mgmt/portmaster portból érhetõ el: &prompt.root; cd /usr/ports/ports-mgmt/portmaster &prompt.root; make install clean A Portmaster a portokat az alábbi négy kategória valamelyikébe sorolja be: Gyökér (root) portok (nem függenek semmitõl, semmi sem függ tõlük) Törzs (trunk) portok (nem függenek semmitõl, de mások függenek tõlük) Ág (branch) portok (vannak függõségeik és mások is függenek tõlük) Levél (leaf) portok (vannak függõségeik, de semmi sem függ tõlük) A következõ paranccsal le tudjuk kérni az összes telepített portot és az kapcsolóval frissítéseket keresni hozzájuk: &prompt.root; portmaster -L ===>>> Root ports (No dependencies, not depended on) ===>>> ispell-3.2.06_18 ===>>> screen-4.0.3 ===>>> New version available: screen-4.0.3_1 ===>>> tcpflow-0.21_1 ===>>> 7 root ports ... ===>>> Branch ports (Have dependencies, are depended on) ===>>> apache-2.2.3 ===>>> New version available: apache-2.2.8 ... ===>>> Leaf ports (Have dependencies, not depended on) ===>>> automake-1.9.6_2 ===>>> bash-3.1.17 ===>>> New version available: bash-3.2.33 ... ===>>> 32 leaf ports ===>>> 137 total installed ports ===>>> 83 have new versions available Az összes telepített port egyetlen egyszerû paranccsal frissíthetõ: &prompt.root; portmaster -a A Portmaster alapértelmezés szerint minden egyes törlendõ korábbi portról biztonsági másolatot készít. Amikor az új változat telepítése sikeresen lezajlott, akkor a Portmaster ezt a másolatot megsemmisíti. A paraméterrel azonban megkérhetjük, hogy ne törölje le a biztonsági mentést. Az megadásával a Portmaster interaktív módban indul el, és minden port frissítése elõtt a felhasználó megerõsítését fogja kérni. Amennyiben valamilyen hiba lép fel a frissítés folyamán, az opció megadásával kérhetjük az összes port frissítését és újrafordítását is: &prompt.root; portmaster -af A Portmaster használatával új portokat is fel tudunk telepíteni a rendszerre úgy, hogy azok függõségeit is igyekszik frissíteni a lefordításuk elõtt: &prompt.root; portmaster shells/bash A további részleteket a &man.portmaster.8; man oldalon találjuk. A portok tárigénye portok tárigény A Portgyûjtemény idõvel egyre több helyet fog elfoglalni a merevlemezünkön. Miután sikeresen létrehoztunk és telepítettünk egy szoftvert a hozzátartozó portból, érdemes mindig eltakarítanunk magunk után a work könyvtárban menet közben keletkezett átmeneti állományokat a make clean parancs használatával. Az egész Portgyûjteményt egyetlen mozdulattal ezzel a paranccsal tudjuk végigsepregetni: &prompt.root; portsclean -C Az idõ elõrehaladtával a distfiles könyvtárban is rengeteg régi forrás tud felhalmazódni. Ezeket eltávolíthatjuk kézzel, vagy az alábbi parancs segítségével törölhetjük az összes olyan terjesztési állományt, amelyekre már egyetlen port sem hivatkozik: &prompt.root; portsclean -D Vagy törölhetjük az összes olyan terjesztési állományt, amelyre egyetlen pillanatnyilag feltelepített port sem hivatkozik a rendszerünkben: &prompt.root; portsclean -DD A portsclean segédprogram a portupgrade programcsomag része. Ne felejtsük el eltávolítani azokat a portokat, amikre már nincs szükségünk a továbbiakban. Ebben a feladatban egy jól használható segédeszköz lehet a segítségünkre, a ports-mgmt/pkg_cutleaves port. Telepítés utáni teendõk Az új alkalmazás feltelepítése után minden bizonnyal szeretnénk elolvasni a hozzá társított dokumentációt, az egyedi beállításainknak megfelelõen módosítani a konfigurációs állományokat, engedélyezni a rendszerindítás során történõ automatikus indítását (ha démonról lenne szó) és így tovább. Az egyes alkalmazások beállításához elvégzendõ lépések nyilvánvalóan egyedenként eltérõek. Azonban tudunk szolgálni néhány általános tanáccsal válaszként az ilyenkor felmerülõ Na és akkor most mi legyen? kérdésre: Kérdezzük meg a &man.pkg.info.1; programtól, milyen állományok és hova kerültek fel a telepítés során. Például, ha a SzuperCsomag 1.0.0-át raktunk fel, akkor a &prompt.root; pkg_info -L SzuperCsomag-1.0.0 | less parancs kilistázza az összes állományt, amit a csomagból felraktunk. Ezek közül leginkább a man/ könyvtárban levõekre figyeljünk, mivel ezek lesznek az alkalmazás man oldalai. Ehhez hasonlóan a etc/ könyvtárban a konfigurációs állományok és a doc/ könyvtárban pedig a nagyobb lélegzetvételû dokumentációk foglalnak helyet. Ha nem emlékszünk pontosan rá, hogy az alkalmazások melyik verzióját is telepítettük, a &prompt.root; pkg_info | grep -i SzuperCsomag alakú parancs megkeresi az összes olyan csomagot, aminek a nevében szerepel a SzuperCsomag szövegrészlet. A fenti példában természetesen igény szerint változtassuk meg a SzuperCsomag szöveget a tényleges csomag nevére. Ahogy sikerült megtalálnunk az alkalmazáshoz tartozó man oldalakat, lapozzuk fel ezeket a &man.man.1; segítségével. Ugyanígy nézzük át a mellékelt minta konfigurációs állományokat és az összes elérhetõ dokumentációt. Ha az alkalmazásnak van saját honlapja, kutassunk ott is információk után, olvassuk el a gyakran ismételt kérdéseket és így tovább. Ha nem tudnánk pontosan a honlap címét, a &prompt.root; pkg_info SzuperCsomag-1.0.0 kimenetébõl könnyen elõkeríthetõ. Itt egy WWW: kezdetû sort kell keresnünk (már amennyiben létezik), amit az alkalmazás honlapjának címe kell kövessen. A rendszerrel együtt indítandó portok (ilyenek többek közt az internetes szolgáltatások), általában a /usr/local/etc/rc.d könyvtárba rakják a saját indítószkriptjüket. Érdemes leellenõrizni ezt a szkriptet és az igényeinknek megfelelõen módosítani, átnevezni. A Szolgáltatások indítása címû szakaszban ezt részleteiben is megismerhetjük. Teendõ a sérült portokkal Ha véletlenül ráakadnánk egy olyan portra, ami nem mûködik megfelelõen, nagyjából a következõket tudjuk tenni: Derítsük ki a Hibajelentések adatbázisából, hogy készül-e már javítás az adott porthoz. Ha igen, akkor annak befejezése után már képesek leszünk használni. Kérjük meg a port karbantartóját, hogy segítsen. A karbantartó elérhetõségének felderítéséhez gépeljük be a make maintainer parancsot, vagy keressük meg a Makefile állományban a karbantartó e-mail címét. Ne felejtsük el neki megemlíteni a levélben a port nevét és verzióját (vagyis mindenképpen küldjük el a $FreeBSD: sort a Makefile állományból) és a parancs kiadásától a hiba felbukkanásáig tartó kimenetet. Némely portokat nem egyedülálló személyek tartanak karban, hanem egy levelezési lista. A legtöbbjük neve, ha nem is mindé, nagyjából ilyen alakú: freebsd-listanév@FreeBSD.org. Egy ilyen jellegû kérdés megfogalmazása során ezt is vegyük figyelembe! Kifejezetten a freebsd-ports@FreeBSD.org karbantartóval rendelkezõ portoknak nincs rendes gazdája. A hozzájuk kapcsolódó javítások és mindenféle segítség, ötlet errõl a levelezési listáról érkeznek. Ilyen esetekben számítunk az önkéntes segítõkre! Ha nem kapunk semmilyen választ, a hiba bejelentésére használhatjuk a &man.send-pr.1; programot is (errõl bõvebben lásd a &os;-s hibajelentések írása címû cikket). Javítsuk meg mi magunk! A porterek kézikönyve részletesen taglalja a portok belsõ felépítését, így onnan elindulva akár magunktól is meg tudunk javítani egy esetlegesen sérült portot, vagy be is küldhetjük a sajátunkat! Töltsük le a porthoz tartozó csomagot a hozzánk legközelebb levõ FTP oldalról. A központi csomaggyûjtemény a ftp.FreeBSD.org címen, a packages nevû könyvtárban található, de mielõtt ide fordulnánk, nézzük meg a hozzánk legközelebb levõ tükörszervert is! Ha egy csomagot így telepítünk, akkor több eséllyel fog mûködni és ráadásul még jóval gyorsabb is. A csomag telepítésére használjuk a &man.pkg.add.1; programot. diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/x11/chapter.sgml b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/x11/chapter.sgml index 2aa138f16f..a7bf94ca25 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/x11/chapter.sgml +++ b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/x11/chapter.sgml @@ -1,2352 +1,2372 @@ Ken Tom Az X.Org X11 szerveréhez igazította: Marc Fonvieille Az X Window System Áttekintés A &os; az X11-en keresztül nyújt a felhasználók számára hatékony grafikus felhasználói felületet. Az X11 az X Window System szabadon elérhetõ változata, melyet az &xorg; és az &xfree86; egyaránt implementál (valamint más egyéb programcsomagok is, amelyeket itt viszont nem tárgyalunk). A &os; verziói a &os; 5.2.1-RELEASE kiadással bezárólag a The &xfree86; Project, Inc. által kiadott X11 szervert, az &xfree86;-ot tartalmazzák alapértelmezés szerint. A &os; 5.3-RELEASE kiadástól kezdve az X11 alapértelmezett és hivatalos változata az &xorg;, melyet az X.Org alapítvány a &os;-éhez nagyon hasonló licenc alatt fejleszt. A &os;-hez kereskedelmi X szerverek is elérhetõek. Ebben a fejezetben az X11 telepítését és beállítását járjuk végig, miközben a hangsúlyt az &xorg; &xorg.version; kiadására helyezzük. Az &xfree86; (vagyis a &os; olyan régebbi változata, ahol az &xfree86; az alapértelmezett X11 rendszer) vagy az &xorg; korábbi kiadásainak beállításával kapcsolatban mindig találhatunk információkat a &os; kézikönyv címen található archivált változataiban. Az X11 által támogatott megjelenítõkrõl bõvebben az &xorg; honlapján olvashatunk. A fejezet elolvasása során megismerjük: az X Window System különbözõ alkotóelemeit, és hogy ezek miként mûködnek együtt; hogyan telepítsük és állítsuk be az X11-et; hogyan telepítsük és használjuk a különféle ablakkezelõket; hogyan használjunk &truetype; betûtípusokat az X11-ben; hogyan állítsuk be rendszerünkön a grafikus bejelentkezést (XDM). A fejezet elolvasásához ajánlott: külsõ programok telepítésének ismerete (). Az X áttekintése Az X használata elsõre megdöbbentõ lehet azok számára, akik olyan más grafikus környezetekben járatosak, mint például a µsoft.windows; vagy a &macos;. Míg az X minden komponensének részleteit és azok kapcsolatát nem szükséges megérteni a használatukhoz, néhány alapvetõ ismeret velük kapcsolatban elõsegíti kiaknázni az X erõsségeit. Miért X? Az X ugyan nem az elsõ &unix;-ra íródott ablakozó rendszer, de fajtáját tekintve a legnépszerûbb. Az X eredeti fejlesztõcsapata az X elõtt egy másik ablakozó rendszeren dolgozott, aminek a neve W (mint Window, azaz ablak) volt. Az X pedig az arab ábécében pontosan ezt a betût követi. Az X-et hívhatjuk X-nek, X Window System-nek, és még sok más néven. Elõfordulhat azonban, hogy az X Windows elnevezés sértõ lehet egyes emberek számára. Errõl többet a &man.X.7; man oldalon tudhatunk meg többet. Az X kliens-szerver modellje Az X-et már az elejétõl kezdve hálózatközpontúnak tervezték, és ezért az ún. kliens-szerver modellt használja. Az X modelljében az X szerver egy olyan számítógépen fut, amelyhez billentyûzetet, monitort és egeret csatlakoztattunk. A szerver feladatai között találjuk a megjelenítés irányítását az egérrõl és a billentyûzetrõl, valamint a többi bemeneti és kimeneti eszközrõl érkezõ adatok felfeldolgozását és így tovább (például a digitális táblák is használhatóak beviteli eszközként, illetve egy projektor is lehet megjelenítõ). Mindegyik X alkalmazás (mint például az XTerm vagy a &netscape;) egy kliens. A kliens üzeneteket küld a szervernek, például Kérlek, rajzolj egy ablakot ezekre a koordinátákra, és a szerver pedig olyan üzeneteket küld, mint például A felhasználó az OK gombra kattintott. Az otthoni vagy a kisebb irodai környezetben az X szerver és az X kliensek általában ugyanazon a számítógépen futnak. Emellett azonban nagyon is lehetséges, hogy az X szerver egy kevésbé erõs gépen fusson, miközben az X alkalmazások (a kliensek) az irodát kiszolgáló erõsebb és drágább gépen fussanak. Egy ilyen konfigurációban az X kliensei és szerverei közti kommunikáció a hálózaton keresztül zajlik. Jegyezzük meg, hogy az X szerver az a számítógép, ahol a monitor és a billentyûzet található, az X kliensek pedig azok a programok, amelyek az ablakokat jelenítik meg. A protokollban semmi sem várja el, hogy a kliens és a szerver ugyanazon az operációs rendszeren vagy éppen ugyanolyan típusú számítógépen fusson. Ezért akár µsoft.windows;-on vagy &apple; &macos;-en is indíthatunk X szervert, és számos különbözõ szabad valamint kereskedelmi alkalmazás képes pontosan erre. Az ablakkezelõ Az X kialakításának filozófiája leginkább a &unix; kialakításának filozófiájához hasonlítható, vagyis eszközöket, ne szabályokat. Ez tehát azt jelenti, hogy az X nem köti meg miként oldjuk meg vele a feladatokat. Helyette különféle eszközeket ad a felhasználó kezébe, és onnantól a saját felelõssége eldönteni, hogyan használja ki ezeket. Ez a filozófia az X-ben egészen addig terjed, hogy nem rögzíti, hogyan nézzenek ki a képernyõn megjelenõ ablakok, miként kell ezeket mozgatni az egérrel, milyen billentyûk lenyomásával közlekedhetünk az ablakok között (ami a µsoft.windows; esetén az AltTab), hogyan nézzen ki az ablakok címsora, a bezárás funkciónak legyen-e rajtuk gombja és így tovább. Ehelyett az X az összes ezzel járó felelõsséget átadja az ablakkezelõ (window manager) részére. Tucatnyi ilyen ablakkezelõt találhatunk az X-hez: AfterStep, Blackbox, ctwm, Enlightement, fvwm, Sawfish, twm, Window Maker és még sok más. Ezen ablakkezelõk mindegyike más és más kinézetet és hangulatot kínál fel: némelyikük támogatja a virtuális munkaasztalok (virtual desktop) létrehozását; néhányuk pedig megengedi, hogy mi magunk állítsuk be az asztal irányításához használt gombkombinációkat; köztük találhatunk olyat is, amelynek van Start gombja vagy ehhez hasonló eszköze; némelyek közülük ismerik a témákat, aminek révén a kinézetük és hangulatuk teljesen megváltoztatható. Az említett ablakkezelõk és társaik a Portgyûjtemény x11-wm kategóriájában érhetõek el. Ráadásul a KDE és a GNOME munkakörnyezetek mindegyikének van saját integrált ablakkezelõje. Az egyes ablakkezelõk mellesleg eltérõ beállítási módszerrel rendelkeznek. Némelyikük kézzel összeállított konfigurációs állományt vár, mások pedig külön grafikus eszközöket tartalmaznak erre a feladatra is. Az egyikük (a Sawfish) konfigurációs állományát például a Lisp programozási nyelv egyik dialektuásban kell megírni. Az irányítás átadása Az ablakkezelõ másik fontos feladata lekezelni, hogy az egérrel miként tudjuk átadni az ablakok között az irányítást, vagyis a fókuszt (focus policy). Minden ablakkezelõ rendszerben el kell tudnunk valahogy dönteni, hogy a beérkezõ billentyûleütések melyik ablakhoz vándoroljanak, valamint az ilyen értelemben aktív ablakot valamilyen módon jeleznünk is kell. Ennek egyik ismert módszere a fókusz kattintásra megoldás, amely modellt a µsoft.windows; rendszerekben találhatjuk meg. Itt az ablakok akkor válnak aktívvá, amikor rájuk kattintunk az egérrel. Az X viszont nem kötelezi el magát egyik vezérlésátadási módszer mellett sem, helyette az ablakkezelõ fogja majd eldönteni, melyik ablak birtokolja a fókuszt az adott pillanatban. A különbözõ ablakkezelõk különbözõ fókuszvezérlési technikákat ismernek. Mindegyikük ismeri a kattintásos fókuszt, azonban a többségük emellett még sok más megoldást is felkínál. A legnépszerûbb fókuszvezérlési elvek: A fókusz az egeret követi (focus-follows-mouse) Az egérmutató alatt található ablak kapja meg fókuszt. Az érintett ablaknak nem kell feltétlenül az összes többi felett elhelyezkednie. Ilyenkor a fókuszt egyszerûen úgy vihetjük át egy másik ablakra, ha rámutatunk az egérrel, amihez még kattintanunk sem kell. Hanyag fókusz (sloppy-focus) Ez az elv az elõbbi apró kibõvítése. Amikor a fókusz az egérmutatót követi, és az egeret a leghátsó ablakra (vagy a háttérre) visszük, akkor valójában egyik ablak sem birtokolja az irányítást, ezért a leütött billentyûk elvesznek. A hanyag fókusz használatával azonban az irányítás csak abban az esetben kerül át máshová, amikor egy másik ablakba lépünk be, nem pedig akkor, amikor a jelenlegibõl lépünk ki. Fókusz kattintásra (click-to-focus) Az aktív ablakot egy egérkattintással választjuk ki. Ilyenkor a kiválasztott ablak felemelkedhet és a többi elõtt jelenhet meg. Ezt követõen az összes irányítás ebbe az ablakba vándorol, még abban az esetben is, amikor egy másik ablakra visszük az egérmutatót. Sok ablakkezelõ ismer ezekbõl különbözõ variációikat, valamint rajtuk kívül más egyéb vezérlési elvet is. Ezzel kapcsolatban az adott ablakkezelõ dokumentációjából deríthetünk ki a legtöbbet. Widgetek Az X megközelítése, vagyis az eszközök és nem a szabályok felsorakoztatása, kiterjed az egyes alkalmazásokban látható különféle widgetekre is. A widget (window gadget, vagyis widget, de magyarul sok helyen a mütyürke) elnevezést azokra a felhasználói felületen megjelenõ elemekre használjuk, amelyekkel valamilyen módon kapcsolatba léphetünk: kattinthatunk rájuk, piszkálhatjuk ezeket. Ilyenek többek közt a gombok, jelölõnégyzetek, rádiógombok, ikonok, listák és a többi. A µsoft.windows; nyelvén ezeket vezérlõknek (control) nevezzük. A µsoft.windows; és az &apple; &macos; ezen a téren nagyon merev. Az alkalmazások fejlesztõinek gondoskodniuk kell róla, hogy a programjaik az elterjedt kinézetet és kialakítást kövessék. Az X viszont nem várja az egységes vezérlõeszközök vagy grafikai stílus használatát. Ennek eredményeképpen az X cseppet sem kívánja meg az alkalmazásoktól, hogy közös kinézetben vagy viselkedésben osztozzanak. Természetesen léteznek népszerû eszközrendszerek és azoknak számos variációja is kialakult, beleértve az MIT Athenaját, a &motif;ot (amirõl a µsoft.windows; eszközeit is mintázták, az összes ferde élet és a három szürkeárnyalatot), az OpenLookot és társaikat. Napjaink X alkalmazásai a KDE fejlesztéséhez használt Qt, esetleg a GNOME-hoz használt GTK+ könyvtárból származó, korszerû kinézetû widgeteket tartalmaznak. Ebbõl a szempontból megfigyelhetõ egyfajta tendencia a grafikus &unix;-alkalmazások felépítésében, ami minden bizonnyal megkönnyíti a kezdõ felhasználók tájékozódását. Az X11 telepítése Az X11 &os;-n alapértelmezett implementációja az &xorg;. Az &xorg; az X.Org alapítvány által kiadott, az X Window Systemet megvalósító nyílt forráskódú X szerver. Az &xorg; az &xfree86; 4.4RC2 és X11R6.6 kódja alapján készült. A &os; Portgyûjteményében jelenleg az &xorg; &xorg.version; változata érhetõ el. Az &xorg;-ot a Portgyûjteménybõl így tudjuk lefordítani, majd telepíteni: &prompt.root; cd /usr/ports/x11/xorg &prompt.root; make install clean Az egész &xorg; lefordításához legalább 4 GB szabad helyre van szükségünk. Az X11-et természetesen telepíthetjük közvetlenül csomagok segítségével is. A &man.pkg.add.1; használatával telepíthetõ bináris csomagok is elérhetõek az X11-hez. Amikor a &man.pkg.add.1; programra bízzuk a csomag letöltését, ne adjunk meg verziószámot, a &man.pkg.add.1; ugyanis mindig automatikusan az alkalmazás legfrissebb verzióját tölti le. Az &xorg; csomagjának letöltéséhez és telepítéséhez egyszerûen csak ennyit írjunk be: &prompt.root; pkg_add -r xorg A fentebb megadott példák a teljes X11 rendszert telepíteni fogják, beleértve a szervereket, klienseket, betûtípusokat stb. Az X11 egyes részeihez külön találhatunk csomagokat és portokat. A fejezet további részében szót ejtünk az X11, valamint egy irodai használatra alkalmas munkakörnyezet beállításáról. Christopher Shunway Írta: Az X11 beállítása &xorg; X11 Mielõtt nekilátnánk Az X11 beállítása elõtt a célrendszer következõ adataira lesz szükségünk: A monitor jellemzõi A videokártya chipkészlete A videokártya memóriájának mérete függõleges frissítési frekvencia vízszintes frissítési frekvencia Az X11 a monitor jellemzõibõl állapítja meg, hogy milyen felbontásban és frissítési frekvenciával mûködtesse azt. Ezek általában a monitorhoz tartozó dokumentációból vagy a gyártó honlapjáról deríthetõek ki. Igazából két értékre van szükségünk: a függõleges és a vízszintes frissítési frekvenciára. A videokártya chipkészlete határozza meg, hogy az X11 melyik meghajtóján keresztül kommunikál a grafikus hardverrel. Ez a legtöbb chipkészlet esetén magától megállapítható, de ennek ellenére mégis jó tisztában lenni ezzel arra az esetre, ha az automatikus felismerés mégsem mûködne. A grafikus kártya memóriájának mérete határozza meg a rendszer által kihasználható felbontást és színmélységet. Ezt fontos tudunk ahhoz, hogy ismerjük a rendszerünk korlátait. Az X11 beállítása Az &xorg; 7.3-as változatában gyakran mindenféle konfigurációs állomány használata nélkül egyszerûen csak adjuk ki a következõ parancsot: &prompt.user; startx Amennyiben ez nem mûködne, vagy az alapértelmezések nem felelnek meg számunkra, az X11 kézzel is - beállítható. Az X11 - beállítása egy többlépcsõs - folyamat. Elsõ lépésünk egy alap - konfigurációs állomány - összeállítása lesz. - Rendszeradminisztrátorként adjuk ki az + beállítható. + + + A különbözõ munkakörnyezetek, + mint például a GNOME, a + KDE vagy éppen az + XFce általában + tartalmaznak olyan segédprogramokat, amelyekkel a + felhasználó könnyedén be tudja + állítani a megjelenítés + paramétereit, többek közt a + képernyõ felbontását. Tehát + ha az alapértelmezések nem megfelelõek, + viszont használni akarunk majd valamilyen + munkakörnyezetet is, akkor egyszerûen csak + telepítsük az adott környezetet és a + hozzátartozó eszközön keresztül + állítsuk be a + megjelenítést. + + + Az X11 beállítása egy + többlépcsõs folyamat. Elsõ + lépésünk egy alap konfigurációs + állomány összeállítása + lesz. Rendszeradminisztrátorként adjuk ki az alábbi parancsot: &prompt.root; Xorg -configure Ennek segítségével az X11 xorg.conf.new néven létrehozza a konfigurációs állomány vázát a /root könyvtárban (akár a &man.su.1; parancsot használjuk, akár közvetlenül így jelentkezünk be, az így örökölt rendszeradminisztrátori szerepkör maga után vonja a $HOME könyvtár átállítását is). Az X11 megpróbálja megkeresni a célrendszerben elérhetõ grafikus eszközöket, és létrehozni egy olyan konfigurációs állományt, amely az észlelt eszközökhöz tartozó meghajtókat tölti be. A következõ lépésünk legyen az imént létrehozott beállítás kipróbálása, amin keresztül ellenõrizhetjük, hogy az &xorg; tényleg képes mûködni a célrendszer grafikus eszközén. Ehhez a következõt kell begépelnünk: &prompt.root; Xorg -config xorg.conf.new Ha ezután a képernyõn egy fekete-fehér rácsot látunk egy X alakú egérmutatóval a közepén, akkor jó a beállítás. A próbát a CtrlAltBackspace billentyûk együttes lenyomásával szakíthatjuk meg. Ha az egér még nem mûködne, mindenképpen be kell állítanunk a továbblépés elõtt. Ezzel kapcsolatban a &os; telepítésérõl szóló fejezetben levõ t ajánljuk elolvasásra. Az X11 finomhangolása Ezután az ízlésünknek megfelelõen hangoljuk be az xorg.conf.new állományt, nyissuk meg egy szövegszerkesztõben, például az &man.emacs.1;-ben vagy az &man.ee.1;-ben. Elsõként adjuk meg a célrendszerhez csatlakoztatott monitor frekvenciájára vonatkozó adatokat. Ezek általában a függõleges és a vízszintes frissítés értékei, melyeket az xorg.conf.new állomány "Monitor" szakaszában (Section) kell feltüntetni: Section "Monitor" Identifier "Monitor0" VendorName "A monitor gyártója" ModelName "A monitor típusa" HorizSync 30-107 VertRefresh 48-120 EndSection A konfigurációs állományból valószínûleg csak a HorizSync és VertRefresh kulcsszavak fognak hiányozni. Amennyiben ez tényleg így lenne, a megfelelõ vízszintes frissítés értékét a HorizSync kulcsszó után, a hozzátartozó függõleges frissítés értékét pedig a VertRefresh kulcsszó után kell hozzátennünk a szakaszhoz. Az iménti példában már megadtuk a célrendszer monitorának frissítési értékeit. Az X megengedi, hogy DPMS (Energy Star) energiagazdálkodási szabványt ismerõ monitorok lehetõséget is kihasználjuk. A &man.xset.1; program vezérli a monitorok ki- és bekapcsolását, és segítségével készenléti vagy energiatakarékos üzemmódba tudjuk helyezni azokat. Ha engedélyezni kívánjuk a monitorunk DPMS lehetõségeit, egyszerûen csak tegyük hozzá az alábbi sort a monitorunkat leíró szakaszhoz: Option "DPMS" xorg.conf Ha már a xorg.conf.new konfigurációs állomány szerkesztésével vagyunk elfoglalva, válasszuk ki számunkra kedvezõ alapértelmezett felbontást és színmélységet is. Ezt a "Screen" (Képernyõ) nevû szakaszban tehetjük meg: Section "Screen" Identifier "Screen0" Device "Card0" Monitor "Monitor0" DefaultDepth 24 SubSection "Display" Viewport 0 0 Depth 24 Modes "1024x768" EndSubSection EndSection A DefaultDepth kulcsszó után adjuk meg a rendszer alapértelmezett színmélységét. Ezt késõbb az &man.Xorg.1; paraméterével bírálhatjuk felül a parancssorból. A Modes kulcsszó után jelennek meg azok a felbontások, amelyekben az adott színmélység elérhetõ. Itt csak olyan VESA szabványú módok jelenhetnek meg, amelyet a célrendszer grafikus eszköze is támogat. A fenti példában az alapértelmezett színmélység képpontonként huszonnégy bit, és ebben a színmélységben az elfogadott felbontás 1024-szer 768 pixel. Végezetül mentsük el a szerkesztett konfigurációs állományt és próbáljuk ki a korábban leírt módszer szerint. A hibakeresés során maguk az X11 naplóállományai is hasznos eszköznek bizonyulhatnak, mivel ezek minden olyan eszközrõl tartalmaznak információt, amelyekhez az X11 szervernek sikerült csatlakoznia. Az &xorg; naplóit a /var/log/Xorg.0.log elnevezést követõ állományokban találjuk meg. A konkrét naplók nevei Xorg.0.log-tól Xorg.8.log-ig és így tovább terjedhetnek. Ha minden a legnagyobb rendben haladt eddig, a konfigurációs állományt el kell tennünk egy olyan központi helyre, ahol az &man.Xorg.1; képes lesz majd megtalálni. Ez a hely általában az /etc/X11/xorg.conf vagy a /usr/local/etc/X11/xorg.conf. &prompt.root; cp xorg.conf.new /etc/X11/xorg.conf Az X11 beállítását ezzel befejeztük. Az &xorg; innentõl elindítható a &man.startx.1; segédprogram vagy az &man.xdm.1; használatával. Létezik egy grafikus beállítást lehetõvé tevõ eszköz is, az &man.xorgcfg.1;, amely az X11 rendszer része. Használata során a megfelelõ meghajtók és beállítások kiválasztásával interaktívan megadhatjuk a rendszerünk jellemzõit. Ezt a programot az xorg -textmode parancs kiadásával hívhatjuk meg a konzolról. Bõvebb információkat a &man.xorgcfg.1; man oldalán találunk. Emellett találhatunk még egy &man.xorgconfig.1; nevezetû segédprogramot is. Ez egy szöveges felületû, kevésbé felhasználóbarát program, azonban olyan esetekben is mûködhet, amikor más programok már nem. Témák idõsebbeknek és haladóknak Az i810 grafikus chipkészlet beállítása Intel i810 grafikus chipkészlet Az &intel; i810 integrált chipkészletének meghajtásához szükségünk lesz az agpart nevû AGP programozási felületre az X11-ben. Errõl az &man.agp.4; meghajtó man oldalán olvashatuk többet. Ennek segítségével ezt a hardvert is a többi grafikus kártyához hasonlóan állíthatjuk be. Vegyük figyelmbe azonban, hogy az &man.agp.4; meghajtót beépítve nem tartalmazó rendszermaggal futó rendszerekben a &man.kldload.8; paranccsal utólag már nem tudjuk betölteni! Ezt a meghajtót már a rendszerindítás során be kell tudnunk tölteni: vagy a rendszermagba fordítjuk, vagy pedig a /boot/loader.conf állományban hivatkozunk rá. Widescreen Flat Panel monitorok használata widescreen flat panel beállítása Ebben a részben feltételezünk némi tapasztalatot a beállítások terén. Amennyiben a szabványos konfigurációs eszközök csõdöt mondtak a beállítás során, magukból a naplóállományokból is kinyerhetünk elegendõ információt ahhoz, hogy mûködésre bírjuk rendszerünket. Ehhez mindenképpen legyen kéznél egy szövegszerkesztõ! A jelenlegi szélesvásznú (WSXGA, WSXGA+, WUXGA, WXGA, WXGA+ és társai) formátumok a 16:10-es és 10:9-es képarányokat ismerik, amik néha gondot okozhatnak. Például a 16:10-es képarány felbontásai: 2560x1600 1920x1200 1680x1050 1440x900 1280x800 Bizonyos szempontból egyszerûen csak a fenti felbontások valamelyikét kell felvenni a "Screen" szakasz Mode sorába, valahogy így: Section "Screen" Identifier "Screen0" Device "Card0" Monitor "Monitor0" DefaultDepth 24 SubSection "Display" Viewport 0 0 Depth 24 Modes "1680x1050" EndSubSection EndSection Az &xorg; elég intelligens ahhoz, hogy a szélesvásznú megjelenítéssel kapcsolatos információkat lekérje a monitor I2C/DDC adatai közül, ezért meg tudja állapítani, hogy az eszköz milyen frissítési frekvenciákat és felbontásokat bír el. Ha az alábbi ModeLine értékek nem szerepelnének a meghajtókban, akkor velük kapcsolatban egy kicsit súgnunk kell az &xorg;-nak. A /var/log/Xorg.0.log átrágásával elegendõ információt tudunk gyûjteni ahhoz, hogy manuálisan vegyünk fel használható ModeLine értékeket. Nem kell mást tennünk, mint ehhez hasonló sorokat keresnünk: (II) MGA(0): Supported additional Video Mode: (II) MGA(0): clock: 146.2 MHz Image Size: 433 x 271 mm (II) MGA(0): h_active: 1680 h_sync: 1784 h_sync_end 1960 h_blank_end 2240 h_border: 0 (II) MGA(0): v_active: 1050 v_sync: 1053 v_sync_end 1059 v_blanking: 1089 v_border: 0 (II) MGA(0): Ranges: V min: 48 V max: 85 Hz, H min: 30 H max: 94 kHz, PixClock max 170 MHz Ezeket nevezik EDID-adatoknak (Extended display identification data, vagyis bõvített megjelenítési azonosító adatoknak). Belõlük a megfelelõ ModeLine sor létrehozása csupán annyiból áll, hogy a számértékeket a megfelelõ sorrendbe tesszük: ModeLine <name> <clock> <4 horiz. timings> <4 vert. timings> Ezáltal a példában látott "Monitor" szakasz ModeLine sora így fog kinézni: Section "Monitor" Identifier "Monitor1" VendorName "Bigname" ModelName "BestModel" ModeLine "1680x1050" 146.2 1680 1784 1960 2240 1050 1053 1059 1089 Option "DPMS" EndSection Miután végrehajtottuk ezeket az egyszerû beállítási lépéseket, az X most már valószínûleg el fog indulni az új szélesvásznú monitorunkon. Murray Stokely Írta: Betûtípusok használata az X11-ben Type1 betûtípusok Az X11-hez tartozó alap betûtípusok nem mondhatóak kifejezetten ideálisnak például egy átlagos asztali kiadványszerkesztõ alkalmazás számára. A nagyobb méretû bemutatókon a betûi szögletesen és idétlenül néznek ki, a &netscape;ben megjelenõ kisebb betûk pedig szinte teljességgel olvashatatlanok. Viszont manapság már rengeteg szabad, nagyon jó minõségû és könnyen használható Type1 (&postscript;) betûtípus érhetõ el az X11-hez. Például az URW betûtípus-gyûjtemény (x11-fonts/urwfonts) a szabványos Type1 betûtípusok (Times Roman, Helvetice, Palatino és még sok más) jó minõségû változatait tartalmazza. A Freefonts nevû gyûjtemény (x11-fonts/freefonts) is tartalmaz sok más betûtípust, de a legtöbbjüket inkább csak a Gimpben és a hozzá hasonló grafikai alkalmazásokban tudjuk használni, illetve nincsenek is még kellõ mértékben befejezve a hétköznapi munkákhoz. Ezeken felül az X11 minimális ügyeskedéssel beállítható a &truetype; betûtípusok használatára is. Errõl részleteket a &man.X.7; man oldalon, illetve a &truetype; betûtípusokról szóló szakaszban olvashatunk. A Portgyûjteménybõl az imént említett Type1 betûtípusokat az alábbi parancsok segítségével telepíthetjük: &prompt.root; cd /usr/ports/x11-fonts/urwfonts &prompt.root; make install clean Ugyanígy járjunk el a freefont és a többi gyûjtemény esetén is. Az X szerver akkor fogja észlelni ezeket a betûtípusokat, ha hozzáadjuk a következõ sort a konfigurációs állományához (/etc/X11/xorg.conf): FontPath "/usr/local/lib/X11/fonts/URW/" Vagy megtehetjük mindezt az X futtatása során is: &prompt.user; xset fp+ /usr/local/lib/X11/fonts/URW &prompt.user; xset fp rehash Ez utóbbi beállítás viszont el fog veszni az X leállításával, hacsak nem vesszük hozzá a indítószkriptjéhez (ez az ~/.xinitrc a startx használata esetén, illetve az ~/.xsession, amikor egy XDM-szerû grafikus bejelentkezést használunk). Ezek mellett használhatjuk a /usr/local/etc/fonts/local.conf állományt is: errõl az élsimítással foglalkozó szakaszban szólunk részletesebben. &truetype; betûtípusok TrueType betûtípusok betûtípusok TrueType Az &xorg; beépített támogatást tartalmaz a &truetype; betûtípusok rendereléséhez. Két különbözõ modul valósítja meg ezt a feladatot. Ebben példában a freetype nevû modult használjuk, mivel sokkal jobban illeszkedik a többi betûrenderelõhöz. A freetype modul használatához mindössze az /etc/X11/xorg.conf állomány "Module" szakaszába kell beírnunk a következõ sort: Load "freetype" Most pedig hozzunk létre egy könyvtárat a &truetype; betûtípusok számára (ez legyen például a /usr/local/lib/X11/fonts/TrueType), majd másoljuk az összes &truetype; betûtípusunkat ide. Vigyázzunk rá, hogy &macintosh;-ról &truetype; betûtípusok közvetlenül nem hozhatóak át, az X11 számára &unix;/&ms-dos;/&windows; formátumban kell lenniük. Miután sikerült átmásolnunk az állományokat ebbe a könyvtárba, használjuk a ttmkfdir parancsot a fonts.dir állomány létrehozására, aminek révén az X betûrenderelõje tudnia fogja, hogy új állományokat telepítettünk. A ttmkfdir x11-fonts/ttmkfdir néven elérhetõ a &os; Portgyûjteményébõl. &prompt.root; cd /usr/local/lib/X11/fonts/TrueType &prompt.root; ttmkfdir -o fonts.dir Ezután adjuk hozzá a &truetype; könyvtárat a betûtípusok könyvtáraihoz. Itt is a Type1 betûtípusoknál leírtak szerint kell eljárnunk, vagyis használjunk a &prompt.user; xset fp+ /usr/local/lib/X11/fonts/TrueType &prompt.user; xset fp rehash parancsot, vagy adjunk hozzá a xorg.conf állományhoz egy további FontPath sort. Ezzel végeztünk is. Innentõl kezdve a &netscape;, Gimp, a &staroffice; és mindegyik X alkalmazás fel fogja ismerni a frissen telepített &truetype; betûtípusokat. A nagyon kicsi betûk (egy honlap megtekintése során, nagyfelbontásban) és a nagyon nagy betûk (a &staroffice; használatakor) most már sokkal jobban fognak mutatni. Joe Marcus Clarke Frissítette: A betûk élsimítása élsimított betûk betûk élsimított Az X11-ben az &xfree86; 4.0.2-es változata óta érhetõ el az élsimítás, azonban az &xfree86; 4.3.0-at megelõzõen a betûk beállítása meglehetõsen körülményes volt. Az &xfree86; 4.3.0-as verziójával kezdõdõen az X11 által használt, a /usr/local/lib/X11/fonts/ és a ~/.fonts/ könyvtárakban található összes betûtípus élsimítása automatikusan elérhetõ az Xft-re felkészített alkalmazások számára. Nem mindegyik alkalmazás használja ki az Xft-t, de sokan kaptak hozzá támogatást. Ilyen Xft-alkalmazások a (KDE fejlesztéséhez használt) Qt 2.3 és késõbbi változatai, a (GNOME fejlesztéséhez használt) GTK+ 2.0 és késõbbi változatai, valamint a Mozilla 1.2 és késõbbi változatai. A betûtípusok élsimításának be- és kikapcsolásához, valamint élsimítási jellemzõinek beállításához hozzuk létre (vagy ha már létezne, módosítsuk) a /usr/local/etc/fonts/local.conf állományt. Az Xft betûrendszer számos kifinomult lehetõsége hangolható ezzel az állománnyal, amelyekbõl ebben a szakaszban csupán rövidke ízelítõt fogunk adni. A pontosabb részletekrõl a &man.fonts-conf.5; man oldalon tájékozódhatunk. XML Az állománynak XML formátumúnak kell lennie. Különösen ügyeljünk a kis- és nagybetûkre, illetve gyõzödjünk meg mindig róla, hogy lezártuk-e az összes taget. Az állomány a szokásos XML-fejléccel kezdõdik, amelyet egy DOCTYPE definíció követ, majd a <fontconfig> tag: <?xml version="1.0"?> <!DOCTYPE fontconfig SYSTEM "fonts.dtd"> <fontconfig> Ahogy azt már korábban is említettük, a /usr/local/lib/X11/fonts és a ~/.fonts/ könyvtárakban található összes betûtípus élsimítása elérhetõ az Xft-re felkészített alkalmazások számára. Amennyiben ezeken túl még további könyvtárakat is fel kívánunk venni, írjuk bele a /usr/local/etc/fonts/local.conf állományba, nagyjából ilyen alakban: <dir>/az/en/betu/tipusaim</dir> Az új betûtípusok, de legfõképpen az új betûtípusokat tartalmazó könyvtárak hozzáadása után a betûkkel kapcsolatos gyorsítótárak frissítéséhez mindenképpen javasolt lefuttatni az alábbi parancsot: &prompt.root; fc-cache -f Az élsimítás hatására a betûk kontúrjai egy kissé elmosódnak, aminek köszönhetõen a nagyon kis méretû szövegek sokkal olvashatóbbá válnak és eltûnnek a nagy méretû betûkrõl a lépcsõk, azonban a normál méretû betûknél megfájdulhat tõle a szemünk. A 14 pontnál kisebb méretû betûk esetén az alábbi sorok hozzáadásával tudjuk kikapcsolni az élsimítást: <match target="font"> <test name="size" compare="less"> <double>14</double> </test> <edit name="antialias" mode="assign"> <bool>false</bool> </edit> </match> <match target="font"> <test name="pixelsize" compare="less" qual="any"> <double>14</double> </test> <edit mode="assign" name="antialias"> <bool>false</bool> </edit> </match> betûk térköz Bizonyos egyenszélességû (monospaced) betûtípusok élsimítása esetén a betûk távolsága nem megfelelõ. Ez leginkább a KDE használata esetén merül fel. Ezt a problémát úgy is orvosolhatjuk, ha az ilyen betûtípusok térközét kézzel 100-ra állítjuk. Ehhez írjuk be a következõ sorokat: <match target="pattern" name="family"> <test qual="any" name="family"> <string>fixed</string> </test> <edit name="family" mode="assign"> <string>mono</string> </edit> </match> <match target="pattern" name="family"> <test qual="any" name="family"> <string>console</string> </test> <edit name="family" mode="assign"> <string>mono</string> </edit> </match> (ezzel lefedjük összes rögzített méretû (fixed) betûtípust "mono"-ként), majd vegyük hozzá ezt is: <match target="pattern" name="family"> <test qual="any" name="family"> <string>mono</string> </test> <edit name="spacing" mode="assign"> <int>100</int> </edit> </match> Egyes betûtípusoknál, mint például a Helveticánál, gondok akadhatnak az élsimítással. Ez általában egy függõlegesen kettévágottnak látszó betû képében jelenik meg. De ami a legrosszabb, hogy emiatt némely alkalmazás, mint például a Mozilla képes összeomlani. Ennek elkerülésére tegyük hozzá még az alábbi sorokat a local.conf állományhoz: <match target="pattern" name="family"> <test qual="any" name="family"> <string>Helvetica</string> </test> <edit name="family" mode="assign"> <string>sans-serif</string> </edit> </match> Miután befejeztük a local.conf szerkesztését, ellenõrizzük, hogy szerepel-e az állomány végén a </fontconfig> tag. Ha ugyanis nem zárjuk le rendesen, akkor a változtatásaink érvénytelenné válnak. Az X11-hez tartozó alap betûtípus nem éppen mutatós élsimított alakjában. Erre a célra sokkal jobb alap betûtípusok is találhatóak a x11-fonts/bitstream-vera portban. Ha még nem létezne /usr/local/etc/fonts/local.conf állományunk, akkor ezt a port létrehozza. Ellenkezõ esetben a port készít egy /usr/local/etc/fonts/local.conf-vera nevû állományt. Fésüljük össze ennek az állománynak a tartalmát a /usr/local/etc/fonts/local.conf tartalmával, és a Bitstream betûtípusok maguktól felváltják az X11 alapértelmezett talpas (serif), talpatlan (sans serif) és egyenszélességû (monospaced) betûtípusait. Végezetül a felhasználók is megadhatják a saját beállításaikat a saját .fonts.conf állományuk segítségével. Ehhez nem kell mást tenni, mindössze létrehozni egy ~/.fonts.conf XML-állományt. LCD képernyõ betûk LCD képernyõ Még egy utolsó ötlet: LCD képernyõk esetén szükségünk lehet az ún. sub-pixel sampling (részképpont mintavételezési) technikára. Ezzel lényegében a (vízszintesen elválasztott) vörös, zöld és kék összetevõket külön-külön kezeljük a horizontális felbontás javítására. Bámulatos eredményeket lehet elérni a segítségével! A bekapcsolásához a következõ sorokat kell beszúrnunk valahova a local.conf állományba: <match target="font"> <test qual="all" name="rgba"> <const>unknown</const> </test> <edit name="rgba" mode="assign"> <const>rgb</const> </edit> </match> A megjelenítõ fajtájától függõen lehet, hogy az rgb értéket bgr-re, vrgb-re vagy vbgr-re kell cserélnünk. Próbálgassuk és kiderül, hogy melyikkel mûködik jobban. Mozilla az élsimítás kikapcsolása Az élsimítás hatása az X következõ indításakor fog látszódni. Azonban a programoknak tudniuk is kell élni az általa felkínált elõnyökkel. A Qt pillanatnyilag képes erre, ezért az összes KDE-elem ki tudja használni a betûtípusok élsimítását. A GTK+ és a GNOME is használja az élsimítást a Font cappleten keresztül (errõl bõvebben ld. a t). A Mozilla 1.2 és késõbbi változatai már alapértelmezés szerint használják az élsimítást. Ennek kikapcsolásához a Mozillat a -DWITHOUT_XFT kapcsolóval fordítsuk újra. Seth Kingsley Írta: Az X bejelentkeztetõ képernyõje Összefoglalás X Display Manager Az X bejelentkeztetõ képernyõje (az X Display Manager vagy röviden csak XDM) az X Window System egyik kiegészítõ eleme, melyet a bejelentkezések lebonyolítására használunk. Számtalan helyzetben hasznosnak bizonyulhat, beleértve a legkisebb X terminálokat és a legnagyobb hálózati szervereket is. Mivel az X Window System független hálózattól és protokolltól, a hálózaton összekapcsolt, X klienseket és szervereket futtató különbözõ számítógépek széles kombinációja elõfordulhat. Az XDM egy grafikus felületen keresztül segít választani az elérhetõ szerverek között, valamint a felhasználók, például felhasználónév és jelszón keresztüli, hitelesítésében. Az XDM tulajdonképpen a felhasználó számára ugyanazokat a funkciókat nyújtja, mint a &man.getty.8; program (errõl bõvebben lásd ). Tehát: belépteti a felhasználót a szerverre, ahova csatlakozott, illetve elindítja helyette a hozzátartozó munkamenet kezelõjét (ami általában egy X-es ablakkezelõ). Az XDM megvárja ennek a programnak a befejezõdését, ami egyben jelzi számára, hogy a felhasználó elvégezte a dolgát, és kilépteti a szerverrõl. Ezután az XDM újra várakozni kezd a következõ felhasználóra, miközben a bejelentkezéshez és a szerver kiválasztásához szükséges képernyõket jeleníti meg. Az XDM használata Az XDM-hez tartozó démon a /usr/local/bin/xdm állomány. Ezt programot root felhasználóként bármikor tudjuk futtatni, és ez veszi kezelésbe a helyi gépen futó X szervert. Amennyiben az XDM-et a számítógép minden egyes indulása során el akarjuk indítani, egyszerûen csak adjuk hozzá a megfelelõ bejegyzést az /etc/ttys állományhoz. Ennek a formai szabályairól és használatáról bõvebben lásd . Az /etc/ttys alapértelmezett változatában az XDM démont ebben a formában találjuk meg a virtuális terminálok között: ttyv8 "/usr/local/bin/xdm -nodaemon" xterm off secure Ez a bejegyzés alapból nem aktív. Az engedélyezéséhez írjuk át az ötödik mezõben szereplõ off (kikapcsolva) értéket on (bekapcsolvá)-ra, majd indítsuk újra az &man.init.8; programot a ban leírtak szerint. Az elsõ mezõben találhatjuk a program által kezelt terminált, ez jelen esetünkben a ttyv8. Ennek megfelelõen az XDM a 9. virtuális terminálon kezdi meg a futását. Az XDM beállítása Az XDM beállításait tartalmazó könyvtár a /usr/local/lib/X11/xdm. Itt találhatjuk meg azokat az állományokat, amelyek megváltoztatásával befolyásolhatjuk az XDM megjelenését és viselkedését. Általában a következõ állományok bukkannak fel ezen a helyen: Állomány Leírás Xaccess A kliens hitelesítésének szabályrendszere. Xresources Az X erõforrásainak alapértelmezett értékei. Xservers Az ismert távoli és helyi X szerverek listája. Xsession A bejelentkezések során lefutó alapértelmezett szkript. Xsetup_* A bejelentkezõ felület indítása elõtt indítandó alkalmazásokkal kapcsolatos szkript. xdm-config A gépen futó összes X szerver globális beállításai. xdm-errors A szerver által jelentett hibák. xdm-pid A jelenleg futó XDM-hez tartozó azonosító. Ebben a könyvtárban találunk még néhány olyan programot és szkriptet, amelyekkel be tudjuk állítani a munkaasztalunkat az XDM futása alatt. Ezen állományok céljait egyenként ismertetni fogjuk. A felépítésükrõl és használatukról az &man.xdm.1; man oldala árul el többet. Az alapértelmezett beállítás egy téglalap alakú bejelentkezõ ablak, aminek tetején nagy betûkkel a gép neve olvasható, valamint alatta a Login: (felhasználói név) és Password: (jelszó) mezõk várnak kitöltésre. Ez egy remek kiindulási alap az XDM-képernyõ kinézetének megváltoztatásához. Xaccess Az XDM-mel szabályozott X szerverek által használt protokoll az X Display Manager Connection Protocol (XDMCP). Ez az állomány tartalmazza a távoli számítógépekrõl érkezõ XDMCP-kapcsolatok vezérlésére vonatkozó szabályokat. Ezt a rendszer általában figyelmen kívül hagyja, hacsak az xdm-config állományban be nem állítottuk a távoli számítógépek csatlakoztathatóságát. Alapértelmezés szerint viszont semmilyen klienst nem enged csatlakozni. Xresources Ez tartalmazza a szerverválasztó és bejelentkezõ képernyõ alapértelmezéseit. Segítségével a bejelentkeztetést végzõ program kinézetét változtathatjuk meg. Formátuma hasonló az X11 dokumentációjában leírt app-defaults állományhoz. Xservers A szerverválasztó által felkínálandó távoli X szerverek felsorolását tartalmazza. Xsession A felhasználó bejelentkezése után ez az XDM-szkript fog lefutni. Általában minden felhasználóhoz tartozik egy saját ~/.xsession szkript, ami ezt felülbírálja. Xsetup_* Ezek fognak automatikusan lefutni a szerverválasztó vagy bejelentkeztetõ felületek megjelenése elõtt. Minden általunk használt X szerverhez tartozik egy ilyen szkript, amelyek neve Xsetup_-al kezdõdik és a helyi X szerver sorszámával folytatódik (például Xsetup_0). Ezek a szkriptek általában egy-két programot, mint például az xconsole, indítanak el a háttérben. xdm-config Az app-defaults nevû állományéhoz hasonló alakban tartalmaz beállításokat a program által kezelt minden egyes X szerverhez. xdm-errors Ebben található meg az XDM által futtatni próbált X szerverek kimenete. Itt érdemes hibaüzenetek után kutatni, ha az XDM által indított X szerver valamiért megállna. Ezek az üzenetek egyébként a felhasználó ~/.xsession-errors állományába is beíródnak. Hálózati X szerver futtatása Az X szerverünkhöz csak akkor tudnak kívülrõl más felhasználók is kapcsolódni, ha átírjuk a hozzáférésre vonatkozó szabályokat és engedélyezzük rajta a kapcsolódást. Az alapértelmezett szabályok nagyon óvatosak. Ha tehát engedélyezni akarjuk a kívülrõl érkezõ kapcsolódásokat, akkor ahhoz elõször az xdm-config állományból vegyük ki az alábbi sort: ! SECURITY: do not listen for XDMCP or Chooser requests ! Comment out this line if you want to manage X terminals with xdm DisplayManager.requestPort: 0 Ezután indítsuk újra az XDM-et. Ne felejtsük el, hogy az app-defaults állományokban a megjegyzések ! (felkiáltó)jellel kezdõdnek, nem pedig a megszokott # (kettõskereszt)tel. A fentieknél természetesen szigorúbb hozzáférési szabályok is szükségesek lehetnek — ezzel kapcsolatban nézzük meg Xaccess állományban szereplõ példákat, illetve lapozzuk fel az &man.xdm.1; man oldalt. Az XDM helyett Az alapértelmezett XDM feladatát számos más program is képes ellátni. Ezek közül az egyik a kdm (a KDE része), amire ebben a fejezetben még vissza fogunk térni. A kdm különféle vizuális effekteket és egyéb kozmetikázást ígér, valamint lehetõvé teszi a felhasználók számára, hogy a bejelentkezés elõtt kiválaszthassák a használni kívánt ablakkezelõt. Valentino Vaschetto Írta: Munkakörnyezetek Ebben a szakaszban a &os;-n futó X-hez elérhetõ különbözõ munkakörnyezetekrõl (desktop environment) lesz szó. Maga a munkakörnyezet elnevezés sok mindenre utalhat egy mezei ablakkezelõtõl kezdve az asztali alkalmazások teljes garmadájáig, ahogy igaz ez a KDE vagy a GNOME esetében is. A GNOME Röviden a GNOME-ról GNOME A GNOME egy felhasználóbarát munkakörnyezet, aminek segítségével a felhasználók számára gyerekjáték a számítógép használata és beállítása. A GNOME-ban találhatunk egy panelt (az alkalmazások indítására és különféle állapotjelzõk megjelenítéséhez), egy asztalt (ahova az alkalmazások és az adatok kerülnek), szabványos asztali eszközöket és alkalmazásokat, valamint számos konvenciót, aminek mentén az alkalmazások könnyen együtt tudnak mûködni és tartani egymással az összhangot. Más operációs rendszerek vagy környezetek ismerõi otthon érezhetik magukat ebben a GNOME által nyújtott vizuális környezetben. A &os; és a GNOME kapcsolatáról bõvebb információkat a &os; GNOME Projekt honlapján találhatunk. Ezen az oldalon a GNOME telepítésérõl, beállításáról és karbantartásáról egy meglehetõsen átfogó leírást olvashatunk. A GNOME telepítése A programot könnyen fel tudjuk telepíteni csomagból vagy a Portgyûjtemény segítségével: A hálózatról a GNOME csomagját mindössze ennek a sornak a beírásával fel tudjuk telepíteni: &prompt.root; pkg_add -r gnome2 A portfa felhasználásával pedig a GNOME-ot így tudjuk forrásból telepíteni: &prompt.root; cd /usr/ports/x11/gnome2 &prompt.root; make install clean Miután a GNOME-ot sikerült feltelepítenünk, meg kell mondanunk az X szervernek, hogy az alapértelmezett ablakkezelõ helyett a GNOME-ot indítsa el. A GNOME-ot legkönnyebben a GDM, vagyis a GNOME Display Manager használatával indíthatjuk el. A GDM a GNOME részeként települ (habár alapból nincs bekapcsolva), és úgy tudjuk aktiválni, ha /etc/rc.conf állományba beírjuk a gdm_enable="YES" sort. Újraindítás után a GNOME automatikusan elindul bejelentkezéskor — nincs szükség további beállításra. A GNOME-ot parancssorból is elindíthatjuk, ha hozzá megfelelõen beállítjuk az .xinitrc nevû állományt. Ha már van egy saját .xinitrc állományunk, akkor nincs más teendõnk, mint átírni az aktuális ablakkezelõnket hívó sort a /usr/local/bin/gnome-session sorra. Ha nem csináltunk elõtte semmilyen különleges dolgot az említett konfigurációs állománnyal, akkor elegendõ csak ennyit beírnunk: &prompt.user; echo "/usr/local/bin/gnome-session" > ~/.xinitrc Ezt követõen írjuk be a startx parancsot, és a GNOME munkakörnyezete fog elindulni. Ha az XDM-hoz hasonló régebbi bejelentkeztetõ képernyõt használunk, ez a módszer nem fog mûködni. Helyette hozzunk létre egy .xsession nevû futtatható állományt, amely ezt a parancsot tartalmazza. Ehhez nyissuk meg és cseréljük ki benne a korábbi ablakkezelõnk hívását a /usr/local/bin/gnome-session utasításra: &prompt.user; echo "#!/bin/sh" > ~/.xsession &prompt.user; echo "/usr/local/bin/gnome-session" >> ~/.xsession &prompt.user; chmod +x ~/.xsession Megcsinálhatjuk azt is, hogy a bejelentkezéskor választható legyen az ablakkezelõ. A KDE-rõl bõvebben címû szakaszban látni fogjuk, hogyan tudjuk ezt a a KDE bejelentkeztetõ képernyõje, a kdm esetén beállítani. Élsimított betûtípusok a GNOME-mal GNOME élsimított betûk Az X11 a RENDER kiterjesztésén keresztül ismeri az élsimítást. A (GNOME által használt) GTK+ 2.0 és késõbbi változatai is képesek ezt a lehetõséget kihasználni. Az élsimítás beállítása a ban olvasható. Így tehát a GNOME legfrissebb verzióiban már használhatjuk az élsimítást. Ehhez menjünk az Applications Desktop Preferences Font (a magyar változatban ez az Alkalmazások A munkaasztal beállításai Betûk ) menübe, majd válasszuk vagy a Best shapes (A legszebb betûforma), Best contrast (A legjobb kontraszt) vagy a Subpixel smoothing (LCDs) (Simítás a képponton belül (LCD)) menüpontot. A GTK+-ot használó, de közvetlenül a GNOME-hoz nem tartozó alkalmazások esetén pedig állítsuk be a GDK_USE_XFT környezeti változót 1 a program indítása elõtt. A KDE KDE Röviden a KDE-rõl A KDE egy könnyen használható modern munkakörnyezet. Ízelítõül a KDE felhasználók számára felkínált lehetõségei közül: Gyönyörû, korszerû munkafelület Az asztal hálózaton keresztüli transzparens kezelése A KDE asztal és alkalmazásainak használatában egy beépített súgórendszer segíti a kényelmes és összefüggõ közlekedést A KDE alkalmazásainak összehangolt kinézete és hangulata Szabványosított menük és eszköztárak, billentyû-hozzárendelések, színsémák stb. Honosítás: a KDE több, mint 40 nyelven elérhetõ Központosított, összehangolt, párbeszédablak alapú asztalbeállítás Számos hasznos KDE-alkalmazás A KDE-hez egy Konqueror nevû böngészõ is tartozik, mely a többi &unix;-os böngészõ komoly ellenfelének bizonyul. A KDE-rõl többet a KDE honlapján olvashatunk. A KDE &os;-re vonatkozó tudnivalóiról és a hozzátartozó anyagokról a &os; KDE csapat honlapján találhatunk információkat. &os; alatt a KDE két verziója érhetõ el: a harmadik változat már régóta használható, nagyon megbízható, amely mellett viszont a következõ generációt képviselõ negyedik változat is megtalálható a Portgyûjteményben. Akár egymás mellé is telepíthetõek. A KDE telepítése Ahogy a GNOME és a többi más munkakörnyezet esetében is, maga a program könnyen telepíthetõ csomagból vagy a Portgyûjtemény segítségével is: A KDE3 csomagját hálózaton keresztül így tudjuk telepíteni: &prompt.root; pkg_add -r kde A KDE4 csomagját pedig hálózaton keresztül így tudjuk telepíteni: &prompt.root; pkg_add -r kde4 A &man.pkg.add.1; magától letölti az alkalmazás legfrissebb verzióját. Ha a KDE3 környezetet forrásból akarjuk telepíteni, használjuk a portfát: &prompt.root; cd /usr/ports/x11/kde3 &prompt.root; make install clean Ha viszont a KDE4 környezetet akarjuk inkább a portfa felhasználásával forrásból telepíteni, akkor ezeket a parancsokat adjuk ki: &prompt.root; cd /usr/ports/x11/kde4 &prompt.root; make install clean Miután a KDE-t sikeresen telepítettük, tudatnunk kell az X szerverrel, hogy az alapértelmezett ablakkezelõ helyett ezt indítsa el. Ezt az .xinitrc állomány módosításával érhetjük el. KDE3 esetén: &prompt.user; echo "exec startkde" > ~/.xinitrc KDE4 esetén: &prompt.user; echo "exec /usr/local/kde4/bin/startkde" > ~/.xinitrc Mostantól pedig mindig KDE lesz az asztalunk, amikor az X Window Systemet elindítjuk a startx paranccsal. Ha az XDM-et használjuk bejelentkeztetõ képernyõként, a beállítást némileg máshogyan kell elvégeznünk. Ekkor az iménti helyett az .xsession állományt kell szerkesztenünk. A kdm-re vonatkozó utasítások a fejezet késõbbi részében találhatóak meg. A KDE-rõl bõvebben Most, miután telepítettük a KDE-t a rendszerünkre, a dolgok többsége felfedezhetõ a különféle súgók segítségével vagy egyszerûen a menükre történõ kattintással. A &windows;-hoz vagy &mac;-hez szokott felhasználók itt most már egészen otthonosan érezhetik magukat. A KDE-hez a legtöbb segítséget a saját internetes dokumentációjából nyerhetjük. A KDE a saját böngészõjét, a Konquerort tartalmazza, valamint tucatnyi ügyes alkalmazást és temérdek mennyiségû dokumentációt. A szakasz további részeiben ezért inkább olyan problémákkal foglalkozunk, amelyek megoldásai céltalan kóborlással már nem fedezhetõek fel olyan egyszerûen. A KDE bejelentkeztetõ képernyõje KDE bejelentkeztetõ képernyõ Egy többfelhasználós rendszer karbantartója minden bizonnyal szeretné üdvözölni rendszere felhasználóit egy grafikus bejelentkezõ képernyõn keresztül. A korábbiakban erre a célra az XDM-et javasoltuk. Azonban a KDE erre ajánl egy alternatívát, a kdm-et, amely jóval látványosabb és sokoldalúbb. Ez különösen abban merül ki, hogy a felhasználók (egy menün keresztül) ki tudják választani a bejelentkezés után használni kívánt munkakörnyezetet (legyen az KDE, GNOME vagy bármi más). A kdm használatához az /etc/ttys állományban található ttyv8 bejegyzést kell némileg átalakítanunk. KDE3 esetén: ttyv8 "/usr/local/bin/kdm -nodaemon" xterm on secure KDE4 esetén: ttyv8 "/usr/local/kde4/bin/kdm -nodaemon" xterm on secure Az XFce Röviden az XFce-rõl Az XFce a GNOME által használt GTK+-ra épülõ munkakörnyezet, amely azonban sokkal könnyedebb és azoknak készült, akik egy szimpla, hatékony, mindazonáltal könnyen használható és beállítható munkafelületre vágynak. Látvány szempontjából leginkább a kereskedelmi rendszereken megtalálható CDE-hez hasonlítható. Íme az XFce néhány jellemzõje: Egyszerû, könnyen kezelhetõ munkaasztal Tökéletesen konfigurálható egérrel, drag-and-droppal (vonszolás) stb. A menükkel, kisalkalmazásokkal és alkalmazásindítókkal tarkított fõpanelje hasonló a CDE paneljéhez Beépített ablak-, állomány- és hangkezelõvel, GNOME kompatibilitási modullal és még sok minden mással rendelkezik Használhatunk témákat (mivel GTK+-ra épül) Gyors, könnyû és hatékony: ideális régebbi vagy lassabb, esetleg kevés memóriával rendelkezõ számítógépekhez Az XFce-rõl részletesebben az XFce honlapján olvashatunk. Az XFce telepítése Az XFce-hez tartozik bináris csomag (legalább is az leírás készítésének pillanatában). Ezt a következõ módon tudjuk telepíteni: &prompt.root; pkg_add -r xfce4 Vagy a portgyûjtemény használatával forrásból is felrakhatjuk: &prompt.root; cd /usr/ports/x11-wm/xfce4 &prompt.root; make install clean Ezután világosítsuk fel az X szervert, hogy a következõ indulása során mi már az XFce-t kívánjuk használni. Ehhez csak ennyit kell tennünk: &prompt.user; echo "/usr/local/bin/startxfce4" > ~/.xinitrc Így az X következõ indításakor már az XFce lesz a munkakörnyezetünk. Ahogy azt már korábban is jeleztük, az XDM használata során a GNOMEban leírtak szerint létre kell hoznunk az .xsession állományt, azonban ezúttal a /usr/local/bin/startxfce4 parancs használatával. Vagy a kdm-rõl szóló szakaszban tárgyaltak mentén beállíthatjuk úgy a bejelentkeztetõ képernyõt, hogy a bejelentkezés elõtt válasszuk ki a munkakörnyezetet.