diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/disks/chapter.sgml b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/disks/chapter.sgml index 8fa4d8ed22..66a7fbe620 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/disks/chapter.sgml +++ b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/disks/chapter.sgml @@ -1,5846 +1,5846 @@ Háttértárak Áttekintés Ez a fejezet arról szól, hogy miként használjuk a lemezeinket a &os;-vel. Itt többek közt szó esik a memória (alapú) lemezekrõl, a hálózaton keresztül csatlakoztatott meghajtókról, a szabványos SCSI/IDE tárolóeszközökrõl és az USB felületet használó eszközökrõl. A fejezet elolvasása során megismerjük: a &os; által alkalmazott terminológiát, amivel a fizikai lemezeken elhelyezkedõ adatokat írja le (partíciók és slice-ok); hogyan bõvítsük rendszerünket további merevlemezekkel; hogyan állítsuk be a &os;-t USB tárolóeszközök használatára; hogyan állítsunk be virtuális állományrendszereket, például memórialemezeket; hogyan használjuk a kvótákat a lemezterület használatának korlátozására; hogyan védjüket meg lemezeinket titkosítással az illetéktelenektõl; &os; alatt hogyan készítsünk és írjuk CD-ket, DVD-ket; a biztonsági mentések készítésének különbözõ lehetõségeit; hogyan használjuk a &os; alatt rendelkezésünkre álló, biztonsági mentést készítõ programokat; hogyan mentsünk floppy lemezekre; mik az állományrendszerek pillanatképei és hogyan kell ezeket hatékonyan használni. A fejezet elolvasásához ajánlott: a &os; rendszermag beállításának és telepítésének ismerete () Az eszközök elnevezései A most következõ listában felsoroljuk a &os; által ismert fizikai tárolóeszközöket és a hozzájuk tartozó elnevezéseket. A fizikai lemezek elnevezésének szabályai A meghajtó típusa A meghajtóeszköz neve IDE merevlemezek ad IDE CD-meghajtók acd SCSI merevlemezek és USB tárolóeszközök da SCSI CD-meghajtók cd Különbözõ nem szabványos CD-meghajtók mcd (Mitsumi CD-ROM) és scd (Sony CD-ROM) Floppy meghajtók fd SCSI szalagos meghajtók sa IDE szalagos meghajtók ast Flash meghajtó fla (&diskonchip; Flash eszköz) RAID meghajtók aacd (&adaptec; AdvancedRAID), mlxd és mlyd (&mylex;), amrd (AMI &megaraid;), idad (Compaq Smart RAID), twed (&tm.3ware; RAID).
David O'Brien Eredetileg írta: Lemezek hozzáadása lemezek hozzáadás - Tegyük fel, hogy a jelenleg egyetlen meghajtót - tartalmazó rendszerünket szeretnénk - bõvíteni egy új SCSI-lemez - hozzáadásával. Ehhez elsõként - kapcsoljuk ki a számítógépünket - és szereljük be a helyére az új - meghajtót a számítógép, a - lemezvezérlõ és a meghajtó - gyártójának utasításai - alapján. Mivel ezt a mûveletet rengeteg módon - lehet elvégezni, ezért ennek pontos - részleteivel ez a leírás most nem - foglalkozik. + Ebben a szakaszban arról lesz szó, hogy a + jelenleg egyetlen meghajtót tartalmazó + rendszerünket hogyan tudjuk bõvíteni egy + új SCSI-lemez hozzáadásával. Ehhez + elsõként kapcsoljuk ki a + számítógépünket és + szereljük be a helyére az új meghajtót a + számítógép, a lemezvezérlõ + és a meghajtó gyártójának + utasításai alapján. Mivel ezt a + mûveletet rengeteg módon lehet elvégezni, + ezért ennek pontos részleteivel ez a + leírás most nem foglalkozik. Jelentkezzünk be root felhasználóként. Miután beszereltük a meghajtót, a /var/run/dmesg.boot állomány végignézésével bizonyosodjuk meg róla, hogy a rendszer valóban megtalálta a lemezt. A példánk szerint ez a meghajtó tehát a da1 nevet fogja viselni, amelyet a /1 könyvtárba akarunk csatlakoztatni (ha IDE-meghajtót telepítünk, akkor a hozzátartozó eszköz neve ad1 lesz). partíciók slice-ok fdisk Mivel a &os; IBM PC kompatibilis számítógépeken fut, ezért nem szabad figyelmen kívül hagynunk a PC BIOS partícióit is. Ezek eltérnek a hagyományos BSD partícióktól. Egy PC-s lemeznek négy BIOS-os partícióbejegyzése lehet. Ha egy lemezt tényleg csak a &os;-nek szánunk, akkor használhatjuk az ún. dedikált módot. Minden más esetben a &os;-nek egy PC BIOS partícióban kell elhelyezkednie. A &os; a PC BIOS partícióit slice-nak nevezi, ezzel különbözteti ezeket a hagyományos BSD partícióktól. Dedikált esetekben is használhatjuk, de elsõsorban akkor kap fontosabb szerepet, amikor a &os;-nek más operációs rendszerekkel kell megosztani a helyet. Ezzel el tudjuk kerülni, hogy a más operációs rendszerekben megtalálható, nem &os; alapú fdisk parancs megzavarodjon. A slice-ok használatakor a meghajtó /dev/da1s1e néven kerül hozzáadásra. Így kell olvasni: egyes SCSI lemezes egység (második SCSI lemez), elsõ slice (elsõ PC BIOS partíció) és e BSD partíció. A dedikált esetben a meghajtó neve viszont egyszerûen csak /dev/da1e. Mivel a &man.bsdlabel.8; 32 bites egész számokat használ a szektorok számának tárolására, ezért lemezenként csak 2^32-1 szektort tud ábrázolni, ami az esetek többségében 2 TB méretû címezhetõ területet jelent. Az &man.fdisk.8; formátuma szerint sem a kezdõszektor, sem a hossz nem lehet 2^32-1-nél több, amivel így a partíciókat 2 TB, a lemezeket pedig 4 TB méretûre korlátozza. A &man.sunlabel.8; formátuma partíciónként 2^32-1 szektort enged meg és összesen 8 partíciót, amely ezáltal 16 TB terület lefedését teszi lehetõvé. Nagyobb lemezekhez &man.gpt.8; partíciók használatosak. A &man.sysinstall.8; használatával sysinstall lemezek hozzáadása su Közlekedés a <application>sysinstall</application> programban A sysinstall könnyen használható menüinek segítségével az új lemezen pillanatok alatt létre tudunk hozni partíciókat és megcímkézni ezeket. Ehhez vagy root felhasználóként jelentkezzünk be a rendszerbe, vagy adjuk ki a su parancsot. A sysinstall parancs kiadása után lépjünk be a Configure (Beállítások) menübe. A &os; Configuration Menu menüben ezután keressük meg és válasszuk ki az Fdisk menüpontot. Az <application>fdisk</application> partíciószerkesztõ Miután eljutottunk az fdisk alkalmazáshoz, az A lenyomásával felajánlhatjuk az egész lemezt a &os; számára. Amikor elõkerül a kérdés, hogy remain cooperative with any future possible operating systems (mûködõképes maradjon-e a késõbbiekben telepítendõ operációs rendszerekkel), akkor válaszoljuk rá YES-szel (tehát igen). A W gomb lenyomásával írjuk a lemezre a most elvégzett változtatásokat. Ezután már a Q használatával ki is léphetünk az FDISK szerkesztõbõl. A következõ lépésben a Master Boot Record-ról fognak minket megkérdezni. Mivel most egy már mûködõ rendszert bõvítünk, ezért a válaszunk erre None lesz. A lemezcímkék szerkesztése BSD partíciók Most lépjünk ki a sysinstall alkalmazásból és indítsuk el újra. Kövessük az iménti útmutatásokat, de ezúttal a Label menüpontot válasszuk ki. Ezzel a Disk Label Editor-ba vagyis a lemezcímkék szerkesztõjéhez jutunk. Itt fogjuk létrehozni a hagyományos BSD partíciókat. Egy lemezen nyolc ilyen partíció lehet, a-tól h-ig. Közülük néhány partíció címkéjét megkülönböztetjük. Az a partíció jelöli a rendszer indításához használt partíciót, a gyökérpartíciót (/). Tehát a partíció csak a rendszerlemezünkön szerepelhet (tehát ahonnan indul a rendszer). A b partíció a lapozáshoz használt partíciókat jelöli és több lemezen is szerepelhet. A c partíción keresztül lehet elérni az egészt lemezt dedikált módban vagy az egész &os; slice-ot slice módban. A többi partíció tetszõlegesen felhasználható. A sysinstall címkeszerkesztõje az e betûvel szereti megjelölni a sem nem rendszerindító, sem nem lapozó partíciókat. A címkeszerkesztõben egyetlen állományrendszert a C lenyomásával lehet készíteni. Amikor erre válaszul megkérdezi a típusát (FS (állományrendszer) vagy swap (lapozóterület) legyen), akkor válasszuk az FS beállítást és adjuk meg a csatlakozási pontját (például /mnt). Amikor a lemezt telepítés után (post-install) adjuk hozzá, akkor a sysinstall valójában nem hoz létre hozzá bejegyzéseket az /etc/fstab állományban, ezért a csatlakozási pont megadása nem is feltétlenül fontos. Most már készen állunk arra, hogy rögzítsük az új címkét a lemezre és létrehozzunk vele egy állományrendszert. Ehhez nyomjuk le a W gombot. Ne foglalkozzunk vele, ha a sysinstall nem képes csatlakoztatni az új partíciót. Ha ezzel megvagyunk, akkor lépjünk ki a címkeszerkesztõbõl és a sysinstallból is. Befejezés Most már csak annyi teendõnk maradt, hogy felvegyük az /etc/fstab állományba az új lemezhez tartozó bejegyzést. Parancssoros eszközök használatával Slice módban Ezzel a beállítással a lemezünkre késõbb más operációs rendszereket is telepíthetünk, és nem okoz gondot a saját fdisk segédprogramjaik mûködésében. Az új lemezek telepítésénél ezt a módszer ajánlatos követni. A dedikált módot viszont csak abban az esetben használjuk, ha erre nyomós okunk van! &prompt.root; dd if=/dev/zero of=/dev/da1 bs=1k count=1 &prompt.root; fdisk -BI da1 # inicializáljuk az új lemezt &prompt.root; bsdlabel -B -w da1s1 auto # címkézzük meg &prompt.root; bsdlabel -e da1s1 # szerkeszzük át a frissen létrehozott címkét és vegyünk fel egy új partíciót &prompt.root; mkdir -p /1 &prompt.root; newfs /dev/da1s1e # ismételjük meg minden létrehozott partícióhoz &prompt.root; mount /dev/da1s1e /1 # csatlakoztassuk a partíció(ka)t &prompt.root; vi /etc/fstab # vegyük fel a megfelelõ bejegyzés(eke)t az /etc/fstab állományba IDE-lemezek esetén azad eszközt a da eszközzel helyettesítsük. Dedikált módban OS/2 Amennyiben az új meghajtót nem akarjuk megosztani egyetlen más operációs rendszerrel sem, használhatjuk a dedicated (dedikált) módot. Ne felejtsük el azonban, hogy ez képes összezavarni a Microsoft operációs rendszereit, habár ebbõl semmilyen kárunk nem fog származni. Az IBM &os2; operációs rendszere azonban kisajátít minden olyan partíciót, amelyet nem tud olvasni. &prompt.root; dd if=/dev/zero of=/dev/da1 bs=1k count=1 &prompt.root; bsdlabel -Bw da1 auto &prompt.root; bsdlabel -e da1 # létrehozzuk az `e' partíciót &prompt.root; newfs /dev/da1e &prompt.root; mkdir -p /1 &prompt.root; vi /etc/fstab # felvesszük a /dev/da1e partíciót &prompt.root; mount /1 Egy másik megoldás: &prompt.root; dd if=/dev/zero of=/dev/da1 count=2 &prompt.root; bsdlabel /dev/da1 | bsdlabel -BR da1 /dev/stdin &prompt.root; newfs /dev/da1e &prompt.root; mkdir -p /1 &prompt.root; vi /etc/fstab # felvesszük a /dev/da1e partíciót &prompt.root; mount /1 RAID Szoftveres RAID Christopher Shumway Eredetileg készítette: Jim Brown Ellenõrizte: RAIDszoftveres RAIDCCD Összefûzött lemezek beállítása A nagyobb méretû háttértárolók kiválasztásánál a legfontosabb tényezõk a sebesség, megbízhatóság és a költség. Nagyon ritkán lehet csak ezt a hármat egyensúlyba hozni: általában a gyors és megbízható tárolóeszközök sok pénzbe kerülnek, valamint a költségek megtakarításához vagy a sebességet vagy pedig a megbízhatóságot kell feláldoznunk. A továbbiakban egy olyan rendszert mutatunk be, ahol a elsõsorban a költségek, majd csak ezután a sebesség és megbízhatóság kerültek elõtérben. A rendszer adatátviteli sebességét a hálózat korlátozza. Habár emellett a megbízhatóság is nagyon fontos, a tárgyalt összefûzött meghajtó (Concenated Disk, CCD) csak adatokat szolgáltat és a teljes tartalma bármikor visszaállítható, mivel rendelkezésre áll CD-n. A feladat elvégzésére alkalmas háttértároló kiválasztásában elsõként a saját elvárásainkat kell tudnunk megfogalmazni. Ha nekünk jobban számít az árnál a sebesség vagy a megbízhatóság, akkor a mostaniaktól némileg eltérõ konfigurációt kell majd építenünk. A hardver telepítése A rendszert tartalmazó IDE-lemez mellett három darab, egyenként 30 GB-os 5400-as percenkénti fordulatszámú Western Digital gyártmányú merevlemez alkotja majd a létrehozni kívánt, kb. 90 GB összméretû összefûzött lemezt. Ideális esetben minden IDE-lemez saját külön vezérlõn és kábelen van, de a költségek csökkentése miatt nem használtunk további IDE-vezérlõket. Ehelyett inkább jumperekkel úgy állítottuk be a lemezeket, hogy minden vezérlõre egy mester (master) és egy szolga (slave) módú merevlemez kapcsolódjon. A beszerelés után beállítottuk a rendszer BIOS-át, hogy automatikusan felismerje a csatlakoztatott lemezeket. De ami még fontosabb, hogy a &os; is észlelte ezeket az indítás során: ad0: 19574MB <WDC WD205BA> [39770/16/63] at ata0-master UDMA33 ad1: 29333MB <WDC WD307AA> [59598/16/63] at ata0-slave UDMA33 ad2: 29333MB <WDC WD307AA> [59598/16/63] at ata1-master UDMA33 ad3: 29333MB <WDC WD307AA> [59598/16/63] at ata1-slave UDMA33 Ha a &os; nem látná az összes lemezt, akkor ellenõrizzük a jumperek helyes beállítását. Napjainkban a legtöbb IDE-meghajtón találunk egy Cable Select jumpert is. Ezzel nem a mester/szolga módot állítjuk be! A megfelelõ jumper beazonosításához olvassuk el a meghajtóhoz tartozó dokumentációt. A következõ lépésben azt vesszük nagyító alá, hogyan lehet ezeket az állományrendszer részévé tenni. Ezzel kapcsolatban a &man.vinum.8; () és a &man.ccd.4; elolvasása ajánlatos. Erre a célra itt most a &man.ccd.4; használatát választottuk. A CCD beállítása A &man.ccd.4; meghajtó segítségével több ugyanolyan lemezt tudunk összefûzni egyetlen logikai állományrendszerré. A &man.ccd.4; használatához arra is szükségünk van, hogy a &man.ccd.4; támogatása jelen legyen a rendszermagban. A következõ sor tegyük bele a rendszermag konfigurációs állományába, fordítsuk újra és telepítsük a rendszermagot: device ccd A &man.ccd.4; támogatása modulként is betölthetõ. A &man.ccd.4; beállításához elõször a &man.bsdlabel.8; programmal meg fel kell címkéznünk a lemezeket: bsdlabel -w ad1 auto bsdlabel -w ad2 auto bsdlabel -w ad3 auto Így létrejön egy-egy BSD típusú címke a ad1c, ad2c és ad3c eszközökre, amely így lefedi a lemez egész területét. Most pedig változtassuk meg a lemezcímke típusát. Ehhez használjuk ismét a &man.bsdlabel.8; programot: bsdlabel -e ad1 bsdlabel -e ad2 bsdlabel -e ad3 Az EDITOR környezeti változóban megadott szövegszerkesztõvel (ez általában a &man.vi.1;) megnyílik minden egyes lemezhez a jelenlegi lemezcímke. Egy módosítatlan lemezcímke valahogy így néz ki: 8 partitions: # size offset fstype [fsize bsize bps/cpg] c: 60074784 0 unused 0 0 0 # (Cyl. 0 - 59597) A &man.ccd.4; számára hozzunk létre egy új e partíciót. Ezt lényegében a c partíció lemásolásával keletkezik, de nála az (az állományrendszer típusa) oszlopban mindenképpen 4.2BSD szerepeljen! A lemezcímke most már valahogy így fog kinézni: 8 partitions: # size offset fstype [fsize bsize bps/cpg] c: 60074784 0 unused 0 0 0 # (Cyl. 0 - 59597) e: 60074784 0 4.2BSD 0 0 0 # (Cyl. 0 - 59597) Az állományrendszer kiépítése Most, miután felcímkéztük az összes lemezünket, lássunk neki a &man.ccd.4; kiépítésének. Ezt a &man.ccdconfig.8; meghívásával és az alábbihoz hasonló paraméterek átadásával tehetjük meg: ccdconfig ccd0 32 0 /dev/ad1e /dev/ad2e /dev/ad3e A paraméterek rövid leírása és használata: Az elsõ paraméter a létrehozandó eszköz, ami jelen esetünkben a /dev/ccd0c. A /dev/ részt nem kötelezõ megadni. A kihagyás nagysága az állományrendszerben. A kihagyás határozza meg a lemezblokkban alkalmazott csíkozás (striping) vastagságát, ami általában 512 byte. Ennek megfelelõen a 32-es kihagyás 16 384 byte-os csíkokat ad meg. A &man.ccdconfig.8; beállításai. Ha engedélyezni akarjuk a lemezek tükrözését, akkor itt megadhatjuk. Mivel ez a konfiguráció most nem nyújt tükrözést a &man.ccd.4; számára, ezért állítsuk nullára (0). A &man.ccdconfig.8; parancsnak utolsóként azokat az eszközöket kell felsorolni, amelyeket tömbbe akarunk fûzni. Minden eszközt teljes elérési úttal adjuk meg. A &man.ccdconfig.8; futtatása után a &man.ccd.4; beállítódik. Most már állományrendszert is rakhatunk rá. A &man.newfs.8; man oldalról szedjük össze a szükséges paraméterezést, vagy egyszerûen csak gépeljünk be ennyit: newfs /dev/ccd0c Az egész önmûködõvé tétele A &man.ccd.4; eszközt általában minden egyes indítás után használni akarjuk. Ennek eléréséhez elõször ezt be kell állítanunk. Az alábbi parancs kiadásával írassuk be a jelenlegi beállítasainkat tükrözõ /etc/ccd.conf állományt: ccdconfig -g > /etc/ccd.conf Az újraindítás során az /etc/rc parancs futtatja le a ccdconfig -C parancsot, ha az /etc/ccd.conf állomány létezik. Ez automatikusan beállítja a &man.ccd.4; eszközöket, így ilyenkor tudjuk csatlakoztatni is ezeket. Ha egyfelhasználós módban indítjuk a rendszert, mielõtt még a &man.mount.8; paranccsal csatlakoztatni tudnánk a &man.ccd.4; eszközt, a tömb beállításához meg kell hívnunk a következõ parancsot: ccdconfig -C Ha a rendszerindításkor automatikusan csatlakoztatni akarjuk a &man.ccd.4; eszközt, akkor az /etc/fstab állományba helyezzünk el egy hozzátartozó bejegyzést: /dev/ccd0c /media ufs rw 2 2 A Vinum kötetkezelõ RAID szoftveres RAID Vinum A Vinum kötetkezelõ egy blokkos eszközmeghajtó, ami virtuális lemezes meghajtókat valósít meg. Elkülöníti a lemezes hardvereszközöket a blokkos eszközmeghajtók felületétõl és a kettõ között úgy képezi le az adatokat, hogy a hagyományos lemezes tárolással szemben megnövekedett rugalmasságot, teljesítményt és megbízhatóságot kapunk. A &man.vinum.8; ismeri a RAID-0, RAID-1 és RAID-5 modelleket egyaránt, melyeket önmagukban és együttesen kombinálva is használhatunk. A bõvebben ismerteti a &man.vinum.8; rendszerét. Hardveres RAID RAID hardveres A &os; rengeteg különbözõ típusú hardveres RAID-vezérlõt ismer. Ezek az eszközök a &os; külön erre a célra szánt támogatása nélkül képesek vezérelni a RAID-alrendszert. A rajta levõ BIOS segítségével a kártya a legtöbb lemezmûveletet egyedül kezeli. A következõkben egy Promise IDE RAID vezérlõt alkalmazó rendszert fogunk beállítani. Miután telepítettük a kártyát és indítjuk a rendszert, bekéri a szükséges információkat. Kövessük az utasításokat és lépjünk be a kártya beállító képernyõjére. Itt tudjuk kombinálni az összes csatlakoztatott meghajtónkat. Amikor ezzel a végeztünk, a lemezek egyetlen lemezként fognak a &os; számára viselkedni. A többi RAID-szint is ehhez hasonlóan állítható be. Az ATA RAID-1 tömbök újraszervezése A &os; lehetõséget a tömbben levõ meghibásodott eszközök menet közben elvégezhetõ cseréjére. Ehhez arra van szükségünk, hogy még újraindítás elõtt elcsípjük a hibát. Hiba esetén valami hasonlót fogunk látni a /var/log/messages állományban vagy a &man.dmesg.8; kimenetében: ad6 on monster1 suffered a hard error. ad6: READ command timeout tag=0 serv=0 - resetting ad6: trying fallback to PIO mode ata3: resetting devices .. done ad6: hard error reading fsbn 1116119 of 0-7 (ad6 bn 1116119; cn 1107 tn 4 sn 11)\\ status=59 error=40 ar0: WARNING - mirror lost További információkat az &man.atacontrol.8; programtól szerezhetünk: &prompt.root; atacontrol list ATA channel 0: Master: no device present Slave: acd0 <HL-DT-ST CD-ROM GCR-8520B/1.00> ATA/ATAPI rev 0 ATA channel 1: Master: no device present Slave: no device present ATA channel 2: Master: ad4 <MAXTOR 6L080J4/A93.0500> ATA/ATAPI rev 5 Slave: no device present ATA channel 3: Master: ad6 <MAXTOR 6L080J4/A93.0500> ATA/ATAPI rev 5 Slave: no device present &prompt.root; atacontrol status ar0 ar0: ATA RAID1 subdisks: ad4 ad6 status: DEGRADED A lemez biztonságos eltávolításához elõször válasszuk le (detach) a meghibásodott lemezhez tartozó csatornát: &prompt.root; atacontrol detach ata3 Cseréljük ki a lemezt. Csatlakoztassuk újra (attach) az ATA csatornát: &prompt.root; atacontrol attach ata3 Master: ad6 <MAXTOR 6L080J4/A93.0500> ATA/ATAPI rev 5 Slave: no device present Tartalékként (spare) adjuk hozzá az új lemezt a tömbhöz: &prompt.root; atacontrol addspare ar0 ad6 Szervezzük újra (rebuild) a tömböt: &prompt.root; atacontrol rebuild ar0 A folyamat elõrehaladását a következõ parancs begépelésével tudjuk figyelni: &prompt.root; dmesg | tail -10 [a kimenet többi része] ad6: removed from configuration ad6: deleted from ar0 disk1 ad6: inserted into ar0 disk1 as spare &prompt.root; atacontrol status ar0 ar0: ATA RAID1 subdisks: ad4 ad6 status: REBUILDING 0% completed Várjunk a mûvelet befejezõdéséig. Marc Fonvieille Írta: USB tárolóeszközök USB lemezek Manapság már számos külsõ tárolóeszköz az USB (Universal Serial Bus) közvetítésével csatlakozik a számítógéphez: merevlemezek, pen drive-ok, CD-írók stb. A &os; ezeket az eszközöket is ismeri. Beállítás A USB tárolóeszközöket kezelõ meghajtó, az &man.umass.4; felelõs az USB alapú tárolóeszközök támogatásáért. Ha a GENERIC rendszermagot használjuk, akkor semmit sem kell változtatnunk. Ha saját rendszermagunk van, akkor gondoskodjunk róla, hogy a következõ sorokat beraktuk a rendszermag beállításait tartalmazó állományba: device scbus device da device pass device uhci device ehci device usb device umass Az &man.umass.4; meghajtó a SCSI alrendszeren keresztül éri el az USB tárolóeszközöket, tehát az USB eszközeinket a rendszer SCSI eszközként látja. Az alaplapon található USB chipkészlet típusától függõen vagy csak a device uhci, vagy USB 1.X esetén pedig a device ohci bejegyzésre lesz szükségünk. De abból sem származik kárunk, ha mind a kettõt meghagyjuk. Az USB 2.0 szabványú vezérlõket a &man.ehci.4; meghajtó (device ehci) támogatja. Ha módosítani kellett a konfigurációs állományt, akkor ne felejtsük el újrafordítani és telepíteni sem a rendszermagot. Ha az USB eszközünk egy CD- vagy DVD-író, akkor a következõ sorral a SCSI CD-meghajtók meghajtóját, a &man.cd.4; eszközt kell beépítenünk a rendszermagba: device cd Mivel az író is SCSI eszközként látszik, ezért az &man.atapicam.4; nem szerepelhet a rendszermag beállításai között. A beállítások kipróbálása A beállításaink készen állnak a kipróbálásra: csatlakoztassuk a számítógéphez az USB eszközünket és a rendszerüzeneteket tároló pufferben (&man.dmesg.8;) hamarosan meg is jelenik a hozzátartozó meghajtó: umass0: USB Solid state disk, rev 1.10/1.00, addr 2 GEOM: create disk da0 dp=0xc2d74850 da0 at umass-sim0 bus 0 target 0 lun 0 da0: <Generic Traveling Disk 1.11> Removable Direct Access SCSI-2 device da0: 1.000MB/s transfers da0: 126MB (258048 512 byte sectors: 64H 32S/T 126C) Természetesen a gyártóra, márkára, az eszköz leírójára (da0) és egyebekre vonatkozó részletek eltérhetnek. Mivel az USB eszköz SCSI eszközként látszik, ezért a camcontrol parancs használható a rendszerhez csatlakoztatott USB tárolóeszközök listázásához: &prompt.root; camcontrol devlist <Generic Traveling Disk 1.11> at scbus0 target 0 lun 0 (da0,pass0) Ha a meghajtón állományrendszer is található, akkor képesek vagyunk csatlakoztatni. A elolvasása segíthet az USB meghajtón partíciókat kialakítani és formázni, amennyiben szükséges. Ha az eszközt normál felhasználókkal is csatlakoztathatóvá akarjuk tenni, akkor további lépések megtételére is szükségünk lesz. Elõször is a felhasználóknak valahogy el kell tudniuk érniük az USB tárolóeszköz csatlakoztatásakor keletkezõ eszközöket. Ezt úgy tudjuk megoldani, ha az érintett felhasználókat felvesszük az operator csoportba. Ebben a &man.pw.8; lehet a segítségünkre. Másodsorban amikor ezek az eszközök létrejönnek, az operator csoportnak tudniuk kell ezeket olvasniuk és írniuk. Ezt úgy tudjuk megvalósítani, ha felvesszük a következõ sorokat az /etc/devfs.rules állományba: [localrules=5] add path 'da*' mode 0660 group operator Ha viszont vannak SCSI lemezeink is rendszerben, akkor a helyzet egy kicsit megváltozik. Tehát például a rendszerben már eleve vannak da0, da1 és da2 néven lemezek, akkor a második sort ennek megfelelõen változtassuk meg: add path 'da[3-9]*' mode 0660 group operator Ezzel kizárunk minden, korábban már létezõ lemezt az operator csoportból. Emellett még az /etc/rc.conf állományban engedélyeznünk kell a saját &man.devfs.rules.5; szabályrendszerünket is: devfs_system_ruleset="usb_rules" Ezt követõen be kell állítanunk a rendszermagban, hogy a hagyományos felhasználók képesek legyenek állományrendszereket csatlakoztatni. Ezt a legkönnyebb úgy tudjuk megtenni, ha az /etc/sysctl.conf állományba felvesszük a következõ sort: vfs.usermount=1 Azonban ne felejtsük el, hogy ez csak a rendszer következõ indításától él. De a &man.sysctl.8; parancs használatával is beállíthatjuk ezt az értéket. Az utolsó lépésben hozzunk létre egy könyvtárat az állományrendszer csatlakoztatásához. Ezt a könyvtárat az a felhasználó fogja birtokolni, aki az állományrendszert csatlakoztatnia akarja. Ez például root felhasználóként úgy tudjuk megtenni, ha a felhasználónak létrehozunk egy könyvtárat /mnt/felhasználó néven (ahol a felhasználó nevet cseréljük a tényleges felhasználó nevére, a csoport nevet pedig a felhasználóhoz tartozó elsõdleges csoport nevére): &prompt.root; mkdir /mnt/felhasználó &prompt.root; chown felhasználó:csoport /mnt/felhasználó Most tegyük fel, hogy csatlakoztatnuk egy USB pen drive-ot és ennek megfelelõen megjelenik a /dev/da0s1 eszköz. Mivel az ilyen eszközökre általában gyárilag FAT állományrendszert tesznek, ezért így kell ezeket csatlakoztatni a &man.mount.8; paranccsal: &prompt.user; mount -t msdosfs -o -m=644,-M=755 /dev/da0s1 /mnt/felhasználó Ha leválasztjuk az eszközt (miután kiadtuk a &man.umount.8; parancsot), akkor a rendszerüzenetek között valami ilyesmit fogunk látni: umass0: at uhub0 port 1 (addr 2) disconnected (da0:umass-sim0:0:0:0): lost device (da0:umass-sim0:0:0:0): removing device entry GEOM: destroy disk da0 dp=0xc2d74850 umass0: detached A témáról bõvebben A Lemezek hozzáadása és az Állományrendszerek csatlakoztatása és leválasztása címû szakaszok elolvasása mellett a következõ man oldalakat is ajánljuk: &man.umass.4;, &man.camcontrol.8; és &man.usbconfig.8; &os; 8.X esetében, vagy &man.usbdevs.8; a &os; korábbi változatainál. Mike Meyer Írta: Lézeres tárolóeszközök (CD-k) létrehozása és használata CD-k létrehozása Bevezetés A CD-k számos lehetõségünkben eltérnek a hagyományos lemezektõl. Kezdetben a felhasználók nem is voltak képesek írni ezeket. Olyannak tervezték, hogy a fejek sávok közti mozgásából fakadó késleltetés nélkül lehessen folyamatosan olvasni. A szállítása a maga idejében sokkal könnyebb volt minden vele egyforma méretû eszköznél. A CD-ken is találhatunk sávokat, azonban ez csak a folyamatosan olvasható adat egy szakaszát jelenti, nem pedig a lemez fizikai tulajdonságát. Ha &os;-n akarunk CD-t készíteni, akkor ehhez elõször össze kell állítanunk a CD egyes sávjaira kerülõ adatokat és ezután rögzíteni ezeket a sávokat a CD-n. ISO 9660 állományrendszerek ISO 9660 Az ISO 9660 állományrendszert úgy tervezték, hogy megbirkózzon ezekkel az eltérésekkel. Sajnos ezzel együtt kõbe vésték az állományrendszerek akkoriban érvényes korlátozásait is. Szerencsére lehetõséget ad bõvítésre, ezáltal a helyesen megírt CD-k képesek úgy átlépni ezeket a határokat, hogy közben az általuk alkalmazott kiterjesztéseket nem ismerõ rendszerekkel is együtt tudnak mûködni. sysutils/cdrtools A sysutils/cdrtools port tartalmaz egy &man.mkisofs.8; nevû programot, amellyel létre tudunk hozni ISO 9660 típusú állományrendszert tartalmazó adatállományt. Többféle kiterjesztést is ismer, amit majd a lentebb ismertett opciókkal érhetünk el. CD-író ATAPI A CD írásához használt konkrét segédeszköz attól függ, hogy ATAPI vagy esetleg másmilyen írónk van. Az ATAPI CD-írók az alaprendszer részeként elérhetõ burncd programon keresztül használhatóak. A SCSI és USB CD-írók esetén pedig a sysutils/cdrtools portban megtalálható cdrecord programot használhatjuk. Az ATAPI/CAM modul segítségével a cdrecord és más SCSI-írókra készült programokat is tudunk használni ATAPI hardvereken. Ha a CD-író szoftverünket grafikus felhasználói felületen keresztül szeretnénk használni, akkor az X-CD-Roast vagy a K3b alkalmazásokat érdemes szemügyre vennünk. Ezek az eszközök elérhetõek csomagként vagy a sysutils/xcdroast és sysutils/k3b portokból. ATAPI hardver esetén az X-CD-Roast és a K3b alkalmazások használatához szükségünk lesz az ATAPI/CAM modulra. mkisofs A sysutils/cdrtools port részeként elérhetõ &man.mkisofs.8; program képes a &unix; típusú állományrendszer könyvtárszerkezete alapján egy ISO 9660 típusú állományrendszert tartalmazó image-et készíteni. Legegyszerûbb módon így használhatjuk: &prompt.root; mkisofs -o image.iso /az/elérési/út állományrendszerek ISO 9660 Ezzel a paranccsal egy olyan image.iso nevû állományt hozunk létre, amely /az/elérési/út által megadott helyen található könyvtárszerkezetet mintázza ISO 9660 állományrendszer formájában. A folyamat során minden olyan állományt leképez szabványos ISO 9660 állományrendszerbeli névre, amely megfelel a szabvány elvárásainak, és kihagy minden olyan állományt, amely nem jellemzõ az ISO állományrendszerekre. állományrendszerek HFS állományrendszerek Joliet Számos opció lehet segítségünkre az ilyenkor felbukkanó akadályok leküzdésében. Ezek közül különösen fontos az , amely a &unix; rendszerek számára megszokott Rock Ridge kiterjesztéseket, valamint a , amely a Microsoft rendszerekben használt Joliet kiterjesztéseit, és végül a , amely a &macos; alatt létrehozott HFS állományrendszerek kiterjesztéseit engedélyezi. A kizárólag csak &os; rendszereken használt CD-k esetében a megadásával kapcsolhatjuk ki az állománynevek mindenféle korlátozását. Az beállítás használatával olyan állományrendszer képét hozzuk létre, amely teljesen megegyezik a parancsban megadott könyvtárból induló fa tartalmával, habár több módon is sérti az ISO 9660 szabvány elõírásait. CD-k rendszerindításhoz Az utolsó általános jelleggel használható beállítás a . Ezzel lehet megadni az El Torito szabványnak megfelelõ rendszerindító CD készítéséhez szükséges rendszerindító image elérését. Ennél a beállításnál tehát meg kell adni a rendszerindításhoz használt lemez image-ét, amely a CD tartalmát magában foglaló könyvtárszerkezetben található valahol. A &man.mkisofs.8; alapértelmezés szerint egy ún. floppy emulációs módban hozza létre az ISO image-et, ezért a rendszerindításhoz használatos lemez image-ének pontosan 1200, 1440 vagy 2880 KB méretûnek kell lennie. Egyes rendszerbetöltõk, mint amilyen például a &os; terjesztéséhez használt lemezeken található, nem használják ezt az emulációt. Ilyen helyzetekben a kapcsolót kell megadni. Tehát ha a /tmp/sajátboot könyvtárban van egy indítható &os; rendszerünk, amelyben a /tmp/sajátboot/boot/cdboot a rendszerindító lemez image-e, akkor egy /tmp/indítható.iso nevû ISO 9660 formátumú állományrendszert tartalmazó image-et például így tudunk elkészíteni: &prompt.root; mkisofs -R -no-emul-boot -b boot/cdboot -o /tmp/indítható.iso /tmp/sajátboot Miután ezt megtettük, és a rendszermagunkban benne van az md eszköz támogatása, csatlakoztathatjuk is az állományrendszert: &prompt.root; mdconfig -a -t vnode -f /tmp/indítható.iso -u 0 &prompt.root; mount -t cd9660 /dev/md0 /mnt Ezután már össze tudjuk vetni az /mnt és /tmp/sajátboot könyvtárak egyezõségét. A &man.mkisofs.8; viselkedését több más opcióval tudjuk finomhangolni, mint például az ISO 9660 kiosztás módosítása vagy a Joliet és HFS lemezek készítése. A &man.mkisofs.8; man oldalon mindezekrõl bõvebben olvashatunk. burncd CD-k írása Ha ATAPI CD-írónk van, akkor a burncd paranccsal írhatjuk az ISO image-et a lemezre. A burncd az alaprendszer része, és /usr/sbin/burncd néven érhetõ el. A használata igen egyszerû, csupán pár paramétere van: &prompt.root; burncd -f eszköz data image.iso fixate Ezzel a paranccsal rámásoljuk az image.iso állományt az eszköz eszközre. Az alapértelmezett eszköz a /dev/acd0. A &man.burncd.8; man oldalán találjuk meg az írási sebességgel, a CD írás utáni kiadásával és az audio lemezek írásával kapcsolatos beállításokat. cdrecord Ha nincs ATAPI CD-írónk, akkor az íráshoz a cdrecord parancsot kell használnunk. A cdrecord nem az alaprendszer része: vagy a sysutils/cdrtools portból vagy a neki megfelelõ csomagból kell telepítenünk. Az alaprendszerben végbemenõ változások miatt a program bináris változatai hibázhatnak, aminek következtében csak poháralátéteket fogunk tudni gyártani. Ezért a rendszerrel együtt érdemes frissíteni ezt a portot is. Vagy ha a -STABLE verziót használjuk, akkor mindig érdemes a port elérhetõ legújabb verziójára frissíteni. Miközben a cdrecord számos paraméterrel rendelkezik, az alapvetõ használata mégis egyszerûbb a burncd parancsénál. Egy ISO 9660 formátumú image-et ugyanis a következõ módon tudunk felírni lemezre: &prompt.root; cdrecord dev=eszköz image.iso A cdrecord használatának trükkös része a megfelelõ eszköz megtalálása, tehát a beállítás helyes megadása. Ehhez használjuk a cdrecord paraméterét, amely az alábbihoz hasonló eredményt fog produkálni: CD-k írása &prompt.root; cdrecord -scanbus Cdrecord-Clone 2.01 (i386-unknown-freebsd7.0) Copyright (C) 1995-2004 Jörg Schilling Using libscg version 'schily-0.1' scsibus0: 0,0,0 0) 'SEAGATE ' 'ST39236LW ' '0004' Disk 0,1,0 1) 'SEAGATE ' 'ST39173W ' '5958' Disk 0,2,0 2) * 0,3,0 3) 'iomega ' 'jaz 1GB ' 'J.86' Removable Disk 0,4,0 4) 'NEC ' 'CD-ROM DRIVE:466' '1.26' Removable CD-ROM 0,5,0 5) * 0,6,0 6) * 0,7,0 7) * scsibus1: 1,0,0 100) * 1,1,0 101) * 1,2,0 102) * 1,3,0 103) * 1,4,0 104) * 1,5,0 105) 'YAMAHA ' 'CRW4260 ' '1.0q' Removable CD-ROM 1,6,0 106) 'ARTEC ' 'AM12S ' '1.06' Scanner 1,7,0 107) * Itt felsorolásra kerülnek a beállítás értékeként felhasználható eszközök. Keressük meg köztük a CD írónkat és a értékének a három vesszõvel elválasztott számot adjuk meg. Ebben az esetben a CD-író eszköz most az 1,5,0 lesz, tehát itt a helyes paraméterezés . Ezt az értékét könnyebben is meg lehet adni. Ennek részleteirõl a &man.cdrecord.1; man oldalán olvashatunk. Abban az esetben is érdemes fellapoznunk, ha az audio sávok írásáról, az írási sebesség korlátozásáról vagy más hasonló dolgokról akarunk olvasni. Audio CD-k másolása Audio CD-t úgy tudunk másolni, ha elõször állományok sorozatába mentjük a lemez tartalmát, majd ezeket az állományokat egy üres CD-re írjuk. Ennek konkrét folyamata azonban némileg eltér az ATAPI- és SCSI-meghajtók használata során. SCSI-meghajtók esetén A cdda2wav programmal mentsük le a lemez tartalmát. &prompt.user; cdda2wav -v255 -D2,0 -B -Owav A cdrecord paranccsal írjuk fel a .wav kiterjesztésû állományokat. &prompt.user; cdrecord -v dev=2,0 -dao -useinfo *.wav Gondoskodjunk róla, hogy a 2,0 értéket a nak megfelelõen helyesen állítottuk be. ATAPI-meghajtók esetén Az ATAPI CD meghajtója az egyes sávokat /dev/acddtnn néven teszi elérhetõvé, ahol a d a meghajtó sorszáma, a nn a sáv két számjeggyel kiírt sorszáma, amelyet szükség szerint balról nullával egészítenek ki. Így tehát az elsõ meghajtó elsõ sávja a /dev/acd0t01, a második a /dev/acd0t02, a harmadik a /dev/acd0t03 és így tovább. Ellenõrizzük, hogy ezek az eszközök jelen vannak a /dev könyvtárban. Amennyiben hiányoznának, kényszerítsük ki a lemez újbóli beolvasását: &prompt.root; dd if=/dev/acd0 of=/dev/null count=1 Szedjük le az egyes sávokat a &man.dd.1; használatával. A parancs kiadásakor meg kell adnunk egy blokkméretet is: &prompt.root; dd if=/dev/acd0t01 of=track1.cdr bs=2352 &prompt.root; dd if=/dev/acd0t02 of=track2.cdr bs=2352 ... A burncd használatával írjuk fel a lemezre az imént lementett állományokat. Meg kell adnunk, hogy ezek audio állományok, és hogy a burncd a munka befejeztével zárja le (fixate) a lemezt. &prompt.root; burncd -f /dev/acd0 audio track1.cdr track2.cdr ... fixate Adat CD-k másolása Az adatot tartalmazó CD-ket le tudjuk másolni egy olyan image-be, amely funkcionálisan megegyezik egy &man.mkisofs.8; által létrehozott image-dzsel és amivel le tudunk másolni bármilyen adat CD-t. Az itt megadott példa azt feltételezi, hogy a CD-meghajtónk neve acd0. Helyére a saját CD-meghajtónk nevét kell behelyettesíteni. &prompt.root; dd if=/dev/acd0 of=állomány.iso bs=2048 Most miután lementettük az image-et, írjuk fel CD-re a fentiek szerint. Adat CD-k használata Most, hogy már készítettünk egy szabványos adat CD-t, valószínûleg szeretnénk is valamilyen csatlakoztatni és elérni a rajta levõ adatokat. Alapértelmezés szerint a &man.mount.8; mindig azt feltételezi, hogy az állományrendszerek ufs típusúak. Ezért ha valami ilyesmivel próbálkozunk: &prompt.root; mount /dev/cd0 /mnt akkor egy Incorrect super block szövegû hibaüzenetet lesz a jutalmunk, és természetesen nem tudjuk csatlakoztatni a CD-t. Mivel a CD nem UFS állományrendszert tartalmaz, ezért az ilyen jellegû kísérleteink mind kudarcba fognak fulladni. Valahogy fel kell világosítanunk a &man.mount.8; parancsot arról, hogy itt most egy ISO9660 típusú állományrendszert akarunk csatlakoztatni, és akkor minden a helyére kerül. Ezt úgy tudjuk megtenni, ha a &man.mount.8; parancsnak megadjuk a paramétert. Például, ha a /dev/acd0 néven elérhetõ CD-meghajtóban levõ lemezt akarjuk a /mnt könyvtárba csatlakoztatni, akkor ezt kell begépelnünk: &prompt.root; mount -t cd9660 /dev/cd0 /mnt Vegyük észre, hogy az eszköz neve (ez ebben a példában most /dev/cd0) lehet más is attól függõen, hogy milyen csatolófelületet használ a CD-meghajtónk. Sõt, a valójában csak a &man.mount.cd9660.8; parancsot indítja el. Ennek tükrében tehát az elõbbi példát így rövidíthetjük le: &prompt.root; mount_cd9660 /dev/cd0 /mnt Ezen a módon bármilyen gyártmányú adat CD-t képesek vagyunk csatlakoztatni. Egyes ISO 9660 kiterjesztéseket használó lemezek azonban esetleg furcsán mûködhetnek. Például Joliet lemezek az összes állomány nevét kétbyte-os Unicode karakterben tárolják. A &os; rendszermagja ugyan nem beszéli a Unicode-ot, de a &os; CD9660 meghajtója képes menetközben átkonvertálni a Unicode karaktereket. Ha bizonyos nem angol karakterek kérdõjelekként jelennének meg, akkor a beállítás használatával még egy helyi kódlapot is meg kell adnunk. Ezzel kapcsolatban bõvebb tájékoztatásért forduljunk a &man.mount.cd9660.8; man oldalhoz. A beállítás segítségével csak akkor lesz képes a rendszermag elvégezni ezt az átalakítást, ha elõtte betöltjük a cd9660_iconv.ko modult. Ezt megtehetjük úgy, hogy ha felvesszük a következõ sort a loader.conf állományba: cd9660_iconv_load="YES" Indítsuk újra a számítógépünket, vagy közvetlenül töltsük be a modult a &man.kldload.8; használatával. Estenként elõfordulhat, hogy kapunk egy Device not configured hibaüzenetet a CD-k csatlakoztatásakor. Ez általában arra utal, hogy a CD-meghajtó nem érzékeli a berakott lemezt, vagy éppen a meghajtó nem látható a buszon. A CD-meghajtók esetében pár másodpercig eltarthat, amíg felismeri a berakott lemezt, ilyenkor mindig legyünk türelemmel. Néha a SCSI CD-meghajtó nem látható, mert nem volt elég ideje válaszolni busz újraindítása elõtt. Ha SCSI CD-meghajtónk van, akkor a következõ beállítást tegyük hozzá a rendszermagunk konfigurációjához és fordítsuk újra a rendszermagukat. options SCSI_DELAY=15000 Ezzel utasítjuk a SCSI buszunkat egy 15 másodperces várakozásra a rendszer indítása során, és így ezzel elég esélyt adunk arra, hogy a CD-meghajtó válaszolni tudjon a busz újraindítása elõtt. Nyers adat CD-k írása Írhatunk közvetlenül is állományokat a CD-re, ISO 9660 formátumú állományrendszer használata nélkül. Sokan így oldják meg a mentést. Ezt sokkal gyorsabban lebonyolítható egy szabványos CD esetében: &prompt.root; burncd -f /dev/acd1 -s 12 data archive.tar.gz fixate Az ezen a módon megírt CD-ket szintén nyers módon kell olvasnunk: &prompt.root; tar xzvf /dev/acd1 Az ilyen lemezeket nem tudjuk a normális CD-khez hasonlóan csatlakoztatni. Sõt, az ilyen CD-ket csak &os; alatt tudjuk olvasni. Ha csatlakoztathatóvá akarjuk tenni a lemezt, vagy más operációs rendszerek alól is szeretnénk olvasni, akkor erre a célra a fentebb bemutatott &man.mkisofs.8; parancsot kell használnunk. Marc Fonvieille Írta: CD-írók ATAPI/CAM meghajtó Az ATAPI/CAM meghajtó használata Ez a meghajtó lehetõvé teszi az ATAPI eszközök (CD-ROM, CD-RW, DVD meghajtók stb...) számára, hogy a SCSI alrendszeren keresztül legyenek elérhetõek, így esetünkben is használhatóvá válnak olyan alkalmazások, mint például sysutils/cdrdao vagy a &man.cdrecord.1;. A meghajtó használatához a következõ sort kell a /boot/loader.conf állományba illeszteni: atapicam_load="YES" Indítsuk újra a számítógépet. Amennyiben a rendszermagban az &man.atapicam.4; statikus támogatását szeretnénk használni, úgy a következõ sort kell a rendszermag konfigurációs állományába felvenni: device atapicam Továbbá a következõ sorokra lesz még szükségünk: device ata device scbus device cd device pass Ezeknek már eleve ott kell szerepelnie. Ezután fordítsuk újra és telepítsük a rendszermagot, majd indítsuk újra a számítógépet. A rendszer indulásakor az írónak ehhez hasonló módon kell megjelennie: acd0: CD-RW <MATSHITA CD-RW/DVD-ROM UJDA740> at ata1-master PIO4 cd0 at ata1 bus 0 target 0 lun 0 cd0: <MATSHITA CDRW/DVD UJDA740 1.00> Removable CD-ROM SCSI-0 device cd0: 16.000MB/s transfers cd0: Attempt to query device size failed: NOT READY, Medium not present - tray closed A meghajtó most már elérhetõ a /dev/cd0 eszközön keresztül, és például ennyi begépelésével csatlakoztatni tudunk róla egy CD-t a /mnt könyvtárba: &prompt.root; mount -t cd9660 /dev/cd0 /mnt root felhasználóként a következõ paranccsal tudjuk lekérdezi az író SCSI címét: &prompt.root; camcontrol devlist <MATSHITA CDRW/DVD UJDA740 1.00> at scbus1 target 0 lun 0 (pass0,cd0) Eszerint a 1,0,0 lesz az eszköz SCSI címe, amelyet a &man.cdrecord.1; és más SCSI alkalmazások esetén adunk meg. Az ATAPI/CAM és SCSI rendszerek tekintetében olvassuk el az &man.atapicam.4; és &man.cam.4; man oldalakat. Marc Fonvieille Írta: Andy Polyakov Segítséget nyújtott benne: Lézeres tárolóeszközök (DVD-k) létrehozása és használata DVD írása Bevezetés A DVD a CD-hez képest a lézeres tárolóeszközök technológiájának újabb generációját képviseli. A DVD bármelyik CD-nél több adatot képes tárolni és napjaink ez a videók kiadásának szabványa. Öt fizikailag írható formátummal határozhatjuk meg az írható DVD fogalmát: DVD-R: Ez volt az elsõ elérhetõ írható DVD formátum. A DVD-R szabványát a DVD Fórum fektette le. Ez a formátum csak egyszer írható. DVD-RW: Ez a DVD-R szabvány újraírható változata. A DVD-RW körülbelül 1000 alkalommal írható újra. DVD-RAM: Ez is a DVD Fórum által támogatott újraírható formátum. A DVD-RAM cserélhetõ merevlemeznek látzsik. Azonban ez típusú adathordozó nem kompatibilis legtöbb DVD-ROM hajtóval és DVD-Video lejátszóval. Csupán csak néhány DVD-író ismeri a DVD-RAM formátumot. A DVD-RAM használatáról a ban találunk bõvebben információkat. DVD+RW: Ezt az újraírható formátumot a DVD+RW szövetség alkotta meg. A DVD+RW lemezek nagyjából 1000 alkalommal írhatóak újra. DVD+R: Ez a formátum a DVD+RW formátum egyszer írható változata. Az egyrétegû írható DVD-k összesen 4 700 000 000 byte-ot képesek rögzíteni, ami 4,38 GB vagy 4 485 MB (1 kilobyte itt 1024 byte). Meg kell különböztetnünk fizikai tárolóeszközt és az alkalmazást. Például a DVD-Video állományok olyan jellegû elrendezését írja elõ, ami bármelyik írható fizikai DVD eszközön megjelenhet: DVD-R, DVD+R, DVD-RW stb. Mielõtt kiválasztanánk az eszköz típusát, biztosnak kell lennünk benne, hogy az író és a DVD-Video lejátszó (ez lehet egy önálló lejátszó vagy egy számítógép DVD-ROM meghajtója) kompatibilis a szóbanforgó lemezzel. Beállítás A &man.growisofs.1; programot fogjuk a DVD rögzítésére használni. Ez a program a dvd+rw-tools segédprogramok (sysutils/dvd+rw-tools) gyûjteményének része. A dvd+rw-tools az összes DVD médium típusát ismeri. Ezek a segédprogramok a SCSI alrendszeren keresztül érik az eszközöket, ezért a használhatukhoz a rendszermagban szükségünk lesz az ATAPI/CAM támogatásra. Ha az írónk USB felületen csatlakozik, akkor mindez szükségtelen, és ehelyett a t kell elolvasnunk az USB eszközök beállításához. Engedélyeznünk kell az ATAPI eszközök DMA hozzáférését is, amit a /boot/loader.conf állományban a következõ sor hozzáadásával tudunk megtenni: hw.ata.atapi_dma="1" A dvd+rw-tools használatának megkezdése elõtt a DVD-írónkkal kapcsolatban érdemes átolvasnunk a dvd+rw-tools hardverkompatibilitási jegyzeteit (angolul). Ha grafikus felületet szeretnénk használni, akkor érdemes egy pillanatást vetnünk a K3bre (sysutils/k3b), amely egy felhasználóbarát felületet ad a &man.growisofs.1; és sok más íróprogram felé. Adat DVD-k írása A &man.growisofs.1; a mkisofs parancs elõlapja, tehát az állományrendszer létrehozásához a &man.mkisofs.8; programot fogja meghívni és ezt írja fel a DVD-re. Ez azt jelenti, hogy az írási folyamat megkezdése elõtt nem kell semmilyen image-et létrehoznunk. A /az/elérési/út könyvtárból a következõ paranccsal tudjuk kiírni az adatokat DVD+R vagy DVD-R lemezre: &prompt.root; growisofs -dvd-compat -Z /dev/cd0 -J -R /az/elérési/út A beállítások a &man.mkisofs.8; programhoz kerülnek át az állományrendszer létrehozásakor (itt most egy ISO 9660 állományrendszert hozunk létre, Joliet és Rock Ridge kiterjesztésekkel), használatának részleteit lásd &man.mkisofs.8;. A beállítást a kezdõmenetek létrehozásakor használjuk: több menetben akarjuk írni a lemezt vagy sem. A DVD eszközt, amely itt most a /dev/cd0, a saját konfigurációnknak megfelelõen kell megadni. A paraméterrel lezárjuk a lemezt, így ezután további írás már nem lehetséges. Ezért cserébe jobb kompatibilitást kapunk a DVD-ROM meghajtókkal. Elõre legyártott image-dzsel is dolgozhatunk, tehát például, ha az image.iso állományt akarjuk kiírni, akkor ezt kell lefuttatnunk: &prompt.root; growisofs -dvd-compat -Z /dev/cd0=image.iso Az írási sebességet magától beállítja a lemez és meghajtó képességeinek megfelelõen. Az írási sebesség felülbírálásához használjuk a paramétert. A paraméterek lehetõségeirõl a &man.growisofs.1; man oldaláról tudhatunk meg többet. DVD DVD-Video DVD-Video írása A DVD-Video az állományok speciális szervezésére utal, amely az ISO 9660 és az mikró UDF (M-UDF) specifikációkon alapszik. A DVD-Video emellett egy adott adatszerkezeti hierarchiát is takar, ezért kell egy külön programmal, például a multimedia/dvdauthor segítségével összeállítani egy DVD-t. Ha már a birtokunkban van egy DVD-Video állományrendszer képe, akkor az eddigiek szerint egyszerûen csak írjuk fel egy lemezre, ahogy azt az elõzõ szakaszban is láthattuk. Ha összeállítottuk a DVD anyagát és például a /a/videó/elérési/útja könyvtárba raktuk, akkor a következõ paranccsal írathatjuk ki a DVD-Video formátumú lemezt: &prompt.root; growisofs -Z /dev/cd0 -dvd-video /a/videó/elérési/útja A paramétert kell átadni a &man.mkisofs.8; programnak, amelynek hatására létrehoz egy DVD-Video formátumú állományrendszert. Emellett a beállítás maga után vonja a &man.growisofs.1; beállítását is. DVD DVD+RW A DVD+RW használata Eltérõen a CD-RW-tõl, egy érintetlen DVD+RW-t az elsõ használat elõtt meg kell formázni. A &man.growisofs.1; program errõl az elsõ adandó alkalommal gondoskodik, és ez az ajánlott. Azonban a DVD+RW formázására használhatjuk a dvd+rw-format parancsot is: &prompt.root; dvd+rw-format /dev/cd0 Ezt a mûveletet csak egyszer kell elvégezni, hiszen ne feledjük, hogy csak a szûz DVD+RW lemezeket kell megformázni. Ezután a DVD+RW-t a korábbi szakaszoknak megfelelõen tudjuk írni. Ha a DVD+RW-re új adatot akarunk írni (egy teljesen új állományrendszert, nem pedig adatokat hozzáfûzni), akkor nem kell üressé tenni a lemezt, egyszerûen csak elegendõ felülírni az elõzõeket (egy új kezdõmenet létrehozásával) valahogy így: &prompt.root; growisofs -Z /dev/cd0 -J -R /az/új/adat/helye A DVD+RW formátum felajánlja annak lehetõségét is, hogy könnyedén hozzá lehessen fûzni adatokat az elõzõ íráshoz. A mûvelet során az új menetet összefûzi a meglévõvel, tehát ez nem egy többmenetes írás, hanem a &man.growisofs.1; megnöveli a lemezen található ISO 9660 állományrendszert. Például, ha egy korábban megírt DVD+RW lemezen levõ adatokhoz akarunk hozzáírni, akkor a következõ parancsot kell kiadnunk: &prompt.root; growisofs -M /dev/cd0 -J -R /az/új/adat/helye A &man.mkisofs.8; beállításainál a kezõmenetnél megadottakat érdemes ismét megadni. Ha kompatibilisek akarunk maradni a többi DVD-meghajtóval, akkor adjuk meg paramétert. Ez a DVD+RW esetében annyit jelent, hogy nem tudunk további adatokat hozzáfûzni. Ha valamilyen okból mégis üressé szeretnénk tenni a lemez, akkor ír járhatunk el: &prompt.root; growisofs -Z /dev/cd0=/dev/zero DVD DVD-RW A DVD-RW használata A DVD-RW két lemezformátumot fogad el: a inkrementális soros hozzáférést és a korlátozott felülírást. Alapértelmezés szerint a DVD-RW lemezek soros elérésûek. A még fel nem használt DVD-RW lemezek közvetlenül írhatóak külön formázás nélkül, habár a korábban már soros formátumban használt DVD-RW lemezeket egy új kezdõmenet létrehozása elõtt üressé kell tenni. Soros módban így kell letörölni egy DVD-RW lemezt: &prompt.root; dvd+rw-format -blank=full /dev/cd0 A teljes törlés () egy 1x média esetén körülbelül egy órát vesz igénybe. A beállítással egy gyorsított törlés zajlik le, amennyiben a DVD-RW lemezt Disk-At-Once (DAO) módban írjuk. A DVD-RW lemezeket az alábbi paranccsal tudjuk DAO módban írni: &prompt.root; growisofs -use-the-force-luke=dao -Z /dev/cd0=image.iso A beállítást nem kötelezõ megadni, mivel a &man.growisofs.1; igyekszik a lehetõ leggyorsabban törölni a lemezt és megkezdeni a DAO módú írást. A DVD-RW esetében valójában a korlátozott felülírást lenne érdemes használnunk, mivel ez a formátum sokkal rugalmasabb az alapértelmezés szerint felkínált inkrementális soros elérésnél. A soros DVD-RW lemezekre ugyanúgy tudunk adatokat rögzíteni, mint az összes többi formátum esetében: &prompt.root; growisofs -Z /dev/cd0 -J -R /az/adat/helye Ha az elõzõ íráshoz akarunk még hozzáfûzni adatokat, akkor ehhez a &man.growisofs.1; beállítását kell használnunk. Azonban ha a DVD-RW lemezhet inkrementális soros módban adunk hozzá adatot, akkor ezzel egy új menetet hozunk létre a lemezen és így egy többmenetes lemezt kapunk. A korlátozott felülírású DVD-RW formátum használata esetén nem kell mindegyik kezdõmenet elõtt törölni a lemezt, egyszerûen csak felül kell írni a beállítással, hasonlóan a DVD+RW esetéhez. A DVD+RW beállításához hasonlóan lehetõségünk van a lemezen található ISO 9660 formátumú állományrendszer növelésére. Ennek az eredménye egy egymenetes DVD. A következõ paranccsal tudjuk a DVD-RW lemezt korlátozott felülírású módba tenni: &prompt.root; dvd+rw-format /dev/cd0 Így tudunk visszaváltani a soros formátum használatára: &prompt.root; dvd+rw-format -blank=full /dev/cd0 Több menet használata Nagyon kevés DVD-ROM meghajtó ismeri a többmenetes DVD-ket, és legtöbbször is csak általában az elsõ menetet olvassák. A DVD+R, DVD-R és DVD-RW formátumok soros formátumban képesek több mentetet is befogadni, viszont a DVD+RW és DVD-RW korlátozott felülírású formátuma esetén nem létezik több menet. Az alábbi parancs egy újabb menetet ad hozzá egy megkezdett (le nem zárt) DVD+R, DVD-R vagy DVD-RW soros formátumú lemezhez: &prompt.root; growisofs -M /dev/cd0 -J -R /az/új/adat/helye Ha ezt a parancsot egy korlátozott felülírású DVD+RW vagy DVD-RW lemez esetén adjuk ki, akkor az új adatokat úgy fûzi hozzá, hogy egy új menetet összefésüli a meglévõvel. Ezzel egy egymenetes lemez keletkezik. Ilyenkor így bõvítik a megkezdett lemezeket. A menetek kezdése és befejezése általában felhasznál valamennyi helyet a lemezen. Ezért úgy tudjuk optimalizálni a lemez helykihasználtságát, hogy kevés menetben sok adatot viszünk fel rá. A DVD+R esetén 154, a DVD-R-nél körülbelül 2000, és a dupla rétegû DVD+R lemezeknél 127 menetet tudunk létrehozni. További olvasnivalók A DVD lemezrõl részletesebb információkat a dvd+rw-mediainfo /dev/cd0 parancs kiadásával tudunk lekérdezni. A dvd+rw-tools használatáról a &man.growisofs.1; man oldalon találunk információt, valamint a dvd+rw-tools honlapján (angolul) és a cdwrite levelezési lista archívumaiban (angolul). Futassuk dvd+rw-mediainfo parancsot minden olyan esetben, amikor gondunk akad valamilyen lemez írásával. A kimenete nélkül szinte lehetetlen segítenünk bárkinek is. A DVD-RAM használata DVD DVD-RAM Beállítás A DVD-RAM írók SCSI vagy ATAPI csatolófelülettel rendelkeznek. Az ATAPI eszközök esetén engedélyezni kell a DMA elérését, amit a /boot/loader.conf állományban az alábbi sor hozzáadásával tudunk megtenni: hw.ata.atapi_dma="1" A lemez elõkészítése Ahogy arra már korábban utaltunk a fejezet bevezetésében, a DVD-RAM úgy látható, mint egy cserélhetõ merevlemez. A hagyományos merevlemezekhez hasonlóan a DVD-RAM-ot is elõ kell készíteni az elsõ használatához. Ebben a példában a lemez teljes területét egy szabványos UFS2 állományrendszerrel töltjük fel: &prompt.root; dd if=/dev/zero of=/dev/acd0 bs=2k count=1 &prompt.root; bsdlabel -Bw acd0 &prompt.root; newfs /dev/acd0 A DVD eszköz nevét, vagyis az acd0 eszközt a saját rendszerünknek megfelelõen kell módosítani. A lemez használata Miután az elõbbi mûveletet elvégeztük a DVD-RAM lemezen, már tudjuk is normális merevlemezként csatlakoztatni: &prompt.root; mount /dev/acd0 /mnt Ezt követõen a DVD-RAM egyaránt olvasható és írható. Julio Merino Eredetileg készítette: Martin Karlsson Átdolgozta: Hajlékonylemezek létrehozása és használata Néha hasznos lehet, ha az adatokat floppy lemezeken tároljuk, például olyankor, amikor más cserélhetõ tárolóeszköz már nem jöhet számításba, vagy amikor kis mennyiségû adatot kell átvinnünk az egyik számítógéprõl a másikra. Ebben a szakaszban bemutatjuk hogyan kell &os; alatt floppy lemezeket használni. Elsõsorban a 3,5 colos DOS lemezek formázásával és használatával foglalkozik, de ezek fogalmak a többi hajlékonylemezes formátum esetében is hasonlóak. A hajlékonylemezek formázása Az eszköz A floppy lemezek a többi eszközhöz hasonlóan a /dev könyvtárban érhetõek el. A nyers floppy lemezek eléréséhez egyszerûen csak használjuk a /dev/fdN hivatkozást. A formázás Használat elõtt a floppy lemezeket alacsony szinten meg kell formázni. Ezt általában maga a gyártó végzi el, de a formázás gyakran hasznos lehet a lemez sértetlenségének ellenõrzésére. A legtöbb floppy lemez hivatalos kapacitása 1440 KB, de használhatjuk nagyobb (és kisebb) méretekben is. A floppy lemezek alacsony szintû formázására az &man.fdformat.1; parancsot használhatjuk. Ez a segédprogram paraméterként az eszköz nevét várja. Figyeljünk a menetközben megjelenõ hibaüzenetekre, mivel ezek segítik eldönteni, hogy a lemez használható vagy sem. A hajlékonylemezek formázása A /dev/fdN eszközök segítségével tudunk megformázni egy floppy lemezt. Tegyünk be egy 3,5 colos floppy lemezt a meghajtóba, majd adjuk ki a következõ parancsot: &prompt.root; /usr/sbin/fdformat -f 1440 /dev/fd0 A lemez címkézése Miután alacsony szinten formáztuk a lemezt, tennünk kell rá egy lemezcímkét is. Ez a lemezcímke késõbb meg fog semmisülni, de a rendszernek szüksége van rá, hogy pontosan meg tudja állapítani a lemez méretét és geometriáját. Az új lemezcímke lefedi az egész lemezt, és tartalmazni fogja az összes információt a floppy geometriájáról. A lemezcímkék geometriaértékeit az /etc/disktab állományban találjuk meg felsorolva. Most már futtathatjuk is a &man.bsdlabel.8; parancsot: &prompt.root; /sbin/bsdlabel -B -w /dev/fd0 fd1440 Az állományrendszer A hajlékonylemez most már készen áll a magas szintû formázásra. Ennek során egy új állományrendszert teszünk rá, amelyet a &os; képes írni és olvasni. Miután létrejött ez az új állományrendszer, a lemezcímke megsemmisül, így tehát ha újra meg akarjuk formázni a lemezt, akkor újra létre kell majd hoznunk a lemezcímkét. A floppy állományrendszere lehet UFS vagy FAT. A FAT általánosságban véve jobb választás a floppy lemezek számára. Az alábbi módon tudunk új állományrendszert tenni a floppyra: &prompt.root; /sbin/newfs_msdos /dev/fd0 A lemez most már készen áll a használatra. A hajlékonylemezek használata A floppy lemezt használatához a &man.mount.msdosfs.8; paranccsal kell csatlakoztatnunk. Ugyanerre a célra használhatjuk a Portgyûjteménybõl elérhetõ emulators/mtools portot is. Szalagok létrehozása és használata szalagos adathordozó A legfontosabb szalagos adathordozók a 4 mm-es, 8 mm-es, QIC, a minikazettás és a DLT. 4 mm-es (Digitális adattároló, avagy DDS: Digital Data Storage) szalagos adathordozó (4 mm-es) DDS-szalagok szalagos adathordozó QIC-szalagok A 4 mm-es szalagok a QIC-szalagokat váltják fel a munkaállomások biztonsági mentésének eszközeként. Ez a tendencia csak tovább növekedett, ahogy a Conner felvásárolta az Archive-ot, a QIC típusú meghajtók legnagyobb gyártóját, majd leállított a QIC-meghajtók gyártását. A 4 mm-es meghajtók mérete kicsi és csendben is dolgoznak, de a megbízhatóság terén nem tudhatják maguknak mindazt a sikert, amit a 8 mm-es társaiknál könyvelhettünk el. A kazetták is sokkal olcsóbbak és kisebbek (3 x 2 x 0,5 col, ami 76 x 51 x 12 mm) a 8 mm-es kiadásénál. A 4 mm-es feje, hasonlóan a 8 mm-eséhez, valamilyen okból szintén viszonylag rövid ideig bírja, és mind a kettõ spirális pásztázást használ. Ezeknél a meghajtóknál az adatátvitel nagyjából 150 KB/mp-nél kezdõdik és 500 KB/mp-nél végzõdik. Az adattárolási képességük 1,3 GB-tól indul és 2,0 GB-ig tart. A hardveres tömörítés, ami a legtöbb ilyen típusú meghajtónál elérhetõ, közel megduplázza a kapacitást. A többmeghajtós szalagos könyvtár egységek egyetlen szekrényben 6 meghajtót képes befogadni, a szalagok automatikus cserélgetésével. Az ilyen könyvtárak kapacitása a 240 GB-ot is elérheti. A DDS-3 szabvány most már akár 12 GB (vagy tömörítve 24 GB) kapacitást is elérhetõvé tesz. A 4 mm-es meghajtók, hasonlóan a 8 mm-es meghajtókhoz, spirális pásztázást alkalmaznak. A spirális pásztázás összes elõnye és hátránya ezért egyaránt él a 4 mm-es és 8 mm-es meghajtók esetén. A szalagok 2 000 menet vagy 100 teljes mentes után kopnak el. 8 mm-es (Exabyte) szalagos adathordozó (8 mm-es) Exabyte szalagok A 8 mm-es szalagok a legelterjedtebb szalagos SCSI-meghajtók. A szalagok használatára ez a legjobb választás. Szinte mindegyik rendszerben egy 2 GB-os 8 mm-es Exabyte szalagos meghajtót használnak. A 8 mm-es meghajtók megbízhatóak, kényelmesek és csendesek. A kazetták olcsók és kicsik (4,8 x 3,3 x 0,6 col, azaz 122 x 84 x 15 mm). A 8 mm-es szalagok feje viszonylag csak rövid ideig bírja a szalag nagy mértékû oda-vissza mozgása miatt. Az adatátvitel sebessége 250 KB/mp-tõl 500 KB/mp-ig terjed, valamint a 300 MB-tól egészen 7 GB-os méretig találkozhatunk velük. A meghajtókban elérhetõ hardveres tömörítés képes közel megduplázni a kapacitást. Ezek a meghajtók önálló egységként is beszerezhetõek vagy egy 6 egységbõl álló és 120 szalagos szalagos könyvtár részeként. Ezek az egységek önállóan váltják a szalagokat. Az ilyen könyvtárak kapacitása eléri a közel 840 GB-ot. Az Exabyte Mammoth modellje szalagonként 12 GB (tömörítéssel pedig 24 GB) adatot képes tárolni, viszont a hagyományos szalagos meghajtóknál nagyjából kétszer többe kerül. Az adatok spirális pásztázással kerülnek a szalagra, és a fejek adott (nagyjából 6 fokos) szögben állnak a szalag felett. A szalag a fejeket tartó orsó köré tekeredik, körülbelül 270 fokban. Ennek eredményképpen nagyobb adatsûrûség és szorosan zárt sávok jönnek létre, ahogy ebben a szögben a fej eljut a szalag egyik élérõl a másikra. QIC szalagos adathordozó QIC-150 A QIC-150 meghajtók és szalagok talán a legelterjedtebb szalagos egységek és adathordozók. A QIC szalagos meghajtók a legolcsóbb komolynak tekinthetõ biztonsági mentésre alkalmas meghajtók. Az olcsóság azonban megköveteli a maga árát. A QIC-szalagok a 4 és 8 mm-es szalagokkal szemben akár ötször is drágábbak lehetnek gigabyte-onként. De ha megelégszünk csupán féltucat szalaggal is, akkor a QIC jó vásárnak tûnhet. A QIC a leginkább elterjedtebb szalagos meghajtó. Minden rendszerben biztonsan találunk valamilyen minõségben QIC-meghajtót. A QIC fizikailag hasonló (és gyakran azonos) felépítésû szalagokat gyárt rengeteg különbözõ adatsûrûséggel. Az ilyenkor keletkezõ súrlódások miatt a QIC-meghajtók egyáltalán nem nevezhetõek csendesnek. Az ilyen típusú meghajtók az adatok rögzítése elõtt külön hangjelenség kíséretében keresik meg a megfelelõ pozíciót és tisztán hallható, ahogy olvasnak, írnak és keresnek. A QIC-szalagok mérete 6 x 4 x 0,7 col (avagy 152 x 102 x 17 mm). Az adatátviteli sebesség nagyjából 150 KB/mp-tõl 500 KB/mp-ig terjedhet. A kapacitás szalagonként 40 MB és 15 GB között változhat. A legtöbb újabb QIC-meghajtó támogatja a hardveres tömörítést. QIC-meghajtókat azonban egyre kevésbé találhatunk, helyüket szépen lassan mindenhol átveszik a DAT-meghajtók. A szalagokra sávokban rögzítik az adatokat. Ezek a sávok szalag felületének hosszanti tengelyén futnak az egyik végétõl a másikig. A sávok száma valamint a sávok vastagsága a szalagok kapacitásától függõen változnak. Ha nem is összes legújabb, de a legtöbb meghajtó legalább olvasás szintjén kompatibilis a régebbi típusokkal (de gyakran írásban is). A QIC híresen megbízható az adatbiztonság tekintetében (a mechanikája sokkal egyszerûbb és strapabíróbb a spirális pásztázással mûködõ meghajtókénál). A szalagokat 5000 mentés után érdemes lecserélni. DLT szalagos adathordozó DLT A DLT rendelkezik a legnagyobb adatátviteli sebességgel az itt összefoglalt mezõnyben. A 1/2 colos (12,5 mm-es) szalag egy egyorsós tokban foglal helyet (mérete 4 x 4 x 1 col, azaz 100 x 100 x 25 mm). A tok egyik oldalán végig egy csúszó kapu található. A meghajtó ezt a kaput nyitja ki és ezen keresztül húzza be a szalagot. A szalag elején található egy ovális lyuk, amibe a meghajtó bele tud akaszkodni. A feszítõ orsó a szalagos meghajtóban foglal helyet. Az összes többi szalag esetén (kivéve egyedül a 9 sávos szalagokat) mind a segéd- és feszítõ orsók magában a kazettában találhatóak. Az adatátviteli sebessége megközelítõleg 1,5 MB/mp, tehát háromszor nagyobb bármelyik 4 mm-es, 8 mm-es vagy QIC-szalagos egységénél. Az adattároló képessége kazettánként 10 GB-tól 20 GB-ig terjedhet. A meghajtók egyaránt elérhetõek többkazettás, cserélgetõs és többkazettás, többmeghajtós könyvtárakban is, melyek 5 kazettától egészen 900 kazettáig, illetve 1 meghajtótól 20 meghajtóig képesek befogadni, így teljes tárterületük 50 GB-tól 9 TB-ig terjed. A DLT Type V formátum tömörítéssel közel 70 GB-os kapacitást képes elérni. A szalagra az adatok a haladási iránnyal párhuzamosan kerülnek fel (akárcsak a QIC-szalagok esetében). Egyszerre két sávot rögzít. A író/olvasó fejek élettartama viszonylag nagy. Ahogy a szalag megáll, a fej és a szalag között nincs szükség további relatív mozgásra. AIT szalagos adathordozó AIT Az AIT a Sony új formátuma, ami egészen 50 GB mennyiségû adatot képes tárolni (tömörítéssel) egyetlen szalagon. A szalagokat memóriachipekkel látják el, melyek a szalag tartalmát indexelik. Az indexek felhasználásával aztán a szalagos meghajtó villámgyorsan képes meghatározni a szalagon található állományok helyét, szemben az ilyenkor megszokott többperces mûvelettel. A SAMS:Alexandria és a hozzá hasonló szoftverek negyven vagy több AIT-szalagos könyvtárral is képesek egyszerre dolgozni, és közvetlenül a szalagok memóriájával veszik fel a kapcsolatot a tartalmuk megjelenítéséhez, a mentett állományok rendszerezéséhez, a helyes szalag megkereséséhez, betöltéséhez és visszatöltéséhez. Az ilyen könyvtárak a 20 000 dolláros (kb. 3,5 millió forintos) árkategóriába tartoznak, ami miatt csak egy kicsivel csúsznak ki a hobbi kategóriából. Az új szalagok elsõ használata Amikor az elsõ alkalommal akarunk beolvasni vagy írni egy új, teljesen üres szalagot, hibára fogunk futni. Egy ehhez hasonló konzolüzenet fog megjelenni: sa0(ncr1:4:0): NOT READY asc:4,1 sa0(ncr1:4:0): Logical unit is in process of becoming ready A szalag nem tartalmaz azonosító blokkot (Identifier Block) a nulladik blokkban. A QIC-525 szabvány átvétele óta mindegyik QIC szalagos meghajtó létrehozza ezt az azonosító blokkot. Tehát két megoldás létezik: Az mt fsf 1 paranccsal felírunk egy ilyen azonosító blokkot a szalagra. A meghajtó elõlapján található gomb segítségével dobassuk ki a szalagot. Rakjuk vissza a szalagot és hajtsunk végre rajta egy dump parancsot. A dump parancs erre egy DUMP: End of tape detected (szalag vége) hibaüzenetet ad, majd a következõ jelenik meg a konzolon: HARDWARE FAILURE info:280 asc:80,96. Tekertessük vissza a szalagot az mt rewind paranccsal. A szalag következõ mûvelete most már sikeres lesz. Biztonsági mentés hajlékonylemezekre Hajlékonylemezre is lehet biztonsági mentést készíteni? biztonsági floppyk floppy lemezek A floppy lemezek nem igazán felelnek meg biztonsági mentés készítésére, mivel: Nem megbízható adathordozók, különösen hosszabb idõre. Esetükben a mentés és visszaállítás nagyon lassú. Kapacitásuk erõsen korlátozott (annak már régen elmúlt az ideje, amikor egész merevlemezeket tudtunk lementeni egy tucat floppyra). Habár ha máshogy nem tudunk biztonsági mentést készíteni, akkor a floppy lemezekkel még mindig jobban járunk, mint nélkülük. Ha már mindenképpen floppy lemezeket kell használnunk, akkor igyekezzünk minél jobb minõségûeket beszerezni. Tehát az olyan floppyk, amik már évek óta kavarognak az irodában, erre a célra nem éppen bizonyulnak a legjobb választásnak. Ideális esetben egy megbízható gyártótól származó új floppykat használunk. Tehát akkor hogyan mentsük az adatokat hajlékonylemezre? Legegyszerûbban a &man.tar.1; (többkötetes) opciójával tudunk floppy lemezre menteni, aminek használatával több floppyra kiterjedõ mentéseket is készíthetünk. Az aktuális könyvtár és a benne levõ alkönyvtárak tartalmát (root) felhasználóként a következõ paranccsal tudjuk lementeni: &prompt.root; tar Mcvf /dev/fd0 * Amikor az elsõ floppy megtelik, a &man.tar.1; kérni fogja a következõ kötetet (volume) (mivel a &man.tar.1; adathordozótól független módon hivatkozik a kötetekre, tehát ebben a környezetben a kötet egy floppy lemezt jelent): Prepare volume #2 for /dev/fd0 and hit return: Az üzenet fordítása: Készítse elõ a 2. kötetet a /dev/fd0 eszközön és nyomja le a return billentyût A folyamat egészen addig ismétlõdik (a kötetek számának növekedésével), amíg az összes állomány lementésre nem kerül. Lehet tömöríteni a mentéseket? tar gzip tömörítés Sajnos a &man.tar.1; többkötetes mentések esetén nem engedi a beállítás használatát. Természetesen ettõl függetlenül a &man.gzip.1; segítségével még be tudjuk tömöríteni az összes állományt, a &man.tar.1; paranccsal floppyra menteni ezeket, majd a &man.gunzip.1; paranccsal kitömöríteni. Hogyan állítsuk vissza a biztonsági mentéseket? Az egész mentés visszaállításához adjuk ki a következõ parancsot: &prompt.root; tar Mxvf /dev/fd0 Két módon tudunk csak bizonyos állományokat visszaállítani. Elõször is, tegyük be a mentés elsõ lemezét és adjuk ki a következõ parancsot: &prompt.root; tar Mxvf /dev/fd0 állomány A &man.tar.1; segédprogram ezután sorban kérni fogja a többi lemezt egészen addig, amíg meg nem találja a keresett állományt. Vagy ha pontosan tudjuk, hogy melyik lemezen található a keresett állomány, akkor az iménti parancs használatát azzal a lemezzel kezdjük. Vigyázzunk, mert ha a lemezen található elsõ állomány az elõzõ lemezen kezdõdik, akkor a &man.tar.1; figyelmeztetni fog minket, hogy nem állítja vissza még akkor sem, ha erre nem is kértük! Lowell Gilbert Eredetileg készítette: Mentési stratégiák Egy biztonsági mentés kidolgozása során az elsõ követelmény gondoskodnunk az alábbi problémákról: Lemezhiba Az állományok véletlen törlése Az állományok véletlenszerû károsodása Számítógépek teljes megsemmisülése (például tûz által), belértve a közelében tárolt összes biztonsági mentést Tökéletesen megoldható, hogy egyes rendszerek a fentebb felsorolt problémák mindegyikét teljesen eltérõ technikával oldják meg. A nagyon személyes rendszerektõl és a nagyon értéktelen adatoktól eltekintve szinte egyértelmûen kizárt, hogy egyetlen technika képes lefedni az összes problémát. Kelléktárunk néhány alapvetõ eszköze: Az egész rendszer mentése, amit egy megbízható helyre elzárt, tartós adattárolóra készítünk. Ez tulajdonképpen védelmet biztosít a fentebb megemlített összes probléma esetében, de lassú és kényelmetlen róla visszaállítani az adatokat. A közelben és/vagy neten is tarthatunk errõl másolatokat, de még így is kényelmetlen az állományok visszaállítása, különösen az egyszerû felhasználók számára. Pillanatképek készítése az állományrendszerrõl. Ez valójában csak olyan esetekben lehet a segítségünkre, amikor véletlenül töröltünk állományokat, ám ilyenkor határozottan jól jön, mivel igen gyorsan és könnyen lehet vele dolgozni. Az egész állományrendszer és/vagy az összes lemez másolata (például az &man.rsync.1; idõszakos alkalmazása a komplett gépre). Az általában az egyedi igényekkel bíró hálózatok esetében eshet a kezünkre. A lemezhiba ellen védelemben ez a megoldás általában a RAID alatt áll. A véletlenül törölt állományok visszaállításának tekintetében az UFS pillanatképeivel mérhetõ össze, de ez leginkább a saját igényeinktõl függ. RAID alkalmazása. A lemezek meghibásodása esetén segíti minimalizálni vagy elkerülni a kiesést, ugyan gyakori lemezhibák árán (mivel ilyenkor több lemezt használunk) de kisebb sürgõsséggel. Az állományok ujjlenyomatának ellenõrzése. Az &man.mtree.8; segédprogram nagyon hasznos tud lenni ebben az esetben. Habár ez nem egy mentési technika, mégis segít megállapítani, hogy mikor kell nyugdíjba küldenünk a biztonsági mentéseinket. Ez különösen az aktív nem használt mentésekre vonatkozik, ezeket bizonyos idõ elteltével mindig érdemes ellenõrizni. Nagyon könnyû lenne további technikákat is felsorolni, melyek legtöbbje az iméntiek valamilyen kombinációja lenne. A speciális igények általában speciális technikákat eredményeznek (például egy éles adatbázis biztonsági mentése általában az adott adatbáziskezelõ rendszer közremûködését is elvárja). Mindig fontos tudni, hogy milyen veszélyek ellen védekezünk és hogyan kezeljük le ezeket. Alapvetõ tudnivalók a biztonsági mentésrõl A &man.dump.8;, &man.tar.1; és &man.cpio.1; a három legfontosabb biztonsági mentésekkel kapcsolatos program. Mentés és helyreállítás biztonsági mentést végzõ szoftverek mentés / helyreállítás dump restore A &unix; típusú rendszerekben a biztonsági mentést hagyományosan a dump és restore programok végzik. A meghajtókat lemezblokkok összeségeként kezelik, az állományrendszerek által létrehozott állományok, linkek és könyvtárak szintje alatt. Eltérõen más, biztonsági mentést végzõ szoftverektõl, a dump az adott eszközön egy egész állományrendszert képes lementeni. Nem képes csak az állományrendszer vagy egy több állományrendszerre kiterjedõ könyvtárszerkezet egy részét lementeni. A dump nem állományokat és könyvtárakat ír a szalagra, hanem nyers adatblokkokat, amelyek állományokat és könyvtárakat formáznak. A restore parancs az adatokat alapértelmezés szerint a /tmp könyvtárba tömöríti ki. Ha nem lenne elegendõ helyünk a /tmp könyvtárban, akkor a TMPDIR környezeti változó átállításával ehelyett megadhatunk egy olyat, ahol már kellõ mennyiségû terület áll rendelkezésre a restore akadálytalan lefutásához. Ha a dump parancsot a gyökér könyvtárban adjuk ki, akkor nem fogja lementeni a /home vagy /usr vagy bármilyen más könyvtárat, mivel ezek jellemzõ módon más állományrendszerek csatlakozási pontja vagy más állományrendszerekre mutató szimbolikus linkek. A dump parancsnak vannak olyan rigolyái, amelyek még az AT&T UNIX 6. verziójából (1975 környékérõl) maradtak vissza. Az alapértelmezett paraméterezése 9 sávos szalagokat feltételezi (6250 bpi), nem pedig a napjainkban elterjedt nagy írássûrûsségû (egészen 62 182 ftpi-s) adathordozókat. Ezek az alapértelmezések természetesen paranccsorból felülbírálhatóak, és így a manapság alkalmazott szalagos meghajtók teljes kapacitása is kihasználható vele. .rhosts Emellett az rdump és rrestore programok segítségével hálózaton keresztül is le tudjuk menteni az adatainkat egy másik számítógépre csatlakoztatott szalagos egységre. Mind a két program az &man.rcmd.3; és a &man.ruserok.3; parancsokat használja a távoli szalagos meghajtó eléréséhez. Az rdump és rrestore paramétereinek a távoli számítógép használatához kell illeszkedniük. Amikor egy &os; rendszerû számítógépet az rdump paranccsal egy Sun rendszerû, komodo nevû számítógépre mentünk, amelyhez egy Exabyte szalagos meghajtó csatlakozik, akkor ezt a írjuk be: &prompt.root; /sbin/rdump 0dsbfu 54000 13000 126 komodo:/dev/nsa8 /dev/da0a 2>&1 Figyelem: az .rhosts állományon keresztül hitelesítésnek megvannak a maga biztonsági kockázatai. Ne felejtsük el felmérni ezt a saját környezetünkben sem. A dump és restore parancsokat az ssh használatával még biztonságosabbá tehetjük. A <command>dump</command> használata az <application>ssh</application> alkalmazással &prompt.root; /sbin/dump -0uan -f - /usr | gzip -2 | ssh -c blowfish \ célfelhasználó@cél.gép.hu dd of=/nagyállományok/dump-usr-l0.gz Vagy az RSH környezeti változó megfelelõ beállításával használhatjuk a dump beépített módszerét: A <command>dump</command> használata az <application>ssh</application> alkalmazással, az <envar>RSH</envar> környezeti változó beállításával &prompt.root; RSH=/usr/bin/ssh /sbin/dump -0uan -f célfelhasználó@cél.gép.hu:/dev/sa0 /usr <command>tar</command> biztonsági mentést végzõ szoftverek tar A &man.tar.1; is az AT&T UNIX 6. verziójáig nyúlik vissza (tehát nagyjából 1975-ig). A tar az állományrendszerrel szoros együttmûködésben dolgozik, állományokat és könyvtárakat ír a szalagra. A tar ugyan nem ismeri a &man.cpio.1; által felkínált összes lehetõséget, de nincs is szüksége olyan szokatlan paranccsoros összekapcsolásokra, mint a cpio parancsnak. tar A &os; 5.3 vagy késõbbi változataiban a GNU tar és az alapértelmezés szerinti bsdtar egyaránt elérhetõ. A GNU változat a gtar paranccsal hívható meg. Az rdump parancshoz hasonló felírásban képes kezelni a távoli eszközöket. Tehát így tudjuk használni a tar parancsot a komodo nevû Sun számítógép Exabíte szalagos meghajtójának elérésére: &prompt.root; /usr/bin/gtar cf komodo:/dev/nsa8 . 2>&1 Ugyanez eltérhetõ a bsdtar használatával is, amikor az rsh programmal összekapcsolva küldünk át a távoli szalagos egységre. &prompt.root; tar cf - . | rsh hálózati-név dd of=szalagos-eszköz obs=20b Ha a hálózaton keresztül mentés során fontos számunkra a biztonság, akkor az rsh parancs helyett az ssh parancsot használjuk. <command>cpio</command> biztonsági mentést végzõ szoftverek cpio A &man.cpio.1; eredetileg a &unix; szalagos programjai és szalagos egységei között közvetített. A cpio parancs (többek közt) képes a byte-ok sorrendjének felcserélésére, több különbözõ archívum formátuma szerint írni és adatokat közvetíteni más programok felé. Ez utóbbi lehetõsége miatt a cpio kíválóan alkalmas a telepítõeszközök számára. A cpio nem képes bejárni a könyvtárszerkezetet, és az állományok listáját a szabványos bemeneten keresztül kell megadni neki. cpio A cpio nem támogatja a biztonsági mentés átküldését a hálózaton. Programok összekapcsolásával és az rsh használatával tudunk adatokat küldeni távoli szalagos meghajtókra. &prompt.root; for f in könyvtár_lista; do find $f >> mentési.lista done &prompt.root; cpio -v -o --format=newc < backup.list | ssh felhasználó@gép "cat > mentõeszköz" Ahol a könyvtár_lista a menteni kívánt könyvtárak listája, a felhasználó@gép a mentést végzõ gép felhasználójának és hálózati nevének együttese, valamint a mentõeszköz, ahova a mentés kerül (például /dev/nsa0). <command>pax</command> biztonsági mentést végzõ szoftverek pax pax POSIX IEEE A &man.pax.1; az IEEE/&posix; válasza a tar és cpio programokra. Az évek során a tar és a cpio különbözõ változatai egy kissé inkompatibilissé váltak. Ezért a szabványosításuk kiharcolása helyett inkább a &posix; létrehozott egy új archiváló segédprogramot. A pax megpróbálja írni és olvasni a cpio és tar formátumok legtöbb változatát, valamint emellett további saját formátumokat is kezel. A parancskészlete inkább a cpio parancséra emlékeztet, mintsem a tar parancséra. <application>Amanda</application> biztonsági mentést végzõ szoftverek Amanda Amanda Az Amanda (Advanced Maryland Network Disk Archiver) egy kliens-szerver alapú mentési rendszer, nem pedig egy önálló program. Az Amanda szerver menti tetszõleges számú számítógép adatát egyetlen szalagra, melyek az Amanda klienst futtatják és hálózaton keresztül hozzá csatlakoznak. A nagy mennyiségû és nagy kapacitású lemezekkel rendelkezõ rendszerekben közvetlenül a mentéshez szükséges idõ nem áll rendelkezésre a feladat elvégzéséhez. Az Amanda viszont képes megoldani ezt a problémát. Az Amanda képes egy saját lemez használatával egyszerre több állományrendszerrõl is biztonsági mentést készíteni. Az Amanda archívumkészleteket hoz létre: az Amanda konfigurációs állományában megadott állományrendszerekrõl készít teljes mentést egy adott idõ alatt egy adott mennyiségû szalagra. Az archívumkészlet ezenkívül még tartalmaz egy napi inkrementális (vagy különbözeti) mentést is minden egyes állományrendszerrõl. A sérült állományrendszerek visszaállításához mindig a legújabb teljes biztonsági mentésre és a hozzátartozó inkrementális mentésekre van szükségünk. A konfigurációs állomány segítségével precíz irányítást gyakorolhatunk a létrehozott mentések és az Amanda által keltett hálózati forgalom felett. Az Amanda a fentiek közül bármelyik programmal képes az adatokat szalagra rögzíteni. Az Amanda portként vagy csomagként is elérhetõ, alapértelmezés szerint nem települ. Ne csináljunk semmit A Ne csináljunk semmit nem egy újabb számítógépes program, hanem egy igen gyakran alkalmazott mentési stratégia. Nem kell beruházni. Nem kell semmilyen biztonsági mentési rendet követni. Egyszerûen semmit se csinálunk. Ha véletlenül valami történne az adatainkkal, akkor csak mosolyogjunk és törõdjünk bele! Amennyiben az idõnk és adataink keveset vagy éppen semmit se érnek, akkor a Ne csináljunk semmit az elérhetõ legjobb biztonsági mentési megoldás számítógépünk számára. De legyünk óvatosak, mert a &unix; egy igen hasznos eszköz, és fél éven belül könnyen úgy találhatjuk magunkat, hogy mégis csak vannak értékes adataink. A Ne csináljunk semmit tökéletesen megfelelõ mentési módszer a /usr/obj és a hozzá hasonló módon a számítógépen automatikusan generált könyvtárak és állományok esetében. Ugyanilyen példa lehetne a kézikönyv HTML vagy &postscript; változata. Ezek a formátumok ugyanis az SGML források alapján keletkeznek, így a HTML vagy &postscript; állományok mentése nem életbevágó. Az SGML állományokat viszont már annál inkább mentsük! Melyik a legjobb? LISA &man.dump.8; Pont. Elizabeth D. Zwicky komolyan letesztelte az itt felsorolt összes programot. A &unix; állományrendszerek jellegzetességeinek és rajtuk az összes adatunk megõrzésének egyértelmûen a dump felel meg a legjobban. Elizabeth a minden egyes program tesztjéhez olyan állományrendszereket hozott létre, amelyek rengeteg különféle szokatlan helyzetet tartalmaztak (valamint néhány nem annyira szokatlant). Az érintett jellegzetességek: lyukas állományok, lyukas állományok és egy halom nulla, állományok érdekes karakterekkel a nevükben, olvashatatlan és írhatatlan állományok, eszközök, a mentés közben méretüket változtató állományok, a mentés közben keletkezõ és megszûnõ állományok és még sok minden más. Az eredményeit a LISA V-ben jelentette meg 1991. októberében. Lásd A biztonsági mentéshez és archiváláshoz használt programok tesztje (angolul). Az adatok helyreállítása vészhelyzetben A katasztrófa elõtt Csupán négy lépést kell megtennünk az esetleges katasztrófák bekövetkezésének esetére. bsdlabel Elõször is két példányban nyomtassuk ki az egyes lemezek lemezcímkéjét (például a bsdlabel da0 | lpr paranccsal) valamint az állományrendszerek táblázatát (az /etc/fstab állományt) és az összes rendszerindításkor megjelenõ üzenetet. helyreállító lemezek Másodsorban gondoskodjunk róla, hogy a helyreállító lemezek (boot.flp és fixit.flp) használatakor minden eszközünk látható. Ezt a legkönnyebben úgy tudjuk ellenõrizni, hogy újraindítjuk a gépet a lemezrõl és átnézzük a rendszerindítás során megjelenõ üzeneteket. Ha szerepel bennük minden eszköz és a rendszer indulása után mûködõképesek, akkor jöhet a következõ lépés. Ellenkezõ esetben létre kell hoznunk két saját rendszerindító lemezt, amelyeken a rendszermag olyan változata található, amely képes csatlakoztatni az összes lemezünket és el tudja érni a szalagos egységünket. A floppykon a következõknek kell meglennie: fdisk, bsdlabel, newfs, mount és a program, amellyel a biztonsági mentéseinket kezeljük. Az összes program legyen statikusan linkelt. Ha a dump programot használjuk, akkor a lemezekrõl ne felejtsük le a restore programot sem. A harmadik lépésben igyekezzünk minél gyakrabban szalagra menteni. Mindig gondoljuk arra, hogy a legutolsó mentés óta létrehozott változatásaink teljesen el fognak veszni. A mentéseket tartalmazó szalagokat tegyük írásvédetté. A negyedik lépésben ellenõrizzük a helyreállító lemezeket (vagy a boot.flp és fixit.flp állományokat, vagy a második lépésben készített saját lemezeinket) és mentéseket tartalmazó szalagokat. Jegyezzük le az eljárást. Ezeket a jegyzeteket is rakjuk el rendszerindító lemezekkel, a kinyomtatott adatokkal és a mentéseket tartalmazó szalagokkal együtt. Ezek a jegyzetek megvédenek minket attól, hogy a helyreállítás közbeni kétségbeesésünkben nehogy véletlenül tönkretegyük a biztonsági mentéseinket. (Hogy miként is? Például ha a tar xvf /dev/sa0 parancs helyett izgalmunkban a tar cvf /dev/sa0 parancsot gépeljük be, akkor azzal felülírjuk a biztonsági mentéseinket). A fokozott biztonság kedvéért minden alkalommal készítsünk rendszerindító lemezeket és legalább két mentést. Az egyiket valamilyen távoli helyen tároljuk. Ez a távoli hely NE ugyanannak az épületnek az alagsora legyen! Számos cég alaposan megtanulta ezt a szabályt a Világkereskedelmi központ tragédiája kapcsán. Ez a távoli hely számítógépeinkbõl és merevlemezes meghajtóinkól is fizikailag jól elkülöníthetõ, jelentõs távolságban legyen. A rendszerindító lemezek létrehozásához használható szkript /mnt/sbin/init gzip -c -best /sbin/fsck > /mnt/sbin/fsck gzip -c -best /sbin/mount > /mnt/sbin/mount gzip -c -best /sbin/halt > /mnt/sbin/halt gzip -c -best /sbin/restore > /mnt/sbin/restore gzip -c -best /bin/sh > /mnt/bin/sh gzip -c -best /bin/sync > /mnt/bin/sync cp /root/.profile /mnt/root chmod 500 /mnt/sbin/init chmod 555 /mnt/sbin/fsck /mnt/sbin/mount /mnt/sbin/halt chmod 555 /mnt/bin/sh /mnt/bin/sync chmod 6555 /mnt/sbin/restore # # Egy minimális állományrendszeri táblázat létrehozása. # cat > /mnt/etc/fstab < /mnt/etc/passwd < /mnt/etc/master.passwd < A katasztrófa után Az alapvetõ kérdés: a hardver túlélte? Ha rendszeresen készítettünk biztonsági mentéseket, akkor a szoftverek miatt egyáltalán nem kell aggódnunk. Ha a hardver megsérült, akkor a számítógép használatának újból megkezdése elõtt javasolt cserélni a meghibásodott alkatrészeket. Ha a hardverrel minden rendben találtunk, akkor nézzük meg a floppykat. Ha saját rendszerindító lemezt használunk, akkor indítsuk el egyfelhasználós módban (a boot: parancssornál írjuk be, hogy -s) és ugorjuk át a következõ bekezdést. Amennyiben viszont a boot.flp és fixit.flp állományok alapján készítettük a lemezeket, olvassunk tovább. Helyezzük a boot.flp tartalmú lemezt az elsõdleges floppy meghajtóba és indítsuk el vele a számítógépet. Az eredeti telepítõmenü jelenik meg ezután a képernyõn. Innen válasszuk ki a Fixit -- Repair mode with CDROM or floppy (Helyreállítás -- A rendszer helyreállítása CD-rõl vagy floppyról) menüpontot. Amikor kéri a telepítõ, tegyük be a fixit.flp alapján készült lemezt. A restore és az összes többi számunkra fontos program a /mnt2/rescue könyvtárban található (vagy a &os; 5.2-nél korábbi változatai esetén a /mnt2/stand könyvtárban). Egyenként állítsuk vissza az egyes állományrendszereket. mount gyökér partíció bsdlabel newfs A mount paranccsal próbáljuk meg csatlakoztatni az elsõ lemezünk rendszerindító partícióját (például mount /dev/da0a /mt). Ha a lemezcímke megsérült, akkor bsdlabel alkalmazásával partícionáljuk újra a lemezt és címkézzük meg a korábban kinyomtatott címke adatainak megfelelõen. A newfs segítségével újra hozzuk létre az állományrendszereket. Írható-olvasható módban csatlakoztassuk újra a floppy rendszerinító partícióját (mount -u -o rw /mnt). A biztonság mentést végzõ program és a biztonsági mentést tartalmazó szalagok használatával állítsuk helyre az állományrendszer tartalmát (például restore vrf /dev/sa0). Válasszuk le az állományrendszert (például umount /mnt). Mindegyik sérült állományrendszerre ismételjük a folyamatot. Ahogy mûködõképessé vált a rendszerünk, mentsük az adatainkat új szalagokra. Akármi is okozta a rendszer összeomlását vagy az adatvesztést, ismét lecsaphat. Ha most áldozunk erre még egy órát, akkor azzal a késõbbiekben számos kellemetlenségtõl óvhatjuk meg magunkat. * Mit tegyek, ha nem készültem fel a katasztrófára? ]]> Marc Fonvieille Átdolgozta és feljavította: Hálózat, memória és állomány alapú állományrendszerek virtuális lemezek lemezek virtuális A számítógépünkben létezõ fizikai lemezek, például floppyk, CD-k, merevlemezek és egyebek mellett a lemezek egy másik formáját is képes megérteni a &os; — a virtuális lemezeket. NFS Coda lemezek memória A virtuális lemeznek tekinthetõek többek közt az olyan hálózati állományrendszerek, mint például a Hálózati állományrendszer (Network File System, NFS) és a Coda, valamint a memóriában és állományokban létrehozott állományrendszerek. Attól függõen, hogy a &os; melyik változatát használjuk, az állomány és memória alapú állományrendszerek létrehozásához, illetve használatához különbözõ segédprogramokra lesz szükségünk. A &man.devfs.5; a felhasználó számára láthatatlan módon hozza létre az eszközök leíróit. Állomány alapú állományrendszerek lemezek állomány alapú &os; alatt az &man.mdconfig.8; segédprogram segítségével tudunk memórialemezeket (&man.md.4;) beállítani és engedélyezni. Az &man.mdconfig.8; használatához be kell töltenünk az &man.md.4; modult vagy hozzá kell tennünk a rendszermagunk beállításait tartalmazó állományhoz: device md Az &man.mdconfig.8; parancs háromféle memória alapú virtuális lemezt ismer: a &man.malloc.9;, állományok vagy lapozóterület használatával létrehozott memórialemezeket. Így lehet például csatlakoztatni a floppyk vagy CD-k állományokban tárolt image-eit. Egy meglevõ állományrendszer image-ének csatlakoztatása: Egy meglevõ állományrendszer image-ének csatlakoztatása az <command>mdconfig</command> paranccsal &prompt.root; mdconfig -a -t vnode -f image -u 0 &prompt.root; mount /dev/md0 /mnt Új állományrendszer létrehozása az &man.mdconfig.8; használatával: Új állomány alapú lemez létrehozása az <command>mdconfig</command> paranccsal &prompt.root; dd if=/dev/zero of=új-image bs=1k count=5k 5120+0 records in 5120+0 records out &prompt.root; mdconfig -a -t vnode -f új-image -u 0 &prompt.root; bsdlabel -w md0 auto &prompt.root; newfs md0a /dev/md0a: 5.0MB (10224 sectors) block size 16384, fragment size 2048 using 4 cylinder groups of 1.25MB, 80 blks, 192 inodes. super-block backups (for fsck -b #) at: 160, 2720, 5280, 7840 &prompt.root; mount /dev/md0a /mnt &prompt.root; df /mnt Filesystem 1K-blocks Used Avail Capacity Mounted on /dev/md0a 4710 4 4330 0% /mnt Ha az beállítással nem adjuk meg az egység számát, akkor az &man.mdconfig.8; az &man.md.4; automatikus kiosztásán keresztül fog egy használatban még nem levõ eszközt kiválasztani. Az így kiosztott egység neve az md4 névhez hasonlóan jelenik meg a szabványos kimeneten. Az &man.mdconfig.8; használatának részleteirõl olvassuk el a hozzátartozó man oldalt. Az &man.mdconfig.8; egy nagyon sokoldalú segédeszköz, habár használatakor viszonylag sok parancsot kell kiadni egy állomány alapú állományrendszer létrehozásához. A &os; azonban alapból tartalmaz még egy &man.mdmfs.8; nevû segédprogramot is, ami az &man.md.4; lemezeket az &man.mdconfig.8; segítségével állítja be, létrehoz rajtuk egy UFS típusú állományrendszert a &man.newfs.8; segítségével és csatlakoztatja a &man.mount.8; paranccsal. Így például, ha az iménti állományrendszert akarjuk létrehozni és csatlakoztatni, akkor egyszerûen csak gépeljünk be ennyit: Állomány alapú lemezek beállítása és csatlakoztatása az <command>mdmfs</command> paranccsal &prompt.root; dd if=/dev/zero of=új-image bs=1k count=5k 5120+0 records in 5120+0 records out &prompt.root; mdmfs -F új-image -s 5m md0 /mnt &prompt.root; df /mnt Filesystem 1K-blocks Used Avail Capacity Mounted on /dev/md0 4718 4 4338 0% /mnt Ha az paramétert az egység száma nélkül adjuk meg, akkor &man.mdmfs.8; az &man.md.4; automatikus kiosztására támaszkodva fog egy addig még nem használt eszközt kiválasztani. A &man.mdmfs.8; használatának pontos részleteivel kapcsolatban lásd a hozzátartozó man oldalt. Memória alapú állományrendszerek lemezek memória állományrendszer A memória alapú állományrendszerek esetében általában a lapozóállomány alapú megközelítést alkalmazzák. A lapozóállomány alapúság nem arra utal, hogy a memórialemezt alapból kilapozzák lemezre, hanem inkább arra, hogy a memórialemez olyan területen jön létre, amelyet szükség esetén lemezre lehet lapozni. Memória alapú lemezeket a (rendszermag szintû) &man.malloc.9; használatával is létre lehet hozni, de a malloc alapú memórialemezeknél, különösen a nagyon nagyok esetében, a rendszer könnyen össze tud omlani, ha kifut a rendelkezésére álló memóriából. Új memória alapú lemez létrehozása az <command>mdconfig</command> paranccsal &prompt.root; mdconfig -a -t swap -s 5m -u 1 &prompt.root; newfs -U md1 /dev/md1: 5.0MB (10240 sectors) block size 16384, fragment size 2048 using 4 cylinder groups of 1.27MB, 81 blks, 192 inodes. with soft updates super-block backups (for fsck -b #) at: 160, 2752, 5344, 7936 &prompt.root; mount /dev/md1 /mnt &prompt.root; df /mnt Filesystem 1K-blocks Used Avail Capacity Mounted on /dev/md1 4718 4 4338 0% /mnt Új memória alapú lemez létrehozása az <command>mdmfs</command> paranccsal &prompt.root; mdmfs -s 5m md2 /mnt &prompt.root; df /mnt Filesystem 1K-blocks Used Avail Capacity Mounted on /dev/md2 4846 2 4458 0% /mnt Memórialemezek leválasztása a rendszerrõl lemezek egy memórialemez leválasztása Amikor már nem akarunk tovább használni egy memória vagy állomány alapú állományrendszert, érdemes visszaadnunk az általuk felhasznált erõforrásokat a rendszernek. Elsõként válasszuk le magát az állományrendszert, majd az &man.mdconfig.8; segítségével kapcsoljuk le a lemezt a rendszerrõl és szabadítsuk fel az általa felhasznált erõforrásokat. Például az /dev/md4 eszközt így lehet lekapcsolni és felszabadítani: &prompt.root; mdconfig -d -u 4 A beállított &man.md.4; eszközökkel kapcsolatos többi információt az mdconfig -l paranccsal tudjuk lekérdezni. Tom Rhodes Írta: Az állományrendszerek pillanatképei állományrendszerek pillanatképek A &os; a Soft Updates mellett felkínál egy másik lehetõséget: az állományrendszerekrõl készíthetõ pillanatfelvételeket. Ezek a pillanatképek lehetõvé teszik a felhasználók számára, hogy adott állományrendszerekrõl képeket hozzanak létre és azt állományként kezeljék. A pillanatképeket az adott állományrendszerben kell létrehozni, és a felhasználók állományrendszerenként húsznál többet nem hozhatnak belõlük létre. Az aktív pillanatképek a szuperblokkban kerülnek rögzítésre, ezért az állományrendszerek leválasztása és újracsatlakoztatása esetén is megmaradnak, még újraindítás után is. Amikor egy pillanatképre már nincs tovább szükségünk, egy szimpla &man.rm.1; paranccsal eltávolítható. A pillanatképek tetszõleges sorrendben eltávolíthatóak, habár ilyenkor az összes általuk lefoglalt hely nem szabadul fel, mivel más pillanatképeknek még szüksége lehet bizonyos blokkjaira. Miután az &man.mksnap.ffs.8; paranccsal létrehoztunk egy pillanatképet tartalmazó állományt, beállítódik rá a módosíthatatlanságot jelentõ állományjelzõ. Egyedül az &man.unlink.1; parancs képez ez alól kivételt, mivel segítségével a pillanatképek eltávolíthatóak. A pillanatképek a &man.mount.8; paranccsal hozhatóak létre. A következõ módon tudjuk a /var egy pillanatképét elkészíteni a /var/snapshot/snap állományban: &prompt.root; mount -u -o snapshot /var/snapshot/snap /var Vagy a &man.mksnap.ffs.8; meghívásával is készíthetünk pillanatképeket: &prompt.root; mksnap_ffs /var /var/snapshot/snap Az állományrendszeren (például /var) a pillanatképeket tartalmazó állományokat a &man.find.1; paranccsal kereshetjük meg: &prompt.root; find /var -flags snapshot Ahogy elkészítettünk egy pillanatképet, több mindenre is felhasználhatjuk: Egyes rendszergazdák a pillanatképeket biztonsági mentésekhez használják, mivel ezek gond nélkül áttehetõek CD-re vagy szalagra. Az állományrendszerek sértetlenségét ellenõrzõ program, az &man.fsck.8; is lefuttatható egy ilyen pillanatképen. Feltéve, hogy az állományrendszer csatlakoztatásakor tiszta volt, mindig egy tiszta (és változásokat nem tartalmazó) eredményt kell kapnunk. Ennek megléte elengedhetetlen a háttérben futtatható &man.fsck.8; mûködéséhez. Futassuk le a &man.dump.8; segédprogramot a pillanatképen. Az így létrehozott mentés megegyezik az állományrendszer adott pillanatban felvett állapotával. Az beállítás megadásával maga a &man.dump.8; is képes egyetlen parancsban pillanatfelvételt készíteni, ebbõl létrehozni a mentést, majd eltávolítani. A pillanatképet képesek vagyunk a &man.mount.8; paranccsal az állományrendszer befagyasztott változataként csatlakoztatni: &prompt.root; mdconfig -a -t vnode -f /var/snapshot/snap -u 4 &prompt.root; mount -r /dev/md4 /mnt Így már a /mnt könyvtárba csatlakoztatva be tudjuk járni a befagyasztott /var állományrendszert. Minden a pillanatfelvétel készítésének idõpontjának megfelelõ állapotban fog maradni. Az egyetlen kivétel talán annyi, hogy korábbi pillanatképek nulla méretû állományként fognak megjelenni. Mikor befejeztük a pillanatképek használatát, a &man.umount.8; paranccsal le tudjuk választani: &prompt.root; umount /mnt &prompt.root; mdconfig -d -u 4 A és az állományrendszerek pillanatképeinek használatával, illetve mûszaki leírásukkal kapcsolatban látogassuk meg Marshall Kirk McKusick honlapját a címen (angolul). Az állományrendszerek kvótái nyilvántartás lemezterület lemezkvóták A kvóták használata az operációs rendszerben egy olyan választható lehetõség, aminek segítségével állományrendszerenként korlátozni tudjuk az egyes felhasználók vagy csoporttagok által elhasznált lemezterület és/vagy állományok mennyiségét. Ezt leggyakrabban olyan idõosztásos rendszerekben használják ki, ahol szükség lehet az egyes felhasználókra vagy csoportokra esõ erõforrások mennyiségének szabályozására. Ezzel tudjuk megakadályozni, hogy a felhasználók vagy csoportok elfogyasszák az összes rendelkezésre álló lemezterületet. A kvóták használatának beállítása Mielõtt nekilátnánk a kvóták használatának, meg kell gyõzõdnünk róla, hogy a rendszermagunkban megvan hozzá a szükséges támogatás. A kvótákat a következõ sorral lehet engedélyezni a rendszermag beállításait tartalmazó állományban: options QUOTA A gyári GENERIC rendszermag ezt alapból nem engedélyezi, ezért ehhez mindenképpen be kell állítani, le kell fordítani és telepíteni egy kell saját rendszermagot. A saját rendszermag létrehozásához kövessük a utasításait. Ha ezzel megvagyunk, akkor a következõ sorral bõvítsük ki az /etc/rc.conf állományt: enable_quotas="YES" lemezkvóták ellenõrzése A kvótákat kezelõ rendszer indításának finomabb szabályozására létezik még egy további beállítási lehetõség is. A rendszer indítása során általában az egyes állományrendszerek kvótáját a &man.quotacheck.8; program ellenõrzi. A &man.quotacheck.8; gondoskodik róla, hogy a kvótákat tároló adatbázis ténylegesen az állományrendszeren található adatokat tükrözi. Ez egy nagyon idõigényes folyamat, ami rányomja bélyegét a rendszer elindulásához szükséges idõ mennyiségére is. Amennyiben szeretnénk megtakarítani ezt a lépést, tegyük bele az /etc/rc.conf állományba a direkt erre a célra kialakított beállítást: check_quotas="NO" Végezetül az állományrendszereken az /etc/fstab megfelelõ módosításával tudjuk egyenként engedélyezni a lemezkvóták használatát. Itt lehet bekapcsolni az állományrendszerek felhasználókra vagy csoportokra, esetleg mind a kettõjükre vonatkozó kvótáikat. Ha felhasználói szintû kvótákat akarunk engedélyezni egy állományrendszeren, akkor az /etc/fstab állományban az állományrendszer beállításai közé vegyük fel a opciót. Például így: /dev/da1s2g /home ufs rw,userquota 1 2 Ehhez hasonlóan tudjuk engedélyezni a helyett a opció használatával a csoportszintû kvótákat is. A felhasználói- és csoportszintû kvóták együttes engedélyezéséhez így kell átírni az állományrendszer bejegyzését: /dev/da1s2g /home ufs rw,userquota,groupquota 1 2 Alapértelmezés szerint az állományrendszerekhez tartozó kvóták a gyökerükben található quota.user valamint quota.group állományokban tárolódnak. Errõl részletesebben az &man.fstab.5; man oldalon olvashatunk. Noha még az &man.fstab.5; man oldala szerint is megadható más elérési út a kvótákat tároló állományokhoz, semmiképpen sem javasoljuk ezt, mert úgy tûnik, hogy a kvótákat kezelõ különbözõ segédprogramok ezzel nem képesek rendesen megbirkózni. Most kell újraindítani a rendszerünket az új rendszermaggal. Az /etc/rc magától le fogja futtatni a kezdeti kvótaállományok létrehozásához szükséges parancsokat az /etc/fstab állományban megadott állományrendszereken. Ennek megfelelõen tehát nem nekünk kell kézzel létrehoznunk ezeket az állományokat. Hétköznapi esetben egyáltalán nem kell manuális futtatnunk a &man.quotacheck.8;, &man.quotaon.8; vagy &man.quotaoff.8; parancsokat. Habár ha tisztában szeretnénk lenni a pontos mûködésükkel, akkor mindenképpen lapozzuk fel a hozzájuk tartozó man oldalakat. A kvóták beállítása lemezkvóták korlátok Ahogy sikerült beállítani a kvóták használatát, egybõl ellenõrizzük is a mûködõképességüket. Ezt legegyszerûbben a következõ paranccsal tehetjük meg: &prompt.root; quota -v Itt egy sorban összefoglalva láthatjuk a jelenlegi lemezhasználatot és az egyes állományrendszereken engedélyezett kvóták korlátait. Most már készenállunk arra, hogy az &man.edquota.8; paranccsal végre korlátokat is beállítsunk a kvótákhoz. Számos beállítás áll rendelkezésünkre a felhasználók vagy csoportok által lefoglalható lemezterület vagy a létrehozható állományok számának korlátozását illetõen. A helyfoglalást szabályozhatjuk lemezterület alapján (blokk kvóta) vagy az állományok száma szerint (állományleíró kvóta), esetleg a kettõ kombinációjával. A korlátok további két kategóriára bonthatóak: erõsre és gyengére. erõs korlát Az erõs korlátot (hard limit) nem lehet túllépni. Ahogy a felhasználó eléri a számára kiszabott erõs korlátot, semmilyen további területet nem használhat fel a kérdéses állományrendszeren. Például, ha a felhasználónak az állományrendszeren 500 kilobyte-os erõs korlátot állítottunk be, és éppen 490 kilobyte-nál tart, akkor a felhasználó innen már csak 10 kilobyte-nyi helyet foglalhat le. 11 kilobyte lefoglalása már nem fog sikerrel járni. gyenge korlát Ezzel szemben a gyenge korlátok (soft limit) egy adott ideig átléphetõek. Ezt az idõt türelmi idõnek (grace period) nevezik, ami alapértelmezés szerint egy hét. Ha a felhasználó a gyenge korláton felül marad a türelmi idõ után is, akkor ezt a gyenge korlát erõssé válik és semmilyen további helyfoglalásra nem lesz lehetõsége. Amikor a felhasználók újra a gyenge korlát alá kerül, a türelmi idõ is visszaáll a beállított értékére. A most következõ példában az &man.edquota.8; parancsot mutatjuk be. Amikor meghívjuk az &man.edquota.8; parancsot, akkor elindul az EDITOR környezeti változónak megfelelõ szövegszerkesztõ, illetve ennek hiányában a vi, és lehetõségünk nyílik a kvóta korlátainak módosítására. &prompt.root; edquota -u teszt Quotas for user teszt: /usr: kbytes in use: 65, limits (soft = 50, hard = 75) inodes in use: 7, limits (soft = 50, hard = 60) /usr/var: kbytes in use: 0, limits (soft = 50, hard = 75) inodes in use: 0, limits (soft = 50, hard = 60) Normális esetben minden kvótával rendelkezõ állományrendszerhez két sort kapunk. Közülük az egyik sorban szerepelnek a blokkok korlátai, a másikban az állományleírók korlátai. Ha valamelyiküket meg akarjuk változtatni, akkor egyszerûen csak át kell írnunk az adott korlát értékét. Például növeljük meg a felhasználók 50-es gyenge és 75-ös erõs blokk korlátját 500-as gyenge és 600-as erõs korlátra. Ehhez szerkesszük át a /usr: kbytes in use: 65, limits (soft = 50, hard = 75) sort erre: /usr: kbytes in use: 65, limits (soft = 500, hard = 600) Az új korlátok akkor fognak érvénybe lépni, miután kiléptünk a szövegszerkesztõbõl. Néha hasznos lehet a korlátokat adott felhasználói azonosítókhoz beállítani. Ezt az &man.edquota.8; parancs paraméterével tudjuk elvégezni. Elõször is állítsuk be egy felhasználónak a beállítani kívánt korlátokat, majd futtassuk le az edquota -p teszt kezdõuid-véguid parancsot. Például ha a teszt nevû felhasználónak állítottuk be a számunkra megfelelõ korlátokat, akkor a következõ paranccsal lehet a rá vonatkozó korlátokat kiterjeszteni a 10 000 és 19 999 közötti azonosítójú felhasználókra: &prompt.root; edquota -p teszt 10000-19999 Errõl bõvebben az &man.edquota.8; man oldalán kaphatunk felvilágosítást. A kvóták korlátainak és a lemezhasználat ellenõrzése lemezkvóták ellenõrzése A kvóták korlátait és a lemez jelenlegi kihasználtságát a &man.quota.1; vagy &man.repquota.8; parancsokkal is ellenõrizhetjük. A &man.quota.1; parancs segítségével ellenõrizhetõ az egyes felhasználók vagy csoportok kvótája és lemezhasználata. A felhasználók csak a saját adataikhoz férhetnek hozzá, illetve mindazon csoportokéhoz, aminek tagjai. Egyedül a rendszeradminisztrátor képes látni az összes felhasználó és csoport kvótáját. A &man.repquota.8; paranccsal kérdezhetõ le az összes kvóta és lemezhasználat rövid kimutatása minden olyan állományrendszeren, ahol azok engedélyezettek. A következõ kimenet a quota -v parancstól származik, ahol a felhasználónak két állományrendszeren is vannak kvótái: Disk quotas for user teszt (uid 1002): Filesystem usage quota limit grace files quota limit grace /usr 65* 50 75 5days 7 50 60 /usr/var 0 50 75 0 50 60 türelmi idõ A fenti példában látható, hogy a felhasználó a /usr állományrendszeren pillanatnyilag 15 kilobyte-tal van az 50 kilobyte-os gyenge korlátja felett és 5 napja van hátra a türelmi idõbõl. Vegyük észre a szám mellett levõ csillagot (*), amivel a rendszer jelzi, hogy a felhasználó túllépte a korlátját. A &man.quota.1; parancs kimenetében általában nem jelennek meg azok az állományrendszerek, amelyeken a felhasználónak ugyan vannak kvótái, de nem foglal rajtuk lemezterületet. A beállítás megadásával ezek az állományrendszerek is láthatóvá válnak, mint ahogy azt a fenti példában is megfigyelhettük a /usr/var esetében. Kvóták NFS-en keresztül NFS A kvóták az NFS szerver kvótákért felelõs alrendszerében is engedélyezhetõek. Az &man.rpc.rquotad.8; démon teszi az NFS klienseken futtatott &man.quota.1; parancsok számára elérhetõvé a kvótákkal kapcsolatos információkat, aminek köszönhetõen a felhasználók távolról is képesek lekérdezni a kvótáikat. Az rpc.rquotad aktivilásához a következõt kell beállítani az /etc/inetd.conf állományban: rquotad/1 dgram rpc/udp wait root /usr/libexec/rpc.rquotad rpc.rquotad Majd ne felejtsük el újraindítani az inetd démont sem: &prompt.root; /etc/rc.d/inetd restart Lucky Green Írta:
shamrock@cypherpunks.to
 A lemezpartíciók titkosítása lemezek titkosítása A &os; kitûnõ futásközbeni védelmet ajánl fel az adatok illetéktelen hozzáférése ellen. Az állományok engedélyei és a kötelezõ hozzáférés-vezérlés (Mandatory Access Control, MAC, lásd ) segítenek megvédeni érzékeny adatainkat az illéktelenek ellen az operációs rendszer futása és a számítógép mûködése során. Azonban az operációs rendszerben kezelt engedélyek teljesen hatástalanok abban az esetben, ha a támadó fizikailag is képes hozzáférni a számítógépünkhöz, eltávolítani a merevlemezt és egy másik operációs rendszer segítségével kielemezni a rajta található fontos adatainkat. Függetlenül attól, hogy a támadó valójában miként is férkõzött hozzá a merevlemezünkhöz, vagy miként kapcsolta le a számítógépünket, a &os; megtalálható GEOM alapú lemeztitkosítás (gbde) és a geli titkosítási alrendszer egyaránt képes védelmet nyújtani a számítógépen található állományrendszerek számára az értékes adatok után kutató igen motivált betörõk ellen. A csupán egyes állományokra kiterjedõ körmönfont titkosítási módszerekkel szemben a gbde és a geli az egész állományrendszert észrevétlen módon titkosítja. Titkosítatlan adat nem is kerül a merevlemezre. A lemez titkosítása a <application>gbde</application> használatával Váljunk <username>root</username> felhasználóvá A gbde beállításához rendszeradminisztrátori jogosultságokra lesz szükségünk. &prompt.user; su - Password: Adjuk hozzá a &man.gbde.4; támogatását a rendszermag konfigurációs állományához Tegyük a következõ sort a rendszermag beállításait tartalmazó állományba: options GEOM_BDE Fordítsuk újra a rendszermagot a ben leírtak szerint. Indítsuk el a számítógépet az új rendszermaggal. A rendszermag újrafordítása helyett a kldload paranccsal is betölthetjük a &man.gbde.4; modulját: &prompt.root; kldload geom_bde A titkosított merevlemez elõkészítése A következõ példa azt feltételezi, hogy a rendszerünkhöz egy új merevlemezt adunk hozzá, amin egyetlen titkosított partíció foglal helyet. Ezt a partíciót a /private könyvtárba fogjuk csatlakoztatni. A gbde használható a /home és a /var/mail titkosítására is, de ennek megvalósítása olyan bonyolult utasításokat igényel, amelyek meghaladják ennek a bevezetésnek a kereteit. Az új merevlemez hozzáadása A ban bemutatottak szerint adjuk hozzá a rendszerünkhöz az új merevlemezt. A példában az új lemez partícióját a /dev/ad4s1c néven fogjuk tudni elérni. A /dev/ad0s1* eszközök a példában szereplõ &os; rendszer szabványos partícióit jelölik. &prompt.root; ls /dev/ad* /dev/ad0 /dev/ad0s1b /dev/ad0s1e /dev/ad4s1 /dev/ad0s1 /dev/ad0s1c /dev/ad0s1f /dev/ad4s1c /dev/ad0s1a /dev/ad0s1d /dev/ad4 Hozzunk létre egy könyvtárat a gbde zárolásainak tárolásához &prompt.root; mkdir /etc/gbde A gbdenek azért van szüksége a zárolásokat rögzítõ állományokra, hogy hozzá tudjon férni a titkosított partíciókhoz. Amennyiben ezt nem tudja megtenni, a gbde anélkül nem lesz képes visszafejteni a titkosított partíciókon tárolt adatokat, hogy az ezeket elérni akaró szoftvereknek ne kelljen jelentõsebb mértékben manuálisan beavatkoznia. Mindegyik titkosított partíció külön zároló állományt használ. A gbde partíció inicializálása A gbde által használt partíciókat használatuk elõtt inicializálni kell. Ezt a mûveletet azonban csak egyszer kell elvégezni: &prompt.root; gbde init /dev/ad4s1c -i -L /etc/gbde/ad4s1c.lock A &man.gbde.8; ekkor elindít egy szövegszerkesztõt és benne egy sablon segítségével be tudjuk állítani a különbözõ konfigurációs értékeket. Az UFS1 vagy UFS2 használata esetén állítsuk a szektorméretet 2048-ra: $FreeBSD: src/sbin/gbde/template.txt,v 1.1 2002/10/20 11:16:13 phk Exp $ # # Sector size is the smallest unit of data which can be read or written. # Making it too small decreases performance and decreases available space. # Making it too large may prevent filesystems from working. 512 is the # minimum and always safe. For UFS, use the fragment size # sector_size = 2048 [...] A megjegyzés fordítása: A szektorméret az adatok írásának és olvasásának legkisebb egysége. Ha túlságosan kicsire választjuk meg, akkor csökken a teljesítmény és csökken a rendelkezésre álló hely. Ha viszont túlságosan nagyra hagyjuk, akkor azzal akadályozzuk az állományrendszerek munkáját. 512 a legkisebb érték, amely mindig megbízható. Az UFS esetén használjuk a fragmensek méretét. A &man.gbde.8; kétszer is rá fog kérdeni az adatok titkosítására használt jelmondatra. A jelmondatnak természetesen mind a kétszer ugyanannak kell lennie. A gbde védelmének hatékonysága teljesen mértékben az általunk választott jelmondat minõségétõl függ A könnyen megjegyezhetõ ám mégis biztonságos jelmondatok megválasztásához a Diceware Passphrase honlapján találunk egy kis segítséget (angolul). . A gbde init parancs létrehoz egy zároló állományt a gbde partícióhoz, amely ebben a példában az /etc/gbde/ad4s1c.lock néven keletkezett. A gbde zároló állományainak .lock névre kell végzõdniük, mivel az /etc/rc.d/gbde indítószkript csak ebben az esetben észleli rendesen. A gbde zároló állományait a titkosított partíciók tartalmával együtt kell lementeni. Miközben a zároló állomány törlése nem tudja megakadályozni, hogy az elszánt támadó visszafejtse a gbde által titkosított partíciót, addig a zároló állomány nélkül a jogos tulajdonos órási mennyiségû munka befektetése nélkül képtelen lesz hozzáférni a rajta levõ adatokhoz. Ez utóbbitól egyébként a &man.gbde.8; és a rendszer tervezõje is totálisan elhatárolja magát. A titkosított partíció illesztése a rendszermaghoz &prompt.root; gbde attach /dev/ad4s1c -l /etc/gbde/ad4s1c.lock Ekkor a titkosított partíció illesztéséhez a rendszer kérni fogja az inicializálás során választott jelmondatot. Ezután az új titkosított eszköz megjelenik a /dev könyvtárban /dev/eszköznév.bde néven: &prompt.root; ls /dev/ad* /dev/ad0 /dev/ad0s1b /dev/ad0s1e /dev/ad4s1 /dev/ad0s1 /dev/ad0s1c /dev/ad0s1f /dev/ad4s1c /dev/ad0s1a /dev/ad0s1d /dev/ad4 /dev/ad4s1c.bde Állományrendszer kialakítása egy titkosított eszközön Ahogy sikerült a titkosított eszközt illeszteni a rendszermaghoz, létre is tudunk hozni egy állományrendszert rajta. Erre a célra a &man.newfs.8; remekül használható. Mivel egy új UFS2 állományrendszerek inicializálása sokkal gyorsabb a régi UFS1 állományrendszerek inicializálásánál, ezért a &man.newfs.8; használata esetén az beállítás megadása ajánlott. &prompt.root; newfs -U -O2 /dev/ad4s1c.bde A &man.newfs.8; parancsot egy illesztett gbde partíción kell végrehajtani, amit onnan ismerhetünk meg, hogy az eszköz nevében szerepel a *.bde kiterjesztés. A titkosított partíció csatlakoztatása Hozzunk létre egy csatlakozási pontot a titkosított állományrendszer számára. &prompt.root; mkdir /privát Csatlakoztassuk a titkosított állományrendszert. &prompt.root; mount /dev/ad4s1c.bde /privát Ellenõrizzük a titkosított állományrendszer mûködõképességét A titkosított állományrendszert most már látja a &man.df.1; program és készen áll a használatra. &prompt.user; df -H Filesystem Size Used Avail Capacity Mounted on /dev/ad0s1a 1037M 72M 883M 8% / /devfs 1.0K 1.0K 0B 100% /dev /dev/ad0s1f 8.1G 55K 7.5G 0% /home /dev/ad0s1e 1037M 1.1M 953M 0% /tmp /dev/ad0s1d 6.1G 1.9G 3.7G 35% /usr /dev/ad4s1c.bde 150G 4.1K 138G 0% /private Létezõ titkosított állományrendszerek csatlakoztatása A rendszer minden egyes indítása után az összes titkosított állományrendszert tényleges használata elõtt újra illeszteni kell a rendszermaghoz, ellenõrizni az épségét és csatlakoztatni. Az ehhez szükséges parancsokat root felhasználóként kell kiadni. A gbde partíció illesztése a rendszermaghoz &prompt.root; gbde attach /dev/ad4s1c -l /etc/gbde/ad4s1c.lock A gbde partíció inicializálása során megadott jelmondatot kell megadnunk a mûvelet elvégzéséhez. Az állományrendszer épségének ellenõrzése Mivel a titkosított állományrendszerek az automatikus csatlakoztatáshoz még nem szerepeltethetõek az /etc/fstab állományban, ezért az ilyen állományrendszereket csatlakoztatásuk elõtt manuálisan ellenõriztetni kell a &man.fsck.8; lefuttatásával. &prompt.root; fsck -p -t ffs /dev/ad4s1c.bde A titkosított állományrendszer csatlakoztatása &prompt.root; mount /dev/ad4s1c.bde /privát A titkosított állományrendszer most már készen áll a használatra. A titkosított partíciók önálló csatlakoztatása Lehet írni olyan szkriptet, amely a titkosított partíciókat magától illeszti, ellenõrzi és csatlakoztatja, de biztonsági megfontolásokból semmi esetben sem szabad tartalmaznia a &man.gbde.8; jelszavát. Ehelyett azt javasoljuk, hogy az ilyen szkripteknek külön meg kelljen adni a jelszót konzolon vagy az &man.ssh.1; használatán keresztül. De használhatjuk a mellékelt rc.d szkriptet is. A szkript paramétereit az &man.rc.conf.5; állományon keresztül adhatjuk meg, például: gbde_autoattach_all="YES" gbde_devices="ad4s1c" gbde_lockdir="/etc/gbde" Ilyenkor a gbde által használt jelmondatot a rendszer indításakor kell megadni. Miután begépeltük a megfelelõ jelmondatot, a titkosított gbde partíció magától csatlakoztatásra kerül. Ez akkor lehet hasznos, ha a gbde megoldását hordozható számítógépeken alkalmazzuk. A gbde által alkalmazott titkosítási módszerek A &man.gbde.8; a szektorok tartalmát 128 bites AES használatával CBC módban titkosítja. A lemezen található minden egyes szektort eltérõ AES kulccsal kódolja. A gbde kriptográfiai felépítését, valamint mindazt, hogy az egyes szektorok kulcsai miként származtathatóak a felhasználó által megadott jelmondatból, a &man.gbde.4; man oldalán olvashatjuk. Kompatibilitási problémák A &man.sysinstall.8; nem kompatibilis a gbde által titkosított eszközökkel. A &man.sysinstall.8; indítása elõtt minden *.bde eszközt ki kell iktatni a rendszermagból, különben az eszközök keresése során össze fog omlani. A példánkban használt titkosított eszközt a következõ paranccsal kell lekapcsolni: &prompt.root; gbde detach /dev/ad4s1c Továbbá megjegyezzük azt is, hogy a &man.vinum.4; nem használja a &man.geom.4; alrendszert, ezért a gbde alkalmazása során nem használhatunk Vinum-köteteket. Daniel Gerzo Írta: A lemezek titkosítása a <command>geli</command> használatával A &os; 6.0 változatától kezdve egy új kriptográfiai GEOM osztály is a rendelkezésünkre áll, melyet pillanatnyilag &a.pjd; fejleszt. A geli segédprogram némileg különbözõ a gbde megoldásától — más lehetõségeket kínál fel és a titkosítást is egy eltérõ séma mentén valósítja meg. A &man.geli.8; legfontosabb jellemzõi a következõk: A &man.crypto.9; keretrendszerét használja — tehát ha rendelkezünk kriptográfiai hardverrel, akkor a geli automatikusan használni fogja. Több kriptográfiai algoritmust is ismer (melyek jelenleg az AES, Blowfish és a 3DES). Segítségével a rendszerindításhoz használt (gyökér) partíció is titkosítható. Ilyenkor a szükséges jelmondatot a rendszer indításakor kell megadni. Két független kulcsot (például egy kulcsot és egy céges kulcsot) is használhatunk vele. A geli gyors — egyszerûen csak szektorról szektorra titkosít. Lehetõvé teszi a mesterkulcsok mentését is visszaállítását. Ha a felhasználó véletlenül megsemmisítené a kulcsát, akkor a biztonsági mentésbõl helyreállított kulcsok segítségével vissza tudjuk szerezni az adatainkat is. Segítségével a lemezeket véletlenszerû, egyszeri jelszavakkal is illeszthetjük — ez különösen fontos lapozóterületek és ideiglenes állományrendszerek esetében. A geli által felkínált lehetõségekrõl a &man.geli.8; man oldalán találhatunk többet. A következõ lépések bemutatják, hogyan lehet a &os; rendszermagjában engedélyezni a geli támogatását, és hogyan lehet létrehozni és használni egy geli titkosítással rendelkezõ adathordozót. A geli alkalmazásához legalább a &os; 6.0-RELEASE vagy késõbbi változatára van szükségünk. Mivel a rendszermagot is módosítanunk kell, ezért rendszeradminisztrátori jogosultságok kellenek a mûveletek elvégzéséhez. A <command>geli</command> támogatásának hozzáadása a rendszermaghoz Vegyük hozzá a következõ sorokat a rendszermag beállításait tartalmazó állományhoz: options GEOM_ELI device crypto Fordítsuk újra a rendszermagot a ben leírtak szerint. Betölthetjük a geli modulját is a rendszer indításakor. Ehhez a következõ sort kell betenni a /boot/loader.conf állományba: geom_eli_load="YES" A &man.geli.8; most már használható a rendszermagban. A mesterkulcs legenerálása A most következõ példában egy kulcsot tartalmazó állomány létrehozását illusztráljuk, amit a /privát könyvtárba csatlakoztatott titkosított adathordozó mesterkulcsához fogunk használni. A kulcs állomány a mesterkulcs titkosításához felhasznált véletlenszerû adatot fogja tartalmazni, valamint rajta kívül még a mesterkulcsot egy jelmondattal is védjük. Az adathordozó szektormérete 4 kilobyte-os lesz. Emellett még bemutatjuk, hogyan kell illeszteni egy geli-adathordozót, állományrendszert létrehozni rajta, csatlakoztatni, dolgozni vele és lekapcsolni. A nagyobb teljesítmény érdekében javasolt nagyobb szektorméretet választani (mint például 4 kilobyte). A mesterkulcsot egy jelmondattal fogjuk védeni és a kulcsok készítéséhez használt adatforrás a /dev/random lesz. A /dev/da2.eli, amelyet mit csak adathordozónak fogunk csak hívni, szektorainak mérete 4 kilobyte lesz. &prompt.root; dd if=/dev/random of=/root/da2.key bs=64 count=1 &prompt.root; geli init -s 4096 -K /root/da2.key /dev/da2 Enter new passphrase: Reenter new passphrase: Nem kötelezõ egyszerre használni a jelmondatot és a kulcs állományt. A mesterkulcs elzárásának bebiztosítására bármelyik módszer alkalmas. Ha a kulcs állomány a - paraméterrel adjuk meg, akkor a szabványos bemenetrõl olvassa be a program. Ez a példa több kulcs használatát mutatja be. &prompt.root; cat kulcs1 kulcs2 kulcs3 | geli init -K - /dev/da2 Az adathordozó illesztése a generált kulccsal &prompt.root; geli attach -k /root/da2.key /dev/da2 Enter passphrase: Az új titkosítatlan eszköz neve /dev/da2.eli lesz. &prompt.root; ls /dev/da2* /dev/da2 /dev/da2.eli Az új állományrendszer kialakítása &prompt.root; dd if=/dev/random of=/dev/da2.eli bs=1m &prompt.root; newfs /dev/da2.eli &prompt.root; mount /dev/da2.eli /privát A titkosított állományrendszer most már &man.df.1; számára is látszik és használható: &prompt.root; df -H Filesystem Size Used Avail Capacity Mounted on /dev/ad0s1a 248M 89M 139M 38% / /devfs 1.0K 1.0K 0B 100% /dev /dev/ad0s1f 7.7G 2.3G 4.9G 32% /usr /dev/ad0s1d 989M 1.5M 909M 0% /tmp /dev/ad0s1e 3.9G 1.3G 2.3G 35% /var /dev/da2.eli 150G 4.1K 138G 0% /private Az adathordozó leválasztása és lekapcsolása Miután befejeztük a munkát a titkosított partíción, és a /privát partícióra már nincs tovább szükségünk, érdemes leválasztanunk és kiiktatnunk a geli titkosítású partíciót a rendszermagból. &prompt.root; umount /privát &prompt.root; geli detach da2.eli A &man.geli.8; használatáról bõvebben a saját man oldalán tájékozódhatunk. A <filename>geli</filename> <filename>rc.d</filename> szkriptjének használata A geli mellett találhatunk egy saját rc.d szkriptet, amely jelentõsen leegyszerûsíti a geli használatát. A geli például így paraméterezhetõ az &man.rc.conf.5; állományon keresztül: geli_devices="da2" geli_da2_flags="-p -k /root/da2.key" Ennek segítségével a /dev/da2 eszközt geli adathordozóként állítjuk be a /root/da2.key állományban található mesterkulcs felhasználásával, de az illesztéskor a geli nem kér jelmondatot (ezt csak akkor fogja tenni, ha a geli init parancs kiadásához hozzátesszük a beállítást). A rendszer leállítása elõtt pedig a geli adathordozó így automatikusan leválasztásra kerül. Az rc.d beállításával kapcsolatos tudnivalókat a kézikönyv rc.d szkriptekrõl szóló szakaszában ismerhetjük meg. Christian Brüffer Írta: A lapozóterület titkosítása lapozóterület titkosítása A &os;-ben a lapozóterület titkosítása nagyon könnyen beállítható és már a &os; 5.3-RELEASE változata óta elérhetõ. Attól függõen, hogy konkrétan a &os; melyik verzióját használjuk, a konfigurációhoz kapcsolódó beállítások némileg eltérhetnek. A &os; 6.0-RELEASE változatától kezdõdõen a &man.gbde.8; és a &man.geli.8; alrendszerek is használhatóak a lapozóterület titkosítására. A korábbi verziókban egyedül csak a &man.gbde.8; érhetõ el. Mind a két rendszer az encswap rc.d szkriptet használja. Az elõzõ szakaszban, vagyis a A lemezpartíciók titkosításában már röviden összefoglaltuk a különbözõ titkosítással foglalkozó alrendszereket. Miért kellene titkosítanunk a lapozóterületet? Hasonlóan a lemezpartíciók titkosításához, a lapozóterület titkosításának is az a célja, hogy védjük az érzékeny információkat. Képzeljük el, hogy egy olyan alkalmazással dolgozunk, amely jelszavakat kezel. Amíg ezek a jelszavak a memóriában maradnak, addig minden a legnagyobb rendben van. Azonban amikor az operációs rendszer nekilát a fizikai memória felszabadításához kilapozni ezeket az adatokat, a jelszavak titkosítatlanul kerülnek a lemez felületére és egy támadó számára könnyû prédává válnak. Ilyen helyzetekben csak lapozóterület titkosítása jelenthet megoldást. Elõkészületek A szakasz további részében a ad0s1b lesz a lapozásra használt partíció. Egészen mostanáig nem titkosítottuk a lapozóterületet. Így elképzelhetõ, hogy a lemezre már titkosítatlanul kikerültek jelszavak vagy bármilyen más érzékeny adatok. A csorba kiköszörülésére a lapozóterületen található összes adatot írjuk felül véletlenszerûen generált szeméttel: &prompt.root; dd if=/dev/random of=/dev/ad0s1b bs=1m A lapozóterület titkosítása a &man.gbde.8; használatával Ha a &os; 6.0-RELEASE vagy újabb változatát használjuk, akkor az /etc/fstab állományban tegyük hozzá a .bde utótagot az a lapozóterülethez tartozó eszköz nevéhez. # Device Mountpoint FStype Options Dump Pass# /dev/ad0s1b.bde none swap sw 0 0 A &os; 6.0-RELEASE elõtti kiadások esetében a következõ sort is hozzá kell tennünk az /etc/rc.conf állományhoz: gbde_swap_enable="YES" A lapozóterület titkosítása a &man.geli.8; használatával A &man.gbde.8; használatához hasonlóan a &man.geli.8; által felajánlott titkosítást is alkalmazhatjuk a lapozóterület védelmére. Ilyenkor az /etc/fstab állományban az .eli utótagot kell hozzátenni a lapozóterülethez tartozó eszköz névhez. # Device Mountpoint FStype Options Dump Pass# /dev/ad0s1b.eli none swap sw 0 0 Az &man.geli.8; az AES algoritmust alapértelmezés szerint 256 bites kulccsal használja. Ezek az alapértelmezések megváltoztathatóak az /etc/rc.conf állományban a geli_swap_flags beállítás használatával. A következõ sor arra utasítja az encswap rc.d szkriptet, hogy a &man.geli.8; és a Blowfish algoritmus használatával hozzon létre egy lapozópartíciót 128 bites kulccsal, 4 kilobyte-os szektormérettel és a detach on last close (lekapcsolás használat után) beállítással: geli_swap_flags="-e blowfish -l 128 -s 4096 -d" A &os; 6.2-RELEASE verzió elõtti rendszerekben a következõ sort kell használni: geli_swap_flags="-a blowfish -l 128 -s 4096 -d" A többi beállításhoz a &man.geli.8; man oldalán a onetime parancs leírását érdemes áttanulmányozni. Ellenõrizzük a mûködését Miután újraindítottuk a rendszert, a titkosított lapozóterület helyes mûködését a swapinfo paranccsal ellenõrizhetjük le. A &man.gbde.8; esetében: &prompt.user; swapinfo Device 1K-blocks Used Avail Capacity /dev/ad0s1b.bde 542720 0 542720 0% Valamint a &man.geli.8; esetében: &prompt.user; swapinfo Device 1K-blocks Used Avail Capacity /dev/ad0s1b.eli 542720 0 542720 0% diff --git a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/kernelconfig/chapter.sgml b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/kernelconfig/chapter.sgml index 35c2d40e41..306d3dc1e0 100644 --- a/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/kernelconfig/chapter.sgml +++ b/hu_HU.ISO8859-2/books/handbook/kernelconfig/chapter.sgml @@ -1,2150 +1,2150 @@ Jim Mock Frissítette és átdolgozta: Jake Hamby Eredetileg írta: A &os; rendszermag testreszabása Áttekintés rendszermag saját rendszermag készítése A rendszermag a &os; operációs rendszer lelke. Felelõs a memória kezelésért, a biztonsági szabályozások betartatásáért, a hálózat mûködtetéséért, a lemezhozzáférésért és sok minden másért is. Miközben maga a &os; egyre jobban konfigurálható dinamikusan, addig alkalmanként elegedhetetlen, hogy újrakonfiguráljuk és újrafordítsuk a rendszermagot. A fejezet elolvasása során megismerjük: miért lehet szükségünk egy saját rendszermagra; hogyan készítsünk konfigurációs állományt a rendszermaghoz, vagy hogyan módosítsunk egy már létezõt; hogyan használjuk a rendszermag konfigurációs állományát egy új rendszermag lefordítására és létrehozására; hogyan telepítsük az új rendszermagot; hogyan orvosoljuk a felmerülõ problémákat. A fejezetben az összes példaként bemutatásra kerülõ parancsot root felhasználóként kell kiadni a sikeres végrehajtásukhoz. Miért készítsünk saját rendszermagot? A &os; eredetileg ún. monolitikus rendszermaggal rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy a rendszermag egyetlen nagy program volt, ami elõre rögzített eszközöket ismert, és ha meg akartuk változtatni a rendszermag mûködését, akkor fordítanunk kellett új rendszermagot, majd újra kellett indítanunk vele a számítógépet. Manapság azonban a &os; már inkább afelé a megközelítés felé halad, ahol a rendszermag funkcionalitásának nagy részét mûködés közben az igények szerint betölthetõ és eltávolítható modulok adják. Ezzel lehetõvé válik, hogy a rendszermag gyorsan illeszkedjen az újonnan megjelenõ hardvereszközökhöz (mint például a laptopok PCMCIA-kártyáihoz), vagy olyan új funkciókat tegyünk a rendszermaghoz, amelyek a fordításánál nem voltak feltétlenül szükségesek. Ezt a modellt nevezik moduláris rendszermagnak. Ennek ellenére még mindig elkerülhetetlen, hogy esetenként ne legyen szükség a rendszermag statikus testreszabására. Ez a legtöbb esetben azzal magyarázható, hogy vannak olyan funkciók, amelyek túlságosan is mélyen helyezkednek el a rendszermagban, ezáltal nem tölthetõek be dinamikusan. Máskor viszont egyszerûen azért nem lehetséges, mert még senki sem szánt idõt az adott funkcióhoz tartozó, dinamikusan betölthetõ modul elkészítésére. Egy saját rendszermag készítése azon legfontosabb próbatételek egyike, melyet egy haladó BSD felhasználónak ki kell állnia. Ez a folyamat, habár némileg idõigényes, számos elõnyt tartogat &os; rendszerünk számára. Eltérõen egy GENERIC (általános) rendszermagtól, amely rengeteg hardvert támogat, egy saját rendszermag csak a saját PC-nk hardverét ismeri. Ennek több elõnye is van, például: A rendszerünk gyorsabban indul. Mivel a rendszermag csak azokat a hardvereket fogja keresni, melyek a rendszerünkben megtalálhatóak, jelentõs mértékben le tud csökkeni az induláshoz szükséges idõ. Kisebb memóriahasználat. Egy saját rendszermag a szükségtelen részek és eszközmeghajtók elhagyása miatt gyakran kevesebb memóriát emészt fel, mint a GENERIC rendszermag. Ez azért is fontos, mert a rendszermag mindig benn van a fizikai memóriában, és ezzel az alkalmazások elöl veszi a helyet. Emiatt egy saját rendszermag elkészítése különösen hasznos lehet egy kevés fizikai memóriával rendelkezõ rendszeren. További hardverek támogatása. A saját rendszermagunkba olyan eszközök támogatását is beletehetjük, amelyek nem szerepelnek a GENERIC rendszermagban, mint például a hangkártyákét. Tom Rhodes Írta: A rendszerünkben levõ hardverek összeszedése Mielõtt belevetnénk magunkat a rendszermag beállításába, érdemes egy leltárt készíteni a gépünkben található különbözõ eszközökrõl. Ahol a &os; nem elsõdlegesen használt operációs rendszer, ott ehhez elegendõ megnézni a jelenlegi rendszerben található elemeket. Például az µsoft; rendszerek Eszközkezelõjében (Device Manager) általában az összes eszköz fontosabb adatait megtaláljuk. Magát az Eszközkezelõt pedig a Vezérlõpultból (Control Panel) érhetjük el. A µsoft.windows; egyes verzióiban a Rendszer (System) ikonjára kattintva megkapjuk azt a képernyõt, ahonnan közvetlenül el tudjuk érni az Eszközkezelõt. Ha viszont nincs másik operációs rendszer a gépünkön, akkor magunknak kell mindezeknek utánanéznünk. Erre az egyik alkalmas módszer a &man.dmesg.8; és a &man.man.1; parancsok használata. A &os;-ben található legtöbb meghajtónak van saját man oldala, ami tartalmazza az általuk kezelt eszközök listáját, illetve így a rendszerindítás során észlelt hardvereket nézhetjük vissza. Például az alábbi sor arra utal, hogy a psm meghajtó megtalálta a gépünkhöz tartozó egeret: psm0: <PS/2 Mouse> irq 12 on atkdbc0 psm0: [GIANT-LOCKED] psm0: [ITHREAD] psm0: model Generic PS/2 mouse, device ID 0 Ezután ezt a meghajtót vagy a rendszermagba kell beépítenünk, vagy pedig a &man.loader.conf.5; állományon keresztül betöltenünk. Bizonyos esetekben a dmesg az eszközök felkutatásának eredményei helyett csak a rendszer üzeneteit mutatja. Ilyen helyezetekben a teljes kimenet a /var/run/dmesg.boot állományban tekinthetõ meg. A hardverek manuális felderítésének módja a &man.pciconf.8; segédprogram kimenetének böngészése, ami egy valamivel részletesebb eredményt ad. Mint például: ath0@pci0:3:0:0: class=0x020000 card=0x058a1014 chip=0x1014168c rev=0x01 hdr=0x00 vendor = 'Atheros Communications Inc.' device = 'AR5212 Atheros AR5212 802.11abg wireless' class = network subclass = ethernet A pciconf paranccsal kapott kimenet ezen része azt mutatja, hogy az ath meghajtó talált egy vezeték nélküli Ethernet eszközt. Innen a man ath paranccsal érhetjük el a &man.ath.4; man oldalát. A &man.man.1; a paraméter megadásával további hasznos információkkal is tud szolgálni. A fentiekbõl kiindulva például a következõ paranccsal: &prompt.root; man -k Atheros le tudjuk kérdezni azokat a man oldalakat, amelyek tartalmazzák az adott szót: ath(4) - Atheros IEEE 802.11 wireless network driver ath_hal(4) - Atheros Hardware Access Layer (HAL) A hardvereszközeink listájával felvértezve most már egy saját rendszermag létrehozása sem lesz annyira ijesztõ. Meghajtók, alrendszerek és modulok rendszermag meghajtók, modulok, alrendszerek Mielõtt új rendszermagot készítenénk, érdemes megfontolnunk, hogy egyáltalán szükségünk lesz-e rá. Ha például valamilyen eszköz támogatásához kell, akkor könnyen elõfordulhat, hogy azt modulként is be tudjuk tölteni. A rendszermaghoz tartozó modulok a /boot/kernel könyvtárban találhatóak, és a &man.kldload.8; segítségével a rendszer mûködése közben dinamikusan betölthetõek. Ha nem is az összes, de a legtöbb meghajtóhoz tartozik egy modul és egy man oldal. Például az elõzõ szakaszban az ath vezeték nélküli Ethernet meghajtóval foglalkoztunk. A következõ leírást találjuk a hozzátartozó man oldalon: Vagy ha modulként akarjuk betölteni ezt a meghajtót a rendszer indítása során, akkor a &man.loader.conf.5; állományba vegyük fel a következõ sort: if_ath_load="YES" A fentebb leírtak szerint tehát ha a if_ath_load="YES" sort hozzáadjuk a /boot/loader.conf állományhoz, akkor a rendszer indulásakor ez a modul mindig dinamikusan betöltõdik. Némely esetben azonban nem áll rendelkezésünkre ilyen modul. Ez különösen igaz bizonyos alrendszerekre és a fontosabb meghajtókra, például az FFS állományrendszerre vonatkozóan, mivel ezeknek kötelezõen a rendszermagban kell lenniük. Ugyanez elmondható a hálózati támogatásra is (INET). Csak úgy tudjuk megmondani, hogy valamelyik meghajtóra szükség van a rendszermagban, ha elõször megpróbáljuk megkeresni hozzá a megfelelõ modult. A beépített meghajtók figyelmetlen eltávolításával könnyen lefordíthatatlan állapotba kerülhet a rendszermag. Például, ha a &man.ata.4; meghajtót kivesszük a rendszermag konfigurációs állományából, az ATA alrendszert használó meghajtók csak abban az esetben fognak biztosan mûködni, ha egyúttal felvesszük a loader.conf állományba. Ha nem vagyunk benne biztosak, akkor elõször próbáljuk meg használni a modult és csak utána hagyjuk el a rendszermagba épített változatát. Saját rendszermag készítése és telepítése rendszermag készítése, telepítése Elõször is tegyünk egy rövidke sétát a rendszermag könyvtárában. A továbbiakban említendõ összes könyvtár a /usr/src/sys könyvtáron belül található, amely /sys néven is elérhetõ. Itt rengeteg alkönyvtár található, mindegyikük a rendszermag különbözõ részeit testesíti meg. Ezek közül most számunkra a legfontosabb az architektúra/conf lesz, ahol majd létrehozzuk a saját rendszermagunk konfigurációs állományát, valamint a compile, ahol majd a rendszermagunk fordítása történik. Itt az architektúra lehet i386, alpha, amd64, ia64, powerpc, sparc64 vagy pc98 (a PC-k egyik, leginkább Japánban elterjedt változata). Az adott architektúra könyvtárában található összes állomány csak arra az architektúrára vonatkozik, a kód többi része pedig gépfüggetlen és közös az összes többi létezõ és leendõ &os; platformon. Érdemes megfigyelni a könyvtárak logikai elrendezését: minden egyes ismert eszköz, állományrendszer és bõvítmény saját alkönyvtárral rendelkezik. A példák során ez a fejezet feltételezi, hogy az i386 architektúrát használjuk. Ha ez a mi esetünkben nem így lenne, ne felejtsük el átírni bennük az elérési útvonalakat a rendszerünk architektúrájának megfelelõen. Ha nem lenne /usr/src/sys könyvtár a rendszerünkben, valószínûleg még nem telepítettük a rendszermag forráskódját. Ezt a legkönnyebben úgy tudjuk megtenni, ha root felhasználóként elindítjuk a sysinstall programot és ott kiválasztjuk a Configure (Beállítások), azon belül Distributions (Terjesztések) menüpontot, amiben válasszuk ki a src, base és sys terjesztéseket. Ha nem szeretnénk erre a célra a sysinstall programot használni, de rendelkezésünkre áll a hivatalos &os; CD, akkor a forrásokat akár parancssorból is telepíthetjük: &prompt.root; mount /cdrom &prompt.root; mkdir -p /usr/src/sys &prompt.root; ln -s /usr/src/sys /sys &prompt.root; cat /cdrom/src/ssys.[a-d]* | tar -xzvf - &prompt.root; cat /cdrom/src/sbase.[a-d]* | tar -xzvf - Ezután lépjünk be az i386/conf könyvtárba és másoljuk le a GENERIC konfigurációs állományt a kedvünk szerinti nevûre. Például: &prompt.root; cd /usr/src/sys/i386/conf &prompt.root; cp GENERIC SAJÁT Általában a nevet végig nagybetûkkel írjuk, és ha több &os;-s gépet is üzemeltetünk különbözõ hardverekkel, hasznosnak bizonyulhat megemlíteni benne az adott gép rendszerének nevét is. Ebben a példában ez most a SAJÁT lesz. A rendszermagunk konfigurációs állományát nem éppen a legjobb ötlet a /usr/src könyvtárban tárolni. Ugyanis könnyen elõfordulhat, hogy egy rosszul sikerült fordítás után egyszerûen csak letöröljük az egész /usr/src könyvtárat és onnan kezdjük újra. Azonban csak ezután juthat eszünkbe, hogy vele együtt bizony letöröltük a saját rendszermagunk konfigurációs állományát is! Ehhez hasonlóan, közvetlenül a GENERIC konfigurációs állomány szerkesztése sem ajánlott, mivel a források egy esetleges frissítésénél könnyen felülíródhat és ezzel együtt elvesznek a módosításaink is. Tehát érdemes inkább valahol máshol tárolnunk a rendszermagunk konfigurációs állományát, majd létrehozni rá egy szimbolikus linket a i386 könyvtárban. Valahogy így: &prompt.root; cd /usr/src/sys/i386/conf &prompt.root; mkdir /root/kernel &prompt.root; cp GENERIC /root/kernel/SAJÁT &prompt.root; ln -s /root/kernel/SAJÁT Most pedig a kedvenc szövegszerkesztõnkkel lássunk neki a SAJÁT átírásának! Ha nemrég telepítettük csak a rendszerünket, az egyetlen elérhetõ szövegszerkesztõnk minden bizonnyal a vi lesz. Róla most túlságosan is bonyolult lenne leírást adnunk, de az Irodalomjegyzékben található könyvek közül sokban elég jól bemutatják. Ezen kívül a &os; ajánl egy könnyebben megtanulható szövegszerkesztõt is az ee személyében, amely a kezdõk számára az ideális választás. Nyugodtan átírhatjuk az elöl található megjegyzéseket a saját konfigurációnknak megfelelõen, vagy akár azt is rögzíthetjük, hogy miben tértünk el a GENERIC beállításaitól. SunOS Ha fordítottunk már rendszermagot &sunos; vagy más BSD operációs rendszer alatt, ez az állomány ismerõsnek tûnhet. Ha viszont más operációs rendszerek, mint például a DOS felõl érkezünk, a GENERIC konfigurációs állomány egy kissé terebélyesnek tûnhet számunkra, ezért A konfigurációs állomány címû részt figyelmesen és lassan olvassuk át. Amennyiben a forrásfánkat a &os; projekt legfrissebb forrásaival szinkronizáljuk, mindig olvassuk el a /usr/src/UPDATING állományt, mielõtt bármilyen frissítéshez is kezdenénk. Itt megtalálhatóak azok a fontos érintett kérdések és területek, amely külön figyelmet igényelnek a frissített forráskód esetén. A /usr/src/UPDATING mindig a &os; forrásának legfrissebb változatához igazodik, és ezért sokkal naprakészebb információkat tartalmaz, mint ez a kézikönyv. Most pedig le kell lefordítanunk a rendszermag forráskódját. A rendszermag lefordítása Lépjünk be a /usr/src könyvtárba: &prompt.root; cd /usr/src Fordítsuk le a rendszermagot: &prompt.root; make buildkernel KERNCONF=SAJÁT Telepítsük az új rendszermagot: &prompt.root; make installkernel KERNCONF=SAJÁT A &os; teljes forrásfájára szükség van a rendszermag lefordításához. Amikor egy saját rendszermagot alapértelmezés szerint fordítunk, vele együtt az összes modul is lefordításra kerül. Ha viszont idõt szeretnénk megtakarítani a rendszermag frissítése során vagy csak a saját moduljainkat akarjuk lefordítani, érdemes átírnunk az /etc/make.conf állományt a rendszermag fordításának megkezdése elõtt: MODULES_OVERRIDE = linux acpi sound/sound sound/driver/ds1 ntfs Ez a változó megadja a ténylegesen lefordítandó modulok listáját. WITHOUT_MODULES = linux acpi sound/sound sound/driver/ds1 ntfs Ez a változó a fordításból kihagyandó modulokat sorolja fel. A rendszermag fordításának folyamatában egyéb hasznosnak tekinthetõ változókról a &man.make.conf.5; man oldalán olvashatunk. /boot/kernel.old Ezután az új rendszermag a /boot/kernel könyvtárba kerül /boot/kernel/kernel néven és a korábbi rendszermag pedig /boot/kernel.old/kernel néven õrzõdik meg. Most állítsuk le a rendszert és indítsuk újra az új rendszermag aktiválásához. Ha közben valamilyen hiba történt volna, nézzük meg a fejezet végén található, hibakeresésre vonatkozó utasításokat. Mindenképpen olvassuk el azt a részt, amely leírja, hogyan állítsuk helyre a rendszerünket abban az esetben, ha az új rendszermaggal nem indul. A rendszerindítási folyamathoz tartozó további állományok, mint például a rendszerbetöltõ (&man.loader.8;) és annak konfigurációs állománya, a /boot könyvtárban találhatóak. A külsõ és saját modulok a /boot/kernel a könyvtárba kerülhetnek, azonban a felhasználóknak nagyon ügyelniük kell rá, hogy az itt található modulok szinkronban legyenek a lefordított rendszermaggal. Ellenkezõ esetben a rendszerben megbízhatatlanságot, hibákat észlelhetünk. Joel Dahl A &os; 6.X verziójához igazította: A konfigurációs állomány rendszermag NOTES NOTES rendszermag konfigurációs állomány A konfigurációs állomány általános formátuma igen egyszerû. Minden sor tartalmaz egy kulcsszót és egy vagy több paramétert. A további egyszerûsítés kedvéért a legtöbb sor csak egyetlen paramétert tartalmaz. Bármi, ami egy # (kettõskereszt) jelet követ, megjegyzésnek minõsül és nem számít konfigurációs elemnek. A most következõ részek bemutatják az egyes kulcsszavakat abban a sorrendben, ahogy azokat a GENERIC állományban is megtalálhatjuk. Az architektúrafüggõ opciók és eszközök teljes listáját a GENERIC állománnyal egy könyvtárban levõ NOTES állományban találhatjuk meg. Az architektúrától független opciókat a /usr/src/sys/conf/NOTES állományban találjuk. A &os; 5.0 megjelenése óta a konfigurációs állományokban használható az include direktíva. Ennek segítségével egy másik konfigurációs állomány tartalma logikailag beilleszthetõ az aktuálisba, így könnyebbé válik egy már meglevõ állományhoz tartozó kisebb mennyiségû változtatás karbantartása. Például ha csupán pár egyszerû kiegészítést szeretnénk hozzáadni a GENERIC rendszermaghoz, akkor elegendõ a hozzá vett eltéréseket nyilvántartanunk egy külön konfigurációs állományban: include GENERIC ident SAJAT options IPFIREWALL options DUMMYNET options IPFIREWALL_DEFAULT_TO_ACCEPT options IPDIVERT Valószínûleg sok rendszergazda számára jelentõs elõnyt jelent ez a megoldás a konfigurációs állományok korábbról már megszokott újraírásával szemben: a helyi konfigurációs állomány csak a GENERIC rendszermag helyi rendszerre vonatkozó eltéréseit tartalmazza. Így amikor frissítjük a rendszerünket, a GENERIC rendszermag összes újítása elérhetõvé válik, kivéve ha explicit módon le nem tiltottuk ezeket a noptions vagy a nodevice megadásával. A fejezet további részében egy átlagos konfigurációs állománnyal fogunk foglalkozni, mind a beállítások, mind pedig az eszközök tekintetében. Ha olyan állományt akarunk készíteni, amely tartalmazza az összes lehetséges opciót, például teszteléshez, futtassuk le root felhasználóként az alábbi parancsot: &prompt.root; cd /usr/src/sys/i386/conf && make LINT rendszermag konfigurációs állomány Itt a GENERIC rendszermag-konfigurációs állomány ismertetése következik, az érthetõség kedvéért helyenként megjegyzésekkel kibõvítve. A bemutatott állománynak majdnem pontosan meg kell egyeznie a rendszerünkben található /usr/src/sys/i386/conf/GENERIC állománnyal. a rendszermag beállításai machine machine i386 A számítógépünk architektúráját adja meg. A következõk valamelyikének kell lennie: alpha, amd64, i386, ia64, pc98, powerpc, vagy sparc64. a rendszermag beállításai cpu cpu I486_CPU cpu I586_CPU cpu I686_CPU A fenti beállítás segítségével megadhatjuk, milyen típusú processzor található a számítógépünkben. Több ilyen sorunk is lehet (ha például nem lennénk biztosak benne, hogy a I586_CPU vagy I686_CPU értéket kellene megadnunk), de a saját rendszermagunk összeállításához érdemes csak egyet meghagynunk. Ha nem ismerjük pontosan a processzorunk típusát, vessünk egy pillantást a /var/run/dmesg.boot állományra és keressük ki belõle. a rendszermag beállításai ident ident GENERIC Ez a rendszermag azonosítója. Változtassuk meg rendszermagunk nevére, legyen például SAJAT, ha a korábbi utasításokat követtük. Az ident után írt sztring fog megjelenni a rendszermag neve mellett a rendszer indítása során, ezért fontos, hogy az új rendszermagunknak más nevet adjunk, ha meg akarjuk különböztetni az általában használttól (például egy tesztelésre szánt rendszermagot akarunk készíteni). # ha a /boot/device.hints használata helyett statikusan bele akarjuk fordítani #hints "GENERIC.hints" # itt szerepelnek a device hintek A &man.device.hints.5; használható az eszközmeghajtók beállítására. A &man.loader.8; a rendszer indítása során alapértelmezés szerint a /boot/device.hints állományt olvassa be erre a célra. A hints beállítás használatával ezeket a hinteket statikusan bele tudjuk építeni a rendszermagba. Ebben az esetben nincs szükségünk külön device.hints állomány létrehozására a /boot könyvtárban. makeoptions DEBUG=-g # a nyomkövetéshez szükséges gdb(1) szimbólumok beépítése A &os; hagyományos fordításának folyamata során a rendszermagot a használatával készítjük el, aminek köszönhetõen hibakeresési információkat tudunk átadni a &man.gcc.1; fordítónak. - options SCHED_4BSD # 4BSD ütemezõ + options SCHED_ULE # ULE ütemezõ - A &os; tradicionális és alapértelmezett - rendszerütemezõje. Ne változtassuk meg! + A &os; alapértelmezett rendszerütemezõje. Ne + változtassuk meg! options PREEMPTION # a rendszerszálak megszakíthatóságának engedélyezése Ha engedélyezzük, a rendszermagban futó szálakat meg tudják szakítani más, magasabb prioritású szálak. Ez segít növelni a rendszer válaszadási sebességét és csökkenti a megszakításokat kezelõ szálak várakozását. options INET # hálózatkezelés A hálózatkezelés támogatása. Ne töröljük ki, még akkor sem, ha nem tervezzük hálózatra kapcsolni a rendszert. Sok programnak szüksége van legalább az ún. loopback típusú hálózat támogatására (vagyis a számítógépünkön belüli hálózati kapcsolatokra), ezért ez feltétlenül kötelezõ! options INET6 # IPv6 kommunikációs prokotollok Engedélyezi az IPv6 kommunikációs protokollok használatát. options FFS # Berkeley Fast Filesystem Ez a legalapvetõbb merevlemezes állományrendszer. Hagyjuk meg, ha merevlemezrõl akarjuk indítani a rendszerünket. options SOFTUPDATES # az FFS Soft Updates támogatása Ez a beállítás engedélyezi a rendszermagban a Soft Updates használatát, amely segít felgyorsítani a lemez írási sebességét. Ha már a rendszermag ezt a funkcionalitást ismeri, akkor még külön az egyes lemezeken is engedélyezni kell. Nézzük meg a &man.mount.8; kimenetét, hogy lássuk, a rendszerünkben levõ lemezek közül melyiken van ténylegesen engedélyezve a Soft Updates használata. Ha nem látjuk benne sehol sem a soft-updates opciót, akkor azt (meglevõ állományrendszerek esetén) a &man.tunefs.8; vagy (új állományrendszerek esetén) a &man.newfs.8; parancsokkal tudjuk bekapcsolni. options UFS_ACL # a hozzáférés-vezérlési listák (ACL) támogatása Ezzel a beállítással engedélyezhetjük a rendszermagban a hozzáférés-vezérlési listák támogatását. Ez a kiterjesztett attribútumok és az UFS2 használatára támaszkodik. Ezt a lehetõséget részleteiben a ban tárgyaljuk. Az ACL alapértelmezés szerint támogatott, és korábban már használtuk, akkor semmiképpen se kapcsoljuk ki, mert ezzel az eddig létrehozott hozzáférés-vezérlési listáink érvénytelenné, az állományaink pedig védtelenné válnak. options UFS_DIRHASH # nagyobb könyvtárak esetén gyorsulást hoz Ezzel a beállítással némi memória feláldozása árán fel tudjuk gyorsítani a nagyobb könyvtárakon végzett lemezmûveletek sebességét, ezért ezt a beállítást érdemes nagyobb szerverekre vagy interaktívitást igénylõ munkaállomásokra tartogatni, és eltávolítani olyan esetekben, amikor a &os;-t egy olyan kisebb számítógépeken használjuk, ahol a memória kevés és a lemezmûveletek sebessége kevésbé fontos, például egy tûzfalon. options MD_ROOT # tudunk memórialemezrõl is rendszert indítani Ezzel az opcióval engedélyezni tudjuk a rendszer indítását memóriában tárolt virtuális lemezekrõl. a rendszermag beállításai NFS a rendszermag beállításai NFS_ROOT options NFSCLIENT # hálózati állományrendszer (NFS) kliens options NFSSERVER # NFS szerver options NFS_ROOT # NFS használható gyökérként is, kell hozzá az NFSCLIENT A hálózati állományrendszer támogatása. Hacsak nem akarunk TCP/IP-n keresztül állományrendszereket csatlakoztatni egy &unix; állományszerverrõl, kivethetjük. a rendszermag beállításai MSDOSFS options MSDOSFS # MS-DOS állományrendszer Az &ms-dos; állományrendszer. Hacsak nem akarunk DOS-ra formázott merevlemezes partíciót csatlakoztatni a rendszerindítás során, nyugodtan elhagyhatjuk. A fentebb leírtak szerint az elsõ olyan alkalommal automatikusan betöltõdik, amikor egy DOS partíciót csatlakoztatni akarunk. Sõt, a nagyszerû emulators/mtools szoftver segítségével külön csatlakoztatás és leválasztás nélkül tudunk DOS-os floppykat olvasni (és az MSDOSFS-re egyáltalán nincs is szüksége). options CD9660 # ISO 9660 állományrendszer Az ISO 9660 állományrendszert a CD-k használják. Vegyük ki, ha nincs a számítógépben CD-ROM meghajtó vagy csak ritkán fogunk CD-ket csatlakoztatni (mivel a hozzátartozó modul magától betöltõdik az elsõ adat CD csatlakoztatása során). Az audio CD-k nem használják ezt az állományrendszert. options PROCFS # a futó programok állományrendszere (szükséges hozzá a PSEUDOFS) A futó programok állományrendszere. Ez csak a /proc könyvtárra csatlakoztatott színlelt állományrendszer, amely segítségével a &man.ps.1; és hozzá hasonló programok képesek több információt adni a futó programokról. A PROCFS használata a legtöbb esetben nem indokolt, mivel a különféle nyomkövetõ és felügyeleti eszközök képesek a PROCFS használata nélkül is mûködni: alapértelmezés szerint a telepített rendszerek sem csatlakoztatják ezt az állományrendszer. options PSEUDOFS # pszeudo állományrendszerek támogatása A 6.X verziójú rendszermagokban a PROCFS használatához engedélyeznünk kell a PSEUDOFS használatát is. options GEOM_GPT # GUID típusú partíciós táblák használata Ezzel a beállítással engedélyezni tudjuk nagy mennyiségû partíció támogatását egyetlen lemezen. options COMPAT_43 # kompatibilitás fenntartása a 4.3 BSD-vel [NE TÖRÖLD!] Kompatibilitás a 4.3BSD-vel. Ne vegyük ki, mert bizonyos programok furcsán fognak viselkedni a hiánya esetén. options COMPAT_FREEBSD4 # kompatibilitás a &os;4-el Ez a beállítás szükséges a &os; 5.X &i386; és Alpha rendszerein a &os; korábbi verzióihoz fordított alkalmazások támogatásához, melyek régebbi rendszerhívásokat használnak. Az összes &i386; és Alpha típusú rendszeren ajánlott engedélyezni, mivel itt elõfordulhatnak régebbi alkalmazások. A többi platform, mint például az ia64 vagy a &sparc64;, támogatása csak az 5.X verzióban jelent meg, ezért ott nincs szükség erre. options COMPAT_FREEBSD5 # kompatibilitás a &os;5-el Ezt a beállítást a &os; 6.X és afeletti verziókban kell használni az olyan &os; 5.X verziókra fordított alkalmazások futtatásának támogatásához, melyek a &os; 5.X rendszerhívásait használják. options SCSI_DELAY=5000 # a SCSI eszközök keresése elõtt késleltetés (ezredmásodpercben) Ezzel a beállítással a rendszermag 5 másodpercig várakozni fog a SCSI eszközök keresése elõtt. Ha kizárolag csak IDE típusú merevlemezeink vannak, nyugodtan kihagyhatjuk, máskülönben érdemes a rendszerindítás gyorsítása érdekében próbáljuk meg csökkenteni ezt az értéket. Természetesen, ha így teszünk és a &os; nem tudja felismerni a SCSI eszközeinket, akkor növeljük meg valamennyivel. options KTRACE # a ktrace(1) támogatása Engedélyezi a rendszermagban futó rutinok nyomonkövetését, ami hasznos lehet a hibák keresése során. options SYSVSHM # SYSV-szerû osztott memória Ezzel a beállítással engedélyezni tudjuk a rendszerben a System V típusú osztott memória használatát. Leggyakrabban az X rendszer XSHM kiterjesztése használja, amelyen keresztül számos mûveletigényes grafikus program mûködését fel lehet gyorsítani. Ha X-et használunk, mindenképpen szükségünk lehet erre. options SYSVMSG # SYSV-szerû üzenetsorok A System V üzenetek támogatása. Ez a beállítás csupán néhány száz byte-tal növeli a rendszermagot. options SYSVSEM # SYSV-szerû szemaforok A System V szemaforok támogatása. Nem túl gyakran alkalmazzák ezeket, de ez csak néhány száz byte-ot tesz hozzá a rendszermaghoz. A &man.ipcs.1; parancs paraméterével ki tudjuk listáztatni azokat futó programokat, amelyek ezen System V eszközöket használják. options _KPOSIX_PRIORITY_SCHEDULING # POSIX P1003_1B valósidejû kiterjesztések A &posix; 1993-as változatában megjelent valósidejû bõvítések. A Portgyûjteményben megjelenõ egyes alkalmazások használják ezeket (mint például a &staroffice;). options KBD_INSTALL_CDEV # CDEV bejegyzés létrehozása a /dev könyvtárban Ez a beállítás kell ahhoz, hogy /dev könyvtárban létre tudjunk hozni eszközleírókat a billentyûzethez. options ADAPTIVE_GIANT # adaptív Giant mutexek A Giant annak a kölcsönös kizárási mechanizmusnak (blokkolt mutexnek) a neve, amely a rendszermag erõforrásainak jelentõs részét védi. Manapság ez már egy elfogadhatatlanul szûk keresztmetszet képez a teljesítményben, ezért a fejlesztésben fokozatosan felváltják az egyes erõforrásokat külön-külön védõ zárolások. Az ADAPTIVE_GIANT beállítás hatására a Giant a helyzethez igazodóan forgó (spin) mutexek közé kerül. Ez azt jelenti, hogy amikor egy szál zárolni akarja a Giant mutexet, de ezt már megtette elõtte egy másik processzorról futó szál, a szál tovább fut és várakozni fog a zárolás feloldására. Normális esetben ugyanis egy szál továbbra is blokkolt állapotban marad, várakozva a futásra. Ha nem tudunk dönteni, hagyjuk változatlanul. Hozzátesszük, hogy a &os; 8.0-CURRENT és késõbbi változataiban az össszes mutex alapértelmezés szerint adaptív, hacsak meg nem adjuk a NO_ADAPTIVE_MUTEXES beállítást. Ennek eredményeképpen a Giant most már alapból adaptív, ezért esetükben az ADAPTIVE_GIANT nem szerepel a rendszermag beállításai között. a rendszermag beállításai SMP device apic # I/O APIC Az apic nevû eszköz engedélyezésével használhatjuk a hardveres APIC-ot a megszakítások vezérlésére. Az apic alkalmazható egy- és többprocesszoros rendszerek esetén is egyaránt, de az SMP rendszermagoknál szükséges. Több processzor támogatásánál mindenképpen tegyük hozzá az options SMP beállítást is. Az apic eszköz csak az i386 architektúrán létezik, ezért a többi architektúrán nem szabad használnunk ezt a beállítást. device eisa Abban az esetben engedélyezzük, ha EISA-s alaplapunk van, ezzel aktiváljuk az EISA buszra csatlakoztatott eszközök automatikus felismerését és beállíthatóságát. device pci Tegyük hozzá a konfigurációs állományhoz, ha PCI-os alaplapuk van. Ezzel engedélyezhetjük a PCI kártyák automatikus felismerését és a PCI és ISA buszok közti átirányítást. # Hajlékonylemezes meghajtók device fdc Ez a hajlékonylemezes meghajtó vezérlõje. # ATA és ATAPI eszközök device ata Ez az eszközmeghajtó felelõs az összes ATA és ATAPI eszközért. A modern számítógépeken csak egyszer kell megadnunk a device ata sort a beállítások között az összes PCI-os ATA/ATAPI eszköz felismeréséhez. device atadisk # ATA lemezmeghajtók Az ATA lemezmeghajtók támogatásához erre van még szükség a device ata mellett. device ataraid # ATA RAID-meghajtók Az ATA RAID-meghajtók kezeléséhez erre a sorra van szükség a device ata mellett. device atapicd # ATAPI CD-meghajtók Az ATAPI CD-meghajtók használatához ezt is tegyük a konfigurációba a device ata mellé. device atapifd # ATAPI floppy meghajtók A device ata használata mellett erre van még szükségünk az ATAPI floppy meghajtók kezeléséhez. device atapist # ATAPI szalagos meghajtók Az ATAPI szalagos egységek ezt a sort is tegyük a konfigurációba a device ata mellé. options ATA_STATIC_ID # statikus eszközszámozás Ezzel a beállítással a vezérlõk számozása állandó lesz. Nélküle az eszközszámok dinamikusan kerülnek kiosztásra. # SCSI vezérlõk device ahb # EISA AHA1742 család device ahc # AHA2940 és integrált AIC7xxx eszközök options AHC_REG_PRETTY_PRINT # a hibák kereséséhez kiíratja a regiszterek # bitmezõit. Kb. 128 KB-al növeli a méretét. device ahd # AHA39320/29320 és integrált AIC79xx eszközök options AHD_REG_PRETTY_PRINT # a hibák kereséséhez kiíratja a regiszterek # bitmezõit. Kb. 215 KB-al növeli a méretét. device amd # AMD 53C974 (Teckram DC-390(T)) device isp # Qlogic család #device ispfw # a QLogic HBA firmware-e, többnyire modul device mpt # LSI-Logic MPT-Fusion #device ncr # NCR/Symbios Logic device sym # NCR/Symbios Logic (újabb chipsetek, illetve az `ncr' típusúak) device trm # Tekram DC395U/UW/F DC315U csatolók device adv # Advansys SCSI-csatolók device adw # Advansys wide SCSI-csatolók device aha # Adaptec 154x SCSI-csatolók device aic # Adaptec 15[012]x SCSI-csatolók, AIC-6[23]60. device bt # Buslogic/Mylex MultiMaster SCSI-csatolók device ncv # NCR 53C500 device nsp # Workbit Ninja SCSI-3 device stg # TMC 18C30/18C50 SCSI-vezérlõk. Vegyük ki azokat, amelyekkel ténylegesen nem rendelkezünk. Ha csak IDE eszközeink vannak a rendszerünkben, az összeset eltávolíthatjuk. A _REG_PRETTY_PRINT végzõdésû sorok a megfelelõ meghajtók hibakerési beállításait takarják. # SCSI-perifériák device scbus # SCSI-busz (kell a SCSI-hoz) device ch # SCSI médiumváltók (media changer) device da # közvetlen hozzáférés (lemezek) device sa # soros hozzáférés (szalag stb.) device cd # CD device pass # áteresztõ eszköz (közvetlen SCSI hozzáférés) device ses # SCSI környezeti szolgáltatások (és SAF-TE) SCSI-perifériák. Itt is érvényes, hogy kivethetjük azokat az eszközöket, amelyekkel nem rendelkezünk. De ha csak IDE hardvereink vannak, teljesen eltávolíthatjuk ezeket. Annak ellenére, hogy valójában nem igazi SCSI-eszközök, az USB-s &man.umass.4; és még néhány más egyéb meghajtó is használja a SCSI alrendszert. Emiatt semmiképpen se távolítsuk el a SCSI támogatást a rendszerünkõl abban az esetben, ha ilyen meghajtókat is használni szándékozunk. # a SCSI alrendszerhez kapcsolódó RAID-vezérlõk device amr # AMI MegaRAID device arcmsr # Areca SATA II RAID device asr # DPT SmartRAID V, VI és Adaptec SCSI RAID device ciss # Compaq Smart RAID 5* device dpt # DPT Smartcache III, IV - lásd a NOTES állományt device hptmv # Highpoint RocketRAID 182x device rr232x # Highpoint RocketRAID 232x device iir # Intel Integrated RAID device ips # IBM (Adaptec) ServeRAID device mly # Mylex AcceleRAID/eXtremeRAID device twa # 3ware 9000 series PATA/SATA RAID # RAID vezérlõk device aac # Adaptec FSA RAID device aacp # SCSI áteresztõ az aac-hez (kell hozzá a CAM) device ida # Compaq Smart RAID device mfi # LSI MegaRAID SAS device mlx # Mylex DAC960 család device pst # Promise Supertrak SX6000 device twe # 3ware ATA RAID Az ismert RAID-vezérlõk. Ha közülük egyikkel sem rendelkezünk, távolítsuk el ezeket a konfigurációból. # az atkbdc0 vezérli a billentyûzetet és a PS/2-es egeret device atkbdc # AT billentyûzet vezérlõ A billentyûzet vezérlõje (atkbdc) az AT-s billentyûzet és a PS/2 stílusú pozícionáló eszközök vezérléséhez szükséges I/O szolgáltatásokat biztosítja. Erre a vezérlõre a billentyûzet meghajtójának (atkbd) és a PS/2 pozícionáló eszközök eszközmeghajtójának (psm) is szüksége van. device atkbd # AT billentyûzet Az atkbd meghajtó, a atkbdc vezérlõvel együtt, adja a hozzáférést az AT billentyûzet vezérlõre csatlakoztatott AT 84 és a fejlettebb AT billentyûzetek felé. device psm # PS/2 egér Használjuk ezt az eszközt, ha az egerünk a PS/2 portra csatlakozik. device kbdmux # billentyûzet multiplexer A billentyûzet multiplexer alapszintû támogatása. Ha nem kívánunk a jövõben egynél több billentyûzetet csatlakoztatni a rendszerünkre, nyugodt szívvel kivehetjük ezt a sort. device vga # VGA videokártya meghajtó Videokártya meghajtó. device splash # üdvözlõképernyõk és képernyõkímélõk támogatása Nyissunk egy üdvözlõképernyõvel! A képernyõkímélõknek is szüksége van erre az eszközre. # a syscons az alapértelmezett konzolmeghajtó, hasonlít a SCO konzolra device sc Az sc az alapértelmezett meghajtó a konzolok számára, és sokban hasonlít a SCO konzolra. Mivel a legtöbb teljesképernyõs program a termcap termináladatbázis könyvtáron keresztül éri el a konzolt, nem igazán számít, hogy ezt vagy a VT220-kompatibilis vt konzolmeghajtót használjuk. Ha bármilyen gondunk lenne a teljesképernyõs programok futtatásával ezen a konzolon, a bejelentkezéskor állítsuk a TERM környezeti változónk a scoansi értékre. # ezzel tudjuk engedélyezni a pcvt (VT220-kompatibilis) konzolmeghajtót #device vt #options XSERVER # az X szerver támogatása vt konzolon #options FAT_CURSOR # telt kurzor használata Ez a VT220-kompatibilis konzolmeghajtó, amely visszafele kompatibilis a VT100/102-vel is. Remekül mûködik olyan laptopokon, ahol a hardver nem használható az sc konzollal. Itt ugyanúgy érdemes egyébként a vt100 értékre vagy a vt220 értékre állítani a TERM környezeti változónkat. Hasznosnak bizonyulhat abban az esetben is, amikor hálózaton keresztül nagy mennyiségû és eltérõ típusú számítógépekhez csatlakozunk, és ahol a termcap és terminfo adatbázisokban az sc bejegyzései gyakran nem is érhetõek el — a vt100 viszont virtuálisan az összes platformon elérhetõ. device agp Írjuk bele a konfigurációba, ha van AGP kártya a rendszerünkben. Ezzel engedélyezzük az AGP és az AGP GART támogatását az ezeket ismerõ kártyák számára. APM # energiagazdálkodás támogatása (bõvebben lásd: NOTES) #device apm A fejlett energiagazdálkodás támogatása. Laptopok esetén hasznos, habár ez alapértelmezés szerint nincs engedélyezve a GENERIC konfigurációban. # az i8254 készenléti módjának támogatása device pmtimer Az energiagazdálkodási események, mint például APM és ACPI idõzítõjének eszközmeghajtója. # PCCARD (PCMCIA) támogatás # PCMCIA és cardbus támogatás device cbb # cardbus (yenta) bridge device pccard # PC Card (16 bites) busz device cardbus # CardBus (32 bites) busz A PCMCIA támgotása. Mindenképpen szükségünk lesz rá, ha laptopunk van. # soros (COM) portok device sio # 8250, 16[45]50 alapú soros portok Ezek azok a soros portok, amelyek az &ms-dos;/&windows; világban csak COM portokként ismernek. Ha van egy belsõ modemünk a COM4-en és egy soros portunk a COM2-n, a modem IRQ-ját meg kell változtatnunk 2-re (valamilyen homályos mûszaki októl kifolyólag a COM2 = IRQ9), hogy hozzá tudjunk férni &os;-bõl. Ha többportos soros kártyánk lenne, lapozzuk fel a &man.sio.4; man oldalát, és ott hozzá megtaláljuk a /boot/device.hints állományba írandó megfelelõ értékeket. Egyes videokártyák (különösen az S3 chipekre épülõk) az I/O címeket 0x*2e8 alakban használják, és mivel rengeteg olcsó soros kártya nem kódolja vissza egészében a 16 bites I/O címteret, ütközni fognak ezekkel a kártyákkal, és ezáltal a COM4 port gyakorlatilag elérhetetlenné válik. Minden egyes soros portnak egyedi IRQ-ja kell legyen (hacsak nem használunk olyan többportos kártyát, amely támogatja a megosztott megszakításokat), ezért a COM3 és COM4 esetén alapértelmezett IRQ-k nem használhatóak. # párhuzamos port device ppc Ez az ISA busz párhuzamos portjának felülete. device ppbus # a párhuzamos port busza (kell) A párhuzamos porthoz tartozó busz támogatása. device lpt # nyomtató A párhuzamos portra csatlakozó nyomtatók támogatása. A fentiek közül mind a három szükséges a párhuzamos porton csatlakozó nyomtatók használatához. device plip # TCP/IP párhuzamos porton keresztül Ez a párhuzamos port hálózati felületének meghajtója. device ppi # a párhuzamos port felületének eszköze Általános célú (geek port) és IEEE1284 I/O. #device vpo # az scbus és a da kell a használatához zip meghajtó Ez az Iomega Zip meghajtóihoz tartozó eszköz. A mûködéséhez szükség van az scbus és da engedélyezésére. A legjobb teljesítményt EPP 1.9 módban mûködõ portokkal lehet kihozni belõle. #device puc Tegyük bele a konfigurációba ezt az eszközt, ha egy olyan buta soros vagy párhuzamos PCI kártyánk van, amelyet a &man.puc.4; segédmeghajtó ismer. # PCI Ethernet kártyák device de # DEC/Intel DC21x4x (Tulip) device em # Intel PRO/1000 Gigabit Ethernet kártya device ixgb # Intel PRO/10GbE Ethernet kártya device txp # 3Com 3cR990 (Typhoon) device vx # 3Com 3c590, 3c595 (Vortex) Különféle PCI hálózati kártyák meghajtói. Vegyük ki azokat, amelyek nem találhatóak meg a rendszerünkben. # PCI Ethernet kártyák, melyek az MII busz vezérlõkódját használják # FIGYELEM: Ne töröljük ki a 'device miibus' sort, ha ilyen kártyánk van! device miibus # az MII busz támogatása Az MII busz engedélyezése elengedhetetlen bizonyos 10/100-as PCI Ethernet kártyák használatához, konkrétan azokéhoz, amelyek az MII-vel együttmûködni képes adó-vevõt használnak vagy az MII-höz hasonló adó-vevõ vezérlõ felületet valósítanak meg. A device miibus hozzáadása a rendszermaghoz magával vonja az általános miibus API és az összes PHY meghajtó támogatását, beleértve azt az általános PHY eszközt is, amelyet az egyes eszközmeghajtók külön nem támogatnak. device bce # Broadcom BCM5706/BCM5708 Gigabit Ethernet device bfe # Broadcom BCM440x 10/100 Ethernet device bge # Broadcom BCM570xx Gigabit Ethernet device dc # DEC/Intel 21143 és egyéb hasonlóak device fxp # Intel EtherExpress PRO/100B (82557, 82558) device lge # Level 1 LXT1001 gigabit ethernet device msk # Marvell/SysKonnect Yukon II Gigabit Ethernet device nge # NatSemi DP83820 gigabit ethernet device nve # nVidia nForce MCP integrált Ethernet hálózat device pcn # AMD Am79C97x PCI 10/100 (az 'lnc' elõtt) device re # RealTek 8139C+/8169/8169S/8110S device rl # RealTek 8129/8139 device sf # Adaptec AIC-6915 (Starfire) device sis # Silicon Integrated Systems SiS 900/SiS 7016 device sk # SysKonnect SK-984x & SK-982x gigabit Ethernet device ste # Sundance ST201 (D-Link DFE-550TX) device stge # Sundance/Tamarack TC9021 gigabit Ethernet device ti # Alteon Networks Tigon I/II gigabit Ethernet device tl # Texas Instruments ThunderLAN device tx # SMC EtherPower II (83c170 EPIC) device vge # VIA VT612x gigabit ethernet device vr # VIA Rhine, Rhine II device wb # Winbond W89C840F device xl # 3Com 3c90x (Boomerang, Cyclone) Meghajtók, melyek az MII busz vezérlõkódját használják. # ISA Ethernet és pccard hálózati kártyák. device cs # Crystal Semiconductor CS89x0 NIC # az 'device ed' eszközhöz kell a 'device miibus' device ed # NE[12]000, SMC Ultra, 3c503, DS8390 cards device ex # Intel EtherExpress Pro/10 és Pro/10+ device ep # Etherlink III alapú kártyák device fe # Fujitsu MB8696x alapú kártyák device ie # EtherExpress 8/16, 3C507, StarLAN 10 stb. device lnc # NE2100, NE32-VL Lance Ethernet kártyák device sn # az SMC 9000-res sorozatú Ethernet chipjei device xe # Xircom pccard Ethernet # ISA eszközök, melyek a régi ISA betétet használják #device le ISA Ethernet meghajtók. A konkrétan támogatott kártyák teljes felsorolását lásd a /usr/src/sys/i386/conf/NOTES állományban. # vezeték nélküli hálózati kártyák device wlan # 802.11 támogatás Általános 802.11 támogatás. Erre a sorra mindenképpen szükség van a vezeték nélküli hálózatok használatához. device wlan_wep # 802.11 WEP támogatás device wlan_ccmp # 802.11 CCMP támogatás device wlan_tkip # 802.11 TKIP támogatás A 802.11 eszközök esetén a titkosítás támogatása. Ezeket a sorokat akkor adjuk meg, ha titkosítást akarunk használni vagy a 802.11i biztonsági protokolljait. device an # Aironet 4500/4800 802.11 vezeték nélküli hálózati kártyák device ath # Atheros pci/cardbus hálózati kártyák device ath_hal # Atheros HAL (Hardware Access Layer) device ath_rate_sample # küldési mintavételi vezérlés az ath-hoz device awi # BayStack 660 és mások device ral # Ralink Technology RT2500 vezeték nélküli hálózati kártyák device wi # WaveLAN/Intersil/Symbol 802.11 vezeték nélküli hálózati kártyák #device wl # régebbi, nem 802.11 Wavelan vezeték nélküli hálózati kártyák A különbözõ vezeték nélküli kártyák támogatása. # Pszeudo eszközök device loop # hálózati loopback Ez a TCP/IP általános loopback eszköze. Ha telnettel vagy FTP-vel rácsatlakozunk a localhost címére (vagyis a 127.0.0.1-re), akkor rajta keresztül saját magunkhoz jutunk vissza. Ennek a megléte kötelezõ! device random # álvéletlenszám eszköz Kriptográfiai szempontból biztonságos álvéletlenszám generátor. device ether # Ethernet támogatás Az ether eszközre csak abban az esetben van szükség, ha Ethernet kártyán van. Ez magában foglalja az általános Ethernet protokoll kódját. device sl # belsõ SLIP Az sl a SLIP használatát engedélyezi. Ez egy régi protokoll, amelyet azóta már szinte teljesen kiszorított a PPP, mivel azt könnyebb beállítani és sokkal jobban is illik a modem-modem kapcsolatokhoz, illetve sokkal erõteljesebb. device ppp # belsõ PPP Ez a tárcsázós kapcsolatok rendszermagon belüli PPP támogatását adja meg. Van a PPP-nek egy külsõ, a felhasználói programként megvalósított változata is, amely a tun eszközt használja és sokkal nagyobb rugalmasságot kínál fel, illetve olyan lehetõségeket, mint például az igény szerinti tárcsázás. device tun # csomag alagút Ezt a felhasználói PPP szoftver használja. A könyv PPP-rõl szóló részében többet is megtudhatunk róla. device pty # Pszeudo terminálok (telnet stb.) Ezek a pszeudo terminálok vagy más néven szimulált bejelentkezési portok. A bejövõ telnet és rlogin munkamenetek használják, valamint az xterm és a hozzá hasonló alkalmazások, mint például az Emacs. device md # memórialemezek A memóriában levõ pszeudo lemezes meghajtók. device gif # IPv6 és IPv4 tunnelek használata Megvalósítja az IPv6 IPv4 feletti, az IPv4 IPv6 feletti, az IPv4 IPv4 feletti és az IPv6 IPv6 feletti közvetítését. A gif eszköz magától másolódik, vagyis szükség szerint hozza létre a megfelelõ eszközleírókat. device faith # IPv6-IPv4 közti továbbítás (fordítás) Ez a pszeudo eszköz elfogja a hozzá küldött csomagokat és átadja ezeket az IPv4/IPv6 fordítással foglalkozó démonnak. # a `bpf' eszköz használatával a Berkeley csomagszûrõt (Berkeley Packet Filter) engedélyezzük # Legyünk rá tekintettel, hogy ennek komoly következményei lehetnek # rendszeradminisztrációs szempontból! # A 'bpf'-re szükség van a DHCP-hez. device bpf # Berkeley csomagszûrõ A Berkeley csomagszûrõje. Ez egy olyan pszeudo eszköz, amely lehetõvé teszi, hogy a hálózati csatolók forgalmát megfigyeljük, mivel a (pl. Ethernet) hálózatunkon minden csomagot elkap. Ezek a csomagok lemezre is menthetõek vagy kielemezhetõek a &man.tcpdump.1; program segítségével. A &man.bpf.4; eszközt a &man.dhclient.8; is használja többek közt az alapértelmezett átjáró IP-címének megszerzéséhez. Ha DHCP-t akarunk használni, hagyjuk így. # USB támogatás device uhci # UHCI PCI->USB felület device ohci # OHCI PCI->USB felület device ehci # EHCI PCI->USB felület (USB 2.0) device usb # USB busz (kell) #device udbp # USB Double Bulk Pipe eszközök device ugen # általános device uhid # Human Interface Devices device ukbd # billentyûzet device ulpt # nyomtató device umass # lemez/háttértároló - kell hozzá az scbus és a da device ums # egér device ural # Ralink Technology RT2500USB vezeték nélküli hálózati kártyák device urio # Diamond Rio 500 MP3 lejátszó device uscanner # lapolvasók # USB Ethernet, kell hozzá az mii device aue # ADMtek USB Ethernet device axe # ASIX Electronics USB Ethernet device cdce # általános USB, Etherneten keresztül device cue # CATC USB Ethernet device kue # Kawasaki LSI USB Ethernet device rue # RealTek RTL8150 USB Ethernet A különféle USB eszközök támogatása. # FireWire támogatás device firewire # FireWire buszkód device sbp # SCSI FireWire-ön keresztül (kell hozzá az scbus és a da) device fwe # Ethernet FireWire-ön keresztül (nem szabványos!) A különféle Firewire eszközök támogatása. A &os; által ismert további eszközökrõl a /usr/src/sys/i386/conf/NOTES állományból tájékozódhatunk. Sok memória kezelése (<acronym>PAE</acronym>) Fizikai címkiterjesztés (PAE) sok memória A sok memóriával rendelkezõ számítógépek esetén szükség lehet a felhasználói és rendszerszintû virtuális címek (Kernel Virtual Address, KVA) 4 gigabyte feletti használatára. Ennek a korlátozásnak a kiküszöbölésére az &intel; külön támogatást épített be a &pentium; Pro és az azt követõ processzorok 36 bites fizikai címzésének kialakításához. A Fizikai Címkiterjesztés (Physical Address Extension, PAE) az &intel; &pentium; Pro és késõbbi processzoraiban található meg, és lehetõvé teszi egészen 64 gigabyte-ig a memóriahasználatot. A &os; is támogatja ezt a tulajdonságot a rendszermag beállítás használatával, és megtalálható a &os; összes jelenlegi verziójában. Az &intel; architektúrájú processzorok memóriaszervezésének korlátai miatt nem különböztethetõ meg a 4 gigabyte alatti és feletti memória. A 4 gigabyte felett található memóriaterületek egyszerûen hozzáadódnak a rendelkezésre álló memóriához. A rendszermagban a PAE támogatását egyszerûen az alábbi sor segítségével hozzáadásával tudjuk engedélyezni: options PAE A &os;-ben a PAE támogatása csak az &intel; IA-32 architektúrájú processzoraihoz érhetõ el. Emellett meg kell említenünk, hogy a &os;-ben található PAE támogatás nem lett szélesebb körben próbára téve, ezért a &os; többi megbízható elemeihez képest csak béta állapotúnak tekinthetõ. A &os; PAE támogatásának van néhány hiányossága: Egy futó program a virtuális memóriában nem képes 4 gigabyte-nál többet elérni. A &man.bus.dma.9; felületet nem használó eszközmeghajtók adathibákat okozhatnak a PAE-t támogató rendszermagokban, és emiatt nem ajánljuk a használatukat. Ebbõl a megfontolásból készítettünk egy PAE nevû konfigurációs állományt a &os;-hez, amelyben nem szerepel egyetlen olyan meghajtó sem, amely ismereteink szerint nem mûködik együtt a PAE-t támogató rendszermagokkal. Bizonyos finomhangolási beállítások a memóriahasználatot a rendelkezésre álló fizikai memória mennyiségébõl számítják ki. A PAE támogatással mûködõ rendszerek esetében megjelenõ sok memória miatt azonban az ilyen eszközök szükségtelenül több területet foglalhatnak le. Erre példa lehet a sysctl változó, amely a rendszermag által maximálisan felhasználható virtuális csomópontok számát korlátozza. Ajánlott tehát az ilyen és ehhez hasonló beállítások értelmes értékre történõ visszaállítása. Szükséges lehet a rendszermag virtuális címterének (KVA) növelése vagy a rendszermag által túlságosan nagy méretûre foglalt címterû különféle erõforrások (lásd fentebb) csökkentése a KVA kifogyásának elkerülésére. A KVA területének növelését a beállításával tehetjük meg. Ha gondjaink lennének a teljesítménnyel vagy a megbízhatósággal, keressük fel a &man.tuning.7; man oldalt. A &man.pae.4; man oldalon pedig a &os; PAE támogatásáról találhatunk naprakész információkat. Ha valamilyen hiba történne Négyféle probléma jelentkezhet egy saját rendszermag készítése során. Ezek: A config hibát jelez: Amikor a &man.config.8; parancs hibát jelez vissza a rendszermagunk konfigurációs beállításainak feldolgozása során, akkor minden bizonnyal csak egy apró hibát vétettünk valahol. Szerencsére a &man.config.8; kiírja a hibás sor számát, ezért gyorsan fel tudjuk kutatni a hibát tartalmazó sort. Például, ha ezt látjuk: config: line 17: syntax error Akkor gyõzödjünk meg róla, hogy helyesen írtuk be az adott sorban szereplõ kulcsszót. Ebben segítségünkre lehet, ha összevetjük a GENERIC konfigurációs állománnyal vagy más hivatkozásokkal. A make hibát jelez: Ha a make jelez hibát, az általában arra utal, hogy az általunk korábban megadott rendszermag konfigurációs állományt a &man.config.8; nem értette meg rendesen. Megint azt tudjuk csak javasolni, hogy nézzük át a konfigurációs beállításainkat, és ha ezután sem sikerül megoldani a problémát, akkor mellékeljük egy levélben a rendszermagunk konfigurációs beállításait és küldjük el a &a.questions; címére, ahol a hozzáértõk gyorsan átnézik. A rendszermag nem indul: Ha az új rendszermagunk nem indul vagy nem képes felismerni az eszközeinket, ne essünk kétségbe! Szerencsére a &os; tökéletes megoldással tud szolgálni az összeférhetetlen rendszermagok esetére: a &os; rendszerbetöltõjében egyszerûen válasszuk ki az indítandó rendszermagot. Ezt akkor tudjuk elõhívni, amikor a rendszerindító menü megjelenik. Válasszuk ki a hatos, vagyis az Escape to a loader prompt (a betöltõ parancssorának elõhívása) menüpontot. Mikor megjelenik a parancssor, írjuk be, hogy unload kernel, majd adjuk ki a boot /boot/kernel.old/kernel, parancsot, amiben bármilyen más olyan rendszermagot is megnevezhetünk, ami korábban már mûködött. Ezért amikor beállítunk egy új rendszermagot, mindig érdemes a kezünk ügyében tartani legalább egy olyan rendszermagot, amely mûködik. Miután sikerült elindítanunk az egyik használható rendszermagot, nézzük át még egyszer a konfigurációs állományt és próbáljuk újra lefordítani a rendszermagot. A probléma megoldását segítheti a /var/log/messages állomány áttanulmányozása is, ami többek közt rögzíti a rendszermag sikeres indulása során keletkezõ üzeneteket. Ezenkívül a &man.dmesg.8; parancs is meg tudja jeleníteni az aktuális rendszerindítás üzeneteit. Ha gondok merülnének fel a rendszermag elkészítése során, mindenképpen tartsuk meg a GENERIC, vagy bármilyen másik olyan rendszermagot, amelyrõl tudjuk, hogy mûködik. Nevezzük át, így nem fog felülíródni a következõ fordítás és telepítés során. A kernel.old állományra ugyanis nem minden esetben számíthatunk, mivel az új rendszermagok telepítésénél a kernel.old mindig felülíródik a legutóbb telepített rendszermaggal, amely azonban nem feltétlenül lesz mûködõképes. Sõt, amint csak lehetséges, rakjuk a mûködõ rendszermagot a /boot/kernel könyvtárba vagy különben a &man.ps.1; és a hozzá hasonló parancsok nem fognak rendesen mûködni. Mindezek elvégzéséhez egyszerûen nevezzük át a jó rendszermagot tartalmazó könyvtárt: &prompt.root; mv /boot/kernel /boot/kernel.rossz &prompt.root; mv /boot/kernel.jó /boot/kernel A rendszermag mûködik, de a &man.ps.1; viszont nem: Ha olyan rendszermagot telepítettünk, aminek a verziója nem egyezik meg a hozzátartozó segédprogramokéval, tehát például -CURRENT rendszermagot raktunk egy -RELEASE rendszerhez, egyes rendszerállapotjelzõ parancsok, mint például a &man.ps.1; vagy a &man.vmstat.8; nem fognak mûködni. Ebben az esetben az egész rendszert újra kell fordítanunk és telepítenünk a rendszermagunkkal megegyezõ verziójú forrásból. Részben ezért sem különösen ajánlott, hogy az operációs rendszer többi részétõl eltérõ verziójú rendszermagot használjunk.